Nyugati Magyarság, 1996 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1996-04-01 / 4. szám
12. oldal Nyugati Magyarság — Hungarians of the West — Hongrois d'Occident 1996. április A ..FORUM' '-ban közölt írások beküldőik egyéni véleményét fejezik ki, amely nem feltétlenül esik egybe a szerkesztőség álláspontjával. — A szólás- és véleménynyilvánítási szabadság jegyében készséggel adunk helyet leveleknek, rövid polemikus írásoknak, de fenntartjuk a rövidítés jogát. — A szerk. Millecentenáriumi szédelgők vagy hazafiak? Nyílt levél a wPro Patria 1996" elnökségének Per az IMF ellen Dr. Endrey Antal, magyar és ausztráliai ügyvéd, angol királynői tanácsos azt javasolta, pereljük be a Nemzetközi Valutaalapot (IMF) azon világszerte elismert jogelv alapján, miszerint ha valaki szakértőként lép fel és ebbéli minőségében — gondatlanságból vagy félrevezető szándékkal — rossz tanácsokat ad és ezzel kárt okoz, akkor kártérítési felelősséggel tartozik. Az IMF „szakértői” nem mérték fel sem Magyarország gazdasági lehetőségeit, sem a lakosság körülményeit, s ezzel a csőd szélére juttatták hazánkat. Tax László budapesti vállalkozó megbízta Dr. Endrey Antalt a magyar nemzet kártérítési igényének az IMF-fel szembeni ügyvitelével. Az amerikai és nemzetközi jogrend egyaránt megengedi, hogy egy fél érdekeit mint csoportérdeket védeni lehessen. Tax László állja a per költségeit is. Szükség van azonban erkölcsi támogatásra, ezért kérjük minden jóérzésű barátunkat, hogy egy levelezőlapon jelezzék a két cím valamelyikére: „Csatlakozom az IGAZSÁGOT MAGYARORSZÁGNAK AZ IMF-FEL SZEMBEN mozgalomhoz.” Tax László címe: 1014 Budapest, Táncsics Mihály u. 14. Dr. Endrey Antal címe: 6800 Hódmezővásárhely, Rudnay u. 2/b. Gyakorló újságíró lévén úgy gondolom, hogy irományuk — a Nyugati Magyarság márciusi számában megjelent Nyilatkozat szövege — nemcsak azért figyelemre méltó, mert fantomszervezetük (állítólagos nemzeti jellege mellett) híján van a magyar helyesírás legelemibb ismeretének, hanem azért is. mert a havilap közlése nyomán létezésükről tudomást szerezhetett néhány ezer honfitársunk a Lajtán innen... Nos, a felesleges szócséplés helyett az érezhetően egy ember által fogalmazott nyilatkozat soraira, képtelenségeire az alábbiakat válaszolom: Sem a 24. Óra, sem pedig munkatársai nem állították soha azt, hogy a nemzetpusztítás legfőbb felelősei Csurka István és dr. Torgyán József! Romhányi László nevét az előbbiekkel egy szinten már csak azért sem, mert a Jurta Színház hírhedt ex-igazgatóját nem tartjuk politikusnak, a MIÉP, illetve a FKGP elnökeinek a kezét—összes hibájukkal, kétes múltjukkal egyetemben — nem szennyezte be vér. amit Romhányi „úr” esetében nemigen mondhatunk el. Mi magunk, a 24. Óra szerkesztői is kíváncsiak vagyunk: melyik az a legalacsonyabb erkölcsi szint, amelyen a három ember azonos nevezőre hozható? (Nekem személyesen az a véleményem, hogy ilyen mélység nem létezik.) A FIDESZ megalapítása nem Szentendrén történt és nem 1988. március 29-én. Ha a Tisztelt Olvasók, nemkülönben a Pro Patria 1996 tudorai kíváncsiak a történelmi dátumra, akkor azt „A FIDESZ a magyar pol itikában 1988—1991” című kronológiában megtalálják. Sajnos, az alapítók névsorában sem Kiss Tamást, sem pedig Szemennyei-Kiss Tamást nem fognak felfedezni. Kihangsúlyozom: sajnos! — mert az akkori párt létrehozása, az egypártrendszer megtörése büszkeséggel töltheti el még ma is az alapítókat. Elfajzásuk, tény, csak ezután kövezett!... (a FIDESZ-t különben 37 személy hozta létre és a budapesti „Ma Cherie” presszó volt a bejelentés helye). A Jurta Színházban vagy más néven a Demokratikus Erők Házában, nem csupán „az akkor még nemzetire dekorált” SZDSZ, FIDESZ Munkáscsoport összekötője voltam, hanem minden olyan magyarországi politikai szervezetnek, melyek szembenálltak a kommunista diktatúrával! És ez azért nagy különbség, nem?! — Titkárságvezetőként, szervezőtitkárként az „összekötő” az MDF, az FKGP, a Szociáldemokrata Párt, a Szabad Európa Rádió, a BBC stb. illetékes vezetőivel is kapcsolatban kellett hogy álljon — mindössze néhány egyéb organizációt említve az akkori antikommunista frontból. „A 40 ezer forint összeg bizonyított ellopása...” vádjára a Pro Patria 1996 hamarosan a Pesti Központi Kerületi Bíróság előtt felelhet, e gyalázatos rágalom — úgy vélem — túllépi a politikai vita határát, a „bizonyítottságot” a Nyilatkozat aláírói egy-két hónapon belül dokumentálhatják. 1992-ben valóban jártam Budapesten, akkor a düsseldorfi „Komet” című (nemzeti emigráns) lap munkatársaként nem csak a németországiaknak, hanem a Brády Zoltán vezette „Kapu” folyóiratnak is dolgoztam, a kisgazdák pedig olyannyira nem bántottak, hogy a „Harag napjá”-ra elkészített Magyar Ugar címoldalán éppen dr. Torgyán Józseffel együtt nyilatkoztam a demokrácia útvesztőiről. Ezt követően még, napjainkig, öt alkalommal adtak interjút nekem az FKGP elnöke, főtitkára és más vezetői... E témával egy sorban említve kijelenthetem: engem a Jurtában (előtte, mögötte, körülötte) soha senki sem ütött meg — ha megtörtént volna, akkor annak sajtóvisszhangjáról, az eset tanúiról magam is szívesen olvasnám az említett dokumentumokat. Nem én állítottam, hanem a bel-, illetve a külföldi sajtó cikkei, írásai bizonyítják: 1993 és 1996 között (tehát az emigrációból történt hazatérésem óta) 16 alkalommal biztosítottak írásban közeli halálomról — s nem kevesebb mint 6 alkalommal követtek el ellenem támadást (bántalmazás, gázolás gépkocsival, családom ellen intézett merénylet, rablás-fosztogatás formájában) — nos, ha én az SZDSZ „átdobott ügynöke” lettem volna Németországba, akkor az említett kellemetlenségek egészen biztosan nem történnek meg. Megnyugtatom a Pro Patria 1996 vezetőit s a Nyugati Magyarság tisztelt Olvasóit is: az utóbbi négy-öt évben — jó magyar szokás szerint — voltam én már „MOSZAD-ügynök”, „Securitate-tiszt”, „piszkos nyilas fasiszta” is, hogy csak néhányat említsek az elhangzott, leírt jelzőkből. Feleségem — mert a Pro Patria 1996-nak erre is gondja van! — nem zsidó, hanem úgynevezett „népi német” (más szóval: sváb) származású, róla dicséret helyett csak annyit írhatok: boldog lehetne ez a MAGYAR-ország, ha lenne még 2-3 millió fajtájából, az izzóan magyarérzelmű svábságból... Ő, nő létére, többet tett hazánkért, mint sokszáz, önmagát magyar férfinek nevező szájhős... A Magyar Vértanúk Halotti Templomát Makovecz Imre úr és társai 1990 és 94 között miért nem építették fel? Ők voltak hatalmon, nemde? — Amíg az MDF „hatalomváltó” urai tehették, addig eszükbe sem jutott ez az ötlet, sőt, a Halotti Templom 1991—92- ben már megvolt, tervét ott akadályozták, ahol tudták... — igaz, azt nem Makovecz úrék találták ki, hanem a hungaristák, a tervdokumentáció, az elutasítást közlő levelek stb. ma is megtalálhatók a Mártírok Igazságtevő Bizottságánál — személy szerint Bosnyák Imrénél. A Magyar Világtalálkozó augusztus 20-i „kétmillió résztvevője” az álmok világába tartozik, sajnos... Azon a bizonyos téren még soha nem volt annyi ember, nem is férne oda annyi, még a fele sem. Ami viszont már tényleg a szédelgés határát súrolja (ha ugyan nem az!): a vitézi címek, kormányhivatalok osztogatása — adományokért. Az egymillió kőtábla, nevek már-ványba vésésével, melyik üzletember ötlete, ki mennyit keres rajta? Végezetül annyit: én magam — ellentétben a Pro Patria 1996-tal — nem tartom magam fő-fő nemzetmentőnek, azt sem igénylem, hogy körülöttem tömörüljenek a hungaristák; szerény lehetőségeimmel igyekszem szolgálni a nemzetvédelmet (a hungarizmus eszméjét), s ehhez nem várok senkitől semmiféle támogatást, dolláradományokat sem. — A Pro Patria 1996 meglátásom szerint oly jelentéktelen, hogy a szabadkőművesek tán még nem is hallottak róla — így engem, sok más mellett, már csak ezért sem bízhattak meg az „akadály” eltakarításával.—Uraim, több szerénységet ajánlok Önöknek is! A Pro Patria 1996 — a Fantom! — ne üzenjen nekünk semmit! Gyakoroljon önkritikát, hagyja békén a nemzeti emigrációt és a belső ellenállást, s akkor talán ellenségeinkkel, a magyarság pusztítóival, esetleg könnyebben megbirkózhatunk. Szemennyei-Kiss Tamás újságíró a kanadai „24. Óra” társszerkesztője Fesztivál—Soros-támogatás nélkül Pénzszűke miatt az idén elmarad az elmúlt évek tapasztalatai alapján a győri MEDIA WAVE fesztivál legnépszerűbb, legtöbb nézőt vonzó kiegészítő rendezvénye, a novákpusztai program. A szervezők nem ok nélkül bíztak az utolsó előtti pillanatig abban, hogy a hatodik éve működő, s egyre inkább Kelet-Európa egyik legjelentősebb film- és vizuális művészet fesztiváljává váló MEDIAWAVE a számos helyre beadott pályázatból támogatókra talál. A budapesti Soros Alapítvány két éve még 2 millióval, tavaly 500 ezer forinttal támogatta a fesztivált. Az idén márciusban érkezett az elutasító válasz. Érdekesség ugyanakkor, hogy a Soros Alapítvány bukaresti kuratóriumajelentős összeggel támogatja egy 25 fős romániai csoport (zsűritag, előadóművészek) Győrbe utazásának költségeit. Jelentős számban külföldi szervezetek (kormányzati és civil) is támogatják a MEDIAWAVE alapítványt, s rajta keresztül a kisebbségi témájú filmbemutatóiról világszerte ismertté vált győri fesztivált. Kanadai támogatással „igazi” indiánokkal is találkozhatunk Győrben április 29. és május 4. között. A szervezők azt tervezik, hogy az irokéz és apacs indiánok mai utódainak igazi csemegeként levetítik a 70- es években NDK-produkcióban, a jugoszláv Gojko Mitic-cel készült „indiánfilmeket”. Tóth Tamás titkár This Eastern European ad took us over 60 years to write. It isn’t often that an airline gets the opportunity to boast about six decades of service to one part of the world. So we went for it. Frankly, because we’re quite proud. Not many airlines can make that claim. So if you’re doing business or visiting friends or relatives in Eastern Europe, there’s never been a better time to do it. Or a better airline to do it with. After all, we’ll take you to any country in Eastern Europe in a style that only Swissair Travel on our very spacious MD-11 from Toronto and Montreal to Zurich with connections to our extensive Eastern European network. can offer. With, of course, a stop in Zurich, where we have our own terminal, considered to be one of the best airports in the world. No matter where you’re going to in Eastern Europe, go with the one airline that’s been going there for more than 60 years. Swissair. For reservations, call your travel agent or Swissair. Toronto (local) 360-7992 Montreal (local) 879-9154 Outside Toronto and Montreal 1 -800-26-SWISS Swissair^ Time is everything.0