Nyugati Magyarság, 1998 (16. évfolyam, 3-12. szám)
1998-12-01 / 12. szám
P.O.Box 125, Mt. Royal Stn. Montréal, QC H3P 3B9, CANADA NYUGATI 1022 Budapest, Bimbó út 53., fsz. 2. fflmmgjffiFSams ®ÍJ COd® ®7©©q D3®mg][?®Ds tí]D®©@0cO@®C; XVI. évfolyam, 12. szám 1998. december A DEMOKRATIKUS ÉS NEMZETI SZELLEMŰ NYUGATI MAGYARSÁG HAVILAPJA 116.- Ft - $3.00 * •• ___ / Áldott Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Uj Evet kívánunk minden kedves RAFFAY ERNŐ A magyar helyzet 1918-1998 Az Ung Ungvámál 1998. november 5- én tetőzött, majd annak „rendje és módja” szerint elöntötte a városnak a folyó jobb oldalán levő részét. Ebben az évtizedben immáron másodszor. 1992-ben szintén novemberben tréfálta meg az árvíz az ungváriakat. Az akkori áradás következtében rengeteg ház dőlt össze. Most „csak” néhány vált lakhatatlanná. Ekkor már éreztük, hogy nagy a baj, hiszen az Ungon átlagos időben simán át lehet lábalni. Mi lehet akkor a Latorca vagy a Tisza völgyében? Hamarosan ezt is megtudtuk. Telefonon felhívtam a Munkácson székelő Kárpátalja Római Katolikus Püspökséget, ahonnan azt a tájékoztatást kaptuk, hogy víz alatt van Várpalánka, Őrhegy alja, a plébánia környéke, sőt a járás jelentős része: Beregrákos, O- és Újdávidháza, Izsnyéc, Sztrabicsó. A Felső-Tisza-vidékre nem sikerült telefonálnunk, mert akkor már nem működtek a vonalak. Sejteni lehetett, hogy Máramarosban nagy a baj. Közben nálunk, az Ungvári Rádió és Televízió Magyar Adásainak szerkesztőségében állandóan csengett a telefon. Hol Budapestről, hol Debrecenből, sőt még Londonból, a BBC-től is érdeklődtek. Mi pedig azzal voltunk elfoglalva, honnan kéne egy autót szereznünk, hogy kimehessünk a még megközelíthető helyszínekre, ugyanis a cégnél nem volt egy csepp benzin sem. Tragikomikus ugye? Az évszázad áradásakor nem tudunk érdemben tudósítani... Persze bennünket sem olyan fából faragtak, hogy megadjuk magunkat. Ha a főnökök nem tesznek semmit, akkor majd mi lépünk, elvégre mégiscsak disznóság, ami történik: a fő hírközlési vállalat nem biztosít autót a szerkesztői számára. Nem hiszem, hogy akadna a világon még egy hely, ahol ilyesmi előfordulhatna. Meg az, hogy egy szerkesztőségnek ne lenne autója... A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség vezetőinek segítsége kellett ahhoz, hogy eljuthassunk Mezőváriba, Badalóba, Csetfalvára, Tiszabökénybe és a többi árvízsúlytotta településre. Le kell írnom a sofőijük nevét is: Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola főigazgatója, a Pedagógusszövetség elnöke, a KMKSZ elnökségi tagja. Egyébként sofőrnek sem utolsó... November 5-étől kezdődően az Ung, a Latorca, a Tisza, a Nagyág és még számtalan hegyi patak öntötte el a kárpátaljai településeket. Összesen 118 helység került víz alá, 25 ezer embert kellett kitelepíteni, de legalább 300 ezerre tehető azoknak a száma, akiket ilyen-olyan mértékben érintett az áradás. Ehhez csak annyit tennék hozzá: a vidéknek 1 millió 200 ezer lakosa van. A halálos áldozatok száma eddig 15 fő, további 15-öt eltűntnek nyilvánítottak. Kárpátaljával kapcsolatban bebizonyosodott a régi mondás igazsága: a szegény embert még az ág is húzza. Vajon mihez tudnak kezdeni nemzetközi összefogás nélkül azok az emberek, akik hónapok óta nem kaptak fizetést, megszűnt a munkahelyük, akikkel nem törődik senki? Az elkövetkező hónapokban kiderül. Talán... A magyarok által lakott vidéken édesapám szülőfaluját, Mezővárit érte a legnagyobb pusztítás. Bár az itteniek a falun keresztülfolyó Borzsától féltek, mégis a Tisza támadta hátba őket. Mezővári Palaj, Szűzföld nevű része - mintegy 400 ház! - került víz alá. Kovács Zoltán polgármester szerint jó, ha 30 épület megmarad. Elsőként Bagu Gizella tanárnő házát döntötte romba az áradás. Gizi néni nem kesereg, tudja, soha az életben nem épül újjá a háza. Csak ennyit mond: „Tudod, fiam, 47 óta tanítok ebben a faluban. Dolgos, szorgalmas, nehézsorsú emberek élnek itt. Nagyon remélem, hogy ismét élni fog ez a település, mert az élet megy tovább. Rákóczi hűséges kurucainak utódai lakják ezt a községet, remélem, kellő támogatás mellett lesz erejük újjáépíteni lerombolt családi fészkeiket.” Szlovákiában az őszi parlamenti választásokon nemcsak Vladimir Meciar pártja és kormánya bukott meg, hanem vele együtt a magyar kisebbségi renegálás is. Talán azért, mert egyetlen parlamenti helyet sem tudott szerezni és teljesen a politikai élet peremére szorult, a Meciarék zsoldjában álló magyar csoportról nem sok szó esik a választások óta. Pedig a kisebbségi politizálás szempontjából tanulságos lehet a nemzetárulás csődje. Nem lehet enyhébb kifejezést használni arra a magatartásra, amely a nyelvi, kulturális szabadságharcát vívó magyar nemzeti közösség ügyét hátba támadja és az elnyomást, kirekesztettséget, súlyos mellőzést magyarként „hitelesíti”. Meciarék az utóbbi években a fel vidéki magyarság törvényes képviseletével szemben ezt az akamok, lefizetett csoportot akarták előtérbe állítani, és a világ előtt úgy mutatni be, mint a „hazafias, építő kisebbség” megtestesítőit. Csak egyetlen adalék. Míg a szlovákiai magyarság nagy múltú, valóban nemzetmentő munkát végző kulturális egyesületét, a Csemadokot kizárták a költségvetési támogatásból és „éhhalálra” akarták kényszeríteni, addig ez a csoport állami segítségből fedezte kiadványait, propagandáját, választási kampányát. Csakhogy a rene-Nyolcvan esztendeje annak, hogy 1918 novemberétől kezdetét vette a régi terv megvalósítása: a Magyar Királyság szétdarabolása, területi egységének erőszakos megszüntetése. Itt az ideje, hogy összegezzünk és elemezzünk: milyen helyzetben van az összmagyarság, amely most már kilenc országban szétszórva él a Kárpát-medencében és közvetlen környékén. Első állításom: napjaink egyik legveszedelmesebb morbus hungaricusa a területi-szellemi-lelki széttagoltságunk. A megosztottság ilyen nagy fokának persze a hátrányok mellett bizonyos „előnyei” is lehetnek: például a magyar diplomácia nagyobb manőverezési lehetősége a több ország többféle érdeke között. A legnagyobb hátránya az, hogy a több évszázada zajló, 1918-1920-ban erőszakkal megszakított magyar nemzettéválási folyamat tovább folytatása gyakorlatilag lehetetlenné vált. Ma már teljes természetességgel beszélünk „szlovákiai”, „romániai”, sőt, mint a nagy árvíz kapcsán is bebizonyosodott, „ukrajnai magyarságról” stb. A NATO- és Európai Uniós fölvétel ezt a veszélyes tudati állapotot gátok az elmúlt 80 esztendőben, Trianon óta mindenütt magukra maradtak, sehol sem tudtak tábort gyűjteni. Ez a magyar egység, ami a Kárpátmedence magyar kisebbségeinek életét ebben az évtizedben jellemzi, nyilván nem azt jelenti, hogy megszűntek a belső érdekellentétek, személyi vetélkedések, csak a józan felismerés folytán a háttérbe szorultak, hiszen most nemzeti közösség túlélése a tét. A Felvidéken örvendetesen érvényesült a magyarság egészséges életösztöne, és a nehéz próbából a Magyar Koalíció Pártja győztesen került ki. Maga az egyesült párt is az összefogás gyümölcse és jelképe. Szlovákiában mostanáig három nemzethű magyar párt működött, ami nyilván szétforgácsolta az erőket. Meciarék ezt a különállást akarták kihasználni és olyan választási törvényt hoztak, amely megsemmisíthette volna mind a három kis pártot. Az Együttélés Politikai Mozgalom, a kereszténydemokraták és a liberálisok erre szövetségre léptek egymással, félretették ellentéteiket, nem hangsúlyozták különbözésüket, és a felvidéki magyarság megértette az üzenetet. Nagy józanság jellemezte az egységes magyar pártot a győzelem után, a koalíciós tárgyalások idején. Noha az elmélyítheti és visszafordíthatatlanná teheti. Ezt kellene tehát a magyaroknak megérteniök: előrehaladtunk azon az úton, amelyen a nemzet szellemileglelkileg végleg darabokra hullhat. Európa kurdjaivá válhatunk, azzal a nem csekély különbséggel, hogy közülünk csak kevesen lennének hajlandóak harcolni a nemzet egységéért. Hála Istennek, ez a tudatállapot csak a csonkaországi nemzetrészre vonatkozik. A megszállt területeinken élő magyarok változatlanul a teljes magyar nemzet részének tartják magukat. Kétségtelenül ez a jövő útja, az újraegyesítés lelki előföltétele. Bizony, egyikmásik híres budapesti intellectuelnek volna mit tanulnia akármelyik nyomorult székely falucska bármely parasztemberétől ! Második állításom: a kárpát-medencei magyarság lélekszáma egyre gyorsabban csökkenő méreteket mutat, más szóval a növekedés üteme egyre lassabb. Ez azt jelenti, hogy míg az idegenek által megszállt területeinken a magyarság lélekszáma általában növekszik, addig a csonkaországban a lakosság nem hogy nem növekszik, hanem az egyszerű újratermelődése sem uralomra jutott pártok, politikai erők tisztában vannak azzal, hogy az anynyira óhajtott cél, Szlovákia csatlakozása az Európai Unióhoz, illetve felvétele a NATO-ba, elképzelhetetlen az ország demokratizálása, egyebek között és fő helyen a magyar nemzeti közösség teljes jogegyenlőségének biztosítása nélkül, még a kormányalakítás idején is voltak próbálkozások arra, hogy a Magyar Koalíció Pártját ne engedjék közel a végrehajtó hatalomhoz, csak parlamenti„külső támogatást” fogadjanak el tőle. Az egységes párt azonban vállalni kívánta a kormányzás gondját és felelősségét. Hiszen 15 képviselője a parlamenti létszám 10 százaléka, s erre az új kormánytöbbségnek mindenképpen szüksége van: sokkal több megoldandó, égető kérdés halmozódott fel ugyanis a kisebbségi kérdésben ahhoz, hogy pusztán „külső támogatás” elegendő lehetne a megnyugtató rendezésükre. Csakhogy a Magyar Koalíció Pártja józan volt a tekintetben is, hogy írásos megállapodáshoz kösse részvételét a kormányban. Nem elégedett meg a demokratikus erők, az egyébként megbízhatónak ismert szlovák politikusok „becsületszóra” tett ígéreteivel - hiszen (Folytatás a 6. oldalon) történik meg, ami azt jelenti, hogy a magyar elem létszáma egyre gyorsabban csökken. Tény, hogy a Kárpát-medencén belül még mindig a magyarság a legnagyobb lélekszámú etnikum, ám kérdés, hogy meddig képes ellensúlyozni a csonkaország drámai fogyását a megszállt területeink magyarsága létszámának lassú növekedése? Annál is jogosabb föltenni ezt a kérdést, mivel közismert a Magyarországra történő magyar bevándorlás növekedése, illetve a szerbek által megszállt területünkön a magyarság lélekszámának drasztikus csökkenése. Arról még nem is beszéltünk, hogy a megszállt területeken a nem-magyarok szaporodásának üteme lényegesen gyorsabb a magyarokénál. Ez azt jelenti, hogy egy-két emberöltő múlva a magyarság belső aránya az egyik vagy másik területen annyira lecsökkenhet, hogy a magyar nemzetiség elenyésző elemmé válik. Mindez együtt azt eredményezheti, hogy lassan elveszítjük kárpát-medencei túlsúlyunkat, ami viszont lehetetlenné teszi az újraegyesítés szándékának megvalósítását, minek folytán a mostani szétszórtság állandó tényezővé válik. S ettől kezdve minden folyamat újra indul, egyre erősebben és veszélyesebben. Föltegyem-e a kérdést, hogy mi lesz száz év múlva velünk, ha megmarad a jelenlegi helyzet és továbbra is kifejtheti romboló hatását? Harmadik állításom: Csonka-Magyarország magyar népe a legnagyobb mértékben eltávolodott a kárpát-medencei egész magyarság összetartozásának, egységének gondolatától. Sok oka van ennek, a kommunizmus züllesztő hatásától kezdve a hazafiságra és magyarságra nevelés hiányán át a családok szétzüllesztéséig, beleszámítva a szellemi élet sok vezetőjének, a sajtó munkatársai túlnyomó részének a nemzet összetartozását jelképező történelmi értékeinken gúnyolódó ismert viselkedését. Vannak, akik a legtöbb kárt tevők között ki szokták emelni a budapesti zsidóság egyes vezetőit, akik amellett, hogy a magyarság legfontosabb érdekei ellen dolgoznak, talán nem veszik észre, de saját zsidó népük ellen is mű-ködnek, zsidóellenességet ébresztve azokban is, akikben eddig soha nem volt. Közismert ebből a szempontból a sajtó, a politikai és a gazdasági élet sa-játos összefonódása, amit egyesek az „SZDSZ és holdudvara” kifejezéssel szoktak illetni. Kétségtelen tény, hogy az 1994— 1998 közötti MSZP - SZDSZ uralom a maga züllesztő gátlástalanságával és nemzetellenes ténykedésével megerősíteni látszik a fenti állításokat. Hangsúlyozom azonban, hogy a magyarság ügye és baja nem oldható meg a „kommunistázással” és a „zsidózással”. (Folytatás a 4. oldalon) (Folytatás a 2. oldalon) Magyarok a pozsonyi kormányban DEBRECENI MIHÁLY Árvíz ’98 BEKE GYÖRGY
