Nyugati Magyarság, 1998 (16. évfolyam, 3-12. szám)
1998-07-01 / 7-8. szám
CDoomgja^Bams ®Cf G0o@ ffifflssG = GasmgjpsBs tílD(D©©acs]©mG P.O.Box 125, Mt. Royal Stn. Montréal, QC H3P 3B9, CANADA h V n X NYUGATI 1022 Budapest, Bimbó út 53., fsz. 2. XVI. évfolyam, 7-8. szám 1998. július-augusztus A DEMOKRATIKUS ÉS NEMZETI SZELLEMŰ NYUGATI MAGYARSÁG HAVILAPJA 116.- Ft - $3.00 (--------------------------------------------------------------------------------------------'N „Isten engem úgy segéljen!” dr. Orbán Viktor a Magyar Köztársaság miniszterelnöke Az Országgyűlés július 6-án Orbán Viktort választotta a Magyar Köztársaság miniszterelnökévé, aki letette az ünnepélyes esküt. A képviselők egyúttal elfogadták az új kormány programját is. A határozathozatal előtt Orbán Viktor válaszolt a kormányprogram vitájában elhangzottakra. Kiemelte: olyan kormánya lesz Magyarországnak, amely számára legfontosabb a szabadság és a rend, a családok, a gazdasági növekedés, az összetartozás, valamint az Európai Unió országaival történő együttműködés. Orbán Viktor szerint nem a négyéves időszak az, ami a legfontosabb. A lényeg, hogy a tervek a közös jövö megteremtéséről szólnak. Ezért a kormányprogram nem elégíti ki, de nem is takarja a mindenkori költségvetéssel szemben támasztott igényeket. A számszerűséget hiányoló bírálatokat tehát át kell irányítani a későbbi költségvetési vitához, ahol hasznosak lehetnek majd. „A választók azért akartak polgári kormányt és azért adtak meg nekem a lehető legnagyobb felhatalmazást, hogy mindent megtegyünk azért, hogy az itt élők otthon lehessenek ebben a hazában.” A Fidesz- Magyar Polgári Párt, az FKGP, valamint a Magyar Demokrata Fórum felkészült arra, hogy most, amikor eljött az ideje, teljesítse kötelességét — fogalmazott Orbán Viktor. A kormányprogram vitája Orbán Viktort megerősítette abban a hitben, hogy a kormány a családok, a gazdasági növekedés, az összetartozás és az Európai Unió országaival történő együttműködés kormánya lesz. Orbán Viktor fontosnak tartotta megjegyezni: az embernek vigyáznia kell, hogy arról, ami neki nem sikerült, nehogy azt higgye, hogy egyáltalán nem megvalósítható. A kormány nem mindenható. Nem ígér csodákat és nem tud csodákat tenni. „Ám a polgárok bizalma olyan erős hátteret ad számunkra, ami képessé tesz bennünket arra, hogy olyan feladatokat is megoldjunk, amelyek megvalósítása ma még csodával határosnak látszhat a kételkedők előtt.” Orbán Viktor beszéde végén felszólította az Országgyűlés képviselőit, hogy aki azt akarja, hogy a törvényes rendet és biztonságot helyreállítsuk, aki azt akarja, hogy a gyermek ne csak a családnak, de az államnak is fontos legyen, aki növekedő, gyarapodó országban akar élni, aki úgy érzi, hogy a magyar nemzethez akar tartozni és aki Magyarországot más európai népekkel együttműködő országgá akarja tenni, az szavazza meg a kormányprogramot. A polgári erők választási sikere visszahozta a kilencvenes év hangulatát, a bizakodás légkörét. Az akkor még kijelölt miniszterelnök beszédét követően az Országgyűlés szavazott az új kormányfő, valamint a kormányprogram elfogadásáról. A T. Ház 222 igen, 119 nem, valamint 8 tartózkodás ellenében megszavazta a rendszerváltás utáni időszak negyedik magyar miniszterelnökét és a beterjesztett kormányprogramot. A kormánykoalíción kívül a MIÉP igennel voksolt, míg a szocialisták és az SZDSZ nemmel. A Magyar Szocialista Párt képviselői közül hatan tartózkodtak (Bakonyi Tibor, Gráf József, Juhász Gábor, Kari Imre, Schwarcz Tibor, Pongor Gábor). Az SZDSZ-es honatyák közül Bencsik János, valamint Szalay Gábor a szavazás során a tartózkodás gombot nyomta meg, harminchétén pedig nem vettek részt a szavazáson. VILL—K. F. (Napi Magyarország) Az 1998. július 8-án megalakult új kormány tagjai Orbán Viktor miniszterelnök Boros Imre, a PHARE kormányzati koordinációjáért felelős tárca nélküli miniszter Chikán Attila gazdasági miniszter Dávid Ibolya igazságügy-miniszter Gógl Árpád egészségügyi miniszter Hámori József, a nemzeti kulturális örökség minisztere Harrach Péter szociális és családügyi miniszter Járai Zsigmond pénzügyminiszter Katona Kálmán közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter Kövér László, a polgári nemzetbiztonsági szakszolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter Martonyi János külügyminiszter Pepó Pál környezetvédelmi miniszter Pintér Sándor belügyminiszter Pokomi Zoltán oktatási miniszter Stumpf István, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter Szabó János honvédelmi miniszter Torgyán József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter v______________________________________) IFJ. FEKETE GYULA Megint kezdik... Június 18-án, az újonnan megválasztott Országgyűlés alakuló ülésének napján a délutáni műszakból késő este hazaérkező, hazai hírekre vágyó állampolgárok hitetlenkedve hallgathatták a legismertebb közszolgálati, Kossuthról elnevezett rádióállomást: a 23 órás híradás már beszámolt indonéziai, izraeli, koszovói eseményekről — és még mindig nem tért rá az új Országgyűlés megalakulására. Sokan gondolhatták eleinte, hogy a vesztes posztkommunista kormánnyal azonosuló hírszerkesztők személyes ellenszenvüknek szabad utat engedve ötöd-hatodrendű hírré kívánják lefokozni ezt a nagy eseményt — de döbbenten csalódniuk kellett. Még néhány érdektelen hír elhangzása után az időjárásjelentés következett — és egy új műsor. Az új Országgyűlés megalakulásának nem volt hatodrendű hírértéke sem, azaz egyetlenegy mondat sem hangzott el erről az eseményről! Nem véletlenül gondoltak sokan — döbbenetükből történő felocsúdásuk után — egy nyolc évvel korábbi eseményre, az első szabadon választott kormány 1990. évi ünnepélyes beiktatására és eskütételére. Erről a történelmi jelentőségű eseményről az akkori, Hankiss-Gombár-korszak médiavezérei eldöntötték, hogy nincs különösebb hírértéke, ezért meg is szakították az erről közvetítő televíziós adást. Megint kezdik! — sóhajtottunk fel sokan. Úgy tűnik, hogy a szocialista-szabaddemokrata kormányzathoz lágyan dögölődző, az eddigi ellenzéket néhány megvető jelzővel lesajnáló médiokrácia ismét kész lesz ellehetetleníteni az új, nem kommunista múltú polgári kormányzat munkáját, ismét feleleveníti az évtized első négy évét uraló gyűlöletkampányát és hisztérikus híradásait, ismét alkalmazza majd az elhallgatások és az elhallgattatások Kádár-kori eszköztárát. Az alakuló ülést élő adásban figyelemmel kísérőkben szintén hamar felsajdult az 1990 utáni évek rossz emléke, amikor az akkori kormánypolitikusokat látványosan mellőzték a parlamenti tudósítások. Az élő közvetítés kamerája szinte állandóan a szocialisták ismert személyiségeit mutatta. Ennek a rögzített kameraállásnak a megelőző négy évben volt hivatalos indoka, mivel a szocialista párt kormányon lévő párt volt, de nem volt indoka sem 1994 előtt, sem most. Megint kezdik a posztkommunisták bújtatott reklámozását — gondolhatták a győztes pártok arcaira kíváncsi csalódott nézők. Az egyoldalú adást közvetítő operatőrök még akkor sem kaptak észbe, amikor az újonnan megválasztott képviselők nemzeti Himnuszunkat énekelték. Görcsösen összeszorított ajkú, beharapott szájú, konokul hallgató szocialistákat láthattak képernyőikön a megdöbbent nézők — míg e magasztos pillanatok hatása alatt álló, elérzékenyülten éneklő győztes tábor képviselőit nem mutatta a kamera. Éneklésüket csupán fényképek örökítették meg. Megint kezdik majd, miszerint Himnuszunk csupán egy „nóta” és eléneklése alantas, nacionalista érzelmeket kelt!” — szűrték le többen a látottakból a tanulságot. „Cigányok és MIÉP mellé nem ülünk!” — summázta ironikusan több lap a szabaddemokraták fenyegetőzését, miszerint e párt képviselői nem akarták elfoglalni székeiket a Házbizottság által meghatározott helyen a Magyar Igazság és Élet Pártja képviselői mellett. Az első ülésnapon minden különösebb tiltakozás nélkül elfoglalták kijelölt helyüket a szabaddemokraták. A korábban - szavakban - toleranciát hirdető pártot olyan sok kritika érte idézett intoleráns kinyilatkoztatása miatt, hogy még saját tagjaik előtt i s kénytelenek voltak mentegetőzni. Valamit ki kellett találni, hogy az ülésterem közepére kerüljünk, mivel a MIÉP szomszédsága miatt nem számíthatunk a televíziós kamerák előtti tartós szereplésre — hangzott el a pragmatikus indok. A félelem megalapozott, mivel a jelenlegi közvetítési pártosság és a jelenlegi ülésrend alapján a MIÉP, mint afféle mai Dugovics Titusz, akaratlanul is magával rántja az elhallgatás mélységébe a melléje rendelt SZDSZ- t. Itt kell megemlíteni, hogy az üléstermi patkó két szélén — a televíziós közvetítés legritkábban mutatott helyein — a MIÉP és az MDF ül. A MIÉP képviselői azzal is kivívták a szocialista-szabaddemokrata tábor ellenszenvét, hogy a legszerényebb fekete-fehér nemzeti ünneplő(Folytatás a 3. oldalon) Hogyan tovább? Orbán Viktor miniszterelnöki beiktatásával megkezdődhet egy olyan nemzeti kormány működése, amely remélhetőleg az egyetemes magyarság felemelkedését és jólétét kívánja szolgálni az elmúlt rendszer magyarfaló politikája után. Itt nálunk az utóbbi években csak az érvényesülhetett, aki árulója volt az ország érdekeinek, és szolgalelkűen teljesítette a kívülről érkező parancsokat. így kerülhettek aztán a becsületes kisemberek milliói a létminimum határaira vagy azok alá, míg a posztkommunista hatalom urai multimilliomosokká váltak. A most kiseprűzött szoc-liberális uralom szemtelen önbizalommal hirdette, hogy nekik nincs alternatívájuk, vagyis úgy gondolták, hogy a csaknem ötven évig tartó lélekmérgezésük és agymosásuk végérvényesen kiirtotta a magyarságból azt az igényt, hogy sorsukat saját kezükbe vegyék. A Soros- és Lauder-iskolákban már képezték az új generációt, amely jellemző faji gőggel és fennsőbbségi tudattal készült uralkodni a „bőgatyás” és „fütyülős barackos” magyarság felett. Egy új honfoglalás képe lebegett előttük, egy új tejjel-mézzel folyó Kánaán megszerzése, ahogy az pár ezer évvel ezelőtt egyszer már megvalósult. Azonban, amint az már többször megtörtént a magyar történelemben, a végveszély képe új erőt öntött a magyarságba. Ahogy legutóbb az 1956-os forradalom és szabadságharc idején, egy új csodára volt képes a magyar nemzet. A bőgatyásnak elhíresztelt nép a választások előtti hónapokban magára talált. Megtöltötte a templomokat, nemzeti zászlók alatt tüntetett a budapesti Hősök-terén, zengett a Magyar Himnusz a sebtében összehívott népgyűléseken a vidéki városokban, falvakban és egyre többen öltötték fel a bocskai ruhájukat. Feltámadott a tenger, s elsodorta a reménytelenséget és kishitűséget hirdető hamis prófétákat, akik utolsó erejükkel az antiszemitázás és fasisztázás avitt fegyvereihez nyúltak. Ám az Árpi bácsi által támogatott taxisblokád és a szádeszes kék-chartás tüntetések idje lejárt. Ez a nép az utolsó négy esztendőben a saját bőrén tapasztalhatta meg, hogy milyen világra van kilátása, ha továbbra is eltűri az idegenszerű és nem nemzeti befolyás alatt álló uralmat. És jött a választás, amelyen kinyilvánult a népakarat, amit az orosz katonák kivonulásakor terjesztett plakátok felirata fejezett ki a legtömörebben: Elvtársak, vége! Az utóbbi évek nemzetromboló intézkedései után a visszaút nem lesz könnyű feladat. Meg kell állítani a népességcsökkenés folyamatát, a lakosság elszegényedését, a hivatali összefonódásokat, az állami vagyon elherdálását, az egészségügy ellehetetlenülését, a maffiák uralmát, a kábítószerek kereskedelmét. Vissza kell állítani a soha ilyen mélyre le nem csúszott közbiztonságot, az iskolarendszer ésszerűsítését, az összes tehetséges fiatal felsőfokú oktatását, a kutató és tudományos munka megbecsülését, az igazságos de szigorú bírósági ítélkezést. Meg kell indítani a szervezett bűnözés és hivatali korrupció elleni kíméletlen harcot és az állami vagyon eddigi privatizációinak a felülvizsgálatát. Törvényt kell hozni, hogy a hazai kisebbségek ne élvezhessenek több jogot, mint a többségi magyarság. A „Lex Göncz” terjedjen ki azokra is, akik a magyarok ellen uszítanak, őket gyalázzák vagy karaténba akarják zárni. Soha többé ne kerülje el a börtönbüntetést az, aki nagy nyilvánosság előtt lebőgatyázza a magyarságot. Látjuk tehát, hogy mily hosszú a megteendő út, azonban egy kínai közmondás szerint a leghosszabb út is az első lépéssel kezdődik. Tegyük meg tehát az első lépést, s majd jönnek utána a többiek is, ha van bennünk elég bizalom, kitartás és magyar öntudat. Farkas Barna
