Nyugati Magyarság, 1999 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1999-09-01 / 9. szám
P.O.Box 125, Mt. Royal Stn. Montréal, QC H3P 3B9, CANADA NYUGATI 1022 Budapest, Bimbó út 53., fsz. 2. DO ti mg at? Bams ®ÍJ GDd® M@sQ CDtomgjFSDS ^“©©©Dílsooü XVII. évfolyam, 9. szám 1999. szeptember A DEMOKRATIKUS ÉS NEMZETI SZELLEMŰ NYUGATI MAGYARSÁG HAVILAPJA 116.- Ft - $3.00 CZEGŐ ZOLTÁN Egy nemzet, szégyenpírban Kezdhetném egy firtató kérdéssel, ugyancsak indokoltan: Meddig lehet elmenni Magyarországon? Embere, jelleme, nációja, pártja válogatja, no meg az a vasbeton háttér, mely az egyes embernek mindenek fölötti gőgöt sugall. Ám a íirtatgató kíváncsiságot egyszerűen ellöki belőlem, előlem a drámai helyzet, hiszen a maradék Magyarországot, annak kormányát, egész magyar nemzetemet alázta meg egyetlen ember az Országház kupolája alatt. Meddig mehetett el Ephraim Kishon zsidó író, akit a magyarországi Szent István nemzeti ünnepen kitüntettek a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével? A kitüntetett mosolygó ősz évtizedek óta Izraelben él. Amíg Magyarországon alkotott, Kishont Ferenc néven nevetgélt és nevettetett saját nyomorunkban a Ludas Matyi humorgyülevény hasábjain. Az 1988-as Kortárs Magyar Irodalmi Lexikon meg sem említi. A kitüntetést Göncz Árpád államelnök adta át, mellette állott a következő két legnagyobb méltóság szelíd kis hazánkban, Orbán Viktor, Magyarország mostani miniszterelnöke és Áder János, az Országgyűlés elnöke. A földet túró, termésért remegő kis magyar, a számlák miatt és nemzetért remegő itthoni magyar író meghatódna ilyen fogadtatáskor. Ephraim nem. Amikor átvette a kitüntetést Göncz Árpád kezéből Kishon Kishont Ephraim Ferenc, véle kezett fogott, de - a kormányelnökkel. Orbánnal meg a szintén Fiatal Demokrata parlamenti elnökkel, Áderral nem. Nem fogadta el a kinyújtott kezeket, csak a kitüntetést. E döbbenet után kisvártatva azt nyilatkozta a sajtónak a „világhírű magyar író”, hogy nem ismerte föl a miniszterelnököt meg az Országgyűlés elnökét. Érdekes. Ahogy az is, hogy ötven éve nélkülünk kóborol a világban, gondjainkban egy percig sem osztozott, nem ürítették ki padlását, pincéjét éhező gyermekei előtt, ahogy azt el viselték negyven éven át itthon a magyar olvasók a zsidó kommunista pártvezérek parancsára. Itthon erről az Ephraimról alig tud valaki; a másság szeretetére kényszerített mai többség semmit, Vasvártól a Viharsarokig. Mégis itt tüntetik ki és nevezik világhírűnek! Hadd kérdezzük meg ebben az ünnepi rettenetben, amit ez a bajnok hozott nemzeti ünnepünkre: ugyan kik terjesztették elő kitüntetésre éppen őt? Honnan és KIK kaparták elő épp őt Izraelből, kinek töltötte be hiányérzetét az államelnök a kitüntetéssel és kiknek szerzett örömet Ephraim világhírű magyar író azzal, hogy hátat fordított Orbán és Áder elnökök kinyújtott kezének? A válasz a tavalyi választások után, melyeken veszített a kommunista és másság párti két had, egyértelmű. Azt sem hisszük, hogy nem ismerte föl a miniszterelnököt, akit - fiatal, művelt, talpraesett, bizalomkeltő itthon a magyarság köreiben - már Nyugaton is igen-igen számontartanak. Nem adott senki a világhírű magyar Ephraim kezébe egy-egy fényképet Orbánról. Áderről a ceremónia előtt? A világhírű magyar író (szóljon, aki nem ismeri! és rettegjen, ha számonkérik a zsidó író ismeretét itthon!) saját bevallása szerint azt hitte, hogy azok „Göncz Árpád testőrei”. Kérdem én. egy nem világhírű magyar költő döbbenetével: ez a világhírű magyar írónak nevezett kreatúra annyit nem tud a világhír mellett a szokásrendről, aprotokollról, hogy a testőr nem szokott a szőnyegen az államelnök jobbján-balján állni? Egyes honi magyar lapok szerint a protokollt előkészítők hibája, hogy nem készítették föl Ephraim Kishon urat a hallatlanul bonyolult magyar szabályokra: az államelnök mellett ezúttal nem gorillák állnak, ahogy az szokás mondjuk az angol udvarban, vagy Washingtonban a Fehér Házban, hanem - mit ad Isten - Orbán miniszterelnök és Áder, az Országgyűlés elnöke. Ephraim nem fogadta el a kezeiket. Azt olvasom Tacitustól, aki nagy kínnal fölvergődte magát Ephraim Kishon zsidó író világhíréig, hogy a zsidók „felettébb makacsok hitükben, a magukfajta iránt csupa irgalommal viseltetnek, de halálos ellenségei mindenki másnak... ” Hogy mit szabad hinnünk ez ókori fi lozófus írónak, a nagy Róma fiának? Én itthon, a Kossuth téren alig hiszek a szememnek Szent István ünnepén. Mert a világhírű magyar író „reméli, a történteket senki nem érti félre”. Nem. Egy bizonyos: mi, nem világhírű és soha ki nem tüntetett aktív magyar írók nem értjük félre. Sőt, nagyon is jól értjük az ötven éve Izraelben élő Ephraim szándékát. De hogyan és honnan volt bátorsága erre ? Honnan volt mentelmi joga a mellényzsebében, miféle hinterlandot biztosított számára miféle kiválasztott nép hatalma, hogy übermenschként (ugye milyen csúnya szavak, Ephraim?) megalázza a még otthonában élő magyar népet? Egy nemzet szégyene éget, mint Nessus vére bennünket, megtűrteket maradék hazánkban. A zsidók mások költségén gyászoltatják magukat világszerte, ezért pénzt is kémek és kapnak. Egy nép, mely magát a világ teremtésétől felsőbbrendűnek tartja és nevezi, nevezteti, úrként viselkedik a szolganépek fölött, melyek kitüntetik remegve, a Landesmannok szerint reszkető bő magyar gatyában is. Elnézést kér? Fő, hogy megtette! Meg merte tenni. Hogy elment, elmehetett itt, nálunk eddig. És rajtunk nevet a világ, hogy itt tartunk: velünk itthon már ez is megeshet. Aztán hogy egy Ephraim mit mond utána a szalonokban, az nem számít. Főként hazájában, Izraelben, ahová viszi egy tizedrendű alkotói múlt után a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét. Mert itthon nem volt élő és méltó író, kinek odaadni. A 24. órában A Magyarok Világszövetsége közelmúltjáról és jövőjéről A Magyarok Világszövetsége három régiójának, az anyaországi, a nyugati és a kárpát-medenceinek elnökei kérdést intéztek hozzám (is), milyen Világszövetséget szeretnék, amelyben cselekvő szerepet vállalnék. Válaszul először néhány összefoglaló elgondolásomat írom le. A Magyarok Világszövetsége amagyarok, a teljes magyarság, a magyar nemzet világszövetsége legyen. De csak a magyaroké! Akik azonosulnak a magyar haza történelmével, sorsával és jövőjével. Akik magyarságukat e szövetségben a nemzet tagjaként, hazafiként, nemzeti közösségünkért áldozatra is képes, a hazáért, a haza szabadságáért és méltóságáért az életüket is kockára tevő hazafiként élik meg. Akik nem csak kapni, hanem elsősorban adni akarnak szervezetünknek. Akik ma is vallják: A haza minden előtt! Akik szemben állnak a magyarok ellenségeivel, a magyarság elgyöngítésére, szétzüllesztésére, nemzeti tudatának eltompítására, emberi önérzetének és így nemzeti létének megsemmisítésére törekvőkkel - az ország határain belül vagy kívül. Mert tudják, hogy e haza, kis országunk nélkül csak földönfutók lehetünk e világban. Tudják, hogy történelmi szerepünk befejeződik hazánk szétporladásával, nemzeti jellegének, őriző erejének megroppanásával, megszűnésével. Tudják, hogy nemzeti létünk újabb évszázadaira, e földön betöltött történelmi szerepünk továbbélésére magyarként csak e hazában, e hazával együtt van lehetőségünk és reményünk. E gondolatokat követtem akkor is, amikor az új Világszövetség munkájába bekapcsolódtam és abban 1992 óta folyamatosan cselekvő szerepet vállaltam, a Szövetség Választmányának, Elnökségének tagjaként, a Szövetség lapja főszerkesztőjeként. E tevékenységek kellő áttekintést biztosítottak számomra, hogy a Világszövetség elmúlt hét évének folyamatát meg tudjam ítélni, és a magam számára megbízhatóan meg tudjam fogalmazni: milyen Világszövetségben tevékenykednék szívesen a jövendő években is. Lapzárta után: Kishont Ferencnek tudnia kellett, hogy a miniszterelnök és a házelnök is részt vesz az ünnepségen - nyilatkozta lapunknak Tóth Lajos, a Köztársasági Elnöki Hivatal kitüntetési főosztályának vezetője, hozzátéve: a bevett protokollgyakorlat szerint készítették fel az ünnepségre az írót, aki minden szükséges információhoz, így az eseményen részt vevő személyek listájához is hozzájutott. Azt, hogy a baki nem lehetett véletlen, alátámasztja az is, hogy Kishont Ferenc harmincötödikként vehette át kitüntetését, s látnia kellett, hogy a sorban előtte állók mindannyian kezet fognak Orbán Viktorral, valamint Ader Jánossal is. Tóth József úgy tudja: az Izraelben élő író ismeri a miniszterelnököt, sőt Orbán Viktor személyes meghívottja volt. Az ünnepségen egyébként Göncz Árpád azzal kezdte beszédét, hogy köszöntötte a megjelent miniszterelnököt és az Országgyűlés elnökét. (Napi Magyarország) Üzenet amerikai véreimhöz Én véreim, akiket közös átkunk Vett el tőlünk, s szakított messze-messze, Tán túl-sokszor jutunk az eszetekbe. Ady Endre Nem olyanban, mint a mostani! Az új Szövetség elmúlt hét évének ugyanis két, egymástól különböző szakasza volt. Az első szakasz 1992-től 1996-ig, a második 1996-tól máig tart. Az első négy év a Szövetség megszerveződésének, felemelkedésének, a reménységnek időszaka, a második három év a Szövetség lesüllyedésének, a jövő iránti reménytelenségnek időszaka volt. Amely ma is tart. A Szövetség pályaíve megtörésének - a nemzet közelmúlti történelméből következően - voltak külső, környezeti okai is. A kommunista és liberális államhatalom visszatérése, az első független nemzeti kormány bűnösen hibás politikájának utóhatása; ám a Szövetség megroppanását, emelkedésének megszakadását a Szövetség belső okai, viszonyai és azok a szereplők idézték elő, akik a magyar újjáéledésnek és egységnek megakadályozására az erre törekvő állam- és párthatalmi erőkkel szövetségre szegődtek. Ezek az erők a magyarországi politikai arénában a Szabad Demokraták Szövetsége és a Magyar Szocialista Párt soraiba toborzódtak. De természetesen nem csak az elvi-politikai érdekellentét határozta meg a magyarellenességet, együtt a Szövetség ellenszenvével, hanem gyakran az önérdek, a hatalmi vagy anyagi érdek is! A Világszövetségben már az újjáalakulás órájában ott voltak a bomlasztás csírái, személyei is, nem egyszer alig föltételezhető szerepben. Az alakuló, 1992-es augusztusi kongresszus választási folyamatában már szerepet kapott Kántor Lajos az erdélyi küldöttek között. Ezek közül egyesek már akkor úgy vélték, hogy az MVSZ-nek legfontosabb feladata az erdélyi magyarság érdekképviselete. Az ezt képviselő csoport - Kincses Előd, akkori főtitkár és Kolumbán Gábor - vezetésével olyan képviseleti számarányt terjesztett a kongresszus szavazói elé, amelynek hat-nyolc támogatója volt csupán a többszáz szavazó küldött közül. Kántor - előterjesztésük ilyen arányú leszavazása után - „Nem lehet tovább tűmi ezt a Csoóri-féle diktatúrát” felkiáltással elhagyta a termet, és a kívül várakozó Magyar Hírlapos újságíróknak a demokrácia lábbal tiprásáról, megcsúfolásáról nyilatkozott. (Csoóri akkor még az elnökségben sem ült, hanem a küldöttek között, s egy hangot sem hallatott!) E csoportnak már akkor szálka volt a szemében Csoóri Sándor vezető szerepe, és mindent megpróbáltak, hogy ebből Csoórit kilökjék. Kántor egy év(Folytatás a 6. oldalon) CZERE BÉLA A nemzeti-keresztény erők és a Fidesz Nem sok, valóban igényes, a nemzeti táborhoz tartozó gondolkodóról mondhatjuk el azt, amit Síklaky Istvánról, hogy van bátorsága kimondani, leírni: a szerény életszínvonalat, az erősen megkérdőjelezhető társadalmi-emberi létminőséget produkáló Kádár-rendszer utolsó 10-15 éve egyértelműen elviselhetőbb volt, mint a Németh Miklós kormányra kerülésétől a jelenig számított 10 esztendő. A puha diktatúra ténye ellenére is. És annak ellenére is, hogy az internacionalizmus sivár és nemzetietlen ideológiájának prése alá kényszerített nemzeti kultúra még a megnyomorítottságában is hatékonyabb volt, mint az utóbbi 10 esztendő termése. Az SZDSZ polgári radikális, Jászi Oszkáros-Károlyi Mihályos gyökerű szellemisége által meghatározott keretek között szinte mindent elvettek tőlünk, amely - részben legalább - eddig a miénk volt. De a nemzeti-szellemi lehetőségeink, energiáink elsorvasztása még korántsem minden: „Elég az 1990 óta megszűnt másfél millió munkahelyre, a legfontosabb élelmiszerek fogyasztásának mintegy harmadával való visszaesésére és a 40 százaléknyi rosszul táplált gyerekre gondolnunk” - idézhetjük Síklaky Istvánt (Napi Magyarország, aug.6.). Síklaky azzal a hazug mítosszal is leszámol, miszerint „az eladósodás volt a jólét ára”. A Kádár-rendszer az utolsó tíz éve alatt négymilliárd dollár hitelt vett fel. Síklaky számítása szerint ez - az összeget 1000 milliárd mostani forintnak tekintve -, elosztva 10 millió fővel és 10 évvel, esztendőnként és személyenként tízezer mai forintot jelentene. Vagyis a kádári szerény, de konszolidált eredmények forrását nem a nyugati hitelek jelentették. Ennek a szerény .jólétnek” a forrása a magyarság megfeszített erejű munkája volt, amely erőfeszítés egészen az önkizsákmányolásig fokozódott. De ma már azt is látnunk kell, hogy a Kádár-rendszer „puha diktatúrája” és a „létező szocializmus” szerény mértékű életszínvonalának fenntartása nagy eredménynek számított a globálkapitalizmus mai rendjének embertelenségéhez képest. Pontosabban a globalizmus középkelet-európai, kelet-európai változatához mérten, amely már mércének számított a latin-amerikai vagy a fülöp-szigeteki típusú neokolonizáció időszakában is, a huszadik század utolsó harmadában. Az Európai Unió legtöbb országában tízszer magasabb az életszínvonal a magyarországinál. A talán „legszegényebb” EU-tagállamban, Portugáliában háromszor magasabb a miénknél. Nyilvánvaló (Folytatás a 3. oldalon) FEJÉR DÉNES
