Nyugati Magyarság, 1995 (13. évfolyam, 3-12. szám)
1995-07-01 / 7-8. szám
8. oldal Nyugati Magyarság — Hungarians of the West — Hongrois d'Occident 1995. július-augusztus Szinyei Merse Pál emlékezete Szinyei Merse Pál az 1890-es években Viszonylag keveset tudunk azokról az emlékünnepségekröl, amelyeket Szinyei Merse Pál születésének százötvenedik, halálának hetvenötödik évfordulója alkalmából az idén tavasszal rendeztek Miskolcon, illetve a nagy festő egykori lakóhelyén, a Sáros megyei Jernyén (Jarovnice), ahol évtizedeken át alkotott, s ahol eltemették. Szinyei Merse Anna művészettörténészt, a festő dédunokáját először arról kérdeztük, hogy milyen előzmények vezettek ehhez az ünnepséghez. —Szinyei Merse Pál Trianon évében hunyta le a szemét, s az akkori események meggyorsították a halálát. Az előzményekhez tartozik, hogy a leszármazottak, rokonok, ismerősök sokat fáradoztak emlékének méltó megőrzéséért azon a szülőföldön, melyet ők maguk mindörökre elhagytak. A család kezdeményező szerepét azért tartom fontosnak, mert a mindenkori magyar politikai nómenklatúrák nehezen tudtak hivatalosan szót érteni a szlovákokkal. Nagybátyám, Szinyei Merse Félix, aki apámmal együtt Jernyén abban a házban nevelkedett, ahol dédapám élt, alkotott és meghalt, jól beszélt szlovákul. Folyamatosan bombázta leveleivel a csehszlovák nagykövetet, a szlovákok itteni kulturális képviseletét és a magyar művelődési minisztériumot. Igyekezett felhívni a figyelmüket arra, hogy a Felvidéken nyugvó legnagyobb magyaroknak legalább a sírját igyekezzenek méltóképpen rendben tartani. — Érkezett-e érdemi válasz? —A magyarok rendre továbbították a kérést a szlovákoknak, de ott elakadtak a dolgok, mígnem 1969-ben jött egy biztató levél a budapesti szlovák nagykövettől. Ebben az állt, hogy a szlovák külügyminisztérium megvizsgálta az emléktáblák állításának a lehetőségét, felvette a kapcsolatot a magyar művelődési minisztériummal, és a továbbiakban nem látja akadályát az elhelyezésnek. Ezután itt, a minisztérium képzőművészeti osztálya megfaragtatta Szinyei Merse Pál kétnyelvű, márvány emléktábláit, és 1990 elején átszállíttatta Sáros megyébe, az akkor még létező megyei tanács kulturális osztályára. Tavasszal kétnapos hivatalos látogatásra odautaztam. A jemyei polgármester nagyon készségesen fogadott. Megjegyzem, ott korábban is barátságosak voltak. Nem úgy Szinyeújfalun, dédapám szülőhelyén, ahol nem voltak hajlandók fogadni engem. — Vajon miért nem? —Azért, mert abban a faluban kifejezett magyarellenességet tapasztaltam. Arrafelé a Szinyei Mersék emléke egyébként eléggé elhalványult, hiszen a századforduló táján az ottani ház és a birtok a Ghillány-család tulajdonába ment át, és mint ilyen maradt a helyiek emlékezetében. Ezzel szemben a jemyei tanácselnökkel olyan jó volt a családunk kapcsolata, hogy az általunk küldött reprodukciókból a tanácsházán egy kis emlékszobát is berendeztek. Ma azt tervezik, hogy vagy a kastélyban, vagy dédapám kúriájában, ahol élt és alkotott, jelölnek ki e célra állandó helyet. — Volt-e valamilyen elképzelés a nagy festő jernyei sírjával kapcsolatban? — Jernyén készültek az idei különleges évfordulóra és a korhadó, hatalmas tölgyfakereszt helyett egy beton síremléket akartak készíttetni. Nagy örömömre szolgált, hogy sikerült megértetnem a polgármester úrral, miért van jelentősége a fakeresztnek. Dédapám annak idején maga választotta ki azt a tölgyfát, amelyből a kereszt készült. Édesapja, aki főispán volt, ugyancsak kiválasztotta a sírkeresztjéhez való tölgyet, és a két kereszt valamikor ott állt a családi sírkertben, egymással szemben. Idén azután óriási meglepetés ért minket. Jemye eleget tett minden kérésünknek, s betartotta valamennyi ígéretét. — Mit ígértek? — A kastély felújítását, a sír rendbehozatalát, az emléktábla felállítását, s méltó megemlékezést. Tavaly tavasszal, amikor az újjáalakult Szinyei Merse Pál Társaság emléktúrát szervezett erre a vidékre, a kastély renoválása már előrehaladott állapotban volt. — Az idei ünnepségről csak hellyel-közzel értesülhettünk. Hogyan zajlott? —Miskolc Város Akadémiai Bizottsága és a Herman Ottó Múzeum megbeszélte a művészeti és múzeumi körökkel, hogy miként Debrecen tette a Munkácsy-évforduló alkalmával, úgy Miskolc is hasonlóképpen szervezi és rendezi meg a Szinyei Merse-évfordulót. A Magyar Nemzeti Galéria szívesen engedte át a feladatot, mert rengeteg évfordulós kiállítást és ünnepséget vállalt magára az utóbbi években, ugyanakkor megadta a szükséges segítséget a rendezéshez. Az emlékülést az akadémiai székházban tartottuk, ahol az MTA művészettörténeti kutatócsoportjából két kolléga tartott előadást. Engem mint a Szinyei Merse-életmű feldolgozóját, a festő nemzetközi kapcsolatainak a kutatóját arra kértek fel, hogy erről a vonatkozásról beszéljek. Figyelemreméltó előadást tartott Végvári Lajos, aki szintén írt könyvet Szinyeiről. De nemcsak ezt szervezte meg Miskolc, hanem emellett egy kis kamarakiállítást is. Éppen ebben az évben több olyan jelentős kiállítást rendezhettünk, ahol szép számban szerepeltek és szerepelnek Szinyei Merse-alkotások, ilyen most éppen a hágai és a genfi, illetve a kollégáimmal közösen rendezett dijoni kiállítás. Szinyei Merse életével egybeeső korszakokról van szó. A Galériában alig maradt műve a falakon, éppen csak a Majális, a Pacsirta és a Lilaruhás nő, vagyis alegtöbb jelentős művetkölcsön kellett adnunk. Ezeken a kiállításokon a realista, a naturalista, a plein-air tendenciákat mutatjuk be, s óriási sikereket aratunk, viszont ez az oka annak, hogy Miskolcon nem rendezhettünk nagyobb kiállítást. Goda Gertrúd művészettörténésznek, a miskolci szervezőnek viszont sikerült elérnie, hogy a szinyeújfalui fiatal polgármester vezetésével megjelent a szülőfalu szlovák delegációja; végig figyelemmel kísérték az előadásokat és részt vettek a díszvacsorán is. —Milyen volta jernyei ünnepség? — Előtte Szinyeújfalun fogadtak minket szeretettel, s azután mentünk át Jemyére. Legnagyobb megdöbbenésünkre az ünnepségen a Magyar Képzőművészeti Főiskola nem képviseltette magát a felvételiztetések miatt. Végvári tanár úr, aki harminc éven keresztül a főiskola művészettörténeti tanszékének a professzora volt, szerencsére megmentette a helyzetet azzal, hogy a jemyei emlékkönyvet a főiskola nevében aláírta. Tette ezt annak a főiskolának a nevében, amelynek Szinyei Merse Pál tizenöt éven át, egészen a haláláig rektora volt. Sok művész jött el a Szinyei Társaság szervezésében. Természetesen ott voltunk a Nemzeti Galériától, de jöttek kollégák Debrecenből, Pécsről, Szombathelyről, Győrből, Kecskemétről, Kaposvárról és persze Miskolcról. Számomra különösen megható volt, hogy a Szinyei Merse Pál Gimnáziumot nyolcán is képviselték. Zuhogó esőben, sok helybéli tiszteletadása mellett helyeztük el koszorúinkat, virágjainkat a csodálatosan helyreállított sírnál. — Az ön számára mi volt e megemlékezés legfőbb tanulsága? — Az, hogy lentről kell kezdeményezni a szépet és a jót, és nem szabad odafigyelni arra, hogy odafent miként akarnak bennünket összeveszejteni. Bánó Attila I-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------1 MEGRENDELŐ SZELVÉNY ! ©! Kérjük a megrendelő szelvényt nyomtatott betűkkel kitölteni és kivágva — csekket mellékelve — címünkre beküldeni: NYUGATI MAGYARSÁG P.O.Box 125, Mt. Royal Stn., Montreal, QC H3P 3B9, CANADA NÉV:.................................................................................................... I CÍM:.................................................................................................... Megrendelés egy évre: Kanada: CA-$30; egyéb országok: US-$30 | TÁMOGATÁST KÖSZÖNETTEL FOGADUNK! \ I____________________________________________________________________________________I f -------------------------------------------------^ MANRÉZA KONFERENCIAKÖZPONT 2099 Dobogókő, Fény u. 1. Tel.: 26-347-681; fax: 26-347-633 A MANRÉZA Lelkigyakorlatos és Konferenciaközpont a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya, vagyis a jezsuita rend egyik intézménye. 1993. júnuis 1-e óta működik Dobogókőn. A két, egymáshoz közel fekvő, összesen öthektáros területen négy épület található. Ezekből kettő elsősorban (egyházi és nem egyházi) konferenciacélokat szolgál, alkalmi vendéglátást és üdülést tesz lehetővé, illetve a harminc dolgozó közül néhánynak szállást ad. A másik két épület elsősorban lelkigyakorlatos és belső rendi célokat szolgál, egyházi továbbképzéseknek ad helyet. A rendházban állandó, zárt meditációs kápolna működik, vasárnaponként délelőtt tíz órakor nyilvános szentmisére várva a kirándulókat, a közelről-távolról Dobogókőre érkezőket. A Manréza céljai közé tartozik még egyéb oktatási, szociális és kiadói tevékenység is. Az 1991 ■ évi XXXII-es törvény a volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről tette lehetővé, hogy a jezsuita rend az 1950-ben államosított régi Manréza nevű ingatlanáért cserébe 1993. június 1-én megkapja a dobogókői volt pártüdülő, kormányőrség és Kádár-villa épületegyüttest, mely értékben ugyan nem éri el az elbitorolt korábbi jezsuita lelkigyakorlatos és rendi központot, de a szerzetesrend vállalt feladatainak ellátására alkalmas. A régi Manréza a két világháború között épült Budapest peremén, Zugligetben, országos adakozásból, külföldi segélyekből és kölcsönökből. Működése évei alatt többek között a magyar katolikus férfitársadalom számára vált fogalommá a belső megerősödés, a megújulás, az élet értelmes és hívő rendezésének helyeként. A név másokat a falu-manréza mozgalomra emlékeztet, ami a szegény és nincstelen rétegek tanítását, felemelését szolgáló KÁLÓT 1946-os betiltása után két évig még létezett, ápolva a KÁLÓT lelkiségét. Maga a szó része lett a magyar nyelvnek, olyanok is használják minden vallási tartalom nélkül, akik a szó eredetéről talán nem is tudnak, például „manrézáztak”, „manrézába vonultak” az elmúlt évtizedekben a belügyi és pártmunkások, ha valamit egy elzárt helyen akartak megbeszélni, átgondolni. Ma — a megváltozott világnak megfelelően — a managerek, a nagyobb cégek belső emberei tesznek hasonlóképpen, ha ki akarják értékelni az üzletmenetet, vagy egyéb fontos üzleti döntés előtt állnak. A névadó Manresa nevű, spanyolországi település azáltal lett ismertté sokfelé, ahol jezsuiták az elmúlt négyszázötven évben megfordultak, hogy a rendalapító Loyolai Szent Ignác 1522—23-ban egy esztendőt töltött ott elvonultan, sok-sok meditációval. Alapvető felismerésekre, belső meglátásokra jutott ezen idő alatt, megváltozott egész élete, manresai tartózkodásának lett a következménye lelkigyakorlatos mozgalma és a jezsuita rend megalapítása. A magyar jezsuita rendtartomány személyi és tárgyi feltételeinek újjászervezésében, az ország belső megújulását segítő feladatában fontos szerepe van az új Manrézának. Sajgó Szabolcs igazgató ^---- -......... ......... -j Hóolvadás (1884,1895)
