Nyugati Magyarság, 1997 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1997-01-01 / 1-2. szám

1997. január-február Nyugati Magyarság — Hungarians of the West — Hongrois d'Occident 11. oldal Magyar-Amerikai Koalíció A Magyar-Amerikai Koalíció a was­hingtoni Kossuth-házban december 7-én tartott hatodik, évi rendes közgyűlésén megválasztotta tisztségviselőit és Igaz­gatótanácsát: Tiszteletbeli elnök: Bertalan Imre; elnök: Lauer Edit alelnökök: Bodnár Gábor, Mustos István és dr. Somogyi Balázs. Ugyancsak megválasztották Vá­­rallyay Júliust titkárnak és Szekeres Zsoltot pénztárosnak. A Koalíció 29 tagú Igazgatótanácsá­ból 21 tag volt jelen különböző szerveze­tek képviseletében (még Denverből, Se­­attle-ból, illetve Hawaii-ból is). Az Igaz­gatótanács hároméves terminusra újravá­lasztotta Bertalan Imrét és Fekete Pált mint magánszemélyeket. A közgyűlést követően az új Igazga­tótanács számos döntést hozott a koalí­ció jövőbeli terveivel kapcsolatban. A Tanács többek között anyagi hozzájáru­lást szavazott meg a Magyar Baráti Kö­zösség és a Magyar Emberi JogokAlapít­­vány által közösen támogatott VII. Em­beri Jogok Szemináriumnak, valamint az Ameritech által szponzorált fehér házi Internship Programnak. A Koalíció hangsúlyozta folytatóla­gos elkötelezettségét a magyar-amerikai társszervezetekkel való együttműködése kiszélesítésére. A vezetőség egyhangú­lag elfogadta az új tagok felvételét, bele­értve a nagymúltú Amerikai Magyar Szövetséget. A Koalíció által rendezett fehér házi beszámoló alkalmával a következő sze­mélyek mondtak beszédet: Marilyn di- Giaccobe, a Fehér Ház Közönségkap­csolati Hivatalának vezetője, Daniel Fried, a Nemzetbiztonsági Tanács kö­zép- és kelet-európai részlegének veze­tője, Rudolph Perina, a Külügyminisz­térium európai és kanadai ügyeklcl meg­bízott főtitkárhelyettese ésDonald Herr, a Hadügyminisztérium NATO-szakér­­tője. A beszédeket követően a Koalíció tagjai kérdéseket intéztek a kormány tisztviselőihez. Az érintett témák között szerepelt a kormánynak a nemzeti ki­sebbségek kollektív emberi jogaira vo­natkozó álláspontja, annak süigető igé­nye, hogy Romániában a kommunisták által elkobzott egyházi javakat vissza­szolgáltassák, Magyarország NATO-fel­­vételének meggyorsítása, valamint az, hogy miként lehetne hatékonyan bekap­csolni a magyar-amerikai szervezeteket az USA által szponzorált magyarországi segélyprogramokba. Végül Lauer Edit köszönetét fejezte ki a Koalíció nevében a Fehér Háznak a közöttük fennálló és folyamatosan fejlődő jó munkakapcso­latért, Ujvági Péter pedig idézte Clinton elnök elismerő nyilatkozatát az 1956-os magyar forradalom 40. évfordulójának jelentőségéről. Az évi rendes Közgyűlés idén is egy­beesett a Mikulás Vacsorával. Az ünne­pélyes vacsora színhelye a német nagy­­követség épülete volt, ahol a 74 meghí­vott vendéget a Német Követség részéről gróf Nikolaus Lambsdorffüdvözölte. A vacsorán részt vett többek között: dr. Bánlaki György, a Magyar Köztársaság amerikai nagykövete. Trombitás Zsó­fia, a Magyar Nagykövetség kulturális és oktatási ügyekkel megbízott titkára, Ma­rilyn diGiaccobe, a Fehér Ház Közön­ségkapcsolati Hivatalának vezetője. Boj­tos László, a Magyar Köztársaság tiszte­letbeli konzulja, valamint Komjáthy- Pring Emese, ifj. Megyesy Jenó' és Szablya Helén Az ünnepélyes vacsora további ven­dégei voltak: Lynn Lambert, a budapes­ti Amerikai Nagykövetségre kinevezett első beosztott, Michael Michalak, a Külügyminisztérium kelet-európai de­mokráciákat támogató programjának he­lyettes tanácsosa, Mr és Mrs. Lenard Casimir a Lengyel Amerikai Kongresz­­szus részéről és Mr. és Mrs. Timothy Je­mal az Amerikai Örmény Közösség kép­viseletében. A magyarság kálváriája Ha összehasonlítjuk az Osztrák-Ma­gyar Monarchia nemzetiségeinek valós helyzetét az utódállamokba kényszerült magyarok szégyenletes állapotával vagy a felbomlott Jugoszlávia által statuált nemzetiségi tisztogatással, lehangoló kép tárul elénk. 1888 és a századforduló között mintegy ezer általános iskola épült az országban, s ennek java része nemze­tiségi iskola volt. A két világháború között a Csehszlo­vákiához csatolt Felvidéken ugyanennyi magyar tanintézet szűnt meg, s alakult szlovák iskolává. 1888-ban 18 román bank működött Erdélyben, 1899-ben pe­dig már 73. 1903-ban létrejött, törvényes keretek között, a mintegy száz román pénzintézetből álló erdélyi román ban­kok egyesülete, a Solidariteat, azzal a céllal, hogy védje a román nemzetiség gazdasági érdekeit. Ugyancsak kiemel­kedett gazdasági szempontból a szlovák Tatra, a román Albina és Victoria, vala­mint a Délvidéken a szerb hitelszövetke­zetek hálózata. A magyarországi romá­nok, szerbek gazdasági, kulturális hely­zete összehasonlíthatatlanul fejlettebb volt mint a Romániában \agy a Szerbiá­ban élőké... Egy évszázad múlva, az 1980-as években a román hatóságok adminsztra­­tív eszközökkel megtiltották a magyarok letelepedését Erdély nagyvárosaiban. Ugyanakkor tömegesen telepítettek be románokat. Ebben az évtizedben Maros­­vásárhelyre több mint 20 ezer román költözött, míg Kolozsvárra, a tervbe vett betelepítési kvótán túlmenően, 10 ezer román telepedett le. 1910-ben Újvidék­nek 43 %-a volt magyar, 1971 -ben 31%-a, míg a szerb lakosság aránya 29%-ról 60%-ra nőtt. Nemzetközi fórumok hivatalosan el­ismerik, hogy mintegy 40 ezer magyart végeztek ki Tito partizánjai, s a kitelepí­tett, kivégzett magyarok, németek he­lyébe elsősorban boszniai szerbeket tele­pítettek. Az első világháború alatt, 1916. au­gusztus 17-én létrejött egy titkos szerző­dés Románia és az antant hatalmak kö­zött, amelynek értelmében Románia megkapja Erdélyt, a magyar Alföldet a Tiszáig, Bánátot és Bukovinát, ha hadba lép a központi hatalmak ellen. A román csapatok tíz nap múlva lépték át Erdély határát. 1993-ban kerültek nyilvánosságra azok a titkos táviratok, utasítások, diplo­máciai iratok, amelyek mqztcllebbezhe­­tetlenül bizonyítják, hogy az 1920. június 20-án a magyarságra kényszerített tria­noni országvesztés pusztán záróakkordja volt a történelmi Magyarország felosztá­sának. 1919. február 8-án a Párizsban ülésező román és jugoszláv ügyek bizott­ságának jegyzőkönyve a román területi követeléseket rögzíti: Erdély és az alföldi megyék egy része: 85000 kirí. A bizottság 1919. február 17-ei ülé­sén Szatmárnémeti és környékének ho­vatartozásáról volt szó. Az olasz-francia álláspont szerint az 1916-os titkos szer­ződés alapján Szatmárnémetit és vidékit Romániához kell csatolni. Az angol dele­gáció álláspontja a következő volt: „Szat­márnémetiben kh 33 ezer magyar van ezer románnal szemben, s az aráry majd­nem ugyanez a vidék többi részén.A brit delegációnak ennek ellenére az a vélemé­nye, hogy a Románia és Csehszlovákia közötti kapcsolatok biztosítása miatt ezt a vidéket Romániához teli csatolni.” A francia hadsereg vezérkari főnök­ségének hírszerző szolgálata Prágából 1919. június 17-ei dátummal, C-R-1870. sz. titkos, szigorúan bizalmas helyzetfel­mérő dokumentumot küldött a francia kormánynak, amelynek másolatát Rich marsall és a külügyminisztérium egyidő­­ben kapták. „Szlovákiát majdnem teljes egészében elözönlötték a magyarok. Ér demes megyjegyezni, hogy a lakosság el­lenállás helyett segíti a magyarokat a cse­hek ellen... Hogy a szlovákok nem kér­nek a cseh imperializmusból, ez téry, s e tényeket könnyű ellenőrizni Masaryk, Kramar és Benes hazugságai ellenére.” 1993-ban jelent meg Párizsban a Kö­­zép-Európa és nemzetiségei c. könyv. A magyar származású André Reszler az első világháború után kisebbségbe szo­rult és kényszerített mintegy három és félmillió magyar sorsáról ezt írja: „A történelmet és földrajzot jelenleg kizárólag szlovákul és románul tanítják. A történelmi emlékműveket, ha nem volt lehetőség ezek eltávolítására, megfosz­tották eredeti nevezetességeiktől, és új név alatt szerepelnek. Nagy történelmi neveket ugyancsak megfosztottak ma­gyarságuktól, s úgy szerepelnek, mint a többségben élő nép történelmi alakjai... A gótikus, a reneszánsz vagy barokk templomok így lesznek a szlovák építé­szet vagy a román alkotózseni remekmű­vei... Újvidék Növi Sad név alatt valami­kor nívós kultúrintézményeivel a szerbek Athénje lett. Nem kell csodálkozni, ha a magyar kisebbségek emlékezete botla­dozik, a múlt körvonalai elmosódnak, és elvágva gyökereitől, az éltető források­tól, a magyar nemzettudat bizorytálán.” A második világháború alatt, ami tor Magyarország is hadszíntér lett, Sztálin követelte tábornokaitól, hogy Budapes­tet a legrövidebb idő alatt foglalják el.Az elhúzódó ostromot a tábornokok a két­­háromszorosára felduzzasztott védők számával indokolták. Sztálin ennek meg­felelő számú hadifoglyot követelt. így a Vörös Hadsereg tábornokainak paran­csára — akikről körutakat neveztek el Budapesten — összefogdosták az embe­reket, és a Szovjetunióba szállították a főleg fiatalokkal zsúfolt szerelvényeket. Gábor Áron, az erdélyi ágyúöntő le­származottja, a Magyar Vöröskereszt ak­kori főtitkára összeszedette a vagonok­ból kidobott cédulákat. Mivel a vonatkí­sérő katonák a felnőttekre lőttek, így gye­rekekkel folyt az adatgyűjtés, amíg Gá­bor Áront Budapesten a szovjet katonai hatóságok el nem rabolták. Húsz év múl­va került vissza a Szovjetunióból. 1956-ban a magyar nép elsőként — nem mérlegelve az elnyomók erejét, a világ magatartását és a következménye­ket — fegyverrel lázadt fel az újkor rab­szolgasága ellen. A „testvéri” román párt készséggel ajánlotta fel szolgálatait a proletár internacionalizmus nevében a Szovjetuniónak. Szolgálataiért szabad kezet kapott az erdélyi magyar autonóm terület felszámolására, a „rebellis” ma­gyarok tízezreinek deportálására, a ko­lozsvári egyetem elrománosítására s az erdélyi magyarság szétszórására. Kétszázezer magyar nagyrészt fiata­lok vágtak neki a világnak, az otthonma­radottak újra temettek, 15-18 éves hősö­ket is, de a hivatalos kádári Magyaror­szág még 1956 emlékét is eltemette... 1886-ban egy gazdag Magyarország ünnepelte ezeréves fennállását. Most, száz évvel később, egy elöregedő, elsze­gényedő, kiábrándult, többségében ke­nyérgondokkal küzdő nemzet emléte­­zik, s egzisztenciális gondjai közepette próbál arra a pártra szavazni, amely ol­csóbb kenyeret ígér. (Részletek Pilisi Pál egyetemi tanár montreáli előadásából.) ^m m m m M.A. BLYTHE BERNIER, INC. Temetkezési vállalat Gyász esetén temetkezési vállalatunk együttérzéssel, a magyar hagyományok szerint nyújtja a kívánt szolgáltatást. 940 Ogilvy Ave., Montréal, Qué. Elnök: Craig E. J. WINNETT 495-8082 Abban a hazában... Hóm Gyula elégedett önmagával és kormányával, és kijelenti, hogy jövőre már lesz mire építeni. Homék regnálásá­nak haszonélvezői szintén élesedettek lehetnek önmagukkal és bankszámlájuk­kal, mivel nekik (még unokáiknak is) lesz miből építeni. Az ország lakosságának fennmaradó része meg csak néz és hall­gat. Lehet,hogy szó nélkül megvárja, míg ezek nemcsak kitalálják, hanem fel is építik a maguk Magyarországát? Elnézem az Új Magyarország szil­veszteri számában a Horn-villát, a Szete­­res-villát, a Pál-villát, a Demszky-villát... A képekhez tartozó szöveg címében is, szövegében is utal alapítványunkra, és eljátszadozik a ház- és hazaépítés gondo­latával, leszögezvén, hogy e villák gazdái .komolyan vették a Házat, Hazát szavak helyes sorrendiségét, előbb, építettek, építtettek házat, a hazaépítést valamilyen okból későbbre halasztották”. test, hol volt akkor, amikor a Budapest- Kecskemét közötti autópálya első sávját építették a mi pénzünkön. Ezzel szemben az állam kötelezettséget vállal, hogy öt­száz évig még kerékpárutat sem épít a környéken, a rendőrség pedig néhány ajándékba kapott Opel fejében megfelelő számú autóst fog terelni a pályára, aki fogcsikorgatva ugyan, de kifizeti az ak­korra már világűri viszonylatban is leg­magasabb autópálya-díjat. Abban a hazában százmilliókat fog­nak költeni külföldi cirkuszi játékokra, hadd szórakozzon a magyar ha már ke­nyérre nem telik. Abban a hazában csak vegetáló önkormányzatok lesznek, és lá­zas látszattevékenységbe feledkező civil szervezetek. Nem lesz helye a Házat Ha­zát Alapítványnak sem. Az azóta letűnt Nagybajúszú Nagy­úr megmondotta volt: nem gazdálkod­tunk ésszerűen az állam pénzével, ezután Házat-Hazát építünk kalákában — ebben a Hazában Vitatkoznom kell az idézett sorok író­jával: annak a pár száz embernek, aki ma országos ügyekben döntési helyzetben van, nincs ideje halasztgatni, ők igenis hozzáfogtak — már évekkel ezelőtt — a hazaépítéshez. Abban a hazában a pénz körül forog minden és a bankárok az istenek. Külön­féle lobbyk boszorkánykonyháiban ké­szülnek az új törvények, melyeknek fő céljuk: bebetonozni a jelenlegi hatalmi viszonyokat, alkotmányos és törvényi biztosítékokat teremteni a legújabb kori, magyarországi vadkapitalizmus haszon­­élvezőinek a további rablógazdálkodás­hoz és rabláshoz. Azt a hazát a tevéseknek, a barátaik­nak szánják, azoknak, akiknek úgy jó, ha egy ország előírásai nem a termelést, nem a szabadpiacon versenyképes árucikkek előállítását, nem a kivitelt, hanem a pénz­ügyi ügyeskedést, a behozatalt ösztön­zik, s akiknek az felel meg, hogy európai árakon vásároljuk a tejet, a benzint, a te­lefonkártyát — az afrikai bérünkből. Abban a hazában az APEH lesz a leg­fontosabb államhatalmi szerv, minthogy a legfőbb jövedelemcsináló is lesz egy­ben, s vezetőinek szakértelmét és hozzá­értését az új adónemek kifundálásában felmutatott eredményeik szerint mérik. Abban a hazában a Munkáltató ak­kora úr lesz, hogy — egy talán Homék számára is ismerős szatíraíró, GáborAn­­dor szavaival élve — a büszke magyar legfeljebb hasoncsúszva jelenhet meg előtte, és rezervátumban fogják muto­gatni az utolsó tisztességes szakszerve­zeti vezetőt. Közvagyonherdáló körök­ben az számít máj d szakértőnek, aki meg­dönti Bokros negatív rekordját a bankpri­vatizációban, s ha utána még vissza is vá­sárolja néhány milliárdért valamelyik rég eladott bank veszteséges részét, még szobrot is emelnek neki. Autópálya-épí­tési koncessziót ultin lehet majd ryemi (tudnivaló, kit engednek a káigyaasztal­­hoz), így nem fenyeget az a veszély, hogy valaki megkérdezi netán a boldog nyer­egy árva filléiTe se számítsunk. És hiába fordulunk Ponciustól Pilátusig minden­kihez, hogy bebizonyítsuk az ellenkező­jét. Hiába hívjuk a döntéshozókat, jöjje­nek, nézzék meg az elkészült harminc házunkat és a készülőiéiben lévő további húszat, s beszélgessenek el azokkal a csa­ládokkal, amelyeket mi juttattunk em­berhez méltó otthonokhoz, vagy mutas­sanak legalább még egy olyan nonprofit szervezetet, amely egynegyed tocsiknyi állami támogatással ennyi tartós értétet tudott felmutatni — többéire még csak válaszra sem méltatnak bennüntet. Hiába karolják fel ügyünket tisztessé­get szándékú,jövőbe tekintő politikusok és képviselők, hiába kémek számunkra mindössze annyi állami szubvenciót, amennyivel három tenor budapesti hak­niját támogatták meg, a túlerejük tudatá­ban levő mamelutok sorra leszavazzák indítványaikat. Nem, ennek a kormánynak, amely a pénzoligarchiát tette meg a lakáspolitika letéteményesévé, nincs pénze ilyen prog­ramok támogatására, mint a miénk. En­nek nem érdeke lakáshoz juttatni az anyagiakkal nem rendelkező, de amúgy cselekvőkész, vállalkozó kedvű fiatalok százait, ezreit, ennek nem érdele, hogy ezek a fiatalok utódokat nemzzenek az idejében megszerzett, ízléses, többgene­rációs lakásaikban. S ha már Házat HazátAlapítvány sem lesz, elmélázhat a lakás nélküli büszke magyar azon, hogy az utóbbi hat-hét év­ben ötszörösére-hatszorosára emelledett az építőanyagok ára, hogy az építési köl­csönök kamatai 29 és 32 százalék között mozognak, és a futamidővel egyenes arányban növekednek, hogy mikor lesz­nek ebben az országban olyan vállalatok, amelyektől lakásépítési támogatást lehet remélni, továbbá azon, hogy belefogjon­­e céltakarékosságba a lakás-takarék­pénztáraknál, s hogy a nqgy év múlva esedékes nem egészen másfél millión fel tud-e majd építeni egy kutyaólat. Szilágyi Károly (------------------------------------------------------------------------------------------------------\ Házat-Hazát Alapítvány Forintszámla: Budapest Bank Rt., Belv árosi Igazgatóság 10102086-06389002-00000001; Devizaszámla: Budapest Bank Rt.; Belv árosi Igazgatóság 401-208-941-801-680 V__________________________________________________________________/

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents