Nyugati Magyarság, 1996 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1996-03-01 / 3. szám

1996. március Nyugati Magyarság — Hungarians of the West — Hongrois d'Occident 7. oldal Hit és üzlet Hányszor fizessenek a Don-kanyar árvái? NATO-ra vagy NATO-ba? Elvtárs, úr vagy elvtársúr? Egy nagy tömeget képzelek magam elé minden alkalommal, mikor eszembe jut a HIT Gyülkezeté­­nek szervezésében elinduló s Jeruzsálembe bal­lagó, kétezerötszáz főt számláló magyarországi zsidó csapat. Fáradtak, törődöttek és rongyosak már, de hurcolják a bűnös testet, izzadnak, el-el­­hullanak tucatszám, van, ki már föl sem kelhet, azt gönczeinél fogva cipelik, majd elejtik. Szürke, vezeklő tömeg. Nincs vizük. Uzoni Pé­ter, az elnökük fennen lobogtatja a Dávid-csillagos lobogót, mannát kér, igét tud adni csupán. De a tö­meg, a kétezerötszáz kiválasztott csak mendegél, vánszorog, Magyarországról Jeruzsálembe. Ve­zérli őket a hatágú csillag meg a földi megbánás, a lelki kényszer fölpanaszolni vétkes voltukat ott va­lahol a szent földön, ahol a szegények, elesettek, bűnösök Megváltója, Jézus megszületett... Hát nem. Nem éppen így alakult a zarándoklat, hanem kényelmes, légkondicionált buszokon, vo­natokban utaztak, szervezetten, forte-valutával tö­mött táskákkal, meg azzal a szándékkal, hogy Iz­raelben „vállalják a magyar nemzet nevében” a magyarországi zsidók kártalanítását, elveszített va-gyonuk részbeni visszatérítését. Egyszóval: annak a csekély hatmilliárd dollárnak a kifizetteté­sét a magyar néppel, melyet a mostani alig-magy ar kormány szándékozik átutalni a zsidó államnak. Idén januárban vissza is tértek a kétezerötszá­zak. Minden rendben. „Az apák vétkeikért a fiúk’’ is bűnhődjenek, mondták ott bőkeblűen. Csak egy a bibi: Magyarországon nem az itteni zsidók, nem a kétezerötszázak fiai, hanem a hódmezővásárhe­lyi, a veresegyházi, szentesi magyar családok gyermekei fognak szenvedni ismét, bűnhődni és — fizetni, fizetni cefetül azt a hatmilliárd dollárt, ha belegebednek, akkor is. Mert így döntöttek azok, akik ötven álló eszten­deig s mai áldott szent nap is finnyásra hízták ma­gukat a magyar böjtökön. Erről van szó. És erről ta­lán nem is volt szó lenn Jeruzsálemben meg a hi­vatalos fogadásokon, Izraelben, mikor megérkez­tek vigyorogva, frissen lefürödve az utasok. Mibe került a zarándoklat és ki fizette? Minden bizonnyal nem a konyhapénzekből spórolgatták össze a kétezerötszázak egyenként. Megvolt an­nak a költsége-kútja s igen jó helyeken. És gyanakvó vagyok, igen. Nagyon félek a Közel-Kelettől, nevezetesen az araboktól. Amilyen bambán lődörög ez a mostani magyar nép, vezérelve a táskás szemű kertitörpétől és társaitól, egyszer csak gondolnak valamit az arabok, és bejelentik igényüket a kártalanításra: fi­zessük ki mi, magyarok a keresztes háborúk pusz­tításait, hiszen belémentünk vala azokba is szü­gyig! Fizessük ki a lerontott templomaikat, épít­sünk másakat, ők majd összeszámlálják, meny­nyibe került nekik a keresztes seregek látogatása. Ez nem áll távolabb a magyar nép mostani nyomorúságától, mint az, hogy kifizessük Izraelt. Annyit keresztelkedtek át, vissza Magyaror­szágon a zsidók, szereztek bankokat, birtokokat, nemesi levelet. Egyet szeretnék javasolni a HIT Gyülekezete elnökének, azt, hogy cserélje ki az amúgy is csak fölvett nevet, az Uzoni Pétert. Ret­tenetes javaslat, keserű, de hozzáteszem még eh­hez, hogy Uzon, ez az áldott szép nagyközség Há­romszék vármegyében, benn a Kárpátok könyök­hajlatában, Brassótól alig 25 kilométerre a Három­­széki-medencében, soha nem vétett semmit az e­­gyetlen zsidó családnak a faluban. Hirschon bácsi­ék már öregek voltak az én gyermekkoromban, az ötvenes években, árultak, amit lehetett, szipkát, ci­garettát, újságot, gumipertlit, színes ceruzát, sok mindent, ami hasznos volt. Békességben éldegél­tek a faluban, és mindenki bácsizta az öreget, de soha egy rossz szót! Hát miben ügyködik most az édes-egyik szent falum nevét viselő Uzoni Péter Magyarországon? És miután a nyilasok — utolsóként—hozzákezd­tek a magyarországi zsidók kitelepítéséhez, a há­ború után hányszoros kártalanítást kaptak a kom­munista társadalomban uralkodó, mindig is vezető helyeken vezérlő zsidók itt, ahol annyi évszázad alatt menedéket kaptak menekült állapotukban? Mit forral Uzoni Péter a névadó nemzet ellen? Tri­anon óta számtalanszor mondták, ma is mondják az erdélyi magyaroknak a románok, hogy csak ro­mánul beszéljenek, mert román kenyeret esznek. Uzonban sosem mondták azt a székelyek a zsidó­nak, hogy kapja le a kalapját, mert így meg úgy... Homokpusztákon zarándokoltak át talán a ké­tezerötszázak sivatagi hőségben, étien, szomjan, hogy megtisztuljanak? Nem. Ők ígérgetni mentek, példát adni arra: hogyan kelletik majd a Don-ka­­nyarban elesett magyar baka árváinak fizetniök hatmilliárd dollárt a mostani nyomorúságukban. Kegyetlen sors, átkozott. A halottak elszállt csókjaiért most kérni kártalanítást — minek ne­vezhető? A halottak hantjain üzletelni..., Istenem, Istenem. Nem tudhatom meg talán soha, de egyelőre biz­tos nem, kinek az ingét, gatyáját lobogtatja Uzoni Péter elnök a magyar zsidóság előtt zászlóként. Tudom viszont már most és örökre, hogy Uzon­­nak, falumnak a nevét, hol éheznem és szerelmes­nek lennem is megadatott, azt a nevet, ha tehetné, elvenné a falu a méltatlantól, el, el. Czegő Zoltán Prága nem nyűglődik Immáron senki nem mondhatja, hogy egyedül mi, néhánymagyarok vagyunk csak olyan megá­talkodottak, akik ragaszkodunk a kommunisták által elkövetett bűnök, gyilkosságok törvény előtti elszámoltatásához. Amely igazából meg sem tör­tént. Idéztek ugyan hosszas hercehurca után pár parancsot teljesítő szerencsétlent a törvény elé, de jogerős ítéletek még mindig nem születtek. A történelmi tények alapos elemzése után az 1990— 94. közötti jogalkotó többség úgy vélekedett: 1956-ban háború dúlt Magyarországon, ezért a kommunista terrorr háborús bűnnek minősül. Ez szolgálhat alapot a sortüzek elrendelőinek felelős­­ségrevonására. Aztán győztek az elvtársak, és na­gyon gyorsan lekerült a napirendről a háborús bű­nök föltárása és megbüntetése. Nem úgy Csehországban! Törvényt hoztak: az 1948 és 1989 közötti időszakban elkövetett kom­munista bűntettek nem évülnek el! Kimondták azt is, hogy bíróság elé állítanak tíz magas rangú tiszt­ségviselőt. A vád: 1968-ban hazaárulást követtek el azzal, hogy idegen megszállókat hívtak az or­szágba, illetve önként felkínálkoztak a szovjetek­nek. Úgy látszik, Prága nem nyűglődik olyan „fölvi­­lágosult” eszmékkel, hogy a múltat végképp el kell törölni. Tudják a különbséget: nem eltörölni, ha­nem eltakarítani. A szemetet. Megtisztítani a kár­tevőktől a közéletet. Csak így lehet jövőt építeni. Kicsiny hazánk félrevezetett népe saját maga ültette saját nyakába a hazaárulókat. A vádlottak padjára nem ők kerültek-kerülnek, hanem például e sorok írója, kit sortűzfeltáró riportjáért idéztek a törvény elé! Mintha ő lőtt volna! Azaz én, négyé­vesen. Beleborzong az ember! Micsoda országban élünk, Úristen! Gyilkosok között. Besúgók között. És igazából ez már nem is érdekel senkit. Ez a legszömyűbb. Az emberek többsége hajlandó im­már a kezeikből is enni, mint a meghunyászkodott kutya, csak valamit nyújtsanak neki. Ne igazságté­­teli vagy ügynöktörvényt. Megélhetési biztonsá­got. Ha nem is sokat, de annyit legalább, hogy ne kelljen rettegve feküdni-kelni: jön a végrehajtó. Mert magyarok millióinak ajtaja előtt settenkedik a végrehajtó. Csak a mi ítéletvégrehajtónk késle­kedik! Az igazság. Karambolos ország vagyunk. A karambol újra megtörtént. Fél ország a kerék alatt. Horn pedig kapott egy új autót. S álmában néha megsimogatja a pufajkáját. Banos János Olvasóink figyelmébe! A rendszerváltást(?) követő időszakban meg­kezdődött a seregben (is) a „potenciális” vezető elvtársak „lapítása”, a „túlélésre” való berendez­kedés, vagyis: „átejtőemyőzés” olyan helyekre, ahol feltűnés nélkül (és visszafogottabban) foly­tathatták évtizedeken át beidegződött tevékenysé­geiket — korlátozottabb mértékben — és némi polaritás váltással. Mérhetetlenül nehéz lenne olyan volt vezető (ezen belül az állami és párt, illetve politikai appa­rátusban egyidőben előkelő pozícióban trónolt) elvtársat találni, aki ne került volna valamilyen jól fizetett (tanácsadói, szakértői vagy egyéb közre­működői) helyre, illetve olyan testületbe, amely­ben közvetlen vagy közvetett beleszólása lehet személyi, szervezési, anyagi tevezési vagy kivite­lezési (megvalósítási) kérdésekbe. A káder (személyügyi) területen is „langyo­sodó” Antall-Boross-kormányzat honvédelmi mi­niszterének tapasztalatlanságát, erőtlenségét és ti­­zedrangú kérdésekkel való elfoglaltságát látván, a volt vezető garnitúra döntő többsége annyira fel­bátorodott, hogy nyíltan színre léptek és „vissza­sompolyogtak” egykori munkahelyeikre (vagy azok közelébe), majd egyre inkább hallatták hang­jukat a médiumokban, rendezvényeken, értekezle­teken vagy szakértői!?) testületekben. Szemléletes példája ennek a folyamatnak, hogy a Magyar Tudományos Akadémián létreho­zott Hadtudományi Bizottságba 14 volt „pufajkás” jutott be! Alelnökük az a Mórocz Lajos nyugállo­mányú ezredes, aki a Varsói Szerződés Egyesített Fegyveres Erői (szovjet) főparancsnokának ma­gyarországi helyettese volt. Mórocz elvtárs (vagy úr?) viszont még ezzel a poszttal sem elégedett meg, mert (kevesellhette az alelnöki titulust) elnö­ke lett(!) annak a Hadtudományi Szakbizottság­nak, amelynek azelőtt (mármint a rendszerváltás előtt) egyetlenegye) rendezvényére nem ment el, holott, mint a Tudományos Minősítő Bizottság tagja „hivatalból” felügyelte ezt a szervezetet. Azt viszont az igazság kedvéért meg kell említeni, hogy a Tudományos Minősítő Bizottság rendezvé­nyeit is olyan ritkán látogatta, hogy legfeljebb egy évben egyszertette „tiszteletét” az ülésükön, akkor is olyan alkalmakkor, amikor katonai téma (éppen) nem szerepelt a napirenden (ellenőrizhető a jegy­zőkönyvekben). Meglepőnek tűnik, hogy 1992-ben a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia parancsnokává azt a Szabó Miklós vezérőrnagyot nevezték ki, aki az 1985-ös években a parancsnok politikai helyettese volt (akkor „kódolt” megnevezéssel társadalomtu­dományi helyettes) és 1985-ben az akadémia fen­nállásának 35. évfordulóján „összehordott” közel 40 perces beszédébe minden „finomságot” bein­tegrált, ami az állami szuverenitásunk(?) védel­mére, az 56-os fegyveres ellenforradalmárok fel­számolásában való közreműködésre, a párt-politi­kai munka oktatásának magasabb szintre való emelésére, Marx, Engels és Lenin munkáira való támaszkodásra és a párt irányvonalának érvényesí­tésére, illetve a Varsói Szerződés népszerűsítésére vonatkozott (lásd: Akadémiai Közlemények, Jubi­leumi különszám, 1985. ZMKA kiadvány). Még ennél is meglepőbb, hogy a Mécs Imre ve­zette parlamenti honvédelmi bizottság tanácsadó testületébe pl. bekerült az a Kovács Jenő nyugállo­mányú tábornok, aki a kádári Központi Bizottság adminisztratív osztályának helyettes vezetője volt, majd pedig a néphadsereg személyügyi főcsoport­­főnöke, a Varsói Szerződés évfordulóinak „ügye­letes” köszöntője! — Hogy ne legyen zavarban a Mécs Imrét segítő testületben, mellette vannak még olyan (volt) elvtársak is, akik kivétel nélkül tagjai voltak az MSZMP valamelyik PB (vagy VB) bizottságának és „hivatalból átkozták” a NATO-t! Fel lehetne még sorolni a „köpönyeget váltott” politikai és pártmunkások közül azokat (szép számban), akik a nemrég létrehozott „Humán Fő­csoportfőnökség” szárnyai alá bújtak, vagy a Had­történei Intézet és Múzeum falai között képezték (és képzik át) magukat 56-os történelmi szakér­tőkké, illetve az elmúlt évtizedek irattári anyagai­nak vizsgálati (értékelői) szakembereivé. így változtak át az ortodox katonai párt- és politikai munkások egyik napról a másikra elvtár­sakból urakká, Varsói Szerződést tömjénezőkből a NATO-ba törekvőkké. Természetesen nem arról van szó, hogy nem változhatott meg egyes volt vezetők gondolkodásmódja, az viszont meglehe­tősen feltűnő, hogy tömegesen „váltottak” és ismé­telten olyan vezetői beosztálysokba (testületekbe vagy szervezetekbe) kerültek, mint a marxista esz­méktől megvilágosodott fénykorukban. Ezért nem tartom hitelesnek, etikusnak és „emészthetőnek”, hogy az új(?) katonai hetilapban és folyóiratban egyre rendszeresebben publikál­nak (kapnák publikálási lehetőséget) azok az elv­társakból lett urak, akik azelőtt is vitték a prímet, legfeljebb a régi írásaikból ki kell törölni a VSZ vagy párt szavakat (beírni helyettük a NATO-t és a pluralizmust), és mehet a nyomdába vagy a mind gyakrabban szervezett előadásaik, konferenciáik és „szakértői” megbeszéléseik hallgatósága elé! Nem ártana, ha egy kicsit „visszafogottabbak” lennének és időnként azt is elolvasnák, amit né­hány évvel ezelőtt írtak, hirdettek vagy ráerőltettek beosztottjaikra, főkomisszáijuk, Kárpáti Ferenc vezetésével, aki most Keleti György mellett „taná­­csadóskodik”. Legalábbis ezt mondják... Keleti György azt nyilatkozta a honvédelmi miniszteri bársonyszék elfoglalását követőleg, hogy „egyik” példaképe Kárpáti Ferenc! Kétségtelen, hogy ez nagyon szép gesztus a volt politikai tiszt részéről volt főnöke iránt, de vajon ilyen „hagyományok­kal” kell a NATO-ba menetelnünk? Hiszen bizo­nyítható, hogy Kárpátiék a NATO-ra mentek! A toldalékok végződéseiben csupán a magánhang­zók stimmelnek, a mássalhangzók nem! Ez a pi­cinyke differencia viszont megváltoztatja az egész mondat (cél és törekvés) értelmét! Meglehet, hogy erről a NATO illetékesei is tudnak! Bokor Imre Vörös vírus « yí ,. A Kiskirályok mundérban című si­kerkönyv után újabb szenzációs anyagot készített a szerző a nemzetközi és hazai események iránt érdeklődők számára. Dr. Bokor Imre most megjelent, Vö­rös vírus című könyve mérnöki precizi­tással vizsgálja és újszerű módon elemzi az emberiséget sújtó „csapásokat”, ere­detüket, (ki)hatásukat, valamint veszé­lyességük fokát. Hiteles adatok sokasá­gával szélesíti az olvasók látókörét és sa­játos — ironikus — hangvétellel teszi ol­vasmányossá a nem mindig szívderítő, de tanulságos események leírását. Kíméletlen őszinteséggel rántja le a leplet egykori bálványok gaztetteiről vagy milliókat megtévesztő (képmutató) cselekedeteikről. Személyes példáit és ta­pasztalatait — kikapcsolódásként—dol­gozta be a „nagy történésekbe”. A stílus keménysége és nyersesége el­lenére szinte minden fejezetből kitűnik a szerzőnek az emberek (emberiség) iránt érzett aggódása, tisztelete, valamint az igazság feltárására és bemutatására tett erőfeszítése. v_____________________J r MEGRENDELŐ SZELVÉNY &] Kérjük a megrendelő szelvényt nyomtatott betűkkel kitölteni és kivágva — csekket mellékelve — címünkre beküldeni: NYUGATI MAGYARSÁG P.O.Box 125, Mt. Royal Stn., Montreal, QC H3P 3B9, CANADA Észak-Amerikában nagy mennyiségben küldtünk újságot baráti szervezeteknek, egyházaknak és személyeknek. Kérjük, juttassák el a lapokat a környezetükben elérhető honfitársainkhoz. Támogatásukat köszönjük! Magyarországi olvasóinkat arra kérjük, a standokon való vásárlás helyett inkább rendeljék meg a lapot, mert csak így jutnak megbízhatóan hozzá. (A jövőben az árusítást, főleg vidéken, sajnos kénytelenek leszünk visszafogni.) Régi olvasóinkat arra kérjük, ne késlekedjenek megújítani előfizetésüket. Kérjük, támogassák a Nyugati Magyarság Baráti Körét! NÉV: CÍM: Megrendelés egy évre: Kanada: CA-$30; egyéb országok: US-$30 TÁMOGATÁST KÖSZÖNETTEL FOGADUNK!

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents