Nyugati Magyarság, 1998 (16. évfolyam, 3-12. szám)
1998-07-01 / 7-8. szám
2. oldal Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 1998. július-augusztus Üzenet a „túlsó partra" In memóriám László Gyula KRÓNIKA Élni itthon, az elhagyott otthon tudatával. Járni otthon, az itthon hiányával. Halni otthon, a végső nyugvás keresésével. Nyughelyét a test mégis itthon talál. Hát a lélek, az hol bolyong? Ezek annyira összegubancolt szálak, hogy helyretételéhez nem elég egy régész, egy történelemtudományi diploma, ehhez az Úristen szükségeltetik. —Gyula Bátyám, ha színe elé kerül, ne feledkezzen meg protestálni értünk! Szakavatottabb fejtegetést, hitelesebb fájdalmat nemsokat láthat a Fennvaló, úgysem. Onnan indult, a Székelyföld széléről, Kőhalomról az az élet, amely növekedvén, a század második felének legnagyobb magyar tudósává vált. S professzor László Gyula oda is szándékozott visszatérni a végső nyugalomért, de Nagyváradon érte a halál. Közelített már a szülőhelyhez. — Leikecském — vélem hallani a hangját — ezt jobban nem is rendezhettem volna, ugye? S látom megcsillani a székely kópéságot a szemében. Utolsó órájában még sétált a Kőrös partján, majd elszunnyadt egy karosszékben. A szívéből fogyott el az erő, a lélek az rendíthetetlen, ifjú maradt. S jól is van ez így, mert hitem szerint, aki meghal is él. Erősíti nemzetét a túlvilágról is, aki egész életét annak szolgálatában töltötte. Valamilyen fény, energia formájában, de itt vannak velünk. Vagy ott fenn, ahol hitünk a „túlsó partot” tudja, keresi. Ott fenn, ám őrködő „tekintettel” a lentet kutatva. Kétszeresen sem hal meg sosem, aki annyi szellemi kincset, építkezésre szolgáló könyvet, művet hagyott maga után, mint a Tanár Úr: László Gyula. Nem volt a Magyar Tudományos Akadémia tagja — s ez vajon, kinek a szégyene?! —, de egymaga többet ér nekünk, mint az egész akadémia. Eredetünk, múltunk bizonyságai mellett, itthagyta ránk vallomásának e mondtatát is őrzésre: „... szenvedélyesen szeretem a magyar népet és boldog vagyok, hogy magyarnak születtem...” Ott, Túl, majd rajzokat is készíthet rólunk, s a hatalmas távlatból talán szebbnek, jobbnak látszunk. S ha teheti, küldi majd a bizonyságot, hogy mi magyarok nem akármilyen népként voltunk, vagyunk s el nem veszhetünk. Szervátiusz B. Klára Kegyeletsértőnek tartja az 1956-os deportálások tényfeltáró bizottsága (Deport 56) a Nagy Imre néhai miniszterelnök kivégzésének 40. évfordulója kapcsán rendezett állami megemlékezések stílusát, hangvételét, üzenetét pedig félrevezetőnek. A Szerdahelyi Szabolcs vezette szervezet főként azt kifogásolta, hogy a rendezvényt népszerűsítő, államilag megrendelt hirdetések az évfordulót a „megbékélés napjának” nevezik. Megbékélésről pedig csak akkor lehetne szó, ha a deportálások, a politikai gyilkosságok felelősei megkövették volna áldozataikat, azok hozzátartozóit, a magyar népet. Ennek hiányában június 16- át. Nagy Imre törvénytelen halálának napját a megbékélés napjának nyilvánítani a demokrácia megcsúfolása — áll a Deport 56 közleményében. Hóm Gyula miniszterelnök, Gál Zoltán a parlament elnöke, illetve Göncz Árpád államfő az említett ünnepségek során több ízben is koszorút helyezett el kivégzett hősök emlékművénél, míg beszédeikben a valódi megbékélést sürgették. Mint ismeretes, Hóm és Gál érintett az ügynöktörvényben, a kommunista rendszerben pedig mindketten magas tisztséget töltöttek be. Nyilvánosan egyikük sem követte meg soha a magyarságot a korábbi rendszer 1948 -1990 közötti nemzetellenes tetteiért. Hogyan tovább Magyarország címmel közös tanácskozást tartottak Budapesten a Gellért Szállóban több polgári társulás és civil szervezet képviselői. A Magyar Polgári Együttműködési Egyesület (elnöke Mádl Ferenc akadémikus, az Antall-kormány volt közoktatási minisztere), a Batthyány Lajos Alapítvány, a Professzorok Batthyány Köre, a Polgári Demokraták Társasága és a Nemzeti Kör által rendezett fórumon részt vett Orbán Viktor miniszterelnök-jelölt, Martonyi János a külügyi tárca várományosa elmondta: jelentős gazdasági és erkölcsi megújulásra csak akkor látnak esélyt, ha a mostani polgári koalíció egynél több cikluson át vezetheti az országot. A civil társulások egyébként negyedévente megismételnék a mostani találkozót, hogy „ a tudományosság igényével hívják fel vezető értelmiségiek a kormány figyelmét tendenciákra és jelenségekre”- hangoztatta Mádl Ferenc. A Polgári Testület egyébként felhívta a kormány figyelmét arra: fontos, hogy a kabinet megőrizze kapcsolatát az emberekkel. Első számú követelmény, hogy a sajtó útján a kormány cselekedeteiről értesülhessen a társadalom. A közszolgálati médiumokban pedig helyre kell állítani az alkotmányos rendet, amely lehetővé teszi a plurális vélemények közvetítését — mondotta az akadémikus. Köztudott, hogy - egy rövid időszakot és némely hírműsort leszámítva - a sajtó, a televízió és a rádió műsorainak többsége következetes nyíltsággal (vagy éppen alattomos „eleganciával”) gáncsolta Antall József kabinetjét: a kormány terveit és eredményeit nem, vagy éppenséggel rossz fényben feltüntetve juttatták el a polgárokhoz. Ennek is volt köszönhető az első szabadon választott kormány csúfos bukása és a volt kommunista nómenklatúra embereinek visszatérése a közhatalomba az 1994-es parlamenti választásokat követően. Önálló javaslatot nyújtott be június 17- én a román törvényhozásban négy magyar képviselő az erdélyi magyar egyetem létesítésének ügyében. Ezzel újabb fordulatot vett a magyar egyetem felállításának immár évek óta húzódó vitája a magyarság és a román politikusok között. A javaslat a Bolyai Tudományegyetem visszaállítását tűzi ki célként, mégpedig Kolozsvári székhellyel. Mint ismeretes, román politikusok többször felvetették: létesülhetne multikulturális, magyar karokkal is rendelkező egyetem Romániában, például Brassóban, vagy Marosvásárhelyen. A Kolozsvár pártján állók viszont arra hivatkoznak: ennek a városnak áll rendelkezésére az oktatói kar megszervezéséhez az értelmiségi csapat, illetve a város hagyománya és miliője is harmonikus környezetet teremtene a magyar egyetem számára. A magyar javaslat egyébként azzal számol, hogy az új Bolyain a műszaki jellegű fakultás kivételével létrehoznák azokat a karokat, amelyek a teljes értékű értelmiségi társadalom fenntartásához nélkülözhetetlen szakmákat oktatnák. Az egyetemnek jogában állna további karokat és újabb kollégiumokat létesíteni Erdély-szerte, működési költségeit pedig már az 1999/2000-es tanévtől kezdődően az állam fedezné. Életének 89. esztendejében, június 17- én Nagyváradi tartózkodása alatt elhunyt László Gyula régész-professzor, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem nyugalmazott tanára, több tucat könyv és tanulmány szerzője. Nevéhez fűződik a kettős honfoglalás elméletének kidolgozása. A régészkedés és tanítás mellett rajzolt is egész életében. A budapesti Képzőművészeti Főiskolán Rudnay Gyulát, Csók Istvánt, Glatz Oszkárt, Lyka Károlyt tartotta mesterének, akiktől, mint mondotta „nemcsak mesterséget, de mély emberséget is tanult”. A párizsi Louvre-ban járva megtekintette Leonardo da Vinci rajzait, ezt követően lemondott arról, hogy festő legyen „Mit akarhatok ezután” felkiáltás kíséretében. Történészhallgatóként viszont már fiatalon érdekelte őt, vajon mit mesélnek a régészeti feltárások során előkerülő használati tárgyak, egyéb leletek; ezekből próbálta meg rekonstruálni a régmúltban élt őseink életét, szokásait, egyszóval: emberközelbe hozni a történelmet, népünk történetét — könyveiben, razjaiban, rekonstrukcióiban egyaránt. Belgrádi, újvidéki, nisi, szabadkai, zombori, kragujevaci szülők tiltakoztak június 18-án a jugoszláv hadsereg vezérkarának belgrádi székháza előtt, amiért a rendes sorkatonai szolgálatra bevonult magyar fiatalokat a szerb katonai vezetés a puskaporos hordóra emlékeztető Koszovó tartományba vezényelte. A több száz nemzetiségi (tehát nem szerb) — köztük magyar— fiatal sorsáért aggódó szülő elmondta az őket csak hosszas egyezkedés után fogadó vezérkari tisztek egy csoportjának: elfogadhatatlannak tartják, hogy több hónapja semmi hírt sem kapnak a fronton szolgáló gyermekeikről. Egyébként a tiltakozással egyidőben vesztette életét egy magyar kiskatona albánokkal folytatott tűzharcban. A gyermekeiket féltő szülők „Hozzátok vissza fiainkat Koszovóból”, „A tisztek gyerekeit vigyétek oda” feliratú transzparensekkel tiltakoztak a háború, de méginkább a nemzetiségek fegyveres szembeállításának szerb gyakorlata ellen. Június 18-án ünnepélyes esküt tett az újonnan megválasztott magyar Országgyűlés, Göncz Árpád államfő pedig kormányalakításra kérte fel a választásokon győztes FIDESZ-Magyar Polgári Párt elnökét, Orbán Viktort. Az államfő beszédében társadalmi igazságosságot, igaz szót, higgadt párbeszédet, közéleti tisztaságot sürgetett. Nyilvánvalóan a jobb életfeltételeket és polgári környezetet ígérő Orbánnak szólt Göncz azon kijelentése, miszerint „Fenntarthatónak ígérkezik a gazdasági fejlődés, ugyanakkor esetenként az illúziók, az érthető vágyálmok szembetalálják magukat a kemény valósággal”. Figyelemre méltó volt a 88 esztendős Varga László parlamenti korelnök felszólalása, aki hangsúlyozta: áldozatokban dús történelmünk megköveteli, hogy hazánkban vezető tisztségre olyan személyek kerüljenek, akik a nemzet iránti hűségükből és emberségükből jól vizsgáztak. A szónok azt kívánta, új korszak kezdődjék Magyarországon, itt az ideje, hogy a minden kormányt kiszolgáló törtetők eltűnjenek a közéletből. A szellemi környezetvédelemről szólva pedig leszögezte: „A közszolgálati médiában, a rádióban, televízióban szűnjék meg az elfogult és félrevezető hírszolgáltatás”. Egyben követelte, hogy ezek a fórumok ne legyenek se a kormány, se az ellenzék szócsöve, hanem az igazságot sugározzák. E követelmény pedig csakis úgy válhat valóra, ha a fenti intézményekben jellemes, tehetséges emberek dolgoznak, akik „sohasem szolgálták ki az elnyomókat, kommunistákat”- fogalmazott Varga László korelnök. Június 21-én a felvidéki Dunaszerdahelyen egyesült az addig létezett három szlovákiai magyar párt. A három szubjektum a Magyar Koalíció Pártja névre keresztelt új szervezetben politizál tovább. Az új párt elnökévé Bugár Bélát, a volt Kereszténydemokrata Mozgalom addigi elnökét választotta az alakuló közgyűlés. Tiszteletbeli elnöki posztot kapott Duray Miklós, aki korábban a szintén megszűnt Együttélés Politikai Mozgalom volt elnöke volt. A már említett tisztségén túlmenően a párton belüli két nagy platform (nemzeti-konzervatív és liberális) külpolitikájának egybehangolása is Duray feladata lesz. Terveiről szólva a tiszteletbeli elnök azt nevezte a legfontosabb célnak, hogy a szlovákiai magyarságnak külön dossziéja legyen Brüsszelben, azaz a magyar nemzeti közösség sorsa európai üggyé váljon. Az Együttélés volt elnöke egyébként történelmi lépésként értékelte a három szlovákiai magyar párt egyesülését, melynek során a felvidéki magyarság évek óta hangoztatott kívánsága teljesült: egy politikai erő képviseli majd érdekeiket, ez indul az őszi parlamenti választásokon is. Az egységesülés tartósnak ígérkezik. A három volt pártelnök ugyan eltérően magyarázza, miért is volt szükség az egységesülésre — Durayval szemben Bugár Béla a meciari politikát, konkrétan az új választási törvényt nevezte meg az egyesülés kikényszerítőjének —, abban mégis egyetértenek, hogy az egységes pártot a választások után is fenn kell tartani. Duray Miklós szerint az egyesülés ellenállóbbá teheti majd a magyar politikát a nem is oly ritka szlovák megosztási kísérletekkel szemben. Ennek főként akkor lesz jelentősége, ha szeptemberben a magyar pártot a szlovák ellenzék esetleg bevonj aegy Meciar nélküli kormány megalakításába. Az új párton belüli erőviszonyokra egyébként jellemző, hogy a konzervatív platform, amely az Együttélés és a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom tömörülése, 80%-os többséggel rendelkezik az új párt szerveiben és a parlamenti helyek elosztása során is. A párthoz utólagosan csatlakozott liberális Magyar Polgári Pártnak (A. Nagy László vezetésével) tehát 20%-os a részesedése az új struktúrákban. Előbb a Magyar Demokrata Fórummal (június 21-én), majd egy nappal később a Független Kisgazdapárttal írta alá a koalíciós megállapodást Orbán Viktor, a FIDESZ - Magyar Polgári Párt elnöke. Mindkét dokumentum lényegi eleme az időtartam, melyre köttetettek: a felek az Országgyűlés mandátumának lejártáig, azaz a teljes ciklus ideje alatt kívánják biztosítani a stabil, többségi kormányzás feltételeit a törvényhozásban. Ugyancsak fontos elv, hogy a közös kormányzati felelősségen belül az egyes pártok a hozzájuk került tárcákért önállóan is viseljenek felelősséget. Az a párt adja tehát a politikai államtitkárt, amely a minisztert jelöli. A megállapodás értelmében a felek az őszi önkormányzati választosokon is együttműködnek majd egymással, az 1994- es önkormányzati választáskor alkalmazott módozatokat tekintik kiindulási alapnak. A Kisgazdapárttal kötött egyezség azt is kimondja: a 2000-ben esedékes köztársasági elnök-választásra a kisgazdák adják a jelöltet, a FIDESZ-nek pedig vétójoga lesz a személyével kapcsolatban. Július 4-én Orbán Viktort, a FIDESZMagyar Polgári Párt elnökét választotta miniszterelnöknek a Tisztelt Ház, s egyben megszavazta a kormányprogramot is. Ezt követően Orbán letette az ünnepélyes esküt, ám előtte még válaszolt a kormányprogram előző heti képviselőházi vitájában elhangzottakra is. Leszögezte: a kormányprogram megvalósítása nem csupán a kormány akaratán múlik, ezért „meg kell hajolnunk azon vélemények előtt, melyek szerint a kitűzött célok elérésére a reméltnél hosszabb időre lesz szükség”. Orbán nem ígért csodákat, de mint mondotta: a parlamenti vita megerősítette őt abban a hitben, hogy a kormány a rend, a szabadság, a családok, a gazdasági növekedés, az összetartozás és az Európai Unió országaival történő együttműködés kormánya lesz. A miniszterek július 8-án, szerdán tettek esküt, ezzel megalakult az új kabinet, s egyben végérvényesen megszűnt a Hom- Kuncze-kormány megbízatása. Az Orbánkormány egy nappal később megtartotta első ülését. A „bemelegítő” tanácskozáson a szervezett bűnözés megfékezéséhez szükséges legsürgősebb lépésekről folyt a vita. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség feltételekkel bár, de marad a román kormánykoalícióban. Ez a döntés született az RMDSZ belső parlamentjének, a Szövetségi Képviselők Tanácsának június 27- én Kolozsvárott tartott tanácskozásán. Az ülést egyébként az egész Kárpát-medencében figyelemmel kísérték a magyar nemzetiségű politizáló értelmiségiek, hiszen óriási volt a tétje. Ha ugyanis az RMDSZ mégis a kilépés mellett döntött volna, az a posztkommunistákat leváltó kormányzat működésének végét jelenthette volna Romániában. Mellesleg más, szintén kormányzati szerepre készülő határon túli magyar pártok számára is(a Felvidéken) negatív példa lett volna, ha az RMDSZ a mandátuma lejárta előtt távozott volna a kormányból. A magyar mozgalom a következő konkrét feltételeket szabta további kormányzati szerepvállalása feltételéül: a román törvényhozás két házának ez év végéig az eredeti formában el kell fogadnia az oktatási törvény módosítását, az egyetemi előkészítő bizottságnak pedig ez év október 15-ig jelentést kell készítenie, az év végéig pedig konkrét lépéseknek kell történniük az állami magyar tannyelvű egyetem létrehozásáért. Elment hát ő is a minden élők útján. Mondják, hogy mindenki élete annyit ér, amennyit át tud adni másoknak önmagából. Erich Bergel karmester élete a szolglat volt. A zeneművészet alázatos szolgálata. Küzdött, szenvedett, szeretett, megdicsőült - élt. Illik tehát, hogy e drámai fordulatokat sem nélkülöző művészi életpálya fontosabb mozzanatait felvillantsuk. Az erdélyi Brassóban született, a tolerancia földjén. Bizonyára már gyermekként sok mindent magába szívott a magyar-szász város gazdag művészi életéből . A Fekete-templom falai között hallott csodálatos Bach-orgonakoncertek sokszor megdobogtatták a fiatal művész szívét. (Később ezért kellett súlyos penitenciát szenvednie.) Útja természetesen vezetett a kolozsvári Gh. Dima Zenekonzervatórium karmesteri szakára. Jómagam Nagyváradon talákoztam először Bergel-koncertekkel az ötvenes évek végén. Barátommal, aki időközben európai hírű festőművész lett, sokszor lógtunk meg az esti líceum matematika órájáról, hagyva, hogy szárnyára kapjon Mozart, Mahler, Bruckner, Beethoven - a karmester pálcája alatt hol angyalian lebegő, hol férfiasán lüktető - muzsikája. Később jósorsom Kolozsvárt hozott össze __ NYUGATI M agyarsáLi Hungarians of the West ^ Hongrois d'Occident ^ Publisher/Editor-in-Chief Felelős kiadó/Főszerkesztő: MIKLÚSSI ISTVÁN Published monthly by Kiadja havonta a TRANSATLANTIC PUBLICATIONS, INC. P.O.Box 125, Mt. Royal Stn. Montréal, QC H3P 3B9, Canada Phone and Fax: (514) 731-4192 Magyarországon forgalmazza: CANADA-TRANSATLANTIC Kiadó, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. Szerkesztőség: 1022 Budapest, Bimbó út 53., fsz. 2. Tel./Fax: 326-7531 Terjeszti: GONDOS BT., PÜSKI Könyvesház, FEHÉRLOFIA Könyvesbolt Előfizetési díjak egy évre: Kanada: CA-$30, egyéb országok: US-$30, MAGYARORSZÁG: 1250 Ft Előfizethető a szerkesztőség címére beküldött rózsaszínű postautalványon (Nyugaton: csekk vagy money order montreáli szerkesztőségünk címére) Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. A szükséges javítás jogát fenntartjuk. A közölt írások nem feltétlenül képviselik a szerkesztőség álláspontját. A valódi névvel aláírt cik\^kekért a mindenkori cikkírók felelősek.^ vele szinte hetente a Diákház koncerttermében, ritkábban a Farkas utcai református templomban, ahol Bach utolérhetetlen akkordjait búgta le ránk „a kálomista templom orgonája”. A Bergel-család különösen vonzódott Händel, Mozart, Haydn és Bach zenéje iránt. De a Ceausescu-dikatúra (rossz)szelleme nem tűrte el a vallásos zenét. Erich Bergel azzal követett el „megbocsáthatatlan bűnt”, hogy - fittyet hányva a drákói szigorú tiltásnak-közönség előtt bemutatta Haydn Teremtés című oratóriumát, és Bach több orgona-verseny művét dirigálta a hallgatóság nagy örömére. Ezért 7 évre ítélte el őt a Ceausescu-féle „igazságszolgáltatás”. Nem telt el hét, hogy ne láttam volna a Duna-deltában derékig vízben nádat vágni, követ talicskázni - emlékezett egy rabtársa. Csak kenyeret és vizet adtak ennünk. Érkezéskor 540-en voltunk, négy hónapra rá 340-en már meghaltak közülünk. (Ezekben az években raboskodott a Duna-deltában „56-os bűneiért” Páskándi Géza is, a kortárs erdélyi magyar irodalom egyik kitűnősége.) Bergel három és fél év múlva szabadult elnöki amnesztiával. Visszatért Kolozsvárra, de nem folytathatta szakmáját. Beült hát kürtösnek saját egykori zenekarába. Dolgoznia kellett, mert pénzre volt szüksége, hogy kimenekítse családját az NSZK-ba. (O maga nem kapott útlevelet!) Herbert von Karaj an, a világhírű karmester két ízben fordult a bukaresti hatóságokhoz, arra kérve őket, tegyék lehetővé a művész berlini szereplését. Bergel 1971 januárjában első alkalommal vezényelte a Berlini Filharmonikusokat. Ez volt későbbi káprázatos karrierjének a nyitánya. A rendszerváltás aztán számára is lehetővé tette a szabad mozgást. „Mulasztásait” pótolandó, nagy-nagy kedvvel és hihetetlen energiával vetette bele magát a világ hangversenyéletébe, keresztül-kasul utazva a kontinenseket. A Budapesti Filharmóniai Társaság 1989-től választotta elnök-karnagyává, és ezt a tisztséget 1994-ig töltötte be. Később - belefáradva a sok utazásba és fellépésbe - kedvenc városában. Budapesten telepedett le. Ingyenes koncertekről álmodott a szegényeknek, mert - mint mondta - senkinek sincs joga megfosztani a szegényeket a művészet csodáitól. (Nem rajta múlott, hogy ezek jobbára csak tervek maradtak.) O, aki rajongva szerette Bécset, úgy vélte, hogy Ausztriának és Magyarországnak közös (zenei) múltja van. Akárcsak az erdélyi magyaroknak és szászoknak, akik 850 éves közös kulturális örökséggel büszkélkedhetnek. Bárhol járok a világban - vallotta egy alkalommal igazán Közép-Európában érzem otthon magam. Egy végzetesnek bizonyult alattomos betegség törte ketté csodálatos művészi pályáját. Élete utolsó idejét München mellett töltötte, készülve a nagy útra. Végakarata szerint, hamvait Salzburgban, Mozart szülővárosában szórták az öröklétbe. (Aniszi)
