Nyugati Magyarság, 1996 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1996-11-01 / 11. szám
1996. november Nyugati Magyarság — Hungarians of the West — Hongrois d'Occident 9. oldal Még szólnak a harangok! Magyarok a Mezőségen Több mint fél évszázada járja fáradhatatlanul az erdélyi Mezőség falvak Kövesdi Kiss Ferenc, gyűjti az adatokat az itt élő magyarokról, múltról és jelenről, leltározza a folyton sokasodó szórvány-gondokat, viszi az Igét, az anyanyelven ejtett Szó üzenetét lélektől-lélekig, sokgyermekes családi otthonokba, ősi templomok kicsiny gyülekezeteibe, a reménykedőknek és csüggedőknek egyaránt. Barangolásainak hihetetlenül gazdag tény- és élményanyagát tartalmazó kézirata közel ezer gépelt oldalt tesz ki, és még nem is számítottam ide a tetemes fotógyűjteményt. Ebből a készülő — pontosabban: már elkészült, véglegesítésre és kiadásra váró — monográfiából jelent meg nemrég Budapesten, mintegy mutatóban (a Magyar Református Presbiteri Szövetség gondozásában) egy kisebb, kereken száz oldalnyi válogatás, amelynek címe: Még szólnak a harangok! A Mezőség vészesen fogyatkozó magyar kisközösségeiről szólván, könyvének címével a legfontosabbat hangsúlyozza Kövesdi Kiss Ferenc: azt, hogy mindaddig van - lehet - esélye a nemzeti létben való megmaradásnak — veszélyek közepette is —, amíg vasárnaponként megkondulnak a falu református, katolikus, unitárus templomának harangjai, s felhangzik a zsoltár; míg él az igény, hogy a felnövekvő nemzedéknek továbbadják legdrágább örökségünket, az édesanyai nyelvet — mindazzal együtt, ami hozzá kötődik elszakíthatatlanul. Nem pusztulhatnak el a mezőségi magyar szórványok sem, ha lesz gyermek, és lesz, aki felnevelje, megtartsa őket hitükben, öntudatukban - mondja minden sorában a Még szólnak a harangok! szerzője. Aki közel másfélszáz kisebb-nagyobb település viszonyait ismerhette meg önfeláldozó „kiszállásai” során ezekben az elmúlt évtizedekben, nehéz őszi sarakban gyalogolva és nem egyszer a mindenre gyanakvó hatalom szolgálatosaitól is szorongatva. Vállalkozása messzemenő elismerést érdemel, s csak a legjelesebb elődök hasonló teljesítményéhez hasonlítható. Megrendítő, mélyen elgondolkoztató olvasmány Kövesdi Kiss Ferenc könyve. Nekem - illik itt is megvallanom - személyes élmény úgyszólván minden sora, valamennyi oldala. Hisz A Canada-Transatlantic Kiadó gondozásában % MEGJELENT KRISZTINKOVICH MÁRIA Híd a víz alatt című regénye A kanadai Vancouverben élő írónő az 1937—1945 közötti időszak polgári világának megpróbáltatásait dolgozza fel egy fiatal lány, illetve asszony szemével. A 320 oldalas, ízléses kivitelű, illusztrált könyv kapható budapesti könyvesboltokban, a New York-i Püski Könyvesházban, a torontói Pannónia könyvesboltban, a montreáli B.C. Promotions-nél (481-2447), valamint megrendelhető budapesti szerkesztőségünk címén: 1022 Budapest, Bimbó út 53., fsz. 2. Ára: 950 Ft (postaköltséggel együtt), illetve montreáli szerkesztőségünk címén (nyugati olvasóink számára): P.O.Box 125, Mt. Royal Stn., Montréal, QC H3P 3B9, CANADA Ára: 30 kanadai dollár vagy 27 US-dollár (postaköltséggel együtt) Kérjük Észak-Amerikán kívüli olvasóinkat, megrendelésüket nemzetközi pénzesutalványon (money order) küldjék be. % jómagam is ennek a sokszor lesajnált, de számomra egyedülálló tájnak a szülötte vagyok. Felkavaró szellemi élményeim közé tartoznak azok az irodalmi alkotások, melyek a Mezőségről szólnak, dimbes-dombos szülőföldem tragikus mozzanatokban, szenvedésekben bővelkedő történelmének hétköznapjait, közelmúltbeli sorsalakulását mutatják be. Makkai Sándor Holt-tengere, Nyíró Józseftől a Néma küzdelem, Wass Albert regényei, Sütő András művei, közöttük nem utolsósorban az Any ám könnyű álmot ígér: mind megannyi vészjelzéses helyzetkép a szüntelen fenyegetettségben is élni akaró szórványok világából. Kövesdi Kiss Ferenc, aki úgyszintén erről a vidékről (nevezetesen Székelykövesdről) indult el annak idején a nagyenyedi Bethlen Kollégiumba, a néptanítói pálya, a közösséget szolgáló mindenség állomásai felé, mégis inkább a nagy székely összegző, Orbán Balázs mai követőjének tekinthető. Persze: más idők fia, más viszonyok rögzítője ő, aki századunk negyvenes éveivel kezdődően vette kezébe a vándorbotot - és a golyóstollat. Kövesdi Kiss Ferenc az egykori Marosszék legnyugatibb peremén is találhatott már lassacskán elnéptelenedő falvakat, megfogyatkozott közösségeket, bezárult iskolákat - ellentétben Orbán Balázzsal, aki ittjártakor még többnyire virágzó helységekről adhatott hírt A Székelyföld leírásá-ban. Ezt írja Kövesdi Kiss Ferenc: „Az utóbbi 30 év alatt a Mezőségen több mint harminc iskolánk szűnt meg gyermekhiány miatt!” Jogos hát az aggodalom: meddig szólhatnak még itt a harangok, ha a magyarság napról napra fogyatkozik? Azonban vannak a szerzőnek bizakodásra késztető példái is. Éppenséggel megindító, amit a szentmátéi Darlóczi családról mond: egyetlen „fészerben” nem kevesebb, mint tizenheten ülnék körül az asztalt — ha egyáltalán volna nekik asztaluk... Ezeket a példákat megvilágító szándékkal mutatja fel Kövesdi Kiss Ferenc. Végül is könyvének szellemisége, mondandójának irányulása nem a haldoklás hangulatát, hanem inkább a megmaradást, a lehetséges jövőt sugallja. Nagy Pál SZILÁGYI DOMOKOS Kérvény Alulírott, ideiglenes lakos a XX. század negyedik, ötödik, hatodik s hetedik emeletén, alulírott, vagyona: még 30-40 év, kamatok: infarktus, vélt véletlen, ki tudná, vagy szándék, elborult; alulírott, egyelőre bejelentve, ott, ahol köröztetni fogja előbb-utóbb Elmúlás (őfelsége), és lefoglalja majd ingó verssorait, alulírott, külföldi bolygókon bonos rokonait tudakozván, alulírott, született júliusban, elkárhozott mind a négy évszakban, alulírott, még mindig félúton (és félúton tán mindörökké), alulírott, szolgálatos a tájon, ahol tinta tóban béka hangol, sás sötétség sustorog, csillagokat csördítenek láthatatlan ostorok, alulírott, ki szólott nagy-kiültván: „Hiszek, Uram! Légy segítségül az én hitetlenségemnek!” —> alulírott, megutálván a föltámadás szadizmusát, alulírott, a XX század hetedik s a VII. század huszadik emeletén egyszerre, ideiglenesen; alulírott, kinek fejére láthatatlan csillagokról hull látható ezüst-korom, alulírott, éjjeliőr egy tört-ezüst-koron, amely majd beolvasztódik alulírottal együtt; alulírott, aki nem írt alá szerződést se a régvoltakra, se a sose-leszre (vagy volna valami „Gentlemen's Agreement”, amelyről az érdekeltek se tudnak? jól vagyunk eleresztve!); alulírott, álomba lassúdó rettenettel nem tudván, mennyire kelendő portéka a jövendő, alulírott, alulírott, ideiglenes, ideiglenes mindörökké, meghallgatván a végítélet trombitáját (Honegger-dallam volt talán), alulírott, rovásán több millió halállal születéssel átmenettel alulírott, átmenet remény s rettenet közt, alulírott, ideiglenes, ideiglenes, mindörökké, alulírott, a hetedik, a huszadik, az ezredik, milliomodik halál és millió-egy születés súlya alatt, alulírott, alulírott. SZILAGYI DOMOKOS (1938—1976) Húsz esztendővel ezelőtt, október 27-én ment el önként ebből a földi világból az erdélyi, a magyar irodalom egyik kiváló egyénisége. Mindössze 38 évet engedélyezett magának, annyit, amennyi idős volt születésekor ez a rettenetes 20. század. Korát és körülményeit ő sem választhatta meg, azokon uralkodni maga sem tudott. így fogalmazta meg önmaga végső parancsát: „Szemből, halál!” Költészetében kutakodnak ma is kezdő és gyakorló ítészek. Életvitelét úgyszintén bogozgatják, a nemzetre háruló kevés haszonnal. A kommunizmus eszme-diktatúrájában örök vibrálásra született alkotók sorsát élte meg, sok haszonnal, sok megpróbáltatással. Megélte a magányt a maga szótlanságában, noha vallotta utolsó percéig, hogy társas lény az ember, alkatánál fogva. Az emberi és nemzeti, nemzetiségi megaláztatás évadán hirdette a szabadság, a boldogság fölöttébb szükséges lételemét az egyén és egyéniség megmaradásához. A modem és álmodem költészet kedvenc fogalmát, a Végtelent a Reménnyel helyettesítette be. Le merte írni a szeretet szót a reménytelenség román viszonyai között, és a szó tisztán csengett verssoraiban. Megalkuvók és vak reményt önmaguk tehetetlenségére táplálók között téblábolt ijedten, kétségbeesetten, mert világosan látta az egyén és a megnyomorított tömegek sorsát a diktatúrában. Megállíthatalan kór szöszmötölt csontjaiban, ám mielőtt végleg maga intette volna le a továbbrombolást, még leírta: Rugóban — ahol tudod, mi a helyzet — ugyanez a folyamat j átszódik le, azzal a különbséggel, hogy ott szabadon pofázhatnak az újságokban — reménytelenül. A magyar szülők szerb iskolákba adják gyermekeiket; népszámláláskor átírják a neveket stb. A kisebbségi sors (maradjunk ennél a kifejezésnél), úgy látszik, magával hozza mindezt — óhatatlanul, mert az anyaország nem vonz...” (Levél Méliusz Józsefhez, 1974. július 27.) Képes volt az emberi boldogságra egy képtelen korban. írt esszét, verset, félelmetes kritikus volt, fordított angol irodalmat és nemcsak akkor, amikor kénytelen volt kijelenteni: „Ezekben a szennylapokban többé verset nem közlök.” Két ember közt a legrövidebb út az egyenes beszéd — írta oly korban, mikor az egyenes beszéd államellenes cselekedetnek számított. A cselekvés, az alkotás költője akart és tudott lenni — és ebben ma is követhető, a bénultság, a költői mellébeszélés vagy beléhallgatás magyari jelenében. Nem tudjuk, ma mit szólna mindehhez, ami van. Minden bizonnyal sikerkönyv lenne azonban, ha kiadnák itt és most a verseit. Szilágyi Domokosról még egy bőrt le lehetne húzni e szemenszedett világban. Ő leküzdötte az életet és a halált egyaránt. Valahol minden bizonnyal írásban folyamodik érettünk. Czegő Zoltán
