Nyugati Magyarság, 1999 (17. évfolyam, 10. szám)

1999-10-01 / 10. szám

P.O.Box 125, Mt. Royal Stn. Montréal, QC H3P 3B9, CANADA NYUGATI 1022 Budapest, Bimbó út 53., fsz. 2. DaGDQDgaPBaDDS GDo© W(SSÜ = [U®DD(j|[?®0© cí]d®©@DcD@0DG XVII. évfolyam, 10. szám 1999. október A DEMOKRATIKUS ÉS NEMZETI SZELLEMŰ NYUGATI MAGYARSÁG HAVILAPJA 116.- Ft - $3.00 /—i— ;---------------------------------------------------------\ CZEGO ZOLTÁN Muskátlis Európában Itt élünk vitézkedő népek gyűrűjében, kikönyökölve ahuszadik századból. Az, hogy élünké vitézkedő hajcihősök között, bizony világ csodája. De hát mi nem ebből a csodából akartunk megélni akkor sem, mikor eszeve­szetten rohamozott ellenünkre a Sors mellett sok nagy hatalom. Bizony mondom néktek, nem muskátlis ez a mi kikönyöklésünk a vakolatját igencsak hullató 20. század cselédszobájából. Nem mi akartuk így. Nem így akartuk mi. És erre bizonyság az a kis magyar, cigány, dél­vidéki meg kárpátaljai gyerekecske, kinek a napi tejadagjához ugyancsak össze kell rántania a napi költségvetést a mostani kormánynak: sok a be­menekülő, sok a belső menekült. Itt ügyködik körünkben, vitézkedő belső és külső ellenségeink szeme előtt mégis csak egyetemes mement óként jó Pongrácz Gergely, kinek neve most akár lármafa is lehet e mindenkoriból egy és oszthatatlan 1999-es magyar októberben. Eszik, iszik, tervez, és körzője, szögmérője fölött ott figyel az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc civil szerveződé­seken kívüli védangyala. Mi néven tudjuk nevezni ezeket a szellem-emberkéket is. Mi lenne vélünk, ha már a hősöket sem nevezhetnénk Ilonkáknak, Pé­tereknek! Mi lészen ennek a nemzetnek és országnak a sorsa, ha nem meri a szolgajogszolgáltatás néven nevezni mindazokat, akik az igazságot és egy legutóbbi forradalmat rekkentettek el egy jobb sorsra érdemes magyar jelen és jövő elől?! Valamit cselekszik Pongrácz Gergely, a legendás. Lehet, ma épp köröm közül vesz valami ételt magához nincs idő lakomára. Nem jött el annak a népnek a lakomás ideje, mely népért életetés halált vállaltak akkor, mikor október nagyasszonya igen-igen szűkén mérte s nem is rossz indulatból a zsíroskenyeret. Mert azon az őszön valakiknek ott kellett állniok, hol rongyosan és éhe­sen kellett megkísérteni Istent és annak minden szabadság-angyalát: már nem mehetett tovább az az életforma. Mit vigasztalna bennünket, hogy ki mindenki mi mindent mondott akkor az eddigelé utolsó európai forradalomról! Belékiálthatták a század derekán a békétlen világ csöndjébe az igazságot: Elvetélt békében él Ma­gyarország s az egész Kelet-Európa! A nagyok, az erősek voltak mindig az. árulóink. Francos rádióikkal, kémhálózataikkal ködösítették a budapesti Széna tér és a magyar testek, lelkek történéseit. Gergely bá'. nem így akartuk s nem így akartátok. Igaz, volt még egy lehetőség a helyesbítésre, azt nevezzük 1990-nek. Akkor már, akkor még nem tetszettünk forradalmat csinálni. Valahogy - nem ment. Valahogy nem volt elég nagy a rettenet, nem volt elég hasogató a fájás ahhoz, hogy 1956 száraz kötéseit letépve, egy kicsit körülnézzünk a ma­gunk háza táján. Isten megbocsátja talán. De ez a nemzedék, mely ma is érdeklődik Pongráczék meg a Széna tér, a Hűvösvölgy, a Corvin-köz akkori, 56-os lélegzetvétele iránt, nem annyira megbocsátó. Istennek az a dolga, hogy elnéző legyen. Nekünk az a dolgunk, hogy e maradék országban semmit ne nézzünk el mindabból, ami bűn ellenünkre és a mi szemünk előtt naponta megtör­ténik. Isten kis ember-állatkái rínak étien a Práter utcában, és csak úgy köröm közül fal étvágytalanul valamit a magyar szabadság Magyarországon. Hát mire megyen itt ez a játék? Mi néven tudjuk nevezni halottainkat -, de miféle nemzet az, amely még ma is, országfosztogatások látójaként is óvakodik gyáván a mostani bűnösök megnevezésétől?! Valahol valami bölcsek bölcsködték a gyanított igazságot: Ne ítélj, hogy meg ne ítéltess! Rendtartó faluban lefogják a rendetlenkedők kezét. Nem adózhatunk méltóbban 1956,1848,1711,1526,1241 magyar és kun és jász és másmilyen halottainak, mint az igazság kimondásával, ki­követelésével: nem elegendő csak fogcsikorogni; nem lehet az idők vé­gezetéig betömni egy nép száját a kivárás vigasztaló reménytelenségeivel! Igencsak hullatja vakolatát ez a ház, melyben európáskodni kénysze­rítenek, kevés magyar nemzeti haszonnal. És ha már számunkra nem rendeltetett semTrianonban, sem Teheránban, sehol muskátli, vegyük már észre az Isten szent szerelmére: söprögetni kell a magunk portáján! Avagy nem öl-e a szégyen az akkori szabadságharcos 56-osok előtt ma, hogy csak immel-ámmal vettük át a fél-szabadságot? A Tiborcok itt zsörtölnek a Ferencvárosban, itt, Miskolcon meg Mező­túron: Ki száz- meg százezret rabol, bírája lészen annak, kit a szükség ga­rast rabolni kényszerít. Hány Bánknak, Peturnak kell még megszületnie és pokolra mennie, hogy megértse végre ez az ország s benne, kívüle a nép: ellenünkre vitéz­kednek itt benn s kívül egyaránt, míg mi magunk nem mondunk megálljt egyszer s mindenkorra. A kisgyermek is fújja már, hány száz milliárdotloptakki Magyarország lyukas kosarából csak a minap. Nos, azt s a szabadsághoz való mindenkori igényt tegyük le egyszer a jog rongyos asztalára, itt, itthon, s lennénk még egyszer világ csodája, immár nem hiábavaló áldozatokkal. IFJ. FEKETE GYULA Megbecsüljük-e hőseinket? Régi, elsárgult családi leveleinket ren­dezve figyeltem fel egy kicsiny jegy­zetlapra. Tizenhárom nevet írt fel rá egy már ismeretlen kéz szép és gondos raj­zolatú betűkkel, fekete koromból ké­szült tintával. A nevek után egy inte­lemből lehetett következtemi az írás keletkezésének az idejére: jól tanulja meg ezeket a szent vértanú neveket a címzett, mert ha megtalálják nála a papirost, akkor ebből komoly baja tá­madhat! Valamikor a megtorlás első éveiben, 1852 körül írhatták le és ter­jeszthették kézről kézre az Aradon ki­végzett honvédtábornokok neveit. Már akkor is jelképpé magasztosul­tak az aradi bitófák áldozatai, és a vér­tanú tábornokok az osztrák császár ne­vében mind a 123 kivégzett magyar forradalmár és honvéd elítélését is jel­képezték. Egyazon sorsa volt mind a közkatonáknak, mind tábornokaiknak. Húsz évvel később már a hatóságok nemtetszése mellett, de le lehetett írni az Aradon kivégzettek neveit, gyász­szalagot lehetett viselni október 6-án, UNOKA JÓZSEF olyan erős volt a magyar érzelmű la­kosság hősei iránt érzett megbecsülése. A magyar történelemben a gyász gyakran megismétlődött. Az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseinek az életét is sok esetben az elnyomók halálos ítélete oltotta ki. A 800 halálos ítélet mintegy felét végre is hajtották, sokakat távollétükben ítéltek halálra és voltak, akiknek nyolc-tíz éves fegy­­házra változott át az ítélete. Néhány év múlva 1956 emlékének ápolói már kezdték gyűjteni a kivégzettek neveit - de a modem besúgói hálózat határozot­tan lecsapott. Megszülettek az első ke­mény önkényuralmi ítéletek azok ellen is, akik nem tettek mást, csupán a rend­szer áldozatait rögzítették. Volt, aki az életével fizetett azért - mint „kém” -, mert nyugati történészeknek és sajtóor­gánumoknak eljuttatott általa össze­gyűjtött neveket. Minden úgy kezdődött, mint akkor, Arad után - kézről kézre adott listák, passzív ellenállás és konok emlékezés. Mégis, más lett a vége. Az évtizedekig tartó agymosás, a rádiót és a televíziót uraló liberálbolsevik erők a lakosság jelentős részének tudatából kiölték 1956 megbecsülését, elbagatellizálták a megtorlást. A Haynau halálos ítéleteit három­szorosan túlteljesítő Kádár Jánosról még idén júliusban is - halála tizedik évfordulóján - azt állították a,,közszol­gálati” rádióban és televízióban, hogy szovjet követelésre tette, amit tett, és más kommunista országban sokkal na­gyobb megtorlás történt volna. „Ob­jektív” történészek ma is rendszeresen kapnak adásidőt és nyomdafestéket, hogy bizonygassák: a halálos ítéletek mintegy fele köztörvényes okokból született, és a politikai elítéltek fele is nacionalista-fasiszta fegyveres volt. Ellenvélemények híján ma sokan el is hiszik, amit gyakran hallanak, így nem csoda, hogy csak nagyon kevesen tud­nának tizenhárom vértanú-nevet felso­rolni a forradalom utáni mintegy 400 áldozatból. (Folytatás a 3. oldalon) Kárpátaljai körkép Kárpátaljának, a Kárpát-medence észak-keleti felvidékét, a Keleti-Besz­­kidek, a Borzsa-, és a Máramarosi-ha­­vasok árnyékában meghúzódó és a Fel­­ső-Tisza ágai, valamint mellékfolyói által szabdalt és részben határolt he­gyes-völgyes gyönyörű tájat nevezzük. Felületét a vad elemek, a tűz és a víz formálta, tette változatossá és ilyen va­rázslatossá. Belső hegyvonulatait u­­gyanis a tűzhányók alkották, a völgyeit és sík területeit pedig a hegyekből lezú­duló folyók - a Fehér- és a Fekete-Ti­­sza, valamint a Tisza mellékfolyói, a Latorca, a Borsa, a Talabor, a Nagyság és az Ung stb. által szállított törmelék töltötte fel. Az alföld peremén emelkedő, vul­káni eredetű hegy vonulatok a Vihorlát, a Szinyák és a Borlogyil mintegy körbe ölelik a mezőgazdasági művelésre al­kalmasabb területeket, az alacsonyabb vulkánikus kúp, a nagyszőlősi hegység pedig mintegy ketté szeli azt. Emellett még a homonnai, a munkácsi és a Tisza menti mészkő szirtek formálják tovább Kárpátalja felületét. Ez az Ung, Bereg, Ugocsa és Mára­­maros megyéket magába foglaló terü­let egységes földrajzi, történelmi, gaz­dasági és kulturális tájegységet képez, még ha idegen hatalmak évtizedekkel korábban aTrianoni diktátummal több, szétszabdalt területre osztották és kényszerű határok közé szorították is. Ez a négy megye azonban igazán csak az őket körülölelő megyékkel és a Ma­gyarországhoz került Csonka-Bereg­­gel valamint az Erdélyhez csatolt terü­lettel együttműködve igazán életképes, mint ahogy a környező megyék is nél­külözik a kárpátaljai terület kiesését, piacát és termékeit. Szülőföld, fű hegyén Az őslakosság számára a történe­lem során elszenvedett számtalan vi­szontagság és vérveszteség ellenére is ez a határon innen és túl lévő kárpátalj ai terület a legcsodálatosabb föld a vilá­gon. Ez a szűkebb hazánk, ahová min­dig, mindenünnen visszavágyunk. Sőt nem csak mi, de az idegen, akijárta út­­talan útjait, látta félelmetes, meredek bástyafalként emelkedő bérceit és ta­posta zord havasait, vagy hallotta a fe­nyő- és lomberdei zúgását, valamint a gyorsfolyású patakjainak a mormolá­­sát, illetve tombolását, az, aki gyönyör­ködött a hegyi legelőin békésen legelé­sző állatokban, a virágos rétjeiben, é­­rezte az itt kaszált széna illatát, aki fürdött folyóiban és fogyasztotta pa­rázs felett, nyárson sütött halait, aki ta­pasztalta az évszázadok óta itt élő né­pek-a Ti szaháton és a sík területeken élő magyarok és a hegyes-dombos te­rületek völgyeiben élő ruszinok, vala­mint a bánya- és iparvidékeken élt né­metek szorgalmát, ügyességét, szakér­telmét, emberségét és vendégszerete­tét, az nem tud többet szabadulni a va­rázsától. Az alföld jellegű, sík területek ki­váló gabona- és gyümölcstermő vidé­kek. A folyók a vízigényesebb növé­nyek és zöldségek öntözéses termelé­sét teszik lehetővé. A vulkánikus he­gyek aljában évszázadok óta kitűnő szőlő és bor terem. Különösen jó bor­termő vidék a beregszászi, a munkácsi, a nagyszőlősi és a kaszonyi terület. A Kárpátok erdőségeiben lévő évszáza­dos fák építésre és bútorkészítésre egyaránt felhasználhatók. Nem is nél­külözi ez a terület a szebbnél szebb faépületeket. A Kárpátokat vadállománya pedig még a legínyencebb vadászok igényét is kielégítő vadász-paradicsommá te­szi. Medvére, farkasra, vaddisznóra, szarvasra, hiúzra, vadmacskára, a vízi madarak közül réti lúdra, lilikre, récére egyaránt lehet vadászni. De természet­­járás közben láthatunk itt ma már ritka­ságnak számító madarakat - sas, só­lyom, ölyv, óriásbagoly -, sőt a vihor­­láti rezervátumban még bölényt is. A Kárpátok belső szegélyén kialakult, hosszan elnyúló medencesorozat, a Verhovina, vagy más néven Ruténföld pedig más hegyi legelőkben és kaszá­lókban bővelkedő területekhez hason­lóan, állatartásra igen alkalmas. Több helyen olyanok a domborzat viszonya­­i, hogy fél Európa téli sportot kedvelő­inek a paradicsoma is lehetne. Bővelkedik még ez a terület ásvány­tartalmú forrásokban, gyógyvizekben egyaránt. Ásványvizek találhatók töb­bek között Uzsokon, Szolyván, Tisza­­borkuton, Királyfiszálláson, Polenán, Visken, Aknaszlatinán. Gyógyfürdők vannak Mezőkaszonyban, Kovászón, Polenán és Aknaszlatinán, hogy csak néhányat említsünk. Említést érdemel még mint látvá­nyosság Huszt tavaszi színfoltja, a Nagyság folyó árterületén a Nárci­­szok-völgye. Kopjak, keresztek Bőven talál itt az ember történelmi nevezetességeket a magyar múltból és látványosságot a korábbi korok embe­reinek alkotásaiból egyaránt. Szinte minden egyes beépített kő vagy ge­renda, minden jelentősebb épület vagy település Magyarország ezeréves ese­ményekben bővelkedő történelmének egy-egy darabja és az ott élt és élő népek szorgalmát, mesterségbeli tudá­sát dicséri. Várak és várromok, váro­sok, templomok, színházak, kastélyok, városházák és más középületek, a kié­pített utak és a múltszázad végén megé­pített, északkeleti vasútvonal mind­mind a régi Magyarországnak és a Kár­pátalján élő őslakosságnak a terület megvédése, fejlesztése, művelődése, a civilizált élet megteremtése érdekében (Folytatás a 4. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents