Nyugati Magyarság, 1996 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1996-03-01 / 3. szám
6. oldal Nyugati Magyarság — Hungarians of the West — Hongrois d'Occident 1996. március A nemzeti megmaradás és felemelkedés útja („Hogy Magyarország magyar ország maradjon... ”) Egy koncepciópályázat díjnyertes dolgozataiból A modern ember és a modern kor többdimenziójú krízise az élet transzcendens pólusának elvesztésére vezethető vissza. A vallásos krízishez viszonyítva minden válság másodlagos, ennek a függvénye. A politikai, társadalmi, gazdasági, művészeti, filozófiai megújulás egyetlen lehetősége a szakralitásban van. 2. (befejező) rész A történelmi folyamatok és társadalmi szerveződések az ember/emberiség polarizáltságában lüktetnek. A társadalom világában ugyanaz a zavar látható, mint a gondolkodásban és a tudatban. Szükséges új kiindulópontot találni az ember és társadalom kapcsolatának megfejtéséhez. A fentiekben kifejtett polarizáció, a megismerés tudatos és tudattalan irányítottsága, a látható és láthatatlan szint a társadalmi élet szférájában is fellelhető: konkrét szinten a formális intézményi struktúrában, absztrakt szinten a közösségi hovatartozásban. Az elemi természettől eltávolodott emberiség társadalomépítése, urbanizációja, technikai civilizációja olyan mélyrehatóan módosította a személyiséget, hogy arra napjainkban már nem lehet nem odafigyelni. Legégetőbb probléma lett az ember és társadalom kapcsolata. Mindenki számára a legfontosabb kérdés: az ember és az ő élete, az ember és az ő társadalma. Természetesen többféleképpen leírható a társadalom, amint arra bőven találhatunk kísérleteket. A kasztok bizonyos szellemi hierarchizálódás alapján nyújtottak képet a társadalom szerveződéséről. Az osztálytársadalmak elmélete hasonló elveken alapul. De a társadalom egészéről mint működő rendszerről hiteles képet alkotni még napjainkban is problémát jelent a társadalomtudományi gondolkodás számára. A fentiek értelmében ez természetes, hiszen a „tudomány” a valóságnak csak az egyik felét tudja megközelíteni. A szociológia nem rendelkezik olyan módszerekkel, amelyekkel a társadalom élő valóságát, dinamikáját visszaadhatná. A különböző részrendszereken keresztül történő leírás nem képes közös nevezőre hozni a társadalom gazdasági, politikai, jogi, közigazgatási, államhatalmi fragmentumait. Ehhez a közösség kell. Mi a közösség? A közösség társadalmi mélyfolyamat. A tudattalanhoz hasonlítható. Az ember egyidejűleg több közösség tagja. Részint beleszületik közösségekbe, részint választja azokat, alakítja. A közvetlen rokoni hálózattól, kötelékektől, a nemzeti hovatartozáson keresztül az egész emberiség közösségével való együvé tartozásig egy végtelen kulturfolyamat részeseiként idői folytonosságban és téri korlátok nélkül veszünk részt. Ugyanúgy vagyunk lakóközösségünk tagjai, mint mondjuk egy világszervezeté, egy kortárs csoport tagja vagy mozgalmi tömörülésé. Egyén és társadalom között a közösség közvetít: Az egyén a közösségen keresztül válik a társadalom tagjává, a közösség közvetítő közegén keresztül éli meg a társadalmi valóságot. A társadalom a formális intézményi struktúra mellett a közösségek integrált egésze, összessége is. A két oldal egymástól el nem különíthető, a társadalmi tudatot együttesen alakítják. Egymást feltétele-LÁSZLÓ RUTH: zik, működésükben komplementerek, mint lelkűnkben az értelmi és érzelmi oldal. A társadalmi tudat zavara egyéni aspektusból az identitás-diffúzió, az elidegenedés, a „tanult tehetetlenség”. A közgondolkodás szempontjából az anómia, a bürokratizmus, a korrupció. A mindennapi kultúra szempontjából mérhetetlen lesüllyedést, elsi városodást eredményez. A számtalan egylet, liga, kör, társaság, szövetség, egyesület, amely a pártosodással párhuzamosságban jelenlegi társadalmi életünkben megfigyelhető, a rendszerváltást nemcsakjelzi, hanem segíti is. Egyediségünk, személyiségünk szubjektív univerzumunk olyan szükségleteiről szólnak, amelyet a diktatúra teljességgel negligált. Elementáris erővel tört elő az emberekből az olyan alapvetőjogokhoz való ragaszkodás, mint az egyesülési, szabad vélemény-nyilvánítási, sajtószabadságjoga. A vallást hevesen tagadó és megszállottan egyházellenes marxizmus nem képes megválaszolni a társadalom legfontosabb kihívását: a személyiség kibontakozását, önkifejeződését, megvalósítását. Alattomos manipulációi lelepleződtek, agresszív lázításai valóban felkavarták az indulatokat, de hiába akarta a szellem tagadásával a munkásosztályt „hatalomhoz” juttatni, liberális és szocialista eszméi fedezet nélküli, hiteltelen, üres frázisok maradtak. A hatalom — attól, hogy Marx ezt nem tudta—szellemi, miként az igazság természete is metafizikai. Transzcendens tudás nélkül a profanizált hatalom munkál az emberekben, ösztönszintre süllyed vissza, miként ezt a kockabolsevizmusban megtapasztalhattuk. Hogyan is érthette volna meg az emberi természetet és a társadalom szellemi rendjét? Hogyan ismerhette volna fel a társadalom igazi, az emberi természetnek megfelelő eredeti hierarchiáját? Uniformizált, elidegenedett, nihilista embereket adott a proletár próbálkozás, olyan rendszert, ahol az egyén a hatalomtól, a hatalom az egyéntől fél. Olyan rendszert, ahol senki sem jut szóhoz, ahol nincs társadalmi részvétel. A személy méltósága helyett az elszemélytelenedés a jellemző. A társadalom a kozmoszba van beépítve. A társadalom az élő mindenség része. Ennek megértése korunk legnagyobb kihívása: az ember és társadalom metafizikáját kell megértenünk. A tudati rendszerváltás nem történt meg Jelen írás a társadalmi valóságról korábban mondottakhoz igazodóan az állam és nép — hatalom és összetartozás érzés — kettősségét egységbe kívánja hozni, az ellipszis két fókuszának analógiájában. Az egyik fókusz a racionális államhatalmi gépezet, a másik a társadalmi mélyfolyamat, a kollektív tudattalan, a hagyományőrző és értékteremtő kultúra, vagyis a népiélek. Ha ez a kettő élesen elválik, elidegenedik egymástól, ha szakadék tátong közöttük, olyanná válik a társadalom joggyakorlata és kultúrájának értékrendje, mint a skizofrén elmebeteg személyisége, ahol az értelem, érzelem és akarat egysége megbomlik és a darabokra hullott személyiség életvitele patológiába torkollik. A demokrácia egyes nézetek szerint a többség uralma a kisebbség felett. Mint az évek alatt született írásokból kiolvasható, itt is elindult a mennyiségi buijánzás, létrehozván a többség/kisebbség joggyakorlatának torz formáit pl. a nemzetiségi kérdésekben. A demokrácia: társadalmi részvétel. A társadalmi szerep adekvát betöltése. Ez lényegében több és más, mint a népképviselet. Egy választási kampány felszínre dobhat embereket, és a nép tömegesen távolmaradhat a választástól. A nép, mint a folyó medre, öntörvényűén alakul. Lehet kicsit szabályozni, lecsapolni, ágakat leválasztani róla, de medrét soha nem fogja elhagyni. (Kísérteties vállalkozás volt a Duna elterelése.) A nép kihordja vezetőjét. Soha nem lehet egy nép feje fölé idegen eszméket képviselő uralkodót odatenni. A történelmi személyek mindig a nép kollektív pszichéjét képviselik, kimondják a nép akaratát. A valódi népuralom az, amely a 150 éves török hódoltságot levetette magáról, amely a kommunizmust sem fogadta el. Az orosz uralmat is csak egy szűk, haszonleső kisebbség próbálta hazánkban meghonosítani, akiknek a magyar érzéshez, a magyar szellemiséghez semmi közük nem volt. 1990-ben a sokáig felszín alatt tartott mélyfolyamat újból működni kezdett, hogy helyrebillentse a mértékét vesztett racionalitás meghamisított hatalomgyakorlatát, az emberek életét szétziláló értékrendet. Nem kellene megijedni attól, hogy egy lépésben nem sikerült a normalizálás, hiszen a tudati változást mindenki csak saját magában hozhatja létre. Azt sem szabad szem elől veszítenünk, hogy az egész közép-kelet-európai változások tömeges meneküléssel, szinte feltartóztathatatlan népvándorlással vették kezdetüket, amelyet semmiféle szervezett hatalommal nem lehetett feltartóztatni. Hazánk XX. századi történelmét is végigkísérik az emigrációs hullámok. Aki elmenekül, azt éli meg, hogy a múltat viszi magában. Aki itt marad, jövőjét látja veszni. Igazi kentaur-sors: az égre ajzott íj. Az ember test-lélek-szellem együttese, külön-külön a részekből nem fejthető meg. Útja az ösztönök szublimálásától a spirituális integrációig tart. Az ember és emberiség problémája lelkiszellemi természetű. Az anyag szintjén már nem kezelhető, ezt a pszichoszomatikus gyógyítók is felismerték az orvoslásban. Jóllehet, az egyén és társadalom eltérő dimenziókat is jelent, de közös pontja is van: Isten a fix pontja. Lucifer is egy fix pontot kért, ahonnan a földet kimozdíthatja. Lucifer fix pontja Isten tagadása. Nem az a kérdés, hogy az egyének tudatzavara alakít-e ilyen társadalmat vagy a társadalom okozza-e a tudatzavart. A személy és társadalom a téri-idői relativitáson túlmenően csak transzcendens törvényeknek engedelmeskedik, csak ezek révén ismerhető meg. Fel kellene már ismernünk, hogy a hatalomról, politikáról, gazdaságról, társadalomról szóló viták a transzcendens pólus figyelembevétele híján végeláthatatlan meddő szócséplések. A személyiség, a jog és erkölcs kérdései nem vitathatók meg racionális szintről, szekularizált gondolkodással, a részek felől. A személy és társadalom megújulása csak szellemi megújulás lehet. Egész Magyarország jövője is csak a szellemiségen múlik. A nézőpontváltás: a valóság transzcendens oldalának felismerése. AZ IDŐK JELEI Valóban riasztóak a tulajdon, ár, bér, adó, iskolázás, társadalombiztosítás stb. kérdései, az adósságállomány és válságmenedzselés, a jogbizonytalanság, korrupció, bűnözés, munkanélküliség. Mindez azonban a hiábavalóságoknak hiábavaló sziszifuszi kőgörgetése, amely kövek mindig visszahullnak, amely kövektől soha nemfogunk megszabadulni, ha nem transzcendens biztonságunkat keressük. Hazánk sokat emlegetett geopolitikai helyzete egyesek számára maffia-tranzitállomás, másoknak eleven szellemi tapasztalat, amelyből Madách az egyetemes embert írta meg, Csontváry a naputat festette meg, Bartók pentaton és dodekafon zenét írt, Hamvas Béla öt géniusz jeleit fejtette meg. Ezek az alkotók segítik a magyarokat a szellemi megújulás kimunkálásában. Megérteni az idők szavát egyenlő a valóság transzcendens pólusának megértésével. A teremtett világ fix pontja a természetfelettiben van. Nem pusztán ellentéte a racionális látásmódnak, hanem a racionális és irracionális látásmód feletti egységet jelenti, a tudás magasabb fokát, vagyis Isten megértését. A holisztikai szemlélet képes átgondolni az egész mai világrend kérdését, alakulását. Neves elemzők gyakran póbálnak mindenféle modellt meghonosítani. Látnunk kellene, hogy a világgazdasági, világpolitikai, világállami fantazmagóriák sorra csődöt mondanak. A hidegháború megszűnésével, a kommunista jövőkép szertefoszlásával ki gondolja, hogy az amerikai technológia gyakorlatát kellene követnünk? Nyilvánvaló, hogy az a magyar modell lesz megvalósítható, amely a többrétegű magyar szellemiség valóságát ismeri fel, amelynek formateremtője a magyar géniusz. Az idők szava nem Nyugat, hanem a szellemiség. Az európai únió hasonló integrációról szólna, mint amit mi itt elevenen megtapasztalhatunk. Azonban gazdasági érdek kiindulópontról kudarcra van ítélve, mert a nemzeti identitást és történelmi tudatot nem lehet gazdasági homogenizálódásnak alávetni. A megbolydult európai szellemiségben valóban rajzolódik egyfajta hatalmi versengés Közép-Európáért: az angolszász törekvések jelentős japán és német expanzióval találják szemben magukat, amelyet a franciák is ellensúlyozni igyekeznek. Mindebben a politikai csőlátás a bal és jobb oldal küzdelmét látja. A világ tengelye függőleges. Az axis mundi csúcsán a Teremtő van. Századunk Bábel tornya: a materializmus, ateizmus, kommunizmus összeomlott. Az igazi változás kulcsa a személyben van, a személy szakralitásában. Hiszen Isten az embereken keresztül szól hozzánk. Minden ember Isten teremtménye. Pars pro toto Minden rész az egészet tartalmazza, helyesebben: érte van. Az egyén az emberiséget, az idő az időtlenséget, a forma a határtalanságot, a teremtett világ a Teremtőt. A baj akkor van, ha a rész akar egész lenni, ha a rész nem rendelkezik az egészről szóló identitással. Mert akkor kilép az integráltságból, saját célokat kezd megvalósítani, s ezt környezete rovására teszi, mint a ráksejt. A differenciált egészbe való tagolódás helyett a folytonos osztódás primitívebb formáját valósítja meg, táptalajnak használván környezetét, mígnem mindketten elpusztulnak. Korunk népbetegsége a rák, a társadalmi tudat zavarára utal. A parazitaelv rövidlátó módon veti alá a közösség érdekeit egyéni érdekeinek. A rákbetegség, a föld enerigakészletének kifosztása, az anyagi javak egyenlőtlen elosztása mind az „én vagy közösség” polarizációján bukik meg, a nagyobb, átfogóbb tudat hiányán. Márpedig egy határponton túl semmilyen komplex élő rendszer (föld, állam, emberiség, társadalom, személyiség stb.) nem viselheti el létének veszélyeztetése nélkül egy-egy tagjának mértékvesztését. Azt kellene megértenünk és tudatosítanunk, hogy az általunk észlelt és definiált teljességek egyfelől még nagyobb teljességek részei, másfelől több más teljességből állnak. Ez vezethetne a polaritások kiegyensúlyozatlan erőviszonyainak világából az egység, a magasabb nézőpont, a minőségi változás felé. Jelen írás a századvég többdimenziójú krízisét, amely az egyes embert, az emberiséget, a földi élet egészét érinti, elpusztulással fenyegeti, ezen belül Magyarországot is sebezhető pontjában támadja, a tünetekkel és részletkérdésekkel való foglalkozás helyett a transzcendens pólus hiányára vezeti vissza. A társadalmat is a kozmosz, az élő mindenség részeként szemléli. Ennek értelmében a megújulás lehetőségét a szakralitásban látja. Az idők jelei a szellemiséghez való visszatérésre utalnak. A modem korban a szakralitás hordozója a személyiség. A hazánkban lezajlott változás nem érthető meg a világtörténelemtől való izoláltságban és a magyar szellem mélységes megértése nélkül. Hazánk csak Isten jelenlétében maradhat fenn. Mert rész szerint van bennünk az ismeret, rész szerint a prófétálás, De mikor eljő a teljesség, a rész szerint való eltöröltetik. Most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről-színre, most rész szerint van bennem az ismeret, akkor pedig úgy ismerek majd, amint én is megismertettem. 1. Kor. 13/12. TÁRSADALMI Konkrét szint intézmények közigazgatási rendszabályozottság hatalmi hierarchia kényszerítő eszközök városi civilizáció Tárgyi kultúra: könyvnyomtatás, közlekedés VALÓSÁG Absztrakt szint közösségek afftliációs szükséglet szociális életforma internalizált értékek morális tekintély falusi természetközelség szájhagyomány, élő kapcsolat: népdal pl. A nemzeti sajtó helyzetéről A „sajtótisztesség” témakörében rendezte meg országos gyűlését a Közakarat Egyesület február 25-én. A meghívott vendégek (Csete György, Kosa Csaba, Pálfy G. István, Szuhay Balázs) erről osztották meg gondolataikat hallgatóságukkal. A reformkorban került köztudatba s élte „fénykorát” a „sajtószabadság” kifejezés, amikor a sajtó mindazok szolgálatában állt, akik igazat akartak mondani. Hiszen „ha igaz, amit az újságíró állít, nem sért, ha nem igaz, azt gyalázza, aki mondta". (Táncsics) A jelen állapota a Bach-korszakbeli és a Rákosi-kori elnyomatás időszakára emlékeztet a különböző irányultságú lapok hiányával. A sajtó mindenekfölötti lett, holott feladata a szolgálat lenne! Ezt a feladatát mindössze — 93-tól — egy évig teljesítette, előtte és azóta is csak a torzítok hangja hallatszik. (TV- adásban hallhattuk a Rákosi-rendszer rehabilitálását: Rákosi akár angol típusú demokráciát is létrehozhatott volna Magyarországon, ha Sztálintól erre kap „megrendelést”; egy másik adásban 94-et jelölték meg a rendszerváltozás kezdeteként; vagy miért maradt távol a televízió jelen összejövetelről?) S mivel az emberek többsége nemigen foglalkozik politikával, megtéveszthető. Láttuk ennek, az agyak kiradírozásának „eredményét” a 94-es választásokon. „Az emberektől azonban nem vehetik el a választójogot a sajtóban sem. " (Pokol Béla) Foglalkozni kell a végveszélybe került nemzeti sajtóval, mely szinte teljesen kiszorult a magyar médiából. Alig maradt más, mint az emberek közötti, belső kommunikáció, melynek azonban jók az esélyei a magyar társadalomban. Az elfogadott médiatörvény újabb veszélyt rejt magában: a TV2 bérbeadásával megszűnhet annak közszolgálatisága, és esély sem lesz konzervatív műhelyek kialakítására. Jelen pillanatban minden a megválasztott kurátorok tisztességén, felelősségén múlik. Fontos lenne az előző média-szakemberek rehabilitálása, valamint az átvilágítási törvény újságírókra való kiterjesztése is. 98-ban csak akkor beszélhetünk demokratikus, szabad választásról, ha tájékozott emberek mennek az urnák elé, a sokszínű, az igazat író sajtó által tájékoztatónak... Mert „a sajtónak kötelességei vannak... A sajtó olyan hangon beszéljen, amely példát ad és társadalmat nevel. Olyan feladat ez, amelyet elkeli végezni az ország egyetemes érdekének és erkölcsének érdekében". (Gróf Teleki Pál) Szentandrási Erzsébet é \ Hamvas Béla UNICORNIS Gazdagság és ínség Nietzsche azt a művet, amely az életerők gazdag fölöslegéből keletkezett, elválasztja attól, amely az életerők ínségéből keletkezett. Aus Fülle—aus Not. Minél több a műben a tér, a semmi, azúr, a szünet, a hallgatás, a csend, a meghatározhatatlan, a fehér, annál inkább az ínséget ábrázolja. Vagyis annál inkább az életerők nagynagy gazdagságábólfakad. A mű minél zsúfoltabb, összeszorítottabb, bőbeszédűbb, szószátyárabb, annál inkább a gazdagságot ábrázolja. De éppen ezért annál inkább az ínségből fakad. A leggazdagabb művek a szűkszavútok, sok szünettel, térrel, távlattal. A legszegényebbek azok, amelyek lélegzetvétel nélkül fecsegnek. Tisztában kell lennünk azzal, hogy kivétel nélkül mind ínségben élünk (rongáltságban, erőtlenségben, dideregve, elhagyatottságban) — és gazdagságunk nem egyéb, mint gyengeségben való gazdagság. (Hamvas Béla március 23-án töltené be 99. évét.) V___________________________________/ Az idők jelei
