Nyugati Magyarság, 1995 (13. évfolyam, 3-12. szám)
1995-03-01 / 3. szám
1995. március Nyugati Magyarság — Hungarians of the West — Hongrois d'Occident 5. oldal HARSÁNYI LÁSZLÓ: Polgárság, értelmiség, középosztály A posztkommunista kor útkeresését jelzik azok az ismétlődő elemzések, amelyekben az állampárt bukása után születő (kialakuló) társadalom struktúráját vizsgálják. Noha több mint húsz ország éli meg az átalakulásnak ezt a korszakát, a vizsgálatok ott tesznek szert jelentőségre, ahol a megbukott kommunista uralom után legalább az eszmék szabadon mozoghatnak, míg a félkommunizmus botlásában elakadt országok egyéb bajaikkal vannak elfoglalva. A németeknél a kommunista vezetés alól kiszakadt egyötödöt — létszám szerint—elnyelte a gazdaságilag sokkal hatalmasabb négyötöd, s szolgáltatta ez utóbbi a természetes garnitúrát is az átalakuláshoz. Más országokban az elmúlt évtizedek során egyszerűen kiirtották azt a réteget, amelyik a jelen változások után a leszerepelt régi helyébe léphetett volna, ismét más régiókban — ahol 1917 óta érvényesült a kommunista uralom — a szóba jöhető réteg rég kihalt. Hazánk ama szerencsés néhány országhoz tartozik, ahol — legalábbis egy adott történelmi pillanatban, nevezetesen a diktatúra utáni első szabad választás során—megnyílni látszott a lehetőség az öntörvényű, szabad fejlődésre. Ezekben az országokban a régi állampárt utódpártjai — akkor—nem nagyon kaptak 10%-ot meghaladó bizalmat. Adott volt tehát a tér a szabad kibontakozáshoz: a gazdasági lehetőségek és a művelődési sokszínűség egyaránt ebbe az irányba mutattak. Hazánkban az elemzések három témakör, három szemléleti forma körül csoportosulnak. E- zek: polgárság, értelmiség, középosztály. Mindegyik fogalom mást jelent, ezért azt kell megnéznünk, hogy a hazai fejlődés során — még ha ma, reméljük, csak időlegesen, a lehetőség erre megszűnni látszik is a kialakult hatalmi viszonyok közepette—melyik megfogalmazás, melyik fogalom alkalmas arra, hogy a jövő magyar társadalom formálódásában a fő figyelmet oda irányítsuk. A polgárságról sokféle megközelítésben szoktak beszélni. A közhasználatú meghatározás összeköti a fogalmat a polgári társadalom uralomra jutásával, emezt pedig a nagy francia forradalommal. Ez azonban sommás megközelítés. A polgárság a városok kialakulásával egyidőben kezd kialakulni. Éppen mert a nemesi kiváltságok ellenében kereste a saját életterét, szükségképpen vált a törekvések egyik elemévé a társadalmi egyenlőség gondolata. A polgári lét lírikus kifejeződését a külsőségeket illetően legszebben talán a Nürnbergi Mesterdalnokokban láthatjuk-hallhatjuk, eszméit tekintve a felvilágosodás irodalmában, politikai érvényre jutását pedig az angol és francia forradalmakban. Ha mindezt végiggondoljuk, érezzük, hogy a mai Magyarországon sem a forma (a rendezett, szigorú keretek között zajló, módos polgári lét), sem a tartalom (az emelkedett gondolkodás, az esélyegyenlőség utáni törekvés), sem pedig a mindennapi gyakorlat (művelődési intézmények alapítása, fiatalok módszeres megnyerése a polgári ideálok szolgálatára, alapítványok tétele, mindez az egyes, gazdag emberek magánvagyonából és kezdeményezésére) nem teremtett általános érvényű helyzetet. Ma mind több a gazdag ember, ezekről megírják, hogy hány milliós (vagy tízmilliós) gépkocsit vásárolnak, hogy a státuszszimbólumuk a hordozható telefon, hogy a havi átlagfizetésnek megfelelő egyetlen báli belépőjegy ellenében magabiztosan hiszik: ők most már a high society körébe tartoznak, s közben lapos társalgási témáik ijesztő műveletlenséget tükröznek. Nyilvánvalóan vannak ebben a körben is vigasztaló kivételek. Azt azonban távolról sem mondhatjuk, hogy mai társadalmunkban a jellegzetes, az általános lenne az a bizonyos polgári életforma, gondolkodás és gyakorlat, amelyik az általunk ismert polgári társadalmakat a gazdasági és a kulturális prosperitás állapotába vezette. Egy ilyen kívánatos polgárság kialakulása ezekben a peremországokban—vagyis ott, ahol nem az öntörvényű fejlődés vitte előre a társadalmat, hanem kényszerű, külső hatások, szerencsétlen történelmi helyzet miatt a követő modell, a másikak teljesítményének a másolása lett az uralkodó forma —, tehát a tájainkon ráadásul még lassabban megy végbe, hacsak nem adatik meg még egyszer a múlt századi, kiegyezés utáni, e tekintetben kedvező konstelláció. A második világháborút követően a szociológusok körében terjedni kezdett a felismerés, hogy a társadalom életének irányát nem az addig A „Belbudai Háromszög meghatározónak tekintett osztályok, hanem egy új képződmény, az értelmiség szabja meg. E felismerésben szerepet játszott az a körülmény, hogy a háború során és azt követően — vagyis a hadigazdálkodás viszonyai között — mind a gazdaságban, mind a kultúrában módosultak a korábbi trendek. A gazdaság háborús irányítása egyrészről, a világkommunizmus háború utáni látványos expanziója másrészről a nyugati társadalmakban a szociális gondolatot úgy vélte érvényre juttatni, hogy elkezdték a kulcságazatok államosítását. A kommunista irányítás alá jutott országokban a teljes társadalmi életet az egyetlen központi akaratnak és irányításnak vetették alá. Ezek a jelenségek méltán keltették azt a gondolatot, hogy megszűnt a társadalom korábbi strukturálódása, eltűntek a mindennapi életet addig meghatározó körülmények, mint a magántulajdon, a generációkon át öröklődő tradíciók, szokások. S az ily módon átalakított társadalomban egy új réteg, az irányítást kezébe kaparintó értelmiségi elit csinálhatta a jó és rossz időt. Ma már erről az értelmiségi irányításról, az új uralkodó réteg ilyen meghatározottságáról kevesebbet hallani. Érthető, hiszen a kommunizmus megbukott, mind nyugaton, mind keleten a központi irányítás leépítése van napirenden, a privatizáció eredményeként újból a sokszínű társadalom kialakítása folyik, s ebben a korábbi nagyhatalmú miniszteriális tisztviselők, helyi hatalmasságok szerepe megváltozik: újból — akárcsak fél évszázada — a korrupció ellen kell harcolni. Azok, akik pár évtizede még a lehetőségeket osztogatták, ma mintegy ki vannak szolgáltatva az újgazdag réteg sok irányú hatalmaskodásának (megvesztegetés, jogszabályokkijátszása, stb.). Az értelmiségi elit olyan meghatározó szerepéről tehát, mint amilyen meghatározó szerepre a polgárság tett szert az elmúlt századokban, nem beszélhetünk. Az értelmiségi elit — és ez elsősorban a volt keleti tömb társadalmaira érvényes — a lelkivilágát tekintve ambivalenssé vált, s ez a kétarcúság, bármennyire is csupán átmeneti állapot, nem ad lehetőséget számára a hosszú távú célok meghatározására, a társadalmi fejlődés irányának távlatos megszabására. Az elmondottak után nem könnyű a középosztály fogalmának meghatározása, még nehezebb azoknak a fogalmi ismérveknek a megjelölése, amelyek érzékeltetik a mondandónk szempontjából fontos körülményeket. Kezdjük talán azokkal a támadásokkal, amelyekben a középosztályt az elmúlt években részesítették. Amikor a keresztény és nemzeti kormány megalakult, társadalmi bázist is keresett magának. Ekkor tett szert jelentőségre az a réteg, amelyik kellő intellektuális felkészültséggel rendelkezett, de nem fogadta el a kommunista társadalom eszmerendszerét, s most megnyílni látszott a lehetőség eme hagyományokon is nyugvó életfelfogás érvényre juttatására. Meg is indult a kíméletlen támadás, lejáratási törekvés e csekély létszámú, szétszórtan létező, intézményes összetartó kerettel nem rendelkező réteg ellen. Ők lettek a kliensek, a kirekesztők, a maradiak, és általában rájuk aggatták mindazt a gyanúsítást (korrupció, hataloméhség, hiányzó szakértelem), ami érdekes módon az éppen letűnt (csak ideiglenesen hallgató és háttérbe vonuló) kommunista elitet jellemezte. A megbolydult értékrendben mindez a ferdítés, rágalmazás nemcsak lehetségessé vált, de eredményesnek is bizonyult, amit az 1994-es választások igazolnak. A középosztály megjelöléséhez jelzők is tartoznak. A pejoratív megjelölés: úri középosztály. Jellegének hitelesebb meghatározása: nemzeti középosztály. Másutt kifejtett álláspontunk szerint a „történelmi középosztály” megjelölést célszerű alkalmazni. A „történelmi” megjelölés ipso facto magában foglalja a tradíció, a múlt respektálásának gondolatát. De a középosztály fogalmának meghatározásához, történelmi szerepének megértéséhez sem nélkülözhető a múlt vizsgálata. Ha meggondoljuk, hogy négy évtizeden át a társadalmi fejlődés messze jobban eltorzult, mint amilyen torzulásról még Bibó annak idején beszélhetett, akkor nyilvánvaló, hogy a középosztályt e század első felének és a megelőző egy-két évszázadnak a teljesítménye alapján kell vizsgálni. Az öncélú magyar fejlődést több tekintetben is zavarta a fejlettebb nyugati országok jelentős előnye, az utolérési késztetés és kényszer, ez azonban történelmünk első 5-6 évszázadában jó, hasznos eredményeket hozott. A török megjelenése és másfélszázados uralma, majd az azt követő Habsburg-alávetettség már súlyosabb következményekkel járt. S amikor a nemzeti gondolat a fejlődés központi meghatározójává válik, a félig független, félig katonai akciók utján megszerzett s ezáltal császári birtoknak tekintett országunk életében az a bizonyos középosztály válik a nemzeti fejlődés letéteményesévé. Akkor ez a középosztály a sok determináltság által korlátozott főúri és a feudalizmus által kikapcsolt alsóbb néposztályok között helyezkedett el. Beletartozott az a középnemesség, amelyik később—a XIX. század első felében—a reformkort beteljesítette, az a tisztviselői réteg, amelyik a központosító, németesítési, a hagyományokat megsemmisíteni akaró osztrák udvari törekvésekkel szemben őrizte a lángot és a nemzet érdekeit, az a honorácior réteg, amelyik az 1848-as forradalomban oly szép tanúságot tett magyar és haladó érzelmeiről. Ez a középosztály összetételében változott, létszámában—főleg a tisztviselői kar szélesedésével, jelentősége fokozódásával — bővült. De őrizte, vitte tovább azt a nemzeti jelleget, az egész társadalom érdekét szem előtt tartó eszmevilágot, amely minden felemelkedési lehetőséget megragadva tette és mondta a magáét. A két háború között ez a középosztály tette lehetővé a népi gondolat számára, hogy polgárjogot nyerjen Magyarországon, de ugyanez a középosztály segített abban, hogy a munkásmozgalom ésszerű törekvései bevonuljanak a nemzeti közgondolkodásba. A szovjet háborús győzelmet és megszállást követően a Moszkvából hazatért pretoriánus had ezt a középosztályt tekintette legnagyobb ellenségének: a polgárosodó parasztságot, a művelődő és a szélsőségektől elforduló szakmunkásságot, a városi és falusi értelmiségnek azt a részét, amely önzetlenül, folyton szélesedő bázison kívánta megteremteni a korszerű Magyarországot (a népművelés, a szakmai képzés, a kulturális kezdeményezések százféle módján), a polgári köröket, a vagyonosodás útjára lépő kispolgárságot és nemzeti polgárságot. A négy évtizedes kemény irtóhadjárat, a kitelepítések, elítélések, meghurcolások nem tudták megtömi ezt a milliós réteget. Ez lépett jogaiba — az elnyomás folytán elszenvedett művelődési, gazdasági hátrányaival — a szabad választásokat követően. Éppen mert ezer sebe még be sem hegedt, mert meg volt fosztva az országvezetés lehetőségétől, a kezdeti lépéseket akadozva, botladozva tette meg. Félelme még benne élt, ezért gyanakodva nézett körül az új helyzetben, elmulasztotta a hatalom megragadásának azon törvényszerű lépéseit, amelyeket bármelyik Lenin-brosúrából átvehetett volna, s végül az általa támogatott, részben belőle alakított politikai struktúra elszenvedte a múlt évi választási vereségét. Ez a középosztály s ennek a törekvése azonban a legmélyebb hullámvölgyben is másfél-kétmillió választót tudhatott maga mögött. A budai kerületekben a tavalyi két választáson a nemzeti és keresztény erők győzedelmeskedtek, vagy szerezték meg a szavazatok többségét. A pesti humor „Belbudai Háromszög”-nek keresztelte el e kerületeket. A megjelölés annyiban találó, hogy innen indulhat el sokféle megújulás és későbbi siker. Noha ebben a körzetben találjuk a régi rend számos képviselőjét — akik a privatizáció eredményeként a hajdan nekik juttatott lakásokat ma már tulajdonuknak is mondhatják—, de itt él az a szellemi elit is, amelyik átmentette ama bizonyos történelmi középosztály szellemi örökségét, öntudatát, s amelyik az elnyomás viszonyai között is kiküzdötte magának azt az anyagi bázist, amely az idejutását lehetővé tette. Ez a középosztály a hordozója a nemzet törekvéseinek, letéteményese a jövendőnek. A múltban a középosztály volt a minta, amihez a többség igazodott. Ma ez a mintává válás—a tökéletes közéleti, médiabeli kirekesztettségben — sokkal nehezebb, mint szerencsésebb korokban volt. A táborütés és megmaradás lehetősége is nyitott. Az azonban kötelessége minden hasonló gondolkodású magyarnak, hogy mindezt lássa, értse, s amikor cselekedni kell, tegyen róla, hogy a kicsinyes torzsalkodás helyébe az e gondolat jegyében születendő összefogás lépjen. American Express utazási szolgáltatások Magyarországon TRAVEL RELATED SERVICES An American Express company Repülőjegyek • Hitelkártya-szolgálat • Utazási csekkek • Pénzváltás • Városnéző utak • Ügyfélposta • • Szállodai szobafoglalás • • Express pénzátutalás (MoneyGram) • • Speciális szolgáltatások csoportoknak • • Találkozások, tárgyalások szervezése • Konferenciák • • Jutalomutak szervezése • AMERICAN EXPRESS MAGYARORSZÁG 1052 Budapest, Deák Ferenc u. 10. Telefon: 266-8671 Telefax: 267-2027 Telex: 22-2124 Az American Express kártyát több mint 3000 helyen fogadják el Magyarországon.
