Nyugati Magyarság, 1996 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1996-02-01 / 2. szám
8. oldal Nyugati Magyarság — Hungarians of the West — Hongrois d'Occident 1996. február r~.. ^ Összeesküvés a kor rossz erői ellen Püski Sándor 85 éves Hosszú volt az út. amíg a „föld nélküli földműves” fia, az 1911. február 4-én, Békésen született Püski Sándor eljutott az erkölcsös, a tiszta ember magasára. Sok-sok összetevője volt annak, hogy a gimnázium után, 1935-ben ledoktorált a Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karán. Még abban az évben házasságot kötött Zoltán Ilonkával, sokak llus nénijével, aki a gyermeknevelésen túl kitartó támasza volt minden gondjában. A nyitottságot otthonról hozta, vállalva a szegények, a kisemmizettek iránti fogékonyságot. Már egyetemista korában kezdte „könyves” pályáját, úgy, hogy jegyzetek szerkesztésével, sokszorosításával segítette a jogi, majd a közgazdasági kar hallgatóit. Az egyetem tőszomszédságában, a Szerb utca 17-ben-kölcsönnel-nyitotta meg 1938- ban a könyvesboltot. Alig egy év múlva kiadta — a mai napig legkedvesebb íróbarátja — Sinka István Vád című verseskötetét. Küldetéstudata, sorsközössége arra sarkallta, hogy vállalja a népi írók műveinek kiadását. így került szoros barátságába Veres Péter, Németh László, Szabó Dezső, Kodolányi János, Erdélyi József, Gulyás Pál, Tatay Sándor és mások révén az az olvasóközönség, amely hűségesen látogatta Püskiék könyvesboltját. Németh László nagyon találóan azt írta Püski Sándorról, hogy „a minőség könyvkereskedése” az övé. Mondhatjuk, hogy ez a megállapítás ma is érvényes. Ma már kinyomozhatatlan, kinek az agyában született meg a szárszói táborok ötlete, amely a háború idején egyik legkarakteresebb fészke volt az ellenállási mozgalomnak. Az 1943-ban rendezett szárszói tábor volt a legjelentősebb állomás, amely kohéziós erejével megpróbálta egységbe fogni a leghitelesebb személyeket. Sajnálatos, hogy ezt a nagyszerű szellemi fészekrakást a háború után többen is azzal támadták, hogy Püski Sándor „...több jobboldali, sőt, köztük teljesen nyilas érzelmű írók műveit megjelentette, így Kádár Lajos, Kodolányi János, Sinka István, Erdélyi József, Féja Géza, Németh László műveit is kiadta...” 1950-ben államosították a Püski-házaspár boltját. De a méltánytalan bánásmód sem törte meg Püski Sándort. Két évtizedig - nem számítva az 1962-63-as börtönéveket - kerámiakészítéssel keresték a kenyerüket. 1970-ben hivatalos engedéllyel családjával New Yorkba költözött, s ott teremtette meg az emigrációban élő magyaroknak a szellemi műhelyt, amely egyben a nyugati diaszpórában élők találkozóhelye is lett. Vállalta olyan könyvek kiadását, amelyeket a magyarországi cenzúra nem engedélyezett. A legnagyobb, de legkellemetlenebb visszhangja és következménye Duray Miklós Kutyaszorítóban című kötetének lett. Püskiék nem érezték, érezhették igazán jól magukat New Yorkban. Ady örökbecsű sorai rájuk is érvényesek: „Föl-föl dobott kő, földedre hullva, / Kicsi országom, újra meg újra /Hazajön a fiad. ” Várta is őket a megnyomorított haza, a rokonság, a barátok, de legjobban az írók. Tizennyolc év után, 1988-ban hazatértek, s azóta is folytatják az igaz és szép szó teijesztését. Tavaly márciusban majd ezerötszázan ünnepeltük a Testnevelési Egyetem aulájában a Püski-házaspár gyémántlakodalmát. Ott mondta el bevezetőjében Csoóri Sándor igaz szavait: „...ő sem egy foglalkozás mellett döntött, hanem az erkölcsi feladat s a nemzet mellett. Mint valami evangéliumi üzenet: úgy értette meg váratlanul, hogy a szó, az irodalom hatalmas erő. Cselekvő erkölcs. Különösen Magyarországon, ahol századokon át függetlenné csak a szellem és a lélek válhatott, ahol minden igaz mondat összeesküvés volt a kor rossz erői ellen. De ehhez a fölismeréshez nem elég csak arra vállalkozni, hogy megkeressük és kimondjuk az igazságot, hanem arra is szükség van, hogy terjesszük. Ez volt Püskiék ars poeticája ”. Nagyon reméljük minden könyvszerető magyar nevében, hogy ez a hit élteti még Püski Sándort nagyon sokáig. V Rádics Károly Trianon — Nincs visszaút! Raffay Ernő könyvbemutatója Jegyezgethetjük ágyunk fölé (s fejfánkra is) nevezetes napjainkat és tisztára fölöslegesen, ha nem cselekedjük meg naponta azt, és különösen azt, ami a nemzet sorsának jobbítására irányulhat. Ez esztendő januárjának tizenötödikén Raffay Ernő történész, az egykori Antall-kormány Honvédelmi Minisztériumának államtitkára letette a maga garasát Trianon ügyében. Trianon nemcsak a szétdarabolt Magyarország meg a magyar nemzet gondja. Az egész 1920-as diktátum úgy volt gonosz, kegyetlen és igazságtalan, ahogy megszületett. Az akkor meghúzott határok és összetákolt, férceit államok, mint Jugoszlávia, Csehszlovákia, Románia, aztán a szintén megcsonkított Albánia nyögi mai napig Trianon kényszerét. A Püski Sándor Könyvkiadónál jelent meg Budapesten 1995-ben Raffay Ernő könyve, Magyar tragédia, Trianon 75 éve címmel. A kiadó a Magyarok Világszövetsége székházának színháztermében nyilvános könyvbemutatót és egész napos vitát szervezett Trianon és a könyv témájáról. Történészek, írók, tudósok, politikusok, érdeklődők vettek részt a bemutatón. Több tucat előadó, illetve hozzászóló, kérdező közül csak azoknak a gondolatait jegyezhetjük ide helyszűke miatt, akiknek általánosítható mondandója meghatározó jellegű. A vitát Bakos István, a Magyarok Világszövetsége főtitkára indította. —Raffay Ernő történész vállalja az eddig tabuként kezelt Trianon témáját, az igazságtalan, a magyar nemzet számára szörnyű diktátum megszületésétől annak következményeiig, elmenvén egészen a trianoni döntés megváltoztatásának szükségességéig és lehetőségeiig. Raffay egy félelmi reflexet igyekszik megtörni, mely valósággal megbénította a magyar nemzetet az elmúlt évtizedekben... Jól tudjuk, az Európát védő török-, tatárellenes küzdelmeinket hogyan honorálta Európa. Mi siránkozással nem megyünk semmire, ezt tudnunk kell. A Nyugaton is ismert Püski Sándor, a könyv kiadója annak a műnek a megszületéséről is szólt, mely fordulópont lehet a magyar politikában. Természetesen, ha ez a mostani (és a következő...!) kormány komolyan veszi azt a feladatot, mellyel a nemzet fölruházta. — Igen nagy csönd volt Trianon és a diktátum körül a 75. évfordulón, tavaly. Ezért kérdeztem meg Raffay Ernő történészt, hajlandó-e megírni immár cenzúra nélkül Trianon titkai c. könyvének bővített változatát. Ő elvállalta. Nekünk nemzeti kötelességünk a határon túl, a szomszédságunkban élő mintegy négymillió magyar sorsával is törődnünk... Ha nem tesszük, a csángósodás vár rájuk, elkallódnak... Ne ámítsuk magunkat azzal, hogy majd az Európai Unióban megoldódik minden... Az itt elhangzó előadásokat, valamint a vita anyagát breviárium formában és több nyelven fogom kiadni. Raffay Ernő: — Harminckét éve szeretném a magyar határok kérdését fölvetni. A tiranoni diktátum létezik. Úgyszintén létezik az 1947-es „békekötés” is, amely még kegyetlenebb és igazságtalanabb volt, mint Trianon. Nekünk meg kell próbálnunk megteremteni a Kárpát-medencében élő magyarság szellemi, lelki és — lehetőség szerint — területi egységét. Ez nem valósulhat meg rövid időn belül, a mostani politikai helyzetben. Komoly, felelős magyar kormányokra van szükség, melyek összetételüktől és pártállásuktól függetlenül egységes nemzetben gondolkodnak és cselekednek ezután... A mindent vissza elv azért is lehetetlen, mert hetvenöt év alatt a román, szlovák, szerb, horvát, osztrák stb. ki- és betelepítéssel jelentős etnikai módosulások történtek az elcsatolt magyar területeken. Az azokat és a magyar nemzetrészeket birtokló országok, a Szovjetuniótól kezdve, mindent megtettek a magyarság megsemmisítésére, és megtesznek ma is a trianoni utódállamok. Nekünk tovább vámunk nem lehet. A magyar népességet pusztítva ragaszkodnak a magyar területekhez. Hol van az megírva, hogy amikor mindenütt változnak a határok, csak a magyari részek maradhatnak véglegesek?! Nézzünk magunkra: mi nem akarunk erőszakos módosítást... Tamáska Péter történész mondja:—Csehszlovákiában a második világháború után még az amerikai rabszolgatartókra hajdan kötelező törvényeket sem tartották be abban, ahogy az ottani magyarsággal bántak. Kocsis István dráma- és prózaíró, történész a matematikai logika szigorával bizonyította: azzal, hogy minden törvényt és rendelkezést elvetve, a magyarság eltüntetésére törekedtek Trianon óta egyként a csehek, szlovákok, románok, szerbek, szovjetek, azzal maguk akarják a trianoni határok és döntésfölülvizsgálását, revízióját. Magyarország állampolitikájának nincs más lehetősége ilyen körülmények között, mint az önrendelkezésfölvetése. Ugyanis ezt az elvet minden nagyhatalom elismerte... Az Egyesült Nemzetek Szervezete vagy követeli, hogy Kolozsváron legyen ismét magyar egyetem, vagy megtagadja és fölszámolja önmagát. Vagy fölveti Trianon revízióját, vagy elsekélyesedik, eljelentéktelenedik. Pozsgay Imre politológus, egyetemi tanár: — Magyarország nem szabadulhat a határon túli magyar nemzetrészektől csapdába szorult és lábát lerágó róka módjára! Döbbenetes megállapítást tett Tóth Pál is: — Oda jutottunk mi, magyarok, hogy a saját területünkön váltunk palesztinokká. Fekete Gyula író a nemzetpusztításra vonatkozó nemzetközi törvényeket idézi, melyeket rendre megszegtek mindazok, akik magyar százezrek életére, kultúrájára törnek. „A lelkileg, szellemileg ivartalanított embertenyészet végképp kiszolgáltatott munkaerővé válik. ” És ez történik hetvenöt év óta magyar milliókkal. Évtizedek óta minden magyar kormány tétlen kibiceléssel nézte s nézi a magyar nemzet csonkolását—mondotta az író. Salamon Konrád: — Ahány osztályteremmel kevesebb, annyi börtöncellával több... Fejérvári István: — Raffay Ernő könyvéből ötven példányt vásárolunk és átadjuk ötven középiskolai történelemtanárnak, tanítsanak belőle és vele. Fejér Dénes: — Valamikor Szegeden egy fiatal segédtanár tartott ismeretterjesztő előadásokat Erdélyről, besúgók, rendőrök jelenlétében. Ez volt akkor Raffay Ernő... A kocka immár el van vetve: nem oldható meg semmi Trianon revíziója nélkül. Döntő ez a mai nap, és megkerülhetetlen ezután A szerző néhány hete megajándékozott Figuránsok c. regényével egy debreceni előadásom után. S azt hiszem, nem gondolta, milyen örömöt szerez vele. Nem hallgathatom el, hogy az októberi tavasz idején az ELTE-n az utolsó évet végeztem, s így részese lehettem annak a tizenhárom napos, fájdalmasan szép, kétségek közt megélt, lázas valóságnak. Amíg a regényt olvastam, úgy éreztem, mintha négy évtizedet fiatalodtam volna, mert annyira vártam, hogy a főhős, Tibai Márk, az író alteregója minél gyorsabban jusson el október 23-ig. Rájöttem, hogy nem volt igazam, amikor siettettem volna a cselekményt, mert tudom, a hiteles társadalomrajz nélkül sokszor elpufogtatott frázisokkal találkozhattam volna a regény lapjain. Ott éltem a vidéki nagyváros, Iparvár Aszfaltútépítő Vállalatának figuránsai között. Jó ismerősöm lett a tábornok, az elcsapott református pap és a főszolgabíró. Tetszett, hogy befogadták a húszéves fiút, aki nehezen találta helyét. Színészstúdióba, a dolgozók esti gimnáziumába járt kedvetlenül, munka után, de hallgatott az apjára, a higgadt református papra, a figuránsokra, a színház rendezőjére. Talán irigyelték is a figuránsokat, mert csak Barna elvtárs, a kommunista művezető traktálta őket szemellenzős és primitív okfejtéseivel. Tibai a hét végét legtöbbször a szüleinél töltötte. Keresztapja mesélt neki a 19-es kommün borzalmairól, a stúdiósok meg a 45 utáni kitelepítésekről, hogy lehetett télen, a Hortobágyon száz embert is tartani egy birkaakolban. Ezekről a történelemórákon nem beszéltek. Az áprilisi napok szürkén, kedvetlenül cammogtak. A gyárkapun hagyott Éljen Április 4-e! és a kifakult vörös zászlók bánatosan megvárták a május elsejei dekorációt. A színészjelöltet a politika különösebben nem érdekelte, apja többször intette: „Sehol egy szót se, fiam, mert sosem tudhatod, ki hallja meg.” A regény akkor vált egyre lüktetőbbé, amikor Tibai elkísérte a lakására a főszolgabírót. Bemutatta lányát, Nikát, akit kitűnő érettségijével sem vettek föl az egyetemre, csak segédápolónak a kórházba, de így volt másutt is az osztályidegenek gyerekeivel. Tibai Nikamellett találtameg önmagát, egyre jobban tudatosult az élet értelme, a hivatás jelentősége. A figuránsok között is otthonosan érezte magát. Elvégezte a III. osztályt, a stúdióban is befejezték a szocialista realista „remekmű”, a Kőművesek próbáit, hogy majd ősszel újból nekiveselkedjenek. Jól megrajzolt figura Barna elvtárs, aki belső késztetésből gondoskodott a figuránsok marxista neveléséről a Szabad Népből kiválasztott idézetekkel. De őt is meglepte, hogy július 19-én „megromlott egészségi állapota miatt” lemondott a bölcs vezér. Aki csak tehette, a Szabad Európát vagy az Amerika Hangját hallgatta. Azt suttogták, hogy az új főtitkárt, Gerőt, a kegyvesztett Rákosit és Farkas Mihályt is támadják. Tibai szülőfalujában azt suttogták, már nem tart soká a ruszki gyarmatosítás. Szeptemberben új mérnököt helyeztek a vállalathoz, aki a figuránsokat is elvtársnak szólította. Tibai megkezdte az utolsó évet az iskolában. Az embereket megzavarta Rajk, Szőnyi, Pálffy és Szalai október 6-i újratemetése. Találgatták, melyik csapat volt a varjú, melyik a szarka. A hét végét egyre izgatottabban várta Tibai. Kulcsár úrnak azt mondta a veje, hogy megindult a bomlás a hadseregben. Rajkék temetése óta Barna művezető kerülte a figuránsokat, de egyik reggel a legnagyobb csodálkozásukra elővette a Bibliát a táskájából. Azt tudakolta a református paptól, igaz-e, amit leírtak benne? Egyre nőtt a tamáskodók tábora a városban és a faluban is. Október 23-án este a Kőműveseket próbálták a stúdióban. Amikor végeztek, átmentek a Szirom presszóba. Baka, a fiatal színész izgatottan beszélt a pesti egyetemisták tüntetéséről, amit egyik kollégájától hallott néhány perce. A rádióban elhangzott Gerőbeszéd csak olaj volt a tűzre. Híre ment, hogy ledön-Raffay Ernő könyve és az egész trianoni kérdés. A politikusok ezután már csak innen és csakis innen léphetnek. Domonkos László a közös gondolkodás és cselekvés szükségességéről, Zétényi Zsolt arról beszélt, hogy Trianon nem oldott meg semmit, csak súlyosbította a nemzeti és nemzetiségi kérdést a térségben. Mogyoródi Szabolcs (1948 óta Nyugaton él): — Az a jó magyar, akinek nemcsak fáj Trianon, hanem cselekszik is valamit a kérdésben. Komlóssy Zoltán mintegy figyelmezteti a mostani és jövendőbeli magyar kormányt és kormánypártokat: — Dél-Tirol mögött mindig ott állt az osztrák kormány a küzdelemben... A Fizikusok Szövetségének képviselője fölajánlotta: Raffay Ernő könyvének, valamint a Püski-féle összefoglaló breviáriumnak angol nyelvű kiadásában segítenek. Ez — úgy is mondhatjuk — példaértékű kihívás a magyar kormány tétlenkedése okán. Az egész napos tanácskozás után — Fejér Dénest parafrazálva — már nem élhetünk úgy, mint eddig; Trianon kérdésében vissza már nem — csak innen léphetünk s léphet a magyar diplomácia. Bordosi Jenő tötték a Sztalin-szobrot. Az ifjúság képviselői be akartak menni a Rádióba, hogy felolvassák petíciójukat, de az ávósok lőni kezdtek a Bródy Sándor utcában. A presszóban a fiatalokra is átragadt a pesti tűz, a Himnuszt énekelték. Az 1848-as Pilvax kávéházi hangulat lett úrrá rajtuk. Tibai nem bírt magával, azonnal mindent el akart mondani Nikának, de éjszakás volt, a kórházban találta meg. Az orvosok is a Szabad Európát hallgatták, vitatkoztak. Egyikük azt vágta a párttitkár kollégája szemébe: „Amit te rendszernek nevezel, az diktatúra. Amit te kommunizmusnak, az a leghazugabb eszme a világon. És amit szabadságnak, az egy oroszlányi börtön, ahol oroszokkal karöltve a tieid a rabtartók.” Keveset aludt Tibai, reggel fél órát késett. Nem értette a figuránsok apatikus viselkedését, a tábornok lehűtötte: „Egy forradalom győzelméhez nem elég a lelkesedés.” Hozták az ellenőrizhetetlen híreket. Tibai elrohant Nikához, majd együtt mentek vissza a városba. Megalakították a Munkástanácsot s a Diákparlamentet. A nagy tüntetést csütörtökön tartották az egyetem előtti téren. A Szózat és a Nemzeti dal után felolvasták a diákok 11 pontos, a munkások 21 pontból álló felhívását: általános és titkos választás, független kormány, az orosz csapatok azonnali kivonulása maradt meg a fejekben leginkább. Megszólította a tömegben Tibait egy földije, s arra kérte, menjen haza, mert nagy szükség van rá. A falut legalább annyira megalázták a kolhozokkal, mint a munkásságot. Érezte, mennie kell, és magával vitte Nikát, mert otthon még nem is látták. Olyan szépen mondta a Szózatot, mint talán még soha. A zsúfolt református templomban apja okosan és higgadtan lecsillapította az embereket: „...az ítélkezés az Isten dolga” — mondta az embereknek. A fiatalok még az éjszaka visszamentek Iparvárra, mert attól féltek, kimaradnak valami fontos megmozdulásból, de már reggel találkoztak. Tibai azt mondta a DISZ-titkámak: „...győztünk, mert legyőztük a gyávaságunk.” Többen is állították, hogy az ávósok az éjszaka fiatalokat vittek be a rendőrségre. Egyre nagyobb tömeg követelte, engedjék szabadon a bebörtönzötteket. A riasztólövések után csak fokozódott a zúgás, amit egy pillanat alatt elfojtott a fegyverropogás. Nika és Márk egy kapualjból figyelte a menekülő embereket. Nem messze tőlük egy tíz év körüli fiút ért találat. Nika szinte öntudatlanul sietett a segítségére, de őt is lövés érte. Szülei és szerelme naponta meglátogatták a kómában fekvő lányt, de november 2-án már az orvosok is tehetetlenek voltak. A fiú úgy érezte, szerelmével meghalt a forradalom is. Nika gyászszertartását Szilvási Géza, a hivatásától eltiltott lelkész, a figuráns végezte. Ott voltak a kórháziak, stúdiósok, figuránsok, ismeretlenek. A fiú azt a kokárdát dobta a lány koporsójára, amit tőle kapott. Ez volt november 4-én a forradalom jelképes temetése. A Figuránsok hiteles és becsületes regény. Kellenének az ehhez hasonló, a közelmúltunkat tisztázó művek, azért is, mert az „októberi tavasz” óta négy évtized telt el. Generációk nőttek fel tudatlanságban, mert a szülők — ha tudták is — féltek kimondani az igazságot. Az iskolában is csak néhány éve jelentek meg a tisztázó tankönyvek, de tanárok is kellenének az igazság elmondásához. Vitatkoznék Tóth-Máté Miklóssal, mert a fülszövegben azt olvashatjuk, arról szól a regény: „hogy emelte fel a fejét a vidék is a sorsdöntő októberi napokban.” Azt állítom: nem volt pesti és vidéki forradalom, csak egy forradalma volt a magyarságnak 1956-ban, a célja is egy volt, az eszköze, a lehetősége lehetett más. Célunk az évtizedes zsarnokság lerázása, a lelkek felszabadítása. Mi, a pesti egyetemisták is ezt akartuk, az iparvári figuránsok is, nem is olyan távol egymástól. Rádics Károly Tavasz októberben Tóth-Máthé Miklós: Figuránsok
