Nyugati Magyarság, 1998 (16. évfolyam, 3-12. szám)
1998-06-01 / 6. szám
P.O.Box 125, Mt. Royal Stn. Montreal, QC H3P 3B9, CANADA NYUGATI 1022 Budapest, Bimbó út 53., tsz. 2. Csíksomlyói Búcsú Aki meg akarja tapasztalni a magyarság és a kereszténység mindent magával ragadó élményét, az vegyen részt egy csíksomlyói búcsún többszázezer hívő zarándok jelenlétében. Zengje a székelyekkel együtt az ősi egyházi énekeket és vallja meg hitét a csíksomlyói Madonna szobránál a Salvator Kápolna előtt. Ott, a Nagy-somlyó hegy tövében, nem szükséges vérségi kapcsolat az itteniekkel ahhoz, hogy székelynek érezzük magunkat lélekben, és ugyanakkor magyarabb magyarnak és keresztényibb kereszténynek. Egy őserő lengi át a tájat a búcsú napján, amely a magyarság elpusztíthatatlanságának és megtörhetetlen hitének bizonyosságát hordozza. Én, aki a Piarista Diákszövetség zarándokcsoportjával vehettem részt idén Pünkösd szombatján ezen a felemelő ünnepségen, hálatelt szívvel mondok köszönetét az Úrnak, hogy megélhettem ezt a szép napot. Farkas Barna CZEGŐ ZOLTÁN Trianonnak gyónnia kell! Kering egy szólás tudományos körökben, hogy boldog népeknek nincs történelme. Ha tenyerünkre vesszük e kijelentést, rögvest kiderül közelről, hogy bár jól hangzik, több oldalon is híja van. Mert valóban boldog lehet egy primitív nép, melyet nem háborgatott a civilizáció sem hittérítéssel, sem demokráciával. Boldog lehet az a nagy nemzet, a francia vagy az angol, mely mára úgymond befutott, ám sosem tagadja le a maga történeti vívódásait. Amit a szólás jelezni tud és érthető, elfogadható, az annyi, hogy a történelem mindig vérzivataros, csatákkal és kivégzésekkel, lázadásokkal és megtorlásokkal éktelenített, melyeket aztán dicsőkké vagy fájdalmasakká merevít az utókor. A magyarság története az európai honalapítás óta ilyen viharos volt. Ám amit szándékosan elműveltek a boldog és nagy nemzetek, a nagyhatalmak véle 1920-ban, az első világháború egyik záradékaként, azt az igazságtalanságot nem szabad és nem is lehet az ún. művelt Európa mércéjével mérni. Az a művelt Európa és azok a boldog, győztes nagyhatalmak egyszerűen halába ítéltek egy ezeréves nemzetet és országot, fölosztva azok között, akik sunyítva győztesek vagy vesztesek között, igényt tartottak egy-egy részére. Tisza István miniszterelnök mindent megtett azért, hogy Magyarország ne lépjen háborúba. Lelőtték, életét vesztette, akár a másik tisztességes áldozat a második világháború küszöbén, Teleki Pál, aki nem vállalta a németektől kényszerűen szerződésszegést, és főbe lőtte magát. 1920-ban Trianonban úgy bántak Magyarországgal, mint az első világháború főbűnösével, holott az ország nem volt teljesen független és Ausztria kényszerítette háborúba a nemzetet. Itt tegyük hozzá a teljesség kedvéért, hogy Trianon döntése értelmében Ausztria, a háború kirobbantója, a nagy vesztes, megkapta, mert kérte Magyarország örökös nyugati részét, az Őrvidéket. Romániának ítélték Erdélyt, annak az országnak, melyet Európa egyik legfeudálisabb, legelmaradottabb országának tartottak és tartanak ma is. A török fennhatóság alól 1877-ben az oroszok segítségével szabadult, és Trianon után, de még a háború idején is úgy rabolta ki Erdélyt az antant hallgatólagos beleegyezésével, akár a törökök, tatárok a maguk idejében. íme, egy kép abból, amit a magyar nemzet történelmének neveznek. Bizony, szívesebben lennénk történelem-nélküli, boldog ország és nemzet, mint ennyire megrakott vállakkal, roskatagon az emlékektől, lépni, menni, járni. Jutott idő építkezésre is, és palotáink, templomaink ha szerényebben is, de őrzik a humanizmus, a reneszánsz, a barokk emlékeit. Hadd idézzek Gróf Apponyi Albert trianoni beszédéből itt: „Külön okmányban fogjuk bemutatni, hogy ez alatt az egy év alatt (1919 - C. Z.) mily nagy kulturális értékeket romboltak le szomszédaink, akik területünk egy részére törnek. Látni fogják Uraim, ezekben az okmányokban, hogy két egyetemünk, amelyek a kultúra legmagasabb fokán állanak, a kolozsvári, a magyar kultúra egyik régi székhelye és az újabb keletű pozsonyi egyetem, tönkretétettek. (Folytatás a 7. oldalon) IFJ. FEKETE GYULA Vesztettek! 1998. május 24-én megbukott a posztkommunista-, hivatalos nevén a szocialista-szabademokrata kormány! Vesztett a családellenes politikája miatt a „nemzetpusztító” állandó jelzőt kiérdemlő, villamoserőműveinket olcsón kiárusító, termőföldjeinket elkótyavetyélni szándékozó, nemzeti érdekeinket a bősinagymarosi vitában, a felvidéki magyarok tanügyeiben, az erdélyi magyar egyházi javak visszaszolgáltatásában habozás nélkül feladó, számtalan tolvajlási-megvesztegetési botrányban főszerepet vállaló korrupt rezsim! Végre veszítettek, végre elkergette a gyermekei, unokái jövőjéért aggódó lakosság a nemzetnek a történelmi közelmúltban legtöbb kárt okozó koalícióját! A nemzeti szellemet képviselő pártok pürroszi győzelme volt ennek a kormányváltásnak a kikényszerítése, emiatt közülünk senki nem azt érzi át, hogy „győztünk”, hanem csupán azt, hogy a kormánypártok „vesztettek”. A győzelem súlyos ára volt, hogy a két rendszerváltó párt, a Magyar Demokrata Fórum és a Kereszténydemokrata Néppárt törpepártokká töpörödtek, a rájuk leadott szavazatok aránya nem érte el a parlamentbe történő bejutás 5%-ban megszabott küszöbértékét sem. Súlyos vereségüknek három tényezője volt. Az első tényező már életrehívásuk óta őrli ezeket a pártokat, mivel már megalakulásuk idején ellepték őket a beléptetett, beépített kommunista ügynökök. (Néhány hete a KDNP egyik alapító tagjáról - aki a párt tavalyi szétverésében is kulcsszerepet játszott - az átvilágító bírák nyilvánosságra hozták rendszeres besúgói jelentést író ügynöki munkásságát.) Ezek a „küldött specialisták” mindent megtettek e pártok kereszténynemzeti értékrendjének a felszámolásáért és belső viszályok szítása révén e pártok bomlasztásáért. A vereség második tényezője a posztkommunista kézben hagyott rádió, televízió és napi sajtó szüntelen vádaskodása, rágalomhadjárata volt, aminek hatására az amúgy is romló életkörülmények sodrásába keveredett lakosság elbizonytalanodott, és nyomorának nem a valódi, hanem sugallt okozóira tartósan megharagudott. A vereség harmadik tényezője az volt, hogy minden közzétételi sürgetés, kérés ellenére a szóban forgó pártok vezetősége elzárkózott attól, hogy közösen, választási szövetséget kötve küzdjenek a keresztény-nemzeti értékrend parlamenti képviseletéért. Tehetségtelenségüket és torzsalkodásukat látva még a történelmi egyházak is arra biztatták híveiket, hogy „ne szavazzanak kis pártokra”. Miután a szociálliberális tömegtájékoztatás évek óta súlykolja a választók tudatába az óhaja szerinti „kis pártokat” (MDF, KDNP, MIÉP, MDNP), a hívőktől elvárt magatartás - a MIÉP kivételével - teljesült. A most győztes Fidesz-Magyar Polgári Párt nem vállalt rendszerváltó szerepet, és az évtized elején elutasított minden olyan lépést, amit meg kellett tenni a polgári átalakulás érdekében nem csak minálunk, hanem valamennyi volt kommunista berendezkedésű országban. így ellenezte a tulajdonviszonyok rendezését - a kárpótlást, az egyházi javak részleges visszaadását és az egyházi oktatás rehabilitálását, az ártatlanul kivégzettek és bebörtönzöttek iránti elégtételt és igazságtételt, az emberiesség ellen elkövetett bűnök üldözhetőségét és feltárását, a volt ügynökök szerepének és nevének nyilvánosságra hozatalát és az ilyen szerepvállalás közéleti szankcióit. Ellenezték mindezeket, de nem a padlásseprők, a verőlegények, a vérbírák, a tömegbe lövetők, a besúgók és a pártpropagandista bértollnok cenzorok érdekeit képviselő szocialista-szabaddemokrata politikusokkal azonosulva tették ezt, hanem pusztán azért, mert többségük 1956 után született. Akár érdektelenség, akár érzéketlenség miatt az idősebb generációk egymás között lerendezendő számlájának tekintették a rendszerváltás megoldásra vágyó vagyonjogi és emberi jogi örökségét. Ennek a neutrális magatartásnak - és fiatal koruknak - köszönhetően közéjük nem épült be annyi ügynök, mint a rendszerváltást elhatározó pártokba, és nem is járatta le őket annyira a volt nómenklatúra kezében hagyott média, mint ahogyan naponta szapulta az első szabadon választott kormány pártjait. Mint egy ütközetből hátravont tartaléksereg, az 1994-ben legkisebb parlamenti párt az elmúlt években szerencsésen elkerülte a posztkommunista restauráció figyelmét és fő csapásait. A történelmi átalakulásba belefáradt és csalódott lakosság elidegenedett a polgári demokráciát kivívó politikai erőktől, de az elmúlt évek tapasztalatai alapján megundorodott az 1994-ben visszahívott késő-Kádár kor politikusaitól is. A hatalom szinte szükségszerűen hullott e két politikai erőtértől korábban egyenlő távolságot tartó Fidesz-Magyar Polgári Párt ölébe. Szükségszerű volt ez a győzelem, bár láthatólag meglepte az öntömj énező kormány propaganda hatása alá került politológusokat. Egy hónappal ezelőtt a három közvélemény-kutató cég mindegyike kormánypárti győzelmet jósolt. A hazai sajtó emellett naponta idézett „mértékadó külföldi megfigyelőket”, akik szerint „a választási küzdelem gyakorlatilag eldőlt”, „a szocialisták várható győzelme kétségen kívüli”, „a lakosság nincs leváltós hangulatban”. Nos, mindezen lélektani nyomás ellenére május 10-én, a választás első fordulóján a lakosság többsége az ellenzéki pártokra szavazott! Az 1994. évi eredményekhez viszonyítva a szocialisták 343 ezernyi, a szabaddemokraták 715 ezernyi szavazatveszteséget szenvedtek el. A kormánykoalíció több mint egymilliós szavazatveszteségének csak látszólag főszereplői a szabaddemokraták: mélyebb elemzések szerint a szocialisták mintegy 700 ezres szavazatveszteségét nagyrészben pótolta a szabaddemokratáktól átpártoló 400 ezres tábor, azaz a kormány szimpatizánsok megfogyása a szabaddemokratáknál csak feleannyi volt, mint a szocialistáknál. Ugyanaz történt, mint Lengyelországban: ott is a posztkommunista klienspárt szavazótábora részben beleolvadt a domináns kormánypártéba, elleplezve így annak tényleges szavazatveszteségét. Annak ellenére, hogy az első forduló szavazatainak már a felületes elemzése is előre jelezte a koalíció bukását, a tömegtájékoztatás szocialista győzelmi mámorról közvetített híreket. (Folytatás a 3. oldalon) tHoomgjapBam© ®í? GDo© = fflsmgG^Os (^“©©©BúlsmG 116.-Ft - $3.00 XVI. évfolyam, 6. szám 1998. június
