Nyugati Magyarság, 1998 (16. évfolyam, 3-12. szám)

1998-03-01 / 3. szám

XVI. évfolyam, 3. szám 1998. március A DEMOKRATIKUS ÉS NEMZETI SZELLEMŰ NYUGATI MAGYARSÁG HAVILAPJA /---------------------------------------------------------------\ WASS ALBERT Emlékezés egy régi márciusra Az erdőszélen hóvirág fehérlett. Sarjadó gyepen az iskola glédáhan állt, mint még soha. Valaki a Talpra Magyart szavalta. Aztán a tanító beszélt a szabadságról. Hallgatta sok parasztgyerek, oldalt a jegyző, meg a pap s tisztes, komoly, ősz emberek. A harangozó tartotta a zászlót, vén bajszos arcán zord egykedvűséggel. S a tanító lelkesen magyarázta, hogy mi is történt ezelőtt sok, nagyon sok évvel. Hősökről beszélt és csatákról s arról, hogy miként folyt a vér, amikor annyi ember meghalt valamiért. A többiek hallgatták némán. Hitték is, nem is, a mesét. Öreg volt már a múlt. Setét s bizonytalan ködök takarták. S egyszerre csak egy kisgyerek hangosan megszólalt hátul: „Édesanyám! Mi a szabadság?” A tanítóban elakadt a szó. Odanéztek mindannyian. Az asszony pedig felsóhajtott és azt felelte: „Amikor hazajönnek a katonák, fiam.” Ó, hóvirágos régi Március...! Azóta mennyi vér ömlött megint, s részeg torokkal hányszor ordították közénk a véres jelszót, hogy „szabadság!” Voltunk azóta hősök, mi magunk is. Hősök, pribékek, árulók, gazok, honmentők és hazátlanok, voltunk minden, amit csak akartak a habzó szájú álapostolok. Négyszer szabadítottak föl azóta propagandás vad próféciával és mind a négyszer más zászló alatt! És mind a négyszer esküdtek reá, hogy most lettem szabad! Hát ez a szabadság, emberek? Szónokló, híres emberek! Élők s holtak mind ezt akarták...? S mi lesz, ha majd egy szép napon megkérdezi egy kisgyerek: „Édesapám, mi a szabadság...?” Ó, hóvirágos régi Március... Talán sóhajtunk egyet mi is akkor és csak annyit mondunk csöndesen: fiam, szabadság az, ha majd hazatérhetünk mindannyian. Bajorerdő, 1947. V_________________________________________ Európa csendes? Szentkorona-eszme Madách Imre Ifj. FEKETE GYULA ZÉTÉNYI ZSOLT TULOK MAGDOLNA (3. oldal) (5. oldal) (8. oldal) V___________________J \____________________/ v____________________/ BEKE GYÖRGY Március Idusa Győzhetett volna-e Petőfiék márciusi forradalma az egész nemzet támoga­tása nélkül? Vajon mekkora része volt a sza­badságharc bukásában — a katonai erőviszonyok megváltozása, az orosz cár beavatkozása mellett — annak, hogy 1849 nyarára megtörött a nemzet egysége, felőrlődött ellenálló képes­sége? A százötven évvel ezelőtt lezajlott Nagy Magyar Forradalom történelmi tanulsága, hogy egy nép csak egység­ben, lelki összeforrottságban mutat­hatja meg a benne feszülő alkotó erő­ket vagy a védelmező hősiességet. Vitathatatlan, hogy az emberi teljes­ség egyben sokszínűség, lévén min­denki saját és sajátos egyéniség, el­térő arcvonásokkal és különböző lelki habitussal. Ezek a más-más tulaj­donságok csakis a minden értéket elismerő demokráciában érvénye­sülhetnek. De éppen a demokrácia, a szabad­ság védelmében néha alá kell rendel­nünk egyéni érdekeinket, nézeteinket vagy akár az életünket a közös ügy­nek, a nemzet szolgálatának. Ilyen idők jártak magyar földön 1848 már­ciusában és a békés forradalmat kö­vető véres szabadságharcban. Ritka történelmi pillanat volt az, amikor a felszabadított jobbágy, a kiváltságai­ról lemondott nemes vagy a felvilágo­sult, néppel azonosuló arisztokrata együtt vállalta a társadalmi változáso­kat és a fegyveres harcot, a szenve­dést, a lemondást vagy éppen a halált. Petőfi Sándor és a koltói „vad gróf’, Teleki Sándor barátsága a kor­szak jelképe. Ennek a jegyében for­rott össze a nemzet. Ha a bécsi udvar nem kényszeríti ránk a fegyveres har­cot, talán ez a magyar-magyar talál­„Eltiport nemzet újjászülethet, de öngyilkos nemzetre nincs feltámadás” Kossuth Lajos kozás elmarad. A Magyar Negyven­­nyolc nemcsak számunkra az erő, a tanulságok és a történelmi figyelmez­tetések örök forrása, hanem megfon­tolásra érdemes bölcsesség a minden­kori elnyomó hatalomnak is. Az erőp­róbán egybeötvöződik testben és lé­lekben mindaz, ami együvé tartozik. Nemzeti egységünk először a tör­ténelemben valósult meg, Bécs és a világhatalmak ijesztő nyomása alatt. Ha a múltba tekintünk, belső tusako­dások vagy véres leszámolások riasz­tanak. Koppány lázadása, Ajtony és Csanád testvérháborúja, főúri zendü­lések a királyi hatalom ellen, torzsal­kodások egymás között, Csák Máté kiskirálysága, reformáció és ellenre­formáció, kuruc-labanc háború... Ta­lán a török elleni harcok egyesítették valamennyire a nemzet erőit. De Má­tyás győztes hadjáratai mögött is ott látni a belső ellentéteket, a király vi­szályát rokonaival, szellemi barátai­val vagy erdélyi helytartójával, a vaj­dával. 1526 okai között is meglátni a vetélkedő csoportérdekeket, amelyek lebéklyózták Szapolyai Jánost, nem engedték, hogy a szorongatott királyi sereg segítségére siessen a mohácsi csatamezőre. A Magyar Negyvennyolc évtize­deken át gyűjtötte az erejét, amíg már­cius Idusán kiállt a síkra. A forradalmi fellobbanásban ott munkált előző időszakok szellemi erjedése, pezs­gése: a reformkorszak. Aranka Györ­­gyék nyelvmívelő mozgalma Erdély­ben, Kazinczy Ferencék nyelvújítása, a bécsi testőrírók felébredő és éb­resztő magyarsága mind-mind Már­cius Idusát készítették elő. Mert a forradalmak csak akkor győznek, ha véghezvivőik lélekben fel vannak ké­szülve a feladatra. A császári Bécs abban tévedett végzetesen, hogy elhitte Herder jósla­tát: a magyar nyelv a pusztulás pere­mére érkezett, a nemzet cserben hagyta anyanyelvét és így megfosz­totta magát ellenálló erejétől. Pedig éppen az ellenkezője tör­tént. Sok ezeréves szolgálata után, a nyelv véghezvitte legnagyobb csodá­ját: a nemzet kohéziójává lett. Tamási Áron ezt a folyamatot ki­sebbségi magyar íróként fogalmazta meg Erdélyben, nehéz időkben, mi­kor anyanyelvűnk oltalmazó erejére megint a legnagyobb szükségünk lett a megmaradásban: „Ä különböző nyelvek melegéből keltek ki a különböző népek, melye­ket az atyafiság és az együttes érdek alapján a közös szó szervezett nemze­tekké. Velünk is ezt történt. A magyar­­(Folytatás a 4. oldalon) BÍRÓ ZOLTÁN Március, a hatalom Nekünk, a pesterzsébeti poros utcák kölykeinek, suhancainak március ti­zenötödike mindig a fehér ing és a kokárda ünnepe volt. Mentünk a Kos­­suth-szoborhoz felöltözve és fellobo­gózva, kívül, belül. Minden évben a csendes, büszke tüntetés napja volt ez az ötvenes években. Hiába csaltak, hiába hazudtak, hi­ába erőltettek „vörös sarkokat” az is­kolai termekbe, mi akartunk magya­rok lenni és azok voltunk, mindenek ellenére. A hétköznapokon, a grundon szét­váltunk, az egyik csapat mindig ma­gyar volt, ha fociztunk, vagy lovas­csatáztunk, a másiknak azonban min­dig idegennek, németnek vagy „rusz­­kinak” kellett lenni ahhoz, hogy ér­telmet nyerjen a küzdelem. Március tizenötödikén azonban összeálltunk, nem volt közöttünk ide­gen, csak fölöttünk a sejtett, nekünk ritkán megnyilvánuló hatalom. Azt éppoly egyszerűen és természetesen utáltuk, mint amilyen egyszerűen és természetesen tekintettük magunké­nak a kokárdát, Petőfi és Kossuth ké­pét és az ünnepet. És így volt ez később is, a legu­tóbbi időkig. Az ünnep bennünk érett meg minden márciusra, ezért volt iga­zán tavaszi, őszinte és nemes. Érlelte a dac, az ellenállás ösztöne és a szép magyar emlékezet. Ahogy figyelem most is évről-évre az egykor várakozástól, feszültségtől és tavaszi szemektől szép márciusokat, úgy látom, évről-évre kopik az ünnep. A szabadság látszatában, a nemzeti függetlenség külsőségeiben és a csa­lódott, a pártpolitikai ágálásoktól fá­rasztott nép általános kiábrándultságá­ban kopik. És közben köszörülik a kést, hogy egy nemzet szervezetéből kioperálják végleg Petőfi és Kossuth emlékét, s beültessék helyükbe ismét a Habsburgokat és a nemzetközi pénz­világ mágusait. Országos piacunkon most „március kofái” nyüzsögnek, fen­tebb, kulturális magaslatokban, inter­net-lázban, „március szentjeit” és min­den becsületes magyar történelmi gon­dolat mártírjait feledtetik. . Nekem mégis — Adyval szólva — március az életet és a tüzet jelenti, mert „az Élet szent okokból élni akar”, és hihetetlen, hogy ne jöjjenek újabb márciusi ifjak, akik a tüzet nem hagyják kialudni. 1022 Budapest, Bimbó út 53., fsz. 2. P.O.Box 125, Mt. Royal Stn. Montréal, QC H3P 3B9, CANADA ffloomgsiipBams ©O' Göd© DO®m@][7®0© dlD®©©Q(í]©[i]G 116.-Ft — $3.00 NYUGATI

Next

/
Thumbnails
Contents