Nyugati Magyarság, 1999 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1999-07-01 / 7-8. szám
10. oldal Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 1999. július-augusztus Rokonkeresésben Utazás az egykori Selyem úton Az ujgurokról valójában vajmi keveset hallottam. A 80-as évek dereka táján először volt alkalmam róluk többet megtudni. Ez időtájt tartott róluk Montrealban előadást az Egyesült Államokban élő Dr. Érdy Miklós. Előadása során ujgur zenéből adott ízelítőt, mely egészen fülön ütött: hisz ez szinte magyar vagy legalábbis magyarosnak tűnő muzsika! Érdy előadásában utalt a Montrealban élő Nagy Gyulára, aki magyarként elsőnek jutott el az ujgurok földjére, Kelet Turkesztánba (=Sinkiang =Xinjiang). Nagy Gyula az időközben feloszlott Kanada- Kína Társaság keretében 1981-ben utazott az ujgur földre Ürümcsi, Turpánba. Ez a terület akkoriban az egyszerű turisták számára még tiltott volt. A kilencvenes évek elején a budapesti Dr. Kiszely István történész is megfordult az ujgurok és a jugurok földjén és erről Montrealban előadást is tartott. Ekkor kezdett megérlelődni bennem az elhatározás, hogy arra a tájra ez életben még el kell jutnom. Szó volt róla, hogy a volt Kanada-Kína Társaság egyes tagjai csoportos utazást fognak szervezni. Ez a terv kútba esett. Tehát egyedül kell mennem. Az utazási irodák brossuráit forgatva, kerestem azokat a középázsiai útvonalakat, melyekben Ürümcsi (Urumqi), Turpán (Turfán) neve előfordul, s legalább egy, két napi tartózkodás e városokban biztosítva látszik. Egy Vancouvert cég programját találtam legmegfelelőbbnek, de a társaság időközben lefújta az utazást. Végül is egy angliai irodával állapodtam meg, melynek keretében 1998. júniusjúliusában lányom társaságában résztvettem a Selyem Út elnevezésű kis csoport utazásában (The Silk Road small group exploratory trip). A véletlen úgy hozta, hogy elutazásom előtt pár hónappal egy ritka könyv került kezembe, „Ugur-Kun-Ujgur-Török- Tadzsik stb. népek csoportulása a történelmi selyem út térségében”. Szerzője az Ausztráliában élő Szederkényi Ferenc. Négy ízben járta be azt a térséget, mely engem most már izgatottan érdekelt, de amellyel az utazási társaságom meghirdette útvonal sajnos csak részben esik egybe. Az ÓKOR NYOMAIN A Selyem út karaván út, mely Kína egykori fővárosából, Xian-ból kiindulva Közép-Azsián, azaz Kelet- és Nyugat-Turkesztánon vonul végig. Hatalmas úthálózat; sokfelé ágazódik el a térségben: délre India s a mai Pakisztán irányába; észak-nyugatra az Arai tó, Káspi-, Fekete-tenger területei felé; a legjelentősebb a nyugati, mely a steppe vidékeken és Perzsián keresztül a Földközi tengerre vezetett és elérte Rómát, Bizáncot. Elsődleges célja: árukereskedelem. Kr.e. a II. századtól számítható a kezdete. Virágkora a Kr. utáni 3.-11. századra esik. Keletről porcelán, fűszer, tea, drágakő, selyem stb. cserélődött ki nyugati cikkekkel: gyümölcs, gyapjú, fém, üveg stb.-vel. A legjelentősebbnek tartott áru a selyem. Feljegyzések szerint mind a kései római, mind a bizánci birodalom jövedelmének tekintélyes hányadát fordította luxuscikkekre, kivált selyemre. A sok színre festett, szokatlanul finom szövésű anyag, melynek gyártási titkát a kínaiak féltékenyen őrizték, egyszerűen ellenállhatatlannak bizonyult és meghódította a lakosság tehetős rétegét. Az anyagiakon túl, szellemi és vallási áramlatok is közlekedtek ez úton. Egyebek közt keletről a buddhizmus, nyugatról az iszlám, melyeknek szerepe meghatározó lett a történelemben. Voltaképpen ez az úthálózat, mely a későbbi idők során főleg mint a kereskedést szolgáló útvonal vált híressé (Marco Polo), kezdetben különféle nemzetségek, törzsek, népek, fajok vándorlásainak (népvándorlás) nyomait követve - és legalábbis egyes részleteiben - annak folyományaként alakult ki. Az útvonalam nyugatról kelet felé buszon-vasúton-repülőn: Izlamabad, Ravalpindi, Besham, Gilgit, Hunza-Karimabád, Kunzserab hágó, Taskurgán, Kasgar, Ürümcsi, Turpán, Dunhuang, Jiajuguan, Wuvei, Lanzsau, Xian, Beijing. Izlambad, Pakisztán új fővárosa tervszerűen épülő adminsztrációs központ. A modem stílusban épített óriás Faisal mecset a saudiak ajándéka. Testvérvárosa Ravalpindi a kiindulási helyünk. Busszal, a Karakoram Országúton fogunk haladni egészen kasgarig. A hajdan egy tevének vagy öszvérnek is szűk, talán csapásnak nevezhető keskeny csík helyén kövezett, két irányú kocsiközlekedésre alkalmas úttest létesült. Ez a 8. világcsodaként emlegetett Országút 1980 körül készült el a pakisztáni és kínai tartomány együttműködésével, kb. 20 évig tartó küzdelmes munka után. A magas, sziklás, szakadékos, kanyargós hegyláncolatokba robbantott, vájt út építése nagy áldozattal járt. A kb. 1300 km hosszúságú útvonalon közel 900 pakisztáni és kínai munkás vesztette életét a munkálatok közben. Sírhelyeik mellett haladt el a buszunk. Az országút csupán 6 hónapig, május-október között közlekedhető. Taxila (értékes múzeum) Kr. előtti évezredekből származó romjai több ősi kultúra (indus-völgyi, buddhista, mogul) nyomát őrzik. Abbotsabadban egy legénybúcsúnak voltam tanúja. Egy vendéglő kertjének félreeső sarkában tisztán öltözött - fehér gyapot ing (kameez) és gatyában (shalwar) - férfiak gyűltek össze házasulandó társuk búcsúztatására. Amaz egy széken ült, barátoktól körül állva. Előtte két muzsikus, az egyik kobozzal (pár húros hangszer) a kezében énekelt, a másik dobbal kísérte. Semmi ivászat, duhajkodás. Izlám országában vagyunk. Az Indus partján fekvő Beshamtól Gilgitig a kocsizás megerőltető. Utunk a festői Dasun és Chilason keresztül halad tekervényesen; balfelől, kb 200 méterrel alantabb az Indus, jobbra 1500-2000 méteres sziklahegylánc, fentebb havas ormok. Egyhelyütt, közel a folyóhoz, hatalmas kőtömbökön több mint 1500 éves kínai írásjegyek láthatók, buddhista papok útmutatásai az őket követőknek. Valamivel később, a messzi távolban a nanga Parbat (8110 m) a Himalája harmadik legmasabb csúcsa. A második legmagasabb, a K-2 (8671 m) szintén Pakisztán területére esik. (A Mount Everest 8848 m a nepáli Himalájában van.) Az egyik legemlékezetesebb élményem is ezen a szakaszon volt. Az országút mellett szinte megállást parancsolóan hirdeti a kilátóhely falán, nagy betűkkel a felirat: „Földünk 3 legjelentősebb hegy láncolatainak találkozási helye”. Balról, az Afganisztánból átnyúló Hindu Kush, jobbról a Himalája nyúlványa, szemközt, a kezdő alkonyatban még félelmetesebbnek látszó Karakoram. Előttünk, kissé északabbra a Gilgit folyó torkollik az Indusba, mely Kasmír felől jőve itt kanyarodik balra, hogy folytassa hosszú útját Pakisztánon végig, az Arab tengerig. Gilgit városa már a Kr. előtti korban komoly szerepet töltött be a Selyem út mentén. A természeti szépségben gazdag Hunza völgye egykor lakosainak hosszú életkoráról is híres volt; egyesek ezt a vidéket tartották az eredeti Shangri Lanak. Izmaelita vallásúak és az urdutól különböző nyelvet beszélnek, amelynek burusházki a neve. A Hunza fejedelemséget ugyanabból családból származó Mir igazgatta egészen a múlt századig, vagy 800 éven keresztül. A szomszédos, jóval kisebb Nagar fejedelemséggel harcban állottak századokon át. Nagar és Hunza közelében húzódik a fenséges Rakaposhi (7800 m) hegylánc. Hunza központja Karimabad. Itt két napra megszálltunk. íme egy-két pillanat felvétel, amivel talán érzékelhetőbbé tudom tenni ezt a vidéket és népét: Korán ébredek, mert a müezzin hangszórón sugárzott imája felébresztett (mohamedán ünnep van). Kitárom a szobaajtót; a közelben még minden szürkébe van burkolódzva, de szemközt a távolban Rakaposhi havas fejeit már aranyozza a nap. Baltit várromjai felé megyünk lányommal Karimabad felfelé kanyargó főutcáján. Közben nézelődünk, hogy miféle ajándékot vegyünk. Hirtelen nagyot dobban a szívem! Egy régiségféléket is árusító boltocskában megpillantok egy csodás visszacsapó íjat puzdrával, nyilakat tegezzel - épp olyanokat, amilyenek a mi Nemzeti Múzeumunkban láthatók. Első reakcióm: ezt meg kell vennem! De hogyan fogok ezekről a kincsekről a hátralévő hosszú úton gondoskodni? Aztán emitt egy selyemszőnyeg lótakaró, melynek háromszögletes kivágása van a nyeregkápa részére! Gyerekes büszkeség j ár át... ilyeneket, efféléket használtak őseink; rokoni leszármazottak közt vagyunk? Atellenbeni üzletben házi szőttes, kendő, takaró, málhás zsák, féldrágakő, lapiszlazuli, meg rubin; mbinok, miket a kövezet hüvelyéből még nem választottak ki. Megéhezve beülünk Julcsival főként a helybeliek látogatta étkezdébe. Komoly, de barátságos arcok körös-körül. Itt veszem észre, hogy valahol elhagytam a drága Tilley kalapom. Hazafele baktatva ott találom, ahol a fényképezés sürgölődésében hagytam, csak a mögötte húzódó kerítésre függesztették, hogy keresőjének jobban a szemébe tűnjék. És ez Karimabad leglátogatottabb negyedében! Szederkényi Ferenc könyvében megemlít egy Kisar Inn nevű motelt, ahol hunzai tartózkodásakor huzamosabb időt töltött. Kiemelte a gazda „magyaros jellegét”, több fényképet is készített a családjáról. Felkerestük és átadtam neki a könyvben róla szóló (fénymásolt) leírást. Igen szívélyesen fogadott, jól emlékezett Szederkényire; bemutatott családjának (hat szép gyerek) és felajánlotta szolgálatait. Fiatal egyetemista vezet Altit romos várába, ahol nem is olyan rég a környék fej edelme, a Mir és elődei éltek. Útközben megszólítja egy kb. ötven éves asszony, helyi viseletben, fején a jellegzetes hímzésű hunza sapka; pár percig beszélgetnek, aztán mielőtt elválnának megcsókolja a nála félannyi idős fiú kezét. Nem értem, hogy van ez? - kérdem. ..Ezzel csak elismerését, háláját fejezte ki, mert a rádióban hallotta muzsikámat (gitár) és az nagyon tetszett neki. (vallásos természetű ének) Megható idegenségben Távozásunk előtt még egy kirándulást tettünk csak jeeppel járható, csigalépcsőszerűen fölfelé kanyargó útfélen az Altit felett elterülő hullámos fennsíkra. Innét lélegzetelállító gyönyörű kilátás nyílik a Rakaposhi és a többi 6-7 ezres magasságú csúcsra, melyek látóhatárunkat körbe-körbefogják... Hunza völgyéből északnak haladunk a Kunzserab hágóhoz. A vidék változatos; keskeny folyó, völgy, kitáruló köves áradási terület; távol magasban gleccserek; kopasz, kopár sziklafalak, melyeken a rétegződés színben irányban (vízszintes, ferde, függőleges) elképesztően különböző. Kár, hogy nem vagyok geológus, ha már régész, antropológus, őstörténész nem lettem. A természet alaphangja komor, zord. Katonai határvidéken vagyunk; pár lézengő fegyverest csak a határállomás közelében vettünk észre. (A pakisztáni atomrobbantás alig néhány nappal az elutazásunk előtt történt.) Mikor elértük a Karakoram Országút ezen 4700 métert meghaladó szintjén az egymás mellett álló pakisztáni és kínai határoszlopot - a táj zordságában is megkapó; az idő erősen hűvös, szeles; fagyos dara hull alá - úgy éreztük, mintha gyalog kapaszkodva legalábbis a Rakapshit másztuk volna meg, s most tapsot érdemelnénk. Indokolatlan hencegés fog el... pedig elismerés egyedül a pathán kocsivezetőinket illethetné... Omlásveszélyben rokonokkal Kasgar felé haladunk; egy csodaszép tónál (Karakul) menedékház. Ki kellett szállnunk és mindnyájan derekasan köveket hordva igyekeztünk a buszok számára valamelyest lehetővé teni a továbbhaladást. Az egyik kényszerű megái lásnál kotorom a kőzetet, mely tele van vörös, golyó alakú darabkákkal. „Gamet” - magyarázza a kocsivezetőnk. - Féldrágakő? - arra nincs szükségem és visszadobom a szedetteket. Kasgarba 3 órás késéssel érkeztünk. Azonnal próbálom megtudakolni a holnaputáni Ürümcsibe érkezésem időpontját és ezt telefonon tudtára adni M.N. asszonynak. Ez az ujgur hölgy N. Gy. ismerőse, akit ő már előzőleg értesített utazásomról, esetleges jöttömről. A szálló bejáratánál megszólítok egy fiatalembert, aki megállapíthatóan nem kínai: „Halló, maga ujgur?” Meglepődve válaszol; - „Igen.” „Én hungárián, - ungri, - vengri vagyok” igyekeztem megértetni vele magyarmivoltomatl. Szemének barátságos megvillanása, arcvonásának örömet tükröző megváltozása félreérthetetlenül elárulta, tudja, kivel áll szemben. Rokonnal? Bárcsak megörökíthettem volna ezt a pillanatot! A továbbiak során Kamii - ez volt a fiatalember neve, egy utazáis iroda alkalmazottja - megkülönböztető figyelmességgel volt segítségemre célom kivitelezésében. Kasgar nagy fontosságú központ nemcsak a selyem út múltjában, hanem a jelenben is. A Dunhuangnal délnyugat és északnyugat felé elágazó karaván út a félelmetesen kietlen, homokos, köves Taklamakan sivatagot megkerülve itt találkozott. Heti vásárai nagyhírűek. Megtekintése a külföldi számára elmulaszthatatlan. Mesterembereinek termékei (szőnyeg, kelmék, szerszámok, bőr- és fakészítmények, fonottárúk, fűszer, ékszer) messze földön keresettek. Magyar a menyecske? Vacsorára egy ujgur család hívta meg csoportunkat. Mohamedánok lévén, követtük a szokásaikat: cipő levétel... Az asztalterítő a földön kiterítve, arra helyezik az ételt. Törökülésben üljük körül. A háziasszony egymás után hozza az ízletes fogásokat, melyek az elmaradhatatlan rizs mellett - a diófélék, dinnyefajtáktól a nyársakig - e vidék jellegzetességei. Az ital pedig mindenkor a tea. Számomra azonban a legnagyobb feltűnést, csodálkozást, egyben szívmelegítő örömet a gazdasszony, de főként asszonylányának egészen vidéki magyar nőre - arcra, termetre, mivoltra - emlékeztető lénye okozott. Mintha egy tiszántúli városka módosabb tomácos parasztházából kerültek volna ide! Az egész utazásomra vonatkozólag megismétlem: többet kaptam, mint amit vártam. Célom kivitelében az elsődlegest elértem: eljutottam az ujgurok földjére. A másodlagost, azaz annak vizsgálgatását, hogy az ott lévő nemzetiségek tudatában milyen formában és mértékben él a magyarsággal való rokonság, azt csak igen felületesen állt módomban kutatgatni. Több, találomra megszólított ujgur, számra tán egy tucat, kiknek kínálkozó alkalmak során hivatkoztam hungárián-ungri nemzetiségemre, mind tudta, hogy az mit jelent. Az egyszeriben felderült arcuk meglepetést, barátságot tükrözött és elárulta, tudj ák kicsoda-micsoda a hungárián; a táj ukról származó, elkerült rokon. Ok így tudják és ez a felfogás általános lehet az ujgurság körében. Kinézésre őket találtam a magyarokhoz talán a leghasonlatosabbaknak. A néhány kirgiz, akivel összejöttem, inkább alacsony növésű, mozgékony, élénkebb típusúnak tetszett; alkatra a kunjainkra emlékeztettek. Az ujgurok középmagasak. Magukat hun leszármazottaknak tartják és ezt tényként kínai források is elismerik. Számuk Xinjiangban kb. 8 millió, de az állandó tömeges kínai betelepülés következtében rövidesen kisebbségben lesznek. Politikailag megbízhatatlanoknak tekintik őket, hisz független államot akarnak. A kínai ural majd’ minden adminisztrációs posztot, kulcspozíciót, fontosabb állást. Amennyire megítélhettem, az ujgur békés, passzív természetű. Fiataljai mohamedán államoktól kapnak ösztöndíjakat, főként vallási tanulmányokra. A tanultabbja Nyugatra kívánkozik és szívesen kivándorolna... A kínai pedig szakadatlanul vándorol be... az ujgur földre. Jövőjüket nem látom reményteljesnek. Sorsuk némileg emlékeztet az amerikai indiánokéra; borúlátó kedvemben megtoldom: a hazai magyarokéra is. Ha igaz, hogy a Kárpát medencében „pusztulunk, veszünk”, akkor a mi európai másságunk - egész nemzeti létünk értelmének, okalapjának - megőrzésére, a Selyem út e térsége megúj ító forrásul szolgálhat. Amerre megfordultam Gilgittől Jiajuguánig a bennszülött lakosság körében, nagy számban találtam olyanokat, kik megjelenésre, kinézésre akármelyik vidéki magyar községbe, kisvárosba beleillenének. Ez volt kétségtelenül utam egyik nagy meglepetése. A másik: rólunk való tudomásuk. A Selyem út kelet-turkesztáni területére eljutottam - köszönöm Istenem. Borossá Károly
