Nyugati Magyarság, 1999 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1999-05-01 / 5. szám
4. oldal Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 1999. május Történelemtudományunk forrásainak helyes értelmezése Szórványok ébredése (Folytatás az 1. oldalról) Mohács előtt senki nem magyarázhatta volna félre Szent István korának (magyar, de nemcsak magyar) birodalmi eszményét, viszont Mohács után, de főleg Trianon után történészeink és politikusaink egy részének kezdett felfoghatatlanná válni. Ily gondolkozásra ösztönözte őket a mohácsi, illetve trianoni pszichózis: Az mégsem lehet, hogy egy magyar király a keresztény világ világi fejévé akart volna válni, hisz egy magyar király nem német, még csak nem is görög, nem francia és nem angol, hogy mert volna egy magyar király oly „nagyravágyó lenni”, hogy a korabeli európai egységet, melyet akkor keresztény egységnek hívtak még, az ő fősége alatt képzelhette volna el... Hová vezethetnek a félremagyarázások? A keresztény országok egységes birodalma eszményének vállalásától szépen megfosztanák Szent Istvánt, hogy megajándékozhassák az ő királyi gondolkozását a sok nemzetiségű ország, országocska eszményével... Hogy még hitelesnek is látsszék a Szent István gondolatvilágába hazudott új eszmény, szépen elfelejtetik a magyar nemzettel a múlt ezredforduló viszonyait, s az I. Lipót, III. Károly és Mária Terézia korabeli viszonyokat vetítik vissza számára Szent István korába. S mi lehet ennek a vége? Szent István királlyal, aki - akár büszkék vagyunk nagy önbizalmára, akár restelljük - hitt benne, hogy ő vagy utódai a keresztény világot világkirályként kormányozhatják, hát vele, éppen ővele elfogadtatnák Kollonich Lipót betelepítési koncepcióját... Olvassuk Szent István Intelmeit elfogulatlanul, higgyük el, hogy azok egy igazi szakrális uralkodó Intelmei, és világossá válik előttünk, hogy azon Intelmekben pontosan az van, nem több és nem kevesebb, mint ami lehet egy olyan szakrális uralkodó Intelmeiben, aki méltónak tartja magát arra, hogy szakrális világkirály legyen... A jelenség, amelyre felhívtuk a figyelmet (mint a magyar kisebbrendűségi érzés megnyilvánulására), nemcsak bosszantó, de mulatságos is... Többször írtunk már arról, miképpen magyarázza félre történelmünkjelentős forrásait a trianoni pszichózissal terhelt modem tudományosságunk, kimutattuk, miképpen állíthatják például az 1691. évi Diploma Leopoldinumról (mely szerint Erdély a Szent Korona országa és nem a német-római birodalomba olvasztott tartomány!), hogy pontosan az ellenkezőjét tartalmazza annak, amit tartalmaz, vagy az 1907. évi Apponyi-féle iskolaügyi törvényről miképpen hitették el a magyar tanulóifjúsággal, hogy nem az, ami, hanem pontosan az, amilyenné egy Anghelescu nevű román oktatásügyi miniszter hamisította*, de nem hívtuk fel a figyelmet sosem a hamisítások mulatságos voltára... Most, amikor ismét felvetjük a félreértelmezés, a szándékos vagy rosszindulatmentes hamisítás kérdését, felhívjuk a figyelmet egy pszichológiai vonatkozásra, mégpedig arra, miképpen lépnek csapdába az Intelmek szövegét egyébként lelkiismeretesen tanulmányozó XIX. vagy XX. századi fordítóink is. A legmulatságosabb fordítói félreértelmezést éppen az Intelmek fentebb megítélt fejezetének első mondatában találjuk. Az eredeti szöveg a következő: „In hospitibus et adventi tiis viris tanta inest utilitas, ut digne sexto in regalis dignitatis loco possit haberi.” A mondat korabeli értelmét elfogulatlanul figyelembe vevő magyar fordításban: „A vendég és jövevény férfiak annyira hasznosak, hogy a királyi megbecsülésben méltán állhatnak a hatodik helyen.” Nehéz lefordítani? Dehogyis, középiskolás tanuló is le tudja fordítani... De itt a fordítók tudása egyszerűen csődöt mond, a legjobb fordítók egy részének a tudása is... Lássunk egy XIX. századi példát... A Corpus Juris Hungarici millenniumi kiadása számára fordító Nagy Gyula így fordítja: „A vendég és jövevény népekben oly nagy haszon vagyon, hogy a királyi méltóság érdem szerint nekik adhatja a hatodik helyet.” KurczÁgnesnek az Intelmek 1983. évi kiadásában olvasható fordítása: „A vendégek és jövevények akkora hasznot hajtanak, hogy méltán állhatnak a királyi méltóság hatodik helyén.” Miképpen lehet vendég és jövevény férfiakat vendég és jövevény népekre vagy vendégekre és jövevényekre fordítani, azaz a lefordított szövegrészből a férfiakat szót kihagyni? A vendég és idegen férfiakra munkát, illetve feladatot szoktak bízni, a vendég és idegen népeket letelepíteni szokták... És ha a fordító abból a hamis premisszából indul ki, hogy Szent István hirdette meg Kollonich Lipót XVn. század végi betelepítési politikáját, akkor persze hogy nem illeszkedik „felfogásába” a vendég és idegen férfiak jelzős szerkezet... Maga Szent István több fogódzóval segíti értelmezőit, de úgy látszik, hiába... Lássuk e fogódzókat: A korabeli divatos birodalmi gondolatot kifejtvén, a római birodalmat hozza fel példának: „Unde imprimis romanum crevit imperium, romanique reges sublimati fuerunt et gloriosi, nisi quod multi nobiles et sapientes ex diversis illuc confluebant partibus?” (Mi által növekedett mindenekelőtt a római birodalom, és magasztaltattak fel és lettek dicsőségesebbé a római királyok, ha nem azáltal, hogy sok nemes és bölcs sereglett oda különböző területekről?) Miképpen lehet ezt értelmezni? Csakis a római történelem figyelembevételével. Mi lett a nemesek és bölcsek Rómába való sereglésének a következménye? Bizony nem Róma és környéke benépesítése, hanem a terjeszkedés: a római birodalom kialakulása. .. Miért gondolt volna Szent István másra, mint birodalomra, az ő korában (és később is évszázadokon át) oly népszerű birodalmi gondolatra? De a magyar kisebbrendűségi érzéssel, trianoni pszichózissal stb. megfertőzött értelmezők erre már nem mernek gondolni... Mindazonáltal nyugodjunk meg: Szent István feltételezhette, hogy Intelmei címzettje elgondolkozik azon, mi is volt a római birodalom, s nem jár úgy, mint egy, a valóban felfoghatatlan trianoni drámába belekábult XX. századi magyar - képtelen és éktelen elfogultságában... És ott van az Intelmek e fejezetének utolsó bekezdése, melyben ezt mondja Szent István: „Proptereajubeo te, fili mi! ut bona voluntate illos nutrias et honeste teneas, ut tecum libentius degant quam alibi habitent. Si enim tu destruere, quod ego aedificavi, aut dissipare, quod congregavi studueris, sine dubio maximum detrimentum tuum patietur regnum. Quod ne fiat, tuum quotidie auge regnum, ut tua corona ab omnibus augusta habeatur.” („Ezért** megparancsolom neked, fiam, hogy jóakaratúan tápláld és tartsd becsben őket***, hogy nálad szívesebben éljenek - szó szerint: töltsék el idejüket -, mintsem máshol tartózkodjanak.” Az értelmező nem kerülheti meg a kérdést: Mi célból legyen ez így? És ha még nem felejtette el, hogy Szent István Róma példájára hivatkozott vagy két bekezdéssel fennebb, akkor csak azt válaszolhatja: annak érdekében, hogy kedvük légyen a magyar királyságot azzal a területtel nagyobbítani, amelyen laknak. Szent István az utóbbi idézet következő részében nem késlekedik ezt ki is mondani: „Ha pedig te arra adnád magad, hogy tönkretedd, amit én építettem, vagy szétszórd, amit egyesítettem, kétségtelenül igen nagy kárt szenvedne királyságod. Hogy ez ne legyen, naponta nagyobbítsd a te országodat, hogy a te koronádat mindenki fenségesnek tartsa.”) Hiába mondja itt Szent István félreérthetetlenül, amit mond, nem érti az a XX. századi ember, aki nem tudja felfogni, mit értett Szent István királyságon... Aki nem tudja felfogni, hogy miképpen volt a szakrális királyság, illetve a szakrális világkirályság az ő uralkodói programjának központi gondolata. Pedig az Intelmek bemutatott részében Szent István azt fejti ki, ami nemcsak az ő kortársai számára rokonszenves gondolat (a birodalmi eszméről van szó bizony, nem másról), de ami igen időálló eszmének bizonyul, nagy buzgalommal biztat elfogadására néhány évszázad múlva is Alighieri Dante, és talán joggal döbbent meg minket a tény, hogy Szent Istvánnak az értelmezők csak azért sem hiszik el, amit Daniénak minden kétely nélkül elhisznek - mégpedig mint minden idők legközérthetőbb dolgát... * Anghelescu hamisításában a tantervet felcseréli a tanítási nyelvvel: ahol a törvényben az van, hogy bizonyos tantárgyakat tanterv szerint kell oktatni, ő következetesen és céltudatosan azt írja, hogy magyar nyelven. Nem másért természetesen, mint azért, hogy utólagosan, már Trianon után kimondhassa, hogy a történelmi Magyarország iskoláiban erőszakos magyarosítás folyt. Anghelescu hamisítását aztán ellenőrzés nélkül átvették magyarországi magyar történészek is. **„Mert az egy nyelvű és egy szokásé ország gyenge és esendő.” ***„a vendég és jövevény férfiakat”-A mi életünk bizonysága annak, hogy az imádságnak milyen ereje van... - emlékszik vissza életére a 80. életévében járó dr. Fiers Péter, a gyülekezetünk presbiteri padozatának legelső helyén ülő kurátor-helyettes. - Amíg együtt volt a család, akkor is így érezhettük, ám a csodák sorozata édesapám korai halála után folytatódott... Az édesapa Fiers Elek lelkipásztor volt, az első világháború után a külsőferencvárosi szórvány-gyülekezet áldozatkész, lángoló lelkületű papja. Alig egy évtizedig, 1929 decemberéig munkálkodott, de a vetés - meg nem tántorodó, elszánt gyűjtő munkája nyomán - be is ért; ezután rakták le az Emlékezet Templomának alapkövét. Amikor a Tisztviselőtelepre, az általa vezetett diakónisza-otthonba került, a környéken lakó, szétszórtan élő, szegény hívek missziós lelkészének birodalma mindössze egy nagy kert volt, elhagyatott épületekkel. Itt nemrégen még egy első világháborús ideiglenes hadikórház állt. Ennek leginkább alkalmas részét rendezte be az akkor 35 esztendős Fiers Elek gyülekezeti teremnek. Azután Istenbe vetett hite egyszeriben szárnyakat adott neki; Budapest legszegényebb, legelhagyatottabb népének szórvány-gyülekezetéből felépíti a főváros legszebb templomát! Az Úr dicsőségére, az elesett első világháborús hősök emlékére, mintegy ezer férőhellyel, csodálatos, napfényben fürdő üvegablakokkal, amelyek a történelmi Magyarország oly messzinek látszó tájaira emlékeztetnek, a vármegyék és városok színes címereivel... Nemcsak gyülekezetében hirdette meg a templomépítést, elindult Fiers Elek, végigjárta - sokszor úttalan utakon - az ország szinte valamennyi gyülekezetét. Felcsapott „kolduló papnak”, aki a Biblia szavaival érvelt. Ha (Folytatás az 1. oldalról) dig, a meredek sziklafalban temetkezési helyüket alakították ki. A homokkő szikla falára a házigazda felvésette kedves vendégeinek a nevét. A Deák Ferenc neve jól olvasható, a többi már alig látszik. De egy félmondat épségben maradt: „Cserhalom édeni kertje...” Hol van már ez az „édeni kert”, hol a kastély?! Beleroskadtak az időbe. Mikor felkapaszkodtam a dombra, két évtizeddel ezelőtt, csak kukoricatáblák fogadtak és éles szél, amely a Kárpátok hegyvonulatából csapott le ide. Kerlés szászok és románok lakta település volt 1944-ig. A valamivel több mint ezer lakosból csak 25 volt magyar; a szászok és románok nagyjából fele-fele arányban oszlottak meg. Most teljesen román népességű, mivel a szászok 1944 őszén - a német csapatokkal - elmenekültek, itthagyva gondos gazdálkodásuk és gazdaságuk immár csak nyomjelekben felismerhető maradványait. Egy szomszédos falu, Czegőtelke vállalta a házigazda tisztét Cserhalom emlékezete fölött. Még az 1992-es összeíráskor is a lakosság 83 százaléka itt magyar volt, 484 lélek. Öreg település, okmányok először 1243-ban említik, Chegetelke alakban. Románkori és gótikus református temploma a XIII-XIV. századokban épült. Az uraságokon, a Kecseti, Gyerő és Balog családokon kívül, sok közép- és kisnemes lakta. Czegőtelke mindig a magáénak is tekintette a közeli magaslatot. Megrázó epizódot mesél erről dr. Szántó Árpád, akinek az édesapja, Szántó János negyven évig volt a falu református lelkésze. Szántó Árpád a „czegőtelki öregfiúk” által alapított Cserhalom Művelődési Egyesület alelnöke. kellett, imádkozott, ha szükség volt rá, pörbe szállt Mózes profetikus látomásával (II. Mózes 32:7-8): „Szóla az Úr Mózesnek: eredj, menj alá, mert megromlott a te néped... Borjúképet öntöttek maguknak, azt tisztelik, és annak áldoznak.” Fiers Elek prédikációs útjainak - ahogyan Isten pénzügyei című, most újra megjelent lelkipásztori naplójában írta - csodás eredménye lett. Gyűltek a fillérek, felfénylettek az áldozati aranyak, megnyíltak a pénztárcák: „Az emberek lelki arcát ma is élethűen megmutatj a a pénzük., Ahol a ti kincsetek, ott van a ti szívetek.’ Mutasd meg a kiadási naplódat, s akkor kezemben lesz lelked Röntgen-felvétele. Ha megmondod, mire megy el a pénzed, akkor már tudom, hogy ki vagy...”- Vasárnaponként heten ültünk az asztal körül, a két szülő, a négy gyerek és Lina néni, az idős diakonissza, aki a vasárnapi iskolát tartotta a gyülekezeti teremben a főváros legszegényebb szórvány-gyülekezete gyermekeinekfolytatja a visszaemlékezést dr. Fiers Péter. - Soha nem tudtuk, miből, de ha szerény étkekkel is, mindig „megterítődött” az asztal... Mi, gyerekek, hittük, hogy apánk imádsága minden gondot eltöröl! Majd 43 esztendős korában, súlyos betegségben meghalt Fiers Elek. Siratta őt tanárnő felesége és négy fia: Péter, Tamás, Máté és János. Mind a négy fiúból - Péter volt a legidősebb, tízéves - diplomás ember lett. Az édesapa teológus társai, a Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség alapítói nem hagyták magára a Fiers-családot. Ugyanúgy segítették, ahogyan Magyarország földrajzilag legtávolabbi református gyülekezetének tagjai is a nincstelen fővárosi templomépítő híveket. Fiers Elek 1927-ben először megje„Harmincöt évvel ezelőtt, az akkori református lelkipásztor egy szombat délutáni vallásórán kihozott ide, s elmondta: ez a hely számotokra szent legyen örökké! Itt irtóztató csatában a fiatal keresztény Magyarország hatalmas győzelmet aratott a betörő pogányok felett. Azóta nem volt többé nyugodt ezeknek a czegőtelki fiúknak a lelke. Az élménynek a felszegi fiúk gyerekkorát meghatározó jellege lett. Számtalanszor eljátszottuk a csatajeleneteket. Falovakon ügettünk, s nincs olyan hely, lomb, fa, bokor a környéken, ahol a keresztény és pogány ne vívta volna élet-halál harcát... Voltam Salamon király, Géza főherceg, Osul - a pogány vezér, de László egyszer sem. Törvényeink voltak, a csatákban néha megszegtük, de egy törvényt soha: László főherceg csak a legerősebb felszegi fiú lehetett. Az első nagy csalódás negyedik osztályos korunkban ért: miért nincs semmi a történelemkönyvünkben a csatáról?! Tanítónk kemény arcvonásai meglágyultak, a válasz kitérő volt. Majd, ha nagyok lesztek, megértitek.” Megértették, ahogy lazult a hazugság hálójának szorítása. Az 1948 és 1955 között született czegőtelki férfiak 1993 augusztusában öregfiú-találkozót rendeztek. Ezen elhatározták, hogy emléket állítanak a cserhalmi ütközetben elesett magyar hősöknek. Tervezték, hogy sétányokat alakítanak ki, kilátót építenek, emlékházat emelnek. Egy évvel előbb a Julianus Alapítvány László király szentté avatásának 800. évfordulóján már fakeresztet állított Kerlés határában. A kő emlékművet, öt esztendei munkával, a czegőtelki református temetőben állították fel. Innen rá lehet látni Kerlés község dombjára: a történelemre. lent írása, az Isten pénzügyei, két korabeli amerikai és egy közvetlenül a második világháborút követő újranyomás után, most megjelent negyedszer is. Végezetül a lelkipásztor könyvének záró mondata. „Utolsó szavam az, hogy minden istenfélő embernek, aki pénzével Istennek akar szolgálni, fölajánlkozom, imádkozó és segítőtársaként, hogy együtt haladjunk Isten titkai felé.” f \ Még van remény... A Magyar Demokrata Fórum mint a keresztény hitelveket támogató és a keresztény egyházak etikai elveit elfogadó és hirdető párt, nem talál magyarázatot azokra a hírekre, amelyek szerint a pápa romániai látogatása során elkerüli Erdélyt - nyilatkozta az MDF elnöksége. „Az MDF meggyőződése, hogy a Vatikán az ortodoxiával való megegyezés helytelen útját választja, és túlbecsüli az ebből adódó lehetőségeket, nem számol viszont a hívei körében kialakult elégedetlenség következményeivel” - szögezi le a dokumentum. Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum elnöke ez ügyben a pápai nunciushoz fordul. A miniszterasszony véleménye szerint még mindig van arra remény, hogy változzon a Szentatya programja. V______________J TÓBIÁS ÁRON /seen pénzügyei Fiers Elek emlékére
