Nyugati Magyarság, 1995 (13. évfolyam, 3-12. szám)

1995-12-01 / 12. szám

6. oldal

Nyugati Magyarság — Hungarians of the West — Hongrois d'Occident

1995. december

DECEMBER

Karácsony hava

A meteotológiai tél kezdetével indul az esztendő legborultabb hónapja. A téli napfordulóval (22.) beköszöntő csillagászati tél kezdetéig hat perc híján fél órával csökken a nappalok hossza. Népünk Luca napjától (13.) számítja a nappalok rövidülését és várja a január 13-án kezdődő nappalok hosszabbodását. A kettő közti idő a várakozás ideje, ami az első emberpár névnapján (24.) a Szentestével teljesedik be s ekkor kell a Luca napi székre ülni, hogy a lány meglássa jövendőjét és ezzel beteljesedjen számára a várakozás.

így nyer értelmet az új Ádám születése, aki azért jött, hogy a Paradicsomból kiűzött embernek boldogságot hozzon. A karácsonyfa, ami német eredetű, a paradicsomi tudásfáját példázza, amiről Ádám a kiűzetés napján egy ágacskát letört. Ebből egy fa nőtt, amiből Krisztus golgotái keresztfáját ácsolták. A tudás fája a kis Jézust termette, akit a magyar nép „aranyalmának” nevez: „A kis Jézus aranyalma, boldogságos Szűz az Anyja."

Szép és megromlott közerkölcsű korunkban különösen megszívlelendő szokás, hogy Szentestén nem való bezárni a kaput, mert a népi hiedelem szerint a Szent Család most is szállást keres; kopogtat az ajtókon és emberi szíveken. Erre figyelmeztet a bethlemesek éneke:

„Örömére jöttünk tisztelni e házat, / Mert zengő énekszóval nagy király támadt. I Kicsiny Betlehemben kis Jézus született, / Ki a világnak megváltója lett.”

Ismert történelmi okok miatt a magyar családok szétszóródtak a világban s a 16 millió magyarból minden harmadik az ország határán kívül él. Ezért kívánatos, hogy tudatosuljon bennünk a nemzetnek mint corpus spirituálénak, lelki testnek a fogalma. Azaz érezzük mindanynyian, megromlott korunkban: mi magyarok 16 millióan édestestvérei vagyunk egymásnak s lélekben mindegyüttesen tejtestvérei vagyunk milliárdoknak, és így felelősek egymásért: az emberért. így leszünk méltóak a jászol emlékéhez, hogy megőrizhessük az Újszülöttet és minden újszülöttet a Heródesek katonáitól. Csak így örvendezhetünk jó szívvel az Újszülöttnek új ezredév felé támolygó romlott korunkban.

1944 véres karácsonya Bajcsy-Zsilinszky Endre mártíriumára emlékeztet. A modem kor két Heródese, Hitler és Sztálin semmire sem tekintő véres küzdelmének már a végét szenvedte Európa. Hitler katonái 1944. március 19-én megszállták hazánkat és könyörtelen hajszát indítottak a magyar ellenállási mozgalom vezetői ellen, hazai bérenceik segítségével. Az Attila út 37. szám alatti lakásáról „hősies ellenállás” után hurcolták el Bajcsy-Zsilinszky Endrét, miként erre a Buda elszennyezett levegőjével alig olvashatóvá tett emléktábla a budai Kisgazdapárt jóvoltából az utókor számára hírt ad.

A békéscsabai szlovák paraszt tanár fiának sorsa a nyilas hatalom számonként bíróságának tárgyalásán teljesedett be a sopronkőhidai börtönben, 1944. december 24-én. Ide hurcolták többed magával a szovjet hadsereg előnyomulása miatt menekülni kényszerült nyilas pribékek. Tudjuk, hogy lett volna alkalma megszökni a szállítás során, de a férfi, aki a Végzet által ötvennyolc esztendőre kiszabott élete folyamán mindig vallotta a Himnusz költőjének a szatmári remeteségben megfogalmazott törvényét: .Eegyen a magyar gerinces”, a vesztőhely alatt is hű volt önmagához.

Annyi elégtételt kapott a kegyetlen sorstól, hogy az őrzésére kirendelt fegyveres őr, megszegvén a katonai regulát, tiszteletteljes kézcsókkal búcsúzott el a bitófára vitt Bajcsy-Zsilinszky Endrétől, aki soha nem tért le a maga választotta útról. Attól kezdve, hogy 1917—18- ban, majd 1930-ban. a földreformról írt tanulmányt. így írt erről az 1938-ban kiadót Egyetlen út a magyar paraszt című könyvében:

„Magyrországot csak a fölfreformmal megerősödő, önbizalmában megszilárduló, ellenálló és cselekvő erejében megsokszorozódó magyar paraszt mentheti meg, mert a földreform az értelmiség és középosztály felfrissüléséhez vezet és ez az ipari szükségleteket is felduzzasztaná, ami az ipar fejlődését eredményezné."

S mert ez az akkori kormányzat rövidlátása miatt nem következett be, ezért következett be az a történelmi helyzet, amit Borbándi Gyula a Püski Kiadó által New-Yorkban megjelent alapművében, A népi mozgalom történeté-ben szép és igaz szavakkal így fogalmazott meg:

„A német megszállást a nép bénult an és tehetetlenül fogadta. Bajcsy-Zsilinszky hősies és elszánt tette ezért a legbeszédesebb jele a nemzeti ellenállás szellemének."

A kommunisták börtönében töltött éveim során a szegedi Csillag börtönben pár napig zárkatársa voltam Ordas püspöknek, aki a Wolf nevet tüntetőén akkor változtatta Ordasra, mikor sokan a magyarosított nevüket visszanémetesítették. Beszélgetéseink során szóba került Bajcsy-Zsilinszky is, akiről felcsillanó szemmel mint példaképéről beszélt a méltatlanul bebörtönzött evangélikus püspök.

A fegyveres őr kézcsókja és a rab püspök felcsillanó szeme példázza számomra, hogy Bajcsy-Zsilinszky nem élt hiába.

Kelemen Sándor

Fraknói püspök könyvtára és a kommunista szakértelem

Nemrégiben a Római Magyar Akadémia centenáriuma keretében tanácskozáson emlékeztek meg Rómában az intézetet alapító kiváló történészről, Fraknói Vilmosról. Előzőleg a múlt év júniusában a Magyar Tudományos Akadémián tartottak ünnepi ülést a Római Magyar Akadémia száz évéről. Minderről beszámolt B. Sárközy Péter az Új Magyarországban (1994. október 8). A következőkben a Fraknói alapította tudományos műhely lényegi részéről, a könyvtárról szeretnék szót ejteni, bemutatva azt, hogy fél évszázados zavartalan fejlődés után hogyan tette tönkre ezt a nagyszerű gyűjteményt, s hogyan szórta szét legértékesebb könyveit a pártállam politikájának a forgószele. Azt hiszem, ez a kérdés nem szerepelt ennek a római ülésnek a napirendjén.

Fraknói püspök, a Magyar Tudományos Akadémia egykori főtitkára, magánvagyonából nemcsak otthont építtetett Rómában a történetkutató magyarok számára, hanem több mint kétezer kötetes szakkönyvtárát is ott állította fel. 1912-ben mindezt felajánlotta a magyar államnak, hangsúlyozva, hogy azt még a Budapesten őrzött könyveivel is kiegészíti. 1913-tól már az állami költségvetés gondoskodott a Római Magyar Történeti Intézetről. Első titkára és könyvtárosa Vári Rezső klasszika-filológus volt, aki 1914—16 között leltározta a könyvanyagot. Öt folio méretű leltárkönyve az egyetlen hiteles okmány Fraknói alapításáról, amelynek 2693 tétele mutatja, micsoda könyvritkaságokról van szó. Egy 1917-es kormányfelmérés óriási értékre, negyvenezer koronára becsülte a könyvtárat, amely a két világháború között, részben Fraknói további adományaival, részben mások hagyatékával csak tovább gyarapodott.

A Monarchia és Olaszország hadban állottak ugyan egymással, de a római intézetet nem bántották. Az olasz kormány 1918 augusztusában ugyan lefoglalta, de biztosította a könyvtár épségét. A háború után hosszadalmas tárgyalások kezdődtek, és így az első ösztöndíjasok csak 1924 őszén érkezhettek meg, éppen akkortájt, amikor az alapító Fraknói életének 82. évében elhunyt.

Szigorú utasítások Budapestről

Az intézet 1928-ban Róma egyik legszebb palotájába, a Palazzo Falconieri-be költözött át, és ekkor már Római Magyar Akadémia a neve. A könyvtár díszes termet kapott, a gyarapításban továbbra is Fraknói eredeti célját követték: a magyar történelemre vonatkozó minden fontos szakmunkát beszereztek. De gazdagodott antik szerzők 16. és 17. századi kiadásaival, egy nagy dantológiai gyűjteménynyel, sőt egy Róma város történetével foglalkozó könyvanyaggal is.

Ä második világháború után 1949-ig a korábbi módon igyekezett működni az intézmény. Akkori helyzetét részben a reneszánsz kutató Kardos Tibor igazgatói, részben Pásztor Lajos titkári jelentéseinek ma hozzáférhető részéből ismerjük. Ekkor már gyűltek a politikai kiadványok, de folytatódott az ajándékozás is, nem mindig Fraknóihoz méltó módon. így Hanák Péter 1947-ben hét kötettel, közöttük olyan nélkülözhetetlen művekkel növelte a Falconieri palota könyvállományát, mint a hároméves tervről vagy a vasút újjáépítéséről írott dokumentumok. A „bőkezű” Fülep Lajos pedig ugyanabban az évben tizenhárom kötetet eladott az Akadémiának.

Szigorodtak a Budapestről kapott utasítások, nehezedett a háború alatt kényszerűségből betelepített személyek helyzete: eltávolításukra pert indítottak és kikapcsolták áramszolgátatást. A palota második emeletét 1930 óta jogosan birtokló Pápai Magyar Intézet életét jogtalan intézkedésekkel keserítették, s a papok már-már a kiköltözést latolgatták. Egymás után mondtak fel a népi demokráciával nem rokonszenvező munkatársaknak, Faragó Magda könyvtárosnak (jelenleg a Cataniai Egyetem tanára) és Lénárd Sándor doktornak, az intézeti orvosnak, a későbbi neves írónak.

Könyvritkaságok a Külügyminisztériumban

1950-ben a Külügyminisztérium fennhatósága alá került az RMA, s 1959-ig a nagykövetség kulturális részlegeként működött. Tolnai Gábor, akkori római nagykövet, az Országos Széchényi Könyvtár volt főigazgatója Szóbeli jegyzék című könyvében drámai szavakkal akarja elhitetni velünk, minő szörnyű atrocitásokat követtek el a Palazzo Falconieri illegális bennlakói és a papok, s ezek miatt milyen biztonsági intézkedésekre volt szükség: „Ebben a helyzetben voltak az Akadémián nagy értékű, muzeális jelentőségű, veszélyeztetett értékek is, ...hatszáz kötetnyi ritkaság: köztük 1711 előtti, úgynevezett régi magyar könyvek s egyéb nagybecsű nyomtatványok. Ezek jórészt a néhai Fraknói Vilmos gyűjteményéből váltak az Accademia d’Ungheria féltett értékeivé. Úgy vélekedtem, hogy ezeket aritkaságokat nem szabad kitenni a pusztulás veszélyeinek, s futárral felküldettem őket az Országos Széchényi Könyvtárba. Ma is ott találhatók (???), beiktatva a legnagyobb magyar könyvgyűjtemény megfelelő részlegeiben.”

1950 és 1952 között tizenegy alkalommal hozta a futár az összesen 1830 kötetnyi könyvészeti ritkaságot a budapesti Külügyminisztériumba, de valójában hatezer kötet hazaszállítását tervezték.

Ősnyomtatványok ismeretlen helyen

Megélénkült a bizalmas ügyiratok forgalma a Külügyminisztérium és római nagykövetség, valamint a Külügy és a Magyar Tudományos Akadémia között, tudniillik ez utóbbinak ajánlották fel a nagy értékű küldeményeket, amelyek részben az MTA Könyvtárának állományát gyarapították, részben— elméletileg — különböző egyetemi intézetekbe továbbították őket, de kapott egy önálló, 16-17. századi kiadványokat tartalmazó ládát az Országos Könyvtári Központ is. Ennek további sorsa ismeretlen.

Kardos Tibort, a leváltott igazgatót több ízben behívatták a Külügyminisztériumba, tájékoztatást kértek tőle az RMA-ról és annak könyvtáráról. Kardos 13 ezer kötetre becsülte az állományt, amiből 4- 5 ezret tartott Fraknói-adománynak. Kiemelte, hogy „olyan latin, olasz és renaissance-kori szerzők, és azoknak olyan művei vannak meg ebben a gyűjteményben, melyek csak a legnagyobb olasz könyvtárakban találhatók meg”. Hangsúlyozta továbbá a magyar történeti szakirodalom Rómában tartásának fontosságát, „mert jó konzultációs anyagot tartalmaz és a követség felhasználhatja”.

Bizonytalan útra kelt tehát a felbecsülhetetlen értékek sora, köztük pótolhatatlan ősnyomtatványok, így például egy első kiadású Thuróczy-krónika 1488-ból. A válogatás természetesen a legértékesebb művekre irányult.

Kémközpont a Római Akadémián?

Ennek a törvénytelen, önkényes könyvtárrombolásnak az okát és célját egy 1949 októberében kelt „szigorúan bizalmas” levél magyarázza meg: .Rómában a magyar akadémián kívül sem a Szovjetuniónak, sem más népi demokráciának nincsen tudományos intézete. Irodalmi, művészeti vagy tudományos érv nem szól a mi akadémiánk fenntartása mellett sem. Kizárólag politikai ok az, ami fenntartását indokolja. Az Olasz Kommunista Párt szükségesnek tartja, hogy munkájuk támogatására legalább egy népi demokráciának legyen Rómában tudományos intézete. Természetesen ennek az inté(Folytatás az 1. oldalról)

nyes karácsonyi kirakatok előtt üres tekintetű, mind kopottabban öltözködő emberek álldogálnak, s azon gondolkodnak, kifizessék-e a villanyszámlát vagy inkább nadrágot vegyenek a gyerekeknek... Bandukolnak a kutyaürülékkel sűrűn megrakott utcákon, ahol magyar feliratot csak elvétve látni, kerülgetik elidegenedett, kutyát sétáltató sorstársaikat, és a mobil-telefonjaikba handabandázó, pökhendi „menedzsereket”, este és reggel a másság tiszteletéről hallgatnak okító jellegű előadmányokat nyegle és beszédhibás ifjú senkiháziaktól, mesebeli villák pompáznak a hegyoldalakon, csodaautók surrannak némán, és ahol idestova egy esztendeje hirdeti vagy hat-nyolc falfirka a Duna-parton: BIRKA NÉP.

Menj, angyal, menj sietve a Szabadságról elnevezett térre, ahol egykoron a trianoni nemzetgyilkossági kísérlet mementójaként az elszakított magyar területeket megörökítő emlékmű helyén az alig tovatűnt ázsiai barbár hódító emlékműve áll váltig, ötágú csillaggal és sarló-kalapácsos címerrel, alig pár méterre a gazdag és ajnározott, szubkultúráját idecipelt új hódító, a Nagy Amerikai Egyesült Államok nagykövetségének épületétől. És a másik oldalon, stílusosan szintén igen közel az emlékműhöz, a néhai tőzsdepalota, a Magyar Televíziónak nevezett intézmény.

Angyal, menj sietve oda is. Az agymosás, egy nép teljes elbutításának boszorkánykonyhájába, ahol nagyképű és még nagyképűbb, imponálóan mazetnek lényegesen más munkát kell végezni, ha segítségére óhajt lenni az olasz baloldalnak, mint amit eddig végzett.... Ezért a következő problémákat kell sürgősen megoldani: 1. a bendakó fasiszták kitelepítése, 2. a Pápai Magyar Intézet kiköltöztetése.”

Majd alább „Giuseppe Berti, a szovjet-olasz társaság főtitkára kérte, hogy a kilakoltatások befejezése után bocsássunk rendelkezésére szabályos bérösszeg ellenében néhány helyiséget a szovjetolasz társaságnak”. A címzett a budapesti Külügyminisztérium, a levél írója Tolnai Gábor magyar nagykövet. Ehhez a lényegesen más munkához valóban nem volt szükség egy Fraknói-féle tudományos könyvtárra. Nincs forrásunk arra, mi történt a továbbiakban; mindenesetre a magyar külügyminisztérium dühödten figyelte, hogy a jobboldali olasz sajtó szerint a magyar követség irányításával kommunista kémközpontot létesítettek a Falconieri palotában. Tudjuk, hogy lakója volt egy luxuslakásban az olasz kommunista párt ügyésze, Dugó Nicolo is, akit a magyar munkatársak csak Dugónak hívtak.

Pinpongcsata után könyvlopás

A pártállam politikája, a veszteség bénítólag hatott a kifosztott könyvtárra. Ezen az állapoton az sem változtatott, hogy az RMA a Kulturális Kapcsolatok Intézetéhez került, s a politikai munkatársak látták el a könyvtár felügyeletét. Jelentésekben beszámoltak propaganda-munkájukról és sürgették az állomány elavult, használhatatlan részének, azaz a Kardos javaslatára még Rómában hagyott magyar történeti szakirodalomnak a selejtezését.

A hetvenes években a KKI az Országos Széchényi Könyvtárra bízta a külföldi magyar kulturális intézetek könyvtárainak a felügyeletét, de ez csak a Hivatal „lelkiismeretének” a megnyugtatását szolgálta. így a szakmai felelősség az OSZK-é lett, amelynek a KKI alkalmi megbízásokat adott, de valójában sajnálta a pénzt szakképzett főállású könyvtáros kiküldésére. A fosztogatás ebben az időben sem állt meg, hiszen a szocialista magyar kultúra „legendás hetvenes éveiben” a nagy könyvtárterem heves pinpongcsaták színhelyévé vált, ahonnan a megfáradt játékosok némelyike egy-egy 16-17. századi ritkaságot a ruhája alá rejtve távozott (amint azt a néhai Klaniczay Tibortól hallottam 1979 tavaszán.)

A könyvtár kálváriája újabb stációjához érkezett a palota felújítása idején. Ekkor 205 értékes kötet ázott el menthetetlenül a palota díszlépcsője alatt. A szomorú meglepetés azonban 1979 tavaszán érte a könyvtár újrarendezőit: a Palazzina pincéjéből három köbméternyi!!) nedves, penészes, férges könyvet hoztak fel, zömük a hetvenes évek önkényes, helyi kezdeményezésű selejtezése után került a nedves pincébe. Ez „a régi RMA könyvtári gyűjteményének felelőtlen könnyelműséggel kiemelt, könyvészeti és tudományos szempontból egyaránt értékes része volt”.

A rendszerváltozás után a magyar tudományos élet képviselői az alapító Fraknói szándékaihoz való visszatérést sürgették. Felmerült a hajdani Fraknóikönyvtár rekonstrukciója, illetve annak vizsgálata, hogy mi is maradt meg belőle a pártállami idők szakszerű pusztítása után. Nos, rossz sáfárok kezén siralmas töredék.

Ennyi kiegésztés azért szükséges az említett római tanácskozáshoz.

Tulok Magdolna

gabiztos hölgyek és urak sürögnek-forognak nagy elmélyülten. Sok a dolguk. Angyal, menj — vagy távozz el — sietve...

És a világ nem beszél már csodáról. A világ már nem is beszél. Csak őszentsége, a pénz egyedül. A Világ Csodája, melynek jövőre lesz éppen negyven esztendeje, a rafinált feledtetés, a fakítás homályába hullt. „Népek Krisztusa, Magyarország" — harmadnapra föltámadott s a föltámadásba belefáradván, mindinkább a csöndes, lassú pusztulást látszik választani. Angyal, adj hírt — a reményről.

„Különös ez a karácsonyfa / Ördög hozta, vagy Angyal hozta" — az idei karácsonyfát nem tudni, ki hozza. Nem is nagyon érdekel senkit. Borongós, lucskos és szürke a magyar tél mostanában: Angyal, menj sietve a vidéki Magyarországra, ahol bizonytalanságot, kétségbeesett mindent-magunk-alá-kaparást, megdöbbentő tájékozatlanságot találsz, egyen-kockaházikók fedezékeibe húzódott falvakat és mozdulatlanságba süppedt városokat — „a legkedveltebb napilap”, az ellenforradalomban fogant és hosszú évtizedeken át a helytartó hatalom legfőbb szócsövének számító orgánum itt alapoz(hat)ta meg szilárd olvasói bázisát. „A magyar nép lóg most a fákon.” „Miért nem pusztult ki, ahogy kérték?” Már nem kérik. „Tudjuk, merjük, tesszük."

Szeretet, béke, Krisztus születése, fenyőülat, áhítat. Kolozsvárott, Zentán, Beregszászban, Dunaszerdahelyen és Budapesten. Angyal, vigyél hírt— a reményről.

Mennyből az angyal '95