Nyugati Magyarság, 1996 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1996-01-01 / 1. szám
4. oldal Nyugati Magyarság — Hungarians of the West — Hongrois d'Occident 1996. január A restrikciós csapda „Érdeklődve tanulmányozom a különböző restrikciós gazdaságpolitikákat és elméleteket, igaz, még soha sehol sem vezettek eredményre” — írja Milton Friedman, Nobel-díjas közgazda. A növekedés-fétis Az úgynevezett „szocializmus” történetét végigkísérte a növekedés-fétis. A „népgazdasági tervek” fő eleme a nemzeti jövedelem növekedési rátája volt, s ha az megközelítően teljesült is, akkor minden rendben találtatott a gazdaságban, akkor is, ha hiány, sorbanállás, eladhatatlan raktárkészletek, elavult technikai színvonal és más egyéb „rendszerspecifikus” jellegzetességek határozták meg a dolgok menetét. Változott-e valami ezen a téren? Ha megnézzük bármelyik parlamenti párt programját, meghallgatjuk a pártvezetők nyilatkozatait, azt látjuk, hogy tovább él a növekedés-fétis. Abszolút prioritást kap a növekedés megindítása mindegyiknél. Az ellenzék szerint a mostani kormány a restrikciós intézkedésekkel éppen a megindult növekedést fékezi le. Békési szerint nem jó az olyan növekedés, amely az egyensúly fölborulásához vezet. Csak egyet lehet érteni ezzel az érvvel, azonban az ellenzék ellenvetései is logikusak. A meginduló gazdasági növekedés több jövedelmet, adót eredményez, növekszik az export, tehát javulni fog az egyensúly. Valójában a Szocialista Párt is a növekedést tartja a legfontosabbnak, csak éppen az ehhez vezető utat keresi másutt, nevezetesen a restrikció által visszafogott fogyasztás által generált többletberuházás fogja majd megindítani az egyensúlyt már nem rontó föllendülést. Az ellenzékújabb ellenvetése erre: ha tovább szűkítem a piacot, akkor hogyan növekedhet a gazdaság? Róka fogta csuka esete ez tehát, ördögi circulus vitiosus, mindkét félnek igaza van látszólag. Azért csak látszólag, mert valójában mindkét fél a dolgok fölszínét kapargatja. nem igyekszik alámerülni a gazdasági folyamatok mélyáramainak szintjére. Az egyensúlyhiány okai Petschnigg Mária Zita szerint a pénzügyi szféra csupán indikátora a reálszféra működésének. Az infláció, az egyensúlyi zavarok, valójában a reálgazdaság betegségének külsődleges tünetei. Olyanok, mint a láz, jeleznek, és nem elég ilyenkor a lázat csillapítani, keresni kell a betegség okát is. Itt rögtön meg kell állnunk, tisztázandó a kérdés, hogy a jelenlegi helyzetben a szokásos újratermelési zavarokról van-e szó vagy valami egészen másról? Az újratermelés egyszerű zavara, a termelés-fogyasztás összhangjának a megbomlása („többet fogyasztunk, mint amennyit termelünk”) valóban restrikciós intézkedéseket igényel, pontosabban a túllendült fogyasztás visszafogását. Azonban mi van akkor, ha nem erről van szó, hanem a sokkal mélyebb szintet jelentő strukturális válságról? Ekkor ugyanis a restrikciós receptek nem alkalmazhatók. sőt. még jobban fölerősítik a negatív tendenciákat. Keynes és Friedman Az általános újratermelési zavarok kezelésének hatékony receptjét John Maynard Keynes dolgozta ki még az 1920-as években és az USA-ban alkalmazták először a harmincas években, F. D. Roosevelt elnök idején. Ez volt a híres New Deal. A lényege, hogy intenzív állami beavatkozás révén csillapítsák a gazdasági ciklus amplitúdóit. Ha recesszió van, csökken a termelés, növekszik a munkanélküliség, akkor állami megrendelésekkel, pótlólagos hitelpénzkibocsátással serkentem kell a gazdaságot. Ha viszont túlfűtött a gazdaság, fönnáll a túltermelés kialakulásának, valamint az infláció fölerősödésének veszélye, akkor hűteni kell a gazdaságot, restrikciós intézkedésekkel, kamatlábemeléssel stb. Működött is ez a mechanizmus, egészen az 1970-es évekig. Az állam beavatkozása egyre fokozódott, kialakult a „szociális piacgazdaság”, ebből vonta le Kenneth Galbraith a konvergenciaelmélet ama téves következtetését, miszerint a kapitalizmus és a szocializmus közeledik egymáshoz, és a jövő század közepére egyszerűen összenőnek. Azonban ne feledjük el, hogy a növekvő állami szerepvállalás materiális alapja az olcsó nyersanyagra, energiára és a harmadik világ szintén olcsó munkaerejére alapozott korlátlan gazdasági növekedés volt. A paternalista, szabályzó állam a társadalom egyfajta luxusa volt, amit az olcsó inputok miatt engedhetett meg magának. Radikális változás következik be 1973 októberében, amikor Anvar Szadat egyiptomi elnök megindítja csapatait a Szuezi-csatoma teljes hosszában a híres Ben Gurion-vonal ellen. Kitör az olajválság, ami hamarosan általános energia- és nyersanyagválsággá terebélyesedik. A paternalista állam alól kicsúszik a materiális talaj, immár túlságosan költséges luxussá válik, amit még a legfejlettebb gazdasággal rendelkező államok társadalma sem képes elviselni. Ekkor lép színre Milton Friedman és a chikágói monetarista iskola, amely azt vallja, hogy a bajok oka éppen a túlzott állami szerepvállalás, amely megakadályozza az egészséges szelekciós mechanizmusok működését a gazdaságban. Működnie kell a schumpeteri „teremtő pusztulásnak”, akkor a tőke automatikusan el fog vándorolni a válságövezetekből a hatékonyabb szférák felé, és ezáltal végbemegy a szükséges szerkezeti átalakulás. Ä Keynes-galaxisban a cél amaximális növekedés biztosítása a szükséges egyensúly mellett. Akkora növekedési ütemet elérni, amely mellett még nem borulnak föl a fő egyensúlyi arányok, elviselhető a munkanélküliség, az infláció stb. (Robinson asszony ezt fejleszti tovább a gazdasági aranykorelméletében.) Azonban a Keynes-galaxis egy stabil, hosszú távra érvényes gazdasági makrószerkezet működésének világa. A XIXXX. század fordulóján kibontakozott komplex technikai-technológiai forradalom által kijelölt úton haladt a világgazdaság, egészen az 1970-es évekig. Belsőégésű motor, kőolaj, motorizáció, villamosáram, vegyipar stb. A két világháború és az 1929—33-as világválság alaposan megzavarta ezt a gazdaságfejlődési korszakot, amely így csak a II. világháború után tudott kibontakozni, de akkor aztán elemi erővel. A világgazdasági korszakváltás Az 1970-es években véget ért az olcsó nyersanyag, energia és munkaerő korszaka, megkezdődött egy grandiózus világgazdasági korszakváltás, melynek jelentősége csak az ipari forradaloméhoz hasonlítható. Az ipari forradalom idején a termőföld helyett a gép lett a fő termelőeszköz, az 1970-es években kibontakozott tudományos-technikai forradalom idején pedig a gép, a technika helyett a tudás, a kreativitás, a szürkeállomány, az információ. Egyre nyilvánvalóbb, hogy a volt szocialista kelet-közép-európai országokban az egykori mesterséges, sztálini osztály és társadalmi réteg kategorizálás (lásd munkásosztály, parasztság, értelmiség) helyett a különböző és elhibázott hatalmi intézkedések és joghézagok miatt torzult piacgazdaság alakult ki. Nincs ez másként a jelen magyar társadalomban sem, ahol a dél-amerikai jellegű gazdasági irányítás következtében, amikor is felülről hozott intézkedésekkel „szabályoznak”, egyre láthatóbban szakad ketté a társadalom; pár százezres felső szintű életet élő milliomosokra és a lakónép felét kitevő, létminimum határán tengődőkre. Az is nyilvánvaló, hogy az egykori nómenklatúra vezető emberei ma már jól jövedelmező, biztos vállakózásokban ügyködnek, némelyek pedig a politikai hatalomban töltenek be pozíciókat. Nem lehet azon sem csodálkozni, hogy az emberi természet törvényei szerint a napról-napra szűkös anyagiakból tengődök igazságérzete fellázad, ha azt tapasztalják, hogy az ügyeskedő vállalkozások korát éljük. Hogy ennek a vadkapitalizmusos, harácsolós időszaknak egyre több kárvallottja lesz, egyre inkább nő a feszültség és elégedetlenség a hétköznapok ámövekedéses kínlódásaiban. Az is tény, hogy az ország szellemi züllését még jobbára csak az értelmiség érzi, és a különböző „vállalkozásbarát” elveket és rendeleteket kihasználók alacsony emberi morálján elsősorban ők háborodnak föl. Mint például azon az arcátlan, a valódi nemzeti elkötelezettség érzését szinte nevetségessé tevő vállalkozáson, melyet a Dél-Alföldi Média Kft. hirdetettmeg „Épül a Megmaradás Fala" című felhívásában. Úgy látszik, eme káefté vezetői vagy elképesztő nagyzási hóbortban szenvednek és Magyarországot az egykori hatalmas kínai birodalomhoz kívánják hasonlítani, elirigyelve tőle ama bizonyos kínai Nagy Falat, vagy egyszerűen pökhendi módon csúfot űznek az ópusztaszeri emlékhelyből. Hiszen olyan fal megépítésére tesznek hirdetési ajánlatot, amely „monumentálisalkotás és egyben reklámhordozó, amely nincs több Európában és a világon. Bárki, bárhol él is, de magyarnak vallja magát, megvásárolhat egy gránitfelüle-Mostantól kezdve nem az a társadalom él jobban, fejlődik gyorsabban, amelyik több acélt, szenet, autót, televíziót stb. termel, hanem amelyik egységnyi idő alatt több információt gyűjt össze, dolgoz föl és használ föl az élet minden területén. A nyugati világ hatalmas strukturális válság eredményeként elemi erővel lendült át az új fejlődési pályára, míg a harmadik világ és az ún. szocialista tábor ebből teljességgel kimaradt. Ez meghatározta a világgazdasági és politikai erőviszonyok alakulását, megpecsételte a kimaradók sorsát. Nyugaton a gyárkéményes ipart fölváltotta a fehérköpenyes ipar, míg a világ nagyobbik része rajta ragadt az előző gazdaságfejlődési korszak pályáján. Ennek külsődleges megjelenése az adósságválság kialakulása, illetve a szocialista világrendszer globális veresége, összeomlása volt. Használható-e a restrikció? Az eddigiekből következően az általános restrikció teljességgel alkalmatlan a bajok kezelésére, hiszen a Keynes-galaxis korszakának eszközrendszerét jelenti. Ezek szerint a chikágói iskola monetarista receptjei alkalmazandók? Sokan összekeverik az általános restrikciót a monetarista elvekkel. Mint a kezdő idézet mutatja, Friedmanék teljességgel elvetik a restriktiv politikát. Szó sincs tehát arról, hogy ma a Hom-kormány valamiféle monetarizmust akarna rákényszeríteni a társadalomra, egyszerűen azért, mert a restrikció nem az! tét. Ebbe vésik bele nevét és esetleg lakhelyét, kérésre a foglalkozást is, jogi személyeknek szintén a nevét és székhelyét. A téglajegyek árát a Magyar Világfalu építésére fordítják. A gránitfelület 37x22 cm és tulajdonjogilag a vevőé, a Dél-Alföldi Média Kft. viszont időtlen időkig gondozza saját területén. Egy téglajegy ára magánszemélyeknek 12 ezer Ft + áfa; a nyugati magyarságnak 160 dollárlfő + áfa; jogi személyeknek 62 ezer Ft + áfa; nyugati cégeknek 1000 dollár + áfa. Alapelvek: vállalkozói alapon, 15- 20 év alatt, a legnagyobb toleranciával építünk fel egy olyan szellemi otthont, amely egyben idegenforgalmi látványosság és centrum is. Olyan magyar modell, amelyiknek minden jószándékú ember a tulajdonosa lehet tőkebefektetése arányában, 5 mindez példát, erőt ad a magyarság megmaradására. Így akár nemzeti tulajdonnak, nemzeti kincsnek is fejleszthetjük!" Eltekintve attól, hogy a fent idézett szövegrészlet utolsó mondata még a magyar helyesírás szabályainak sem felel meg, és erre bőven akad példa (Hogyan kerülhetni a falra? — kérdik más helyen), ettől eltekintve, de nem megengedve fölöttébb visszatetsző, ha az igen erősen szegényedő honi magyar lakosság számára (a határon túli kisebbségi sorban élőkről már nem is szólva) ilyen hirdetéssel „buzdítják” a 15 milliónyi magyart nemzeti érzületre és megmaradásának szimbolizálására. De megtudjuk a felhívásból még azt is, hogy „sem céljainkban, sem tőkénkben nem jelenhet meg kizárólagosság, szélsőség és kirekesztés, ez minden magyar vállalkozása, ki hogy érez, s lát benne akár üzleti lehetőséget is". Továbbá: „A társaság elvileg örök időkre megőrzi a Falat — már csak elvileg, nem mint fentebb, .időtlen időkig’ — s rajta a felkerült gránittáblákat, hiszen ez a folyamat éppen attól nagyszerű, célját is csak úgy éri el, hogy időben mindig folytatódik, így állít örök mementót a világ magyarságának." (Újabb magyartalan fogalmazás: „időben mindig folytatódik”.) De az igazi amerikai stílusú, bombasztikus „üzleti fogás” csak most következik: „Kívánságra akár egy hajszálat, levelezőlapot, fényképet, búcsúlevelet, vércseppet is elhelyezhetünk a gránittábla A monetaristák a nemzeti valuta megerősítését szorgalmazzák, tehát elvetik, pótcselekvésnek tartják a leértékelést, amely csupán az alcsony hatékonyságú szférának dobott állami mentőöv, és ezáltal akadályozza az egészséges tőkeáramlást. Első számú közellenségnek az inflációt és nem a munkanélküliséget tekintik, kiindulva abból, hogy az infláció megfékezése megindítja az egészséges tőkeáramlást (az alacsony hatékonyságú vállalatok nem vághatnak zsebre inflációs árnyereséget!), és az újonnan létrejövő, hatékony ágazatok majd fölszívják a munkanélküliek tömegét. A monetaristák szemében a legnagyobb bűn állami közpénzeken életben tartani veszteséges, rossz hatékonysággal működő vállalatokat. Mindebből az következik, hogy a Hom-kormány nem a szerkezetváltást elősegítő monetarista recepteket alkalmazza, ellenkezőleg, egy olyan általános restrikció csapdájába sétál bele, amely „soha, sehol nem vezetett még eredményre”, Milton Friedman szerint sem. Magyarország gondjai alapvetően az elavult gazdaságszerkezetből következnek, az anyag- és energiaigényes ágazatok túlzottan nagy arányából, a csúcs- és húzóágazatok hiányából, leszámítva egy-két enklávét, mint amilyen a személygépkocsi-összeszerelés megtelepedése. Sajnos, ezek kis részarányuknál és rossz illeszkedésüknél fogva nem lesznek képesek eljátszani a tényleges húzóágazat szerepét. (Külföldről behozott alkatrészek egyszerű összeszerelése.) A konzervatív nyersanyag- és energiafaló szféra és a kitermelőipar köti le az ország erőforrásainak 80-90 százalékát. Ezen kellene változtatni az általános restrikció helyett, vagyis végre kellene hajtani hazánkban is a világgazdasági korszakváltás grandiózus feladatát. Ennek egyelőre semmi jele... Gazdag László mögött... A történelmi környezetben épülő Megmaradás Fala, s a Magyar Világfalu így válhat minden idők magyar összefogásává és büszkeségévé." Aki magyarnak érzi magát, de kenyérre, tejre is alig van pénze, ahelyett majd a külföldi-magyar vegyes vállalatok karvaly-tőkései és az egykori besúgók, pártfunkcionáriusok, verőlegények egyes káeftékbe belépői, a feketegazdaságban résztvevők vagy akár a politikai hatalomban pozíciót betöltők, akiknek nem kevés közük van a különböző privatizációs vállalkozásokhoz, majd ők fogják „becses” nevüket fölvésetni ? A valóban magyar érzelmű többségi országlakók helyett? Hogy a szegedi Média Kft. is az ilyen „ügyeskedő” módon meggazdagodni akarók közé kíván tartozni, méghozzá ócska vásári holmivá süllyesztve a magyarságtudatot? Ez, úgy tűnik, nagyon is igaz. Kérdés az is ezek után, hogy milyen szellemiségű (üzlet)emberek agyából pattant ki ez a gyalázatos ötlet? Azon az Opusztaszeren építeni Világfalut és ilyen jellegű Megmaradás Falat, amely államalapításunknak és Kárpát-medencei jelenlétünknek legősibb gyökere? Nyilvánvaló, hogy ott semmi keresnivalója egy ilyen „vállalkozásnak”, amely emelkedett nemzeti mítoszunkat átlátszó üzleti szlogenjeivel, alantas üzleti vállalkozásba próbálja belerángatni. Akik ilyen „vállalkozást" hirdetnek, azok szellemiségükben igen távol állnak a jelen Kárpát-medencei magyarság megmaradásának igazi, hétköznapi küzdelmeitől. Sőt, mondhatnám, hogy a szellemi és tudati félrevezetés egy újabb, „trükkös” módszerével találjuk szembe magunkat. Győrffy László Támogassa a Nyugati Magyarságot! Újítsa meg előfizetését, illetve fizessen elő rá! Ajánlja az újságot rokonainak, barátainak! Hirdessen a Nyugati Magyarság hasábjain!-A I- • : ' •------------------------------------------------------------------------------------------------------\ Az „56-os Pesti Srác” Alapítvány ösztöndíj-pályázata Örömmel tudatjuk a reményteljes magyar ifjúsággal, hogy támogatói révén az 56-os Pesti Srác Alapítvány ösztöndíj-pályázatot írt ki a főiskolai, egyetemi ifjúság számára, hogy azt elnyerve gondtalanabbul tanulhasson, összefogottabban készülhessen szakmai munkájára és valósíthassa meg emberi álmait. A magyar ifjúság már többször bizonyította, hogy képes egy ugrással a világ élvonalába emelkedni végtelen szabadságvágya, romlatlan tisztasága és tudása révén. Az ösztöndíj-pályázat célja: hozzájárulni egy tisztalelkű, kiművelt fejű, hazáját szerető és hazáját szolgálni tudó és hazáját szolgálni akaró ifjúság neveléséhez. Évente öt egyetemi, főiskolai hallgató részére tíz hónapon át folyósított ösztöndíjra pályázatot ír ki. A havi összeg a banki kamatlábak alakulásától függ annyiban, hogy az ösztöndíj fedezetéül egy bankbetét szolgál, melynek negyedéves kamatai kerülnek kiosztásra. Az ösztöndíj összege az 1995—96-os tanévben havi 5, azaz ötezer formt, melyet az alábbiak szerint vehetnek át a pályázatot elnyert ösztöndíjasok: 1995. november — 15 ezer forint 1996. február — 15 ezer forint 1996. május — 20 ezer forint Az ösztöndíj elnyerésének feltételei: rászorultság jó tanulmányi eredmény, magyar anyanyelv, hazaszeretet (a Himnusz nem fülünknek oly kedves nóta, a Szent Korona nem svájcisapka), készség a haza szolgálatára, a világtörténelmi jelentőségű 1956-os Magyar Forradalom és Szabadságharc szellemének és történetének pontos ismerete és tisztelete. Az ösztöndíjak negyedévenkénti átadására kis ünnepség keretében kerül sor, ahol az ösztöndíjasok főiskolai, egyetemi tanáraik, szüleik, barátaik körében vehetik át esedékes ösztöndíjukat, s ahol találkozhatnak hazai és külföldi 56-osokkal, hogy élőbbé, elevenebbé tegyük a hazánkat szerető generációk kapcsolatát. A Kuratórium nevében: Pongrátz Gergely alapító, dr. Fedor József elnök, Vödrös Csaba tag Tel.: 06-1-226-2375 V_____________________________________________________/ Kapitalista vadhajtás Egy szélhámos vállalkozásról
