Nyugati Magyarság, 1997 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1997-04-01 / 4. szám

12. oldal

Nyugati Magyarság — Hungarians of the West — Hongrois d'Occident

1997. április

A Soros-birodalom

Az amerikai Forbes magazin, amely kéthetente 765 ezer példányban jelenik meg, és az ottani elit üzleti körök „kötelező olvasmányának” számít. Soros György, az ismert spekuláns ellen írt cikket. A Forbes cikke magát Soros Györgyöt és „emberbaráti” birodalmát támadja — magyarországi alapítványa és vezetőinek példáján.

A hatoldalas írás címe: „Óvakodj az ajándékozó milliárdosoktól”. A cím fölött egy kijelentő és egy kérdő mondat: „Csaknem egy évtizeddel a Szovjetunió széthullása után Közép- és Kelet-Európa legnagyobb részét még mindig a régi banda uralja. Mit gondolnak, ki tartja őket hatalmon?’^ képen Soros György három arca. Mefisztóként, szarvakkal, hatalmas fogakkal.

A filantróp spekulánsról írt elemzés nem kevesebbet állít, minthogy Soros György az amerikai alapítványi törvényt kijászva finanszírozza világméretű politikai céljainak megvalósítását, magyarországi alapítványa pedig egy itteni pártot és annak politikusait támogatja. És az is kiolvasható a cikkből, hogy Soros a zsenit és az elmebeteget elválasztó határmezsgyén mozog. (...)

A Sorost vizsgáló írás mondanivalója a magyar ellenzéknek bizonyos szempontból nem lesz újdonság. Az ellenzék ismeri Sorost. Megtanulta megismerni azt a fojtogató, szörnyű, zárt társadalmat, amelyet „Nyitott Társadalma” intézményeivel hozott létre. Egy olyan információs gépezetet, melynek tagjai olajozottan zárják a sorokat, és a törvényt — a demokrácia pillérét — büntetlenül szeghetik meg.

Ami a Nyugatot illeti: ahogyan évekig nem akart tudni a Gulágról, eddig Sorosról is minden, innen jövő bírálatot lesöpört. Most azonban fordult a kocka. És, sejtelmeink szerint, ezt annak köszönhetjük, hogy Soros váratlan öngólt lőtt: magát a kapitalizmust, vagyis a befolyásának és a sikerének felépítését egyáltalán lehetővé tevő rendszert támadta meg. Márpedig ez a Wall Streeten nem arat osztatlan lelkesedést.

A Forbes cikke Albániával indít, ahol, írja, Soros barátai „a helyzet magaslatán” állnak. Nem csoda, hiszen Soros ottani alapítványa támogatta azt a Koha Jone című napilapot, amely a demokratikus, jobbközép kormány ellen lázított és hívta fegyverbe a piramisjáték veszteseit. „A tiranai Soros Alapítvány egyik vezetője a döbbenten hallgató megfigyelőknek így dicsekedett: Berisha bukik. Elkaptuk.”

„Az európai politikai patronálás régi hagyományát folytatva, a multimilliárdos spekuláns rutinszerűen veri csapra millióit, hogy lapokat, politikusokat és oktatókat pénzeljen Európában és másutt. Az esetek legnagyobb részében ezek az emberek kizárólag balra elfogultak.”

Soros, olvashatjuk a Forbes magazinban, nemrégiben támadta meg a szabadpiacos kapitalizmust az Atlantic Monthly februári számában, majd a szerző felteszi a kérdést: miért barátkozik Soros olyan baloldali emberekkel, akik az olyan fajta embereket, mint ő, parazitáknak tekintik?

Hogy a választ a Forbes megtalálja, Magyarországra, Soros szülőföldjére látogatott. Budapesti alapítványában találkoztak a nyolcvanéves Vásárhelyi Miklóssal, a Soros Alapítvány elnökével. A meglehetősen szegény országban évente több millió dollárt szétosztó Vásárhelyinek „érdekes” múltja van. A Nagy-kormány sajtófőnöke volt. Az 1958-as tárgyaláson Nagy Imrét és csaknem minden munkatársát felakasztották vagy életfogytiglanra ítélték. Vásárhelyi csak öt évet kapott.

„Hála Sorosnak, a volt kommunista csillaga ismét emelkedni kezdett. Az általa is megalapított politikai párt a jelenlegi kormánykoalíció tagja. Ez a kormány a volt kommunisták (a mostani Magyar Szocialista Párt) és egy bal-liberális csoport, a Szabad Demokraták Szövetségének koalíciója, amely 1994-ben került hatalomra azután, hogy egy meglehetősen gyenge hatásfokkal működő, mérsékelt kormányt győzött le. Soros áldását adta a választások eredményére.”

„Erős, komoly emberek” — idézi a Forbes Sorosnak a győztes exkommunistákat üdvözlő szavait. .Általában igen nagyok a várakozásaim.”

„Sorossal nem mindenki értett egyet. Egy ismert külföldi üzletember, aki eleinte be akart fektemi Magyarországon, majd visszalépett, azt mondta, a jelenlegi kormány egy csomó bohócból áll, akiknek fogalmuk sincs, hogyan kell egy gazdaságot vezetni.”

.Azóta Soros összerúgta a port Horn Gyula miniszterelnökkel, de szoros kapcsolatban maradt koalíciós partnerével, a Szabad Demokraták Szövetségével. Számos SZDSZ-es vezetőnek ő a jövedelemforrása. Vásárhelyi mellett például Soros magyarországi ügyvédje, Dombach Alajos az SZDSZ egyik magas rangú vezetője és az alapítvány jogi tanácsadója.”

„Soros korunk nagy emberbarátja — legalábbis folyvást erre emlékeztet bennünket médiája.”

A lap ezután ismerteti Soros néhány emberbaráti programját, majd így folytatja: „De az adományozásnak van egy másik, meglehetősen gyagya politikai oldala is. A Soros-pénzen fenntartott 50 iroda — amelyek Haititől Mongóliáig mindenütt ott vannak — mindegyike azt állítja, hogy munkája Sir Kari Popper filozófusnak a toleráns, nyitott társadalomról formált nézetein alapul. Innen a közös név: a Nyitott Társadalom Intézete.”

A bolondság mögött azonban van logika, folytatja a Forbes-cikk. Mark Almond, ismert oxfordi professzor szerint Soros emberei Thatcher-ellenes nézeteikről ismertek. „Nagyítóval kellene egy vallásos ellenzékit vagy kemény antikommunistát keresni alapítványaiban.”

Jonathan Sunley, a budapesti Windsor Csoport igazgatója még erőteljesebben fejezi ki magát: „Soros a régi kommunista nómenklatúra egydimenziós ideológiai tisztára mosásán fáradozik, azokat háttérbe szorítva, akiknek egykor nem engedték, hogy külföldre utazhassanak.”

A Forbes ezután Bőd Péter Ákost, a Magyar Nemzeti Bank volt igazgatóját idézi, aki ezt mondja Sorosról: ,Áz Alpoktól keletre ő a legbefolyásosabb, meg nem választott politikus.”

„Soros hatalma nem az urnákból, hanem bankszámlájából származik. Azt akarja, hogy arégi baloldali diktatúrákat ne a szabadpiacon alapuló demokráciák váltsák fel, hanem baloldali demokráciák” — folytatja az amerikai magazin.

Soros ezt nem is tagadta a Forbes újságírójának: „Igen, a Soros Alapítvány politikailag egyértelműen elfogult.”

A cikk ezután néhány közismert amerikait sorol fel, akiket Soros egyértelműen a szélsőségesen liberálisok köréből válogatott ki, hogy munkatársai legyenek. (...)

„Soros szülőföldjén, Magyarországon, 13 éve aktív. A nyolcvanas évek elején csöndben támogatott közép- és kelet-európai ellenzékieket. Ekkor volt az, amikor az örökmozgó Vásárhelyi a New York-i Columbia egyetemen jelent meg és találkozott Sorossal. Ä jelek szerint a volt kommunista újságíró jelentős hatást gyakorolt a milliárdosra. Vásárhelyi segítségével Soros 1984- ben az akkori kormánnyal megállapodást kötött. Az első magyar Soros Alapítvány 3 millió dolláros költségvetési kerettel dolgozott, és azt Soros és a kommunisták együtt működtették.”

„Soros egyik feltétele volt, hogy személyesen én képviseljem” — mondta Vásárhelyi a Forbes munkatársának.

„Vásárhelyi érdekes ember—olvashatjuk. — A lehetségesről alkotott fogalma sokszor változott. 1936-37-ben Rómában tanult politológiát, mert úgy gondolta, hogy az olasz fasizmus mutatja az igazságalan

társadalomból kivezető utat. 1939-ben titokban lépett be a Magyar Kommunista Pártba, de hivatalosan a Szociáldemokrata Párt tagja lett."

„A KP utasított, hogy csatlakozzam a Szociáldemokrata Párthoz” —- idézi a folyóirat Vásárhelyit.

A II. világháború utáni kommunista Magyarországon Vásárhelyi igen befolyásos újságíró lett, akinek tollából a legdenaturáltabb kommunista propaganda folyt, „majd ismét köpönyeget váltott. Az ötvenes évek közepe felé csatlakozott a gulyáskommunisták soraihoz, akiket kiábrándított a sztálinizmus, de akik még mindig Kari Marxot imádták”. Viszonylagosan enyhe börtönbüntetésének letöltése után egy akadémiai intézet munkatársa lett, és külföldön utazgatott. (...)

Az írás ezután Soros gondolatainak fejlődését ismerteti. „Sorost egyre inkább hatalmába kerítette a nagyzási hóbort. Már nem elégedett meg azzal, hogy segítsen véget vetni a kommunista önkényuralomnak. Már azt is meg akarta szabni, hogy milyen kormány lépjen helyébe. 1990-ben Magyarországon új közép-jobb koalíciós kormányt választottak meg, amely a Soros és (korábbi) kormány közötti megállapodást megsemmisítette. Ez volt az a pillanat, amikor alapítványa megkezdte politikai játszmáját.” (...)

A Forbes felteszi a kérdést: mennyire ,deformálódtak” meg a volt kommunisták? A válasz: „Nem nagyon”.

, Pár évvel ezelőtt Litván György, Soros régi barátja, az alapítvány igazgatóságának egykori tanácsadója és egy olyan intézet igazgatója, amely Sorostól kap támogatást, megtámadta Schmidt Mária történészt. A történésznő olyan titkosrendőrségi dokumentumokat fedezett fel, amelyek közvetetten bizonyítják, hogy Alger Hiss szovjet kém volt. Munkáját számos amerikai folyóiratban publikálták, és a Reader’s Digest magyarországi kiadásában is megjelent. Egyszer összefutott Litvánnal. Litván — mondta Schmidt Mária — a beállítottsága miatt támadta, és közölte, minden tőle telhetőt megtesz, hogy a történésznő ne lehessen kutató Magyarországon.”

„Litván a Forbes magazinnak azt állította, hogy ilyet soha nem mondott, de nem tagadta, hogy hatalmát felhasználta arra, hogy Schmidt Mária ne készíthessen dokumentumfümet a titkosrendőrségről."

„Nem szeretem őt - mondja Litván -, mert szélsőjobboldali”.

„Soros barátjának figyelemre méltó véleménye van arról, hogy ki áll a szélsőjobbon. Aki Alger Hisstől (a szovjet kémtől — A sz.erk.) jobbra áll.”

A Forbes magazin egyik munkatársa Londonban tudakolta Sorostól, hogy miért támogat Litván-féle köpönyegforgatókat. Soros válasza: „A volt kommunisták jobban tudják, hogy mi a demokrácia, mint talán azok, akik mindig is ellene voltak.” (...)

„Soros szerint tehát a baloldalt rózsaszínű glória lengi körül, míg a konzervativizmus a szemében a nácizmus szinonimája... Ez az egyenlőségtétel valódi méreg Közép-Európában...”

„Soros évente mintegy 60 millió dollárt pumpál a magyarországi intézményeibe, beleértve a Közép-Európai Egyetemet, amelynek célja a kormányzó elit kinevelése.” (...)

Vaclav Klaus cseh miniszterelnök, a szabad piac fáradhatatlan bajnoka jól felmérte, mit jelentenek Soros eszméi a „kisembereknek”. Ugyanis Klaus lényegében kirúgta Prágából a Közép-Európai Egyetemet. Nem akarta, hogy Soros a pénzével felvásároljon cseh értelmiségieket. Soros viszonozta a sértést: Klaus a nyugati demokráciák legrosszabjának megtestesítője. „Lehet, de a Cseh Köztársaság messze a legjobban virágzó, korszerű gazdaság Közép- és Kelet-Európábán.”

„Annyit el lebet mondani Sorosról, hogy kiismeri magát a törvény betűiben. Helyi alapítványai általában az adott országban bejegyzett jogi személyek, de — mondja New York-i sajtótitkára—gyakran kapnak pénzt a New York-i székhelyű alapítványoktól. Ami nagyon sajátságos.” Az amerikai adótörvény szerint egy magánalapítvány csak akkor adómentes, ha az „közvetve vagy közvetlenül nem avatkozik be semmilyen politikai mozgalomba bárki érdekében (vagy ellenében) egy köztisztviselői pozícióért folyó harc során...”

„Soros Györgyöt elintézhetjük azzal, hogy egy excentrikus gazdag ember, aki arra használja pénzét, hogy úgy gyűjtsön politikusokat és értelmiségieket, mint más gazdagok kastélyokat vagy régi mesterek alkotásait. Bizonyos szempontból nevetséges ember: repked a föld körül, sajtókonferenciákat tart, és olyan könyveket meg cikkeket ír, amelyeket senki sem ért. Másrészt viszont a pénz igen nagy károkat okozhat a politikában — különösen szegény, kis országokban.”

Lovas István

(Az Új Magyarországban megjelent írás rövidített változata.)

MEGRENDELŐ SZELVÉNY

Kérjük a megrendelő szelvényt nyomtatott betűkkel kitölteni és kivágva — csekket mellékelve — címünkre beküldeni: NYUGATI MAGYARSÁG

P.O.Box 125, Mt. Royal Stn., Montreal, QC H3P 3B9, CANADA

NÉV:

CÍM:

©

Megrendelés egy évre nyugati olvasóknak: Kanada: CA-$30; egyéb országok: US-$30

S vájcisapkázás

Ebben az országban minden különösebb következmény nélkül le lehet svájcisapkázni a szentkoronás címert, az egységes magyarság legfőbb szimbólumát. Nem szabad viszont — úgy tetszik — sérteni Rákosi Mátyás emlékét, amely egyébiránt ugyancsak egyféle egység jelképe: utálatában és gyűlöletében szintúgy a nemzet manifesztálja egységét. Azok pedig, akik ez alól kivonják magukat, és netán még mindig a nagyszerű kommunistát, az internacionalista harcost látják benne, ne csodálkozzanak, ha kivívják maguknak a nemzet hasonló érzelmi reakcióját.

Maczó Ágnes a parlamentben egy metaforát használt, amely metaforának — és ezt az érzékenykedőknek is tudomásul kell venniök — bőséges valóságalapja van. Még ha hallgatás burkolta is a tényt, eleddig senki sem tekintette Magyarországon Rákosit Szent István egyenes ági leszármazottjának. Ide kívánkozik egy anekdota is. Az 50-es években megjelent Rákosi-életrajzot a feledhetetlen hazudozó, Illés Béla mutatta be az írószövetségben — nagyjából így: „Rákosi Mátyás kilencgyermekes bácskai parasztcsalád fia, így hát hús a húsomból, vér a véremből...” Még a mindenre fölvigyázó Péter Gábor ávósterroija sem volt képes elfojtani azt a harsány röhejt, amely a kommentátor lelkes szavait követte.

Mi tehát a tanulság?

Először is: a tények elhallgatása, a hamisítás nem vezet jóra. Rákosi valóban nem ezen a néven látta meg a napvilágot, valóban gyűlölte a magyarságot—ki tudja, miért. Másodszor: a képviselő asszony metaforája aligha sértheti azokat, akik érzékenyek a zsidó származás fölidézésére, hiszen alighanem zsidóságukban is elhatárolják magukat azoktól az aljasságoktól, melyeket gyér hajú „vezérünk”, „apánk” gyalázatos szovjetbérenc uralkodása alatt a nemzet, az ország minden polgára ellen elkövetett. Beleértve azt is, hogy az ominózus svájcisapkázás szerves folyománya az ő hagyatékának.

Hát erről szól ez a metafora, szocialista uraimék!

Fábián László (Új Magyarország)

Lehajtott fejjel

Ha én zsidó volnék, most rettenetesen szégyellném magam azok nevében is, akik ebben a nevetségesen felfújt ügyben vállalkoztak a magyar zsidóság „megvédésére”. Lehajtott fejjel, bűnbocsánattal kémék elnézést a magyar néptől, attól a néptől, amely évszázadok óta befogadta, a lehetőségekhez képest védelmezte és igyekezett megmenteni a zsidóságot a náci atrocitásoktól, embertelenségektől. A túlélők, a túlélők leszármazottai most műfelháborodással antiszemitizmussá próbálják felnagyítani egy mélységesn gyűlölt személy eredeti nevének említését. MaczóÁgnes akkor is ezt tette volna, ha a közutálatnak örvendő személy véletlenül keresztény lett volna. A magyar zsidóságra semmiképpen sem jellemző viselkedés váltotta ki belőlem annak a történetnek az elbeszélését, amelyről ötven éven át hallgattam, mert nem akartam politikai tőkét kovácsolni belőle.

A pripjatyi mocsarakban 1944 nyarán megsemmisült huszárhadosztályt Varsó védelmében próbálták újra felhasználni a németek. Bizonyíthatóan a véletlen hozta úgy, hogy a huszárezredek védőállásait pontosan ott jelölték meg, ahová a fővárosuk felszabadítására bevetendő lengyel alakulatok támadását irányította a Vörös Hadsereg vezetése. Amikor a német hírszerzés ezt megtudta, a magyar alakulatokat azonnal leváltották. Megbízhatatlanságunk további bizonyítékául elrendelték azonnali hazaszállításunkat. A bevagonírozás napokig tartott egy Varsótól délre fekvő kisvároska kaotikus pályaudvarán.

Míg folyt a vita a távozásunkat felügyelő és siettető német parancsnoksággal, a városka házaiból, parkjából és a vasúti töltés védelméből zsidó munkaszolgálatosok bújtak elő. Még ma sem tudom, hogy a szétvert huszárhadosztály sorkatonái vagy a pripjatyi „Knüppeldamm” (rönkút) építését túlélő zsidó munkaszolgálatosok voltak-e rosszabb fizikai és lelki állapotban.

Egyetlen szó nélkül teljesítettük a kérésüket. Egyenruhába öltöztettük és elrejtettük őket a vagonokban a lovak és a szekerek között. Az áruló végül is közülük került ki. Néhány órával az indulás előtt egyikük — ki tudja, miért —jelezte a németeknek „a

huszártisztek zsidómentő akcióját”. A kérlelhetetlen megtorlás elől csupán a front hirtelen elmozdulása mentett meg bennünket, s őket is. Volt, aki lemaradt, de végül is 28 munkaszolgálatost „csempésztünk” haza, Kiskunfélegyházára. Ettől kezdve már nehezen lehetett különbséget tenni sorkatona és munkaszolgálatos között.

Aztán véget ért az öldöklés, és pillanatok alatt visszájára fordult a világ. A felszabadítók megszállókká lettek. A szovjet uralom hazánkra kényszerítésének végrehajtóit mindenki ismeri, és ki-ki vérmérséklete szerint emlékszik áldásos működésükre.

Ez volt a Nyugat büntetése, és végtelenül sokáig tartott. Mindjárt a kezdetben a gáláns, segítőkész huszártisztekből átkozott, kiközösített osztályidegenek lettek, akik nem kaphattak tisztességes munkát. De ezt mindenki tudja, kár a szót vesztegetni rá. Munka nélkül tengődtünk még 1946- ban is, amikor befejeztem egyetemi tanulmányaimat. Jóakaróktól hallottam először a Parlament épületében felállított Rákosiirodáról, amelynek feladata volt megfelelő munkát vagy beosztást találni a megfelelő személyeknek. Mély lélegzetet vettem, és bekéredzkedtem. Nagy meglepetésemre egy egyetemi évfolyamtársam volt a vezetője.

Mielőtt üdvözölhettem volna, magából kikelve, ordítva közölte velem: „Huszártisztekre nincs szükség ebben az országban!” Nem éreztem megaláztatást, csak mérhetetlen csalódást. Mert egy évvel korábban a Varsó melletti vasútállomáson mi nem azt mondtuk a segítséget kérőknek, hogy „zsidó munkaszolgálatosokra nincs szükségünk”, hanem életünk kockáztatásával hazahoztuk őket.

Csupán ennyi a különbség. Semmiség, ha úgy vesszük. Ezért nem említettem senkinek sem az elmúlt ötven év alatt. És most akkori szenvedéseink fő okozójának, hazánk egyik leggaládabb, legjellemtelenebb ellenségének említése miatt felhördültek a hipokriták, és egy gyűlölt név kimondását antiszemitizmussá fújták fel.

Ha zsidó volnék, most rettenetesen szégyellném magam.

Sátory János (Új Magyarország)

Püski Sándor felszólalása

a budapesti Hősök terén a MIÉP által rendezett 1997. március 15-ei nemzetgyűlésen

86 éves vagyok. Hosszú életemben háromszor láttam alkalmat arra, hogy rendbe tehessük a századok óta megrontott nemzeti létünket.

Először 1938-43 között. A Trianonban elszakított nemzetrészek visszatérését és a népi mozgalom biztató politikai erejét azonban megtörte a háborús pusztítás és a hosszú orosz megszállás.

Másodszor az 56-os forradalom és szabadságharc napjaiban. A nemzet szinte minden tagja önmaga fölé emelkedett, de a nagy Nyugat egy kis repüiőgépnyi diplomácai küldöttség útját sem volt ha jlandó kockáztatni az újabb orosz invázió megelőzésére.

A harmadik alkalmat 1987-90 között éltem meg, amikor is a megválasztott kormány engedett a belső és külső ellenség zsarolásának.

A három elvesztett és elvesztegetett magyar igazság után most kaphatunk egy ráadást.

Az új országgyűlési választások közeledtével minden valamirevaló magyar közösség arról beszél és tárgyal, hogy meg kell nyernünk a választást.

Ezt csak akkor nyerhetjük meg, ha a nemzeti pártok vezető testületéi egy új vérszerződésben erős szövetséget kötnek. Nem kezdhetek itt hosszú névsorolvasásba, de ezért a szövetségért személyesen is felelősnek tartjuk Torgyán Józsefet és Maczó Ágnest, Lezsák Sándort és Dobos Krisztinát, Giczy Györgyöt és Mizsei Zsuzsannát, Csurka Istvánt és Gidai Erzsébetet.

Ha megkötik a szövetséget — most, amikor még van idő a felkészülésre, és nem az utolsó pillanatban vagy az első forduló után —, akkor melléjük állunk.

Túcatnyi kis párt és sok ezer országos és helyi, polgári és egyházi szervezet tagjai segítik ezt a törekvést. Régi közmondásunk: Ha rövid a kardod, toldd meg egy lépéssel!

Alig van sajtónk, rádiónk, televíziónk. Megtoldjuk hát sok ezer lépéssel! Szemtől szembe, személyes hatással pótoljuk a hiányzó eszközöket.

. Bízzunk a nemzetben és ne engedjünk az újabb zsarolásoknak! .