Nyugati Magyarság, 1997 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1997-06-01 / 6. szám
I 12. oldal Nyugati Magyarság — Hungarians of the West — Hongrois d'Occident 1997. június Egy ostoba túlzó levele Bánó Attilának Válasz Sándor Andrásnak Az elmúlt századokban a magyarok jellemzője volt a nyílt, egyenes beszéd. Erre sokszor ráfizettek, mégsem tértek el tőle. Minden bizonnyal ezt a tulajdonságot mondhatták magukénak Bánó Attila sárosi ősei is. Ő miért szakít ezzel? Mert a „Nyugati Magyarság” májusi számában „Antiszemitizmusból közepes osztályzat” cím alatt azon „felelőtlen kevesek” közé sorol, „akik ostoba túlzásokba esnek”. Nevemet nem említi, viszont ezek után tőlem idéz. Nem az lett volna a nyílt és egyenes eljárás, ha leírja: „Sándor András felelőtlen, mert ostoba túlzásba esik”? Vagy talán munkált benne a jogszabállyal legitimált gyávaság, elkerülni, hogy bepereljem? Hát el tudta képzelni, hogy én valaha is vele és a „Nyugati Magyarsággal” szemben ennek az idegen államszömynek a „bíróságához” fordulok? Ez sokkal rosszabbul esik, mint az, hogy ostobának tart. Régen találkoztunk, az igaz, de akkor a legjobb barátságban váltunk el. Én azóta is szeretettel és barátsággal gondolok rá, most is, amikor ezeket a sorokat írom. Nos, ezzel a szeretettel és barátsággal engedtessék meg, hogy vitatkozzam vele. 0 ezt mondja: „Kétségkívül hatásos azt állítani, hogy például Soros György — aki egyébként tényleg problematikus jelenség — a Moszaddal és az izraeli szélsőjobbal karöltve rendezte be Budapesten ‘elitképző egyetemét’, és a zsidógyilkos német nácizmust magyargyilkos zsidó nácizmussá konvertálta. Hatásos, mert ilyen kijelentésekkel némileg fokozni lehet az érdeklődést valamely sajtótermék iránt, ugyanakkor rendkívül káros, mert ingoványos területre, sötét zsákutcába terelhet jóravaló magyar állampolgárokat, akik pedig a magyar-zsidó párbeszéd fenntartásában, egymás kölcsönös tiszteletében, a normális együttélésben érdekeltek.” Mindenekelőtt meglep, hogy Bánó Attila hatásvadászattal vádol, sőt, azzal, hogy írásaimban reklámcélok vezérelnek. Volt alkalma megismerni, hiszen két és fél évig munkatársak voltunk: ő volt a szerkesztője annak a Pest Megyei Hírlapnak, amely hétről hétre közölte publicisztikai írásaimat. Az a sajtótermék, amely iránt a hatásvadász módszerekkel az érdeklődést fel akarom kelteni, az „Új Idők”, melynek címét Bánó Attila nem írja le, mert szubjektív okokból ő viszont nem akarja az érdeklődést fölkelteni iránta. Ha valaki, Bánó Attila tudja, hogy én mindig bensőmből írtam, az volt számon (illetve ujjamban), ami a szívemen. Vagyis hát, amit leírtam, azt én komolyan gondolom. Lássuk tehát, mit is gondolok komolyan. A judeonácizmus létezéséről való meggyőződésemet Bánó Attila jól ismeri, hiszen ő közölte annak idején lapjában erről szóló cikkeimet, többek között azt a mondatomat is, amelyben kijelentem: azok, akik ezzel a mesterséges antiszemitizmus-gerjesztéssel szembenállnak, „nem antiszemiták, hanem antifasiszták”. Továbbá Bánó Attila közölt lapjában három ciket tőlem George Soros-ról; ezekben Soros saját szavait csoportosítom, bebizonyítván, hogy 1. középeurópai birodalmat akar saját magának, 2. önmagát erre hivatott zseninek tartja, 3. zsidó rasszizmus hirdetője, 4. ő pénzelte és mozgatta, mint saját helytartó szervezetét, az SZDSZ-t. Mindezt Soros maga mondta, én, valamint Bánó Attila, csak közöltük. Ami a judeonácizmust illeti, kezdettől fogva Jesajáhu Leibowitz tel-avivi professzorra hivatkoztam. Soros SZDSZ-e mindig hangsúlyozta, hogy „a kisebbségi etnikumok” fémjelzett képviselője, kollektiven bűnösnek jelentette ki a magyar nép egészét; mint kormánypárt, a magyar nép szaporodásának teljes megállítása érdekében hozott családellenes intézkedéseket. Az ezekből a tényekből levont logikus következtetéseket Bánó Attila most ostoba túlzásnak nevezi. Mi több: károsnak. Mert „ingoványos területre, sötét zsákutcába terelhet jóravaló magyar állampolgárokat”. Meg kell itt mondanom, hogy éppen most vagyunk valamennyien ingoványos területen és sötét zsákutcában, s ennek okait Bánó Attila bátran és világosan közölte lapjában, a Pest Megyei Hírlapban. 1994 májusa után. Én a magam részéről, és bátran állíthatom, Vödrös Attila, az „ Új idők” szerkesztője (s annak idején a PMH főszerkesztője) is, éppen kivezetni akarjuk (bár ehhez túlságosan is szerények az eszközeink) a sötét zsákutcából „a jóravaló magyar állampolgárokat”. Mivel az antiszemitizmus — mint minden előítéletes, hátrányos megkülönböztetés ilyen vagy amolyan etnikumhoz, valláshoz, nemzetiséghez tartozó emberekkel szemben - embertelen, erkölcstelen és veszélyes, keresztény ember számára megengedhetetlen (Jézus, a galileai, amikor a júdeaiak a kivégzését követelték, így imádkozott: „Atyám, bocsásd meg nekik, nem tudják, mit cselekszenek”), meg kell akadályozni, hogy Soros, a Zsidó Világkongresszus, Magyarországon az SZDSZ tevékenysége az embereket az antiszemitizmus sötét zsákutcájába vigye. Ezért világosan föl kell tárni, hogy a pusztító magyarellenes tombolás nem a zsidók műve. hanem olyan fasisztáké, akik zsidó mivoltuk fedezékéből lövöldöznek, miként a hitleri nácik német mivoltuk fedezékéből lövöldöztek volt. A nácizmus sátáni téboly, akár német, akár magyar, akár zsidó, akár orosz, akár kínai hivatkozású. A nácizmus a XX. század sátánizmusa; s ez ellen csak a krisztusiság az oltás. S hogy a zsidók sem immunisak vele szemben, ahhoz ajánlatos elolvasni Victor Ostrovsky volt MOSZAD-tereptiszt könyvét. El fog jönni az idő, amikor a zsidók, saját erkölcsi megítélésük érdekében, maguk fogják ezt feltárni és elhatárolják magukat az akár Izraelben, akár Magyarországon, akár másutt a világon megnyilvánult judeonácizmustól. A betörő, az betörő; s amikor erkölcsi és jogi megítélés alá esik, ennek kritériuma nem az, hogy német volt-e, zsidó volt-e, magyar volt-e, vagy cigány. Ez volna az ingoványos terület, a sötét zsákutca? Mi megbélyegezzük a zsidó nácizmust és ezzel védelmet nyújtunk a tisztességes és ártatlan zsidók tízezreinek az antiszemita veszéllyel szemben. Ami a párbeszédre való készséget illeti, legyen szabad emlékeztetnem Bánó Attilát, hogy lapjában szalagcímben közölte tőlem: „Minden párbeszédre szükség van.” Most éppen én akarom megakadályozni a párbeszédet? Bánó Attila a Magyar Újságírók Közösségének vezetőségi tagja. Lehetséges, hogy annak idején nem olvasta a MÚK „Tisztesség” című lapjában őszinte és barátságos nyílt levelemet Barabás Tamásnak, aki zsidó oldalról gyűlölködve támadott és uszítónak nevezett? S én voltam az, aki nem kaptam választ. No, mindez nem jelenti azt, hogy tévedhetetlen volnék és patyolatlelkű. Vétkeztem én is, miként vétkeznek ellenem. Ám akit egyszer barátságomba fogadtam, képtelen vagyok hátba támadni. S ha ő teszi, csak megkérdezem: atyámfia, miért tetted? Sándor András Sándor András — szellemi életünk egyik ismert képviselője — ezúttal téved. Téved, ha azt gondolja, hogy valamiféle gyávaság munkált bennem, amikor szóbanforgó írásomban nem említettem meg a nevét. Miért is tettem volna? Ha az lett volna a szándékom, hogy a személyeskedés szintjére alacsonyítsak egy általam sarkalatosnak tartott kérdéskört, akkor bizonyára ennek megfelelően cselekszem. Efféle szándék azonban távol állt— s távol szokott állani — tőlem. Téved, amikor úgy véli, hogy felelőtlennek és „ostoba túlzó”-nak tartom. Tudhatná — szerintem tudja is — , hogy mindenekelőtt jóbarátként, jeles gondolkodóként, közíróként, publicistaként tekintek rá. Ezen az sem változtat, hogy célzatos formában gyávának nevez, s nevezett már korábban is, mivel Pest Megyei Hírlapos korunkban megesett, hogy valamely kéziratára nemet mondtam. (Itt jegyzem meg: a nyomdába adás sem jelenti azt, hogy az írásmű mondanivalójával a szerkesztő feltétlenül, teljes mértékben egyetért.) A jelenség, amiről futólagosán írtam — s amit ő hozott összefüggésbe saját személyével, illetve az Új Idők című lappal —, igenis aggaszt, függetlenül attól, hogy kinek — kiknek — a nevéhez kötődik. Soha nem volt—és nem lesz—bajom azokkal, akik az úgynevezett zsidókérdésben (is) a gyanakvásokat és félreértéseket eloszlató igazság feltárásán, kimondásán fáradoznak, amiből következik, hogy Sándor Andrással sincs bajom, ha ezt teszi (miként nem volt vele bajom, amikor ezt tette). Ellenben bajom van — és lesz — azokkal, akik a feltárásban és a kimondásban túllépik az ésszerűség határait, s következtetéseikben elrugaszkodnak attól a valóságtól, amelyet a bizonyítható tények és adatok alapján hitelesnek tekinthetünk. Távol álljon tőlem, hogy Soros Györgyöt védelmembe vegyem, azonban tán mégsem feltételezhetjük róla, hogy a zsidógyilkos német nácizmust magyargyilkos zsidó nácizmussá konvertálta, s hogy ő lenne a zsidó Hitler, amiként ezt egy hazai lap — teljesen mindegy, hogy melyik — címoldalán, Sándor Andrástól kiemelve olvashattuk. Kizárt dolog, hogy épp Sándor András ne tudná, ki volt Adolf Hitler, s hogy miféle borzalmak fűződnek nevéhez. Kizárt dolog, hogy ne tudná: magyargyilkos zsidó nácizmust kikövetkeztetni abból, hogy Sorosnak köze van az SZDSZ-hez, illetve abból, hogy az SZDSZ mint kormánypárt, családellenes intézkedéseket foganatosított — nem túlságosan meggyőző. (A történelmi egyházak által is bírált abortusztörvény meghozatalakor például az említett párt éppenséggel ellenzékben volt, és ezzel nem a szabaddemokratákat akarom védeni, hanem az igazságnak egy részét.) Élesen megbírált írásomban szerepel: nem zárható ki, hogy az antiszemitizmus geijesztésében az úgynevezett baloldal jócskán érdekelt. E tekintetben nem valószínű, hogy Sándor Andrással különösebb vitáink lehetnének. Remélem abban sem, hogy éppen e jelenségek visszaszorítása érdekében kell a bibói alapokról építkezni, s kínosan ügyelni arra, hogy a zsidó-nem zsidó viszonylatban ne záródjanak el az emberi közlekedés útjai. Sándor András most velem vitázik — ami számomra megtisztelő —, de azért el kellene gondolkodnia azon, hogy a magyar zsidóságnak azon része, amelyet meg szeretne szólítani, s amely felé meghökkentő üzeneteit irányítja, vajon miért nem válaszol az ő hívó szavára. Tényleg, miért nem? Ha erre megtalálja az őszinte feleletet, akkor talán másként ítéli meg írásom általa idézett passzusát, mellyel nem sérteni akartam, csupán figyelmeztetni, s óvni magunkat a tévutaktól. Bánó Attila Egyetlen katolikus kórházunk segítséget kér A kommunista diktatúra felismerte, hogy nemcsak a tulajdonuktól, hanem szellemi és erkölcsi gyökereiktől is meg kell fosztani az embereket ahhoz, hogy könnyen manipulálhatók legyenek. Mivel a hagyományos értékrend legjelentősebb forrása a vallás, ezért a kommunista párt mindent elkövetett, hogy az egyházakat az élet valamennyi területén visszaszorítsa. Ennek jegyében az egyházakat megfosztották az iskoláitól, a kórházaitól és attól a vagyontól, ami ezek fenntartásához kellett. Ezen kívül szétzúzták mindazokat az intézményeket és szervezeteket, amelyek a keresztény szellemiség hordozói voltak. Hazánk és egész társadalmunk jövője szempontjából döntő fontosságú, hogy a keresztény értékrend és szellemiség ismét minél több ember számára meghatározó erővé váljék. Ez csak úgy érhető el, ha az egyházak nemcsak a hitélettel foglalkoznak, hanem kilépnek a templomok falai közül. El kell érni, hogy az egyházak az élet minél több területén vállalhassanak szerepet. Nagyon fontos terület az egészségügy, mert ezzel élete során mindenki kapcsolatba kerül. Ma Magyarországon—a csaknem 180 fekvőbeteg-gyógyító intézmény között — mindössze három egyházi kórház van: a Református Egyház Bethesda Gyermekkórháza, a Magyar Izraeliták Országos Közösségének Szeretetkórháza, valamint egyetlen katolikus kórház, a Budapesti Szent Ferenc Kórház, amely az 1930-as években épült. A kórház eredeti tulajdonosa az Assisi Szent Ferenc Leányai Kongregációja apácarend volt. A kórházat 1950- ben államosították. Ezt követően 1968-ig a II. kerület kórháza volt, amikor is a Szent János Kórházhoz csatolták, és annak kihelyezett részlegeként működött 1995. december 31-ig. Ez idő alatt az ország egyetlen olyan kórháza volt, amelyben mindvégig működött a kápolna. A területi betegellátás mellett az egész ország területéről gyógyította a papokat, a szerzeteseket és más egyházi személyeket. A közel 30 év alatt, amíg a Szent Ferenc Kórház a Szent János Kórházhoz tartozott, az intézményben érdemi fejlesztés nem történt. Az épület állaga leromlott, gépészetileg teljes felújításra szorul, a tető nagyjavítása elkerülhetetlen, és sok helyen a nyílászárókat is ki kellene cserélni. A kórház a Magyar Máltai Szeretetszolgálat közreműködésével kapott gyógyszereket és műszereket, de a Belgyógyászati és a Sebészeti Osztály műszeres felszereltsége még elmarad a kívánatos szinttől. 1991-ben az Assisi Szent Ferenc Leányai Szerzetesrend a kórházat visszaigényelte, és nem kis részben Paskai László bíboros úr és a magyar katolikus püspöki kar hatékony segítségének köszönhetően 1992-ben visszakapta. 1994 szeptemberében megtörtént a tulajdonjog bejegyzése is. Ezt követően katolikus püspökkari állásfoglalás született, mely szerint a püspöki kar szükségesnek tartja a kórház önálló katolikus kórházként való működését. 1995-ben hosszas tárgyalások után végre megszületett a megállapodás a Fővárosi Önkormányzattal, melynek alapján 1996. január 1-től a Budapesti Szent Ferenc Kórház ismét önálló intézményként működik. A tárgyalások legnagyobb eredménye az volt, hogy a kórház továbbra is elláthatja azt a területet, ami az alapítása óta folyamatosan a kórházhoz tartozott (ez Budapest II. kerületének majdnem a felét teszi ki.) Ha az átmenet időszakáról beszélünk, három nevet mindenképpen meg kell említenünk. Az egyik dr. Kozma György igazgató, a másik kettő dr. Szele György és felesége, Szeléné Széchenyi Kornélia. Kozma főorvos úr kezdte el az önállóvá válás levezénylését, de sajnos a függetlenséget már nem érhette meg. Szele doktor és felesége azon igaz hazafiak közé tartozik, akik külföldön élve is hazánk megsegítésén és felvirágoztatásán dolgoznak. Szele doktor 1956-ban emigrált az USA-ba, jelenleg Washington mellett lakik, és a manassasi Prince William Kórház anaesthesiológus főorvosa. Az ő áldozatkész munkájának köszönhető, hogy 1991 októberében a már az önállósulás útjára lépett Szent Ferenc Kórház két amerikai kórházzal, az INOVA korporációhoz tartozó Fairfax Hospitallal és a már említett manassasi kórházzal partneri viszonyt létesítve elnyert egy, az Egyesült Államok Kongresszusának AID nevű segélyszervezete által kiírt pályázatot, melynek célja egy új kardiológiai állomás létesítése volt a Szent Ferenc Kórházban. Ennek keretében a pályázati összeg nagyobbik feléből pedig műszereket szereztek be, három magyar kardiológus — dr. Andrássy Gábor, dr Greschik István és jómagam—pedig egyéves, három nővér és egy asszisztensnő féléves továbbképzésen vett részt a fenti két amerikai kórházban. Ennek köszönhetően a Szent Ferenc Kórház új Kardiológiai Részlegének a felszereltsége világszínvonalú lett. A kórházban elvégzett átalakítások után a Kardiológia, melynek működtetője már a Római Katolikus Egyház Püspökkari Titkársága volt, 1993. október 1-én megkezdte munkáját. A Kardiológia vezetője az európai hírű kardiológus, dr. Kerkovits Gyula tanár úr lett, aki Kozma főorvos halála után az orvoskar kérésére a kórház igazgatását is átvette. Ettől az időponttól kezdve a kórházban megélénkült a tudományos élet is. Az US A- ban járt orvosok nemcsak kollégáiknak adták át az új ismereteiket, hanem más közép- és kelet-európai orvosoknak is. Ebben az évben már harmadik alkalommal rendezzük meg angol nyelven a St. Francis Cardiovascular Seminart, melynek szervezője Andrássy doktor, aki a Kardiológiai Részleg létrehozásának munkájában is oroszlánrészt vállalt. Greschik doktor szakmai vezetésével ambuláns rehabilitációs — és Európában először, azóta már országossá terebélyesedett — óvodai és iskolai kardiológiai megelőző program indult. Magam a kardiológia mellett a kórházi minőségbiztosítás elméletével és gyakorlatával foglalkozom. A kórház két régebbi osztályáról, a belgyógyászatról — melynek vezetője dr. Solymosi Tamás főorvos úr— és a sebészetről is — ami dr. Lövey György főorvos úr vezetése alatt áll — dicsekvés nélkül elmondhatjuk, hogy a betegek nagyon szeretik, és szakmai körök által is elismerten magas színvonalú gyógyító munkát végez. Tavaly a Parlament elfogadta a LXIII/ 1996. törvényt, ami új paramétereket állapított meg a kórházak számára. Az ebben előírt feltételeket csak a jelenlegi kórházépület bővítésével tudjuk teljesíteni, ezért a kórház vezetése egy 700 nm-es alapterületű, alagsorból + 3 szintből + tetőtérből álló új szárny felépítését tervezi. Ekkora épületben az új előírások alapján 175 ágy lenne elhelyezhető. A jelenlegi épület felújítása után körülbelül 60 ágyas lehetne, tehát a kórház 235 ágyassá válhatna, és így a jelenleg meglévő belgyógyászati, kardiológiai és sebészeti osztályok mellett mód nyílna szemészeti, fül-orr-gégészeti, urológiai és nőgyógyászati, vagy krónikus osztály létesítésére. Az új szárny építésének és felszerelésének együttes költsége 1996-os áron 900 millió forint (kb. 6 millió USA dollár) lenne. Ezzel egyidejűleg szeretnénk az apácarend anyaházának félbemaradt építkezését is befejezni, és ezáltal lehetővé tenni, hogy a rend az eredeti hivatásának megfelelően ismét ápolónővéreket nevelhessen, akiket kórházunkban képeznénk ki. Sajnos sem az apácarend, sem a Katolikus Egyház nem rendelkezik a teljes összeggel, ezért a hiányzó összeget adakozásból szeretnénk összegyűjteni. Ennek segítésére Paskai László bíboros úr az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye nevében alapítványt hozott létre a kórház számára. Mint az alapítvány kuratóriumának elnöke, ezúton is szeretnék megkérni mindenkit, akinek módjában áll, segítsen a fenti összeg összegyűjtésében, mert ha ez nem sikerül, akkor sajnos a bezárás veszélye fenyegeti hazánk egyetlen katolikus kórházát. Alapítványunk neve: Budapesti Szent Ferenc Kórház Alapítványa Címe: 1021 Budapest, Széher út 71-73. Tel/Fax: (36-1-)-176-06-45 Számla száma: Intereurópa Bank 11100908-18083172-10000001 (forint számla) 11100908-18083172-11000001 (ATS számla) 11100908-18083172-12000001 (DM számla) 11100908-18083172-13000001 (GBP számla) 11100908-18083172-14000001 (USD számla) Dr. Kőszegi Gábor a Budapesti Szent Ferenc Kórház Alapítványa kuratóriumának elnöke [ MEGRENDELŐ SZELVÉNY ] Kérjük a megrendelő szelvényt nyomtatott betűkkel kitölteni I és kivágva — csekket mellékelve — címünkre beküldeni: ■ NYUGATI MAGYARSÁG P.O.Box 125, Mt. Royal Stn., Montreal, QC H3P 3B9, CANADA NÉV: CÍM: I @ Megrendelés egy évre nyugati olvasóknak: I Kanada: CA-$30; egyéb országok: US-$30 I
