Nyugati Magyarság, 1998 (16. évfolyam, 3-12. szám)
1998-03-01 / 3. szám
1998. március Nyugati Magyarság — Hungarians of the West — Hongrois d'Occident 11. oldal Hova tovább? Hova tovább? Ez a nagy kérdés. Hova tovább? Az az ügy már le van zárva. Megkönnyebbült sóhaj száll fel az ajkadról, ugye? És miközben ülsz a parázsló tűz mellett, a sötét, kerek égboltot nézve, hirtelen, mint ahogy a sas csap le a rémült mezeinyúlra, olyan hirtelen villan eszedbe a kérdés: hova tovább?” (Tóth Zsuzsanna Blanka) Az Ellenpontok első száma 1982 márciusában jelent meg, Nagyváradon. A szerzők a címlapon — a hírhedt szekuritáté „megtévesztésére” — 1981 decemberét tüntették fel a megjelenés dátumaként. A folyóiratnak Erdélyben nyolc száma jelent meg, 277 sűrűn gépelt oldalon, 27 ívnyi terjedelemben. A 65 írás egyharmada dokumentum, két harmada erdélyi szerzőktől való első közlés, terjedelmi szempontból a lapszámok felét alkotják. Az eredeti tanulmányok nyolcvan százaléka Ara-Kovács Attila, Keszthelyi András és Tóth Károly tollából származik. A lebukás után Ara-Kovács Attila Romániában összeállított még egy számot, azt Magyarországon sokszorosították, de a beígért tizedik lapszám soha nem jelent meg. Ma is ugyanazzal az izgalommal, belső remegéssel veszem a kezembe a fénymásolt lapszámokat, mint 1982 őszelején az eredetieket, amelyeket egy-két órai helybeni elolvasásra Ágoston Vilmostól kaptam kézhez, végre valahára. „Az Ellenpontok szamizdat folyóirat. Megjelenése alkalomszerű. Célja a kelet-közép-európai emberi jogfosztottság — s ezen belül az erdélyi magyarság politikai, gazdasági, kulturális elnyomásának — ismertetése. Szerzőink nevét nyilvánvaló okokból nem közölhetjük, kivéve ha külföldön már megjelent szövegek újraközléséről van szó. Kérjük olvasóink támogatását a próbálkozásunkban; kérjük, olvassák és másokkal is olvastassák el e folyóirat számait.” — olvasom újra a fejléc szövegét. Emlékszem, az elismeréshez és sorstársaim féltéséhez némi irigység is párosult: lám, a váradiaknak volt bátorságuk tiltakozni a Ceausescudiktatúra egyre fojtogatóbb szorítása ellen. A többszörös jajkiáltás elhangzott. A sebek nyalogatása helyett tenni kéne valamit. Sajnos, a nagy nekiveselkedésből nem lett semmi... 1982. november 30-án egy útlevélkérelem visszautasítása ürügyén otthon is felkerestek a „kékszemű fiúk”. A sóvidéki monográfiához tíz éven át gyűjtött jegyzeteim, valamint kézirataim egy részét biztos „megőrzésre” a Borsos Tamás utcai szekuritátéra vitték. Néhány nap múlva az időközben eltűnt Szőcs Gézát keresték a lakásomon. Ráadásként korábbi „bűneimet” is felhánytorgatták: amerikai unitáriusokat kalauzoltam Marosvásárhelyen, éjszakára el is szállásoltam őket. Amikor kísértek, az unitárius templom előtt álló Kolcsár Sándor lelkipásztor — jelenleg az RMDSZ Maros megyei elnöke — mit sem sejtve, gyanútlanul rámköszönt. Teljesen felesleges volt a vádakat tagadni. Anélkül, hogy a másokkal vagy a velem megesett, utólag jelentéktelennek tűnő „vesszőfutásokat” előtérbe tolnám, jelezni szeretném: ismerve a kor ma is ható elnyomó gépezetének erejét, az Ellenpontok és a hozzá hasonló szamizdat-kiadványok megjelentetése nem csak a kelet-európai kommunista rendszerek elleni megmozdulások szerves részét alkották, hanem bátor tettek voltak a javából. A diktatúrák — miközben erejüket fitogtatták — a házkutatási és megfélemlítési-sorozatokkal éppen azt bizonyították, hogy ezektől az „ártalmatlannak” tartott illegális kiadványoktól féltek leginkább. Nehogy újabbak és újabbak jelenjenek meg, amelyek már nem is lesznek annyira ártalmatlanok. Az Ellenpontok „felgöngyölítése”, az alapító tagok letartóztatása, vallatása mind-mind ugyanazt a célt szolgálta: pisszenni se merjen senki! Bár a megfélemlítés „lassú vírusa” ott munkált a tudat alatt, a hatalom alaposan melléfogott: egyre több adat, helyzetfelmérés jutott ki nyugatra. A falurombolás nyomán példátlan együttérző tüntetésekre került sor. A romániai kisebbségek örökségének felszámolására irányuló démoni elképzelés a világlapok címoldalára került. Talán ma is szükség lenne egy új Ellenpontokra, Kiáltó Szóra, hogy felrázza az erdélyi magyarságot bénító apátiájából. Az egykori szamizdat-folyóiratok számos kérdésfelvetése ma is fájdalmasan időszerű. Helyenként még át sem kellene írni! Bár 1993-ban, Szegeden megjelent Molnár János Az egyetlen. Az Ellenpontok és az ellenpontosok története című kötete, majd a következő esztendőben Tóth Károly Antalnak a kisebbségi sorsban vergődő magyarság gondjait is sűrítő visszaemlékezés-, dokumentum-, esszé- és tanulmányfüzére Hova-tovább? címen, az Ellenpontok alapvető dokumentumai — köztük a Programjavaslat és Memorandum — a nagyközönség számára jobbára teljesen ismeretlenek. Ez utóbbi kettőt Tóth Károly javasolta, és 1982 szeptemberében — Szőcs Géza módosító javaslatait figyelembe véve — ő állította össze a romániai magyarság követeléseit tartalmazó dokumentumokat. A Programjavaslat és a Memorandum — Ara-Kovács Attila előszavával és a legismertebb világnyelveken — eljutott az Amerikai Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Finnország, Franciaország, a Német Szövetségi Köztársaság, Ausztria, Spanyolország madridi konferencián — 1982 őszén —részt vevő képviselőihez, valamint az akkori Magyarország külügyminisztériumába. Az Ellenpontok célja: „szerettük volna felrázni mind a hazai (erdélyi), mind a külföldi közvéleményt, ráirányítani a figyelmet az erdélyi magyarok elviselhetetlen helyzetére, s az ez elleni cselekvés szükségességére. Minden bizonnyal mindnyájunk érzéseiben ott élt a Programjavaslatban megfogalmazott követelmény: „valahol benn is meg kellene végre bontani a hallgatás falát.” (Dr. Csisztay Gizella kérdéseire válaszol Tóth Károly Antal: Bihari Napló 1992. november 28-29-i száma.) Az Ara-Kovács Attila, Tóth Károly, Keszthelyi András, Molnár János, Tőkés László, Szőcs Géza, Szilágyi Sándor, Takács Ferenc és Mészáros István által szignált írások, tanulmányok, az általuk közzétett dokumentumok továbbgondolásra késztetnek, nem lehet zárójelbe tenni őket! Ez a kötet a skandináv államokban élő magyarokról, útkereséseikről szól. Úgy tűnik, a kisebbségi lét emberi, lelki tartalékokat lassan felemésztő Golgotajárása után igen gyakran az anyaországi számkivetettség keserű galuskáit is le kell nyelni: Tóth Károlyék 1984-ben a román-magyar határ átlépése után nem csak a másoknak is feltűnő állandó megfigyelést „tapasztalták” a „baráti” Magyarországon, hanem azt is, hogy egyszerűen lehetetlenné tették mindazzal foglalkozni, amire az életüket tették fel: a kisebbségi lét elméleti, jogi kérdéseivel foglalkozni! Csak most áll össze bennem a 16 évvel ezelőtti emlék-mozaik; a házkutatást végző tiszt gúnyosan megjegyezte: nehogy azt higgyem, hogy az esetleges tiltakozások olyan könnyen átjuthatnak a határon. A magyar „kollégák” pontosan ugyanúgy csóréra levetkőztetik a „gyanús” egyéneket, mint a románok! Tóth Károly a „szellemi favágást” éppúgy nem tudta elviselni, mint a kisebbségi lét megaláztatásait. Nyolc év után keserűen összegezte odüsszejájuk tanulságait: „Végeredményben Magyarországon is kiszolgáltatottnak érezhettük magunkat, még ha nem is olyan mértékben és formában, mint Romániában. A kiszolgáltatottságot is el lehet viselni, ha az ember úgy érzi, valamit mégis tud cselekedni.” Svédország, majd Kanada, újra Svédország a különös vándorút fontosabb állomásai. Az 1990-es évek elején Tóth Károly még szorgalmasan küldte esszéit, tanulmányait a Kelet- Nyugatnak, a Bihari Naplónak, az Európai Időnek. Úgy tűnt, van remény a hazatérésre. Aztán következett Marosvásárhely „fekete márciusa”, majd a kisebbségi jogfosztás megannyi fejezete. Egy idő után újból felépült a hallgatás fala a szülőföld és Tóth Karcsi között... A Stockholmi Magyar Ökumenikus Önképzőkör felejthetetlen élményeket nyújtó meghívásának köszönhetően 1996 júliusának elején ott lehettem a dél-svédországi Tongagárdében (ejtsd: Tongajerde), azaz Tőzagmezőn, a magyar protestáns gyülekezeti otthonban megrendezett 9. nyári táborozáson. írásai után végre megismerkedhettem Tóth Karcsival és Icával, valamint három gyerekükkel. Szabadon választott előadásai, gyémántcsillogású érvelése azt a vérbeli kisebbségi teoretikust juttatta eszünkbe, akire oly nagy szüksége lenne a romániai magyarságnak. Önkéntelenül felvetődött a kérdés: miért kell szülőföldjétől 2000 km-re élnie Tóth Károlynak? Miért maradtak el a hazahívó szavak? Két héti együttlét után nem csak egy egész életre szóló barátság született, hanem sajátos kérdések sorozata is. Kétezer kilométer távolságból egészen másnak tűnik a mindennapi létünket meghatározó kelet-közép-bozót-európai „álarcos bál”. Az alapkérdések és az azokra adható elfogadható és gyakorlatba ültethető válaszok azonban az otthonira emlékeztetnek. Mindennek sajátos dimenziót kölcsönöz, hogy az RMDSZ oly nagy reményekkel várt kormányzati részvétele, az oly gyakran hangoztatott román-magyar interetikus „modell” már Svédországban sem tűnik olyan rózsaszínűnek. Illúziókeltés helyett jó lenne megszívlelni Tóth Károly Göteborgból küldött intelmeit: a többség számára Erdély, a Felvidék, Kárpátalja, Bácska birtoklásának kérdése már régen nem erkölcsi, történelmi kategória. A többség minden esetben zsákmányféltő politikai lényként helyezkedik szembe a legtermészetesebbnek tűnő követelésekkel is! Ezért fut zátonyra az autonómia-elképzelések, a két- vagy többnyelvű táblák ügye, az önálló iskola- és intézményhálózat megteremtésére irányuló próbálkozások sorozata. Ezek az utóbbiak a „pragmatikus” Nyugatot is a legkevésbé sem érdeklik. Trianon kísértete állandóan itt kóvályog közöttünk. A „zajszint” csökkenését sürgető felhívások, a több évtizedes kisebbségi lét tapasztalatai arra figyelmeztetnek: újfajta, a világ minden részébe szétszóródott magyarságot átfogó és ismereteit figyelembe vevő nemzetstratégiát kell sürgősen kidolgozni! Tófalvi Zoltán--------------------------------------------------------------------------------------------\ Napfény Otthon Az Evangélikus Gerontológiai Egyesület által működtetett Napfény Otthon Alapítvány és a VIII. kerületi önkormányzat — mint létrehozók — ezúton értesíti az érdeklődőket az építés alatt álló, emelt szintű idősek otthona létesítéséről. Az otthon a Budapesti Füvészkerttel szemben, a Klinikák és gondozott parkok közelében, az Illés utca, a Korányi Sándor utca és a Dugonics utca által határolt saroktelken épül. Címe: 1083 Budapest, Illés u. 38. A lakrészek: egy szoba, fürdőszoba, előszoba, minikonyha, beépített szekrény (22 m2); egy szoba, félszoba, fürdőszoba, előszoba, minikonyha, beépített szekrény (30 m2); egy szoba, hálófülke, fürdőszoba, előszoba, minikonyha, beépített szekrény (32 m2). A pincében fedett, őrzött gépkocsi tárolásra van lehetőség, külön megváltás ellenében. Mit nyújt a Napfény Otthon az ottlakóknak az önálló lakrészeken kívül? — Közös helyiségeket (társalgót, éttermet, tornatermet, mosó-vasaló és szárító szobát, imatermet, könyvtárat, orvosi szobát, átriumos belső kertet, szükség szerinti tárolási lehetőséget). — Szolgáltatásokat (állandó melegvizet, fűtést, világítást, takarítást, ágyneműmosást). — Mindenki rendelkezésére álló felszereléseket (automata mosógépeket, vasalókat). — Magas színvonalú ellátást (24 órás szakápolói felügyeletet, ápolást, orvosi ellátást, napi háromszori étkezést, szükség esetén diétás étkezést, étkezéskor kiszolgálást, lelkészi szolgálatot, kulturális szolgáltatásokat, programok szervezését, fodrász, pedikűrös igénybevételének lehetőségét, büfét) — Szép természeti környezetet (zárt belsőkertet, a közeli Füvészkertbe ingyenes belépőt), számos bevásárlási lehetőséget, kitűnő tömegközlekedést (például metró). — Kellemes és szép környezetben kulturált és emberséges légkört. A leendő Napfény Otthon lakója által teljesítendő alapítványi befizetés összege a kiválasztott lakás nagyságától függ. Ez a befizetés fedezi a lakrész és a közös helyiségek életre szóló használati jogát, az úgynevezett rezsiköltségeket (víz, villany, fűtés), az otthon által nyújtott szolgáltatásokat a lakó élete végéig. Használati jog megváltás: 1 szobás lakrész esetén: 24 ezer USD vagy ennek megfelelő forint; 1,5 szobásnál: 36 ezer USD vagy ennek megfelelő forint. Aki úgy dönt, hogy a Napfény Otthon lakója lesz, az megállapodást köt a Napfény Otthonnal, a törvényes előírásoknak megfelelően, két tanú jelenlétében. A használatbavételi díj életre szóló ottlakást biztosít a Napfény Otthonban. Az Otthon lakójának tehát használati joga van. Az általa kizárólagosan használt lakrész nem örökölhető. Az Otthon a használatbavételi díjakból fedezi az Otthon felépítésének, fenntartásának és működtetésének költségeit, a karbantartás és a szolgáltatások költségeit. Az Alapítvány non profit karitatív szervezet, nyereségérdekeltsége nincs. A Napfény Otthonba 1997 negyedik negyedévétől lehet beköltözni. Beköltözés után kizárólag a napi háromszori étkezésért kell fizetni. Havi térítési díj 1997 szeptemberétől havi 300 USD, mely az inflációnak megfelelően módosul. A fodrászat, a pedikűr és a büfé igénybevételéért természetesen fizetnie kell. Egy önálló lakrész kizárólagos használati jogával egyedülálló személy vagy házaspár rendelkezhet. Természetesen két testvér is megoszthat egymással egy lakrészt. Ha a házaspár vagy testvér kíván élni egy lakrész használati jogával, a használatbavételi díj kettőjük között oszlik meg. A Napfény Otthonban bárki lakhat, aki el tudja képzelni az életét egy ilyen otthonban, és akinek anyagi körülményei ezt lehetővé teszik. Az Alapítvány senkitől sem kérdezi meg, hogy milyen vallású, vallásos-e vagy sem. Semmilyen felekezet híveit nem részesíti előnyben. Az Otthon lakói akkor, oda és annyi időre távozhatnak el, amikor, ahová és amennyi időre csak akarnak. Az Otthon csak azt kéri, hogy ezt jelentsék be. Az Otthon lakói természetesen bármikor fogadhatják vendégeiket. Az általuk használt lakrészben azonban még átmenetileg sem alhatnak vendégeik. Az Otthon lakóinak nyugalmát a házirend védi. Mit vihet magával az, aki beköltözik az Otthonba? Mindazokat a bútorokat, használati és berendezési tárgyakat, értékeket, személyes vonatkozású tárgyakat, amelyekkel be akarja rendezni lakrészét. Aki szívesen élne a Napfény Otthonban, az levélben jelezze a következő postacímre: Napfény Otthon Alapítvány, 1056 Budapest, Pf. 141. Érdeklődés: 2030 Érd, Kende u. 4. Telefon: 36-23-369-020. V_____________________________________/ rr A Canada-Transatlantic Kiadó gondozásában MÉG KAPHATÓ KRISZTINKOVICH MÁRIA Híd a víz alatt című regénye A kanadai Vancouverben élő írónő az 1937—1945 közötti időszak polgári világának megpróbáltatásait dolgozza fel egy fiatal lány, illetve asszony szemével. A 320 oldalas, ízléses kivitelű, illusztrált könyv kapható budapesti könyvesboltokban, a New York-i Püski Könyvesházban, a torontói Pannónia könyvesboltban, a montreáli B.C. Promotions-nél (481-2447), valamint megrendelhető budapesti szerkesztőségünk címén: 1022 Budapest, Bimbó út 53., fsz. 2. Ára: 950 Ft (postaköltséggel együtt), illetve montreáli szerkesztőségünk címén (nyugati olvasóink számára): P.O.Box 125, Mt. Royal Stn., Montréal, QC H3P 3B9, CANADA Ára: 30 kanadai dollár vagy 27 US-dollár (postaköltséggel együtt) Kérjük Eszak-Amerikán kívüli olvasóinkat, megrendelésüket nemzetközi pénzesutalványon (money order) küldjék be.
