Nyugati Magyarság, 1997 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1997-06-01 / 6. szám
P.O.Box 125, Mt. Royal Stn. Montreal, QC H3P 3B9, CANADA NYUGATI 1022 Budapest, Bimbó út 53., fsz. 2. ffloomgaPGam© ®[f Göd® W ffl®DOgj[?®0s ^“©©©OtilsmQ XV. évfolyam, 6. szám 1997. június A DEMOKRATIKUS ES NEMZETI SZELLEMŰ NYUGATI MAGYARSAG HAVILAPJA 96.-Ft — $3.00 /----------------------------------------------------------------------------------\ DURAY MIKLÓS A rossz múltnak ne legyen jövője Minden aranyszabály érvényességének van határa. Ha nem így lenne, akkor a „minden rosszban van valami jó” is korlátlanul lenne igaz. Márpedig akárhonnan is vizsgáljuk, az 1920. június 4-én Trianonban aláírt békeszerződésben és következményeiben mindeddig nem lehetett fellelni semmi jót. Történelmi távlatból szemlélve még a kedvezményezettjei is több kárt szenvedtek, mint hasznot. Hiszen a hitlerizmus, a II. világháború, a sok milliónyi ártatlan ember elpusztítása, a sztálinizmus és a kommunista hatalmi rendszer közép-európai kiterjedése, majd a bukása utáni zűrzavar részben közvetlenül, részben áttételesen Trianonhoz, Trianon szelleméhez vezethető vissza. Közvetlenül ettől eredeztethető az elszakított magyarság II. világháború utáni kálváriája is a volt Csehszlovákiában: a szülőföldről való elűzetése, széttelepítése, kitelepítése, majd lassú fojtogatása mind a mai napig. Nem lehet Trianontól elvonatkoztatni a felvidéki magyarságnak az 1947-49 közötti meghurcolását, amelyet a hivatalosan lakosságcserének nevezett kitelepítés alatt szenvedett el, ami az akkori Csehszlovákia bűnei közé sorolható etnikai tisztogatásnak volt a része. Az úgynevezett lakosságcsere megkezdésének 50. évfordulóján érdemes felidézni két parasztember történetét, akik természetes ésszel gondolkodva, nem értvén a politikusok elferdült észjárását megpróbálták elrendezni saját ügyeiket és a világ folyását. Az egyik az akkori Csehszlovákiában élt és kitelepítésre ítélt magyar volt, a másik Magyarországon és szintén kitelepítésre ítélt német-sváb volt. A csehszlovákiai magyar családot a sváb helyére kellett volna elhurcolni szülőföldjéről, a svábot pedig valahová Németországba - íme hogyan működött a hitleri és sztálini rendcsinálás démona a „békecsinálók” sejtjeiben. Egy kora hajnalon a magyar paraszt, elkerülve a határőrök figyelmét, átladikozott a Dunán és elindult megkeresni a budai-hegyek közötti sváb faluban azt a német gazdát, akinek a helyére keleti volna őt telepíteni. Még le sem áldozott a nap, mikor megegyeztek abban, hogy hülye a világ, de ha az nem, a politikusok biztosan hülyék, mert ha sem a magyar paraszt, sem a német gazda nem akarja elhagyni szülőföldjét, akkor hát miért kellene menniük. És egyezséget kötöttek, hogy mindketten maradnak. A német abban reménykedett, hogy ha a magyar azt mondja, nem akar eljönni hazulról az ő helyébe, akkor neki sem kell elmennie. A magyar pedig azt hitte, hogy ha a német megköti magát és nem akarja elhagyni a portáját, akkor őt sem kényszerítik erre. Ma már tudjuk, hogy tévedtek, s több százezren estek áldozatul a lakosságcserének, mivel a természetes ész logikája nem tudott győzni a bélsárral szenny ezett agyak torzszüleményei fölött. Most ötven év távlatából emlékezünk ezekre az eseményekre, a lakosságcserére kijelöltek bevagonírozására, a szülőföldjüket elhagyni kényszerülő emberek zokogására, a bizonytalanságba taszított emberek téblábolására. Ötven év távlatából emlékezünk erre, akkor, midőn Szlovákiában — a több undorító, mint kellemes emléket maga után hagyott Csehszlovákia utódállamában — ismét megerősödőben van a totalista szemlélet, a diktatórikus rendszer és a fasizmus. (1997. június 11.) ^ rA nemzeti összefogásy r Az erkölcs megtartó y esélyei ereje Czére Béla Beszélgetés Nemeskürty Istvánnal V___ (3. oldal) ) ^ (5. oldal) j r Sütő András \ köszöntése Czegő Zoltán (9. oldal) / Igazságtalanságok hálójában Most, a trianoni békediktátum hetvenhetedik évfordulóján különösen elmondhatjuk, hogy igazságtalanságok kibogozhatatlan hálójában élünk. A virágzó történelmi ország területének több mint kétharmadától, lakosságának csaknem kétharmadától való megfosztása, megcsonkítása „állapotbűncselekmény”, amely ma is tartó súlyos károkat okoz. Eredeti hatása is a társadalom életerejének, védekezőképességének, teljesítőképességének visszavetése volt, amiből szerencsére feltámadt, lábra állt a halálraítélt Magyarország. Bizonyos időszakoktól eltekintve, különösen az elmúlt ötven esztendőben hazánk trianonizált állapotban van, közösségi értékei eltagadottak, társadalmának „mi-tudata” nincs, veszélyérzete hiányzik. Az ország testileg, lelkileg csonka, ugyanilyen csonka tudatú, csonka erkölcsű, élettengető a lakossága. A megcsonkítottságból a magunk revíziójával, s újjáélesztésünkkel kerülhetünk ki. Ez az első lépés. A mai ország torzó jellege, lakosainak erkölcsi-biológiai visszamaradottsága szinte okozati összefüggésbe hozható többek között Trianonnal is, azáltal, hogy belátjuk: Trianon meghatározta Magyarország elkövetkező külpolitikáját, világháborús helyzetét, majd a világháború utáni állapotokat. A bolsevizmus válasz volt a feltámadni akaró Magyarországnak, egyúttal okozója jelenlegi bajaink túlnyomó részének. Ebben az értelemben a trianoni békediktátum — az önkényuralmi bűncselekmények, tulajdonfosztások, nemzetcsonkítás, végül is több, mint ötmillió magzat elpusztítása — egy hálót alkot. Ennek a hálónak a szétszakítása megmaradásunk feltétele. A tulajdoni viszonyokban, tágabban a gazdasági életben tapasztalható nemzetromboló folyamatok jogi eszközökkel való megállításával kapcsolatban el kell mondani: a nemzeti vagyon döntő, túlnyomó hányadának külföldi tőke befolyása alá juttatása, a nemzeti középrétegek kiszorítása a tulajdonszerzésből, illetve ilyen középrétegek létrejöttének a megakadályozása politikai döntések következménye volt. Ennek kártékony következményeit politikai döntésekkel lehet mérsékelni. Azért csak mérsékelni, mert a kilencvenes évek folyamatai visszafordíthatatlanok. Legjobb esetben is az képzelhető el, hogy sarkalatos jelentőségű iparágakban, sarkalatos jelentőségű vagyonok tekintetében az alapvető közérdekre hivatkozással hatálytalanítsák a megkötött szerződéseket. Ez azonban az egész vagyontömegnek mindenképpen egy része, mégpedig kisebb hányada. A másik lehetséges út a megkötött szerződések fölülvizsgálata a megkötésük idején hatályos polgári jogszabályok, a Polgári törvénykönyv szabályai szerint. Itt az érvénytelenség vizsgálata során mind a közerkölcsbe ütközés, mind a szembenálló szolgáltatások közötti feltűnő értékkülönbség, mind az uzsorásjelleg alapul szolgálhat a szerződések érvénytelenné nyilvánítására. Itt részleges orvoslás, korrekciós helyesbítő folyamatok elképzelhetők, de a lezajlott tulajdonváltozások nagyobb hányadú, tehát túlnyomó többségének tagadása jogilag és egyéb tekintetben is lehetetlen. Gondoljunk például arra, hogy az árveréseken magánkézbejuttatott föld mennyisége jelentős mértékben, esetleg sokszorosan meghaladhatja a földreform során kiosztott föld mennyiségét. Nyilvánvaló képtelenség mind jogilag, mind fizikailag ilyen hatalmas elárverezett földtömeg újraállamosítása, és azután most már az eredeti tulajdonosoknak való visszaadása. Ez lehetetlenség. Noha bebizonyosodott, hogy a privatizáció elvei igen jelentős mértékben fogyatékosak, és eredeti céljaikat nem alkalmasak elérni, s különösen nem tudtak megnyugvást hozni, az igazságtalanságok, a vagyoni jogfosztások miatt nyugtalan társadalomra, ennek ellenére nyolc év elteltével nem lehet a privatizáció több százezer — ha nem millió — számú érintettjét újra teljesen új helyzet elé állítani. Ez alkotmánybítósági, európa-tanácsi és ésszerűségi okokból nem lehetséges. Bármennyire kívánatos lett volna a reprivatizáció, a vagyonok visszaadása eredeti tulajdonosuknak, ami nem kevés nehézséget okozott volna, a lezajlott folyamatok teljes visszafordítása lehetetlenség. Ez nem elhatározás kérdése, hanem a bekövetkezett tények miatt van így. Egy új kormányzat nem mondhatja, hogy pusztán azért helyezkedik minden tekintetben más álláspontra és vezet be reprivatizációt — ami egyébként a vagyonok eddigi elidegenítése miatt is alig lehetséges —, mert ő más filozófiát vall a kárpótlásról, vagy a magánosításról. A folyamat nem törhető meg, és vagy visszamenőleg átalakítják a magánosítást reprivatizációs jellegűvé — tehát az eredeti tulajdonosoknak való visszaadás formájában, ami szerintünk lehetetlenség—, vagy pedig kénytelenek lesznek folytatni jobbított, helyesbített változatban a magánosítás eddigi folyamatát. Természetesen sok sérelem súlya csökkenthető. Amíg a vagyon meg van, addig mindig lehet valamilyen kivezető utat találni egy gazdaságilag vagy nemzetpolitikailag lehetetlen (Folytatás a 4. oldalon! Az ezeréves Magyarország közigazgatási térképe a trianoni határok feltüntetésével ZÉTÉNYIZSOLT
