Nyugati Magyarság, 1996 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1996-05-01 / 5. szám
P.O.Box 125, Mt. Royal Stn. Montréal, QC H3P 3B9, CANADA NYUGATI 1112 Budapest, Bodajk u. 20/A. oomgptPöam© GDo® ®mgt?®D© d]“®©©G[i]®mG XIV. évfolyam, 5. szám 1996. május A DEMOKRATIKUS ES NEMZETI SZELLEMŰ NYUGATI MAGYARSAG HAVILAPJA 78.- Ft — $3.00 Új álmok nyomában Édesanyám aggodalommal vegyes megütközéssel nézett rám, öcsém öt százaléknyi esélyt adott a sikerre, amikor még ott frissiben, a Ferihegyi repülőtéren elmondtam nekik, miért jöttem haza. Huszonhárom évig éltél Amerikában, győzögettek, elszoktál az itthoni állapotoktól, nincs az a világmegváltó pogram, amelyhez híveket tudsz toborozni, ha önkéntes munkát kérsz tőlük, és csak ígéretet adsz nekik cserébe... A program, amelynek Magyarországra való átültetése Jimmy Carter volt amerikai elnök egy talán végig sem gondolt megjegyzése nyomán kövesedéit bennem életcéllá, s késztetett hazatérésre közel negyedévszázadnyi távoliét után, valóban más talajhoz, más éghajlathoz szokott. Ott terem, ahol az emberek szívéből még nem mosta ki az erózió a szolidaritás-érzést, a cselekvőkészséget, a kitartást, ott, ahol nem a közöny és érdektelenség szelei fújdogálnak, s nem az önzés és haszonelvűség savas esőitől szikesedik az ország. Nagyképíí volnék, ha azt mondanám, hogy kizárólag az én megszállottsággal határos töretlen hitemen, óriási munkabírásomon és (állítólagos) meggyőzőerőmön múlott a dolog: akadt néhány ember, aki mellém állt, s csakhamar bebizonyosodott, hogy igenis mozdíthatók ebben az országban is a rejett erőtartalékok, csak értelmes célok kellenek hozzá. A mi programunk célja pedig nem egyéb, mint az, hogy önerőből építkezni nem tudó fiatalokat juttassunk lakáshoz, úgy, hogy közben felébresszük bennük a sorsfordításhoz szükséges eltökéltséget, mozgósítsuk bennük az egészséges tenniakarást és kitartást. — Nem a szociális lakás, hanem az elérhető lakás az, amit megcéloztunk. Egy elhanyagolt nemzedék bizakodó, önnön képességeivel tisztában levő, sikerorientált egyedeinek kívánjuk megadni azesélyt arra, hogyfelfedezzék az emberhez méltó otthon, a család fontosságát. A mai napig harminc családot juttattunk így takaros, kényelmes családi házhoz, húsz másiknak most építjük a lakását. További félszáz tervünk kész... És most itt állunk egy sárral lefröcskölt mérföldkőnél, és üveges tekintettel nézünk az előttünk álló útra. Ha azt mondom, hogy cserbenhagyásos gázolás áldozataivá lettünk, keveset mondtam. A kormány megtagad tőlünk minden támogatást, és anyaszervezetünk, az amerikai Habitat for Humanity International is elfordult tőlünk. A kettő ok okozati összefüggéseinek taglalására itt és most még nem térnék ki. A lényeg az, hogy majdhogynem elölről kell kezdenünk mindent. És elölről is kezdjük. Amerikában, egyebek mellett, azt is megtanultam, hogyan kell kivergődni az élő betonból, hogyan kell talpraállni és új álmok nyomába eredni. Igen, újrakezdjük. De most már gazdag tapasztalatok birtokában, és nem ötszázalékos eséllyel. Ismer bennünket az ország. Eredményeink, gödöllői, ceglédi és adonyi házaink az aranyfedezetünk. Hitelünk van. És ez a hitel ezernél több felajánlott telekben tárgyiasul. Most már csak az újabb rejtett tartalékokat kell megtalálnunk, s tudjuk is, hol keressük őket: a nonprofit szervezetek működésének és finanszírozásának törvényes rendezésében, az új lakáskoncepcióba való beilleszkedésben, az adórendszer olyan irányú megváltoztatásának szorgalmazásában, hogy a vállalatok és vállalkozók érdekelve legyenek az alapítványok támogatásában... És az összmagyarság segítőkészségében. Az ezerszáz éves fennmaradásunkjegyében is. A kihalásunkat jósolgatok ellenében is. Lőrincz Kálmán BANO ATTILA: Föl-föl, ti rabjai...! Odáig jutottunk, hogy a magyar kommunisták vezére, Thürmer Gyula május elsején azt javasolta Horn Gyulának, a magyar szocialisták vezérének, hogy köszönjön le a kormányfői posztról. E felszólítás alighanem kapóra jött a kormányfőnek, hiszen ezek után elmondhatja, hogy nemcsak a szélsőjobbról, hanem a szélsőbalról is támadják, amiből ugyebár az következnék, hogy politikailag jó helyen, valahol a középtájon leledzik. Ehhez a középtájon való leledzéshez azonban túlságosan kevés a szélsőbal bírálata. Kellene hozzá a hazai közvélekedésből fakadó megerősítés. Erre viszont hiába vár a Hom-kabinet. A társadalom mérvadó köreiből nem érkezik olyan, hitelesnek tekinthető visszajelzés, amelynek alapján a szocialista-szabaddemokrata hatalom arra következtethetne: Magyarországon a többség el viselhetőnek, az európai normák szerinti demokratizmussal összeegyeztethetőnek tartja a koalíció tevékenységét, a honi magyarsággal szembeni magatartását. Persze a magyar kormánynak a jelek szerint nincs mitől tartania, hiszen az új rendszer jól ki van találva. A több mint kétharmados parlamenti túlsúlyra alapozott kormányzati önkénnyel szemben a statisztaszerepre kárhoztatott, méltatlandkodó ellenzék a kilencvennyolcas választásokig tehetetlen. A visszahívhatatlan képviselők, az idegen, illetve a baloldalra átmentett hazai tőke, továbbá a sajtóhatalom totális kisajátítása — mind az MSZP és az SZDSZ kezére játszik. Az Antall-ciklus idején fanyalgó, csüggedést árasztó médiumok (különösen a televízió és a rádió) mostanában hatalmas igyekezettel próbálják szórakoztatni a népet. Amikor a Nyugatra emlékeztető árak mellett a havi nettó átlagkereset átváltva még kettőszáz, a munkanélküli segély pedig még száz amerikai dollárt sem tesz ki, s amikor rohamosan nő a nyilvántartásban nem szereplő munkanélküliek száma, akkor se szeri, se száma a vidám műsoroknak, vetélkedőknek. A közszolgálatinak mondott televízióban megszólaltatott kormánypárti politikusokból dől a kincstári optimizmus, és a gépezet mindent elkövet, hogy elterelje a figyelmet a napi gondokról, hogy feledtesse az állampolgárral: ez a marxizmus-leninizmus eszmei talajából kinőtt hatalmi garnitúra ma vadkapitalista érdekeket szolgál. Sajnos, nem túlzó a megállapítás: a jelenlegi hatalom szemfényvesztésre és hazugságra építi a politikáját. Szemfényvesztésre, amikor a közeli szebb jövő ígéretével kecsegteti a lakosságot, miként azt a miniszterelnök tette a városligeti majálison, és hazudozásra, amikor még mindig szociális érzékenységről, a komolyabb gazdasági megszorítások enyhítéséről papol, miközben drasztikusan emeli a gyógyszerek, az energia árát, s kamatadót, útadót és hasonlókat emleget. Az MSZP vezetői, küldöttei, legutóbbi kongresszusukon rövid időre ismét a munkásosztály élcsapatának maszkírozták magukat, és elénekelték azt a dalt, amely nagyjából így kezdődik: „Föl-föl, ti rabjai a Földnek”. Tényleg, mi lenne, ha azok, akik ma Magyarországon a Föld rabjainak érzik magukat, komolyan vennék a biztatást, fölkelnének, és csinálnának egy kis proletárforradalmat. Mondjuk hasonlót ahhoz, amilyenről a kapitalistaellenes elvtársak pár évtizede még annyit álmodoztak...? BARDÓCZ GERGELY: MEGHÍVÓ A Dél-Budáért Polgári Egyesület meghívja Magyarország minden közösségét és polgárát a jelenlegi kormány által meghiúsított 1996. évi Világkiállítás jelképes megnyitására és bezárására 1996. máj. 11-én, 10 órakor az Expo Zászlákertjében (Irinyi Jázsef út - Bogdánfy út sarok). Az „Expo-val sokkal előbbre tartanánk" gondolat jegyében beszél: DR. B0R0SS PÉTER, az „Expokormány" miniszterelnöke, DR. CSAPODY MIKLÓS, az „Expokerület" országgyűlési képviselője, DR. RUBOVSZKY ANDRÁS. a Magyar Szállodaszövetség főtitkára A beszédek után az „elsikkasztott Expo" hűlt helyének megkoszorúzása. A kisantant újraéledése Egyenesen érthetetlen az a szemérmesség vagy naívság, amellyel az anyaország sajtója elhallgatja a kisantant újjászületését. Mintha az újságok attól tartanának, hogy ha nyíltan beszélnek róla, akkor csakugyan feltámad a Magyarország ellen szőtt hajdani dunai államszövetség. Annál különösebb ez, mert a magyarországi lapok többé-kevésbé híven foglalkoznak az erdélyi és a felvidéki, ritkábban a délvidéki magyarság sűrűsödő sérelmeivel, és az egybehangolt román, szlovák és szerb lépések is kirajzolódnak a híradásokból, mégsem kötik össze a szálakat, amiket pedig az érdekeltek, a pozsonyi és bukaresti kormánykörök immár nem is nagyon titkolnak. Bármennyire meggyengült a hajdani kisantant két fő tartóoszlopa, Jugoszlávia és Csehszlovákia — vagy éppen ezért! —, a maradék országok tudatosan felújítják hajdani kapcsolataikat, hogy közösen szállhassanak szembe a kisebbségi magyar nemzeti közösségek törekvéseivel, főleg az önrendelkezés elvével, a délvidéki, felvidéki és erdéyi autonómiákkal. Csakugyan pusztán kísértetidézés a kisantant újbóli jelentkezéséről beszélni? Maga a név kölcsönzés a „nagy” antant katonai szövetségtől, amely 1904-ben jött létre Nagy-Britannia, Franciaország és Oroszország részvételével. Később kibővült. A hatalmi csoportosulás kimondottan Németország és Ausztria-Magyarország ellen irányult, amelyek már előbb létrehozták szövetségüket „központi hatalmak” néven. Ez később Olaszországgal és Romániával, majd Törökországgal és Bulgáriával bővült. Ez a katonai szövetség onnan kapta nevét, hogy a résztvevő országok Európa központi részén feküdtek. Ismeretes, hogy az első világháborút ez a két ellenséges katonai tábor vívta meg egymással. Annyi módosulással, hogy előbb Olaszország, majd 1916- ban Románia hátat fordított szövetségeseinek és ellenük avatkozott be a háborúba. Az antant győzött, majd nem sokkal ezután, 1923-ban az angol-francia-amerikai ellentétek szétmállasztották a nyugati szövetséget. Nem sokkal a „nagy” antant bomlása előtt keleten egy „kisebb” hármas szövetség jött létre Jugoszlávia, Csehszlovákia és Románia részvételével. A „bába” szerepét Franciaország töltötte be, amely a saját nagyhatalmi érdekeinek szolgálatába kívánta állítani a tömörülést. A szövetkezés nyílt célja volt, hogy megakadályozza a Habsburg-monarchia visszaállítását, Németország és Ausztria egyesülését, illetve a magyar revízió érvényesülését. Az 1929-es gazdasági világválság nagymértékben meggyöngítetteakisantantotésaz 1938-as müncheni egyezmény —Németország és Olaszország tárgyalásai Angliával és Franciaországgal — lényegében felszámolta. Hiszen Münchenben éppen Csehszlovákia felosztásáról egyeztek meg, amelynek a megakadályozása a kisantant egyik fő célja volt. Három évvel München után a közép-kelet-európai térségben Hitler az úr. A kisantant államait Hitler véres háborúkkal vagy „békés” nyomással a maga hatalmi körébe vonta. Az új hatalmi elrendeződés létrehozója, Németország lényegében átvette a kisantant funkcióját: immár maga bizto(Folytatás a 8. oldalon) SZERKESZTŐSÉGEINK: P.O.Box 125, Mt. Royal Stn. 1112 Budapest, Montreal, QC H3P 3B9 Bodajk u. 20/A. CANADA Telefon: 319-4882 Phone/Fax: (514) 731-4192 Fax: 319-4882
