Nyugati Magyarság, 1996 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1996-03-01 / 3. szám
8. oldal Nyugati Magyarság — Hungarians of the West — Hongrois d'Occident 1996. március SZACSVAY TAMÁS: Az új „szállásrendelet” Jogállapotok az „eredeti” román demokráciában BEKE GYÖRGY: A szabadság székely szigete Az 1848/49-es szabadságharc napjaiból Ha egy nyugati polgár kinyitja a lapját és híradást talál benne egy újabb törvényről, rendeletről, megnyugodva lapoz tovább: megint erősdött a jogbiztonsága. Eszébe se jutna, mivel nincsenek ilyen tapasztalatai, hogy a törvény ellenére szólhatna, jogait csorbíthatná, kiszolgáltatottságát fokozná. Ha egy romániai polgár kinyitja a lapját, reménykedve lapoz benne: hátha ma nem hoztak újabb törvényt, rendeletet. Mivel jól tudja—megtapasztalhatta ezerszer — , hogy minden új törvény az őjogtalanságát mélyíti, erősen korlátozott szabadságát csorbítja, alattvalói hűségét újabb próbák elé állítja. Igaza van a gúnyos tónusú román írónak, hogy Románia mai lakói nem állampolgárok, hanem alattvalók. A Ceausescu-diktatúra tökélyre vitte az alattvalói megalázkodást, „hűségnek” nevezett szolgaságot. Az utódok, akik személy szerint nagyjából ugyanazok, szinte a tehetetlenség törvényétől vezettetve, demokráciáról, sőt „eredeti román demokráciáról” beszélve, mint Ion Iliescu államelnök, újjáépítik, immárjogszabályokból, az alattvalói kiszolgáltatottság rendszerét. Emlékezhetünk: a Ceausescu-uralom egyik hírhedt törvénye volt az, amelyik előírta minden romániai állampolgárnak, hogy azonnal jelentkeznie kell, ha külföldit — idegent! — lát vendégül. Aztán „elágazott” ez a törvény, igazán groteszk megnyilatkozása e beteges elzárkózásnak az volt, hogy mondjuk egy vállalat, iskola, intézmény igazgatója sem állhatott szóba egymagában, tanúk nélkül, külföldiekkel. Az az igazgató, akit vissza az időben az ükszülőkig „ellenőriztek”, és csak a feltétlen megbízhatóság, párthűség esetén neveztek ki. Még ezekben az emberekben is kételkedtek? Persze, a szabály elsősorban a magyarok ellen készült, az anyaországiak ellen, azért, hogy ne látogassák erdélyi rokonaikat, barátaikat. így megelőzhették a román hatóságok azt, hogy „dugáruként” könyveket, újságokat hozzanak be Romániába, és elvigyék innen a nemzeti elnyomatás hírét. Mindjárt 1989, a véres államcsíny után, az egyik első hatalmi engedmény ennek a törvénynek a hatályon kívül helyezése volt. A magyarság s vele a nyugati világ fellélegzett. Az új román rendszer felszámolja a diktatúra torz maradványait. Furcsa is lett volna az idegenrendészeti szigor fenntartása akkor, mikor a nyugati határon át véget nem érő kocsioszlopok hozták Románia népének az élelmiszer segélyeket, az orvosságot, a műszaki felszereléseket, a pénzküldeményeket. Köztük voltak a Magyarországról indított segélyek, amelyek az államcsíny másnapján, még a lövöldözések idején megindultak. Valósággal a „frontra” vitték a testvéri küldeményeket. Egy magyar sofőr áldozatává is lett küldetésének, halálos lövés érte. De elmúlt a segélyek ideje, már a hálálkodásra sem emlékeznek Romániában, ahol a hatóságokat megint bosszantani kezdte, hogy magyar állampolgárok szabadon járnak ki-be az országba, hozzák a könyveket, hozzák az újságokat, vállalkozók érkeznek, közös cégeket alapítanak. Állítólag Románia felvirágoztatására, de az ilyen szép szavakat nem hiszik el az „éber” román hatóságok, sőt, még gyanakvóbbakká válnak. Az örökös szimatolás kémek, behatolók, kártevők ellen csak erősödik, ha a jószándékot emlegetik: ez a csapda, a csel, így fedik el a lényeget... Megkezdték hát a román hatóságok az újabb 1848. március 15-e a magyar polgári forradalom győzelmének nagy napja, amelyet a magyar nemzet tagjai a világon mindenütt megünnepelnek. Erre az ünneplésre azonban Romániában és ott is elsősorban Erdélyben, a románok vezetői nagyon allergiásak. Szerintem teljesen indokolatlanul. Ugyanis az első magyar polgári forradalom legnagyobb vívmánya, amelyet szabadságharcunk leverése ellenére se tudott a bécsi császári önkényuralom megsemmisíteni, eltörölni, a jobbágyfelszabadítás volt. Ez azonban nemcsak a magyar jobbágyokra vonatkozott, hanem a Kárpátmedencében élő minden jobbágyra, tehát a nemzetiségiekre is, így többek között az erdélyi román jobbágyok felszabadítását is jelentette. Ez a nagy társadalmi átalakulás indította el a kapitalista gazdasági fejlődést és a polgárosodást Magyarországon és Erdélyben. A román fejedelemségben csak 1864-ben, tehát tizenhat évvel később terjesztette be Kogalniceanu miniszterelnök, híres történész és reformpolitikus a jobbágyfelszabadításról szóló törvényjavaslatát a román országgyűlésnek. 1866-ban azonban Bratianu vezetésével a nagybirtokosok, az ún. bojárok, megbuktatták Ion Cuza fejedelem revasfüggöny felépítését a nyugati határon, egyelőre jámbornak tetsző rendeletekből. Valamiképpen szabályozni kel az idegenforgalmat, ezt minden ország megteszi. Szó se róla, eddig se hagyták „őrizetlenül” a nyugati határokat. Ha magyar állampolgár lépte át a határt Biharkeresztesnél, nemcsak belekukkantottak az útlevelébe, de el is kérték — udvariasan —, majd a román határőrök elvonultak az épület mélyére, újabban egy fabódéba, ahol telefon is van és tárcsáztak, valahová, valakiknek... Majd ugyanolyan udvariasan visszaadták az útlevelet, de előbb csupa kíváncsiságból megkérdezték, hogy a látogató hová igyekszik Romániában. Majd úgy száz kilométernyire rendőr állta el az országutat. Igazoltatás, felületes vizsgálódás, majd udvarias kérdés: hová igyekszik az autó utasa? Nem volt tanácsos elfelejteni, hogy mit mondott a határőröknek... Úgy tetszik, a román rendőrök nem nagyon hittek ezeknek a futó vallomásoknak. Jobb az, ha a helyi őrsökön tartják nyilván az érkezőket. Minden egyes külföldit. Minap új törvényt szavaztak meg Bukarestben a Romániába látogató „idegenekre” vonatkozóan. Ennek két cikkelye, a 15-ös és 16-os mintha a múltat idézné fel. Minden román állampolgárnak kötelessége 48 órán belül értesíteni a hatóságokat, ha külföldit fogad a házában. — Minden külföldi ugyanígy jelentkezni köteles a szállásához legközelebb eső rendőrállomáson. Ha valaki elfeledkezik erről, a pénztárcája bánja meg. Legkevesebb 200 ezer, legtöbb 600 ezer lej büntetést kell fizetnie. Bármilyen katasztrofális is a pénzromlás Romániában — 1 dollár a hajdani 6 lej helyett 3340 lej —, azért a 200 ezer lej mégis nagy pénz. Nagyj ából egy tanár havi fizetése. Az új törvény gondoskodik arról, hogy a romániai állampolgárok ne fogadják be házaikba magyarországi barátjukat, rokonukat, akár a testvérüket. Ugyanis a rokonság sem kap felmentést. De azért mégis van mentesítés. A Moldvai Köztársaság állampolgárai számára. Ok ugyanis nem számítanak „idegeneknek”. Még külföldieknek sem. Ők egyszerű személyazonossági igazolvánnyal lépik át Besszarábia és Románia határát. Számukra a többszörös hoteldíj sem kötelező. Ugyanis még a Ceausescu -diktatúra kitalálta, talán egyedüliként a világon, hogy ugyanabban a szállodában, ugyanazért a szobáért, ugyanazon kiszolgálásért a külföldi látogató többszörösére emelt díjat fizet, mint a román állampolgár. És ez a szabály túlélte Ceausescut, túlélte az államcsínyt, érvényben van az „eredeti román demokráciában” is. Nem kereskedelmi lelemény ez, hanem rendőrségi kémfóbia. De a „kém” fogalmába beletartozik az édesanyját a Székelyföldön meglátogató kiűzött székely is. Ceausescu rendszere idején a Nyugat jókora késéssel döbbent arra, hogy milyen emberi jogokat sért a román elzárkózási törvény. De akkor még nem volt szó arról, hogy Románia minden áron be akar kerülni az Európai Únióba és az Atlanti Szövetségbe. Sőt, egyszerre szeretne belépni Európába azokkal a szomszédokkal, amelyek gyakorlatilag már benne is vannak, mert nem léptek ki onnan soha. Vajon az újból bevezetett „szállástörvény” az európai jogrendhez való igazodás jegyében született? formpolitikáját. A román parasztság sanyarú helyzete folytatódott. Erről így ír Victor Babes: „Oroszország némely kerületének kivételével sehol Európában nem oly szomorú a paraszt állapota, mint nálunk". 1907 tavaszán Moldvában tört ki a román parasztfelkelés és nagyon gyorsan átterjedt az egész országra. Az államhatalom azonban katonai beavatkozással, sok ezer parasztot megölve, leverte azt. Miközben a román fejedelemségben — 1867- től királyságban — ilyen állapotok uralkodtak, az alatt az Osztrák-Magyar Monarchiában, különösen pedig a kiegyezés utáni időszakban végbement kapitalista nagy gazdasági és társadalmi fejlődés előnyeit az erdélyi hárommilliós románság is élvezte. Ha nem sovinisztán gondolkodnának a román vezetők és az általuk félrevezetett román nép, akkor volna mit ünnepelniök március 15-én az erdélyi románoknak is, mégpedig a társadalmi haladásukat! Mi pedig elvárhatjuk tőlük, hogy ne zaklassák magyar anyanyelvű állampolgáraikat márciusi megemlékezésük során. — íme egy dátum, amely mindkét nép számára közös megemlékezés lehetne a társadalmi haladás megünneplésére. Hábel György Mitől szíjasabb a székely ember akarata? Miért nehezebb megtörni a háromszékieket? Mitől több a bizalom, a legfeketébb években is, az Olt és a Feketeügy partjain? Nagyapám valamikor így magyarázta meg: — Gábor Áron zseniális ágyúöntő volt és vitéz katona. Megérdemelte, hogy mesterlegényként Kossuthtól kapjon őrnagyi rangot. Igazán a székely jövőnek tett legtöbbet. Fényes győzelmet aratott akkor, mikor éppen vesztésre állt Erdélyben a szabadságharc. Bem tábornok hadjáratának megkezdése előtt a császáriak az urak mindenütt. Kivéve Háromszéket. Tudod-e, mennyit ér ilyenkor egy győzelmes csata? A feltámadó önbizalom ezer Mohácsot képes kitörölni a lelkekből! Emlegethette volna nagyapám az apósa fivérét, Pünkösti Gergelyt, Bem tábornok hadsegédét. Aki Háromszéken még a kolozsvári diéta előtt kihirdette a jobbágyok felszabadítását. De ő a 48-asok közül a maga hősének Gábor Áront választotta. Akárcsak a történelem. Talán—vagy bizonyosan—azért, mert Gábor Áron a lehetetlent kísérelte meg. Ágyút önteni a Székelyföldön? Önerőből? Volt, aki szánakozva mosolygott. De akadt felelős megyei vezető, Berde Mózes kormánybiztos, aki komolyan végighallgatta. A kormánybiztos most maga Kossuth Háromszéken. A mesterlegény november 4-én jelentkezik nála. És a nemes úr eltűri tőle a szemrehányást is. Marosvásárhelynél azért szaladtak meg a székelyek, mert nem voltak ágyúik. A pesti kormány ágyúkat ígért, de megérkeznek-e idejében? Megjönnek-e egyáltalán, miután Puchner báró, az osztrákok erdélyi hadvezére elvágta az ide vezető utakat? Az orosz seregek ezzel szemben hetek óta Havasalföldön és Moldvában állomásoznak, útra készen Erdélybe. Negyvenezer orosz katona, nyolcvan ágyú. Az orosz tüzérség félelmetes. Berde kormánybiztos a jog és az alkotmányosság embere. Ellenvetné, hogy Oroszország nem áll hadban a magyar forradalmi kormánnyal, miért avatkoznának be Erdélyben a cáriak? Gábor Áron tisztelettel megjegyzi, hogy szülőfalujából, Bércekből az emberek átjárnak a Kárpátokon és olyan híreket hoznak Moldvából, hogy az oroszok ide készülődnek, nem éppen szomszédi látogatásra. —Kormánybiztos úr, ágyúk öntésére kérek engedélyt. Tudja jól a kormánybiztos, hogy a legnagyobb vitézség is hiába ágyúk nélkül. Bem tábornok, aki Erdélybe készülődik, először az ágyúkat szemlélte meg. Híre megelőzte: a lengyel tüzér bámulatosan tud célozni. Ő maga is odaáll az ágyúk mögé, tábornok létére. Csányi László, az egyesült két haza, Erdély és Magyarország teljhatalmú megbízottja készíti buzdító felhívását, hogy a harangokat hívják be — ágyúkként — hadi szolgálatra. Berde Mózes a kételyeire várja a választ: — Gyár kell ehhez, fiam, szakember kell és réz is. Honnan mindezek? — Mind van a Székelyföldön. Erdőfülén három, a Räuber Ferdinándé. Még alkalmasabb Bodvaj, az is Erdővidéken. Megfelelő a kohó állapota. A vas pedig jobb ott, mint Vajdahuny adón. Szakemberek akadnak a közeli Magyarhermányban, Kisbaconban. Gábor Áron elégedetten távozhat a szék központjából. Irány a bodvaji hámor. De még előbb Bereck, a szülőfalu, Háromszék északi bejáratánál. A legkeletibb magyar falu a térképen. A főtéren, az utca kiöblösödésnél a katolikus templom. Megáll itt egy pillanatra, édesanyjára gondol, aki mindig emlegette: ebben a templomban keresztelték meg. „Születésének ideje: 1814. november 27. A kereszteltnek neve: Gábor Áron András. Vallása: r.k. Neme: fiú. Származása: törvényes. Szülők neve: Gábor István, Hosszú Judit. Lakhely: Bereck. Keresztszülők neve: Egyed Antal, Balogh Katalin bereckiek. A keresztelő pap neve: Bogdán István plébános.” Immár feleség is van az oldalán: Velcsuj Jusztina. Elegendő felidézni a nevét, máris jönnek a legendák. Román asszony Moldvából, aki igazi harcostársa Gábor Áronnak, segédkezett az ágyúöntésben, őrnagy férjét elkísérte a csatákba, jelen volt Kökösnél, ahol az ágyúöntőt orosz ágyúgolyó ölte meg. Jókai Mór is román nőről beszél, így igazán romantikus! Csak éppen nem igaz. Velcsuj Jusztina ugyanis moldvai csángó-magyar nő volt. Bereckben mindenki tudta ezt. A „kovács” a Kárpátokon túlról hozta, mert sokat dolgozott Moldvában, bojári uradalmakban gépészkedett. Jókai azonban nem jött el Bereckbe dokumentálódni. Akkor személyesen megismerhette volna, mint Istók András feleségét. Hozzá ment férjhez, miután Gábor Áron elesett. Mostanság Egyed Ákos akadémikus igazította helyre a romantikát Velcsuj Jusztinát illetően. Szétoszlatott egy másik legendát is. Nem igaz, hogy Gábor Áron négy nap alatt öntötte ki az ágyúkat. Az sem, hogy az ágyúk megajánlásakor egy forintot kért csupán, azzal indult a hámorhoz Erdővidékre. Ezzel szemben heteken át latolgatta az ágyúöntés lehetőségeit - Gyulafehérváron, Bécsben tanulmányozta volt a műszaki tudományokat -, kész tervvel ment el Berde Mózes kormánybiztoshoz. Mint tudjuk: 1848. november 4-én. Tizenkét nap múlva immár teljes meggyőződéssel mondja: — Lesz ágyú! Orbán Balázs, a Székelyföld nagy krónikása ezt a napot jelölte meg. Egyed Ákos is így szavaz. Előzőleg Gábor Áron népgyűlési szónoklatokkal segíti — tüzér kifejezéssel — „belőni a terepet”. Az ellenséggel körülvett Háromszéken az irányító 120 tagú Nagykomitéban kialakult egy radikálisabb forradalmi mag, az úgynevezett Kiskomité, ennek a nevében lép fel, falvak egész sorában, Gábor Áron és hűséges bajtársa, Turóczi Mózes kézdivásárhelyi műhelytulajdonos. A nép hitt Gábor Áronnak. Akkor is, mikor a szék tanácskozásán, így szólott: — Uraim! Hallom, hogy a főtiszt urak azt mondták, meg kell hajolnunk az ellenség előtt, mivel nincs muníció, nincs ágyú. Uraim, ha csakez a baj, úgy én mondom, hogy két hét alatt lesz ágyú, lesz muníció, amennyi kell! Ez a pillanat vált legendává, noha a józan felismerés munkálta. Gábor Áron betartotta az ígéretét: november 28-án kipróbálták első ágyúit Sepsiszentgyörgyön. Ezzel Háromszék visszavonhatatlanul elkötelezte magát a Kossuth Lajos szellemében felfogott fegyveres önvédelem mellett. Milyen volt Gábor Áron, az ágyúöntő? Festmények, szobrok mellett, korabeli riport is megőrződött, a Brassói Lap című hadi újság 1849. május 17-i számában: „Itt fúrt s faragott a kerekesekkel, s csináltatta utána mintáit a kovácsokkal, majd a szíjgyártók szakmáit vette számon, s midőn alig engedett nekik időt enni és aludni, maga is folytonos munkálkodása közben csak száraz kenyérrel élt s éjszaka is dolozott, sőt, ha az utcán tengődő suhancokat előtalált, dologra űzte és kényszerítette őket, majd a k. vásárhelyei lőporgyártáshoz látogatott be, majd a töltények készítésére,miben a s.szentgyörgyi lelkes fiatal lányok tüntették ki különösen magukat, fordított gondot. így éjt nappá téve feszült munkássággal futott, fáradott M.Hermányban, S.Szentgyörgyön, K.Vásárhelyen és együtt. így készíte el táborozás közben 9-10 ágyút, végefelé K.Vásárhelyen állítván fel az öntődét.” Még nem járunk 1849-ben. Előző év november végén vagyunk. Az első ágyúkat a szék szentgyörgyi székháza mögött, a kicsiny domboldalon próbálták ki. Gábor Áron itt valóban mondta a legenda szavait: — Ha ágyúim első lövése nem talál célt, a második golyó engem nyeljen el! Biztos volt a dolgában. Az első lövés is pontosan célba talált. Két nap múlva csatában próbálták ki Gábor Áron ágyúit. Háromszéket mind jobban szorongatta az ellenség. A Bodzai-szoros környékén az osztrákok — a nagyszebeni General Commando — 6000 gyalogost, 200 lovast és nyolc ágyút vonultattak fel. Ezt az erőt Joseph Gedeon tábornok vezette. Heydte csázári százados—ki majd feljegyzi, hogy Fehéregyházán látott egy leszúrt tisztet, s ebben Petőfit vélte felismerni — 2400 emberével Erdővidéken táborozott. Előzőleg megszállta Udvarhelyszéket. Gedeon tábornok terve az volt, hogy előbb Heydte csapatai támadnak Háromszékre. Sepsiszentgyörgyről jelentős székely egységek mentek szembe velük, mintegy 4000 nemzetőr. Háromszéki fegyveresek indultak Bodza irányába is. Válhatott volna Hídvégből, ahol a háromszéki nemzetőrök és Heydte csapatai megütköztek — székely Mohács. Roham közben, a császáriak számára teljesen váratlanul, megszólaltak a székely ágyúk. Ez döntötte el a csatát a háromszékiek javára. Bodola Lajos ütegparancsnok erre később majd így emlékezik: „Leírhatatlan erkölcsi erőt kölcsönöztek Gábor Áron első ágyúi... nemcsak a fegyveres régi katonaságnak és a lándzsás volt jobbágyoknak, hanem általában a falvakban minden osztályú s korú népességnek.” Megszületett a szabadság székely szigete, amit azóta sem tud megtömi fegyver, megszállás, ámítás. Mert igaz ugyan, hogy ágyúgolyók faragták ki, de semmilyen fegyver nem fog rajta. Ez a sziget földi térképeken nem található. Március 15-e és az erdélyi románok
