Nyugati Magyarság, 1997 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1997-01-01 / 1-2. szám
10. oldal Nyugati Magyarság — Hungarians of the West — Hongrois d'Occident 1997. január-február KŐVÁGÓ JÓZSEF 1913—1996 Gyönyörű, de nehéz élete volt. Gyönyörű, mert egy életen át híven szolgálta édes hazáját, Magyarországot. Gyönyörű, mert megérhette századunk két nagy átkának, a nemzeti szocializmusnak és a kommunizmusnak a bukását. Gyönyörű, mert mindkettő megbuktatásában tevékenyen részt vett. Gyönyörű, mert aktív szerepe volt 56 csodájában. Nehéz élete volt, mert egy kis nép szolgálata sosem könnyű diadalok sorozata. Nehéz, mert a nácik és a bolsevikok apokaliptikus hadaival kellett szembeszállnia— a győzelem hitével, de a diadal reménye nélkül. Nehéz, mert igazi segítséget nemigen kapott a Gonosz elleni küzdelemben. Mégis gyönyörű volt az élete, mert elvbarátaiban soha nem kellett csalódnia, s éltető eszméit, a szabadság és a függetlenség ideáját élete végéig megőrizte szívében. Sorsom nagy ajándékának tartom, hogy legalább élete utolsó szakaszában emberi közelségbe kerülhettem Vele, s így nem egy magyar hős hideg szobraként, hanem nagyszerű emberként fog élni szívemben. Kővágó József a náciellenes Magyar Függetlenségi Mozgalom keretében a Kiss János vezette katonai szárny munkájában vett részt, az altábornagy segédtisztjeként. A vezérkar lebukása után őt is letartóztatták, de tábornoka önfeláldozó vallomásának köszönhetően elkerülte a könnyű kézzel osztogatott súlyos ítéletet. Ezekben a nehéz napokban csatlakozott a Független Kisgazdapárthoz. 1945 tavaszán a főváros megbízott alpolgármestere lett, az őszi választások után Budapest — most már választott első embere és nemzetgyűlési képviselő. Fő feladatának a fázó és éhező lakosság szenvedéseinek enyhítését tartotta. Munkája eredményeként nagy mennyiségű gyógyszer és kórházi felszerelés került a kórházakba, a gyerekek tízezrei jutottak ingyen ebédhez, s négymillió dolláros UNRA-segéllyel enyhítette a felnőttek nélkülözéseit. A nagyhatalmi politika azonban megint beleszólt életébe. Kovács Béla elhurcolása, Nagy Ferenc és Varga Béla emigrációba kényszerítése után lemondott a polgármesteri megbízatásáról, és visszavonult a politikától. 1950-ben az ÁVO utánanyúlt, s hamis vádak alapján életfogytiglani börtönre ítélték. Itt kell szólni feleségéről, Varga Ilonáról, aki a nagy magyar asszonyokhoz méltóan, hűségesen kitartott férje mellett a börtönévek alatt, sok nehézséget, zaklatást és kényszert elviselve. Kővágó József 1956 szeptemberében szabadult. A forradalom napjaiban — a szintén nemrég szabadult Kovács Bélával együttműködve részt vett abban, hogy a Nagy Imre kormány a forradalom mellé állt. A fővárosi Nemzeti Bizottság újból polgármesterré választotta. Erről később így írt: „Életem legnagyobb elégtétele volt, hogy hat és fél év börtön után az emberek emlékeznek rám, és méltónak tartanak arra, hogy újra elfoglalj am ezt a magas állást. Ez szimbolikusan azt jelentette, hogy jó polgármestere voltam Budapestnek 1945-től 47 júniusáig, amikor lemondtam.” A forradalom eltiprása után, november 30-án családjával együtt Nyugatra menekült. Januárban nyilvános vallomást tett az ENSZ különbizottsága előtt. Itt jelentette ki: .November végére mindenki előtt világosság vált, hogy Kádár csupán egy új Quisling, aki moszkvai urainak a parancsait szajkózza”, s akkor kiáltotta világgá: „Ez a kis nemzet, amely olyan sok hőst szült, jobb sorsot érdemelne.” Ezért aj óbb sorsért küzdött élete hátralévő részében. Cikkezett, előadásokat tartott, rádió- és tévészerepléseket vállalt, utazott, tárgyalt, visszaemlékezéseket, tanulmányokat, könyveket írt (PL: „You Are All Alone”, „Emlékezés a náci-ellenes Magyar Katonai Ellenállásra” stb.). Tevékenységével a magyar ügynek sok-sok barátot szerzett Európában, Amerika-szerte és a Távol-Keleten egyaránt. Munkája elismeréseként a Magyar Bizottság (a Magyar Bizottmány utóda) alelnökévé választották (egy ideig a Rabnemzetek Szövetségének is alelnöke volt), s a Bard College díszdoktori címmel tüntette Bodnár Gábor, Cserkészszövetségünk megálmodója és félévszázadon át gondos vezetője, 1996. december 22-én garfieldi otthonában hosszas szenvedés után, családja körében elhunyt. Bodnár Gábor életműve — a külföldi magyar cserkészet — mindenütt észlelhető a nyugati magyarság szórványközpontjában. Életét annak szentelte, hogy a történelmi sorscsapások következtében Nyugatra szakadt magyarság leszármazottainak jelentékeny része megtartsa őseinek anyanyelvét, kultúráját és a magyar cserkészet humanista, keresztény és magyar szellemiségében nevelődve, magyarságát lelkében és tetteiben megőrizve legyen hű és hasznos polgára befogadó hazájának. Bodnár Gábor egy énisége az évtizedek folyamán legendaszerűvé vált a cserkészetben. Azon vezetők közé tartozott, akik szívvel-lélekkel törekedtek arra, hogy megvalósíthassák álmukat: a magyar cserkészet hagyományainak és Teleki Pál gróf nemzeti szellemi cserkészreformjának átmentését a magyar nemzet jövője számára. Munkájának eredményét bizonyítja, hogy megközelíti az ötvenezret azoknak a nyugati magyaroknak a száma, akik az elmúlt ötven évben, rövidebb-hosszabb ideig részt vettek a magyar cserkészéletben. Közülük sok ezren ma is hűséges magyar cserkészek. 1920. szeptember 9-én született Miskolcon. Középiskoláit is ott végezte, és katolikus létére büszke volt arra, hogy tanulmányait az 1560-ban alapított Lévay József református főgimnázuimban kezdte. Érettségi után a Ludovika Honvédakadémián szerezte meg a szervezéshez szükséges ismereteket, melyek született szervezőképességének határozott keretet adtak. 1935-től kezdve cserkészkedett, s 19 éves korában elérte a legmagasabb cserkészvezetői rangot, és 1942-től tagja lett az Országos Cserkész Nagytanácsnak. A vesztett háború után katonai alakulatával Németországba került. A magyar határon, hazájától búcsúzva megfogadta, hogy amíg él, a magyarságot fogja szolgálni minden erővel. Életpályája nyitott könyv, és bizonyság arra, hogy fogadalmát megtartotta. ki. 1991. október 23-án megkapta a Magyar Köztársaság Érdemrend középkeresztjét a csillagokkal, 1992-ben pedig B udapest díszpolgárává választották. Az 56- os forradalom 40. évfordulóján a főváros díszvendége lett volna, de akkor már súlyos beteg volt, nem tudott hazajönni. Kovács Béla, Nagy Ferenc és Varga Béla után az 1945—47-es demokratikus szakasz kisgadapárti vezető politikusai közül ismét elhagyott bennünket egy nagyszerű ember, aki sosem tévesztette össze az egyéni érdeket a közérdekkel, aki mindig a haza javát tartotta szem előtt, aki mindig megtalálta azt a helyet, ahol tehet valamit népe szabadságáért, hazája függetlenségéért. Éppen ezért volt élete nehéz, de gyönyörű élet! Török Bálint A németországi Pfarrkirchenben, 1947-ben bekapcsolódott az akkor — menekülttáborokban — bontakozó magyar cserkészet munkájába és haláláig annak célkitűzéseit szolgálta, fejlesztette és irányította. 1950-ben elvégezte a legmagasabb fokú nemzetközi cserkészkiképzést, és elnyerte a Gilwell Wood Badge-t. Az otthon betiltott cserkészmozgalom örökébe lépett külföldi Magyar Cserkészszövetség vezető tisztje 1947-től, ügyvezető elnök 1961-től, végül főtitkár 1993-tól 1997-ig. Önkéntes nyugalombavonulása után is szívén viselte a magyar cserkészet gondját halála órájáig. Három könyv szerzője (A magyarországi cserkészel története, Néprajzi Vázlatok, Scouting in Hungary)Munkatársaival öt cserkészpedagógiai könyv szerkesztője, számtalan újságcikk írója, s szerkesztője volt a külföldi Magyar Cserkésznek és a Vezetők Lapjának is. Bölcs tervszerűséggel irányított munkája révén a cserkészet számos intézménnyel gazdagodott (cserkészházak, cserkészparkok, vezetőképző keret, nevelő táborok, iskolatáborok, regöstáborok, hétvégi cserkésziskolák, cserkész-érettségi stb.), és a nyugati magyarság megtartó alappillérévé vált. Számos magyar egyházi, társadalmi és kulturális intézménynek volt tagja, munkatársa, tanácsadója, vezetője. Történelmi érdemei közé tartozik a kárpát-medencei magyar cserkészmozgalmak újjáélesztéséért kifejtett öntudatos és hatékony munkássága, amiben vezetői törzse lelkesen támogatta. Cseh Tibor CSANÁD BÉLA 1926—1996 Amikor novemberben összejöttünk az Adalbertinumban, hogy 70. születésnapját megünnepeljük, köszöntésünk inkább emlékezéssé vált. Csak lélekben volt velünk, hiszen már nem tudott lejönni közénk, személyesen nem találkozhattunk Vele. Azóta pedig végképp kilépett az időből. Kiemelkedő emberi, papi, tudósi, költői, írói, műfordítói, szerkesztői, tanítói, közéleti és szervezői munkássága nemcsak azok számára szellemi örökség, akik személyes kapcsolatban álltak vele, hanem az egyház, az összmagyarság, a világirodalom számára is. Fő műve, az 1989-ben életre hívott Keresztény Értelmiségiek Szövetsége egyre elmélyültebben és kiteijedtebben folytatja tevékenységét a magyarság fennmaradásáért. Rangja szerint pápai prelátus, címzetes apát és kanonok volt, de szerénysége miatt ezt csak igen kevesen tudták róla. „Pokoli dolog az emberek idejének a lefoglalása, és az, ahogyan a keresztény lelkületet víz alá akarják nyomni” — mondta novemberi interjúnkban. Kiapadhatatlannak tűnő munkálkodása, fájdalmunkra, most örökre abbamaradt. r—' — — — — — — — n i ii / I MEGRENDELŐ SZELVÉNY @ Kérjük a megrendelő szelvényt nyomtatott betűkkel kitölteni és kivágva — csekket mellékelve — címünkre beküldeni: NYUGATI MAGYARSÁG P.O.Box 125, Mt. Royal Stn., Montreal, QC H3P 3B9, CANADA NÉV:............................................................................................ CÍM:............................................................................................................................... Megrendelés egy évre: Kanada: CA-$30; egyéb országok: US-$30 | TÁMOGATÁST KÖSZÖNETTEL FOGADUNK! | BODNÁR GÁBOR 1 920—1 996 A változás változása „Játszanak. Azt játsszák, hogy nem játszanak. Ha kimutatom nekik, hogy látom, mit csinálnak, megszegem a szabályt és megbüntetnek. Azt kelljátszanom, hogy nem látom, hogy játszom.” (Laing) A változás a létezés legáthatóbb eleme, mind a személyes életben, mind a társadalmakéban vagy a történelemben, mégis igen kevesen értik a lényegét. Filozófusok, politológusok, matematikusok elméletei legtöbbször teóriák maradnak, spekulációk, amelyek a problémák megoldásában rendszerint nem hasznosíthatók. Hasonló a helyzet a társadalmi bajok állandósulásával kapcsolatban is. Ezt igazolják a meghiúsult reformtörekvések, a válságkezelő stratégiák eredménytelenségei, a túlélési manőverek csődjei és minden, mélypontra zuhant, úgynevezett kibontakozási folyamat. A változással kapcsolatosan rengeteg téves nézet makacsul tartja magát: például az, hogy ha valami rossz, akkor annak az ellenkezője szükségképpen jó. Pedig az ellentétek együttesen az állandóság patthelyzetét tartják fenn. Hamis az az alternatíva, amely két szélsőséges helyzetet kínál fel, és hamis az is, hogy ezek közül mindenképpen választani kell (ennél csak az elképesztőbb, amikor egy párt saját magát hirdeti egyetlen, alternatíva nélküli lehetőségnek). A politika mindig is él az éles kontraszt-hatásoknak ezzel a nagyon is bevált, olcsó propagandafogásával, hogy tudniillik a jobb élet megteremtését ígéri megválasztása esetén: kevés adót, magas életszínvonalat, társadalmi juttatásokat, békét, virágzó jólétet. Amikor viszont bekerülnek a parlamentbe, megkezdődik egy sajátságos lefékeződés, a folyamatok, a reformtörekvések irányt változtatnak, eltorzulnak. Ez természetesen a politikusok nagy részét egyáltalán nem bántja, hiszen az előny, amelyhez hozzájutottak, bőven feledteti veiül a közállapotok ellehetetlenülését, a joghézagokat vagy a szociális problémákat. Hamar kiderül, mennyivel könnyebb hatalmas távlatot megcélzó ideológiát hangoztatni, mint bármilyen apró problémát konkrétan megoldani. És a mindenkori kormány megvédi tagj ait, bármennyire is inkompetens a szegénység, a bűnözés, a szenvedélybetegség, akisgyermekek vagy öregek problémáinak megoldásában. Az egyre jobban elhúzódó és egyre súlyosbodó problémáknak soha nincs felelőse. így azután a politikusoktól hiába is várnánk el, hogy szorgalmazzák a társadalmi folyamatok változásainak a megértését (az ok elősegítéséről nem is beszélve). A változás vizsgálata igen nehéz dolog. A fogalom eszköztára statikusnak és túlzottan szegényesnek tűnik egy olyan folyamat megragadására, amelyet folytonos dinamizmusa magához az életfolyamathoz tesz hasonlatossá. A filozófiában is csak akkor vált lehetségessé, hogy a gondolkodás tárgya legyen, amikor kialakult az állandóság, az invariancia fogalma. A görögöknél Herakleitosz volt a változás specialistája. A „minden folyik” vagy a „nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni” valóban megragadta a változás lényegét. Arra is utalt, hogy a változás spontán módon is érvényesül a dolgok irányulásában, és minden fejlődés, illetve növekedés ebbe a spontán folyamatba tartozik. Mindez nem teszi fölöslegessé a változás természetének kutatását, és azt a törekvést, amely az igazi változásokat igyekszik létrehozni. Ami nagyon fontos, az a változás és állandóság együttes vizsgálata. Megtévesztő, ha akár az egyiket, akár a másikat tekintjük fontosabbnak, elsődlegesnek, természetesnek vagy magától értetődőnek, mert a kettő — noha természetük ellentétesnek mutatkozik — sajátságos egymásrautaltságban működhet csupán, és egyik a másik nélkül nem érthető, nem értelmezhető. Félrevezető külön-külön vizsgálni azokat, és az így alkotott elméletek semmire sem használhatók. A hazánkban zajló társadalmi folyamatok hat éve is másképpen alakulhattak volna, ha az állandóság és a változás kölcsönhatását politikusaink jobban értenék. Kevesen látták tisztán, hogy „mindent” a rendszerváltozás sem módosíthat, hiszen az emberek is ugyanazok maradtak. Még kevesebben látták azt, mi az, amin kell és lehet, és mi az, amin nem kell és nem lehet változtatni. A jelenlegi alkotmánybarkácsolás a leghalványabb jelét sem mutatja annak, hogy az állandó és a változó közötti törésvonalat a honatyák közül bárki képes lenne eltüntetni. Az állandóság és a változás kölcsönösségének és egymást fenntartó folyamatának a meg nem ismerése alakítja ki a circulus vitiosusokat, a feloldhatatlannak tűnő játszmákat. A pszichológia—részint a terápiában, részint a kommunikációkutatásban — sokat tett az emberi viselkedést és a társadalmi helyzetet fenntartó változások gyakorlatban hasznosítható elméletének megfogalmazásában. Mindenekelőtt Paul Watzlawick és munkatársai dolgozták ki az első- és másodfkú változásról szóló elméletüket, amely igen komoly eligazítást nyújt a társadalmi körülmények megértésében, a helyes változtatások előidézésében. Az átváltás és a változat nem érinti a rendszer egészét. Csupán néhány tagja cserél helyet, vagy reciprokába fordul, de ezek nem érintik a rendszert fenntartó struktúrát és az abban zajló folyamatokat. A változatok meg amolyan politikai parafrázisok, s hasonlatosak a „Boci boci tarka” eltérő hangnemben megírt, de lényegében azonos dallamához. Ezeket pártjaink retorikának hívják. Tulajdonképpen utópisztikus ígéreteket, amelyek nem a rideg valóságban gyökereznek. Játszadozások, amelyek mentesek a felelősségtől, ajószándéktól és a tenni akarástól (ez politikusok vonatkozásában például a közjó szolgálata lehetne). Nagy különbség van persze a játék és a vég nélküli játszadozás között: a komoly játékban eldől a mérkőzés, a játszadozásban viszont nincs benne a folyamat lezárása, a metalépés, a minőségi ugrás, hanem csak a vég nélküli „húzd meg, ereszd meg!” kötélhúzása. A változás mindig mozgással jár, mondhatjuk, azonosítható azzal. A hely- és helyzetváltoztatáson kívül magában a mozgásban is létrejöhet változás: például gyorsulás vagy lassulás formájában. Ehhez a metamozgáshoz hasonlítható magának a változásnak a vizsgálata, amely arra irányul, hogy kiderítse: miként zajlik spontán módon, miként lehet elősegíteni, s milyen magának a változásnak a változása. A másodfokú változásban az a hatványozottság van jelen, mint a gyorsulásban. A másodfokú változás a metalépés, a minőségi változás, a magasabb logikai szint szabályaihoz való alkalmazkodás. A vég nélküli játszmákat csak a másodfokú változás szüntetheti meg, vagyis olyan magatartás, amely nem száll ringbe a félmegoldásokért, amelynek programja tartalmazza a lezárást, a véghezvitt, befejezett feladatot. Mindezt azért tartom fontosnak megosztani az olvasóval, mert hazánkban immáron fél évszázada folyik olyan játszma, amely irracionális célokért áldoz fel nemzedékeket. Az állandósult krízishelyzetben folyton piacra dobott, újabbnak tűnő utópiák további válságokhoz vezetnek. És ezek az utópiák csak másodlagos változással szüntethetők meg. Ha ugyanis felismeijük, hogy a nagy politikai játék mire megy ki, már nem kell úgy tennünk, mintha mi is azt akarnánk, amit nem akarunk. László Ruth L.R.
