Nyugati Magyarság, 1995 (13. évfolyam, 3-12. szám)
1995-10-01 / 10. szám
8. oldal Nyugati Magyarság — Hungarians of the West — Hongrois d'Occident 1995. október Erdős László ezredes, a Szent György Lovagrend főkapitánya, a Vitézi Rend Nemzetvédelmi Tagozatának és a Koronaőrök Egyesületének tagja azok közé a magyar katonatisztek közé tartozik, akik a hivatásukban megfogalmazták a maguk hitvallását is. — 1991 júniusában megkapta a Német Hadisírokat Gondozó Szövetségtől az A Ibert Schweitzer Emlékérmet Szekszárdon. Elismerés azért, amit tett a német és más nemzetek hősi halottainak fölkutatásáért és sírjainak megjelöléséért Magyarországon. —Keserű, Trianon utáni mondás, hogy nem is igazi magyar, akinek nincs valamilyen családi, komasági kapcsolata Erdéllyel. Úgy tudom, Önnek is átnyúlnak a hajszálgyökerei valahol a határ alatt. —A családomban ötvöződik a 19., 20. század magyar nemzeti sorstragédiája. Anyai nagyapám Erdélyben élt, Háromszék megyében. Alsócsernátoni primőr Cseh Lajos magyar királyi főhadnagy volt. Az első világháborúban kényszerült onnan elmenekülni. Ott maradt a szerteágazó erdélyi rokonság. Apám somogyi születésű, Baranyában, Siklóson volt református lelkész. A feleségem pedig felvidéki származású. Ezek a kötődéseim, melyek rokonítanak a nemzeti sorshoz. 1944-es születésű vagyok. Gyermekkorom óta katonának készültem. Neveltetésemben is igen nagy szerepe volt amagyar történelem, ahadi cselekedetek ismeretének és tiszteletének, a honvédő harcok tanulmányozásának. 1962-től enyhülni látszott a diktatúra, lehetőség nyílt arra, hogy az enyémhez hasonló származású ifjak is bejussanak a katonai iskolákba. —Mi indította arra, hogy a katonatiszti hivatás melett a katonai sírok, temetők fölkutatásával foglalkozzék? — Vissza kell térnünk a családi indíttatáshoz. Hivatásom alakulásában nagy szerepe volt annak a keresztyén neveltetésnek, amelyet kaptam. Ennek a szellemiségnek, ennek a nemzettudatnak és történelemismeretnekés vállalásnak a fundamentumán nőttem föl. Ezen a talajon fogalmaztam meg ifjú koromban a kérdést: Miért vannak lepusztulva az első világháborús síremlékeink? Hol vannak az 1848—49-es szabadságharc hősi halottainak emlékei Magyarországon, a második világháborús hősi halottaink sújai, fejfái szerte Európában? Miért jeltelenek a sírjaik és miért nem beszélünk azokról? Felnőtté válásom idején ez a sarkalatos kérdés egyre inkább erősödött bennem, ami ma már elválaszthatatlan a katonai pályámtól. Tisztté avatásom után szembesültem a magyar ifjúság történelmi ismereteinek hiányával, a múlt iránti elkötelezettségének légüres terével. A döbbenet erejével hatott rám a magam kérdése: hogyan tudom én őket a haza iránti áldozatvállalásra nevelni, ha nem áll előttük az elesett hősök történelmi áldozatvállalásának emléke?! Milyen töltettel indulnak a honvédelmi fölkészülésben? Akkor elhatároztam, hogy szabadidőmben kijárok az iskolákba, segítek, hogy a leendő honvédek rendelkezzenek az alapvető magyar történelmi ismeretekkel. Legalább annyival, amennyit én így átadhatok nekik. Akkor Pécsett szolgáltam, ahol önként vállaltam ezt a munkát,.honvédelmi nevelés” címén, és végeztem hétvégeken, vasárnaponként, tiszti feladataim mellett. r Ez a félelem, fájdalom ma is ott bujkál a lelkekben. Ettől a félelemtől is meg kall szabadítani az embereket a demokráciában: nem vagyunk kisebbek, nagyobbak sem, csak egyenlőek másokkal. Az elesett katona is ember volt, családtag egykor, neki is jár végtisztesség. Ezt a Genfi Konvenció is biztosítja. Az első világháborúban 2 millió fiát siratta el a nép, a másodikban pedig 1,5 millióval lettünk kevesebben. Magyarországon 60 ezer honvéd esett el, amikor hadszíntérré vált az ország a háború végén. És 54 ezer német katona is itt veszett. A többi halottaink és temetőink mind a mostani határokon túl vannak. Az első világháborúban hadifogságba került magyar katonák szétszóródtak minden földrészen. Hát itt a nemzet tragédiája! Ezekkel a gondolatokkal kezdtem munkához Tolna megyében. Szekszárdon 1989-ben találkoztam a Német Hadisírokat Gondozó Szövetséggel. Hetvenöt éves múltjuk van, keresik és megjelölik minden országban a német hősi halottak sírjait, temetőit. Tudomást szereztek a mi tevékenységünkről, ők kopogtattak; így létesült törvényesen 17 német katonai temető hazánkban. — 1991-ben ön fölkerült a Honvédelmi Minisztériumba. Most a Hadtörténeti Intézet ezredese. Milyen változásokat hozott munkájában ez a két átrendeződés? — A minisztériumban természetesen szélesebb körű lehetőségem nyűt arra, hogy kiteljesítsem a Tolna megyében vállalt kötelességemet. A mi ottani alapítványunk nem az egyetlen, létezik még a Don Menti Sírok Alapítvány is. Ezeken kívül számos alkalmi alapítvány létesült helyi emlékművek fölállítására. De szükség volt egy átfogóközponti szervezet létrehozására, amely országos szinten foglalkozik a kérdéssel. így jött létre a Honvéd Hagyományőrző Iroda, amely kormányközi megállapodásokat készít elő honvédsírok, emlékművek gondozása tárgyában. Németországgal és Oroszországgal a megállapodásokat aláírták, és azok életbe is léptek. — Milyen szakaszban vannak a tárgyalások Romániával, Szlovákiával, a volt Jugoszláviával? —Most folynak a tárgyalások Romániával az erdélyi katonasírok ügyében. Kicseréltük a két ország területén föllelhető és eddig nyilvántartott katonasírok jegyzékeit. Hasonló tárgyalások folynak a volt Szovjetunió utódállamaival is. Reméljük, hogy sikerül megegyeznünk a nemzetközi konvenciók értelmében a szomszédos államokkal is, hasonlóképpen a távoli országokkal. Akkor már kerestem és találtam önkénteseket arra, hogy fölkutassuk a 1848-as honvédsírokat. Megfogadtam, hogy ha valamikor olyan helyzetbe kerülök, hogy tehetek valamit az elesett hősökért és emlékük megőrzéséért, többet cselekszem majd. Termetemnél fogva díszszázadparancsnok is voltam, így igen sok alkalommal tiszteleghettem idegen katonasíroknál. Amikor a'Magyar Himnuszt összeszorult torokkal hallgattam, mindig fölkiáltott bennem a kérdés: És hol vannak a mieink? A katonai akadémia elvégzése után Baja város teletet is megvonták. Lepusztult tömegsírokban, temetők árkában, jeltelenül, szántásokban, erdők mélyén pihentek, és még a siratás jogát is megvonták a nemzettől. Csak titokban, suttogva, családi körben lehetett emlékezni rájuk. Tragédia az, hogy Magyarország a 20. században, a két világégésben területét és népességét tekintve a legnagyobb veszteséget szenvedte el Európában: több mint 3,5 millió lélek pusztult el... így indult el az a szándék, hogy akkori állomáshelyemen, Szekszárdon másik négy honvédtiszttel közösen megkezdjük a második világháHösök Napja, Ludovika Akadémia, 1994. május 30. helyőrségparancsnoka lettem. Nagyon híres múlttal rendelkező ezred volt ott. Ekkor nyílott módom, alkalmam a fogadalmam beváltására. Felhúztam a nemzeti lobogót a laktanyában, elhelyeztem Kossuth, Mészáros Lázár, Tóth Kálmán, Türr István, Rákóczi Ferenc képeit, a 48-asokét, hadd kapjanak méltó ismereteket és emlékeket a honvédek, hogy majd elmondhassák: olyan laktanyában szolgáltak, ahol jelen volt a magyar nemzet történelme is, a megpróbáló idő. A temetőben megtaláltuk a 48-asok sírját, valamint Perczel Mór öccsének, Miklósnak a nyughelyét! Dr. Kincses Ferenc, a nagy műveltséggel és a történelem iránti fogékonysággal rendelkező akkori tanácselnök mindenben segített, abban is például, hogy emléktáblát helyezzünk el Mészáros Lázár szülőházának falán. Róla neveztük el a helyőrségi klubot is. A fiatal honvédek és tisztek fölkészítése mellett sikerült előtérbe helyezni a haza és a történelem iránti elkötelezettséget. —Ón egy előadásában úgy fogalmazott, hogy a hadsereg a társadalom tükörképe. Beleilleszkedik az Alkotmányba a kötelesség is a hősi halottak emlékének megőrzésére? —Ez nagyon fontos kérdés. Egy hadseregnek akkor van legitimitása, ha megbecsüli saját múltját, hősi halottak, azok emlékét, akik révén erőt merít a történeti múltból a jövendő építéséhez. Ha ez kimarad, akkor morálisan baj van, nemcsak a hadsereggel, hanem az illető társadalommal is. Közel ötven éven át a második világháborúban elesett magyar katonákat nem lehetett hősöknek nevezni, holott minden civilizált társadalomban az elesett katona, aki alkotmányos kötelességét teljesítette és háborúban áldozta életét a hazáért, az hősi halott. 1945 után a mi halottainktól ezt a tiszborús hősök sírjainak fölkutatását és azok megjelölését. Továbbá hogy minden településen hősi emlékművet állíttatunk, rávésetjük az elesett hősök és az elhurcolt áldozatok nevét. „A második világháború Tolna megyei halottaiért" néven alapítványt hoztunk létre, amely teljesítette célkitűzését. 1989—95. között az egyházi és települési közösségekkel együtt és azok anyagi támogatásával 124 településen 117 második világháborús emlékművet állítottunk Tolna megyében. Tizenkét emlékművet állíttattunk fel a megyén kívül. Alapítványunk négy lengyelországi emlékmű létesítésében vett részt. —Súlyos gondolat, de nem tudunk szabadulni tőle. A második világháború után a kollektív bü-MEGRENDELŐ SZELVÉNY © Kérjük a megrendelő szelvényt nyomtatott betűkkel kitölteni és kivágva — csekket mellékelve — címünkre beküldeni: NYUGATI MAGYARSÁG P.O.Box 125, ML Royal Stn„ Montreal, QC H3P 3B9, CANADA NÉV: CÍM: Megrendelés egy évre: Kanada: CA-$30; egyéb országok: US-$30 | TÁMOGATÁST KÖSZÖNETTEL FOGADUNK! \ I______________________________________________________________I Nemes Lázár Károly altábornagy sírjánál, Pécel, 1994. nösség bélyegét nyomták rá a magyar nemzetre, és ezt elfogadta a kommunista magyar kormányzat is, ennek jegyében cselekedett és tiltott. Ettől a kollektív bűnösségtől kellett megszabadítani még a halottakat is, a hősöket kiemelni a névtelenségből és visszaadni becsületüket. — így van. Bűnös népek nincsenek, csak bűnös politika, mely háborúba sodorja a nemzeteket és azok katonáit. Ám az egyéni háborús bűntett nem mentesül akkor, mikor a kollektív bűnösség ellen lépünk fel. Nekünk az egész világ és saját nemzetünk előtt kell világgá kiáltanunk ismét Széchenyi szavait, hogy egyetlen népnél sem vagyunk alábbvalók. Mi a Szent István-i gondolat szellemében illeszkedünk Európa népeinek közösségébe, az egyenlő jogok és kötelességek keretei közt. A kollektív bűnösség bélyege és a diktatúra hihetetlen nyomokat hagyott a nemzetben. —Mi a véleménye arról, hogy az országot elárasztották az USA-csillagos-sávos blúzok, nadrágok, sapkák? — Ez önmagunk alábecsülése. A nemzeti ünnepen nincsenek kitűzve a magyar lobogók. A magyar társadalom ismét beleesett, akár a 19. század elején, a nyugatimádatba. A mi nemzeti zászlónk ne fehérnemű kérdése legyen, ám az is méltatlan, hogy ez a nép nem akarja, nem képes fehér ingben, blúzban, sötét ünnepi ruhában ünnepelni Szent István napját itthon! Amikormár szabad azt tenni. Nem boldog az a nemzet, amelyik nem tud fölszabadult örömmel ünnepelni. Esztergomban augusztus 20-án három(!) nemzeti lobogót láttam a városban. És menet teljes zászlódíszben Pilisvörösvárt és Dorogot. Egyik sem ősi magyar település... C.Z. Élők és holtak ezredese Beszélgetés Erdos Lászlóval
