Nyugati Magyarság, 1998 (16. évfolyam, 3-12. szám)
1998-04-01 / 4. szám
10. oldal Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 1998. április A magyar választások elé Magyar egység, vagy egységes-e a magyarság? Az ezeréves magyar történelem során talán sohasem volt a magyarság annyira egységes, mint 1956-ban. Ezt már sokan megírták és elmondták, nem mondok vele újat. Ami azonban foglalkoztat, az az új idők fejleménye, a nyugati és az anyaországi magyarság egymástól való eltávolodása. Ezt kell fejtegetnünk, az okait megismernünk, mert ha ennek a folyamatnak nem állunk ellen, akkor még nagyobb károk fognak az ország, a magyar nemzet lelkületében keletkezni. Az, hogy ki magyar, ki számít magyarnak, nem a parlament, a politikusok vagy valamilyen mondvacsinált szervezet, esetleg párt szabja, szabhatja meg. A mai Magyarországon azonban ez a joggyakorlat, mely a nemzetközi bevett szokásoktól merően eltér. Ilyen jogi torzszülőtt a mai választási törvény is, mely kirekesztő hatása miatt tükrözi az időszerű politikát, mely a határokon kívül élő, de a magyar nép sorsa iránt sok évtizeden keresztül érdeklődő és tettekkel is bizonyított tevékenységű magyarságot alkotmányos jogaiból kizárja. Ezen joggyakorlat törvénytelen és megalázó, ha alapelveit elfogadjuk, nem kerülünk messze a totalitárius rendszerekben alkalmazottaktól, mikor is a választások előtt a számukra veszélyesnek látszó embereket rendőri felügyelet alá helyezték, ily módon megakadályozva őket választójoguk gyakorlásában. Az elv ugyanaz maradt, a mai gyakorlat csak változat ugyanarra a témára. A külföldre üldözött, de magyarságukat megtartó magyarok körében már ez is nagy csalódást váltott ki, mely törés a későbbiek folyamán tovább erősödött. A magyar egység mindaddig fennállt, amíg az ország idegen hatalmi szférához tartozott és megszállott volt. Minden jóérzésű, bárhol élő magyar azon tevékenykedett, hogy az ország végre felszabaduljon, megszállása megszűnjön és egy többpártrendszerű demokratikus rend kereteiben szabadon fejlődhessen. Ezen célkitűzés ellen csak azok voltak, akik a prancsuralmi rendszernek haszonélvezőiként megszerzett előnyeiket féltették a demokratikus fejlődéstől, azaz látták veszélyeztetve. Az 1990-es választások után a magyarság a világ minden táján fellélegzett, úgy érezte, újra hazára talált, vagy legalábbis úgy vélte. A csalódásra nem kellett sokáig várnia. Az igazságosság helyett egy mindeddig érthetetlen meghunyászkodó, elnéző vagy inkább takargató politika domborodott ki, mely a félreértelmezett keresztényi megbocsátást zászlajára írva meghagyta a lebukott rendszer képviselőit addigi hatalmi pozícióikban. Ez a mindenki számára érthetetlen viselkedésmód volt az a második csalódás, mely egyre inkább a külföldi és az anyaor— Ahol majdnem minden könyvel megtalál, ha nem, megszerezzük! Custos-Zöld Könyvesbolt Budapest, II. kér. Margit krt. 7. Tel/fax: 212-51-91 (az átalakított Petőfi könyvesbolt) ÚJDONSÁGOK Szótárak, nyelvkönyvek, szépirodalom, gyerekkönyvek tudományos és ismeretterjesztő kiadványok HATÁRON TÚLI KÖNYVKIADÓK könyveinek legteljesebb magyarországi választéka viszonteladóknak is Antikvár könyvek, metszetek, térképek vétel-eladás CD-LEMEZEK ÉS EGYÉB HANGHORDOZÓK Múzeum, könyvtári, egyetemi kiadványok vidéki könyvműhelyek publikálói Könyvbemutatók-dedikálásokkatalógusok-keresőszolgálat szági magyarság szétszakadásához vezetett. Megjegyzendő, hogy sajnálatos módon ugyanez a jelenség megtalálható az anyaországi és az elszakított területeken élő magyarság egymáshoz való viszonyában is! Az eredmény nem váratott sokáig magára. Amikor a volt pártfunkcionáriusok észrevették, hogy nem ugyanaz a sors vár rájuk, mint azt dicső elődeik a magyarság széles rétegeivel tették, egyre hangosabbakká váltak. A nómenklatúra beépült a demokratikus Magyarország minden területébe, éppolyan felügyeletet és hatalmat gyakorolt, mint azelőtt. Nekik nem változott semmi, sőt a jól előkészített rendszerváltozással sokak hatalmas vagyonokra tettek szert. Mindezen visszásságok tovább élezték a külföldön élő és az otthoni magyarság közötti szakadást. A legnagyobb tragédiát az 1994. évi választások eredménye okozta. A félrevezetett magyar társadalom balgán azokat választotta vissza a hatalomba, akik évtizedeken keresztül elnyomták, az országot kifosztották, akik rabszolga módon szolgálták ki az ország nyakára telepedett idegen hatalmat. Ezt már a külföldre kényszerült magyarság nem csak nem volt képes megérteni, hanem egyenesen ellenszenvet váltott ki benne. Tudatosodott bennük az, hogy az elmúlt 50 esztendő olyan mély hatással volt az ország lakosságára, hogy lelkületét, értékrendjét megváltoztatta. Be kellett a nyugati magyarságnak látnia, hogy a mai Magyarországnak nincs már semmi köze ahhoz a Magyarországhoz, amelyik képes volt 56-ban szembeszállni az akkori idők legerősebbnek hitt hadseregével. Szomorú felfedezés volt ez és sokakban súlyos válságot idézett elő. Mindezt az ország lakossága nem értette meg, sőt a külföldi magyarok reakcióit túlzottnak tartotta. Nézzük meg, tényleg ennyire eltúlzottak voltak-e a külföldi magyarok meglátásai. Itt egy példával szeretném a helyzetet megvilágítani. Tegyük fel, hogy a D. világháború után valami csoda folytán életben maradtak volna a náci vezetők, mert saját, jószántukból” adták volna át a hatalmat. Mit szólt volna a világ közvéleménye ahhoz, ha Magyarország az 1948-as választásokon Szálasi Ferencet választotta volna meg miniszterelnökéül? És a hazatért, meghurcolt Holocaust-áldozatok, meg a volt munkaszolgálatosok? Bizarr ötlet vagy hasonlat? Az! De épp ennyire bizarr az is, hogy a több évtizedes diktatúra után az ország az átvedlett MSZMP-seket választotta meg. Ezt a mai napig az anyaországi magyarok nem akarják, vagy esetleg nem tudják elfogadni. Egy további teljesen érthetetlen jelenség a nagy Kádár-nosztalgia, amivel az emberek egy része a mai napig azt az embert övezi körül, aki képes volt (jó bolsevik módra!) legjobb barátait és az ártatlanok százait felakasztatni vagy agyonlövetni. Gondolják át, tényleg nosztalgiázásra alkalmas jelenséggel nézünk itt szembe? A történelem érdekességei közé tartozik, hogy az 1945 utáni „Vörös Csepel” a háború előtt a Nyilaskeresztes Párt bázisa volt és 1956-ban is ott folyt az ellenállás a legádázabban. A magyarságban megtörtént a nagy szakadás. A sebek nem hegedtek be, a reménysugár egyre jobban elapad. Az országra rátelepedett a nagy magyaros elfásultság. No de tényleg magyaros jellemvonásról van-e itt szó? Vagy egy beteges beidegzésről? Ilyenek lettek volna őseink, akik képesek voltak a törökkel, a Habsburgok elnyomásával szembe szállni? Lehetett volna egy ilyen letargikus néppel 1848-as forradalmat csinálni? Nem! Milyenné vált a közel 50 éves diktatúra hatására a magyarjellem? Erre is választ kaphat mindenki, aki tud olvasni, hisz a dokumentumok ma mindenki számára elérhetően bizonyítják, hogyan hálózta be pontosan az a Kádár-rendszer a III/III-as Alosztály és más karhatalmi szervek fedezete alatt az országot besúgóival. Orwell Állati farmba, hazánkban megvalósult. Ne csodálkozzunk ezután, ha az ország odajutott, ahol ma áll. Mi a kiút? Nem siránkozni kell, hanem az ország érdekében összefogni, vagy már ez a készség sem található meg a magyar népben? Vagy csak a politikusokban? Ha ez így van, akkor szomorú szívvel, de be kell látnunk, hogy egy igazi Magyarország már nem létezik. A magyar nép elnyomásához nincs többé szükség külföldi hatalom páncélosaira, elvégzi ezt a jó magyar választópolgár saját maga az urnánál, vagy a választástól való távolmaradásával. Az ország lakosságának elszegényedése már olyan mértéket ért el, hogy nyugodtan beszélhetünk „szegény proletariátusról”. A különbség csak az, hogy ennek a néprétegnek már nem állhatnak a szocialisták az élére, mert hitelüket vesztették, hisz ők okozák ezeket az áldatlan állapotokat. És ha mégis fellázadnának, tessék kérem megnézni, kik ellen lázadnának fel, kik a mai meggazdagodott emberek? A volt szocialista vezetők! Nem a volt mágnások, gyárosok, földbirtokosok, kulákok stb. Furcsa világot élünk. Kiket lehetne ma a régi elnevezéssel élve a „nép ellenségei”-nek nevezni? Ne csodálkozzunk azon, ha a kádári agymosó politika tovább él és folytatja a magyar nép elleni tevékenységét, lásd alapszerződések, Bős-Nagymarosi vízlépcső stb. A mai politikai pártok vezetésében régi közismert pártideológusokat találhatunk. A hatalom restaurációja igen érdekes, figyelemreméltó eredményekhez vezet. Kevés vidám, pozitív hangú cikk vagy tanulmány jelenik meg az utóbbi időben. Nézzünk szembe ezekkel az itt felsorolt tényekkel és kérem a Magyar Választópolgárt, gondolja át felelősségét, igen felelősségét, mely nem csak önmagával, hanem gyermekeivel, unokáival, és más embertársaival szemben kötelezi a gondolkodásra. Ma már bebizonyosodott, hogy a 3.60-as kenyér és az ötforintos sör választási trükk volt csupán. Ha a Magyar Választópolgár nem megy el szavazni, ha nem képes saját sorsát a kezébe venni, ha képtelen felelőssége tudatában cselekedni, akkor barátaim vége van az ezeréves Magyarországnak. Ezért kérem a magyarságot, a választópolgárokat arra, hogy legyenek végre megint egységesek, ami nem azt jelenti, hogy nem lehetnek különböző vélemények, gondolatok. A fő az, hogy az ország felemelkedése érdekében kell összefogni és a különböző járható utakat keresni. Csak és kizárólag ebben lehetnek alternatívák. Hiteles becsületes emberekre van ma az országnak szüksége, nem olyanokra, akik saját múltjukat sem tudják már vállalni, és csak a nómenklatúra hatalmának további átmentése érdekli őket, nem az ország lakosságának szociális helyzete. Vitatható „sikerdíjak” felvételéből nem lehet az országot a gazdasági és erkölcsi mélypontról elmozdítani. Hogy a magát „liberálisnak” nevező kormánykoalíció hová vitte az országot, legkésőbb kimutatkozott akkor, amikor Pongrátz Gergelyt rohamrendőreivel megbilincseltette. Arra hivatkozni, hogy a tüntetés nem volt engedélyezve, elfogadhatatlan érv, mivel egy valóban demokratikus berendezkedésű államban nem lehet egy tüntetést nem megengedni! Javaslom a listavezető Kuncze Gábor belügyminiszter úrnak, választási kampányában használja fel a régi, de általam megmodernizált (tudathasadásos) jelszót: Ha kell, diktatúrával is megvédjük... a demokráciát! Tisztelt Magyar Választópolgárok, nem szívesen írtam le fenti gondolataimat, de kötelességemnek tartottam ezeket Önökkel megosztani. Májusban Önökön a sor! Kenessey Csaba (Svájc) Kedves Magyar Választópolgárok! Nemsokára országos választások lesznek ismét Magyarországon. Világszerte aggodalommal várjuk ennek tán nem is annyira a kimenetelét, mint lefolyását. Hogy mely pártokat juttatnak a választók kormányra, abba nincs beleszólási jogunk. Ám, hogy ki milyen úton-módon jut az ország élére, ez bennünket is joggal nyugtalaníthat. Népünk, nemzetünk sorsa függ attól, hogy a választásra jogosultak akaratnyilvánítása küldte-e a képviselőket az Országházba, vagy pusztán a polgárság érdektelenségének, szavazói mulasztásának köszönhetik győzelmüket. Az 1956-os forradalom követeléseinek egyik pontja volt az általános titkos választói jog elnyerése. Ha akkor nem is, de azóta ez megvalósult. S azóta világszerte töprengve kérdezzük: miért vállaltak ezért a pontért is hősi halált fiatalok ezrei, s miért vállaltak mások kínzatást és raboskodást, ha ma, a szabad választójog birtokában, oly sokan csak alig-alig élnek vele? Tanúja voltam otthon egyik legnagyobb városunk helyi választásának, amikor is a szavazásra jogosultaknak mindössze 6%-a járult az urnákhoz. Az érdektelenségnek, a nemtörődömségnek, a politikai fásultságnak vagy éppen tunyaságnak ez a foka semmivel sem menthető. A szavazás nem csak honpolgári erény és kötelesség, de egyben jól felfogott érdek is. A választásokkal kapcsolatos másik feladatkör annak kivizsgálása, eldöntése, hogy melyik jelöltre, melyik pártra szavazzunk. Az egyes államok alkotmánya, választójogi törvénye igen különböző. A magyar nem éppen a legegyszerűbb. Meg kell tehát tanulni, hogy miként éljünk vele a legcélszerűbben, miként használjuk a javunkra. Az eddig lefolyt két országos választáson a szavazók tömegei érzelmek alapján döntöttek. Antallék pártját nemzeti lelkesedés emelte kormányra, Homékat pedig a választók Antallék iránt érzett mérgükben ültették nyeregbe. Ne feledjük, az érzelmek ilyenkor a legrosszabb tanácsadók. Ajelöltek között való választás mindenek felett értelmi döntés eredménye kell legyen. Ennek a döntésnek pedig a lehető legalaposabb tájékozottságon kell alapulnia. Tanulmányoznunk kell tehát a pártok programját, és mérlegelnünk kell szavahihetőségüket. Vegyük szemügyre az egyes jelöltek szellemi és gyakorlati felkészültségét, jellemét, megbízhatóságát, esetleges politikai múltját, teljesítményét. Tudjunk meg róluk minél többet, és minél megbízhatóbb forrásból. A választás harmadik és döntő mozzanata, hogy végül is kire adjuk le szavazatunkat. A mai magyar választási rendszerben csak olyan pártra, vagy olyan pártok választási blokkjára érdemes szavazni, amelynek esélye lehet a parlamentbe való bejutáshoz megkívánt 5%os küszöb átlépésére. Egyes országokban a küszöb alatt maradó pártra adott szavazat papírkosárba dobott vokssá válik. Nem így Magyarországon. A mai magyar választójognak van egy olyan — szerintem erkölcstelen — rendelkezése, amely szerint a küszöb alatti pártokra adott szavazatokat végül a győztes pártok szavazataihoz hozzászámítják. így tehát a kis pártra szavazó derék választópolgár éppen azoknak a hatalmát növeli, akiknek a kormányra kerülését megakadályozni szerette volna. Kis, akár csak 1-2%-os pártok működésére, az ország politikai fejlődésében feltétlenül szükség van. Szükség van különösen egy olyan társadalomban, amelyben a demokratikus pártpolitikai struktúrák még nem kristályosodtak ki, nem állandósultak a közigénynek megfelelően. Kis pártokban szólalhat meg a keresés hangja, a lelkiismeret hangja, a jövendő fejlődés iránya és ígérete. Kire szavazzon hát a kis párt híve? Szavazzon az esélyes pártok közül arra, amelyet az adott körülmények között a legkisebb „rossznak” tart. Szavazzon arra az esélyes jelöltre, bármelyik párt színében lép is fel, akit személy szerint a legtisztességesebbnek vél, és értelmes embernek tart. Olyan jelöltre, akiről feltehető, hogy nem fog honatyai elefántcsonttoronyba vonulni, aki nem fogja szolgai módon követni pártvezérének kézlegyintését, aki nem kenyerezhető le előnyök juttatásával, aki nem fecsérli idejét merőben személyeskedő szócsatákra, akiről feltételezhető, hogy választói számára mindig megközelíthető lesz, és parlamenti működésében valóban választóinak „képviselője” lesz. Ha pedig úgy tűnik, hogy nincsen ilyen remek ember a jelöltek között, akkor is szavazni kell. Kire? A rosszak között a „legkevésbé rosszra”. Dr. Mattyasovszky Zsolnay Miklós magyar és kanadai állampolgár / \ Minden héten Magyar Demokrata Csütörtökönként jelenik meg a keresztény-konzervatív szellemiségű Magyar Demokrata, a hazafias értelmiség népszerű hetilapja. Oknyomozó riportok, beszélgetések vezető ellenzéki politikusokkal, népszerű közéleti személyiségekkel, publicisztikák, cikkek és tanulmányok, levelek, recenziók, gazdasági elemzések Magyarország jelenéről, múltjáról és jövőjéről. Egy lap, amely független a belföldi és külföldi hatalmi centrumoktól Magyar Demokrata, egy jobb hetilap. Olvassa, ha valóban érteni akarja, hogy mi történik velünk. V,_________ ________________/
