Nyugati Magyarság, 1999 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1999-04-01 / 4. szám
1999. április Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 3. oldal IFJ. FEKETE GYULA Győzedelmes élet BEKE GYÖRGY Feltámadás A húsvét mindenkié, az egész emberiségé. Lehetett üldözni, lehetett gúnyolni, meg lehetett tagadni, el lehetett hallgatni - mégis közös ünnepünk. A Megváltó áldozata az egész emberiség üdvére történt, azaz a nem keresztény világ javára is. Az emberiség és az Élet szeretetének e parttalan kinyilvánításával azóta sem tudnak mit tenni a békétlenség, a háborúskodás és az osztályharc szítói, továbbá, az Életet csak az „ego”, az én létezésére leszűkítő individualisták, gyűjtőnevükön nevezve a Halál-pártiság hitvallói. Évtizedekig nem volt piros betűs ünnepnap a húsvét - mégis országszerte megünnepelték. Hiába figyelték meg és vonták felelősségre munkahelyükön a templombaj árókat - még a hetvenes évtizedben is -, a lakosság megtalálta ennek az ellenszerét. Budapesten akkoriban tízezrek mentek el a szombat esti körmenet előtt más kerületben lakó rokonaikhoz, ismerőseikhez - és ott, a helyi besúgók számára ismeretlenként ünnepeltek. Ezek az évtizedes emberi kapcsolatok megszokottá váltak, és még ma is nagyon sok család keresztülutazza a fővárost a körmenet előtt, csakhogy együtt ünnepelhessen azokkal, akikre a nehéz időkben támaszkodott. Ma már nem nyíltan, hanem alattomos formában érzékelhető a keresztény-gyűlölet a szocialista-szabaddemokrata irányítású fővárosban. Húsvét előtt szokás hirtelen felbontani az utakat közműjavítás miatt a templomok körül; a körmenetek idején szokás énekszót elnyomó zajos helikopterekkel mélyrepülésben ellenőrizni a főváros forgalmát; ilyenkor nagyhéten - különösen nagypénteken - menetrendszerűen átváltozik a fővárosi iskolák diákjainak szegényes étrendje, és húsételekben gazdagádúsúl fel. Ilyentájban indokolta meg minden évben - korábban - a posztkommunista oktatáspolitika a felháborodott szülőknek azt, hogy más országok gyakorlatához hasonlóan nálunk miért nem „húsvéti” szünetet rendelt el a minisztérium. Magyarországon ugyanis következetesen - még az elmúlt négy évben is - április negyedikéhez, a Szovjetuniót dicsőítő korábbi pirosbetűs ünnepnaphoz kötötték a „tavaszi” szünetet, és nem a húsvéthoz. Azt csak találgatni lehetne, hogy ha nem bukott volna meg tavaly a Homkormány, akkor az idén - amikor is húsvét vasárnapja április 4-ére esik - hogyan döntöttek volna. Melyik érzés lett volna bennük erősebb, a volt kommunista ünnephez való ragaszkodás, vagy a húsvéttal szemben tanúsított ellenszenv? Valószínű, hogy az utóbbi indulat kerekedett volna felül - azaz megmaradt volna a „tavaszi” szünet gyakorlata. A kádárista kézben maradt Televízió munkatársai ilyenkor szoktak szemforgatva bocsánatot kérni a televízió-nézőkői, hogy az ünnepnapok estéin nem közkedvelt akciófilmeket sugároznak, hanem - ehelyütt széttárt kezek és egy sóhaj jelzi a „kényszerűséget” - vallásos tárgyú filmeket fognak műsorra tűzni. Utólag aztán kiderül, hogy a bemutatott filmek többségének - ószövetségi tartalmuk miatt - nincs is közük húsvéthoz.. .Ilyen tájban rendeznek televíziós vitákat, kerékasztalokat - nem is vitatkozó, hanem összekacsintó résztvevőkkel - arról a nagy „ember jogi” problémáról, miszerint miért nem lehet ezekben a napokban sugározni a hírhedett kereszténység-gyalázó filmet, „Krisztus utolsó megkísérlését”. Ilyenkor kapnak bőségesen műsoridőt az elektronikus médiában tengerentúlról importált kicsinyke keresztény-ellenes szekták és mágusaik, és ezekre az órákra hivatkozva utólag statisztikailag is „igazolni” lehet, hogy lám, lám, mennyire megnövekedett a „vallásra” fordított adásidő a húsvéti ünnepek idején a tömegtájékoztatásban! A lakosság az elmúlt évtizedekben már megszokta a keresztény-ellenes hatósági és média közeget és ezt csendes beletörődéssel ma is tudomásul veszi. Valószínűleg az ilyen magatartást elősegíti a húsvét előtti önvizsgálat, bűnbánat és böjt szokása is. Nem csak a testet kell próbára tenni szerény étkekkel, hanem a lelket is a lelki megaláztatások elviselésével. Liberálbolsevik ellenfeleink tehát akaratlanul is aktív részeseivé váltak a húsvét előtt lélek áldozatvállalásának, hiszen vajon kik edzenék meg ilyentájt alaposan lelkeinket, ha ők nem lennének? A hús vét előtt vállalt áldozathozatal nagy tömegekben tudatosítja azt, hogy áldozatok vállalása nélkül nincs eredmény sem anyagiakban, sem lelkiekben. Nehéz feladat ennek a magatartásnak az elfogadtatása, hiszen századunkban a kommunizmus és a fasizmus áldozatainak a hatalmas száma nagymértékben devalválta az áldozatvállalás látszólagos értelmét. És sajnos, még ma is ott tartunk Magyarországon - 1999 tavaszán! -, hogy aki a kommunizmus százmilliót is meghaladó áldozatait olyképpen is számon tartja, mintáz emberi történelem legnagyobb arányú, legnagyobb intenzitású és legtartósabb emberirtását, azt a szerzőt a volt kommunista pártlap vezetői, a volt pártállam és diktatúra ki szolgálói börtönnel és büntetéssel fenyegetik! Mindez azt is jelzi, hogy az emberi jogok és az igazság melletti kiállás vállalása ma sem tét nélküli szereplés, hanem egyben valódi keresztény áldozatvállalás is. Arra is figyelmeztet ez a friss fenyegetés, hogy akommunizmus bértollnokai, az emberiség ellen elkövetett bűnök hazai részesei és támogatói húsvét egyik lényegét, az áldozatvállalást veszik célba. Századunk mártírjainak jelentőségét először lekicsinylik, elbagatellizálják, majd letagadják és végül még rendőrért is kiáltanak - ha valaki emlékezni merne reájuk. Sajnos, ez a keresztényellenes kommunista stratégia sikereket is elkönyvelhet. Ma a lakosság áldozatvállalásra képtelen - ezért az áldozathozatalt nem is becsülő - hányada semmibe sem veszi, lenézi 1956 még élő hőseit. Nagyszüleim elbeszéléséből tudom, hogy a múlt század végén mennyire megbecsülték a háborús emlékeiket felidéző idős 48-as honvédeket. Akkoriban elképzelhetetlen volt, hogy mondvacsinált ürüggyel honvédeket verjenek bilincsbe - 1997-ben ezt minden különösebb következmény nélkül megtehette 56 hőseivel a szocialistaszabaddemokrata kormány rendőrsége. A rendőri intézkedés lélektani célja az volt, hogy látványossá tegyék, mennyire gyengék, kiszolgáltatottak 56 szereplői, és mint ilyenek, ugyan hogyan is lehetnének példaképek? A Hom-Kuncze kormány gondolatmenete semmiben sem különbözött a Krisztust elítélők gondolkodásától. Akkor is egy megkötözött, összevert embert állított a tömeg elé a hatalom. Számítása akkor is bevált, hiszen a tömegnek sikeres, győztes férfi kellett, és nem egy megalázott, bárki által megdobálható letartóztatott. Eltelt közel kétezer év, és nem változott lényegét tekintve sem a hatalom praktikája, sem bizonyos, öntudatlan tömegek befolyásolható és ingatag véleménye. Jeruzsálemi bevonulásakor dicsőítették Krisztust, néhány napra rá megtagadták és kigúnyolták. Sokan ma is épp úgy magasba emelnének embereket, hogy aztán sárba tapossák őket, mint ahogy ezt annakidején tették. Saját emberi gyengeségeik miatt számosán ma épp úgy képtelenek az értük áldozatot vállalókat tisztelni, mint akkor, épp úgy képesek lennének igaz embert elítéltetni és helyette egy gyilkost szabadon bocsáttatni, mint ahogyan ezt akkor tették. Feltűnő módon táplálja ezt a gyarló emberi magatartást a liberális média is. Mindig a bűnözők jogairól beszél, mindig a megélhetési bűnözés főszereplőinek az ártatlanságát hangsúlyozza, és soha nem az áldozatok jogait, vagy a bűntelen szegénységben élők erkölcsösségét állítja előtérbe. Lelkünket edző feladat és áldozatvállalás, amikor szembeszállunk a bűnözőket pártoló tollforgatókkal és politikusokkal! Húsvétkor a szeretet diadalmaskodik a gyűlölet és revánsvágy felett. A keresztrefeszítést követően Jézus tanítványai nem bosszúterveket kovácsoltak, hanem a Tanítás szerint cselekedtek. A helyes útra tereim, tanítani kell a népet és nem az ószövetségi próféták példáját követve ostorozni és kiátkozni. Szeretni kell az embereket, esendő bűneikkel együtt is. Emiatt a Húsvét az emberiséget alkotó közösségek, gyülekezetek ünnepe, a szeretet ünnepe is. Szeretni, becsülni csak más embereket lehet őszintén, azaz húsvét nem ünnepelhető individuális módon. Az összetartó emberi közösségek sokfélék, épp ezáltal találhatja meg ki-ki a hozzá hasonló társakat. Nem mindenkinek adatik meg a család, a jó szomszédság, a munkahelyi közösség vagy a hitének megfelelő közeli gyülekezet. De ha valaki semmilyen emberi közösségben nem érzi magát jól, arról ő is tehet. Vétkes persze ebben apolitika is, hiszen a szocialista és a liberális eszmék ebben a században céljuknak tekintették az emberi közösségek felszámolását. Nem véletlenül átkozzák ki folyamatosan szociálliberális filozófusok és politológusok a „maradi” csalá-di, - a „provincialista” helyi, - a ,Jderikális” vallási, - vagy a „sovén” nemzeti közösségeket - mert minden emberi közösség létezése akadályozza terveiket. A húsvét a feltámadás, a megújulás és a Halál felett diadalt arató Élet ünnepe is. Ma a fogyasztói társadalom szegényebbek számára elérhetetlen javai és életvitele sok emberben azt az érzést keltik, hogy nem tud úgy „élni”, mint a kiváltságosak. Állandóan elégedetlen és életunt lesz, nem vállal családot és gyermeket - csakhogy talmi fogyasztói élményeket szerezzen. A fogyasztói társadalom apostolai azt hitetik el vele, hogy akkor „él”, ha ilyen hatalmas ár ellenében fogyaszt, holott éppen ezáltal adja el magát a Halálnak és mond le - nem vállalt és meg sem született gyermekei miatt - a megújuló Életről. Magyarország népessége rohamosan fogyatkozik, a könyörtelen számok negyven év óta jelzik, hogy na-gyon sokan tévúton járnak. Akik ráébrednek tévedésükre - és mennyi ilyen esetet hallani -, azoknak gyakran már késő. Kosztolányi Dezső, Jó hír” című verse minden prózánál jobban tolmácsolja húsvét üzenetét: „ O repülő, ki járod az égbolt pusztáit, mondj végre egy szót ennek a fáradt, / kétségbe hullott emberiségnek, add ama jó hírt, mit ős népek vettek örülve... / Láttál-e jelt, hogy érdemes élni?...” Koszorús költőnk kérdése költői volt, ő is tudta a választ: hát persze, hogy érdemes élni! Húsvétkor Szent Pál apostol üzen a hitében, bizodalmában meg-megtántorodó emberiségnek: „Ha tehát hirdetjük, hogy Krisztus feltámadt a halálból, hogyan állíthatják némelyek közületek, hogy nincs feltámadás? Ha pedig Krisztus nem támadt fel, nincs értelme a mi tanításunknak, s nincs értelme a ti hiteteknek sem.” (A korintusiaknak írt első levél.) Ez a keresztény hit központi kérdése, mivel az egész kereszténység a feltámadás hitén áll vagy bukik. Ezt vallják a teológusok kétezer éve, ezt érzi át és reméli a sorsára döbbenő emberiség. Vagyis a feltámadás nemcsak elvont tanítás, hanem a hívő ember lelke mélyéből feltörő gyakorlati bizodalom. Mindannyian találkoztunk idősebb vagy éppen fiatalabb emberekkel, akik tételesen nem tudnák megmagyarázni a feltámadás lényegét, magáról a fogalomról ködös elképzeléseik vannak, de rendíthetetlenül hisznek maguk és egyáltalán embertársaik szellemi-lelki életében a halálon túl, mert ezt sugallja nekik a velük született Isten-hit. Ha kérdezzük tőlük, meg is magyarázzák: Isten nem a holtaké, hanem az élőké, Isten ezért nem engedheti meg, hogy az élő embert a halál elszakítsa tőle. így az Istenhez tartozó ember éppen olyan maradandó lélek, mint a Teremtő. Le lehet-e „fordítani” ezt a megőrző igazságot az Isten-ember viszonyról a földi életében botorkáló ember mindennapi gondjaira? Ha igen, akkor a feltámadás hite mindenképpen a reményt idézi fel számunkra. Igazán reménykedni, akár a kétségbeesés mélységeiből is kiemelkedni csak a feltámadás hitével élő ember képes. „Aki remél, folyamatot indít el, amelyben a teremtés Isten remélt új világaidé indul” - mondja Gisbert Greshake freiburgi teológiai doktor, majd így folytatja: „így lesz a remény a világban itt és most az univerzális feltámadás szolgálata: a gonosz és a halál hatalmi szférájának birodalmában a dicsőséges új élet állandó impulzusa és jele”. Mindez csak a lélek láthatatlan világára vonatkozik? Gyakorlati értelme nincsen? Az emberi reménység csak arra korlátozódik, hogy a halál után sincs megsemmisülés? Egyáltalán hol a hely e a reménységnek az egyén - és szélesítsük a kört - a közösségek, vallásfelekezetek, népek, nemzetek sorsának alakításában? Erre nézve a második vatikáni zsinat, a római katolikus egyház nagy megújító fóruma korántsem a való világtól és annak gondjaitól, vívódásaitól való elfordulásban látja a keresztények kötelességét. Sőt, egyenesen kimondja, hogy reményüket „a világi élet környezetében fejezzék ki.” Ismét Gisbert Greshaket idézve ide: „Ebben a kemény világban az igazságért, békéért, szeretetért és egységért végzett reményteli tevékenység által vetíti előre fényét az eljövendő feltámadás.” Húsvét igéje tehát, a feltámadás hite nem ment fel az evilági küzdelem felelőssége alól, hanem ezt egyenesen keresztény feladatunkká teszi. Ha tovább viszem a gondolatot, eljutok oda, hogy nemzeti életünkben a reménytelenség, a kishitűség egyben - kételkedés a feltámadásban. Magyar jellemvonás lenne a csüggedés? Mindennek a fonákját látni és ezt hangsúlyozni? Lemondás az építés, felvirágoztatás, öszszefogás, a nemzeti és nyelvi megmaradás távlatairól? Európai államiságunk ezer esztendeje azt bizonyítja, hogy a nemzet a legkilátástalanabb helyzetekben is megtalálta a kiutat, legyőzte a sorsszerűnek tetsző romlást, pusztulást. Ilyen bizakodó hangulatban született meg a közmondásunk, hogy segíts magadon s az Úristen is megsegít. Miért feledkezünk meg erről a felismerésről a bajban, gondban? Legtöbb reménység nyilván az igazán súlyos csapások legyőzéséhez kell. És leghamarabb éppen ezekkel a nemzeti katasztrófákkal szemben adjuk fel a küzdelmet. Óriási erőfeszítés, összefogás kell az árvíz megfékezéséhez. Bosszúságot okoz, ha a tőzsdén esik a részvények árfolyama. Vasutasok sztrájkja bénítja meg a közlekedést. Megint emelkedett a kenyér ára. Elégedetlenek vagyunk a fizetéssel, gyerünk ki azt utcára! De számolunk-e naponta azzal, hogy ebben az egész évszázadban balsors nyomorította meg a történelmünket? Értelmetlen háborúk, elpazarolt életek növelték született borúlátásunkat. Újabb és újabb nemzetek, nemzeti közösségek harcolják ki maguknak az önrendelkezés jogát és lépnek az önálló lét útjára, de az egységes magyar nemzet még jobban szétaprózódik, immár nyolcfelé szaggatva próbál megkapaszkodni legalább jogos jussának maradékaiban. Mások előrehaladását kívánjuk szolgálni, akár a magunk hátrányára is. Humanizmus, tömegméretekben vagy bizalmatlan gyávaság? S milyen könnyen megvigasztaljuk magunkat a legsúlyosabb veszedelmek előtt! Olvasom, hogy „a magyarság nyelvi egysége a térség még fel nem ismert értéke”. Nem arról van szó inkább, hogy ezt a valóban páratlanul egységes nyelvet naponta korlátozzák, csonkítják, visszaszorítják mindenünnen, ahonnan csak lehet? És nagyon sok helyről lehet, a közéletből, a hivatalokból, az iskolákból, a kisebbségi mindennapokból, lassan még a családi otthonokból is (Moldvában például, a csángók körében). Ha a keresztény hit központi kérdése a feltámadás, a feltámadás pedig maga a reménység, akkor az ateizmus léleksorvasztó uralmának maradványai ismerhetők fel csorba nemzeti öntudatunkon, félszeg gondolkodásunkon, a lemondáson és a csüggedésen. Teljes ember, teljes nemzet, egészségesjövő a gúzsbakötő kishitűség leküzdése nélkül nem képzelhető el. Húsvét a feltámadás, vagyis újjászületés üzenete, minden ember számára a földkerekén. Számunkra, magyarok számra is. Krisztus mindannyiunkért hal meg Nagypénteken, és támad fel Húsvétvasámap hajnalán. Kicsikért és nagyokért, győztesekért és levertekért, hatalmasokért és a hatalomból kiszorítottakért. Hiszel-e, testvérem, ebben az érted hozott legnagyobb áldozatban és legszebb beteljesülésben? A Nyugati Magyarság köszönti a József Attila-díjas írót 0: Magyarországért Alapítvány ti-'Á zennegyedik kitüntetési ünnepségén újabb hét nevet jegyeztek be a Magyar Örökség-díjasokat megörökítő Aranykönyvbe az Országos Széchényi Könyvtárban. Díjat kapott a kolozsvári és a nagyváradi színház, Bánffy György színművész, Kodolányi János (1899-1969) író, Kőbán Rita kajakversenyző, Rácz Aladár (1886-1958) cimbalomművész, Ujszászy Kálmán professzor, Vargyas Lajos irodalom-, . zene- és néprajztudós. . Kuris Lajos mestersége kovács, tojáspatkoló 1941-ben kezdte a kovácsszakma tanulását. Abban az időben az a szólásmondás járta, hogy az igazi kovács, aki nemcsak a lovat, hanem a tojást is meg tudja patkóim. 1983-ban a Legekben, Rózsa György műsorában mint tojáspatkoló mutatkozott be. 1985-től zsűrizted munkáit. 1988-ban kapta a Népi Iparművész címet. Németek által kiadott 5 db Legek könyvben szerepel. Jelenleg egy tyúktojásán 210 db patkó, 840szög és 1680 lyuk található. Ez idáig 10 alkalommal járt külföldön mint tojáspatkoló.
