Nyugati Magyarság, 1999 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1999-04-01 / 4. szám
8. oldal Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 1999. április KISEBBSÉGI KA LEIDOSZKÓP KISS DÉNES Nemcsak az újság halt meg Első számú közellenség a média Nincs szomorúbb szertartás egy újság temetésénél. Ha egyszer majd valaki - egy kutató vagy egyszerű érdeklődő - előveszi a Moldvai Magyarság éfolyamait, kiolvashatja belőlük a legnemesebb nemzetmentést, amit csak elképzelni lehet. A világ talán legelhagyottabb népcsoportja, amely magyar századok értékeit, nyelvi és népköltészeti gazdagságát őrzi és adja tovább, értelmiségi sorba emelkedett fiai révén - oly keserves csalódások után - maga látott hozzá önmaga megmentéséhez. A Csángó Újság, majd új nevén Moldvai Magyarság mögött nem állt semmilyen tőkeérdekeltség, lapkiadó tröszt, erőteljes vállalkozás. Csupán néhány lelkes tanár, szerkesztő, cikkíró, nagyrészt csángó ivadék, akinek sikerült magyar iskolát végeznie Erdélyben és itt, „magyar földön” - a moldvai csángók így nevezik a keleti magyarok ősi tartományát - döbbent arra, hogy a csángók kivezetése a gazdasági, társadalmi és lelki nyomorúságból elképzelhetetlen saját újság nélkül. így született meg 1990-ben Sepsiszentgyörgyön a történelem első csángó újságja. A székely városok ugyanis, Szentgyörgyön kívül Csíkszereda, Gyergyószentmiklós, Székelyudvarhely a csángóság előretolt támaszpontjai, hidfőállások a jövő felé. A sepsiszentgyörgyi szerkesztőség oltalmat nyújtott hatósági és másegyéb támadásokkal szemben, amelyek a lapot Csángóföldön érték volna. A Moldvai Magyarság hangja, törekvései az erdélyi magyar sajtó szintjén jelenhettek meg, a magyar önismeretet, a nemzeti megmaradás igényét sugározva a Szeret és az Aranyosbeszterce partjaira. A lap nemcsak a jövőnek készült, hanem mindennapi szolgálatot vállalt a csángók nemzeti, nyelvi öntudatosításában, a magyar történelmi tudat bevésésében. Az elnemzetlenítés évszázadai a magyar történelmet irtották ki legnagyobb „sikerrel”, és helyette az iskola, a román sajtó, az úgynevezett „népnevelés” hamis, torz szemléletet honosított meg, ha kellett, puszta csalással, ha kellett, durva erőszakkal. így például a csángó tudatban „kicserélték” a magyar Szent István király alakját a román István vajda - Stefan cel Mare - figurájával, s a római katolikus templom Szent István oltárképén eme moldvai vajdát kellett látnia a csángó hívőnek. Még azzal sem törődtek a hamisítók, hogy ortodox uralkodót mégsem szoktak római katolikus templomban felfesteni. Vajon a hamisítók voltak-e ennyire bugyuták, vagy inkább mélyen lenézték a csángó népet, mint amely képtelen egy katolikus szent és egy román vajda megkülönböztetésére? Legdöbbenetesebb hamisítás a szemünk előtt ment végbe, az utóbbi évtizedekben. Egy Dumitru Martinas nevű, dilettáns történész kitalálta az elmagyarosított román csángók elméletét, erről könyvet írt, és ez a könyv renegát moldvai papok nyílt hírverésére valósággal kötelező olvasmány lett a csángók körében. Ez az elmélet úgy szól, hogy a csángók eredetileg Erdélyben élő románok voltak, akikre a „magyar urak” rákényszerítették a magyar nyelvet, majd mikor a csángók már nem bírták Erdélyben a magyar „elnyomást”, átvándoroltak a Kárpátokon, letelepedtek a Szeret partján, magukkal hozva a rájukerőszakolt magyar nyelvet. Vagyis egykori „elnyomóik” nyelvét beszélik századok óta, és a magyar folklór csodaszép alkotásait, balladáit, népdalait, meséit őrizték meg „szabad románnoként”. A román diktatúra bukása után, a demokratikus átalakulás során - bármennyire kezdetleges és álságos történelmi mozgás ez - a csángók öntudatosabbjai is nemzeti önazaonosságukra eszméltek és erre akarták ébreszteni a még magyarul beszélő társaikat. Ez az öntudatra ébredés hívta létre a Moldvai Magyarságot. A nagy magyar királyokat a lap román nyelven is bemutatta, azokra az olvasóira gondolva, akiknek nem adatott meg, hogy magyarul ími-olvasni megtanuljanak. Nemcsak magyar szerzőktől közöltek tanulmányokat a csángókról, hanem románoktól is, akadémikus történészektől, ismételten bebizonyítva, hogy nemcsak Dumitru Martinas-féle sarlatánok dolgozták fel a témát, da a hajdani fejedelem, Dimitre Cantemir vagy Radu Rosetti akadémikus is, akik a tényekre alapoztak, és nyilván éppen ezért a csángók magyar mivoltát vallották. Búcsúzó számában azt írja a lap, hogy az anyagi nincstelenség gyilkolta meg. Évente 27 millió lejjel fizetett rá a nyomda a kiadványra. A katasztrofális romániai viszonyok között ezt a szentgyörgyi Trisedes Press képtelen tovább vállalni. Előveszem a számítógépet. Mostani átszámítási kulcs szerint, ez az összeg nem tesz ki félmillió forintot. Nincs miből fedezni ezt a pénzt. Csak úgy eszembe jut: Princz Gábor 150 milliárd forinttal károsította meg a Postabankot. A magyar állam kénytelen volt a zsebébe nyúlni és az elsikkasztott pénzt visszatenni. Mennyi ideig lehetne ebből a pénzből kiadni a Moldvai Magyarságot?! Beke György v_____________________J Mecénást keresünk! „Élni akarunk" Alapítvány a fogyatékos gyerekekért támogatókat keres a világ minden részében élő honfitársainktól, akik tenni akarnak a fogyatékos gyerekekért. Számlaszámúnk: OTP Bank Rt., Budapest 11720001-20164980-00000000 A képernyő nemcsak kép, hanem példakép. Onnét akarják megmondani a magyarnak, hogy mit gondoljon és mit tegyen. A tévé az első számú gondolatölő, léleksilányító, szellemi rabszolga termelő és toborzó intézmény. Nemcsak agyrenyheséget okoz, hanem segíti belső csonkítgatásainkat, szellemi s lelki feldarabolásunkat, sajátos trianonizálást képvisel és valósít meg. Belopakodott a családba, előbb álságosán elhiteti, hogy fontos dolgokra tanít, majd mindjobban eluralkodik önnön silánysága, parancsolni kezd a mögötte lévő tőke, a haszon, és már a reklám lesz az első, a fontos, az képviselői az „eszmét”. S hogy a reklám minél jobban hasson, minél többen lássák, nincsenek gátlásai, a legalantasabb emberi tulajdonságokra kíván hatni. Adja tehát mindenek előtt a nyilvános szeretkezéseket, az erőszakot, és mindazt, ami az EMBER, az EMBERSÉG szép lényege volna, háttérbe szorítja. S végül azt kell tudomásul vennünk, hogy általában az erő győz az igazsággal szemben. Lélek, értelem, tudás vajmi keveset ér, legföljebb korunk divatossá vált számítógépe a kivétel, aminek a lényegét, működési rendszerét és hatását a magyar nézők zöme nem képes fölmérni, de kell hinnie. Olyan műsort még nem nagyon láttunk, hogy miként találták föl a számítógépet és hogyan fejlődött. S arról végképpen nem szóltak, hogy miként működik. Milyen eszmei elvek valósulnak meg működésekor. Azt is kevesen tudják, hogy a magyarságnak, a magyar nyelvnek s név szerint Margittai Neumann Jánosnak, Kemény Jánosnak mily alapvető köze volt a számítógép létrejöttéhez! Természetesen megvan a sajtó, az újságok, folyóiratok rontó szerepe is, ám ott a nagyszerű betű még mintha uralkodna. Azaz elfedi a silányt, színekkel s képekkel húz-vonz és még valamennyire álcázza a sanda világszándékot, leplezi a globalizáció rejtetten terjedő analfabétizmusát. Ami azért nem tűnik szemünkbe, mert a betűket még éppen annyira ismerik az emberek, hogy el tudják olvasni a reklámokat, de arra már nincs igényük, hogy akár önnön sorsukról szóló munkákat is megismerjenek. De mi ez az egyetemes szándék? Mert az vitathatatlan, hogy ez világtörekvés. Többféle válasz is lehetséges, részletező, elemző, azonban a lényeg egy: fogyasztó-ürítő csőcselékké változtatni az embert, az emberiség minél nagyobb hányadát. A csőcseléknek pedig nincs anyja, apja, testvére, se hazája. Tehát emberi önérzete és méltóságtudata sincs. Vagyis elsatnyulnak, illetőleg ki sem alakulnak azok a tulajdonságai, amelyekhez joga lenne, hiszen ezek a személyes önvédelmi eszmék és magatartások megtestesítői. S valósan azok! Jó tartású, öntudatos fiatalemberek sokkal nehezebben sodródnak az ajzó és bódító-butító szerekhez, az alvilág peremére vagy a bűnözéshez, mint testileglelkileg anyáüan-apátlan serdülők. De azokra is „gondol” a világmaffia, akiknek vannak becsületes szüleik. Sokféle szekta azokat teszi nevetségessé, sőt, a megvetés tárgyává. Mindinkább érzékelhető, hogy általános támadás indult világszerte a megtartó közösségi eszmék ellen, legyen az család, haza, istenhit. A bomlasztás, a védtelenné tétel, a teljes kiszolgáltatottság a cél! A megvalósítás útja pedig a minden tekintetben szétzilált, eszmehiányos társadalom. Mert az eszmehiány következménye olyasmi az emberre, a társadalomra nézve, mint a test, a csontok számára a mészhiány! Görbül a gerinc, gyöngül és torzul az emberi tartás. És a célpont nemcsak a család vagy a vallás, a hit, hanem végsősoron a magyarság. Tehát aki erről beszél, ezzel foglalkozik, azt meg kell bélyegezni, meg kell félemlíteni! Lásd a második világháborús elesetteket Budán koszorúzó, külföldi fiatalok provokálását, akikkel nem feltétlen értünk egyet, ám az eljárás ellenük, az igazoltatás módja, lebonyolítása egyszerre volt bolsevista és fasiszta! Sajnálatos, hogy ebbe a dologba hazug módon, mocskolódásokkal, még a Magyar Nemzet című lap is szégyenletesen belekveredett, ami miatt azonnal lemondott szerkesztő bizottsági tagságáról Makovecz Imre, a világhírű építőművész, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke. Nyílt levelében megvédi Pap Gábort. Az 1999. március 2-án, a Magyar Nemzetben megjelent cikkből idézünk, amelyben utal az előzményre, az 1999. február 27-én napvilágot látott Vaskereszt, vagy amit akartok című írása: „A megjelent cikk szándékosan hazugságokkal, hamis analógiákkal gondosan bemocskolja Pap Gábort, ugyanúgy, ahogy engem is már nem egyszer hasonlóan mocskoltak be. Ez a minősíthetetlen, szélsőséges stílus mindazoknak kijár, akik a parasztművészettel, balladákkal, a nép ősi ünnepeivel foglalkoznak. Érdekes, hogy mindannyiszor az antiszemitizmushoz jutnak el ezek az emberek.” - írja Makovecz Imre. Ezzel egyidőben, bizonyos civilruhások bukkantak föl azokban a könyvesboltokban, ahol főként az őstörténeti és a nemzet sorskérdéseivel foglalkozó könyveket árúsítják, és félelemet keltve kérdezősködtek. Nem tudni, kik állnak e nem is a kádári, hanem inkább a rákosi időkre emlékeztető módszerek mögött. De könnyen kitalálható. Miként kapcsolódik mindez a tévécsatornákhoz, rádióhoz, lapokhoz? Elsősorban úgy, hogy a képernyőkről - nagy tisztelet a kevés kivételnek, próbálkozásnak, főként a Duna Tévé vezetőinek, szerkesztőinek - a magyarság egyedi, személyes és közösségi sorsáról kevés szó esik! Holott anumerus clausus immár nyolcvan éve tény! Nincsenek biztosítva, még a trianoni diktátumban is elfogadott alapvető jogok sem, azokban az országokban itt körben s leginkább Romániára jellemző ez, amelyek az anyanyelv használatára, valamint ezzel összefüggésben, az iskolákra, a tanulásra vonatkoznak. Erről naponta kellene szólni valamilyen vonatkozásban, ha ténylegesen magyar érdekeket képviselne hazánkban a média. Szólnak mindezekről? Szólnak olyasmikről, amelyek a nemzet sorsával kapcsolatban elgondolkodtatják az állampolgárt? Nagyon ritka kivételnek számít, ha egy-egy ilyen műsorraj ut képernyő. De ez nem is lehetésges, hiszen akik ott szerepelnek vagy szerkesztenek, nem számíthatók a nagy magyar gondolkodók közé. Szolgák és janicsárok. De mint ilyenek, könyörtelenek, hangosak, törtetők. Pontosan jellemzi mindezt az is, ahogy szólnak. Eluralkodott a henye, zavaros beszéd, a germanizmus, a jönni fogunk, látni fogjuk, tudni fogja és így tovább, talán még a fogni fogjuk kifejezés sem döbbenti rá őket a felületességre, -nem beszélve a tévéből is terjedő okézás idegenségéről - s arra sem, hogy az ilyen és hasonló beszéd - miként az üzletek feliratai - a gyarmatosítás megszálló seregét jelzi. A felületesség egyik díszpéldányát éppen a minap hallhattuk a tévében. Azt harsogta valamelyik silány sisere, idézzük: „Drágul a hús ára.” Ez már olyan mérvű felületességre utal, amit kitalálni sem lehetne! Itt már visszaüt az a törekvés, ami abból következik, hogy az az igazi koldus, akinek még szókincse sincs! Az, aki ennek következtében sokkal kevesebbet gondolkodik, tehát mindenre sokkal jobban fölhasználható. Azok képviselnek olyasféle véleményt, amit szintén az egyik tévéműsorban hallhattunk. Egy idős, nyugdíjas úr, kérdésre válaszolva, szinte kérkedve hangoztatta: őt nem érdekli, hogy mennyi magyar van most vagy lesz kétezerhúszban, csak jól éljünk. Mégis, mit gondol tisztelt veteránunk? Ki termeli meg a nyugdíjak fedezetét? Eddig már nem jut el, csak az aznapi söréig képes ellátni. Ez is az elmúlt fél évszázad silányodásának következménye. Már azt sem érzékeli, hogy mikor cselekszik önmaga ellen! Tehát könnyedén azt is megteszi. (A Duna Tévé tanulságos műsora volt.) Nos, ha szülő, tanár, tanító az illető, kártevése beláthatatlan, de mégsem akkora, mint éppen az említettek szerepét mindinkább magához ragadó médiáé, amely első számú intézményesített támaszpontja az értékek összezavarásának is. Különösen gyorsan megy mindez, az országos szellemi alultápláltság adottságaival. Még az amúgy „semleges” sportközvetítések is vigyázatlanok, hiszen annyi „zseniális” labdarúgó önti el a képernyőt, a magyar sportközvetítők szerint, hogy csak kapkodhatjuk a fejünket! Ha ezek a labdarúgó emberek zseniálisak - nemcsak ügyesek, mert szorgalmasan gyakorolják a labdázgatást - akkor minek nevezzük például Beethovent, Bachot, Bartókot vagy Bolyait, Tolsztojt és a többi, igazi nagyságot? S miért alakulhatott ki ez a fajta, felületes értékrend? Mert a sztárolók így gondolják? S példaképül elénk rakják „sztárjaikat”, akik között, szintén tisztelet a kevés kivételnek, alig akad igazán jelentős alkotást létrehozó, nagyszerű ember. Az a szellemiség, tartás, életvitel, amit képviselnek, mind a társadalom erkölcsi leépülését segíti. S mivel a média betör az otthonokba, amelyek egyre inkább csupán lakásokká válnak, hatványozottan fölerősödik e kóros, roncsoló hatás! Szaporodik is, bizony láthatjuk, hallhatjuk utcán, járműveken, szóhasználatban és magatartásban is a csőcseléket gyarapító, fogyasztóürítő, kabarékon nevelkedett tömegember. A kevés szót, amit ismer, azt is a médiától kapja, ahol egyes műsorvezetők cirkuszi kikiáltók modorában nyilatkoznak meg. Sajnálatosan ez a fajta magatartás hódít és a társadalom, az ország újfajta, mondhatnánk „modem” gyarmatosítás szenvedője, és ezt még csak nem it tudja! A hódító hódítás előbb lelki szegénységet, majd általános elszegényedést okoz. S egyre csökken azok száma a média területein, akik szép magyar beszéddel és öntudattal képviselik az emberi méltóságot, a magyarságtudatot, s mint önvédelmi erőt, az embememesítő műveltséget. És mindezért az oda nem figyelő politikusok mellett, elsősorban a média vezetői és megtestesítői a felelősek! És a jogállamban, a demokráciában, az adófizetők által fönntartott közhírelő intézményekben sincs mód minderről szólni, netán e tévés, médiás kórság valóban veszélyes terjedését, most már erőszakos hódítását alaposan, méltó módon, az okos emberek gyülekezetében nyilvánosan megbeszélni. Ma már a média országok, kormányok fölött is képes uralkodni. Hatalmát úgyszólván semmi sem fenyegeti, különösen amióta a globalizációs törekvések legfontosabb szövetségese lett. Ki farkasok emlőjén nevelkedett, együtt üvölt a farkasokkal. (Sajnáljuk, hogy éppen ezt a kipusztulóban lévő élőlényt kell említenünk.) A romlás általánosnak nevezhető! S lassan az alkotó, az igazán nagy emberek lekerülnek a képernyőkről, maradnak a híresedettek, akik valójában sosem hoztak létre maradandót. Ok Ady perc-emberkéi, ám annál harsányabbak, minél üresebbek! Ok a pénzvilág, a bankok idegenlégiósai, jól fizetett zsoldosai. S ha mégis, nagyon ritkán, képernyőre kerül a felelősségteljes értelem, annak maradnak a késő esti vagy az éjszakai órák, amikor a nézők zöme réges-rég az álmok sötétjébe merült. A kör bizony be is zárult. Aki beszélhet, az silányat, rosszat szól és csúnyán, magyartalanul. Aki okosat mondana, szépet, lélek- ember- országemelőt, annak nincs módja beszélni. A nagyszerű emberi találmányok, mint például a tévé, amelynek föltalálásában is volt magyar előzmény, közreműködés - amelyről, ahogy említettük, mint annyi más esetben vétkesen keveset tudunk -, mind az ember ellen fordítódnak! A felületesek, műveletlenek és igen, itt is mondjuk ki, az idegen szívű önzők kezében van a döntés. És nem kétséges, hogy ők hogyan, kinek s minek a javára döntenek. Az a különös, hogy nemcsak a magán közhírelő cégeknél van ez így, hanem gondtalanul megtehető, végrehajtahtó, az adófizetők pénzén fönntartott, úgynevezett jogállam közintézményeinél is. így zárai be a média köre, és szorít, akár a bilincs, akár a föld-koponya körüli műholdak tövis-koszorúja és tenne valamennyiünket minél előbb, kiszolgáltatott médiummá. S a média világhódoltsága, szemben szülőkkel és az iskolákkal - hiszen azokat is bekebelezi! - percről-percre nő! A Nyugati Magyarság köszönti a Magyar Köztársaság Babérkoszorús íróját!
