Nyugati Magyarság, 1997 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1997-06-01 / 6. szám
1997. június Nyugati Magyarság — Hungarians of the West — Hongrois d'Occident 11. oldal Horvátországi magyar sors Beszélgetés Pasza Árpáddal, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége elnökével A Drávaszögben, a december óta jelen levő UNTAES — az ideiglenes kormányzati feladatokat ellátó ENSZ-hatóság — kéksisakos katonái, fehérre festett harci járművei, a nemrégiben ott is lezajlott horvát választások, s a Zágrábhoz való visszacsatolás közelsége reménykedéssel tölti el a baranyai magyarokat. Az ott élő emberek fizikai és lelki megpróbáltatásairól — amelyekről korábban a menekültek elbeszéléseiből és a sajtóbeli közlésekből értesültünk — ezúttal saját szemünkkel is meggyőződhetünk. Láttunk szétlőtt katolikus templomtornyot Félmonostoron, felgyújtott orgonát a neves prédikátor, Sztárai Mihály laskói református templomában, szót váltottunk emberségében megalázott, ütlegelt és kényszermunkára vitt munkásemberrel, megfordultunk „csontig” kifosztott pedagóguslakásban. Pasza Árpádot, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége (HMDK) elnökét először arról kérdeztük, milyen most a horvátországi magyarok közérzete — azoké, akik a megszállt területen avagy az ország szabad részein vészelték át az elmúlt hat évet, s azoké, akik ezres nagyságrendben, anyaországukba menekülvén voltak kénytelenek bevárni a hazatérést. — Mind az otthoniak, mind a menekültek egyértelműen bizakodók. Az otthoniak életében az elmúlt fél-háromnegyed évben óriási változások játszódtak le: a hermetikus elzárság szűnni kezdett. Óriási élmény volt számunkra az, amikor mi, ’91 óta kényszerűen távollévők, megjelenhettünk ezekben a falvakban — igaz, otthonaink részben szétlőve, kirabolva, mások által elfoglalva... A menekültek igen várják már a hazatérést, reménykedünk a reintegráció mielőbbi befejezésében, s abban, hogy nem lesznek már attrocitások a Drávaszögben. Itt elsősorban arra gondolunk, hogy a kivonuló szerbek nem folyamodnak erőszakhoz, nem gyújtanak föl házakat — erre egyébként garanciát vállalt az UNTAES. Vannak olyanok közülünk, akik már rendszeresen hazajárnak, művelik a földjeiket, vetnek—ezek egyértelműen az újjáéledés jelei. — Vannak-e adatok a birtokukban, hogy akifosztott, megrongált, tönkretett házak milyen hányada lakható? lgértek-e valamiféle garanciát, hogy a károkat megtérítik? — Ami Kelet-Szlavóniát illeti, ott a helyzet tragikus, lerombolt falvainkat — Kórógyot, Szentlászlót — teljes mértékben kifosztották, a házak egy része romos állapotban van. Sokkal jobb a helyzet a horvát Baranyában, itt a menekültek házainak állapota többnyire lehetővé tenné a hazaköltözést. A legfőbb akadálya a hazaköltözésüknek, hogy szerbek élnek a lakásaikban, házaikban, illetve a körülmények még nem teljesen biztonságosak. A horvát kormány és a megyei hatóságok ígérete szerint nagy segítségre számíthatunk az államtól, tehát sikerül majd a házakat rendbe hozni, főképp Szlavóniában. Számítunk a nemzetközi segélyszervezeteknek a közreműködésére a vidéken, s persze az anyaországtól is várunk segítséget. Pillanatnyilag is folynak a segélyakciók, műtrágya, növényvédő szer, vetőmag érkezett a földműveseinknek — a menedékesek hazatérte után még inkább szükség lesz erre, úgy Magyarországtól, mint a horvát államtól. — Egy olyan helyzetben, amikor valakinek az otthonába egy szerb beköltözött, s a háznak megjelenik a jogos tulajdonosa, van-e valamiféle előre lefektetett jogi szabályozás arra nézve, hogy ilyen esetekben visszaállítható-e az eredeti állapot? — Pillanatnyilag Dél-Baranya átmeneti terület, amelynek a kormányzója Jacques Klein tábornok. Ő és környezete azt mondják, hogy a szerbnek joga van annak a magyarnak, horvátnak a lakásában lakni — erről egyébként az erdődi megállapodás is így rendelkezik —, mindaddig, amíg a horvát állam nem gondoskodik róla. A szerb menekült tehát választhat a két megoldás között, de azt senki sem mondta meg kategorikusan, hogy ha nem akar elmenni, akkor mi fog bekövetkezni. Erre úgy látszik, egyelőre nincs megoldás, de valószínűleg a legtöbben el fognak menni. — Tudjuk, hogy ez a visszatérés nem üres kézzel történik, hanem — hasonlóképpen az előző évekhez — mindenféle bútorral s egyéb rablóit holmival megrakott teherautók kelnek át a kiskőszegi hídon Nvugat-Bácskába... — Igen, napjainkban is rabolnak, kiszedik az ablakkereteket és az ajtókat, tulajdonképpen minden mozdíthatót elvisznek. Nem akadályozza meg senki — úgy látszik, ez egy hallgatólagos megegyezés a horvát hatóságok és az ENSZ között. Talán az a cél a horvát hatóságok és a menedékesek szempontjából, hogy — akár ilyen áron is — elmenjenek. — Elég nagy ár a békéért... Térjünk át az elmúlt hetek másik jelentős eseményére, a reintegrációra váró területeken lezajlott helyhatósági választásokra. A magyarországi sajtóban meglehetősen töredékes, és nem túlságosan konkrét tájékoztatás jelent meg a választások eredményéről. — Végleges képet még nem tudunk fölrajzolni. Úgy gondoltuk, hogy azokban a járásokban, ahol a magyarság számaránya viszonylag magas, 25-33 százalékot tesz ki az össznépességben, ott önálló, független magyar listákkal indulhatunk. A három említett járás a hercegszöllősi — ide tartozik a magyar falvak közül Vörösmart, Csúza, Sepse —, a bellyei járás—ahol olyan színmagyar települések vannak, mint Laskó, Kopács és Várdaróc —, a harmadi k j árás pedig a tordinci, ahová Kórógy tartozik. Bíztunk benne, hogy magyarjaink ránk fognak szavazni, be is jött a számításunk. —Milyen a HMDK viszonya a másik magyar politikai erővel, a Néppárttal? — Korrektnak korántsem mondható, s nem a mi hibánkból. A megalakulása óta a hatalomhoz törleszkedő — Csörgits József vezette — mini párt az állampárt mögé bújva, nagyhatalmú megyei politikusok védelmét élvezve, a magyar ajkú szavazók megfélemlítésétől sem riadt vissza. Ebbe a horvát nyelvű sajtóban megjelent mocskolódó, rágalmazó cikkektől a terepet járó „politkomisszárok” fenyegetéséig sok minden belefért. Az eszéki lapokban a magyarság önszerveződését kezdeményezőket a horvát állam ellenségeiként, szerbpártiként (!) mutatták be, ami az egykori kommunista párttitkár, Csörgits aknamunkájára utal. Sajnos, a megdolgozás némi eredménnyel járt: azzal, hogy a hercegszöllősi járásban a magyar választópolgárok majdnem egyharmada a Horvát Demokrata Közösség (HDZ) listájára szavazott, megakadályozva, hogy Horvátországban legalább egy magyar többségű járás jöhessen létre. Mindamellett a négy egyéni magyar választókörzetben a három Csörgitsjelölt szinte megalázó vereséget szenvedett, a negyedikben pedig csupán néhány szavazattal maradtunk a — nem Néppárt-tag — magyar HDZ- jelölt mögött. A magyarországi tájékoztatás — hozzá nem értésből vagy tudatosan, és nem először — a csörgitsi választási koalíció szekerét tolta, amit akár a magyar érdekek elárulásaként is értelmezhetünk. — Milyen a helyzet az anyanyelvű iskolaügy és a tájékoztatás területén? — A háború következtében megfogyatkozott gyermekeink közül ma mindössze 160-an részesülnek anyanyelvű általános iskolai oktatásban a laskói és vörösmarti két központú intézményünkben, s a hozzájuk tartozó néhány alsó tagozatos falusi iskolában. Az egyetlen kétnyelvű középiskolánk Pélmonostoron — ahol békeidőben én is magyart tanítottam — a megszállással szerbbé vált. Horvát oktatási nyelv mellett anyanyelvápolás még folyik Horvátország szabad területein a szórványvidékeken, és a menekültjeink számára is néhány tanintézetben. Az eszéki magyar rádió és tévéstúdió helyzete máig nem megnyugtató, és ezt nekünk kell megoldanunk, anyaországi, illetve nyugati segítséggel. Itt az eszéki oktatási központnak a kérdése is. Az alapkövet ugyan elhelyezték, de nem tudjuk, hogy mikor valósul meg. 1998-ra tervezték a megnyitását, dehát valószínű, hogy ’99 vagy 2000 előtt ebből nem lesz semmi. — Tudjman horvát elnök magyarországi látogatásán kijelentette, hogy az itteni horvátok nyugodt lélekkel kérhetik a kettős állampolgárságot, egyidejűleg horvát állampolgárok is lehetnek. Vajon a horvátországi magyarság ennek a megfelelőjéről hogyan gondolkodik? — Mi nagyon régóta ugyanezt kérjük, elég sok helyen elmondtuk már. Azt a választ kaptuk, hogy végső soron egyik ország sem szereti, hogyha a lakói kettős, vagy esetleg többes állampolgársággal rendelkeznek. Nagyon szeretnénk, ha ez könnyebben menne. Nem kizárt ma sem a magyar állampolgárság megszerzése, csak nagyon kevés embernek sikerült eddig. Eddig Magyarország területén kell élni, és számos egyéb követelménynek eleget tenni. Tehát követendő példának tartjuk a horvát vezetés hozzáállását. Székely András Bertalan * * * A Drávaszög Alapítvány címe: H-I146 Budapest, Hungária krt. 162. TeUfax: (36-1) 343 4457. Számlaszámai: —forintban: Kereskedelmi és Hitelbank Rt. 13209003-90116056; — devizában: OKHB HUHB Kereskedelmi és Hitelbank Rt. 187 99 042. A Mocsáry Lajos Alapítvány címe: H-1361 Budapest, p.f.: 1. TeUfax: (36-1)370 0621. Számlaszámai: OTP Pest-Buda Igazgatóság Vállalkozási Iroda —forintban: 11786001-20043506 — devizában: 01-04350-00 (USD). A salánki középiskola tantestületének nyilatkozata Megütközve és felháborodva fogadtuk az Ukrán Oktatásügyi Minisztérium által kidolgozott, az „Ukrajnai nemzetiségi kisebbségek oktatási igényei kielégítésének koncepcionális alapjai” című tervezetet. Meglepődve, mert oktatásügyünk mostanáig toleráns volt a Ukrajnában élő nemzetiségi kisebbségekkel szemben, pozitív példát mutatva ezzel Szlovákiának, Romániának és néhány más országnak. Felháborodva, mert ez a koncepció, fellengzős megnevezésével ellentétben nem más, mint alattomos támadás országunk valamennyi, nem ukrán nyelven beszélő népe ellen. Iskolánk kétnyelvű, az oktatás magyar és ukrán nyelven folyik. Azonban eddigi tapasztalataink azt bizonyítják, hogy az „ukrán” osztályokban tanuló, magyar anyanyelvű gyermekeink sem az ukrán nyelv elsajátítása terén, sem pedig a szaktantárgyakban szerzett ismereteik szerint nem szereznek előnyöket anyanyelvükön tanuló társaikkal szemben, viszont egyértelműen hátrányba kerülnek nemzeti kultúránk értékeinek elsajátítása és nemzeti identitásunk megőrzése szempontjából. Véleményünk szerint minden ukrán állampolgárnak kötelessége az államnyelv elsajátítása. De ezt nem a nemzetiségi iskolák leépítésével, a nemzetiségi nyelvek másodrendűvé való degradálásával kell megoldani. A koncepció ellentmond mind a hazai törvényeknek, mind az európai és a nemzetközi normáknak. A demokrácia játékszabályai szerint egy kisebbségeket érintő törvénytervezet kidolgozásakor elősorban az érintett nemzetiségeknek, azok érdekvédelmi szerveinek véleményét kell kikérni. Amennyiben ez a tervezet törvényerőre emelkedik, veszélybe kerül nemcsak az ukrajnai anyanyelvű oktatás, de a kárpátaljai magyarság léte is. Ezért határozottan tiltakozunk annak bevezetése ellen, s támogatjuk a KMPSZ, a MÉKK és a többi magyar érdekvédelmi szervezet sajtóban megjelent állásfoglalását. Barta József iskolaigazgató Balogh Mária szakszervezeti titkár Homoki István, a KMPSZ salánki alapszervezetének elnöke Kosz Barnabás, a KMKSZ salánki alapszervezetének elnöke Adalékok a megemlékezéshez Czegő Zoltán minapi megemlékezéséhez (Sírfelirat helyett) adalékként szeretném az alábbiakat a szerző és az olvasók tudtára adni. A székely határőrök Uz völgyi tragédiájának túlélői, akik az állambiztonsági rapportokat is vállalva zarándokoltak el 1974 óta a harcok színterére minden esztendőben, emlékezésükkel az 1990-es évektől kiléphettek az illegalitásból. S hogy történetük az ő majdani haláluk után se merüljön a feledés homályába, 1992-ben elhívták zarándoklatukra Sylvester Lajos sepsiszentgyörgyi újságírót, aki riportsorozatot indított a Háromszék című lapban, s emlékmű állításának dolgában is felajánlotta a segítségét. A riportnak az Új Magyarországban megjelent tömörített változata keltette fel a Dunatáj Alapítvány filmeseinek a figyelmét. Úz-völgyi hegyomlás a címe annak a lélekbemarkoló szépségű dokumentumfilmnek, amelyben megszólalnak az emlékezők, s amely az 1994. augusztus 26-ai emlékműavatást is megörökítette. A film producer-rendezője Buglya Sándor, társrendezője és narrátora a forgatókönyvíró Sylvester Lajos, operatőre Surányi Z. András. (Idén februárban beválogatták a 28. Magyar Filmszemle dokumentumfilmjei közé.) Dokumentumriportját Sylvester Lajos szépírói ihletettséggel formálta könyvvé, belefoglalva immáron a filmforgatás néhány epizódját is, függelékként pedig a katonahalottaknak az emlékmű fémtáblájára felvésett névsorát, kiegészítve az emlékműavatás után azonosítottakéval. Ostoba háborúság ellen útba letett kő e kis könyvecske — írja előszavában a kiadó, Farkas Árpád erdélyi költő. (Úz-völgyi hegyomlás, Kaláka Könyvek, Sepsiszentgyörgy, 1996. H-PRESS Kft.) S minthogy a „feledés szurdokaiból” minduntalan újabb és újabb emlékek gördülnek elő, a könyv reménybeli második kiadása mindenképpen bővített újrakiadás lesz. Bóna Istvánné (Dunaújváros) M.A. BLYTHE BERNIER, INC. Temetkezési vállalat Gyász esetén temetkezési vállalatunk együttérzéssel, a magyar hagyományok szerint nyújtja a kívánt szolgáltatást. 940 Ogilvy Ave., Montréal, Qué. Elnök: Craig E. J. WINNETT 495-8082 A Nyugati Magyarság HIRDETÉSI DÍJSZABÁSA 1/8 oldal = 25.000 Ft 1/4 oldal = 50.000 Ft 1/2 oldal = 100.000 Ft 1/1 oldal = 200.000 Ft Hirdetésfelvétel magyarországi irodánkban: 1022 Budapest, Bimbó út 53., fsz. 2. TeL/Fax: 326-7531 vagy közvetlenül kiadóhivatalunknál: P.O.Box 125, Mt. Royal Stn., Montreal, QC H3P3B9 CANADA Tel ./Fax: (514) 731-4192 A világ minden részében jelen vagyunk! Házat-Hazát Alapítvány Felkérünk mindenkit, akinek ott a távolban is szívügye, hogy minnél több fiatalt tudjunk lakáshoz juttatni, támogassa a Házat Hazát alapítványt, amely eddig harminc családi házat épített fel Magyarországon, és a további 20 befejezéséhez most gyűjt adományokat. A négy éve működő alapítvány olyan családos, többgyermekes fiatalokat kíván a mindenkori piaci áraknál olcsóbb lakáshoz juttatni, akik önerőből nem tudnának építkezni. Forintszámla: Budapest Bank Rt., Belvárosi Igazgatóság 10102086-06389002-00000001; Devizaszámla: Budapest Bank Rt.; Belvárosi Igazgatóság 401-208-941-801-680 ,
