Nyugati Magyarság, 1995 (13. évfolyam, 3-12. szám)
1995-10-01 / 10. szám
6. oldal Nyugati Magyarság — Hungarians of the West — Hongrois d'Occident 1995. október OKTÓBER Mindenszentek hava A Kommunista Internacionálé felelőssége a fasizmus, a japán agresszív nacionalizmus és a német nemzetiszocializmus létrejöttéért Október a lombhullás, a deresedő hajnalok, az igazi ősz hónapja. Nemhiába jelezték a régi magyar kalendáriumok „a hideggel ijesztgető Mindenszentek havának”. Október a szüret hónapja is. A paraszti munka ünneplésében az aratás mellett a szüretnek van a legnagyobb jelentősége. A magyar ember „adjon Isten bort, búzát, békességet” kívánsággal fejezi ki jóakaratát. Ez a kívánság a kereszthalálra készülő Krisztus utolsó vacsorájára emlékeztet. Ezen a vacsorán Krisztus a tanítványokat kenyérrel és borral vendégelte meg és arra kötelezte híveit, hogy ezt cselekedjék az Ő emlékezetére. S ezzel a paraszti termelőmunkának ezt a két termékét tette meg a mennyei étel és ital földi másává. Hajdan a Terézia (15.) napján kezdődő szüret idején az egész magyar közélet megállott. Ekkor a törvényhozás szünetelt, s a katonákat szüreti szabadságra engedték, az iskolások pedig vakációt kaptak. A híres tokaji szüretre még külföldről is jöttek vendégek, hogy tanúi lehessenek a királyok bora, a borok királya szőlőszemei begyűjtésének. A pásztorcsaládok kedvelt keresztneve Vendel (20.), s ez a nap a pásztorok védőszentjének ünnepnapja. — A pásztorok faragta Szent Vendel-szobrokat ma is megtalálhatjuk sok dunántúli faluban. Simon és Júdás (28.) a tél első napja, amikor a legelőn tartott szilaj marhák istállóra való behajtását be kell fejezni. Ez a nap jelzi, hogy a havat hozó szürke fellegek már gyülekeznek a falvak felett. 1993. október 11 -én, két esztendeig tartó súlyos betegség végére tett pontot a halál: 68 éves korában elhunyt Lőrincze Lajos nyelvjáráskutató, a magyar nyelv védelmének következetes harcosa. Bölcsőjét a Veszprém megyei Szentgálon ringatták szegényes paraszti portán. Kevesen tudják erről a faluról, hogy itt ringatták a század elején a magyar parasztság politikai tudatosodásának a bölcsőjét is: 1908-ban Nagyatádi Szabó István vezetésével függetlenségi és 48-as programmal itt bontott zászlót a kisgazda társadalom politikai mozgalma, hogy Nagyatádi személyében 1918ésl924 között három alkalommal is parasztembert emeljen a földművelésügyi miniszteri székbe. Ebből a közösségből indult el Lőrincze Lajos, hogy a pápai Református Kollégium ősi skolájában szerzett érettségi bizonyítvánnyal a zsebében, a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem elvégzése után a Parasztfiúiskolások Mozgalmában szerzett tapasztalatok birtokában elkezdje a magyar nyelvtudomány művelésére szentelt életét. Nem véletlen, hogy a hatvanas években, amikor Kodály Zoltán, Illyés Gyula. Váci Mihály, Bárczy Géza s Amerikában Nagy Károly meghirdették a magyar nyelv- és kultúramentés programját, Lőrincze Lajos lelkesedéssel és tudósi alázattal bekapcsolódott az Anyanyelvi Konferencia programjának gyakorlati megvalósításába. Ennek a nemes mozgalomnak élete végéig odaadó munkása lett. Tudományos felkészültsége jól párosult közérthető és a hallgatókkal személyes kapcsolatot teremteni képes előadásmódjával és tárgyi hitelességével . Emlékezetesek a magyar rádió ötperces „ÉdesAnyanyelvűnk" műsorai, amelyekben tárgyi hitelességgel és Kosztolányi Dezső művészi nyelvművelő írásainak színvonalán, mindig időszerű kérdések kapcsán, a tudós meggyőző erejével szolgálta a magyar nyelv művelését, mindenkor szem előtt tartva a 18. századi Bessenyei György figyelmeztetését: „Minden nemzet a maga nyelvén lett tudós, de idegenen sohasem". Lőrincze Lajos nyelvművelő munkájával nem a másoktól való elválasztást, de a sajátosan tragikus magyar történelmi sors következtében darabokra szaggattatott magyarság összekapcsolását szolgálta. Ebben a szellemben szerkesztette negyven esztendőn át igényes, élesen kritikus, de soha senkit nem bántó szerkesztőként a Magyar Nyelvőrt, és mozgalmi emberként lankadatlan hittel küzdött azért — a kishitűekkel szemben mindig sikerrel —, hogy az Anyanyelvi Konferencia a hagyományőrzés és a megújulás teremtő szintézisében a mindenkor időszerű nemzeti tudat és összefogás beteljesedését szolgálja. Történelmi sorsunk ismeretében Lőrincze Lajos életművét akkor tudjuk megfelelő alapra és megfelelő magaslatra állítani példaként és okulásul a 21. század ma még ismeretlen kihívásaira gondolva, ha megemlékezünk ebben az összefüggésben arról, hogy 1825. október 12-én Széhenyi István a pozsonyi országgyűlésen a főrendi táblán először felszólalva magyarul beszélt, amiről a kortársak úgy emlékeztek meg, hogy ott „hosszú idő óta ez volt az első magyar beszéd”... így emlékezzünk határokon belül és határokon kívül, holnapunkban bízva, Lőrincze Lajosra! Kelemen Sándor Az elmúlt rendszerben a tankönyvek mindenütt méltatták a Kommunista Internacionálé, illetve a III. Internacionálé történelmi jelentőségét, arról azonban nem beszéltek, hogy milyen felelősség terheli az Intemacionálét az olasz fasizmus, a japán agresszív nacionalizmus és a német nemzetiszocializmus létrejöttében. Mindezt betetőzte, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártja XVII. Kongresszusán Sztálin megtiltotta, hogy a hitleri nemzetiszocialista pártot a nevén nevezzék, helyette német fasiszta pártot, illetve német fasisztákat kellett mondani. A későbbiekben pedig minden olyan pártot vagy mozgalmat, mely szemben állt a kommunizmussal vagy a kommunistákkal, kiváltképp a Kommunista Internacionáléval, fasisztának kellett nevezni. Ennek további ragozása volt, hogy a „Szövetséges Hatalmak” helyett Sztálin és nyomában a marxista történészek „antifasiszta koalícióról” beszéltek, holott Churchill és Roosevelt az Atlanti Charta megszületésekor kizárólag a „náci zsarnokság” elleni harcra szövetkeztek egymással. Ezen bevezető után nézzük meg konkrétan, hogy milyen céllal is alakult meg a Kommunista Intemacionálé Moszkvában 1919. március 2-6. között. A legfőbb cél: „Minden eszközzel és fegyverrel harcolni a nemzetközi burzsoázia megdöntéséért". Már az alakuló kongresszuson számos ország kommunista, szocialista és elvétve szociáldemokrata pártja képviseltette magát. A Kommunista Internacionálé (Komintern) második kongresszusán, 1920 júliusában és augusztusában már harminchét ország küldte el képviselőit, amikor — többek között — a következőkről tanácskoztak: 1. / A kommunista propaganda terjesztésének eszközei. 2. / Titkos kommunista központok kiépítésének terve a hivatalos kommunista pártok legális tevékenysége mellett. Ahol a kommunista párt csak illegálisan működhet, ott egy legális fedőpártot kellett létrehozni, melynek keretei között a kommunisták kifejthették bomlasztó tevékenységüket. Ilyen legális fedőpárt volt pl. Magyarországon az 1925-ben alakult Magyarországi Szocialista Párt. Elnöke Vági István lett, aki egyben vezetőségi tagja volt az akkor illegálitásban lévő Kommunisták Magyarországi Pártjának. 3. / A világforradalom előkészítése. 4. / Lenin 21 pontjának, az ún. „felvételi követelmények”-nek a kidolgozása és elfogadtatása. — A 21 pont legfontosabbjai: proletárdiktatúra, egypártrendszer, a nemzetközi kapitalizmus megdöntése, az osztályharc elméletének elfogadása. Amelyik párt tagja akart lenni a Kommunista Intemacionálénak, az ezeken kívül kötelezte magát: a Szovjetunió Kommunista Pártjának követésére, Szovjet-Oroszország védelmére és a központ iránti feltétlen engedelmességre. Ugyancsak itt hoztak határozatot a szociáldemokrata pártok elleni küzdelemre — mármint azon szociáldemokrata pártok ellen, amelyek nem ismerték el a proletárdiktatúra szükségességét. 5. / A moszkvai székhelyű állandó végrehajtó bizottság csúcsán elnökként Zinovjev, titkárként Radek állt, mindketten az SZKP KB tagjai. Ez azt jelenti, hogy a szovjet vezetés és a Komintern perszonálunióba került. A világforradalom előkészítése nem volt más, mint egy nemzetközi méretű összeesküvés a fennálló gazdasági, társadalmi, politikai és ideológiai berendezkedés ellen. Az első kommunista pártok már 1918-ban megalakultak Argentínában, Lengyelországban, Magyarországon és Németországban. E pártok nagy többsége saját országában legálisan tevékenykedett. Mindössze négy-öt olyan állam volt — köztük Magyarország —, ahol a kommunista pártot betiltották. Azon országokból, ahol a kommunista pártok legálisan működhettek, Moszkva minden információt megkapott. A kapitalista országokban működő kommunista pártok—miután elkötelezték magukat a Kommunista Intemacionálénak—mindenről, beleértve a katonai adatokat, rendszeresen informálták a moszkvai megbízókat. Nyugodtan állíthatjuk, hogy a létező világ legtökéletesebb hírszerzési hálózata volt a Kommunista Internacionálé. Természetesen ezen pártok vezetői cserében kaptak egy kis aranyat a megbízóiktól. Erről Sinkó Ervin Egy regény regénye című művében így ír: „...amikor Pesten rejtőzködtem. Kun Béla megtiltotta, hogy a Révainál és nálam elrejtett, gondosan becsomagolt dollárokkal az üldözött és Pesten bujdosó elvtársaknak segítséget nyújtsunk a menekülésre. A barna dobozt, tele dollárral, később érintetlenül megtalálta Horthy rendőrsége Léderer néninél, Révai anyjánál...” A Kommunista Intemacinálé tehát mintegy kihívást intézett a világ kapitalista államai ellen. Nyilvánvaló, hogy erre a kihívásra válaszolni kellett. Ezért a nagytőkés, a földbirtokos és az egyházi körök minden kapitalista államban keresték azokat az embereket és azokat a pártokat, akik és amelyek ezt a Moszkvából irányított világméretű összeesküvést fel tudják tartóztatni. Az 1919-es németországi, bajorországi és magyarországi proletárdiktatúrákat a polgári demokratikus erők még a katonaság igénybevételével verték le. Ezek azonban csupán rögtönzött, mintegy ellenforradalmi, de pozitív értelemben vett ellenforradalmi lépések voltak a negatív szerepet betöltő proletárforradalmakkal szemben. Azért bátorkodom ezenkifejezéseket használni, mert a proletárforradalmak, szemben a polgári forradalmakkal, kizárólag a terrorra és a diktatúrára épültek, voluntarista gazdaságpolitikájuk irtózatos szenvedést hozott országaikra, és a tervutasításos rendszer végül alulmaradt a hagyományos kapitalista piacgazdálkodással szemben. Ezeknek a proltárforradalmaknak negatív következményeit —éppen napjainkban—mind a magunk bőrén, mind pedig szerte a világban tapasztalhatjuk. Az első, igazán nagy pofont a tudományos alapossággal megszervezett fasiszta ideológiától, konkrétan a Benito Mussolini nevével fémjelzett korporációs rendszertől kapták. A korporációs rendszer lényege, hogy szemben áll mind a kapitalizmussal, konkrétan a polgári demokráciával, mind az ateista kommunizmussal. Sőt, elsősorban a kommunista pártra zúdította csapásait. Mussolini mögött felsorakozott a nagytőke, a földbirtokos réteg, de különösen mellé állt XI. Pius pápa, aki Mussoliniben az ateista kommunizmus elleni védőpajzsot látta. 1929-ben a pápaság és az Olasz Királyság között létrejön a híres Konkordátum, amelynek értelmében az 1870-ben megszüntetett egyházi állam visszanyerte korábbi jogait. Ezután a római katolikus egyház még nagyobb mértékben támogatta az Olasz Királyságot, melynek uralkodója III. Viktor Emánuel, miniszterelnöke pedig Benito Mussolini volt. Mussolini cserében államvallássá nyilvánította — a királlyal egyetértésben — a katolikus vallást. Ezzel párhuzamosan részint törvényes választások útján, részint erő alkalmazásával végül egy párt maradt a politikai élet porondján: a Nemzeti Fasiszta Párt. A törvényeket a különböző testületek, kamarák és érdekvédelmi egyesületek, azaz a korporációk hozták. Ez a korporációs rendszer egy harmadik út keresése volt. Sem szocializmus, sem kapitalizmus. Tudományos megalapozottsága folytán a későbbiekben ezt tették magukévá a spanyol falangisták, Portugáliában ez lett az alapja az Új Alkotmánynak, az „Új Államnak”, az Estado Novo”-nak és Brazíliában az integralisták — Vargas elnöksége idején, 1937-ben — szintén a korporációs rendszert állították fel a törvényhozás gyakorlatában. Spanyolországban Francisco Franco a polgárháborúban aratott győzelem után vette fel a kapcsolatot Primo de Rivera tábornok fiával, aki a falangista program kidolgozója volt. A falangizmus lényege a korporációs rendszer. Portugáliában a harmincas évek elején Antonio de Oliveira Salazaar pénzügyi szakos professzor a tábornoki kar felkérésére vette át a hatalmat. Híres tanulmánya a „Békés forradalom", amelyben kifejti nézetazonosságát a korporációs rendszerrel. A korporációs rendszer tulajdonképpen kísérletet tett a kapitalizmus vadhajtásainak lenyesegetésére, de azt megdönteni nem akarta. Ideológiailag csak a marxizmussal és az ateizmussal, valamint a Kommunista Intemacionáléval szállt szembe. Érdemes megjegyezni, hogy a kommunista párt betiltása mellett a maffiózók ellen is keményen fellépett. Japánban a kommunista párt megalakulása olaj volt a tűzre. A japán nép túlnyomó többségének lelki alkatától távol álló világnézet éppen ellenkező hatást váltott ki. A szélsőséges nacionalizmus és a sintóista vallás mintegy koalíciót alkotott a kommunista ateizmussal és internacionalista eszmékkel szemben. Ezzel megerősítették a hatalmi elit osztálybázisát. így ez a hatalmi elit — a burzsoázia szövetsége a háborús célokat követelő katonai csoportokkal — hamarosan betiltotta a kommunista pártot. A Kommunisták Japáni Pártja 1926 decemberében újjáalakult, de az 1927-ben hatalomra kerülő Tanaka tábornok kormánya bevezette a halálbüntetést a kommunista tevékenységre. E törvény alapján a párt veze(Folytatás az 1. oldalról) Albert Camus levett kalappal figyelmeztette a magyarok áldozataira a világot. A halottak egykori sebei meg az ő emlékük azonban nekünk fájnak naponta. A sortüzek ropogását nekünk kell hallanunk ma is, meg a „gyilkos testvér botja zuhanását" (Vörösmarty), most, mikor a bűnök feledésére intenek szakadatlan a bűnök elkövetői. így állunk, hajadonfőtt a síroknál, meghajtott magyar zászlókkal egy megtört Magyarországon. És nem lehetünk erőtlenek, mert körben három és félmillió megnyomorított magyar létőjét elfogták—ekkor már illegalitásban működött — és azonnal kivégezték. Ezzel gyakorlatilag a különböző szélsőséges polgári és katonatiszti csoportok kezébe került a politikai hatalom, de a törvényhozás polgári demokratikus keretek között működött, azaz rendszeres parlamenti választások voltak, miközben a mindenkori japán császár isteni mivoltát elismerték. Ezen agresszív erők belpolitikai győzelme után támadták meg Kínát, s fontolgatták a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok elleni háborút is. A húszas-harmincas évek Japánjára jellemző, hogy az ultranacionalisták felbátorodtak ugyan Mussolini, majd Hitler sikerein, de alapvetően nyugatellenesek voltak, legalábbis szelektív módon elutasították mindazt, ami demokratikus, individualista és kapitalista volt a Nyugatban. 1929-ben kitör a nagy gazdasági világválság. Ennek hatására a kapitalista államok többségében a társadalmi ellentétek kiéleződnek. Ezt még Sztálin is tetőzte azzal, hogy 1932-ben Ukrajna teljes gabonakészletét dömpingáron eladta a külföldi gabonatőzsdéken, miután Ukrajnában közel kétmillió ember éhen halt. Különösen kiéleződött a belpolitikai helyzet a weimari Német Köztársaságban. A gazdasági válság éveiben tartott választásokon a két szélsőséges párt, a kommunista és a hitleri nemzetiszocialista kapta a legtöbb szavazatot. A Német Nemzetiszocialista Munkáspártnak uralkodó eleme volt az antiszemitizmus : mi vei a németséget lassú pusztulás fenyegeti a „zsidó faj” részéről, Hitler, a párt vezére, a „vér és föld” (Blut und Boden) védelmében a zsidóság megsemmisítését, valamint az „északi faj” erősítését követeli, amelyet az „alsóbbrendű fajták” fölött álló „uralkodó népnek” (Herrenvolk) tart. Pártja azoknak a gyűjtőtábora lesz, akik csalódtak a parlamenti demokráciában és támogatják a NSDAP követeléseit a gazdasági önellátásra, az expanzív külpolitikára (Volk ohne Raum — élettér nélküli nép), a versailles-i diktátum láncaitól való megszabadulásra és a kommunisták, illetve a bolsevizálódás megállítására. A német nagyiparosok, bankárok, földbirtokosok, az egyházak és a vezérkar tábornokai nem voltak elragadtatva Hitler személyétől, de nagyon idegesítette őket a Kommunista Internacionálé által fizetett és a törvényes hatalom ellen bujtogató Kommunisták Németországi Pártjának választási sikere, ezért 1931-ben elhatározták, hogy Hitlert és pártját hatalomra segítik. A kommunizmus elkerülése érdekében nem volt más választásuk. így a húszas évek egyik kis jelentéktelen pártocskájának vezetőjét, Hitlert — védekezésképpen a Kommunista Intemacionálé ellen! — 1933. január 30-án birodalmi kancellárrá választották. Hitler hatalmának és pártjának megerősítése érdekében 1933-ban több törvényt hozott, többek között feloszlatta a pártokat és a szakszervezeteket, 1933 májusában, majd 1934 nyarán leszámolt a párt belső ellenzékével, az S A-val és annak vezetőjével, Emst Röhmmel. Ugyanezen a nyáron meghal Hindenburg elnök és 1934. augusztus 2-án Hitler lesz a birodalmi elnök. A hadsereg felesküszik „Adolf Hitler Führerre és birodalmi kancellárra”. Ezzel Hitler a III. Birodalom egyedüli urává lett. Emst Thälmannt, a Kommunisták Németországi Pártja vezetőjét elsőként tartóztatják le, és 1944-ben ki végzik. A felsorolt tényekből könnyen megállapítható, hogy mind az olasz fasizmus, mind a japán agresszív nacionalizmus, mind pedig a hitleri nemzetiszocializmus létrejöttét a Kommunista Internacionálé világforradalomra való törekvése idézte elő. A kommunista világforradalom utópiájából pontosan az ellenkezője következett be: létrejöttek azok az erők, amelyek nem ismerték el a polgári demokrácia mindenhatóságát és — legalábbis a húszas-harmincas években — felsorakoztak a világ bolsevizálása ellen. Más kérdés, hogy ezek az erők—miután a „palackból” napfényre kerültek—világuralomra, a kialakult világhatalmi pozíciók megváltoztatására törekedtek. Dékán Károly lek figyel ránk. Erdélyben az 1956-os magyar bebörtönzöttek százai figyelnek. Már aki él még. Nem a jobbik arcunkra figyelnek, hanem a cselekedeteinkre. 1956 emlékéhez méltatlan az alkudozás, a húzd meg—ereszd meg játszadozás. Nem feledhetjük, hogy akkor egy történelmi percben győzelmes volt a magyar nép. Mert gyáva népnek nincs hazája, valóban. A meghunyászkodókat kiveti, kirostálja az idő. Erre figyelmezzünk minden októberben. Czegő Zoltán Áldozatok és bűnösök
