Nyugati Magyarság, 1998 (16. évfolyam, 3-12. szám)

1998-12-01 / 12. szám

2. oldal Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 1998. december Volt-e 56-ban reális lehetőségünk NATO-segítségre? Az 1956-os forradalom és szabadság­­harc kutatói - politológusok és történé­szek - számos esetben kifogásolták, hogy magunkra maradtunk, és nem ér­kezett meg a remélt és várt katonai se­gítség a szovjet szuperhatalom elleni fegyveres küzdelem eredményes foly­tatásához. A valós okokra a válasz több irányban keresendő. 1. Jogi, diplomáciai akadályok A közvélemény úgy tudja: a szövet­séges nagyhatalmak 1945 februárjában döntöttek a háború utáni érdekszférák­ról. Ez az osztozkodás azonban már ko­rábban megtörtént. Martin Gilbert Út a győzelemhez című művében leírta, hogy Churchill 1944. október 9-i moszkvai látogatásakor javaslatot tett: Románia 90 százalékban, Görögország 10 százalékban, Jugoszlávia és Magyar­­ország 50-50 százalékban, Bulgária 75 százalékban a Szovjetunió érdekszférá­jához tartozzon. Sztálin ugyan kipipálta Churchill cetlijén a javasolt arányokat, de megyegyezés nem történt, s a papír az angol miniszterelnöknél maradt. Ma­gyarország sorsára két nap múlva ismét kitért e két nagyhatalom külügyminisz­tere (Molotov és Eden), s a felosztást 75:25 százalékos szovjet túlsúlyra kor­rigálták. Ezt Churchill is elfogdta. Ezért az 1945. februári jaltai konferencián mindezzel már nem foglalkoztak: álta­lános deklaráció jött létre Európát ille­tően. Hasonlóan történt ez az 1945. jú­lius-augusztusi potsdami csúcsértekez­leten is. Sztálin később e kérdést úgy ér­telmezte, hogy Európát tulajdonképpen két érdekszférára osztották. Az angol­szászok nem szólnak bele Kelet-Európa helyzetének alakulásába, a szovjet kor­mány pedig nem foglalkozik Nyugat- Európával. Ez vezetett a szovjet típusú államszocializmus bevezetéséhez a Szovjetunió által megszállt országok­ban. Az Egyesült Államok szovjetellen­es külpolitikája 1947-ben teljesedett ki. így az 1944. októberi szovjet-angol megállapodás a hidegháború egész idő­szakában a kelet-nyugati viszony alap­pillérét jelentette: ezt a felek mind­egyike igyekezett betartani. Ebből adódott, hogy az USA Nem­zetbiztonsági Tanácsa - Eisenhower el­nöklete alatt - már 1956. október 27- én kimondta, hogy katonailag nem se­gítik Magyarországot, csupán jótékony­ságra számíthatunk. John Foster Dulles 1956. október 27-i dallasi beszédében egyértelműen kijelentette, hogy az Egyesült Államok nem tekinti sem Len­gyelországot, sem Magyarországot po­tenciális szövetségesének, sőt a szovjet határok mentén nem is nézne jó szem­mel egy olyan kormányt, amelyet ellen­séges viszony fűz a Szovjetunióhoz. Két nappal később az amerikai külügymi­niszter utasította Bohlen moszkvai nagykövetet arra, hogy beszédének ezt a részét ismertesse a szovjet vezetőkkel, s érzékeltesse egyben, hogy felső szintű álláspontról van szó. Az amerikai nagy­követ 29-én átadta az üzenetet Hrus­­csovnak, Bulganyinnak és Zsukovnak. A Szovjetunió az amerikai vezetéstől te­hát szabad kezet kapott a magyar hely­zet rendezésére. A nemzetközi jog szerint az USA vagy más NATO-országok katonai se­gítségnyújtásához mindenképpen az ENSZ Biztonsági Tanácsának egyhangú határozata kellett volna, amelyben azon­ban a Szovjetuniónak vétójoga volt (még akkor is, ha az eljárás ellene folyt). De jelentős politikai és erkölcsi akadály volt az a tény is, hogy 1956. október 29- én Izraelnek Egyiptom ellen intézett támadásával kitört a szuezi háború. Az USA és a Szovjetunió határozott fellé­pésére a harcoló felek november 6-án fegyverszünetet kötöttek, de ez az ese­mény is elterelte a nemzetközi figyel­met a magyar forradalomról. 2. A közvetlen katonai körülmények Mindemellett hátrányosan hatott Magyarország esetleges szakmai meg­segítésére az ország geostratégiai hely­zete és a NATO akkori katonai poten­ciálja is. Országunk határos volt az örö­kös semlegességet 1955-ben elvállaló és deklaráló Ausztriával és az el nem kö­telezett státusú Jugoszláviával. Az utób­biak területén NATO-erőknek áthaladni vagy légterükön átrepülni csak az adott ország kormányainak engedélyével és az ENSZ BT határozata alapján lett volna lehetőségük. Erre azonban semmi esély nem volt. így hazánk hermetiku­san elszigetelt helyzetbe került volna a NATO esetleges segítségnyújtása ese­tén. Döntő érv volt az a tény is, hogy az atlanti szövetség európai katonai ereje és hagyományos hadászati lehető­ségei messze elmaradtak a Szovjetunió és szövetségesei katonai potenciálja mögött. Hiába volt meg az USA nukle­áris fölénye 1956-ban a Szovjetunióval szemben, az atomfegyverek alkalma­zása fel sem vetődhetett a világméretű atomháború veszélyének felidézése nél­kül. A hagyományos fegyveres erőkben a Szovjetuniónak és aVarsói Szerződés­nek nyomasztó fölénye, térbeli közel­sége és időelőnye volt a NATO orszá­gaival szemben. A szárazföldi hadosz­tályok száma - a szakirodalom adatai szerint - három és félszer volt több csak a Szovjetuniónál, s ezek egy jelentős ré­sze hazánkban, Romániában és Kárpá­talján állomásozott. így az 1956. no­vember 4-i támadáskor - három-négy nap alatt - tizenhat szárazföldi hadosz­tály manőverezhetett hazánkban, plusz a támogatáshoz szükséges légierő is. Hasonló erő ideküldésére a NATO több hónap alatt is képtelennek bizonyult volna. A saját lehetőségeitől elvakult szovjet politikai és állami vezetés ugyanakkor akár a harmadik világhá­ború kirobbanásának lehetőségét is kész volt megkockáztatni, hogy megakadá­lyozza Magyarország kiszakadását az érdekszférájából. Egy ilyen lépés ugyanis előidézhette volna a dominóef­fektust, s hatalmas csorbát ejtett volna a szocializmus és a Szovjetunió tekin­télyén. A sors iróniája, hogy a szovjet ka­tonai erő Magyarországon maradásához 1991-ig és Romániában való állomásoz­­tatásához 1958-ig nagyban hozzájárult 1945 szeptemberében a béketárgyaláso­kon részt vevő angol küldöttség. Ok ve­tették fel a román és a magyar békeszer­ződés-tervezetbe, hogy a megszállás befejezése után - az ausztriai zónában maradó szovjet erőkkel való összeköt­tetés biztostására - a szovjet fél csapa­tokat tarthat a két országban. Az oszt­rák államszerződés megkötése (1955) után azonban a szovjet erők továbbra is a két országban maradtak, az akkori ma­gyar állami vezetés pedig nem vetette fel visszavonásukat. Erre csak a forra­dalom időszakában került sor. 3. Történelmi hatások A helyzet, a tények, az események objektív mérlegelése azt mutatja, hogy a magyar népnek nem volt reális esé­lye külső katonai segítségre forradalma és szabadságharca megvívásához 1956- ban. A szovjet erőfölényen túl ebben az is közrejátszott, hogy a nyugati hatal­makat váratlanul érte a magyar forrada­lom. Ez végig rányomta a bélyeget magatartásukra. Ráadásul az USA az el­nökválasztási kampány végső stádiumá­ban volt. így az antikommunista propa­gandát oly hevesen szító hatalmak nem kockáztatták saját katonáik életét Ma­gyarországért - hivatalos szervek ezt nem is ígérték -, mivel sikeres segítség­­nyújtásra reális lehetőségük sem volt. Ez felbátorította a szovjet vezetést a ka­tonai beavatkozás eldöntésére. Hivata­los nyilatkozatokban, propagandájuk­ban azonban a magyar népnek, a forra­dalom és a szabadságharc ügyének a le­hetséges támogatást a nyugati országok megadták. A forradalom és szabadságharc el­fojtása dacára a magyar nép véráldozata nem volt hiábavaló, mert:- utána már egy kissé más lett a vi­lág, első ízben mutatkozott meg ilyen nyíltan a második világháború után a szovjet birodalmi törekvés, a kis álla­mokkal szembeni kíméletlen magatar­tás, s világossá vált, hogy a szovjet min­tájú szocializmus nem jelent perspektí­vát;- megmutatta a világnapk a magyar nép elszántságát a mindenfajta elnyo­más, a nemzeti identitás, az állami szu­verenitás korlátozása elleni küzdelem­ben, s ezzel például szolgált más népek­nek is;- felébresztette a nyugati hatalmak felelősségérzetét, rokonszenvét az el­nyomott népek iránt, bár nem annyira, hogy azok vezetése méltó és arányos választ adjon a szovjet kormányzatnak. 1956 előfutára volt a vasfüggyöny leomlásának, a demokrácia lassú növe­kedésének, az 1989. évi rendszerváltás­nak, a Varsói Szerződés 1991. évi fel­bomlásának. Ily módon végül mégis­csak a magyar nép, a függetlenség, a szabadság és a demokrácia győzedel­meskedett. Bognár Károly a hadtudományok doktora Haj ma Lajos a hadtudományok kandidátusa (Népszabadság ) ( ^ Kedves Olvasónk! Köszönjük, hogy megújította előfizetését! \_______________________J Forrás: Igazságügyi Minisztérium KÖZLEMÉNY Az '56-os Deportálások Tényfeltáró Bizottsága (Deport-’56) felhívja a figyelmet arra, hogy az 1956-os sortüzek ügyében hozott téves bírósági ha­tározatokért a nemzetközi jogi felelősség a magyar államot terheli. A genfi egyezmények kijátszását jelenti az, hogy a magyar bíróságok az emberiség eíleni bűncselekményeket közönséges bűntetteknek minősítik és elévülés cí­mén megszüntetik az eljárásokat. Ä magyar kormány nem háríthatja el ma­gától a felelősséget azzal, hogy a döntéseket nem ő, hanem a független bíró­ságok hozták, mert a magyar államnak lehetősége van arra, hogy a genfi jogot mindenkire nézve kötelező erővel, törvényben értelmezze. A Deport-’56 levélben fordult az igazságügy-miniszterhez azzal a kérés­sel, hogy kezdeményezze egy olyan törvény meghozatalát, amely az 53/1993. (X. 13.) AB számú alkotmánybírósági határozattal összhangban értelmezi a genfi jogot. Egy ilyen törvény a sortűz-perek felülvizsgálata során az ügyészséget is, a bíróságot is segítené abban, hogy eljárásuk megfeleljen a nemzetközi jognak és Magyarország nemzetközi kötelezettségeinek. Dr. Szerdahelyi Szabolcs, a Deport- '56 elnöke Sok boldogságot kívánunk az ifjú párnak! Czegő Eszter és Beke Mihály András november 28-án esküdött örök hűséget egymásnak. Árvíz '98 (Folytatás az 1. oldalról) Á fedél nélkül maradottak egy részét a helyi iskolában, óvodában helyezték el, mások a rokonoknál húzták meg magu­kat. Mint például File Irén orvosnő és családja. A könnyeivel küszködő belgyó­gyász valószínűleg Beregszászra költözik a rokonokhoz. Az épen maradt Borzsa töltésről figyeljük, amint félje és fia csó­nakon eljut az összedőlt családi házhoz és megpróbálja a romok alól kimenteni a menthetőt: ruhákat, edényeket, könyve­ket, a múltra emlékeztető családi fotókat. Olyan az egész, mint egy rossz álom. Vári és Csetfalva között két helyen törte át a Tisza a gátat. Egy 30 méteres és egy 120 méteres szakaszon. Csetfalván 220 ház - az egész falu - került víz alá. Itt hat épület dőlt össze, közte a Karmacsi Sándoré. Az állami gazdaságban dolgozó férfi már kapott a Magyarországról érkezett segélyszállít­mányból, csak azon kesereg, hogy főnöke eddig még nem kereste meg, pedig hozha­tott volna egy kis pénzt, mivel egy éve látott utoljára fizetést... A Tiszaháton Bökényben szomorú kép fogad. 56 épületet már biztosan újjá kell majd építeni. A kérdés csak az, hogy mikor és miből. Dupka András, az egyik kárvallott szerint még legalább ugya­nennyi ház vált lakhatatlanná, hiszen a vályogból épült házak annyira átnedve­sedtek, hogy bármikor összedőlhetnek. Az emberek megfeszítve dolgoznak, összerakják a majdan még felhasználható cserepet, téglát, gerendát, sőt a szárazon maradt vályogot is. Egyszer talán jól jön még az is. A bökényiek segítségére első­ként a salánkiak siettek, akik napok óta foglalkoznak a bajbajutottak portáin. Kész Barnabás tanár szerint addig jönnek, ameddig csak igénylik a bökényiek a tá­mogatást... A Felső-Tisza-vidékre hosszú napo­kon keresztül csak helikopterrel lehetett eljutni. Az egykori koronaváros, Visk még most is csak hatalmas kerülővel közelít­hető meg. Itt 200 lakóházat sodort el a megáradt folyó. Técsőt a városon keresz­tül folyó patakok tartották rettegésben, a Tisza gátja szerencsére épen maradt. Ettől függetlenül a 12 ezer lakosú kisváros két­harmada „úszott”. Ma már tudjuk azt is, hogy több mint 500kilométernyi út vált j árhatatlanná, kb. 2 ezer ház lakhatatlanná, és jön a tél. Nem nehéz megjósolni, hogy rengetegen fog­nak megbetegedni, rengetegen fognak fázni, éhezni. Az előttünk álló tél sok mindenre választ ad majd, például arra, hogy az eddig meglehetősen tehetetlen hatalom miként tud úrrá lenni a kataszt­rófa okozta helyzeten. Mostanság ugyan­is nem állt a helyzet magaslatán, mind­máig senkit nem érdekelt, hogy az embe­rek kapnak-e fizetést vagy sem. Eddig csak vegetáltunk. És ezután? U.i.: Az Ungvári TVR vezérigazga­tója, miután megnézte a magyar adás ár­vízi tudósítását, azt kérdezte a főszer­kesztő Toronyi Barnától: „A magyarok hogyan jutottak el a különböző helyszí­nekre?” Autóstoppal - válaszolta lakoni­kusan a főszerkesztő. _ _ NYUGATI ^ M agyarsáGi Hungarians of the West Hongrois d'Occident Publisher/Editor-in-Chief Felelős kiadó/Főszerkesztő: MIKLÓSSI ISTVÁN Published monthly by Kiadja havonta a TRANSATLANTIC PUBLICATIONS, INC. P.O.Box 125, Mt. Royal Stn. Montréal, QC H3P 3B9, Canada Phone and Fax: (514) 731-4192 Magyarországon forgalmazza: CANADA-TRANSATLANTIC Kiadó, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. Szerkesztőség: 1022 Budapest, Bimbó út 53., fsz. 2. Tel./Fax: 326-7531 Terjeszti: GONDOS BT.. PÜSKI Könyvesház, FEHÉRLOFIA Könyvesbolt Előfizetési díjak egy évre: Kanada: CA-$30, egyéb országok: US-$30, MAGYARORSZÁG: 1250 Ft Előfizethető a szerkesztőség címére beküldött rózsaszínű postautalványon (Nyugaton: csekk vagy money order montreáli szerkesztőségünk címére) Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. A szükséges javítás jo­gát fenntartjuk. A közölt írások nem fel­tétlenül képviselik a szerkesztőség ál­láspontját. A valódi névvel aláírt cik- V^kekért a mindenkori cikkírók felelősek.^/

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents