Nyugati Magyarság, 1996 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1996-10-01 / 10. szám
1996. október Nyugati Magyarság — Hungarians of the West — Hongrois d'Occident 11. oldal Szárszó '96 Nem keresünk mindenben jelképet, azt azonban szóvá tehetjük, hogy a Magyar Szellemi Védegyletnek, a Szárszói Baráti Körnek, valamint Püski Sándor könyvkiadónak nem volt az idén már annyi pénze, hogy Balatonszárszón rendezhette volna meg a nemzet aggodalmát ismét megfogalmazó konferenciát. Maradt a Testnevelési Egyetem aulája, és oda befértek annyian, amennyien ahhoz föltétien ragaszkodtak—vagy még anynyian sem. 1943-ban került sor az első szárszói találkozóra, akkoris az el lenünk dolgozó idő sürgette Püski Sándort a tanácskozásra: hogyan tovább a háború vége felé? Hová zuhanunk, hová löknek, ha majd elhallgatnak a fegyverek? „Ma már tudjuk, hogy a belépéssel mekkora baj szakadt ránk - ezzel kezdte megnyitó beszédét Püski Sándor idén -, de csak találgathatjuk, hogy kegyelmesebb lett volna-e hozzánk Nyugat-Európa, Amerika és a Szovjetunió a végelszámoláskor, ha az öngyilkossággal határos szembeszállást választjuk.” Ma béke van, és békésen megy végbe a nemzeti érdekek sürgős és gátlástalan elárulása, az ország vagyonának teljes kiárusítása akkor, mikor 30 ezerrel csökken —és éppen a fenti okból—az ország lakossága évente! Nincs gyermeksereg, végső pusztulásban az iskolarendszer, az ország lakosságának 65 százaléka beteg, az egészségügy a végső mélyponton leledzik. Kellett-e a szárszói tanácskozás? Az idő ismét ellenünk fordult, ám most egy felelőtlen kormány révén. Ünnepi esztendőben vagyunk, de aligha van most ihajkodó kedve bárkinek is, aki nyitott szemmel és nemzeti aggodalommal jár ebben a földi világban, hol egyre kevesebb hely adatik meg a magyarnak, a meghagyott határokon belül vagy kívül. A negyedik Szárszói Konferencia ennek a jegyében zajlott. Németh László emelkedő nemzetről beszélt egykor, és az iskolát sürgette — Ladányi Sándor történészprofesszor a mai meggyőződésekről szólt a természetes oktatási szükséglet fölemlítésével. Amikor KellermayerMiklós fölkiáltott: így hívnak engem, és ma ilyen névvel is lehet magyar valaki ebben a hazában! — akkor elindult a viharos taps, és nem egy-két ember gondolt akkor Klebelsberg Kunóra, aki rövid idő alatt iskolák ezreit hozta létre miniszterként, a trianon utáni időben. Somorjai Ádám történész maradék humorával és vigasztaló kedvében jelentette ki: „Mi ne bánkódjunk azon, hogy nem férhetünk bele egy állam keretébe!” A vidéki magyarság oktatási-művelődési kérdéseit mutatta föl szemléltetőnek Somodi István jogászprofesszor. És mindzekhez csatlakozott Csele György a nemzet kulturális fejlődésének akadályozói ellenében: „Valóban, ha ez a bőgatya kivonulna a magyar kultúrából, tényleg nem maradna sömmi.” Keserű parafrázisa ez a Landeszmann főrabbi három évvel ezelőtti kifakadásának, mely szerint „ha a zsidó kultúra kivonulna Magyarországból, nem maradna más, mint a bőgatya, meg a fütyülős barack...” Hát most itt tartunk, és ezért van szükség önvédelemre a saját (maradék) hazánkban-házunkban, azok ellenében, akik ismét a pénz, a vagyon jegyében nyüzsögnek emitt. Idézzük Szőlősi Árpádot a Duna TV /----------------:-------------------\ Sírgondozás, sírfelújítás egész évre, Mindenszentekre RÖMMER (011] 361-226-2351 V J részéről? íme: „Ha nem kapunk sürgős támogatást, a Duna Televízió októberben elhallgat.” És csak csodálattal tekinthetünk erre a nemzetre, a néhányszáz kilométernyi határ mindkét oldaláról: Meddig viseli növényi türelemmel ezt a helyzetet tétlenül, és ilyen mély belenyugvással?” Egy hozzászólást körmölök ide, név nélkül, csak azért, hogy itthon a másságot, a nem-magyart imádók és arra biztatók hová süllyedhettek, csak pusztán a logika szintjén: „Szeresd a másságot, tiszteld a másságot!” - ez a jelszó.„Igen, tiszteljük, fiú a lányt, a lány a fiút, de — fiú a fiút, lány a lányt? Hol itt a másság?...” Bercsényi László egyetemi hallgató kategorikusan hirdette Püski pódiumáról: „Az ifjúság a jövendő, de hát ez az ifjúság nem tud tanulni!” Gazda József kovásznai tanár egyenesen kötelezővé óhajtja termi a hitoktatást az iskolákban. Kádár Béla a határok megváltoztatásának békés útját-módját óhajtja sürgősen kidolgoztatni. Szabó Zsolt, Ordas falu egyházgondnoka: „Falunk nevezetessége a Rákóczi-fa. Ez a történelem. Ma a szemünk előtt hal el a falu, noha még emlékezik a nép, a nemzeti tudat olyan időkre, mikor magyar tanította tisztességre a magyart. Magyar falu nélkül nincs magyar jövő sem.” Lezsák Sándor döbbenetes, fölriasztó képpel közelít, mint költő-politikus: , Nagy önuralommal kell élnünk itt, köztük, mert nem az a hős, aki kiáll és elkiáltja: Itt vagyok, ide lőjetek! — ugyanis ezek olyanok most, hogy oda lőnek.” Ami visszatérő: a külföld, a Nyugat elhagyott bennünket, sőt, ami rosszabb: fölvásárolta maradék anyagainkat, a vizünket, a földünkön szántanak és szántatnak másokkal. Ez a sorsunk. Horn Gyulát idézi: „Mi tudjuk a válságot kezelni” - igen, folytatja Lezsák - évtizedek óta kezelik a válságot, melyben egy nép nyomorodik el. Csurka István jelzi: „Ha nem váltunk, ha nem gondolunk át mindent, akkor nem várhatjuk el, hogy tömegek álljanak mellettünk. Ha most, ilyen drámai helyzetben nem tudunk a szövetség, a jó mellett dönteni, akkor Isten irgalmazzon nekünk.” 1956 után Fülöp G. Dénes marosvásárhelyi pap is megjárta aromániai börtönöket, mert a katolikus templomban, hívei előtt mert szólni emberi jogokról abban az imaginárius országban. Most ezt mondotta az alapszerződésről: „A legcinikusabb alapszerződés aláírása után a minap Romániában megengedték, hogy végigjárjuk mi, magyar politikai rabok a meglakott börtöncelláinkat...” A konferencia harmadik napján vendégünk volt Lech Valesa lengyel esztergályos, egykori államelnök. Hogy mit értett meg a sorsunkból, azt legszemléletesebben az bizonyítja, hogy sírva fakadt a 301-es és a többi parcella láttán, szinte égbe kiáltván: Hol vannak, akik ezt cselekedték...! Bodó Barna, az RMDSZ politikusa arról beszélt, milyen kegyetlen indulattal indította el a Hom-Pető-kormány az alapszerződéseket, s pecsételte meg egy nemzet sorsát. Hódi Sándor, a Magyarok Világszövetségének elnökségi tagja a Vajdaságból érkezett: „A határokon túli magyarság csúcsszerve úgyszólván nem is tudott labdába rúgni az alapszerződés ügyében.” Alighogy elhangzottak Fekete Gyula író szavai, a csecsemőpusztításról, a teremben fölkiáltott egy kétesztendős kislányka... Sikerük volt. Mindkettejüknek. íme, többek között ezekről volt szó. A felszólalók arra figyelmeztették az itthoni és a túli magyar nemzetrészeket: az idegenbeni magyar sors, látható. Ha nem döntünk, ha nem összefogásban és jól döntünk, itt és mindnyájan a látható magyar kisebbségek sorsára jutunk! Czegő Zoltán M.A. BLYTHE BERNIER, INC. Temetkezési vállalat Gyász esetén temetkezési vállalatunk együttérzéssel, a magyar hagyományok szerint nyújtja a kívánt szolgáltatást. 940 Ogilvy Ave., Montréal, Qué. Elnök: Craig E. J. WINNETT 495-8082 Civil szervezetek nélkül? A magyar állam a világban lejátszódó politikai, gazdasági és szociális folyamatoknak megfelelően kivonul a szociálpolitikából, egészségügyből, tanügyből, lakásépítésből stb., miközben két alapvető dologról megfeledkezni látszik: a/ kivonulásának ütemében csökkenteni, illetve igazságosabban elosztani a lakosságra háruló adóterheket, és b/ megteremteni azokat a szervezeteket és mechanizmusokat, amelyek szavatolhatnák a zökkenőmentes áttérést az új rendszerre, illetve biztosítanák az érintett területek zavartalan és folyamatos működését. Egy, a tervgazdálkodásból öröklött beidegződésekkel és a szocializmus idején felhalmozott adósságokkal megterhelt társadalomban az állam nem másolhatja le felelőtlenül azokat a mintákat, amelyek teljesen más, sokkal kedvezőbb feltételek mellett alakultak ki, és egyszerűen nem vonulhat ki mindenhonnan, romokat és nyomort hagyva maga után. Következésképp nem vonhatja ki magát a tőle bizonyos feladatköröket átvállaló civil szervezetek működési feltételeinek megteremtésének felelőssége alól sem. A nonprofit alapon működő, önszerveződéssel létrejött civil szervezetek ígérkeznek, ,a legújítóbbnak és leghatásosabbnak a jóléti állam problémáit és a jövőben kialakuló társadalmi szükségletek kielégítésének nehézségeit illetően” (Pierre Rosanvallon). A civil szervezetek egész sor olyan közcélokat szolgáló társadalmi funkciót tudnak ellátni, amelyre a klasszikus értelemben vett állam vagy egyáltalán nem, vagy csak körülményes áttételek útján képes. „Korunk a kollektív cselekvésnek olyan hálózatait feltételezi, amelyek mélyen a hétköznapokba ágyazódnak. E hálózatokon belül, a rejtett és csaknem láthatatlan személyes elkötelezettségből adódóan alternatív eszmei keretekkel (frameworks of sense) kísérleteznek, közvetlenül alkalmazva is azokat” (Alberto Melucci). Nemzetközi felmérés — a John Hopkins nemzetközi összehasonlító program — bizonyítja, hogy az e feladatunk ellátásához szükséges pénzeszközöket e szervezetek nem elsősorban magánadományokból teremtik elő, mint mifelénk hiszik az emberek, hanem nagyobbrészt a saját tevékenységükből adódó díjbevételekből (47%-ban) és állami támogatásból (43%-ban)! Ehhez képest a társadalmi szervezetek támogatására jutó összeg /---------------------------------------------Magyarországon az elmúlt két évben közel 40%-ot vesztett a reálértékéből, míg a politikai pártok hasonlójellegű forrásait 30%-kal emelték — és a bankoknak juttatott milliárdokról nem is beszéltünk. Nincs az az államadósságból, gazdasági válságból vagy bármiből adódó kritikus helyzet, amelyben egy kormány megengedheti magának, hogy lemondjon állampolgárai kezdeményező kedvéről és cselekvőkészségéről! Nyomorba taszított, rosszkedvű és érdektelen nemzet sosem tud annyi erőt mozgósítani magában, hogy kilábaljon a válságból. A magyar nemzetben — hiába állítják egyesek az ellenkezőjét — van elég életerő, fantázia, leleményesség és tehetség a sorsfordításhoz. Csak össze kellene fogni, és helyes irányba terelni megfogyatkozott energiáit. Érdekeltté kell tenni egyént és kisközösségeket a cselekvésre, elérhető közelségbe kell hozzájuk hozni összefogásuk eredményét. Amit a társadalomtudósok megfogalmaztak, azt mi a Házat-Hazát Alapítványon belül nap mint nap megtapasztaljuk: a társadalom hajszálereiben fejtvén ki hatásukat, egyéniből közösségi energiává transzformált erőket mozgósítván rövidtávú célok meg valósítására, akonkrét terveink valóra váltása mellett (amellett, hogy házakat építünk, azaz otthonokat teremtünk), egészséges tudat- és életformáló folyamatokat gerjesztünk, és olyan embertípus „újratermelődéséhez” teremtjük meg a feltételeket, amely az Európához való csatlakozásban, az ország jövőjének meghatározásában és a magyarság megmaradásában is meghatározó szerepet játszhat. Feltételeink azonban napról napra súlyosbodnak. — az eddig három éven át folyósított —és célszerűen felhasznált—kormányzati segélyt az idén megvonták tőlünk; — a társadalmi szervezetek finanszírozására létesített alapból — azzal az indokkal, hogy az alapítványokat nem támogathat — kizártak bennünket; —a Szerencsejáték Rt.-nek az alapítványok támogatására létrehozott alapját a kormány megszüntette; — a Belügyminisztériumban olyan ügyintézők kezébe került az új lakáskoncepció sorsa, akik jóformán szóba sem állnak velünk; — egy sor más minisztériumhoz küldött —gazdagon dokumentált—segélykérésünkre válasz sem érkezett; — a szponzori támogatást sem a súlyos gazdasági helyzet, sem az adópolitika nem preferálja; — a magánadományok—a vásárlóerő csökkenésének függvényében—vészesen fogyatkoznak; — ilyen horderejű kérdést különben sem lehet (sehol a világon) pusztán magánerők mozgósításával vagy jótékonysági alapon megoldani. A hazai szociológusok aggasztó tünetekre figyelmeztetnek: — „A látható jövedelmek mai megcsapolási rendszere kíméletlenül további munkavállalásra készteti az aktív korú magyar lakosságot. A többletterheket vállalók kétharmada önmagát nem kímélve próbálja megszerezni a fogyasztásijavakat. Önpusztító és egészségtelen életvitelével elősegíti a prognózisnál is korábbi elhalálozás lehetőségét.” — „A fiatal, gyermekes családok évtizedek óta a társadalom hátrányos helyzetű csoportjai közé tartoznak, s még ennél is riasztóbb, hogy a gyermekes családok helyzete—a társadalmi átlaghoz viszonyítva—folyamatosan romlott, egyre többen élnek a szegénység körülményei között. A Központi Statisztikai Hivatal létminimum-számítását alapul véve 1995-ban a 18 éves korral bezáruló népességnek mintegy 45%-a élt olyan háztartásban, ahol az egy főre jutó jövedelem nem érte el a létminimumot.” — „A szociális és alanyi jogon járó juttatások lehetőségének korlátozása, illetve megszüntetése a társadalom 85-90 százalékának teljes elszegényedéséhez vezet.” — „... az állam elosztó rendszereiben újra kellene gondolni a juttatások és az elvonások rászorultsági elvét, mert a magyar társadalom ilyen mértékű negatív reprodukciója - öngerjesztő módon a következő évezred közepére — „a teljes magyar népesség két és félmilliós csökkenéséhez vezethet.” Ezt a már ma feltartóztathatatlannak kikiáltott folyamatot igyekszik megállítani vagy legalább lelassítani a maga részéről a Házat-Hazát Alapítvány a többi hasonló civil szervezettel együtt. S e feladat alól a kormány sem mentesítheti önmagát! A magyar kormánynak is felül kellene tehát bírálnia eddigi „kivonuló” álláspontját, és halaszthatatlanul hozzá kellene látnia a civil szervezetek működési feltételeinek megteremtéséhez: • Szakértők bevonásával fokozott figyelemmel kellene kísérni a nonprofit törvény végső formába való öntését, és állami garanciák beépítését szorgalmazni a forrásautomatizmus megfelelő formáira. • Kezdeményezni kellene az építőanyagokat és a lakásépítést terhelő adónemek felülvizsgálatát és bizonyos adófajták megszüntetését. • Kezdeményezni kellene az adótörvény olyan irányú megváltoztatását, hogy — családközpontúvá váljék, — ösztönözze a vállalkozói réteget a civil szervezetek támogatására. Az ügy nem tűr halasztást, a magukra hagyott civil szerveztek puszta léte forog kockán. Márpedig folyamatosan működő, sikeres civil szervezetek nélkül a válságból való kilábalás és az Európához való csatlakozás is elképzelhetetlen. Szilágyi Károly \ Lőrincz Kálmán, a Házat-Hazát Alapítvány igazgatója és Callmeyer Ferenc elnök Vácott átadta Jimmy Carter volt amerikai elnöknek a Szent Korona fából készített mását, amelyet Callmeyer László építész készített. ÉPÍTÉSZ IRODA Budapest, XII. kér. Nógrádi u. 11. Tel./Fax: 155-7645 Település tervezése — részletes rendezési tervek — családi házak — nyaralók — panziók — lakóépületek — társasházak — irodák — iskolák és nevelési létesítmények — uszodák — tornatermek — felújítás — belső berendezés — felmérés — értékbecslés — költségvetés — szaktanácsadás, számítógépes tervezés CALLMEYER & TSA \_____________________________________________________________________________________/
