Nyugati Magyarság, 1998 (16. évfolyam, 3-12. szám)

1998-03-01 / 3. szám

1998. március Nyugati Magyarság — Hungarians of the West — Hongrois d'Occident 5. oldal ZÉTÉNYIZSOLT A iSzeutkorona-esme és 1848 Újra eljön március idusa, immáron a 150. tavasz azóta, hogy a magyar nem­zet történelmi alkotmánya szellemé­ben, a jogkiterjesztés és az alkotmány sáncainak megnyitása útján megala­pozta a legújabb kori Magyarországot. A régi iratok forgatásakor láthatjuk, a „Mit kíván a magyar nemzet” kezdetű 12 pont szavaiban ugyanúgy, mint az 1847-^18. évi országgyűlési törvénycik­kekben azt a régi, történelmi és egyben állandó megújulásra képes közjogi és szociális, mert társadalmi békére tö­rekvő szemléletet, amely a korábban és azóta is sokszor és sokat emlegetett szentkorona-tanban kapta meg legere­detibb kifejeződését. Némi okkal kérdezheti a mai kor marxista és kozmoliberális, térségünk­ben pedig ráadásul önkényuralmi elmé­letek és elnyomattatás viszonyai között nevelkedett embere: ugyan mi köze van a szentkorona-eszme ódon hangzású ta­nításainak a „forradalom és szabadság­­harc” — a „reakciós” értelmében emlí­tett konzervatív politikai irányzattal szemben — politikai társadalmi megú­julást hozó, nemzeti liberális politiku­sok és a nemesség szélesebb köre által támogatottan győzelemre segített nagy, alkotmányos-népfelszabadító, törté­nelmi távlatban sikeres küzdelméhez? Pedig kézenfekvő a válasz. Tisztele­tet és megbecsülést érdemlő módon ala­pozták meg a reformkor nagy gondol­kodói és politikusai az „ősi alkotmány” megszüntetve megtartását, a rendi elő­jogok által akadályozott társadalmi me­gújulás, gazdasági és politikai megerő­södés korlátainak lebontását, egy nagy ívű, minden magyar honos polgár egyenjogúságán nyugvó nagy fordulat teljessé tételét. „... tették ezt a Werbőczi által rendszerbe foglalt szentkorona-tan korszerűsítésének szándékával, azzal, hogy .Hunnia minden lakosának pol­gári létet követeltek.’” (Széchenyi), vagy pedig azáltal, hogy törvény által kinyilatkoztatni tervezték: „A magyar parasztot személyében és vagyonában szintén senki sem háborgathatja, hogy ő is birtoki joggal bír, hogy ő is tagja a nemzetnek, a Szent Koronának.” (Kos­suth, Magyar Alkotmánytörténet, 1995.) Kossuth már 1833-ban megadta a nemzeti érdekegyesítés napjainkig idő­szerű alaphangját, amikor „a magyar főrendek 1833-ban” c. kéziratában azt is mondja: „Nékem szabad friss levegőt beszívnom, szabad a nap élesztő mele­gének örülnöm, s veszítettem e ezen szabadságomból valamit azért, hogy minden az minden élőlénnyel, az utolsó féreggel is közös?” Ezzel az érdekegyesítési politikával cseng egybe az örök magyar tavaszt, a gyökeres megújítást és szabadságot, a magyar függetlenségi gondolatot száz­ötven esztendeje jelképező március 15- e tizenkét pontja, melyet már korábban Kossuthnak a pozsonyi diétán március 3-án előterjesztett, majd március 14-én a főrendiház által is elfogadott felirati javaslata a közjog nyelvén fejezett ki, s amely feliratot a március 17-ei királyi leirat jóváhagyott, s amiből a Pozsony­ban elkészült törvényeket 1848. április 11-én szentesítette a király. Az áprilisi törvények megerősítet­ték az ország új alkotmányos alapokra helyezett régi függetlenségét (éven­kénti országgyűlés Pesten, felelős mi­nisztérium, miniszteri ellenjegyzés, or­szágos költségvetés parlamenti jóváha­gyása, nemzetőrség felállítása, a Ré­szek visszacsatolása, unió Erdéllyel) és a polgári átmenet feltételeit (jobbágy­fölszabadítás kártalanítással, ősiség megszüntetése, közteherviselés, or­szággyűlési, megyei bizottmányi, vá­rosi közgyűlési választások elrende­lése). Noha elmaradt számos szabadság­­jog tartalmi megfogalmazása, a köz­ponti kormányzat és a helyi önkor­mányzatok viszonyának világos meg­határozása, a volt jobbágyok jogosítvá­nyainak és a nemzetiségek helyzetének részletes törvényi szabályozása, az osztrák birodalomhoz való viszony, a perszonálunió félreérthetetlen rögzí­tése, 1848 mégis az újkori Magyaror­szág sarkalatos jelentőségű, megbont­hatatlan alapjait rakta le. Forradalom­nak is nevezik—bizonyára az is volt, ha a pesti népmozgalmakat tekintjük —, de valójában, a régi jogi és társadalmi rend lerombolásának értelmében nem volt forradalom, haem gyökeres politi­kai-társadalmi és alkotmányreform, konzervatív alkotmányos forradalom volt és alkotmányvédő szabadságharc. A nemesség megszűnt előjogokat jelentő közjogi fogalom lenni, a nemes­ség és köznép megkülönböztetésének helyébe a polgárok közötti egyenjogú­ság lépett a haza minden polgára szent­korona-tagságának jegyében. 1848 konzervatív forradalmának jellegzetessége, hogy a közjogi társa­dalmi hagyományt a népre hivatkozva őrizte és újította meg, beemelve a népet az alkotmány sáncaiba, a hagyományos értékek megóvásának céljával, jól is­merve a XVIII. század végének francia és más (amerikai függetlenségi nyilat­kozat) forradalmi hullámait, a szabad­ság, egyenlőség, testvériség eszméit il­lesztve nem frazeológiailag, hanem tar­talmilag a történelmi alkotmány foga­lomtárába. A változások szerves jellege és a népre való hivatkozás nyomatékosabbá teszi a kérdést: milyen szerepet kapott az egyszerű nép, mai szóval „lakosság” az ország sorsának alakításában. A már­cius 15-ei 12 pont 8. pontja így szól: esküdtszék képviseletegyenlőség alap­ján. Az 1848. évi törvény az európai pél­dákhoz képest kedvezőbb vagyoni cen­zust állapítva meg, s az értelmiség szé­les köreinek vagyontól függetlenül vá­lasztójogot biztosítva, a választásra jo­gosultak arányát 3-4%-ról 10%-ra emelte, míg az 1874-es szabályozás szerint az ország népességének 5,9%-a rendelkezett választójogosultsággal. A dualizmus idején tartósan 7% körül mozgott a jogosultak aránya. Az 1918. november 23-ai néptörvény a rosszem­lékű Károlyi-korszakban háromszoro­sára emelte volna a választásra jogosul­tak számát, ha lettek volna választások. Az 1919 őszén megalkotott Fried­­rich-féle választójogi rendelet némi szűkítéssel megtartotta az általánosság és titkosság elveit az előző szabályozás­ból. 1922-ben a Lex-Bethlen mintegy egymillió fővel csökkentette a jogosul­tak számát, majd megszületett az 1925. évi választójogi törvény, amely a nagy­városokban titkos, másutt nyílt szava­zást írt elő. A második világháború előtti utolsó választási törvény 1938-ban intézmé­nyesítette a titkos választást, egyéni és listás kerületeket vezetve be. Az első titkos választás eredménye szerint nem ingott meg a konzervatív rendszer csendőri és közigazgatási támogatás nélkül sem, bár a jobboldal jelentősen előretört. Az 1944-es ideiglenes nem­zetgyűlés választásai nyilvános jelölő­gyűlésekben merültek ki, míg az idegen megszállás alatt tartott választások a megfélemlítés és az intézményes kizá­rások szellemében zajlottak, visszaélé­sekkel „kékcédulás” többszörös szava­zatokkal. Ezek nem voltak szabad választá­sok, ami növeli a nem baloldali pártok sikereinek értékét 1945-ben és 1947- ben. A kizárt személyek száma több százezer főt tett ki, beleértve a némete­ket és a mondvacsinált politikai okból kizártakat. így az 1939-es választások után az 1990-es volt az első titkos, sza­badnak tekinthető választás, majd az 1994-es. Míg a századfordulón a lakos­ság 6%-a, a két világháború között 26- 39%-a, 1945-ben 60%-a, 1990-ben 75%-a rendelkezett választójoggal. Három titkos szabad választás volt Magyarországon, s ha idegen katonai megszállás nélküli állapotot keresünk, akkor kettő: 1939-ben és 1994-ben. Ennyire kapott a magyar polgár kor­látlan beleszólást képviselői megvá­lasztásába... Népszavazásra 1989 óta van lehető­ség. Az első nagy népszavazás 1989. november 26-án volt. A politikai súly­vesztéstől tartó, az első, szabadnak ne­vezhető demokratikus választást meg­alapozó, az állampárt és az ellenzék között 1989. szeptember 18-án kötött megállapodásból önként kimaradt pár­tok (SZDSZ, Fidesz) eszközölték ki a népszavazást. Ezen a választók 53%-a vett részt. E kör 95%-a a munkásőrség megszüntetésére, az MSZMP elszá­moltatására és a munkahelyek párttala­­nítására szavazott, míg 50,14%-a a köz­­társaságielnök-választás elhalasztására szavazott a választások utáni időre. Ezek után a volt állampárt jogutóda kiharcolt egy újabb népszavazást arról, hogy az elnököt közvetlenül válasszák­­e meg. Bízott ugyanis saját jelöltjének, a politikai átmenet tárgyalásait az MSZMP részéről vezető, népszerű Pozsgay Imrének megválasztásában. Az 1990. július 29-én tartott újabb nép­szavazás a választók 14%-át vonzotta az urnákhoz, s így a súlyos érdektelen­ség miatt érvénytelen lett. A választások után két hónappal súlyos jelzés volt ez a választók politikai közömbösségére, bár elsősorban az MSZP iránt. Végül említést érdemel, hogy 1997. november 16-án 49,24%-os részvétel­lel, a résztvevők 85%-ának 3,327 millió embernek az igen szavazatával népsza­vazási döntés született Magyarország NATO-csatlakozásáról. Ez a döntés csak azért minősült érvényesnek, mert az 1997 nyarán a kormánytöbbség ere­jével végrehajtott alkotmánymódosítás folytán már nem volt szükség a válasz­tópolgárok több mint 50 százalékának részvételére, csupán több mint egyne­gyedének azonos szavazatára. Ugyan­akkor a külföldiek földtulajdon-szerzé­sének megakadályozását célzó, az el­lenzéki pártok által gyűjtött több mint 300 ezer aláírással támogatott népsza­vazást alkotmányjogi játékkal a végte­len jövőbe tolták el. E népszavazási és országgyűlési vá­lasztási döntések — sokkal inkább, mint önkormányzati választások és he­lyi népszavazások — a népi döntések bizonyos felelőtlenségét, a tájékozott­ság csekély fokát, az igazi döntési válto­zatok és következmények nem ismeré­sét tükrözték. Hiszen a köztársaságiel­­nök-választás népszavazási kezelése végül is a parlament kezébe juttatta az elnökválasztás jogát, a köztársasági el­nök személye pártközi alku tárgya lett, ennek minden ismert káros következ­ményével — igazságtételi törvények, külföldiek tulajdonszerzésével kapcso­latos népszavazás meghiúsításával stb. parlamenti alkuban kiválasztott, a libe­rális ellenzék érdekkörébe tartozó sze­mély politikai befolyásolhatóságával és befolyásolásával. A NATO-hoz csatlakozásról való döntésben a jogosultak fele sem vett részt, azok is hiányos tájékozottsággal, a nemzeti érdekű fenntartások vagy az elutasítás lehetőségének és következ­ményeinek ismerete nélkül. Ugyan mit bizonyít és legitimál egy ilyen döntés? Jellemző, hogy 1997-ben kétszere­sére, 200 ezer aláírásra emelték a nép­szavazás kötelező kiírásához szükséges létszámot, s az érvényességhez nem kell már a jogosultak felének részvétele sem. Az ún. népi kezdeményezés ugyan­csak 1989-ben megújult lehetőségével a gyakorlatban még ennyire sem jó a helyzet. Ennek értelmében az ország­­gyűlés vagy az önkormányzat köteles népszavazásra tűzni a bizonyos számú választópolgár által javasolt ügyet. Végül nem hagyhatjuk szó nélkül a társasbíráskodás, az igazságszolgálta­tásban — mint a hatalom egyik ágában — való néprészvétel elvének kérdését, amely az 1848-as 12 pont 8. pontjában jelent meg, amint az 1843-44-es (bün­tető rendszer) igazságszolgáltatási re­formtervezetben a diéta által kijelölt bizottság Deák vezette csoportja is java­solta. Az 1848. évi XVII. tv. az ún. Sajtóközlemény sajtóvétségek ügyében felállítani rendelte az esküdtszéket, amely valójában a dualizmus idején kezdett működni a halállal vagy leg­alább 5 évi fogházzal büntetendő politi­kai és köztörvényi bűntettek elbírálá­sára. Az esküdtszék vegyes bíróság volt, háromtagú bírói tanácsból és 12 esküdt­ből tevődött össze. A tények megállapí­tása, valamint a bűnösség és a minősítés kérdésében az esküdtek, míg a büntetés­­kiszabásról a bírói tanács döntött. Az esküdtek alaplajstromát vagyoni és mű­veltségi cenzus alapján állították össze, s ebből sorshúzással választották ki az ülésszékek esküdtjeit. Az 1914-es es­küdtbírósági reform korlátozta az es­küdtszék hatáskörét politikai ügyek­ben, majd a kormány 1919-ben felfüg­gesztette azok működését. Soha nem állították vissza az esküdtszéki bírásko­dást, amely így az 1897-1919 közötti időszakban működött. Az 1848-49-es esztendők irataiban mindennapos a népre hivatkozás, ami azóta is gyakran történik. A 150 évvel ezelőtti napok szembesülésre késztet­tek a tényekkel: megkapta-e a nép a köz­ügyekbe való beleszólás tényleges jogát és lehetőségét. A válasz napj ainkig igaz: elfelejtkeztek a népről. Összesen két vagy három általános, titkos, szabad választás 150 év alatt igen csekély isko­la a felelős döntésekhez. Az 1990-94-es időszak legnagyobb tanulsága: nem hagyhatjuk magára a kiszolgáltatott, tö­meggé silányult népet, mert cselekvő­­képtelen és ítélőképtelen tömeggel nem lehet hazát építeni. Helyesen írja Kossut 1871-es turini visszaemlékezésében: „Kevés szavakba össze lehet fog­lalni a 48-adiki irányt: Állami függet­lenség a hazának — s önkormányzat, fej-, nyelv-, valláskülönbség nélkül a szabad népnek a független hazában” ... A lényeg pedig az, mi e három szó: „függetlenség, szabad nép, önkor­mányzat” valósítására megkívántatik. S másutt „nemzetünk még bukásai­ban is azon öncélú, életerős tényezők közé lön sorolva, melyekkel az európai történelem fejleményeinél számolni le­het, számolni kell.” Azért is mérhetetlen felelősség ter­heli a politikacsinálókat, hogy e megál­lapítás a 150. évfordulón érvényes ma­radjon. Választanunk kell! A globális világkép kék szemüvege helyett az univerzális szellemhez kell emelkednünk, ehhez kell a szabadság, hogy ennek magasából rá­ismerjünk társainkra, ennek magasából szeretettel ismerjünk rá arra a helyre itt a földön, amelyről azt mondjuk: otthon, haza. Újra választanunk kell. Azokat kell követnünk, akik a mi kisemmi­zett életünket és a mi szabadságvágyunkat képviselik. Választanunk kell a jogfolytonos idegen hatalom és a magunkfaj­­tájú kisemmizettek között. 1956 szabadságharca legyen az útmutatónk. Aki akkor velünk tartott, az van velünk ma is. Aki akkor ellenünk volt, ellenség az ma is. Makovecz Imre----------------------------------------------------------------------------------­Minden héten Magyar Demokrata Csütörtökönként jelenik meg a keresztény-konzervatív szellemiségű Magyar Demokrata, a hazafias értelmiség népszerű hetilapja. Oknyomozó riportok, beszélgetések vezető ellenzéki politikusokkal, népszerű közéleti személyiségekkel, publicisztikák, cikkek és tanulmányok, levelek, recenziók, gazdasági elemzések Magyarország jelenéről, múltjáról és jövőjéről. Egy’ lap, amely független a belföldi és külföldi hatalmi centrumoktól Magyar Demokrata, egy jobb hetilap. Olvassa, ha valóban érteni akarja, hogy mi történik velünk. V________________________________)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents