Nyugati Magyarság, 1998 (16. évfolyam, 3-12. szám)

1998-05-01 / 5. szám

1998. május Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 11. oldal BARTIS FERENC Elátkozott májuság Eljött a számadás ideje Hallgatom a rádióban és tévében a választási vitákat. A koalíció két pártja nem győzi túllicitálni egymást az önelégültségben, az öndicsérge­­tésben. Egyik-másik mondatuknak annyira nincs köze a mai magyar va­lósághoz, hogy az emberben önkén­telenül is föltolul a kérdés: ebben az országban uralkodtak ezek a pártok az elmúlt négy évben? Azt már meg sem kérdezem a saját, 94-es válasz­tási ígéreteiket vajon elolvasták-e legalább mostanában. Mert hogy mandátumuk évei során nem sokat törődtek velük, az nyilvánvaló. De emlékezni, csak emlékeznek rájuk az urak, nem? Mondjuk az a ki­tétel, hogy szociális érzéketlenség (az Antall-Boross kormány jelzője­­ként), illetve szociális érzékenység (mint saját attribútumuk) — ez azért ismerősen hangzik, nem? Igen sokat hajtogatták annak idején. Csak azt felejtették el hozzátenni, hogy ők a hányatott sorsú bankigazgatók, hát­rányos helyzetű politikusok, ügyvé­dek, szerencselovagok és (pénz)mo­­sodások iránt szándékoznak szociál­is érzékenységet tanúsítani, az ország lakosságának kb. 70%-át kitevő bér­ből élőknek pedig herzig kis Bokros­csomaggal, gyógyszerdrágítással és a kórházi ágy-megszüntetéssel, jobb hangulatukban egy-két ingyenkony­hával fognak kedveskedni. S arra vajon emlékszik-e még va­laki, milyen fülbemászóan hangzott a szocialisták programjában a ki­emelt jelentőségű családpolitika? Vagy arról sem ők tehetnek, hogy mivé silányult a sok szép ígéret: megnyirbálódott a családi pótlék, megszűnt a gyed, szó sincs holmi családi adózás bevezetéséről, nagy­­családosok megsegítéséről stb.? Az sem az ő áldásos tevékenységük kö­vetkezménye, hogy a fiataloknak el­ment a kedvük a családalapítástól, a gyermeknemzéstől, s ha itt-ott össze­hoznak is egy utódot, a nevelésére már se idejük, se idegük, mert inuk­­szakadtáig dolgoznak azért az éhbé­rért, amivel a kommunistákból átved­­lett újkapitalisták kiszúrják a szemü­ket? Különben is: hová szülnék, hol nevelnék azt a gyermeket? Mit tett ez a kormány a lakáshoz jutásunkért például? Teljesen kivo­nult a lakásépítésből, miközben hagyta az egekig emelkedni a hitel­kamatokat! Azt mondják erre, a kor­mánynak nem az a dolga, hogy fé­ken tartsa a hitelkamatokat! Egy nor­mális piacgazdaságban valóban nem. De itt, ahol eszközökben nem válo­gatva, életre-halálra folyik a küzde­lem a tulajdonért, a tőkéért, a jobb pozícióért, miközben egyesek mér­hetetlen vagyonokra tesznek szert, mások számára pedig napról-napra nagyobb gond a mindennapi betevő falat előteremtése, itt egyszerűen nem teheti meg a kormány, hogy félrevonul, és néma szemlélőjévé vá­lik egyrészről a spontán tőkeújrafe­losztásnak, más részről a lakosság nagyobbik része pauperizálódásá­­nak! Ez a kormány mégis megtette! Nincs is mit csodálkozni rajta, hogy egyre többünkben vetődik fel a kér­dés: ki kit csóvál itt? Ki kormányoz ebben az országban? A 94-es válasz­tások nyertesei, vagy a pénzoligar­chia? Egy kicsiny, de lelkes csapat ne­vében fogalmaztam meg a fenti kér­déseket. Mi, akik egy civil szervezet, a Házat Hazát Alapítvány program­jában találtuk meg annak az esélyét, hogy nonprofit alapon, szerény lehe­tőségeinkhez mérten megpróbáljunk emberhez méltó lakáshoz juttatni olyan fiatalokat, akik nemcsak a rá­szorultságukat bizonyították, hanem a szorgalmukat, tetterejüket is, döb­benten tapasztaljuk saját bőrünkön e kormány ignoranciáját és arroganci­áját. Elmondtuk már. de elmondjuk újra és újra, ha kell, százszor, száz helyen, hadd tudja meg ország-világ, hogy ez a kormány úgy fosztott meg bennünket 9 millió forintnyi állami támogatástól, hogy Bokros Lajos pénzügyminiszter egy érvényes par­lamenti döntést bírált felül! (Amikor tettéről a parlament színe előtt kel­lett számot adnia egy képviselői kér­dés nyomán, beismerte, hogy a tör­vények e kormány minisztereire is érvényesek, és megígérte: orvosolni fogja a bajt - azóta sem történt sem­mi!) Elmondjuk, ha kell százszor is, hogy ez a kormány megtagadott tő­lünk 50 millió forintnyi állami támo­gatást, melyre azért lett volna szük­ségünk, hogy előkészítsük a gödöl­lői önkormányzat részéről a rendel­kezésünkre bocsátott máriabesnyői telkeket az 1996-os Jimmy Carter Work Projectre, melynek keretén be­lül amerikai anyaszervezetünkkel együtt ötven házat építettünk volna fel ugyanennyi boldog magyar csa­ládnak! Elmondjuk, hogy ez a kormány a 97-es évben - írd és mondd - össze­sen 100 millió forintot szánt a civil szervezetek támogatására, s ennek nagy részét olyan alapítványnak ítélte oda, amely alig leplezetten az egyik minisztérium védőszárnya alatt alakult és a kapott pénzt irodafelsze­relésre, számítógépekre és bérekre igényelte. Nekünk ebből a támoga­tásból 0 (azaz nulla) forint jutott, pe­dig mi a százmillióból legalább tize­nöt család lakáskérdését tudtuk volna megoldani, ráadásul a felét visszafi­zettük volna az államnak adók és já­rulékok formájában! Elmondjuk, ha kell százszor is, hogy amit ez a kormány kvázi a la­kásépítésért tett - a takarékpénztárak felállítását - közönséges alibiintézke­désnek tartjuk, amelynek csak por­hintés a célja, és amelyből megint csak azoknak lesz haszna, akik bu­sás haszonnal forgatják majd a sok türelmes magyar lakásvárományos keservesen összekuporgatott pén­zecskéjét. És elmondjuk, hogy akkor, ami­kor ez a kormány több mint száz csa­ládi ház árában szabja meg egy ügy­védnő tiszteletdíját, és nem tudom, hány ezer családi ház árában a ked­venc bankjába injekciózott tőke­­mennyiséget, mi egyetlen forint ál­lami támogatás nélkül jelenleg épp egy szem családi ház építésével pró­bálunk életjelt adni magunkról. Nem sok, tudjuk, de jelzésértékű! Szilágyi Károly Az én bölcsőm vidékén az évszakok nem fogadnak szót sem a csillagászoknak, sem a naptár-tudósoknak. Akkor köszönt be a tavasz, amikor nyiladozni kezdenek a lányok, a vetkőzésük a tavaszt jelzi, szorgoskodásuk az őszt, amikor viszont begombolkozásra kényszerülnek, fölsó­hajtanak a mezők, a kertek, érezvén, hogy közeleg a tél. Létezik-e annál szép­ségesebb látvány, mint amikor a hósap­kás hegycsúcsok szerelmet vallanak a virágba borult réteknek? A táj lehelete átjárja a megkeseredett emberek komor lelkét, s úgy dolgoznak, mintha az elmú­lással versenyeznének. Minden szavuk, mozdulatuk kihívás az élet, a megmara­dás nevében. Ilyenek népi szokásaik is. Az összes között a legmagasztosabb vi­szont a májuság. Aki már vagy még férfi­únak érzi magát, éjjel egy virágzó, sok­színű szalagokkal földíszített ágat vagy éppen kisebb fát tűz-szegez-kötöz szíve választottja kapujára. Zsókiék kapuja sem mentesülhetett a májuságtól. Szomorú történet. Zsóki az Aranyos-folyóra vigyázó nagyközségek egyikéből került Marosvásárhelyre, di­ákként. Apja - lévén református kántor - , lányait egyre távolabb tuszkolta a szülői háztól tanulni, ahol csak papírokból is­merik őket. Zsóki éppen érettségire ké­szülődött, amikor beköszöntött a május­ág időszaka. A külváros egyik kertes­udvaros házában lakott albérletben. Ren­des lány volt. A házigazdái kedvelték, s nem bánták, ha több lány és fiú jár tanulni kovártélyosukhoz. Az öreg házigazda tréfálkozott a lánnyal: - Neked még szá­razágat sem tesz senki, de ne búsulj, reggel én biggyesztek egy söprűnyelet a kapusasra! Dehát más meglepetést ho­zott a várva várt reggel. Zsóki kikukucskált az utcára leske­­lődő ablakon. Szinte fa nagyságú május­ág lombolódott akiskapu fölött! Zsúfolá­sig virággal és mindenféle-színű szalag­gal. Magára kaptak háziköntösét, s uccu ki a járdára! Gyönyörködött a májuság­­fában. Ezt érette és neki tűzték ki. Senki másnak. Boldog volt. Még meg is simo­gatta. Ekkor 1954. május 1-et írtak(...) Zsóki akkor még nem sejthette, hogy simogatásával elátkozta és elkárhoztatta öröme májuságát... Az utca túlsó oldalá­ról két férfiú figyelte a csinos lányt. Az egyik fényképezőgépet vett elő, s oda­szólt Zsókihoz, hogy maradjon úgy, fényképet akar róla készíteni. Zsóki sza­badkozott, de csak elkattant a masina. A lány beszaladt a házba, izgatott volt, de nyugtalanította a fényképész. Meg is fe­ledkezett róla, rendbe tette magát, elég sokáig időzött a tükör előtt, majd regge­lizett és tanuláshoz látott... Berregett a kapucsengő. A házigazda eresztette be a három látogatót. Pantalló­nadrág, blúz és kalap. Szinte egyformák voltak.-Kitkeresnek? Kerüljenek beljebb! - így a házigazda.- Lódulj félre! A Securitatéról va­gyunk! Pofa be! Van egy kovártélyos lányotok! Zsóki hallván a durva tőmondatokat, kirohant a házból a kapuhoz. Ártatlanul nézett a három idegenre. Az egyik mintha a fényképész lett volna. Az idősebbik kalap rámordult:- Gyere, te ribanc! Milyen színű sza­lagokat látsz a májuságadon! Hm?-Piros, lila, kék, fehér, sárga, zöld... - hebegte a lány s értetlenül bámult a kér­dezőre.- Asztalhoz ülünk! - parancsolta az idősebb. Megírjuk a jegyzőkönyvet. így is történt. A jegyzőkönyv szövege rövid volt, az egyik bekezdés ezt rögzí­tette: „Alulírott Kispataki Zsóki ezennel elismerem, hogy a májuságamon piros, fehér, zöld szalagok is lógtak... Nem tu­dom, ki tűzte a májuságat... Fiú diáktár­saim, akik meg szoktak látogatni: Kis János, Közepes János, Nagy János, Leg­nagyobb János, Méglegnagyobb János és Zoráti Itároz...” A három pribék bort, ennivalót köve­telt, jól belakmározott s aztán, köszönet és köszönés nélkül kivonult az udvarról, bevágta magát a terepjárókocsiba és el­tűnt. Késő estére a Securitate begyűjtötte mind a hat fiút. Mindegyikük kapott né­hány pofont és hasbarúgást, s vallatójuk csak azután tette föl a nevetséges, de kegyetlen kérdést:- Kispataki Zsóka kapujára melyike­tek tűzte ki a májuságat? Ha nem valljá­­tok be, kiverem belőletek!- Én - válaszolta határozottan Zoráti.- Honnan loptad a fát? - ordította a vallató.- Az erdőből, a Somostetőről.-Az állami tulajdon, te marha! Tehát, megloptad a Román Népköztársaság va­gyonát! És honnan loptad a szalagokat?- Nem loptam... A háziasszonyom a kelmegyárban dolgozik... Az összes sza­lag selejt és vászonmaradék... A vallató gépbe diktálta segédjének a jegyzőkönyvet, amelyben, többek kö­zött, így szerepelt a májuság-ügy: „Zoráti Itoráz elismeri, hogy a május­ágat az állami tulajdont képező erdőből lopta... A szalagokat a textilgyár egyik alkalmazottja csempészte ki a munkahe­lyéről, beleértve a piros-fehér-zöld szala­gokat is stb... Bebizonyított bűncselek­mény: 1., Az államtulajdon megkárosí­tása, 2., Idegen nemzeti színekkel történő tömegizgatás, 3., Nacionalista-sovi­niszta megnyilvánulás, 4., Az utóbbiak­ból következik a szeparatizmus és az irredentizmus, 5., Bűncselekményei megvalósításába bevonta a háziasszo­nyát is, aki ellen ezennel elrendelem a nyomozást!” A vallató, folytatásként, mímelt dü­hét fojtogatva vissza üvöltözött a többi fiúra:- Mit kerestetek Kispataki Zsóki la­kásában és udvarán?- Meg-meglátogattuk... Diáktár­sunk... Készülünk az érettségire... Közö­sen tanulunk... - hebegte az egyik.- És milyen tárgyakat tanultok közö­sen?- Hát kérem, szinte valamennyit... Matematikát, fizikát, történelmet, föld­rajzot, vegytant...-Elég! Nincs pofázás! Aföldrajzot és a történelmet magyarul tanuljátok, nem?!- De igen, ahogy tetszik mondani...- És meg is beszélitek, úgy-é? Na, adok én nektek történelmet! - Az írnok felé így folytatta: - Fentnevezettek ezen­nel beismerik, hogy történelmi vitákat szoktak szervezni Kispataki Zsóki laká­sán, s mindezt a közös tanulás és az érettségire való felkészülés leple alatt... Ez kimenti a titkos szervezkedés bűncse­lekménye fogalmát. Galádságuk a Ro­mán Népköztársaság BTK-ja 327-es cik­kelyébe inkradálódik kombinálva a 109- es cikkely 3. bekezdésével. A vallató ezután megnyomott egy gombot az íróasztalon kuksoló telefon­­készülék mellett. Egyenmhás katonák­­altisztek léptek a helyiségbe. A fiúk csuk­lóján „amerikai-lakat” kattant, szemükre fekete bádog-szemüveget húztak és kü­­lön-külön cellákba tuszkolták, lökdösték őket. Zorátit visszatartotta. Leültette egy vaspántokkal padlóhoz rögzített székre, majd két szíjj al a szék támláj ához kötötte, mintha orr-fül-gégészeti vizsgálaton volna, vagy épp műtétre készítenék elő.- Na, barátocskám - így a vallató téged itt hagylak, gondolkozz reggelig, én pedig elmegyek a Zsókidhoz, véle hálok s ha úgy lesz kedvem, lepisálom a májuságadat... Mert hát én még tudok kukkra is pisálni. Ha megmukkansz, jön­nek és kapsz egy zablát a pofádba, mint a fortélyos lovak... Hehe! Na, mit szólsz az ötletemhez, barátocskám?- Én minden kérdésére válaszoltam... Nem értem, min kellene még reggelig gondolkodnom?- Te merészelsz engem kérdezni?! - kelt ki magából a vallató s öklével ütötte Zoráti arcát. Azon törd a hülye fejedet, te marha, hogy téged ki bujtatott fel? Senki nem csinál semmit magától! Te sem! Va­laki felbujtatott! Ki tanított arra, hogy pi­­ros-fehér-zöld szalagot is kössél a május­ágra? Mondjad, mert szétverem a pofádat!- Hajdanán... nagyon régen... a tanító bácsi...- Hogy hívják? Hol lakik?- Már sehogy sem hívják... A gyer­­gyói temetőben lakik...-Az anyádba, te gazember! Ha senki sem bujtatott fel téged, akkor te bujtattad fel a társaidat! - fenyegetőzött a vallató, majd fölemelte a fekete telefonkészülék még feketébb kagylóját: - Jelentem, a Májuság fedőnevet viselő ügyet befejez­tem, a szervezetet felgöngyölítettem, a dossziékat elkészítettem, a bandát át lehet adni a katonai ügyészségnek. Köszönöm. Aztán csöngetett, jött egy katona, Zorátit kioldozták, kattant a bilincs és belökdös­­ték valamelyik föld alatti cellába... Hónapokon át tartott az ügyészségi herce-hurca, majd a Katonai Törvény­szék hat fiút, egy lányt és egy varrónőt ítélt el a Májuság-ügyben... Azóta azon a vidéken, míg el nem száradnak, a május­ágakat senki sem veszi le a kapukról, a piros-fehér-zöld szalagokat pedig a lá­nyok elteszik emlékeztető emléknek. — Házat-Hazát Alapítvány Felkérünk mindenkit, akinek ott a távolban is szívügye, hogy minél több fiatalt tudjunk lakáshoz juttatni, támogassa a Házat Hazát alapítványt, amely eddig harminc családi házat épített fel Magyar­­országon, és a további 20 befejezéséhez most gyűjt adományokat. A négy éve működő alapítvány olyan családos, többgyermekes fiatalokat kíván a mindenkori piaci áraknál olcsóbb lakáshoz juttatni, akik önerőből nem tudnának építkezni. Forintszámla: Budapest Bank Rt., Belvárosi Igazgatóság 10102086-06389002-00000001; Devizaszámla: Budapest Bank Rt.; Belvárosi Igazgatóság 401-208-941-801-680 V______________________________________/ A Canada-Transatlantic Kiadó gondozásában MÉG KAPHATÓ KRISZTINKOVICH MÁRIA Híd a víz alatt című regenye A kanadai Vancouverben élő írónő az 1937-1945 közötti időszak polgári világának megpróbáltatásait dolgozza fel egy fiatal lány, illetve asszony szemével. A 320 oldalas, ízléses kivitelű, illusztrált könyv kapható budapesti könyvesboltokban, a New York-i Püski Könyvesházban, a torontói Pannónia könyvesboltban, a montreáli B.C. Promotions-nél (481-2447), valamint megrendelhető budapesti szerkesztőségünk címén: 1022 Budapest, Bimbó út 53., fsz. 2. Ára: 950 Ft (postaköltséggel együtt), illetve montreáli szerkesztőségünk címén (nyugati olvasóink számára): P.O.Box 125, Mt. Royal Stn., Montréal, QC H3P 3B9, CANADA Ára: 30 kanadai dollár vagy 27 US-dollár (postaköltséggel együtt) Kérjük Észak-Amerikán kívüli olvasóinkat, megrendelésüket nemzetközi pénzesutalványon (money order) küldjék be.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents