Nyugati Magyarság, 1999 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1999-04-01 / 4. szám

6. oldal Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 1999. április A magyar történelem legnagyobb katonai árulása Ütött-kopott ház első emeleti lakásán találkozunk. Szegényes szoba-komfort a Belvárosban, mintha csak ennyire fu­totta volna egy egész élet munkájából. Mondhatni, de mégsem igaz, mivel az igazsághoz az közelít a legjobban, hogy ennyi maradt. S még jó, hogy ennyi is. Tóth János azonban nem be­szél erről, hiszen katonatiszt, kemény ember, de látszik rajta, nagyon fáj, hogy így alakult a sorsa. Miként annak a 3034 tisztnek is, aki nem írta alá 1956 novemberében a hírhedt Tiszti Nyilatkozatot. Pedig óriási veszélyt vállaltak magukra ezzel az elutasítás­sal: akasztófa, börtön, kitelepítés, meg­bélyegzés, a társadalomból való kita­szítás várt azokra, akik nem voltak haj­landók a törvényes Nagy Imre kor­mányt elárulni. Akik nem csatlakoztak feltétel nélkül az 1956. november 4-én megalakult Forradalmi Munkás-Pa­raszt Kormányhoz, akik nem értettek egyet azzal, hogy „a népünket és ha­zánkat fenyegető ellenforradalmi ve­szély miatt szükséges volt kérni a ba­ráti Szovjetunió kormánya, illetve a szövetséges szovjet hadsereg segítsé­gét az ellenforradalmi erők felszámo­lásához”. Magyarország november 4-ét köve­tően szovjet megszállás alá került, Bu­dapesten szükségállapotot hirdettek ki. A kijárási tilalom értelmében novem­ber 7-től este 7-től reggel 7-ig tilos volt közlekedni a főváros utcáin, s minden­ki köteles volt engedelmeskedni a szovjet (!) katonai parancsnokság jár­őreinek, és ellentmondás nélkül telje­síteni azok utasításait és parancsát. No­vember 9-én 17 óráig be kellett szol­gáltatni a szovjet katonai alakulatok­nak a fegyvereket. Ilyen tragikus kö­rülmények között tették a tisztek elé a Tiszti Nyilatkozatot. A mintegy 22 ezer fős tiszti állományból körülbelül 18 ez­ren írták alá a szovjet tankok segítsé­gével hatalomra került Kádár-rendszert legitimáló okiratot. Közülük kerültek ki a karhatalmi szolgálatot teljesítők, akiknek később a Munkás-Paraszt Ha­talomért Emlékéremmel, s az ezzel járó számos előnnyel - kiemelt nyug­díjjal - hálálkodott a rezsim. Tóth Já­nos úgy véli, ez volt a magyar törté­nelem legnagyobb katonai árulása. E nélkül Kádárék nem tudták volna kon­szolidálni a helyzetet, az ország népe ugyanis sokáig vonakodott elfogadni a rá erőszakolt hatalmat, s a szovjet had­sereg se lett volna képes érvényesíteni katonai győzelmét a polgári életben. Ezért volt szükség magyar együttmű­ködőkre. Minden tisztnek kötelező volt je­lentkezni, hogy aláírja a Tiszti Nyilat­kozatot, ami a katonai Eskü megsze­gését, elárulását jelentette. Az esküben egyebek mellett ez áll: „hazámat, a Magyar Népköztársaságot minden külső és belső ellenség ellen, életem feláldozásával is megvédem. Az ellen­séggel soha a legkisebb egyetértésbe nem bocsátkozom, ellene mindenkor, mindenütt bátran és férfiasán harco­lok.” Erre a gyalázatra nem volt hajlandó Tóth János, több mint 3000 tiszttársá­val együtt. Amikor megtagadta az alá­írást, közölték vele, hogy azonnali hat­állyal leszerelik. így ért véget hatéves hivatásos tiszti pályafutása. S még sze­rencséje volt, mert „csak” lefokozták, s elmehetett segédmunkásnak. Nyug­díjazásáig azonban végigkísérte munkahelyeire az a szigorúan titkos átirat, amelyben figyelmeztetik a munkaadó személyzetisét, hogy tudja, kivel áll szemben. A nép „ellenségé­vel”. A 33 évig tartó másodrendű állam­­polgárság után 1990-ben - úgy gondol­ták - végre igazságot szolgáltatnak ne­kik. Az időközben megalakult Törté­nelmi Igazságtétel Bizottság és a Ma­gyar Politikai Foglyok Országos Szö­vetsége azonban nem vállalta föl a Tiszti Nyilatkozat aláírását megtaga­dók érdekeit, azzal az érveléssel, hogy ezek a tisztek nem vettek részt a for­radalomban. Ez nem igaz, hiszen Tóth János maga is szolgálta a forradalmat: beválasztották a Fővárosi Kiegészítő Parancsnokság Forradalmi Bizottmá­nyába. Az volt a feladatuk, hogy utcai járőrözés során kiszűrjék azokat a ka­tonai járőrcsoportokat, amelyek kom­munista megbízás alapján nemzetőrök­nek adták ki magukat. Ezek valójában volt ÁVH-s és kommunista tisztek vol­tak, így igyekeztek beépülni a forradal­márok közé. Ezért a tevékenységéért Tóth Jánost is börtönbe akarták jut­tatni, de a bajtársai kiálltak mellete, s valahogy megúszta a rács mögé kerü­lést. Ám a legbátrabb helytállásért neki is drága árat kellett fizetnie. Éppen ezért nem érti, miért nem ismerik el máig sem a legmagasabb szinten, hogy az aláírás megtagadása volt az egyet­len nemzeti ellenállás a szovjet inter­venció és a kádári puccskormány kon­szolidálása ellen. Ennek elismerteté­sére, a teljes rehabilitáció elérésére s a rendfokozatnak megfelelő nyugdíjazás megállapítására hozták létre 1992-ben a „Szövetség a Hazáért” szervezetet. „Az első, rendszerváltó kormány honvédelmi minisztere Für Lajos tör­ténész lett. Azt vártuk, reméltük, hogy az új katonai vezetés hazánk nevében is elismeri ’56-os hűségünket, nemzeti­katonai helytállásnak minősítve a fe­nyegetett helyzetben is vállalt, megtar­tott tiszti cselekedetünket. Ez nem történt meg! A minisztert és rehabilitációs bi­zottságát letámadták azok az ’56-os magas beosztású és katonai rendfoko­zatú karrierista köpönyegforgatók, akik a forradalom győzelmes napjaiban an­nak oldalára álltak, majd a szovjet in­tervenció sikerét látva „visszaigazod­tak” a bolsi oldalra, aláírva a Nagy­kormányt eláruló Tiszti Nyilatkozatot. Kádár azonban nem nézte el kétku­­lacsos magatartását e kádereknek és a pártárulást börtönnel »jutalmazta«. Most, a rendszerváltást követően az »Életüktől és szabadságuktól megfosz­tottak« kárpótlási törvényét meglova­golva, ezek a káder tisztek heroizálták börtönéveiket, és a gyanútlan új veze­tésű Honvédelmi Minisztérium rehabi­litációs bizottságában döntő szerephez jutva - saját magukat emelték nemzeti piedesztálra! A kádári hűségnyilatko­zat aláírását megtagadó tisztek tényle­ges rehabilitálása, érdemük szerinti el­ismerése így elmaradt. Elmaradt a kö­vetkezményesen alacsony nyugdíjak rendezése is” - olvasható abban a le­vélben, amelyet a szövetség küldött Orbán Viktor miniszterelnöknek, Szabó János honvédelmi miniszternek, Lányi Zsoltnak, az Országgyűlés Hon­védelmi Bizottsága elnökének, s tájé­koztatásul Homoki Jánosnak, a HM politikai államtitkárának, még 1998. augusztus 12-én. A beadványban a szövetség elnöke - tiszttársainak érdekeit képviselve - fölpanaszolta: kilenc éven keresztül mindössze annyi történt, hogy vissza­kapták az 1956-ban elvett rendfokoza­tot, s kaptak egy Honvédség Nyugdí­jasa igazolványt - nyugdíj nélkül. Elu­tasította kérelmüket - 1995. május 22- i dátummal - Fodor István, a HM po­litikai államtitkára, 1996. március 29- i levelében Keleti György, honvédelmi miniszter, 1997. március 19-i válaszá­ban Kiss Tamás kormányfőtanácsos, s végül 1997. december 18-i tájékozta­tójában Mécs Imre, az Országgyűlés Honvédelmi Bizottságának elnöke. Ám nem jártak sokkal jobban a tavalyi vá­lasztások után sem, mivel ez év január 7-én kelt levelében a következőket vá­laszolta a szövetségnek Szabó János, honvédelmi miniszter: „Dr. Orbán Vik­tor miniszterelnökhöz és hozzám inté­zett beadványát szakértőkkel körülte­kintően megviszgáltattam. A kormány és a HM az eddigi rehabilitáció kiszé­lesítését nem tervezi.” Március elsejei dátummal, az előző levelet kibővítve újra kérelemmel for­dult a Szövetség a Hazáért nevű szer­vezet a kormányfőhöz, abban remény­kedve, hogy ezúttal valóban olyan sza­kértők vizsgálják meg ügyüket, akik szívükön viselik a ma már 70-80 éves bátor katonatisztek sorsát, becsületét. Banos János TISZTI NYILATKOZAT Hazánkban nagyméretű hazafias népmozgalom indult meg a szocialista demokrácia kiszélesítéséért, a Rákosi-Gerő-klikk által elkövetett súlyos hibák kijavításáért, a nemzeti függetlenség és szuverenitás biztosításáért. Ezeknek a követeléseknek jogosságát elismerem, ezeket magam is támo­gatom. Ugyanakkor mélységesen elítélem az ellenforradalmi erők minden for­máját, a brutális fehér-terrort, a kapitalista restaurációs törekvéseket, a kap­italista körök aknamunkáját, népi hatalmunk ellen. Kész vagyok az ilyen törekvések ellen teljes erőmből küzdeni. Tudom, hogy a reakciós erők becsületes dolgozókat is megtévesztettek. A helyzet tisztázását nagymértékben megnehezítette a Nagy Imre kormány gyengesége és határozatlansága. E politika következtében néphadseregünkben is meglazult a katonai fegyelem. Ezekután népünket az a súlyos veszély fenyegette, hogy az ellenforradalmi erők felülkerekednek, visszaadják a gyárakat a tőkések­nek, a földet a nagybirtokosoknak, megdöntik hazánkban a nép hatalmát. Kijelentem, hogy feltétel nélkül csatlakozom az 1956. november 4-én me­galakult Forradalmi Munkás-Paraszt Kormányhoz. Támogatom kormányun­kat az elmúlt hibák és hiányosságok kijavításában. Egyetértek azzal, hogy a népünket és hazánkat fenyegető ellenforradalmi veszély miatt szükséges volt kérni a baráti Szovjetunió kormánya, illetve a szövetséges szovjet hadsereg segítségét az ellenforradalmi erők felszámolásá­hoz, népi demokratikus rendszerünk és szabadságunk megszilárdításához. Híve vagyok az őszinte egyenjogúságon alapuló magyar-szovjet barátság­nak! Ünnepélyesen kijelentem, hogy a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány intézkedéseit magamra nézve feltétel nélkül kötelezőnek elismerem és a kato­nai eskühöz híven, a katonai parancsoknak öntudatosan alávetem magam. Tudatában vagyok annak, hogy a népi hatalmunknak a rend, nyugalom, a békés építő munka helyreállítása érdekében olyan hadseregre van szüksége, amely a rendet az egész országban fenn tudja tartani és szilárd, megingatha­tatlan támasza kormányunknak, népi demokratikus rendszerünknek. Egyben kijelentem, hogy az elmúlt időben nem vettem részt népi demok­­rácánk törvényeit sértő cselekmények végrehajtásában, amelyeket a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány elítél. A fentieket magamra nézve kötelezőnek tartom, amit aláírásommal igazolok. Budapest, 1956. november A budapesti szovjet katonai egységek városparancsno­kának 1. SZ. PARANCSA. Budapest, 1956. november 6. A szovjet csapatok a magyar Forradalmi munkás-pa­raszt kormány kérésére ideiglenesen bevonultak Buda­pestre, hogy testvéri segítséget nyújtsanak a magyar nép­nek szocialista vívmányai megvédésében, az ellenforra­dalom leverésében és a fasiszta veszély elhárításában. Budapest rendjének és normális életének helyreállítása céljából MEGPARANCSOLOM: 1. Azok a személyek, akiknél fegyver van, haladéktala­nul, de legkésőbb f. évi november 9-én 17 óráig szolgáltas­sák be a szovjet katonai alakulatoknak, illetőleg a szovjet katonai parancsnokságnak. A fegyverüket leadó személye­ket nem vonják felelősségre. Azokat a személyeket, akik a fent megjelölt határidőig nem szolgáltatják be fegyverüket, fegyert rejtegetnek, szi­gorúan felelősségre vonják. 2. 1956. november 7-től Budapest területén az utcán köz­lekedni csak reggel 7 órától este 19 óráig szabad. Mindenki köteles engedelmeskedni a szovjet katonai pa­rancsnokság járőreinek és ellentmondás nélkül teljesíteni azok utasításait és parancsát. 3. Felhívjuk a gyárak, üzemek, a közlekedési, közszol­gáltatási és egyéb vállalatok és hivatalok munkásait és al­kalmazottait, hogy vegyék fel a munkát. Azokat a személyeket, akik bármily módon akadályoz­zák a munkásokat és alkalmazottakat a munka felvételében, felelősségre vonják. Felhívom Budapest összes dolgozóit, hogy segítsék a he­lyi közigazgatási szerveket és a szovjet csapatokat a köz­rendnek és a város normális életének helyreállításában és biz­tosításában. A budapesti szovjet katonai egységek városparancsnoka Grebenyik K. gárda vezérőrnagy. BARTIS FERENC Kinek a malmára hajtják a vért? A minap jogász ismerősöm interne­tes szöveg-halmazzal lepett meg:- Na nézd, olvasd el! Erdélyi ügy! Annál is több... Interjú volt egy ma­gasrangú szekis tiszttel, (szekuritáte: a román diktatúra állambiztonsági szerve - a szerk.) aki felsorakoztatja az általa (is) beszervezett besúgó­kat... Öregem, engem annyi és annyi meglepetés ért, hogy ki sem tudom mondani... Végül sok-sok oldalas internet­szöveggel maradtam kettesben. Szo­kásom szerint kérdő- és fölkiáltóje­leket hirtelenkedtem a szöveg mar­gójára. Rengeteg tárgyi és időbeli ferdítés: Többek között: aki sohasem volt párttag, hiszen koránál fogva sem lehetett az, miként kérhette, hogy visszavegyék a pártba? Stb. De engem végülis valami másegyéb za­vart: azt a hajdani szekus főtisztet, aki később az egyik magyar nemze­tiségű román politikus személyi tit­kára lett, és aki annak idején engem is vallatott, a szóban forgó interjú al­anya azt becsületes, csupa-szív-lélek magyarnak minősíti... Ez a fajta tárgyilagosság valahol rémségesen sántít. Néhány pontban foglalom össze „vádjaimat”:- A volt szekus főtiszt interjúa­lany felsorakoztatja és vádolja az ál­tala (is) beszervezett besúgókat. (Ez = a hóhér vádolja áldozatait!)- Őt, mármint a sok előnévvel el­látott tisztet ki vonja felelősségre azért, hogy embereket kényszerített besúgásra?- Érdekes, a fickó az apjára hivat­kozik elszekusodása miatt. Döbbene­tes mélylélektani helyzet!- A szekus viszont nem nyilatko­zik arról, hogy ő mit művelt, kit val­latott, kit pofozott, kit küldött a bí­róság elé vagy a halálba. De mások­ról, az általa megnyomorított embe­rekről nyilatkozik.- Ha egy nyilatkozat félében több adat téves vagy szándékosan megtévesztő, akkor az egész hite­lét veszti.- Furcsa kérdés, de megkockáz­tatom: az interjúkészítőnek miként sikerült kapcsolatba lépnie egy ilyen „eminens” főtiszttel?-Végezetül: szeretnék volt valla­­tóimmal interjút készíteni! Na, meg­elégednék volt börtönőreimmel is, de a volt törvénybíróval is, aki cellái tá­vollétemben árnyékom fölött ki­mondta volt az ítéletet. Továbbá az ilyen inteijú féleségek kiknek a malmára hajtják - nem a vizet, hanem - a vért? Még hatható­sabban megosztja az erdélyi romániai magyarságot. Ez nem fölmentést je­lent, hanem azt az igényt hangsú­lyozza, miszerint hiteles okmányok alapján kell eldönteni, hogy ki milyen legény volt és melyik gáton! Ebben az esetben se feledkezzünk meg a hamis vagy utólag gyártott okmányokról! Persze, ennek a szövevénynek, mint egy eredeti balkáni perzsasző­­nyeg-hamisítványnak a kibontása, a szakemberek föladata. Vigyáznunk kell a sárdobálással! Nekem az sem tetszik, hogy volt „ár­tatlan” szekuskák nyilatkozgatnak jobbra-balra pilátusi kézmosás közben. S az aztán végképp nem tetszik, hogy a szenzációhajszolás mágiájába egy­szerűen besétál egyik-másik újságíró is.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents