Nyugati Magyarság, 1998 (16. évfolyam, 3-12. szám)
1998-06-01 / 6. szám
1998. június Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 7. oldal H ÄZAT“Äfll AZAT Bizakodva, reménykedve SZILÁGYI KÁROLY Olvasom az újságban, hogy míg Nyugat-Európában a lakás vételárának körülbelül 85%-át hitelből fedezik, nálunk pont fordított a helyzet: 80% önerőből előteremtett pénzre van szükség a vásárláshoz. Mint sok más kérdést, ezt is le lehet söpörni az asztalról egy hja, kérem, Nyugat- Európa az Nyugat-Európa, hogy jövünk mi ahhoz, hogy összehasonlítsuk magunkat egy működő gazdaság áldásait élvező jóléti társadalommal?! Nos az öncélú összehasonlítgatásnak valóban nem sok értelme van, de ha egy kissé jobban belegondolunk a dolgokba, hamar rájövünk: itt nem arról van szó, hogy kinek mire telik a rendelkezésére álló pénzből (költségvetésből), hanem arról, hogy ki mit tart fontosnak. Ha egyszer annak a francia, német, luxemburgi kormánynak az a fontos, hogy a francia német, luxemburgi honpolgár jól érezze magát a hazájában, az esélyegyenlőség feltételei között vágjon neki az életnek, tervezni tudjon (pályát, lakást, családot), és tisztességes munkával megkeresett fizetéséből is normális, emberhez méltó életszínvonalat tudjon magának teremteni, akkor a prioritások meghatározásával oda irányítja a pénzt, ahol az erre a célra alkalmazott szakemberek megtalálják a módját, miként segítsék a polgárt ebbeli igyekezetében. Ilyen egyszerű az egész. Nem arról beszélünk, hogy mennyi a pénz, hanem, hogy hová kerül. Ha eleinte még volt is illúziója sokaknak, a négyéves országiás vége felé már többé-kevésbé mindenki előtt nyilvánvalóvá lett: ennek a magyar kormánynak kisebb gondja is nagyobb volt annál, boldogul-e, s miként boldogul e hazában a magyar (ha nem elvtárs, nem bankár, nem húsosfazék körül ólálkodó sógor, koma, jóbarát). Döglött oroszlánt rugdosni nem túl elegáns dolog, úgyhogy nem fogunk több nyomdafestéket pazarolni a leköszönő kormányra, és kárörvendeni sincs szándékunkban a távozó politikusok sora felett. Jöjjön az új kormány, jöjjenek az új szelek! Bizalomteli várakozással figyeljük az új ígéreteket. Reméljük, hogy a gazdagság erősödésével és az infláció csökkenésével megteremtődnek a feltételei a hosszú távú és kevesebb kamattal terhelt lakásvásárlási hitelezésnek. Hisszük, hogy rengeteg más mód is van az első lakás megszerzésének támogatására: a gyerekek számával arányos szociálpolitikai támogatás, az építőanyagok mentesítése a forgalmi adó alól, egyéb adókedvezmények, közhasznú építési formák stb. Azt is reméljük, hogy az új lakásépítési politikában megtalálja az őt megillető helyét a Házat Hazát Alapítvány is, amely már eddig is bebizonyította: csak egy kicsiny - e rendkívül költségigényes tevékenységi körben valóban kicsinynek számító - állami támogatásra van szüksége, és mozgósítani tudja az emberekben szunnyadó akaraterőt, cselekvőkészséget, összefogást, és rászoruló fiatal családok ezreit tudja emberhez méltó lakáshoz juttatni, belátható időn belül. Fennállása 6 évének csaknem a felét ,Jcegy vesztettként” töltötte (egyetlen forintnyi állami támogatás nélkül!) mégis irigylésre méltó eredményeket produkált: harminc házat felépített, további huszonegyet hozott tető alá. Hogy milyen rohamosan romló árviszonyok között, annak érzékeltetésére íme egy adatsor: A Martonvásáron felépített első, 100 négyzetméteres házát még két és fél millió forintból „kihozta”, az 1992-ben átadott - hasonló nagyságú - tíz ceglédi és öt adonyi háza már 5,4 millió forintba került. Ma ugyanezt nyolcmillióból tudja megcsinálni! És ebből 56%-ot különféle adók tesznek ki, amik tehát visszacso’rognak a költségvetésbe! Mindenki tudja: Magyarországon állami támogatás nélkül, a magyar lakosság adományozási lehetőségeire (Folytatás az 1. oldalról) Csupán a román megszállott területeken több mint kétszázezer gyermek az utca porában nevelődik, a tanító-» hiány folytán, mivel a magyar tanítók kiutasíttattak...” Ezer esztendőn át a Kárpát-medence a magyarság védhető és megművelhető gazdasági és történelmi egysége volt. Trianonban úgy döntött a vad és kegyetlen nagyhatalmi önkény, hogy ennek a területnek a közepén hagynak egyharmadnyi részt, éljen vagy vesszen ott a magyar, ha tud s akar. Ne csak nézzünk, menjünk is át a keleti határon, azon az Alföldön, melyhez tartozik minden isteni és emberi tekintetben Nagyszalonta, Nagykároly, Arad és megannyi magyar település Nagybányától Temesvárig. Mivé lett ez az országrész? Nagyvárad, Kolozsvár és Arad egykor egyenrangú szerepet vitt a magyar művelődéstörténetben Debrecennel, Szegeddel, Péccsel. Nézzünk be most ezekbe a városokba, keressük meg Váradon Ady, a Holnaposok nyomait, a magyar és zsidó művelődési élet és építészet emlékeit. A török, a Habsburg ha győzött, igyekezett a földig rontani a magyar várakat. Csehszlovákia, Románia, a Szovjetunió, Jugoszlávia a magyar művelődési intézmények megszüntetésével kezdte uralmát Trianon után. A nagy riadalomban csak egy reménye volt Erdélyben, az, hogy a meglévőt legalább megtartják, abban gyönyörködni akarnak a románok. Nem így történt. Két, három óra Debrecentől az út Kolozsvárig, de ez támaszkodva, nonprofit alapon lakást építeni nem lehet. A Házat Hazát Alapítvány ezt is megpróbálta. Nem kalandvágyból, hanem azért, mert a kényszervegetálás alatt is életjelt akart adni magáról. már történelmi. Hetvennyolc év történelmi földrengéseinek nyomait látni Váradon, Kolozsváron és végig a községekben, melyeket behintettek ortodox román templomokkal. Nem siratni vagyunk még életben. Ám számba kell venni a rontást is, mert az a jelen. Szellemi koldussá vált az erdélyi ifjúság, mert elvették az egyetemeit, a főiskoláit, a jogot az anyanyelvhez. És Budapesten, Szegeden, Debrecenben a román koldusok nyújtják a markukat felénk. A második világháborút követő békeszerződések megerősítették a trianoni döntést a gyengék ellenében. Országnyi területet juttattak ismét a románok kényére, kedvére, az egész Erdélyt. Az az iskolarendszer, mely a magyar középkortól kialakult Erdélyben, már csak nyomaiban, kisajátított épületeiben és az idősek emlékezetében, továbbá a magyarok számára megközelíthetetlen levéltárak polcain létezik. A híres református kollégiumok Erdély-szerte bezártak, a katolikus iskolák úgyszintén. A kolozsvári Marianum arra a sorsra jutott, amelyet a Rákosi rendszer juttatott a budapesti Regnum Marianumnak: megszüntetni, elhallgattatni, ne hangozzék az egyenes magyar beszéd se iskolában, se templomban! Kolozsváron dühöng egy román polgármester a mai napig is, holott kötözni kellene már évek óta az orvosok szerint, akár társát a magyarok üldözésében, Meciart. Virulnak. És a művelt Nyugat vizslán figyel, akár Boszniára, Koszovóra. Mert mind Trianon vadhajtása, mérges gyümölcse a balkáni háború és az el-Idén március végén nekifogott egy ház építéséhez Kistarcsán. A mellékelt képek nagyszerűen érzékeltetik a munka hangulatát és tempóját. Alkalmi szponzorok, nemes lelkű adományozók és a kalákamunkában dolgozó alapítványi tagok jóvoltából az alapítvány június elejére tető alá hozta Varga Béláék könnyűszerkezetes házát. És ekkor leállt - mert elfogyott a pénz! Még körülbelül 20.000 dollárra volna szüksége, hogy lakhatóvá tegye az épületet. Varga Béla és Ildikó, a boldog lakásvárományosok már rég nem lennének tagjai a Házat Hazát Alapítványnak, ha nem lennének gyógyíthatatlan optimisták. Ősztől már be is íratták gyermekeiket, Dorottyát és Mátét a kistarcsai általános iskolába. Az alapítvány vezetője, Lőrincz Kálmán immár becsületbeli kérdésnek veszi, hogy augusztus 20-án, Szent István királyunk ünnepén átadhassa a kulcsokat Vargáéknak. Éjt nappallá téve töri magát, kilincsel, hogy összehozza azt a 20000 dollárt. Kérjük a Nyugati Magyarság itthoni és Nyugaton élő olvasóit, hogy aki csak teheti, járuljon hozzá némi adománnyal, hogy egy rászoruló, szorgalmas magyar család előléphessen boldog magyar családdá, a szolidaritás és az összefogás erejéből merített bizakodással kezdhessen új életet új házában. Köszönjük. jövendő, kopogtató további háborúskodás. Európának ezen a részén terroristáknak nevezik azokat, akik fölemelik fejüket a saját szabadságukért. Székelyudvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában és mindenütt Erdély magyar területein gombaként nőnek ki ma a kaszárnyák. És ha könyvvel és égő gyertyával a kézben tüntetnek a magyar nyelvű oktatás ügyében, katonai repülők, helikopterek és a gyalogság sűrű sorai vigyázzák a rendet. Hadd idézzem ide Apponyi Albert szellemét az ő szavaival még egyszer: „Mi reményeinket az igazságnak és azoknak az elveknek morális erejére alapítjuk, amelyekre támaszkodunk, és amit nem tudunk elérni ma, annak megvalósulását a Népek Szövetségének békés akciójától várjuk... Bízunk az erkölcsi tényezők erejében.” Vajon a naivitás, a hiszékenység meddig szaladhat együtt az emelkedett erkölcsi tisztességgel, az igazságba vetett vak hittel? A nagy műveltségű Apponyi gróf trianoni beszéde kapcsán és a trianoni vivisectio, élvedarabolás kapcsán ezen elgondolkodhatunk itt, a Balkánon vagy annak párizsi zubbonyában. Valóban, boldog lehet az a nép, melynek nincs ennyi történelmi rossz emléke, mint nekünk. És a reményeink is innen eredeztethetőek. Sebek hegednek, a történelmi emlékezet megmarad, ám sudárulnak a magasba újfent a reményeink. Az eleven nemzeti test, mely nagyon tud fájni, hinni is nagyon képes a gyógyulásban. Házat-Hazát Alapítvány Felkérünk mindenkit, akinek ott a távolban is szívügye, hogy minél több fiatalt tudjunk lakáshoz juttatni, támogassa a Házat Hazát alapítványt, amely eddig harminc családi házat épített fel Magyarországon, és a további 20 befejezéséhez most gyűjt adományokat. A négy éve működő alapítvány olyan családos, többgyermekes fiatalokat kíván a mindenkori piaci áraknál olcsóbb lakáshoz juttatni, akik önerőből nem tudnának építkezni. Forintszámla: Budapest Bank Rt., Belvárosi Igazgatóság 10102086-06389002-00000001; Devizaszámla: Budapest Bank Rt.; Belvárosi Igazgatóság 401-208-941-801-680 ______________________________________________________/ Trianonnak gyónnia kell!
