Nyugati Magyarság, 1995 (13. évfolyam, 3-12. szám)

1995-07-01 / 7-8. szám

1995. július-augusztus Nyugati Magyarság — Hungarians of the West — Hongrois d'Occident 7. oldal Küzdelem az életért Ruszinok a múló időben Nevezték őket ruténeknek, kisoroszok­­nak, mgyaroroszoknak, kárpátukránok­nak — az 1910-es népszámlálás adatai szerint félmillónyian éltek hét magyaror­szági vármegyében: Ungban, Beregben, Ugocsában, Máramarosban, Zemplén­ben, Sárosban és Szepesben. Legkeletibb águkat, a főleg Máramarosban, a Tisza forrásvidékén, Rahó környékén élőket hu­­culoknak, a mai Kárpátalja középső részén lakókat bojkoknak, a legnyugatabbra (részben a jelenlegi Szlovákia területén) található ruszinokat lemákoknak vagy lenkeknek nevezik. Rákóczi gens fidelis­­simának, a leghűségesebb népnek minősí­tette őket — ezrével tódultak a fejedelem zászlai alá. A ruszinok mindig kín-keservvel, na­gyon nehezen, sok évszázados szegény­ségben éltek fával borított hegy-völgyek között alig megművelhető földjeiken — a magyarsággal együtt közel ezer esztende­je a Kárpátok koszorúja alatt. Nyaranta né­pes csapatokban szegődtek el részes ara­tóknak az Alföldre, igen sokuknak egész életében a legmagyarabb folyó, a Tisza biztosította a megélhetést: a kitermelt fát tutajon úsztatták le eladni Tokajig, Szol­nokig, sőt Szegedig és Óbecséig is. Évszá­zadokon át tömegesen látogatták a mária­­pócsi búcsút: Nagyboldogasszony napján külön, úgynevezett „orosz búcsút” is tar­tottak. Ez a hagyományos zarándoklat a ruszin népnyelv fordulatai közé is beke­rült: „Olyan ügyetlen, hogy még Pócsra sem talál el” — mondják az ügyefogyott, tehetetlen emberre. A magyar nyelvből vették át — többek között — a kocsi, ko­csis, hintó, hordó, fürt, törköly szavakat, ma is állatneveik legnagyobb része ma­gyar hangzású, illetve eredetű. Ez a nép valóban testvéri közösségben élt át velünk küzdelmeket és bukásokat, Trianont és visszacsatolást, szovjet hódí­tást és újjáéledő reményt. Amikor 1988— 89-ben a gorbacsovi glasznoszty és pe­resztrojka hatására elsőként Kárpátalja mozdult meg az elcsatolt területek közül, a ruszinok azonnal az éledni, szervezkedni, újjászületni kezdő magyarság mellé áll­tak. Mint a történelemben mindig is. Jelenleg mintegy 800-900 ezerre tehe­tő a ruszin nép lélekszáma Kárpátalján. A pontos számot illtően pedig azért vagyunk kénytelenek becslésekre hagyatkozni, mert a mai Ukrajnában a ruszinokat nem ismerik el önálló nemzetiségnek! „Régeb-_ ben oroszosítás folyt, most ukránosítás, nyílt asszimilációs kényszer zajlik” — mondja a ruszinok ma élő egyik legjelen­tősebb költője-írója, az ungvári Volodimir Fedinisinec. A szovjet időkben közel száz­ezer orosz és galíciai ukrán költözött be Kárpátaljára... „A galíciaiaknak más a mentalitásuk, a jellemük, és talán a céljaik is, mint a mi né­pünknek — mondja a ruszinok költője, akinek eddig 37 kötete jelent meg, s ma­gyar és szlovák fordításban is napvilágot láttak már művei. — Kárpátalján a kulcs­­pozíciókat a Galíciából betelepültek fog­lalják el, ők vezetik a közműveket, a szol­gáltató vállalatokat, övék a televízió, a rá­dió, az újságok, a könyvkiadók. A miein­ket meg kirúgják a munkahelyekről, ha nyíltan ruszinnak merik vallani magukat. Politikai érdekvédelmi szervezetünk, a Kárpátaljai Ruszinok Szövetsége igyek­szik mindent megtenni, amit csak tud, de a szörnyű anyagi gondok, az állandó szo­­rongattatás mellett lehetőségei ugyancsak szűkre szabottak. Ugyanez mondható el művelődési egyesületünkről, a Duhnovics Társaságról is.” Ma Kárpátalja legnépesebb őslakossá­gának, a ruszinoknak egyetlen, kéthetente megjelenő lapja van: a Podkarpatszka Rusz, „az egyedüli újság Kárpátalján, a­­mely a mszinok érdekeit tartja szem előtt”. Azok a legendák, melyek szerint az Ame­rikában élő ruszinok jelentős anyagi támo­gatást nyújtanak kárpátaljai véreiknek, nemcsak hogy hamisak, de csak a fájdal­mat növelik. Ma Kárpátalján a ruszinok azt mondják: míg Szlovákiában a kor­mány finanszírozza a ruszin nyelvű tan­könyvek és időszaki kiadványok megjele­nését, sőt, Magyarországon az egyetlen ruszin falu, Komlóska is részesül a külön­böző nemzetiségi szövetségeknek nyúj­tott állami támogatásból, addig Ukrajna semmiféle segítséget nem ad. A ruszinokat nemhogy nemzetnek, de még nemzeti kisebbségnek sem ismeri el az ukrán hivatalos álláspont. 1945—46- ban bezárták a visszacsatolás után létesí­tett vagy már azelőtt is meglévő ruszin is­kolákat, megszüntették lapjaikat, a ruszin nyelvű irodalom pedig egyszerűen zárolt anyag lett. Amikor pedig a Szovjetunió megszűnése után az önálló Ukrajna elfo­gadta azt a kisebbségi törvényt, amelyet nemzetközi mércével is(!) jónak tartanak —mármint a kárpátaljai magyarok, romá­nok és más nemzetiségek szempontjából — a ruszinokat egyszerűen kifelejtették belőle. Nincsenek. Nem léteznek... „Ezt a törvényt Budapesten is ismerik — fejtegeti Fedinisinec. — A magyarok szeretik hangoztatni, milyen jól megfé­rünk egymással itt közel ezer éve. Én a ma­gyarságot tekintem Kárpátalja igazi ősla­kosainak, így, ekként tisztelem őket és sokkal jobban testvéreimnek tekintem va­lamennyit, mint a szláv ukránokat vagy az oroszokat. Éppen ezért szeretném most is, újra nyomatékosan felhívni a mindenkori magyar kormány figyelmét arra, hogy nemzetközi szerződések, alapszerződések aláírásakor ne maradjon meg a szóvirá­goknál, hanem próbáljon meg kicsit mé­lyebben belemerülni bizonyos kérdések vizsglatába. És ugyan kérdezzen már rá, melyik a magyar mellett a másik őslakos nemzet Kárpátalján. Kérdezze meg veze­tőiket, mi a helyzet a ruszin testvérekkel, milyen gondjaik vannak, és mit tehetne Budapest az érdekükben... Ne feledkezze­nek meg ilyen könnyedén arról, hogy mi is a Kárpátok innenső oldalán élünk, a mi folyóink is Európa irányába folynak, s te­kintetünk nem a Kárpátokon túlra, hanem az ellenkező irányba, Európa, a Nyugat fe­lé fordul. Ne feledkezzenek meg rólunk; nem hiszem, hogy megérdemelnénk...” A Kárpátok innenső oldalán, alig há­rom kilométerre az ezeréves határtól — Uzsokon él Oleksza Kiscsak. 68 éves el­múlt, már nyugdíjas. AU a hegytetőn, az Uzsoki-hágón, mutatja, merre volt az egy­kori híres Árpád-vonal, amott az első vi­lágháború magyar és osztrák hősi halotta­inak szépen rendben tartott emlék-műve. „A magyar időkben, hej, az volt ajó világ! Talán eddig is tudomásuk volt arról, hogy a Kárpát-medence valószínűleg leg­nehezebb körülmények között élő nemzeti kisebbsége a kárpátaljai magyarság. Szo­ciális, egészségügyi, oktatási, kulturális ellátásuk gyakran még alapszinten sem biztosítható. A területen nincs gyógyszer, védőoltás, elegendő orvosi felszerelés (még hőmérő és vérnyomásmérő sincs), a lakosság egészségi állapota egyre rosz­­szabb, a közegészségügyi feltételek hiá­nyos volta miatt járványveszély fenyeget, az oktatási és kulturális intézmények tá­mogatottsága maholnap a működés fenn­tartásához sem elegendő. Az így kialakult súlyos helyzet nemcsak identitástudatá­nak elvesztésével, hanem létviszonyai tel­jes ellehetetlenülésével fenyegeti az ottani magyar közösséget. Ezért felhívással fordulunk a világ sze­rencsésebb feltételek között élő magyarsá­gához, hogy adományaival, segélyakciói­val járuljon hozzá a veszélyeztetett hely­zetbe került kárpátaljai honfitársaink szükségleteinek enyhítéséhez. Mindenek­előtt arra szeretnénk felhívni a figyelmü­ket, hogy ebben az esetben is a segítség célirányos, szervezett formái lehetnek a leghatékonyabbak. Javasoljuk tehát, hogy támogatásaikat az alábbi legfontosabb in­tézményekre fordítsák: Beregszászi Rendelőintézet.—Az új rendelő építése Beregszászban, Kárpátal­ja egyetlen magyar többségű városában 1995 tavaszára befejeződött, de az ukrán fél a kész épület felszerelését nem tudja vállalni. A felszereléshez szükséges be­rendezések és eszközök beszerzéséhez szükség van a segítségre. Kárpátaljai Magyar Alapítványi Főiskola.—A kárpátaljai magyar iskolák közel 30%-os pedagógushiányának eny­hítésére az 1994/95-ös tanévtől megkezd­te működését Beregszászban az első ma­gyar főiskola. A négy szakon—óvodape­dagógus, angol-földraj, angol-történelem és tanító —jelenleg 42 hallgató tanul. A tanítás távoktatás formájában történik a nyíregyházi Bessenyei György Tanárkép­­ző Főiskola tanárainak közreműködésé­vel, akik heti három alkalommal utaznak Beregszászba. A főiskola az 1994/95-ös tanévre 15 millió forint támogatást kapott Magyarországról, a következő tanévre e­­lőirányzott összeg 5,570.000 Ft. Ez az összeg azonban csak a működés költségeit fedezi, fejlesztésre, új szakok indítására nem elegendő. A munkácsi magyar iskola és óvoda ré­szére játszótér építését tervezi a Kárpát-Bár most lenne olyan...” Köd száll föl a hegyek közül, csend és béke van most itt, Magyarország néhai é­­szakkeleti határán. Oleksza Kiscsak szét­tárja akarját, mintha magához akarná ölel­ni a tájat, vagy tán egész Kárpátalját, ma­gyarok, ruszinok hazáját, de végül csak le­mondóan legyint... Az uzsoki kocsmában nincsenek túl sokan. A pult meUett, a falnál magasra hal­mozva a filmekből jól ismert, jellegzetes alakú orosz kenyerek. Két középkorú és egy fiatalabb férfi az egyik asztalnál. I- dénymunkások: mindenfelé, még Szlová­kiába is járnak építkezésekre dolgozni, ha akad munka, hosszú hónapokig távol van­nak családjuktól. Most éppen nem akad, a fiatal kivételével már hónapok óta munka nélkül vannak. „Nincs itt semmi, testvér. Semmi. Ez az Ukrajna elveszett...” Le­mondóan legyintenek, akár az öreg Kis­csak odafönn, az Uzsoki-hágó tetején. „A helyzetünk tragikus — összegez Fedinisinec.—Pedig ez a mi földünk... Ha nem kapunk valamilyen segítséget, kultú­ránk néhány évtized alatt elsorvad. Ukrá­nok leszünk! Egyetlen reménységünk van: a ruszin nép olyan fajta, amelyet nem egykönnyen lehet elpusztítani. Türelmes, békés nép a miénk, nem szeret tüntetni, zászlókkal az utcán rohangálni. De a szí­vós kitartást megszoktuk.” Esteledik. A magyarlakta sík vidékek felé közeledünk, sorra maradnak el mö­göttünk az aprócska ruszin falvak. Leg­többjük nevét máig magyarul mondják a leghűségesebb nép azon fiai és lányai is, akik nem beszélik nyelvünket, s akik, meglehet, sejtik: irtózatos múltunk után sokkal inkább közös a jelenünk is, mint gondolnánk. Domonkos László aljai Magyar Kulturális Szövetség. Erre a célra 2.500 USD lenne szükséges. A Beregszászi Járási Mozgáskorlá­tozottak Egyesületének életét könnyít­­hetné egy mikrobusz, továbbá 10 db elekt­romos üzemű rokkantkocsi. (Ara: 50 ezer Ft/db.) Nagyszőlősi F erences Misszió.—Az összeomlófélben lévő állami és szociális struktúra miatt az egyébként egyházi missziós feladattal megbízott ferences a­­tyák óriási erőfeszítéssel igyekeznek vala­melyest enyhíteni a lakosság szenvedése­in. Napi 60-70 adag ebédet biztosítanak a rászorultak egy részének, mintaszerű „pa­tikát” tartanak fenn, befejezés előtt áll egy korszerű szociális központ, és most egy kenyérsütőde létrehozásán fáradoznak. Tevékenységük nem korlátozódik Nagy­szőlősre, kisugárzik Técsőig, Aknaszlati­­náig. Mindezt gyakorlatilag két-három atya és pár novícius végzi. A betegeiken kívül gondjuk van az öregekre és a sokgyerme­kesekre, Legfontosabb segítség az élelmi­szer lenne, másodsorban gyógyszer, köt­szer, eldobható injekcióstű és fecskendő. Gyógyszerben lehetőleg „magyar gyárt­mányt” tudnának jól használni. Ügyüket jól képviseli a budapesti székehelyű „Kárpátaljai Ferences Misszió Alapít­vány”. (Címük: 1183 Budapest, Tű u. 2. Telefon: 290-7250.) A beregszászi egykori törvényszéki épületben a szovjet időkben műszergyár működött. Ennek megszűntével a város visszakapta a romos állapotban lévő épü­letet. — A felújítási tervek szerint a kb. 1500 négyzetméter alapterületű, három­­szintes épület a jövőben „Magyar Ház”­­ként, a kárpátaljai magyarság kulturális központjaként működne, helyt adva a já­rásban és a városban működő szervezetek­nek, a magyar könyvtárnak, a pedagógiai főiskolának stb. A város a felújítást azon­ban önerőből nem tudja fedezni. Beregszász városa 1995-ben emléke­zik meg alapítása900. évfordulójáról. Erre az alkalomra kiadványok megjelentetését, emlékérme, városkalauz és térkép, emlék­lap kiadását, zászló készíttetését tervezik a város magyar szervezetei, mintegy 1 mil­lió forint összköltséggel. Kérjük honfitársainkat, lehetőségeik­hez mérten járuljanak hozzá a fenti szük­ségletek kielégítéséhez. Bízva együttérzésükben és áldozat­­készségükben, üdvözlettel: Dr. Törzsök Erika elnökhelyettes FELHÍVÁS a kárpátaljai magyarság támogatására — HATÁRON TÚLI MAGYAROK HIVATALA — JÚLIUS Jakab hava: Nyárhó AUGUSZTUS Kisasszony hava: Nyárutó Ez a két hónap a termésérlelő nyár hava. „Sokat arattam a nyáron / ke­veset háltam az ágyon. / Hol erdőben, hol mezőben, / Hol a tarló közepében." Az aratás a mezei munka koronájaés jutalma. Olyankor valóban „látástól va­­kulásig” dolgozik a parasztember, s pihenőre is. mint a nóta mondja, csak a tarló közepéban dőlhet le. Sietni kell a munkával, hogy a forró napokon ki ne peregjen a kalászból a szem. Ebben az időszakban a napsütéses órák szá­ma elérheti a háromszázat is. Emberpróbáló munka az aratás, amikor egy esztendő munkájának az eredményét takarítják be, hogy életet jelentő kenyér kerülhessen a nemzet asztalára. Nem véletlen, hogy sok helyt ma is „életnek" nevezik a gabonát, s az sem, hogy a kévéket keresztbe rakják a tarlón, és a földi kenyeret a mennyei kenyérnek. Krisztusnak ajánlják fel. Az új búzából a katolikusok­nál ostya, a protestánsoknál pedig úrvacsorái kenyér készül. Időjósló nap a júliusi Sarlós Boldogasszony (2.). mert ha ekkor esik, akkor az esős idő Lőrinc napjáig is eltarthat, ami nagy aratási veszteséget ígér. A júliusi Margit (23.) viharral jár, a száraz Jakab (25.) hideg telet jelent, ellenben ha Ernő napján (31.) esik. akkor enyhe télre számíthatunk. Augusztus az esztendő legderültebb és második legmelegebb hónapja. Általában 18-a, tehát Ilona napja táján van a nyári forróságot megtörő idő­járási fordulat. E hónapnak jeles napja Nagyboldogasszony (15.), amely derült idejével jó gyümölcs- és szőlőtermést jósol. Ekkor gyűjtik a kotlós alá való tojást, és külön csépelik a vetni való búzát. Nekünk, magyaroknak, ki­emelkedő ünnepnapunk Szent István napja (20.), országalapító királyunk névnapja. Mindenütt ismerik az éneket: „Hol vagy, István király? / Téged magyar kíván, / Gyászos öltözetben / Te előtted sín'án". Ezt az ősi magyar dallamú éneket éneklik s emlékeznek arra. hogy „virágos kert vala egykor Pannónia". Történelmünk során sokszor letarolták ezt a virágos kertet. A Sopron megyei Felsőpakonyban az asszonyok és lányok feketébe öltözve mennek a templomba. A Szent Jobb vallásos tisztelete abból az ősi hiedelemből szár­mazik. hogy a király nemcsak uralkodója, de orvosa, papja, gyámolítója is népének, aki erős jobbjával elűzi a nemzet ártó szellemeit. Sok évtizedes és rengeteg fájdalmat gerjesztő szétszórattatásunkat a 89/ 90-es fordulat megszakította, és az első szabad választással kormányra ke­rült koalíció miniszterelnöke, Antall József közmegnyugvást keltő módon 15 millió magyar miniszterelnökének nevezvén magát, azt a reménységet keltette, hogy végre emberi módon rendeződik a nyugati magyarságnak a hazai közösségekhez való viszonya. Azaz jövendőt biztosítóan megvalósul­ni látszott, hogy az Illyés Gyula Koszorújának édesanyai tulajdonságokra emlékeztető „összemosolygás” és, Jiűség” nyelvén megszólalhatnak az újra találkozó magyarok. A 94-es választással hatalomra került utódpárti és SZDSZ-es liberális koalíció miniszterelnöke azzal a negatív székfoglaló kijelentésével, miszerint ő 10 millió magyar miniszterelnöke akar lenni, vörös ködfüggönyt vont a Borbándi Gyula által nagyon okosan írt „eufória végére”. Ismét nagyon időszerűvé lettek a régi találkozók rendezvényei, az Anyanyelvi Konferencia jól ismert találkozói. Sietni kell, mert lassan csak tolmács útján érthetünk szót. Ne feledjük el, hogy az idegenbe szétszóródott népet csak az anyanyelv tarthatja egybe. Egy new-yorki szálloda otthonta­­lanságában elhunyt Molnár Ferenc szavai jussanak eszünkbe: „Itt happy lehetsz, de boldog nem”. De ezt fejezi ki Márai Sándor 1950-ben Posillipo­­ban írt halotti beszéde is: „Emlékeink szétesnek, mint régi szövetek, / Össze tudod-e még rakni a Margitszigetet? ...a gyermekednek Toldit olvasod, és azt feleli: oké." A Tolditól az okéig tart az anyanyelvi elhalás állapota, mire a szóértés állapotából kialakul a „gasztronómiai magyarság" állapota. A hazai ételek ízében érezni meg az óhazában hagyott dédanya, nagyanya, az óhazai kert megkapó emlékét. Millenniumunkra emlékezve ne feledjük, hogy anyanyelvűnk dolgában a politikai hatalom nem kényeztetett el bennünket. Tanulságos emlékeztetni rá, hogy az 1844. november 12-én elfogadott II. törvénycikk tette államnyel­vvé a magyart, és ezzel hosszú vajúdás után levetette a „a deák holt nyelvnek, ennek a középkor szülte homályos századok megavult maradványának to­vább már nem viselhető jármát”. A bibliafordító Sylveszter János 1539-ben írt sorait idézem: „Meg nem foghatom, hogy lehet az, hogy számba sem vesz­­szük a sajátunkat, ha mindjárt kincsek is azok.” Pedig ő tudta, hogy micsoda kincsek, hiszen ő végezte el a magyar nyelv első tudományos rendszerezé­sét. Az ő alapgondolatát fogalmazta tovább Bessenyei György (1747— 1811): „Minden nemzet a maga nyelvén lett tudós, de idegenén sohasem." Ma is a nemzet alaptörvénye Széchenyi igéje: „Nyelvében él a nemzet". Hogy micsoda egyedül való kincsünk a nyelv, arra vonatkozóan álljon itt néhány idegen tudós szerző megállapítása: Az 1848-ben elhunyt híres olasz nyelvtudós, aki állítólag 58 nyelven beszélt, Mezzofanti olasz bíboros a görög és olasz nyelv mellett a legszebbnek a magyart tartotta, a francia Der­­ris az általa ismert nyelvek közül a legtisztábbnak és a legpontosabbnak a magyart nevezte meg. A bécsi filológus, Ebersberg így jellemezte nyelvün­ket: „Olyan ennek a nyelvnek a szerkezete, mintha nyelvészek gyülekezete alkotta volna, hogy meg legyen benne minden szabályosság, tömörség, össz­hang és világosság és emellett került volna minden közönségest, kiejtésbeli nehézséget, szabálytalanságot". Egy angol nyelvtudós abból kiindulva, hogy egy nyelv ősiségét legkivált az egytagú szavak mennyisége jelenti, nyelvünk szerkezetéről megállapítja, hogy „olyan időkre nyúlik vissza, amikor a legtöbb európai nyelv még nem is létezett”. Nagy nyereség, hogy Illyés Gyula verseimét kölcsönvéve, Koszorú cí­men 100 versből álló antológiát adott ki az Anyanyelvápolók Szövetsége talán az eljövendő anyanyelvi táborokra is gondolva, a magyar nyelv szép­ségét. gondolati gazdagságát és pontosságát szemléltetve. Ebben a kötetben többek között Ábrányi Emil (Magyar nyelv), Dsida Jenő (Psalmus Hunga­­ricus), Faludy György (Óda a magyar nyelvhez), Füst Milán (A magyarok­hoz) és Márai Sándor (Halotti beszéd) művei olvashatók. Itt olvastam Kosztolányi Költő című versében: „Most ezt vallom utolszor: csak a betű, csak a tinta, / nincs semmi más, csak a szó, mely elzeng, / és visszhangot ver az időben”. Kelemen Sándor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents