Nyugati Magyarság, 1995 (13. évfolyam, 3-12. szám)
1995-09-01 / 9. szám
1995. szeptember Nyugati Magyarság — Hungarians of the West — Hongrois d'Occident 5. oldal Miért hozzuk létre a Világmagyarság Nemzeti Színházáért Alapítványt? Pontosan három évtizeddel ezelőtt, 1965 tavaszán-nyarán fejeződött be a főváros egyik legszebb épületének, a Nemzeti Színháznak a „lebontása”. Azóta sincs méltó hajléka a nemzeti elkötelezettségű honi színjátszásnak. Három évtizeden át hitegették ezt követően a magyar társadalmat, hogy a régi helyett fölépül majd az új Nemzeti Színház. Nem történt meg. A magyarság azonban nem adhatja föl ezt a jogos igényt önmaga feladása és megtartása nélkül. Nem várhat tovább, mert nincs mire várnia, nem hátrálhat tovább, mert már nincs hová hátrálnia. Ezért mindenekelőtt az idősebb generációkra hárul most az a történelmi felelősség, hogy a mi Jeruzsálemünk, a lerombolt Templom felépítésének ügyét kimozdítsuk aholtpontról, és egészen a fölépítéséig tántoríthatatlanul képviseljék. „Épüljönföl 1996-ra a Templom: az ÖsszmagyarságNemzeti Színháza” -olvashattuk annak az ünnepi kiadványnak a fedőlapján, amely „A nemzet színházáért” címmel 1992-ben, a Magyarok ÜL Világkongresszusának tiszteletére látott napvilágot. Ez a füzet az új Nemzeti Színház felépítéséért s az építés helyes irányáért 1989-ben kibontakozott társadalmi mozgalom dokumentumaiból adott sokszínű, gondolatgazdag válogatást. A Magyar Szellemi Védegylet küldöttjének javaslatára határozat is született akkor, a Magyarok Világszövetsége közgyűlésének 1992. augusztus 21-én elfogadott határozata, amely kimondta, hogy az Összmagyarság Nemzeti Színházát mielőbb fel kell építem. Azóta három év telt el, kormányok jöttek-mentek, ám az ügyet — minden igyekezetünk, próbálkozásunk-győzködésünk ellenére — egyikük sem akartatudta felkarolni. Minthogy a jelenlegi kormányzat is, elődeihez hasonlóan, szintén az ország nehéz gazdasági helyzetére hivatkozik, gyakorlatilag nem marad más, mint a társadalmi kezdeményezés, a magyarság megszerveződését is elősegítendő, az 1989-eshez hasonló mozgalom kibontakoztatása abból a célból, hogy az a bizonyos Templom, a Világmagyarság Nemzeti Színháza legalább az ezredfordulóra, a 2000-ig tartó ún. millecentenáriumi időszakban mégiscsak felépüljön — minden nyomorúságunk, fásultságunk, kicsinyhitűségünk dacára, minden rövidlátó értetlenkedés vagy tudatos gáncsoskodás ellenére. S mivel itt nem egyszerűen egy új színházépületet kell emelni a meglévők mellé, hanem az Összmagyarság Nemzeti Színházát kell létrehozni, természetesnek látszik, hogy helyzeténél és hatósugaránál fogva éppen a Magyarok Világszövetsége—mint a magyarság legátfogóbb, legegyetemlegesebb, pártoktól és kormányoktól független, szélsőségektől mentes szervezete — legyen a fővédnöke és szellemi irányítója is a nemzet színházáért s egyben méltóságáért így kibontakozó mozgalomnak. Történelmi felelősségét átérezve a Magyarok Világszövetségének 1995. április 21-i nagyválasztmányi ülése ezért határozatilag felkérte az MVSZ kibővített Új Nemzeti Színházi Bizottságát, hogy az lássa el az előkészítés és szervezés feladatát, hozza létre az Összmagyarság Nemzeti Színházáért Alapítványt, s kérje föl Makovecz Imrét az építészeti terv megalkotására. Ugyanez a határozat felhatalmazta az Elnökséget: „...tegye meg a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy 1996-ban a honalapítás 1100. évében az alapkőletétel megtörténjen." Hozzá kell tenni, hogy az MVSZ-nek ez a kezdeményezése fontos előzményekre tekinthet vissza. Ismeretes, hogy az új Nemzeti Színház építését napirendre tűző minisztertanácsi határozat után, 1983-ban együttes felhívással fordult a hazai és a határon túli magyarsághoz a Hazafias Népfront, a Magyarok Világszövetsége, a Magyar írók Szövetsége, a Magyar Színházművészek Szövetsége, valamint a Magyar Építőművészek Szövetsége. Mivel a helyzet azóta gyökeresen megváltozott (a Hazafias Népfront megszűnt, a szakmai szövetségek pedig ez ügyben nem kezdeményeztek), a Magyarok Világszövetségére hárult a kezdeményezés s vele együtt az, hogy a nemzet színházának sorsát figyelemmel kísérje és számon tartsa. Tartozik ezzel önmagának, de a világmagyarság azon részének is, amely korábbi pénzadományait azúj Nemzeti Színház javára 1983- tól kezdve a Magyarok Világszövetségének küldte meg, s ezen adományok az MVSZ közvetítésével kerültek a budapesti XXn. kerületi OTP-fiók e célból nyitott számlájára. El kell oszlatnunk azonban néhány lehetséges félreértést. 1. Nem kívánjuk kisajátítani, monopolizálni az építés feladatát. A VNSZ Alapítvány létrehozását most olyan szervezetek kezdeményezik, amelyek az ún. rendszerváltozás óta is szorgalmazták az új Nemzeti Színház felépítését, ez azonban nem zárja ki azt, hogy az Alapítvány létrehozásában alapítókként más nemzeti elkötelezettségű társadalmi szervezetek és intézmények is részt vegyenek, erre módot fog nyújtani a Kuratórium felhívása. 2. Helyre kell állítanunk a nemzeti közadakozás becsületét, ám az ország jelenlegi helyzetében nem kívánunk erőteljes közadakozási kampányt indítani. Egyébként is le kell szögeznünk, hogy a feladat megoldásának terhét nem lehet a társadalomra hárítani. A lerombolt épület fölépítése kormányzati, központi feladat, az új Nemzeti Színházat - a Világmagyarság Nemzeti Színházát - költségvetési forrásokból a magyar államnak kell felépítenie. Nem fogadható el ugyanis érvként az, hogy „most nincs erre pénz”, olyan körülmények között, amikor egyetlen bank feljavítására annyit tudnak költeni, amennyiből az új Nemzeti Színház is felépíthető lenne. 3. Ugyanakkor lebecsülni sem kívánjuk a nemzeti közadakozás lehetőségeit, hiszen az Alapítvánnyal többek között éppen azt akarjuk lehetővé tenni, hogy az új Nemzeti Színház felépítésére szánt adományait a magyarság a továbbiakban ne egy bizonytalan sorsú közönséges folyószámlára, hanem végre egy hiteles személyiségek által létrehozott, törvényesen bejegyzett, a nemzetnek felelősséggel tartozó alapítványnak fizethesse be. Meggyőződésünk ugyanis, hogy az igazán értelmes, valóban nemzeti célokra a mi népünk kultúra iránt fogékonyabb része még mindig, a jelenlegi sanyarú helyzetében is szívesen adná fillérjeit-forintjait. Jelemző adat: 1993-ban, vagyis 10 évvel az eredeti felhívás elhangzása után, amikor az új Nemzeti S zínházra mársenkisem kért adományokat, amikor a kormányzat már arra az álláspontra helyezkedett, hogy az építés „nem aktuális”, honfitársaink még egy ilyen évben is önként, a lehető legcsekélyebb propaganda vagy rábeszélés nélkül egymillió-hatszázhatvankilencezer forintot fizettek be az új Nemzeti Színház számlájára. Fentiek tudatában és előrebocsátával indítjuk útjára a Világmagyarság Nemzeti Színházáért Alapítványt. Közcélú magánalapítványként hozzuk létre, mert azt akarjuk, hogy az építésnek ebben az első, szellemi előkészítő szakaszában maradéktalanul és mielőbb valóra válthatók legyenek az Alapító Okirat tervezetében vázolt célok. Egy korábbi körkérdésünkre válaszolva a magyarság hazai és határon túli kiválóságai, ismert személyiségei meglehetős határozottsággal foglaltak állást abban, hogy milyen legyen az új Nemzeti Színház. Úgy gondoljuk, hogy az Alapítványnak az itt kinyilvánított jogos elvárások, igények, álláspontok figyelembevételével kell tevékenykednie. Azzal a hittel-reménnyel és elszántsággal, hogy idővel — a több mint másfél évszázados nemzeti színházi hontalanság végére is pontot téve - létrejöjjön a magyar nemzeti építészet legjobb hagyományainak szellemét megidéző, külsejében is magyar Nemzeti Színház, s hogy az alapkőletételre a millecentenárium évében, 1996-ban sor kerülhessen. Meggyőződésünk: honalapításunk 1100. évfordulója nem múlhat el a nemzet újjászületés-vágyának e jelképes aktusa nélkül. A Világmagyarság Nemzeti Színházáért Alapítványt nem azért hozzuk létre, mintha azt gondolnánk, hogy az pótolhatja a később minden bizonnyal létrejövő, állami támogatással működő közalapítványt, vagy hogy magára vegye egy ilyen közalapítvány megannyi adminisztratív gondját-baját. Nem teheti ezt meg, de azt vállalhatja, hogy a zászlót kibontja, a gondolatot, a lángot megőrzi, az ügyet ébren tartja, érdekképviseletét ellátja, s az Alapító Okirat célkitűzéseinek megfelelően létrehozandó szervei, testületéi segítségével hozzákezd a szellemi előkészítés nagy munkájához. Hisszük és valljuk: a gondolat ébresztgetése, az igény napirenden tartása akkor is értelmet ad a fáradozásnak, ha céljaink megvalósulása nem egészen reményeink szerint alakulna. Tervünk az, hogy a válaszlapok viszszaküldése után a kezdeményezést vállaló alapítókat alakuló ülésre hívjuk össze, melyen megválasztják a Kuratóriumot és a mozgalom Védnökségét. Budapest, 1995. augusztus hava A „Honfoglalás 96” Társaság összefogásra hívja fel azon honfitársainkat, akik a magyar nemzet jelene és jövője érdekében tenni akarnak. A nemzeti egység létrehozása parancsoló követelmény Magyarország szellemi, kulturális, népességi, gazdasági megmaradása és felemelkedése érdekében. A nemzettudatot romboló több évtizedes pusztítás következményeként a magyarság nagyobbik része elvesztette önazonosságát. Mint nemzet, létében fenyegetetté vált. Szólunk a magyar nemzet ifjú és felnőtt lakosságához. Az 1100 éves nemzeti múltunkhoz ragaszkodva, azt büszkén vállalva — pártoskodást félretéve — a magukat magyarnak valló emberek összefogására hívunk fel. Elég volt a megalázó hátrálásból! Elég volt a nemzettudatot, a magyar népet és értékeit semmibe vevő, idegen érdekeket, eszméket kiszolgáló kártékony csoportok szellemi és gazdasági diktatúrájából! A semmi-emberek eldorádójává vált országunk! Az ország lakosságának nagy része kiszolgáltatottként éli életét. A magyar nemzet történelme során habozás nélkül mindent megtett megmaradása, maga és Európa szabadsága érdekében. Ennek egyik nagyszerű bizonyítéka a művelt világ csodálatát kivívó 1956-os forradalom és szabadságharc. Ezt a hagyományt akarjuk folytatni. A „Honfoglalás 96” Társaság feladatának tekinti: — a tisztességtelen szellemi és pénzvilág diktatúrája elleni harcot, olyan eszközökkel is. amit ellenfeleink ránk kényszerítenek; — a hírközlés — TV, rádió, újságok — megtisztítását a nemzetidegen szellemiségtől, amely a gyűlölet légkörét teremtette meg hazánkban; —a magyar nyelv, irodalom, színház, képző-, ipar- és népművészetek, népi hagyományok — a nemzet kultúrájának — megtartását, fejlesztését és terjesztését; — iskoláinkban a magyar oktatás hagyományaira épülő, de a modem kor követelményeinek megfelelő szüárd erkölcsiségű nevelést—nemzetünk jövőjének alapja a képzett, cselekvő, erkölcsös ifjúság; — a pályakezdő fiatalok boldogulásának elősegítését, azért is, hogy megálljon — megforduljon — nemzetünk fogyásának aggasztó folyamata; — a magyar áruk, a magyar szakértelem és termelő erő megbecsülését, hazai termékeink védelmét, és ezzel a munkanélküliség csökkentését; — a határainkon túli magyar testvéreinkkel a kulturális, a szellemi és a gazdasági kapcsolatok kiépítését, ill. ezek támogatását. Alakuljon az országhatáron belül és túl Honfoglalás 96 Társaság! Keressék az együttműködést a hasonló szellemiségű mozgalmakkal! Meg kell találnunk azon karizmatikus személyiségeket, akik a nemzeti, konzervatív, polgári mozgalom élére állnak. A „Honfoglalás 96” Társaság elnöksége Laki Károly (271-7909) Hívó Szó Most Hozzátok szólunk, honfitársaink, Hozzád és Tehozzád, valamennyietekhez a százezrek közül, kik e században Erdélyt elhagytátok. Mentetek háborús menekültként, mentetek kommunisták által kifosztottan és üldözötten, és mentetek 1989 után is, reményt vesztve vagy reménnyel telve, gyermekként, fiatalként és öregedve. Mentetek. Itt maradt mindaz, amit őseink és Ti fáradságos munkával és nehéz küzdelemmel teremtettetek, tárgyi örökségetek java: elmaradt ház, kert és szőlő, erdő, mező, temető, templom, szobor és kő. — Elmentetek. Lelketekben magatokkal vittétek közös örökségünk megtartó arcát. Vittetek örömöt és bánatot, reményt és keserűséget, illatot és dalt — vittetek jelent és múltat. De gondoljatok rá, hogy jövőnk szálai is hozzátok tapadnak! Marasztaltunk vagy taszítottunk, korholtunk vagy derűsen integettünk, letagadtunk vagy szólítottunk, feledtünk vagy emlegettünk — mára már tudjuk, Nélkületek kevésre jutunk. Mi ma vagyunk. És amíg vagyunk, azon leszünk, hogy szülőföldetek továbbra is otthon lehessen számotokra. A Világszövetség Erdélyi Társasága otthon, értetek és miértünk született. Jöjjetek, álljatok mellettünk a nagyvilágban szerzett tudásotokkal. Építsük fel együtt a házat. Legyen házunk és hazánk. Tudnotok kell, hogy ragaszkodunk Hozzátok, számítunk Rátok és várunk Benneteket. A Világszövetség Erdélyi Társasága MANRÉZA KONFERENCIAKÖZPONT 2099 Dobogókő, Fény u. 1. Tel.: 26-347-681; fax: 26-347-633 A MANREZA Lelkigyakorlatos és Konferenciaközpont a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya, vagyis a jezsuita rend egyik intézménye. 1993. június 1-e óta működik Dobogókőn. A két, egymáshoz közel fekvő, összesen öthektáros területen négy épület található. Ezekből kettő elsősorban (egyházi és nem egyházi) konferenciacélokat szolgál, alkalmi vendéglátást és üdülést tesz lehetővé, illetve a harminc dolgozó közül néhánynak szállást ad. A másik két épület elsősorban lelkigyakorlatos és belső rendi célokat szolgál, egyházi továbbképzéseknek ad helyet. A rendházban állandó, zárt meditációs kápolna működik, vasárnaponként délelőtt tíz órakor nyilvános szentmisére várva a kirándulókat, a közelről-távolról Dobogókőre érkezőket. A Manréza céljai közé tartozik még egyéb oktatási, szociális és kiadói tevékenység is. Az 1991. évi XXXII-es törvény a volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről tette lehetővé, hogy a jezsuita rend az 1950- ben államosított régi Manréza nevű ingatlanáért cserébe 1993. június 1- én megkapja a dobogókői volt pártüdülő, kormányőrség és Kádár-villa épületegyüttest, mely értékben ugyan nem éri el az elbitorolt korábbi jezsuita lelkigyakorlatos és rendi központot, de a szerzetesrend vállalt feladatainak ellátására alkalmas. A régi Manréza a két világháború között épült Budapest peremén, Zugligetben, országos adakozásból, külföldi segélyekből és kölcsönökből. Működése évei alatt többek között a magyar katolikus férfitársadalom számára vált fogalommá a belső megerősödés, a megújulás, az élet értelmes és hívő rendezésének helyeként. A név másokat a falu-manréza mozgalomra emlékeztet, ami a szegény és nincstelen rétegek tanítását, felemelését szolgáló KÁLÓT 1946-os betiltása után két évig még létezett, ápolva a KÁLÓT lelkiségét. Maga a szó része lett a magyar nyelvnek, olyanok is használják minden vallási tartalom nélkül, akik a szó eredetéről talán nem is tudnak, például „manrézáztak”, „manrézába vonultak” az elmúlt évtizedekben a belügyi és pártmunkások, ha valamit egy elzárt helyen akartak megbeszélni, átgondolni. Ma—a megváltozott világnak megfelelően—a managerek, a nagyobb cégek belső emberei tesznek hasonlóképpen, ha ki akarják értékelni az üzletmenetet, vagy egyéb fontos üzleti döntés előtt állnak. A névadó Manresa nevű, spanyolországi település azáltal lett ismertté sokfelé, ahol jezsuiták az elmúlt négyszázötven évben megfordultak, hogy a rendalapító Loyolai Szent Ignác 1522—23-ban egy esztendőt töltött ott elvonultan, sok-sok meditációval. Alapvető felismerésekre, belső meglátásokra jutott ezen idő alatt, megváltozott egész élete, manresai tartózkodásának lett a következménye lelkigyakorlatos mozgalma és a jezsuita rend megalapítása. A magyar jezsuita rendtartomány személyi és tárgyi feltételeinek újjászervezésében, az ország belső megújulását segítő feladatában fontos szerepe van az új Manrézának. . , , , Sajgó Szabolcs igazgató Felhívás!
