Nyugati Magyarság, 1999 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1999-01-01 / 1-2. szám

1999. január-február

Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident

4. oldal

DOMONKOS LÁSZLÓ

A kegyelet nem üzlet tárgya

Beszélgetés Erdős László ezredessel

A címbéli mondat minden egészséges erkölcsi érzékkel rendelkező olvasó számára nyilvánvaló, szinte fölöslegesen hangsúlyozandó alapigazság, akárcsak az olyan kijelentések, hogy ölni, lopni, csalni nem szabad. Hogy ennek ellenére ölnek, lopnak és csalnak: az emberiség lelkiismerettel rendelkező egyedei réges-rég beismerték. Ha nem is nyugszanak bele. Viszont ha újabban, az erkölcsileg is megkísértett Magyarországon már abba is bele kellene nyugodnunk, azt is el kellene fogadnunk, hogy az elhaltak, különösen a hősi halállal elpusztult ember- és honfitársaink iránti, szükségszerű kegyelet is piszkos üzleti számítások része lehet - akkor a baj minden eddig elképzelnél nagyobb. Az erkölcsi züllés ilyen fokán már a kegyelet tisztaságát intézményesen őrző embereket is félreállítani, „kinyírni” igyekeznek a hazában megbúvó kalmárok. Erről a szomorú és felháborító kérdéskörről is beszélgetünk Erdős László ezredessel, a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézete Hadisírgondozó Irodájának igazgatójával.- Hogyan és miért jött létre ez az iroda ?- Magyarországon a hazáért meghalt katonák sírjainak felkutatása és gondozása négy évtizeden át minimum huszadrangú kérdés volt. Annak ellenére, hogy a magyar állam képviselői 1949. augusztus 12-én aláírták az úgynevezett Genfi Konvenciót, amely egyértelműen megfogalmazta: „Minden ország felelősséggel tartozik a saját földjén elesett katonák sírjáért, azok háborítatlanságáért és gondozásáért.”- Node 1949. augusztusában alig egy hónappal vagyunk a Rajkper kezdete előtt, egy hét múlva kihirdetik az úgynevezett sztálini alkotmány magyarországi megfelelőjét, a szovjet gyarmati sorban sínylődő ország kommunista bábkormánya ekkor már a közel hét esztendeig tartó rémuralmat gyakorolja...- A nemzetközi megállapodások elvben minden aláíró félre egyenlően, kötelező érvénnyel vonatkoznak. Más kérdés, hogy a szovjet megszállás alá került közép-európai országok teljesen elvesztették függetlenségüket és a nemzeteknek semmiféle módjuk nem volt arra, hogy kifejezzék valódi akaratukat... Személyes véleményem szerint egyébként Rákosiék, akárcsak számos másik esetben, csupán porhintés és kirakatszerzés céljából írták alá ezt az egyezményt, a Nyugat vonatkozó naivitását és közönyét pedig jól ismerjük... Nem véletlen, hogy érdemi fordulat csak akkor következik, amikor a változások hajnalán, jól kihasználva az idők szavát, 1988-ban a német állam megbízásából Magyarországra jöttek a Német Hadisírgondozó Német Szövetség (VDK) képviselői, hogy közel öt évtized után felkutassák a Magyarországon elesett katonák sírjait. Jómagam akkoriban, pontosabban 1989-ben kezdeményeztem egy alapítvány létrehozását a Tolna megyei hadisírok gondozására, felvettem a németekkel a kapcsolatot és több évi tárgyalás, egyeztetés, különböző kormányzati lépések után végül 1993- ban Bonnban aláírták a hadisírok jogállásáról szóló megállapodsát. (Erdős Lászlót ezért a ténykedésért később a német kormány magas kitüntetésben is részesítette . Neki adták az Albert Schweitzer Emlékérmet, megkapta tevékenysége elismeréséül az Európa Keresztet, a Német Szövetségi Köztársaság Érdemrend I. osztályú Érdemkeresztet. 1975-ben Bulgária kormánya tüntette ki Erdős Lászlót. - a szerk.) Még ebben az évben létrejött a HM Honvéd Hagyományőrző Iroda, főosztályi jogállással és azzal a feladattal, hogy tárcaközi szakértői bizottság felállításával készítse elő a hasonló megállapodásokat mindazokkal az országokkal, melyeknek földjén az első és második világháború következtében, valamint az azt megelőző századok szabadságharcaiban elesett magyar katonák és elhurcolt magyar polgári áldozatok sírjai, temetői és hősi emlékhelyei találhatók. Természetes, hogy a legelső és egyben legnagyobb partnerek egyértelmű történelmi okok következtében Oroszország mutatkozott, hiszen a világháborús orosz hadszíntereken a magyar részvétel, illetve a kommunista rémuralom alatt a Gulagbirodalomba hurcolt magyar tízezrek teljesen nyilvánvalóvá tették ezt a tényt. Nagyon szerencsés politikai-históriai körülmények folytán 1944 tavaszán meg is született az Oroszországi Föderáció kormányával az a megállapodás, melynek első eredményeként már ezen év júniusában a Moszkva melletti Krasznogorszk volt fogolytáborában kopjafát állíthattunk és hazahozhattuk az ott nyugvó gróf Bethlen István magyar exminiszterelnök és Deseő László vezérőrnagy, egykori magyar katonai attasé földi maradványait. A minisztérium 1994 júliusában átszervezés címén megszüntette a Honvéd Hagyományőrző Irodát, pontosabban két emberrel mintegy beolvasztotta (minden komoly infrastrukturális háttér, költségvetési lehetőségek nélkül!) a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum szervezetébe. Ma már úgy látom, ez a kényszerű odakerülés nagyon nem tetszhetett ott egyeseknek, csakhogy akkor még (pláne elvbarátaiknak, Keleti Györgyöknek) nem mertek szólni... Az iroda mindenesetre dolgozni kezdett, illetve folytatta és igyekezett kiterjeszteni tevékenységét. A kormány 1995-ben Oroszországgal,

1996- ban Ukrajnával kötött megállapodást a hadisírgondozásról, tárgyalások folytak Szlovákiával is, ezek eredményét 1996-ban Pozsonyban parafálták. Romániával

1997- ben szándéknyilatkozatot írtak alá. Az iroda munkájának előterében váltig a legnagyobb feladatot jelentő, orosz földön levő magyar katonai és polgári áldozatok sírjainak gondozása állt. Öt álló esztendeig tartó erőfeszítéssorozat után, 1997-ben végre sikerült elérni, hogy július 20-án a Don mellett, Borgyirevka faluban emlékművet állíthattunk a Don-kanyarban elesett 150 ezer magyar hősi halottnak. Hatalmas eredménynek számított ez, s nyilván szerepe volt abban, hogy 1997. szeptember elsején, igaz, többszöri előterjesztések és igen hosszas huzavona után, de a Honvéd Hagyományőrző Iroda utódjaként hivatalosan is megalakulhatott a Hadisírgondozó Iroda, hét fővel, az én vezetésem alatt. Tavaly már megállapodások egész sorát sikerült tető alá hozni: Moldáviával, újabbakat az oroszokkal, folynak a tárgyalások Romániával, a szándéknyilatkozatig eljutottunk Lengyelországgal, Olaszországgal, Szlovéniával és Horvátországgal. Hivatalosan az iroda legfőbb feladatai a következők: a kormánymegállapodások aláírásra történő előkészítése, a szerződéses kötelezettségek teljesítése, az elkészült hősi emlékhelyek és temetők felavatásának előkészítése, ezek lebonyolítása, az elesettek adatainak nyilvántartásához a feldolgozás, a dokumentációk nyilvánosságra hozatala, az iratok diplomáciai úton történő kicserélésének előkészítése, külföldön az addig ismeretlen vagy bizonytalan helyű és sorsú magyar sírok felkutatása, a temetők, emlékhelyek létrehozásának kezdeményezése, a kegyeleti jogok gyakorlása, a hamvak hazahozatala, állami, társadalmi és magánszemélyek esetében az eljárások irányítása és felügyelete. Végig ellenőriznünk kell a kormányközi egyezmények betartásának részleteit, az építkezések menetétől a rendelkezésre álló pénzforrások (a központi költségvetésből elkülönített összeg, a magyar állammal szemben fennálló orosz adósságból erre a célra felhasználandó pénzek, stb.) felhasználásáig. Nagyon komoly elszámolási, pénzügyi munkát kell végeznünk és még nem is említettem a lehetséges kontroll megszervezésének részleteit. Egyszóval: van, volna munkánk elég...- Milyen konkrét eredményeket értek el újabban ?-Tíz év alatt, 1988-tól 1998-ig a velünk szorosan együttműködő Német Hadisírgondozó Népi Szövetséggel 18 magyar-német temetőt hoztunk létre, ehhez a német állam 10 millió márkás költségvetési támogatást biztosított. Nemzetközi ifjúsági táborokat szerveznek, a sírgondozásban évente három-öt turnusban vesznek részt a Bundeswehr önkéntes csoportjai, a Magyar Honvédség és a BM Határőrség katonáival együtt, 20-25 fős csoportokban. Magyarország vállalta mindezek fejében a temetők számára állami területek biztosítását és azok háborítatlanságának biztosítását. (Az 1849. augusztus 12-i, a világosi fegyverletételt közvetlenül megelőző, utolsó debreceni csatában hősi halált halt magyar honvédek sírjait is a németek gondozzák...) A szovjet államadósságból elkülönített 10 millió dollár terhére 2000-ig kellene befejeznünk Oroszországban a magyar hadisírok és temetők felkutatását és rendbetételét. Noha eddig, 1997-től mostanáig 700 temetőt azonosítottunk, összesen másfél ezer településen kell kutatni, az idő nyilván nem lesz elegendő. Tavaly augusztus első felében Moszkvától Tambovig több mint háromezer kilométeres úton 15 magyar katonatemető, illetve emlékhely felkeresésével igyekeztünk a munkát felgyorsítani, ellenőriztük az elkészült emlékhelyeket, megtekintettük és megvitattuk a tervezeteket, komoly elszámolási tárgyalásokat folytattunk. Tambovban részt vettünk annak a nemzetközi katonai temetőnek az elkészítésében és a felavatásán is, ahol 12 nemzet katonafiai kaptak méltó végső nyughelyét. Idehaza az első világháború befejezésének 80-ik évfordulóján, tavaly október 25-én Pécsett avattuk fel a felújított első világháborús katonatemetőt, 20 millió forintos ráfordítással. Szabó János honvédelmi miniszter akkor és ott kimondta a mi irodánk leglényegesebb eszmei hitvallását: a halott katona nem ellenség többé, mindegyikőjüket megilleti a végtisztesség.-A Hadisírgondozó Iroda egész tevékenységét és ezen belül személy szerint Önt is idestova egy esztendeje meg-megújuló, folyamatos támadások érik. Mi ezeknek a lényege, mi lehet a háttérben?- Talán az eddig elmondottakból is kiderült: mióta csak ezt a munkát végzem, bajtársaimmal együtt sohasem rejtettük véka alá, hogy nemzeti érzelmű magyar honvédtisztek lévén, alapvető eszmei meggyőződésből és hősi halált halt dicső elődeink iránti tiszteletből, hivatásként vállaltuk és végezzükezt a feladatot. Higgyék el, hogy az igazi hivatásos katonának nagyon is vannak érzelmei: egészen természetes, hogy örömmel és segítőkész együttérzésssel fogadtuk mindazoknak a civil szervezeteknek, hozzátartozóknak a jelentkezését, akiknek céljai azonosak voltak a miénkkel, vagyis végső, méltó nyughelyét biztosítani az idegen földön elhaltaknak. Ez szerintem annyira mélyen emberi és hazafias ügy, hogy őszintén szólva, álmomban sem gondoltam arra, hogy emberi hiúság, pénzéhség és irigység ilyen ügyben is számottevő lehet. Megkeresett például a doni katonsírok ápolásával foglalkozó Fényeslitke Alapítvány is bennünket. Jó ideig kifejezetten jó viszonyban voltunk, egészen 1997 nyaráig, a doni emlékhely felavatásáig. Akkor vezetőjük azt kérte, tegyem lehetővé számára, hogy azon a katonai gépen jöhessen az ünnepségre, ahol a Magyar Honvédség, a Magyarok Világszövetsége és a magyar sajtó munkatársai utaztak. Ezt nem állt módomban elintézni. A hiúság nagy úr. A támadások ezután kezdődtek, de nem csak ebből az irányból fúj a szél. Összehangolt és szervezett akcióról van szó, hiszen

1998-ban rendre sorjáztak azok a tévéműsorok és újságcikkek, amelyeknek egyetlen célja volt: az iroda és a személyem lejáratása. Az egyik film például, amelyet 1998 kora őszén a Magyar Televízió 1- es catornájának Zóna című műsora mutatott be, a Fényeslitke Alapítvány vezetőinek és a körükbe tartozó hozzátartozóknak megszólaltatásával (engem, ha nehezen is, végül mégis hagytak szóhoz jutni a filmben) azt igyekeztek volna bebizonyítani, hogy az Oroszországban feltárt katonasírok ebek harmincadj án, mindenféle kegyeletsértő hitványságnak kitéve léteznek, a szanaszét szórt csontokat mutagatták, a moszkvai piacra vitt és ott árult rohamisakokat, az érzelmekkel aljasul visszaélve, sirdogáló asszonyokat felvéve, stb. Honnan tudhatná a néző, hogy például a bemutatott sisak nem magyar, hanem német volt és hogy a hadisírok felügyletével, a rendbetétellel és az ellenrőzés területével hogyan foglalkozunk és mi módon foglakozhatunk? Akiknek útjában állok, persze enyi nem elég: az egyik újságcikkben például, amely a Magyar Nemzet november 23-i számában jelent meg, Györkei Jenő nyugállományú hadtörténész nagy csúsztatásokkal azt állítja, hogy a Kárpátalján 1944 novemberében kivégzett hat magyar katona eltemettetését megtagadtam volna. Holott nem történt egyéb, mint hogy - mivel nincs kormányhatározat és még nem lépett hatályba az Ukrajnával kapcsolatos tárgyalások eredményét rögzítő dokumentum - tartanom kellett magam az előírásokhoz. Ezért, mint azt Ékes László a Magyar Nemzetben december 12- én megjelent írásában ki is mondja, minderre azért volt szükség, hogy engem és az általam vezetett irodát minden áron sárba tapossa. Nem ő az egyetlen, sőt...- Komolyabb erőkről beszélt, a háttérben levőkről.- Egyezzünk meg valamiben: minden gondolkodó ember tudja, mekkora üzlet a temetkezés ma Magyarországon. Talán már arról is hallott, hogy valóságos lobbyk, maffiák működnek ezen a területen is. Képzelje el, mekkora lehetőséget kellett meglássanak ebben a külföldi „buliban”. Ez persze, belső segítég nélkül nyilván nem megy. Legyen elég ennyi, jó?- Vár segítséget valahonnan?

Az újságíró záradékul két dolgot tehet. Részint felhívja a figyelmet arra, hogy a katonaság mindenhol szigorúan hierarchisztikus rendszerében sem a megtámadott védelme, sem a védekezés lehetősége nem felel meg a polgári életben elfogadott normáknak és szokásoknak. Tudjuk, hogy a parancsot nem lehet meg ... ölelgetni, mert netán tovább szaporodik. A másik tényező azonban még ennél is elgondolkodtatóbb, ráadásul pontosan dokumentálható tényeken alapul. Az emlegetett Györkei-cikkben több hivatkozás is történik dr. Korsós dandártábornokra, Erdős ezredes főnökére és egy bizonyos Ladányi Jenőre, a Fővárosi Temetkezési Vállalat igazgatójára. Miután - álszent módon - a cikkíró kifejti, hogy a hat magyar katona földi maradványait végül a kegyetlen, szívtelen Erdős ezredes elutasítása miatt a sztálinizmus áldozatainak szolyvai emlékparkjában helyezték örök nyugalomra, fura módon az írás legvégén, szokatlanul hatáskeltően és kiemelten ez áll: „Végül Dupka György írónak, a szolyvai emlékpark-bizottság titkárának, Benda Istvánnak, a Kárpátaljai Szövetség társelnökének hathatós segítségével, Korsós László főigazgató és Ladányi Jenő, a Főváros Temetkezési Vállalat igazgatójának közreműködésével a szolyvai gyászünnepen ott voltak az exhumált honvédek földi maradványai.”

A temetkező nyájas csoport célja világos. Ám az igazság úgyszintén...