Nyugati Magyarság, 1998 (16. évfolyam, 3-12. szám)
1998-04-01 / 4. szám
7. oldal 1998. április Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident GEHÉR JÓZSEF Jogfeladás a határokon túli magyar javak ügyében BEKE GYÖRGY Petőfi utcák Az amerikai Függetlenségi Nyilatkozat szerint „minden ember egyenlő mértékben jogosult... a szabadságra, a tulajdon megszerzésére és védelmére, s ettől semmilyen szerződéssel sem fosztható meg”. Ennek az eszményi elvnek komnkban bizonyára megfelel az Emberi Jogok és Szabadságjogok Védelméről szóló Európai Egyezmény Kiegészítő Jegyzőkönyvének (a továbbiakban Európai Egyezmény 1. Jegyzőkönyve) az a szabálya, amely kimondja, hogy: „Minden természetes személynek vagy jogi személynek joga van javai tiszteletben tartásához. Senkit sem lehet tulajdonától megfosztani, csak közérdekből és a törvényben meghatározott feltételek s a nemzetközi jog általános elvei szerint. Az előző bekezdésben foglaltak nem korlátozzák az államok jogát olyan törvények alkalmazásában, melyeket szükségesnek ítélnek ahhoz, hogy a javaknak a köz érdekében történő használatát szabályozhassák, illetőleg az adók, más közterhek vagy bírságok megfizetését biztosítsák.” Az Emberi Jogok Európai Bíróságának (a továbbiakban Bíróság) egyértelmű magyarázata szerint a javak tiszteletben tartásához való jog a tulajdonjog szavatolását jelenti. Ezért az idézett rendelkezés ad védelmet mindenkor, amikor a tulajdonjog gyakorlásába beavatkozás történik, bármilyen módon olyan intézkedéssel, amely a tulajdon használatának vagy a vele való rendelkezésnek a joga elvonására, megtiltására vagy korlátozására irányul. A Bíróság azt is megállapította, hogy az idézett rendelkezésbe általános szabályként beleértendő a tulajdon elvételéért járó kártalanítás fizetése is. A nemzetközi jog általános elveinek megfelelés azonnali, megfelelő és tényleges kártalanítást jelent. Az Európai Egyezmény 1. Jegyzőkönyve ajogosultak körében nem tesz különbséget állampolgárság szerint, hiszen minden természetes és jogi személynek szavatolja a tulajdonhoz való jogát. A rendszerváltozással behatoltak ezek az elvek a közép-európai államokba is, azáltal, hogy legtöbbjük tagja lett az Európa Tanácsnak. Ez pedig célját, az európai államok és népek közti szorosabb szövetség elérését részben az emberi jogok és alapvető szabadságjogok védelme és fejlesztése útján valósítja meg, amelynek eszköze a már teljes megnevezéssel említett Európai Egyezény. Magyarország 1992. november 5- től, Románia pedig 1994. június 20-tól részese az Európai Egyezménynek és Jegyzőkönyveinek. Hatályba lépett tehát mind Magyarországon mind pedig Romániában az Európai Egyezmény 1. Jegyzőkönyvének idézett szövege is, az emberi jogok védelmére létrehozott ellenőrző rendszerrel, az Emberi Jogok Európai Bizottságával (a továbbiakban Bizottság) és a már említett Bírósággal együtt. Nem lehetne azonban rendszerváltozásról beszélni, ha a tulajdonjog védelmére is szolgáló, ismertetett rendszert csak a jelenre és a jövőre alkalmaznánk, a rendszerváltozás tegnapjában a tulajdonosok millióinak a kommunista diktatúra által elvett vagyonára azonban nem! Romániában ez a kommunista diktatúra, a magyarokat és a magyar intézményeket hátrányosan megkülönböztető és soviniszta célokkal párosulva, vázlatosan leírva a következőképpen valósult meg. Elvették a magyar egyházak földbirtokait, épületeit, kórházait, árvaházait, műkincseit, levéltárait, anyakönyveit stb. 1948-ban 1593 magyar egyházi iskolát államosítottak. - Elvették a magyar közművelődési intézmények vagyonát (EMKE, EMGE, Erdélyi Múzeum Egyesület stb.). - Kisajátították a volt székely határőr szervezet vagyonát, az ún. Csíki Magánjavakat (az ugyanilyen eredetű román határőr vagyont azonban mentesítették a kisajátítás alól). - Elkobozták a székely falvak sok százezer hektárnyi, közbirtokossági erdőit és legelőit, a magyar szövetkezetek (Hangya, Kaláka) vagyonát. - Az elvett javak közt voltak olyan szellemi, közművelődési javak, mint pl. a Batthyány Könyvtár Gyulafehérváron, a Teleki Könyvtár és a Bolyai Könyvtár és Múzeum Marosvásárhelyen, a Bolyai Tudományegyetem Kolozsvárott. - Természetesen elvették a magánszemélyek vagyonát is. Romániában a rendszerváltozás folyamatában a föld tulajdonjogának visszaállítására legutóbb a 169/ 1997. számú törvény nyújtott lehetőséget, amely 1997. november 4-én lépett hatályba. A visszaigénylés iránti kérelmeket, meghosszabbított határidőben, 1998. április 3-ig lehet benyújtani. Szántóföldet magánszemélyek 50 hektárig, az egyházak a hierarchia fokozatának megfelelő mértékben igényelhetnek (10h, 50h, 100h, 200h) vissza. Erdőt magánszemélyek családonként, egyházak és oktatási intézmények 30 hektárig igényelhetnek vissza. A külföldi állampolgároknak azonban a törvény nem adja meg a visszaigénylés jogát, sem pedig kártalanítást nem állapít meg számukra. A törvény így nagy számban zárja ki azokat a jelenleg magyar állampolgárokat, akik 1945-1989 között valamilyen okból családjukkal együtt elhagyni kényszerültek Romániát, és a kommunista diktatúra rendeletéi alapján elvesztették földtulajdonukat, vagy áttelepülésre kényszerülve lemondtak román állampolgárságukról, vagy megfosztották őket attól. A külföldi állampolgároknak a visszaigénylésből való kizárásával a törvény beleütközik az Európai Egyezmény 1. Jegyzőkönyvének idézett rendelkezésébe, és mint hátrányos megkülönböztetés az Európai Egyezmény ezt tiltó 14. cikkét is sérti. Románia 1991. évi Alkotmányának 20. cikk 2. bekezdése úgy rendelkezik, hogy: „Románia által az alapvető emberi jogokra vonatkozólag részes félként aláírt paktumok, szerződések és belföldi törvények közötti eltérések esetén a nemzetközi szabályozásokat kell elsőbbségben részesíteni.” A román alkotmány is azon az állásponton van tehát, hogy a román törvény helyett az Európai Egyezmény 1. Jegyzőkönyvének szabálya irányadó az ügyben. Az Európai Egyezmény 24. cikke szerint az Egyezményben részes bármely állam az Európa Tanács Főtitkára útján a Bizottsághoz fordulhat azt állítva, hogy valamely másik részes állam az Egyezmény valamely rendelkezését megsértette. Itt tehát az ún. állami panaszról van szó, amikor az Európai Egyezményben szavatolt emberi jogok sérelme esetén nem a sértett egyén, hanem valamely tagállam emel panaszt a másik tagállam ellen. Ausztriának Olaszország elleni ügyében a Bizottság megállapította, hogy a panaszos állam akkor is felléphet, ha a sértett nem a saját állampolgára, és akkor is, ha érdekeit nem sértették meg. Tehát a panaszos nem a saját jogai tiszteletben tartása miatt ténykedik, hanem „Európa közrendjét érintő kérdést terjeszt a Bizottság elé”. A szakértők értékelése szerint ennek az eljárásnak inkább célja a bepanaszolt állam ösztönzése, befolyásolása és kényszerítése arra, hogy térjen visszaarendes kerékvágásba, mintsem a jogi eljárás lefolytatása. De az emberi jogokat és alapvető szabadságjogokat nem tisztelő tagállam kizárását célzó eljárás bevezetése is lehet. A 24. cikk szerinti eljárást első ízben Görögország indította meg Nagy-Britannia ellen, 1956-ban Ciprus miatt. Az ügy megegyezéssel végződött. - Ciprus háromszor is fellépett Törökország ellen a 70-es években a sziget északi részének megszállása miatt. - Dánia, Svédország, Norvégia és Hollandia 1968-ban és 1970-ben indított eljárást Görögország ellen az „ezredesek rendszere” miatt, annak önkényuralmi gyakorlata ellen. Görögország ideiglenes visszalépése az Európa Tanácsból lett a következmény. - Ausztria Olaszországgal szemben emelt panaszt 1960-ban déltiroli fiatalemberek ellen folytatott per miatt, Dél-Tirol jogállásával összefüggésben. A Bizottság nem állapított meg jogsértést. - Írország Nagy-Britanniát panaszolta be 1971 -1972-ben az Eszak-írországban bebörtönzöttek miatt, az Európai Egyezménynek a kínzást és más megalázói bánásmódot tiltó 3. cikke alapján. Ebben az ügyben jutott el első alkalommal a panasz a Bírósághoz, amely 1978-ban elmarasztalta Nagy-Britanniát. A mi kormányunk is felléphetne tehát a 169/1997. sz. román tövénnyel szemben a föld visszaigényléséből kizárt magyar állampolgárok érdekében az Európai Egyezmény 24. cikke alapján. Ezt azonban nem tette meg. A Magyar Érdekvédelmi Szövetséghez intézett levelében két érv alapján utasítja el a fellépést. Az első érv szerint a román törvény a javaknak a köz érdekében való használatát szabályozza, amire az Európai Egyezmény 1. Jegyzőkönyve jogosítja fel. A fenti ismertetésből azonban nyilvánvaló, hogy a földek visszaigénylését szabályozza a törvény! A föld visszaigénylésére pedig nem lehet alkalmazni a használat szabályait, hanem éppen a tulajdonjog tiszteletben tartásának szabályait, az elvétel következtében járó visszaadás, illetve a kártalanítás szabályait kell alkalmazni! Az írásunk elején idézett szövegből kiderül a félrevezető szándék. A másik érv: tartózkodás a Románia belügyeibe való beavatkozástól. A falurombolás román terve idején hivatalban volt magyar kormány szintén e mögé az érv mögé bújt, amikor elutasította a fellépést. A jelenlegi kormány hasonló magatartásával bizonyította, hogy igazi bolsevik vér szerinti leszármazója az akkori kormánynak. Az Európai Egyezmény 24. cikke valóban jelentékeny csapást mér a be nem avatkozás dogmájára. De éppen ez volt a szándéka az Egyezmény szövegezőinek is végig az előkészítő munkálatok során! Nem egyedüli azonban ez a jelenség a nemzetközi szerződések körében! A Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya hasonló „beavatkozási” lehetőséget nyújt a részes államoknak a másik részes államokkal szemben. Ezekből magától értetődik, hogy nem lehet beavatkozásnak minősíteni valamely állam nemzetközi egyezmény alapján indított eljárását egy másik részes állam ellen, hiszen az egyezményt a részes államok valóban jogosnak tekintik s ők maguk alkották! így nem lehetne semmiképpen sem Románia belügyeibe való beavatkozásnak tekinteni Magyarország fellépését sem! Más mulasztásai is vannak azonban a kormánynak! Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése Románia tagfelvételi kérelmével kapcsolatos, 176/1993. számú véleményében, a 8. pontban felhívta Romániát, hogy adja vissza az egyházaknak javaikat. Az ismertetett román törvény ezen javak csekély töredékének visszaadását ígéri csak. A Parlamenti Közgyűlés a Románia által vállalt kötelezettségek teljesítésére vonatkozó 1123/1997. számú határozatában a 12. pontban arra ösztönzi Romániát, hogy oldja meg az elkobzott vagy kisajátított ingatlan javak visszaszolgáltatásának kérdését, tiszteletben tartva közben az eredeti állapot helyreállításának elvét, vagy - méltányos kártérítés hiányában - szavatolva a kérelmezőknek a bíróságokhoz való szabad hozzájutását. A magyarokat és a magyar intézményeket sújtó tulajdonfosztások kérdését e dokumentumok alapján tehát az Európa Tanács fórumai elé lehetne vinni, akár az Európai Egyezmény 24. cikke révén is! Az egyházi javak ügyét pedig - az említett véleményre támaszkodva - bele kellene alkudni az alapszerződésbe! A jelenlegi kormány egyiket sem tette! íme a határokon túli magyarság millióit letagadó miniszterelnök „felelősségtudata”, amit a küldetéstudattal szemben választott magának, ennyit tett lehetővé a jelenlegi kormány számára! Ez a kormány a választóktól kapott megbízással járó hatalmat a magyar nemzet érdekeinek képviselete és érvényesítése helyett sorozatos jogfeladásra használja fel! Ezzel a Függetlenségi Nyilatkozattal is ellentétbe kerül, hiszen a jogfeladással tulajdonképpen hozzájárul a magyarokat és a magyar intézményeket Romániában sújtó vagyonfosztások véglegesítéséhez, s egyúttal a magyarságnak a piacgazdaságból való kiszorításához, intézményeik megszűnéséhez és végső soron magyar szabadságuk elvesztéséhez! A Magyar Köztársaság kormánya-e ez valójában? Kormány-e ez egyáltalán? Most, amikor a demokráciában szabad szólnunk, szabad gyülekeznünk és szabad választanunk, válasszunk! Válasszunk jobb kormányt! Ha nem lenne más időszerűsége, mint a 48-as forradalom és szabadságharc 150. évfordulója, akkor is beszélnünk kellene a Petőfi-kultusz állásáról hazánkban, a kisebbségi magyarság körében a Kárpátmedencében, valamint a nagyvilág „semleges” vagy éppen „idegen” közegében. Petőfi Sándor- Kossuth Lajossal együtt - a szabadságharc élő jelképe máig, önbecsülésünk és a népünk iránt érzett rokonszenv vagy éppen ellenszenv megnyilatkozásainak fokmérője. Hány Petőfi utca van jelenleg a világon? Nagyon nehéz lenne összeszámolni. Egy utca elnevezése vagy nevének elvétele legfennebb percek kérdése. Inkább tudható a Petőfi-szobrok száma és helye. Ezek maradandóbbak, noha volt - és sajnos, van! - példa szobordöntésre vagy megcsonkításra. Úgy áll a feljegyzésekben - engem dr. Varjas Károly összállítása kalauzol most időkön és tereken át -, hogy az első köztéri Petőfi szobrot Kiskőrösön állították fel, mégpedig 1861-ben, a költő halála (eltűnése) után tizenkét évvel. Később avatták fel a budapesti szobrot a Duna partján. A hűséges barát, Jókai Mór mondta volt ebből az alkalomból a Magyar Tudományos Akadémián: „A Petőfi-szobor a legdrágább emlék a kerek földön, mert a legcsengőbb ércből van öntve: csupa hegedűszóból készült...” A harmadik Petőfi-szobor Segesváron állt, 1896- ban avatták fel, a gyergyói származású Köllő Miklós székely művész alkotása, arányaiban a pestihez hasonlított. Segesvár és Fehéregyháza kegyeleti helyek. Maradhatott-e itt sokáig Petőfi szobra a román megszállás után? Majd 1949-ben a Groza-rezsim lelkifurdalása - Groza legalább tudta, hogy ki volt Petőfi és hogy az utolsó csata színhelyéről eltüntetett szobor egyszerűen sérti a civilizáció elemi szabályait - új szobrot rendeltek, ezúttal jóval kisebb mellszobrot Romulus Ladea román szobrásztól. Jó nevű szobrász volt Ladea, de talán fel lehetett volna kérni valamelyik éppen olyan avatott magyar művészt Erdélyből. A román vezetés nem elfogadni, tisztelni akarta a magyar Petőfit, hanem megtűrni, de „megfelezve”. Egyébként attól kezdve az jellemezte a Petőfi-emlékezéseket, hogy tiszta magyar közönség előtt is műsorra kellett tűzni egy-két románra fordított versét. Hasonlóképpen „felezték” és elrejtették Petőfi szobrát Pozsonyban. Köztéren állt, szemben a színházzal, 1911 októberétől, felavatásától. Pozsonyligetbe költöztették ki, egy olyan szoborparkba, amely egy szlovák költő, Jankó Kral nevét viseli. Nekik, kettőjüknek csakugyan volt közük egymáshoz, majdnem egyszerre születtek - egy év különbséggel -, mindketten lázadó lelkületűek voltak, akiket megérintett a romantika. Kral, a névadó „elsőbbségét” a szlovák hatalom adta meg. Az irodalomtörténet másként tudj a: „Nyugtalan, szókimondó forradalmi költészete Petőfi hatását mutatja.” Megérjüke valaha, hogy egy magyar költőt nagyobbnak mutassanak be a hazaiaknál, pusztán azért, mert valóban nagyobb volt? Még így, pozsonyligeti „száműzetésében” sem nagyon viseli el Petőfit a szlovák nacionalizmus. Láthattuk a televízióban, hogy a költő érckatjából fokozatosan lefűrészelnek egy-egy darabkát, a gyűlölet nevében. Kral vajon mit szólna ehhez? Az anyaországban 73 köztéri Petőfi-szobor állott, egész alakos és mellszobor, 1988-ig. Felállítottak azóta újabbat is? Vagy Petőfi a független Magyarországon „ment ki a divatból”? Az 1988-as szobron alkotója, Marton László Petőfit vándorkomédiásként álmodta meg, amint szegényes tarisznyával az oldalán, hajadon fővel, kezében bottal elindult Veszprém városából. Vajon hová? Nem a szoborparkba, ott talán még feltámadhatna. A feledés súlyosabb börtön! Szobra áll Petőfinek Segesváron (említettem), Székelykeresztúron, Nagyszalontán, Fehéregyházán és Csíkszeredában. Ott is „felesben”, vagyis a parkot megosztva egy román történelmi nagysággal, Nicolae Balcescuval, aki jeles hazafi volt és nekünk nem is kimondott ellenségünk, csak semmi köze a székelyekhez, Csíkszeredához. Szlovákia egyetlen Petőfi-szobráról esett szó. Távolabbi országokban már csakugyan a költői nagyság számít, nem politikai parancs vagy indulat. Az Amerikai Egyesült Államokban Cleveland városában látható érc-Petőfi, Ecuador államban Quitóban, Olaszországban Milánóban, Németországban Weimarban, Ukrajnában Herszonban, ez Zalaegerszeg városának ajándéka. Tarnow, Lengyelország, Bem tábornok szülővárosa. Innen valóban nem hiányzik a lengyel szabadsághős „fiának” mellszobra. 1986 óta áll, egy olyan háttér előtt, amely méltóképpen kiemeli a költőt, akiről a talapzaton is olvasható, hogy „Bem József hadsegéde” volt. A szobornak otthont adó nagy tér szemben van a Petőfi Sándor utcával. Hány Petőfi Sándor utca lehet most a világban? Egy bizonyos: Sepsiszentgyörgyön, a székely városban az idei márciusig nem volt. Mikor került le a költő névtáblája? Diákköri emlékeim szerint volt itt még Petőfi utca. Az egyenlőség lázában valahogy eltűnt, pedig Csíkszeredában megvan máig, Marosvásárhely és Kolozsvár városokban is évtizedekkel élték tűi a Petőfi utcák az újabb román uralom kezdetét. Buzgóbbak voltak román hazafiságból a szentgyörgyi városvezetők? Egyébként erről személyes élményt őrzök emlékeimben. Tényleges katonai szolgálatomat 1952 elején töltöttem le; Bukarestből hazalátogattam a szülőföldemre. Csípős tavaszi idő volt, nyakamra Bukarestben vásárolt gyapjúsálat tekertem. Ez hozta reám a váratlan veszedelmet. Az újságárusnál, míg soromra várakoztam, valaki reám mordult, hogy miért magyarkodok itt, miért tüntetek, lejárt „a magyar nacionalizmus” ideje. Falumbeli férfi szólított meg, Mezei Gyula, néhány évvel idősebb nálam, akkor éppen a román párt aktivistája Sepsiszentgyörgyön.- Mivel magyarkodok? - kérdeztem meglepődve.- Ne tegye magát - élesedett a hangja. - Hát a sáljával! Nem látja, hogy piros-fehér-zöld színre festették a gyapjúszálakat? Csakugyan meghökkentem. Nem volt tanácsos akkoriban „bűnbe esni”. Javában folyt a tisztogatás a „jobboldali elhajlás” ürügyével, egyik célpont a Háromszéken „magyarrá festett” renegát pártvezér, Vasile Luca, s ha már ő, akkor minden magyar Erdélyben. Kurko és bajtársai börtönben, a Magyar Népi Szövetség a végnapjait élte.- Én ezt a sálat Bukarestben vásároltam. Ott nem szúrt szemet senkinek.- Bukarestben más. Ott lehet! De itt ez a három szín, így együtt, tüntető magyar nacionalizmus! (Ezekben az időkben a Bukarestben gyártott Carpati elnevezésű cigarettát Erdélyben nem árusították, mert a dobozán szintén felfedezhető volt a piros-fehér-zöld.) így már érthető, hogy miért száműzték Sepsiszentgyörgyön Petőfi Sándor nevét az utcák „gazdái” közül. Pedig ha valakinek, neki igazán köze volt ehhez a városhoz. Járt benne, ismerte, szerette. Utolsó levelében, amelyet 1849. július 29-én keltezett, így írt a feleségének Tordára, ahol Szendrey Júlia a helyi református papnál, Mikós Miklósnál várta vissza szerelmes férjét: „Előbbeni levelemben írtam, hogy Csíkszeredának és Kézdivásárhelynek gyönyörű vidéke van; Sepsiszentgyörgyé talán még szebb, a város is jobban tetszik nekem. Majd körülményesen megvizsgáljuk, ha együtt utazzuk be Háromszéket, mint a fészket rakni akaró fecskék.” Idén kora tavasszal Petőfi visszatérheti Sepsiszentgyörgyre. A városi tanács ülésén Koós János, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség helyi elnöke javaslatot tett arra, hogy a 48-as forradalom és szabadságharc 150. jubileumára a város fő utcáját kereszteljék el Petőfi Sándorról. Pontosabban a főút felét, a Kossuth Lajos utcától a villanyrendőrig terjedő szakaszt. Az út folytatása egészen a vasúti állomásig maradjon meg mostani nevén, 1918. december 1.-nek. Ugyanis néhány évvel ezelőtt, mikor a gyulafehérvári román nagygyűlés nemzeti ünneppé lett újra, a székely városban a legfőbb utcát nevezték el róla. Ezen a gyűlésen, 1918-ban az erdélyi románok követelték Erdély Romániához csatolását. Három hét múlva legalább ugyanennyien a fordítottját kérték a kolozsvári nagygyűlésen: Erdély megtartását Magyarország állami keretei között, autonómiával. A trianoni békeszerzők nyilván nem népgyűlések követelésére, hanem hatalmi érdekek szerint döntöttek, de megnyugtató a román nacionalizmusnak, ha azt hirdetheti, hogy ez a gyulafehérvári népgyűlés - tehát maga a „román nép” - szentesítette a mostani határokat. Oly kényesen vigyáznak mostanában erre a látszatra, hogy Kovászna megye prefektusa egyenesen támadást vélt felfedezni a sepsiszentgyörgyi városi tanács döntésében. Hiába szavazta meg a javaslatot 17 képviselő és csak 3 ellenezte, hiába fejtette ki Kónya Ádám, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója, hogy ennél jobb utcát nem találhattak volna Petőfi Sándornak, hiszen utolsó látogatásán ebben az utcában lévő épületben szállt meg, és ez az utca szomszédos a forradalom másik nagy alakjáról, Kossuth Lajosról elnevezett utcával. A határozatot a prefektus megóvta, és arra szólította fel a városi tanácsot, hogy ha már utcát akar elnevezni Petőfiről, válasszon más utcát, ne merészelje bántani az 1918. december 1. utat, amely a román szuverenitás jelképe. Megjegyezni kívántatik, hogy ez a prefektus román nemzetiségű, a Petre Roman-féle Demokrata Párt aktivistája. Kovászna megye lakossága - minden betelepítés ellenére - még mindig 75 százalékban magyar nemzetiségű. De 1996 őszén, a koalíciós egyeztetések során Bukarest semmiképpen nem egyezett bele abba, hogy a székely megyének magyar főispánja legyen. Noha még a Ceausescu-diktatúra idején is végig magyarok voltak itt a megyei első titkárok, noha a legutolsó már csak névleg; az Iliescu-éra kezdetén pedig szintén magyar ember töltötte be ezt a tisztséget. Továbbá: a román kormányválságokat éppen a Demokrata Párt idézte elő, amelynek miniszterei kiléptek a kormányból, de a prefektusai maradtak. Ä kormány átszervezése során az RMDSZ újabb államtitkári helyeket kapott, de magyar prefektus kinevezése a történelmi Háromszék megyébe „nem volt időszerű”. Mivel - jól tudják Bukarestben - a románosítás nem fent, kormányszinten, hanem a megyékben és a városokban dől el! így áll pillanatnyilag, 1998. március végén a Petőfi Sándor utca ügye Sepsiszentgyörgyön. Akinek kedve van hozzá, sokféle következtetést vezethet le belőle ebben a jubileumi esztendőben. Még az is eszünkbe juthat, hogy éppen százötven évvel ezelőtt Háromszék megszervezte önvédelmi harcát, ágyúkat öntött, s mikor egész Erdély osztrák kézre került, ide az ellenség akkor sem tehette be a lábát.
