Nyugati Magyarság, 1997 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1997-05-01 / 5. szám
mmmgapösims GDd® ffifflosG = CO®ODgj[?®0s tí]“®©©Dcí]®mG XV. évfolyam, 5. szám 1997. május A DEMOKRATIKUS ÉS NEMZETI SZELLEMŰ NYUGATI MAGYARSÁG HAVILAPJA 96Ft $3.00 ERDŐS LÁSZLÓ Szóljanak értük a harangok Eljött az idő, amikor szembe kell nézni önmagunkkal. Vállalni kell történelmünket, közel 1000 esztendős kárpátmedencei államiságunkat, minden keserű gyászával és fényes dicsőségével egyaránt. Zászlót és fejet hajtunk azok előtt, akik a legdrágábbat, életüket áldozták a hazáért, a magyarságért. Meg kell békélni önmagunkkal, félre kell tenni kicsinyes torzsalkodásainkat, mert a szélsőséges indulatokkal kikövezett út csak romlásba viszi a magyart. Különösen most van szükség az egyetértésre, amikor Kelet-Európa újjászületésének lázában sovén indulatok találnak táptalajra. Mennyi gyász, mennyi fájdalom ért már bennünket. Hányszor kellett az anyáknak fiaikatfeláldozni, tengernyi könnyel elsiratni. Hozott már elég áldozatot e nemzet honvédő harcai, testvérháborúi, idegen hatalmak által eltiport szabadságküzdelmei során. Itt, a Kárpátokkal övezett hazában gyakran váltunk nagyhatalmak játékszerévé. Tatár és ozmán hódító háborúk tizedelték nemzetünket. Pusztultunk Muhinál, temettünk Mohácsnál, bujdosóvá lettünk Nagymajténynál, reményvesztettek Világosnál. Siratóénekeink ihletői lettek Doberdó sziklái, Isonzó habjai, Galícia hegyei. Amikor talpra álltunk a Trianon okozta nemzeti sokkból, történelmi tragédiáink újabb helyszínekkel gyarapodtak egy őrült újkori keresztes hadjárat eredményeként. Az I. világháborúban az elesettek és hadifogságban meghaltak lélekszáma kétmillió fő*. AII. világháborúban és annak következtében az elesettek és elhurcoltak száma másfél millióra tehető. Nyugat-Európában és a volt Szovjetunióban 1100 hadifogoly-táborban 900 ezer fő volt fogva tartva, s közülük mindössze 223 ezren tértek haza. Magyarország összvesztesége a II. világháborúban: 1 millió 583 ezer fő volt. A sok hányattatás és sorscsapás elég lenne újabb ezer évre. Bűnös nép, bűnös nemzet, megbélyegzés, jogfosztottság. A béke beköszöntével a remények szertefoszlottak, csend és félelem honolt mindenütt.Vagon jött azért, aki katona volt, akinek német dalt dúdolt a bölcsője fölött az édesanyja. Üldözött lett a német, a székely, a felvidéki, a délvidéki, a kárpátaljai magyar. A II. világháború következményeként minden ötödik magyar család gyászolja szeretteit, akik mind ez ideig méltatlanul elfeledve, itthon, vagy ismeretlen helyen alusszák örök álmukat. Magyarország népességét, földrajzi területének nagyságát tekintve az I. és a II. világháborúban, valamint az 1956-os forradalomban és szabadságharcban a legnagyobb lélekszámú veszteséget elszenvedett nemzetek közé tartozik Európában. Kövessük meg mindazokat, akik azzal a szent meggyőződéssel indultak a biztos halálba, hogy a hazáért, a magyarság fennmaradásáért hullatják drága vérüket. Adjunk gyermekeink kezébe lelkünk darabjaként örök emlékeztetőt, hogy az elesett magyar katonák a nemzettől, a hazától mindenkor kapják meg hősi jussukat: a becsületet. Szóljanak értük a harangok, és a lelkek megbékéléséért lobbanjanak fel a mécsesek lángjai. *Egyes források szerint az I. világháborúban elhunyt magyarok száma ennél kevesebb. — A szerk. \_________________________:____________________________/ CZEGO ZOLTÁN Sírfelirat helyett Gondolatok Hősök Vasárnapján Élők az élőkkel, holtak a holtakkal — ez nem lehet igéje egy fogyó nemzetnek. Különösen nem akkor, mikor a megfogyatkozást kikényszerítő okok és körülmények ugyancsak nem váltak néhaiakká. Távol áll tőlünk, hogy valamiképpen — ha szenvedésben és üldöztetésben is — az Isten kiválasztott, sokszor megfuttatott, különös gonddal megnyomorított népének tartsuk magunkat. A Hősök Vasárnapján fölvehetjük és föl is öltjük legsötétebb ruháinkat, ölnyi virággal és szepegő öregeinkkel széles sorokban haladhatunk a templomba, akár megannyi más hősi halott seregnyi hozzátartozója. A halálban nem voltunk és nem vagyunk különbek másoknál. Elő atyánkfiáit a templom, a temetőkert pompája előtt már jóval megcsapja a perzsszag. A temetetlen holtak szaga nem oszlik a májusi légben, hiszen a történelem füveskertjébe hősként bevonuló katonák fiaiként mi magunk állunk egy-egy szoros, völgykatlan történelmi köztemetőiben, és számunkra a föl nem ölelhetők testén lobogó, kaszasuhintásnyi virág, mintha a foszforeszkáló csontok világa lenne... Amiként az apákat, testvéreket övező fájdalomban nincs mérce és összehasonlítás, úgy egyedi egy nemzet rianásokkal teli emlékezete is. A magyaré aztán csakugyan méltó a fejcsóválásra, ha a jó szándékú idegen tűnődik el azon. Mert egy országot nagyhatalmi nemkívánatosként erőszakkal földarabolni és kiosztani, aztán — ama Trianon után — ismét belehajszolni egy második világégésbe, és ismét földarabolni ugyanazok kénye-kedvére, ez valóban bámulatra méltó eset a történelemben. A magyar nemzetnek különös módon sajognak örökkétig a sebei. Történt pedig vélünk az, ami még a történeti sebészetben is elképzelhetetlen. A csonknak csak a helye, a megmaradt idegszála ad jelet a továbbélő testnek. A magyar nemzetnek azonban jeleznek a levágott és elvetett tagjai is, és ez a kettős kín, meg az egykori együttlét az, ami még összetarthatja a különvett darabokat. Mindenki gyászol a maga módján, jajonghat a család, a nemzet a saját temetői szóhasználatában. És amikor ezeket írom, föl vihog könyököm mellett a Gonosz, mert számunkra 45 esztendeig még a siratás is tilos vala saját hazánkban. Kövekként hullottak befelé a könnyek, úgy, hogy azt ne lássa meg a hatalom magyarnak hazudott sáskahada. És a Részekben? Az eldobott testrészek fájdalmával ki foglalkozott? Az ország egyik levágott és odavetett tagja Erdély volt 1920-ban. Oláh uralom alatt élte végig közel az egész 20. századot, és éh ma is. Erdélyország északi részét 1940-ben visszaadták Magyarországnak, együtt a tömbökben élő magyarsággal. így a II. világháborúban az anyaország honvédjeiként éltek, küzdöttek és haltak a székelyek, erdélyi magyarok. Egyesek szerint isteni próba volt (Folytatás a 6. oldalon) IFJ. FEKETE GYULA Láthatatlan Brezsnyev-doktrína A politikatörténészek szerint 165 év óta a legnagyobb választási vereségét szenvedte el ez év májusában a brit Konzervatív Párt. Részarányuk a brit alsóházban 27%-ra zsugorodott, ezzel egyidejűleg az évszázad második legnagyobb parlamenti többségét mondhatja magáénak a brit Munkáspárt. „Győztünk!”, „Visszaszorulóban az idejét múlt, jobboldali értékrend!” — mondják és írják a hazai, szociálliberális mediokrácia által uralt tömegtájékoztatásban a bizonytalankodó szavazókat ily módon is manipuláló kommentátorok. Nem véletlenül kérdezik félve a hazai ellenzékhez húzó polgárok: „Ha áttételesen is, de miránk is háramlik valami a brit konzervatívok vereségéből?” Az őszintén aggódó kérdésre nyilván nem adható egy szimpla tagadó válasz. Ha ezen túlmenően még azt is mondanám, hogy bőségesen megérdemelték a toryk, amit kaptak, akkor hitetlenkedve csóválnák a fejüket a jobboldal-baloldal hamis ellentétpárjához hozzászoktatott olvasók. A magyarázat érdekében vonjunk párhuzamot a „baloldali” magyar Hom-kormány és a „jobboldali” brit konzervatívok tettei között. Rendkívül népszerűtlenné vált a tory kormány a becsukott bányák, a bezárt nehézipari vállalatok munkanélküliséggel sújtott körzeteiben. Magyarországon a Horn-kormány alatt Ózd, Miskolc, Komló, Tatabánya térségében folytatódtak és véglegessé váltak a bányabezárások és vállalatfelszámolások. Az Antall-Boross-kormány még árnyaltan, óvatosan viszonyult ehhez a gazdaságstratégiai kérdéshez, és meggyőző gazdasági érveket is szembeszegezett a drasztikus felszámolást követelők ellenében. A mai kormány és a toryk viszont a tudatlanok vakságával egyformán és hasonlóan döntöttek. „A kislány kiárusítja a családi ezüstöt!” —jellemezte tömören Thatcher miniszterelnök asszony privatizációs politikáját Harold MacMillan. Nos, Magyarországon is külföldiek szerezték meg az ipari- és kereskedelmi tőke kétharmadát, a biztosítók és a pénzintézetek vagyonának 85 %át. A Hom-kormány „családi ezüstöt” kiárusító politikája még a torykénál is kedvezőtlenebb következményekkel járt, mivel számos „eladásról” bebizonyosodott az ingyenes vagy ráfizetéses kótyavetye — azaz az ellenérték egy része valószínűleg magánszámlákra ment. A lakossági közüzemi hálózatok — a víz és csatorna, az elektromos és gázhálózatok — eladására még a toryk sem mertek vállalkozni, felmérve az országra emiatt leselkedő veszélyeket, a Horn-kormány viszont nem habozott ezt megtenni. Érdemes megemlíteni, hogy a Munkáspárt élesen ellenzi a közművek eladásának még a gondolatát is. De akkor mire alapozzák az ezzel ellentétes gyakorlatot folytató hazai szocialisták a „közös baloldali értékrendet”? Népszerűtlenné váltak a toryk a napvilágra került képviselői összeférhetetlenségek, korrupciós ügyletek miatt is. Itthon összeférhetetlennek minősített kélpviselői állások 96%-át szocialista vagy szabaddemokrata képviselők töltötték be, és csupán néhány százaléknyit az ellenzékiek. Míg néhány éve azt feszegette a szociálliberális sajtó, hogy ugyan miből telik Antall Józsefnek külföldi gyógykezelésre, addig ma felháborodik azokon az ellenzéki kérdéseken, hogy a kormánypárti képviselő uraknak miből futja 100 milliós villákra, luxusautó-istállókra, részvénycsomagokra. Margaret Thatcher exminiszterelnök asszony egymillió dolláros születésnapi partija hallatán joggal háborodtak fel a kisjövedelmű brit szavazópolgárok, ugyanakkor az itthoni, horribilis költségű „vállalkozói bálok”, világkörüli „tanulmányutak” bírálói sommásan megkapják a „populista szélőséges” címkét. Megjegyzendő, hogy Tocsik-léptékű panamákra a brit konzervatívok nem merészkedtek— a közvélemény szemében mégis korruptak. Ezen a téren a közös nevező jóval markánsabb a toryk és a hazai kormánypártok között. A konzervatívok szerencsecsillaga az antiszociális—azaz a teherbí(Folytatás a 3. oldalon)
