Nyugati Magyarság, 1995 (13. évfolyam, 3-12. szám)

1995-04-01 / 4. szám

6. oldal

Nyugati Magyarság — Hungarians of the West — Hongrois d'Occident

1995. április

BORBÁNDI GYULA:

A Szabad Európa Rádió a harmadik kosárban

— Helsinki után —

Húsz évvel ezelőtt volt a helsinki konferencia, amely után felgyorsultak a kelet-közép-európai társadalmi változások. A szerző a Szabad Európa Rádiónak e folyamat kezdeti szakaszában vállalt szerepével foglalkozik az alábbi írásban, amely részlet az Európa Kiadónál megjelenendő „Magyarok az Angol Kertben’* című könyvének egy fejezetéből.

Az 1975. július 30-án Helsinkiben az Európai Biztonsági és E- gyüttműködési Értekezleten 35 kormány által aláírt ajánlások a Szabad Európa Rádió szempontjából egy létfontosságú passzust tartalmaztak. Ebben az aláíró országok tudomásul vették, hogy az információknak rádió útján történő terjesztése kibővült és remélik, hogy e folyamat a népek közötti kölcsönös megértés érdekében folytatódni fog. Ebből azt a következtetést lehetett levonni, hogy az aláíró kelet- és közép-európai kommunista országok felhagynak majd a nyugati rádióadások zavarásával. A román és a magyar kormány egy évtizeddel előbb megszüntette a SZER zavarását, de a többiek továbbra is zavarták.1'

A SZER nemzetiségi munkatársai körében többen kételyekkel fogadták a helsinki megállapodást, nem bíztak abban, hogy a varsói tömb kormányai be is tartják. A kelet-közép-európai politikai emigránsok jelentős részével együtt hajlottak arra, hogy a helsinki műben csak a szovjet biztonsági érdekek kielégítését lássák és nem a szabad társadalmak előtt megnyíló lehetőségeket, a többi között az emberi jogok védelmének és az eszmék, valamint vélemények szabad áramlásának esélyét. Ezt már az előkészítő tárgyalások során a sajtó„harmadik kosárnak nevezte. A SZER irányítói azonban az aggályok ellenére is bizakodók voltak és komoly lehetőségeket láttak a helsinki folyamatban való hatékony közreműködésre. A finn fővárosban elfogadott ajánlások biztos alapot és kiindulópontot kínáltak az emberi jogok érvényesülésének ellenőrzésére és a tájékozódás szabadságának előmozdítására. A Rádió tehát olyan feladatokhoz jutott, amelyek beleillettek céljaiba és új impulzusokat adhattak vállalt munkájának. A Magyar Osztály méltán érezte, hogy letörölvén magáról a propagandarádió és hidegháborús központ rákent hamis képét, olyan vállalkozásban vehet részt, amelyet a művelt és szabad kontinens vív a helsinki szellemnek nevezett új európai szóértés sikeréért, a megállapodások valósággá válásáért.

Ha nem lehetett is messzemenő következtetéseket belőle levonni, a Szabad Európa és Szabadság Rádió körüli javuló légkört mutatta, hogy a finn fővárosba Ford elnök kíséretében utazó újságírók között volt a Washingtonban dolgozó Russell Hill, valamint hogy a SZER — amerikai —munkatársai Jugoszláviából és Lengyelországból is tudósíthattak már. Romániában 1964 óta több ízben kapott fontos eseményeknél akkreditációt SZER-tudósító.27

A magyar kommentárok túlnyomó többségükben pozitívak voltak a Helsinki kínálta lehetőségek megítélésében, mégha a Rádiónak el kellett is viselnie a magyar emigráció némely hangadó tagjának és sajtóorgánumának éles kritikáját. A müncheni Nemzetőr például azt írta a SZER-ről, hogy „politikáját gyáván behódolok irányítják” és „az amerikaiak a saját javukra használják, bizonyítva a szovjetnek, hogy lám, mi nem vagyunk olyanok, mint régen, bár tudnánk lenni, de mi itt is bizonyítjuk, hogy a détente szellemében dolgozunk. Ez a szellem nemcsak a magyar rádió politikai programját sorvasztja el, de ez vezet a Helsinki Deklaráció életbe vágó kérdéséhez, hogy miért vesztett a Nyugat Helsinkiben.”3'

A magyar szerkesztőség túlnyomó többsége nem vallott ilyen nézeteket. Úgy vélte, hogy nemcsak az idő parancsa, de az ésszerűség is azt diktálja, hogy az adott körülmények között azzal szolgál legjobban nemzeti érdekeket, ha egy nyitott és pluralista hazai rádióállomás szerepét igyekszik betölteni, másfelől a hangsúlyt a tájékoztatásra helyezi, kitöltve azt az űrt, amelyet a kommunista sajtópolitika a belső ügyek és a szocialista tábor eseményei tekintetében teremt. Ezt a SZER, úgy látszik, oly sikeresen végezte, hogy Kádár János és társai nem is nagyon gondoltak a tájékoztatási helyzet megváltoztatására. A külvilágban való informálódásra elégségesnek vélték, amit a lakosság a SZER-től kap. A rendszer külföldi szócsövének tekintett Boldizsár Iván író azt mondta egyszer e munka szerzőjének, hogy a hazai illetékesek szerint „a SZER a magyar tájékoztatási rendszer része”. Valóban, ha valaki a belső és a kívülről jött tájékoztatást összeadta, információigénye kielégítettnek látszhatott. Nem kétséges viszont, hogy a magyar hallgatók a SZER-től nemcsak információkat kaptak, de eligazítást abban is, hogy ez információkból a valóságnak milyen képe bontakozik ki.

Egy amerikai előadásában David Abshire, a SZER-t felügyelő Nemzetközi Rádiózási Hivatal elnöke kijelentette, hogy az EBEÉ-t kísérő remények az emberi jogok és az információk szabad áramlása tekintetében az elmúlt tizenhat hónap alatt nem teljesültek és bizonyos csalódás jelentkezett* James Brown, a müncheni kutatóosztály vezetője 1977 tavaszán úgy látta, hogy a helsinki egyezmény a kelet-európai bizonytalanság jelképe, jóllehet nem volt okozója. Sokkal inkább abból eredt, hogy a Szovjetunió hogyan gyakorolta hegemóniáját Kelet-Európa felett. Szerinte a helsinki ajánlások megvalósításában Kelet-Közép-Európában Magyarország halad a élen.5'

1976. február közepén Münchenben járt a Magyar Televízió egy forgatócsoportja — Radványi Dezső szerkesztővel — és felkereste a SZER Magyar Osztálya igazgatóját, Szabados Józsefet, interjút kérve tőle. A budapesti tévések más német városokban is jártak és készülő riportjuk a magyar-német kapcsolatokkal foglalkozott. Szabadostól 3-4 percet kértek e műsor részére, jóllehet a látogatást megelőző telefonbeszélgetésben még „Európa Helsinki után” lett volna a téma. Szabados közölte, hogy szívesen nyilatkoznék az amerikai-magyar kapcsolatokkal, a Helsinki utáni helyzettel vagy az eszmék szabad áramlásával öszszefüggésben, de nem látja értelmét és hasznát, hogy a magyar-német kapcsolatokhoz szóljon hozzá. Radványi azzal az ötlettel állt elő, hogy a Magyar TV és a SZER Magyar Osztálya esetleg kölcsönösségi alapon szólaltathatná meg a két intézmény vezetőit, de hozzátette, hogy egyszerű szerkesztőként ennek megbeszélésébe nem bocsájtkozhatik, csak felettesei megbízásának tehet eleget azzal, hogy a magyar-német kapcsolatokról kérdezi meg Szabados Józsefet. Az interjúból nem lett semmi. A pestiek és Szabados, valamint a beszélgetésen jelen lévő Boksányi Nándor azzal váltak el, hogy esetleg később sor kerülhet a probléma eldöntésére*

Ez év tavaszán — noha a SZER/SZR elnöke, Sig Mickelson 1975 decemberében még azt mondta, nem időszerű többé — ismét téma lett a Münchenből való elköltözés vagy legalábbis bizonyos osztályok áttelepítése az Egyesült Államokba. Sokan emlegették, hogy pénzt lehetne megtakarítani vele. A politikai megfontolások háttérbe szorultak. A

Magyar Osztály áprilisban felszólítást kapott, készítsen tervet — pontos költségszámításokkal — arra az esetre, ha az egész rádió települne át. A Magyar Osztályból — ez írás szerzőjével mint vezetővel — 15 munkatárs maradt volna Münchenben. A többi nemzetiségi részleget még kisebbre tervezték (3-13 fővel). A kis szerkesztőségi egységeken kívül Európában maradt volna a kutató- és a rádió-lehallgató osztály. Az anyagok bérelt műholdak segítségével közlekedtek volna Amerika és Európaközött. Ez volt az 1. sz. változat („Option 1.”). Május közepén újabb tervet kellett készíteni. Ez arra az esetre vonatkozott, ha nem az egész rádió, hanem csak bizonyos részlegek hagynák el Münchent. E 2. sz. változat („Option 2.”) alapján az akkor 71 magyar munkatársból 60 maradt volna Európában és—Feketekúty Lászlóval mint főnökkel — 11 ment volna Amerikába. Voltak még más elképzelések is, de a legtöbbről alapos számítások után kiderült, hogy csak lényegtelen megtakarításokhoz vezetnek. A magyaroknál alig változtak volna az évi 1.6 millió dolláros személyi és dologi kiadások. A valamivel 3 milliónál többre becsült évi megtakarítások érdekében 14.2 millió egyszeri személyi és költözési költséget kellett volna vállalni.

Ugyanakkor Németországban kielégítő volt a vállalat helyzete. Az új adótornyok építésére vonatkozó terveket a német hatóságok azonnal jóváhagyták. Mind Mickelson, mind az új SZER-igazgató, Albert Hemsing elégedett volt bonni tárgyalásaival. Az előbbinek kormányhivatalokban azt mondták, hogy a Rádiót az amerikaiak jelenléte szerves részének tekintik és ha eltávoznék, abban a közvélemény az amerikai visszavonulás jelét látná. E vélemény csökkentette a távozási szándékot. Viszont július elején az amerikai sajtó szellőztetni kezdte az Országos Számvevőszék tanulmányát, amely szerint évi 3.3 millió dollárt lehetne megtakarítani, ha a vállalat tevékenységének nagy részét Münchenből áthelyezné az Egyesült Államokba. Ennél nagyobb visszhangja támadt azonban a felmérés egy másik fejezetének, amelyben a számvevőszéki tisztviselők a müncheni fizetéseket sokallták. Ezek szerintük — különösen az amerikai vezetőké — messze túlszárnyalták az amerikai kormányzati fizetéseket. Kifogásolták a szolgálati lakások intézményét is, amely a megszállási időkből mentődött át a hetvenes évekbe. Végül megemlítették, hogy a munkavállalóknak kedvező német megszorító törvények következtében is a nemzetiségi osztályok elöregedtek és nehézzé vált a fiatalítás. Példaként a lengyel osztályt hozták fel, ahol az átlagos életkor 57 év és egy országba sugároznak műsort, ahol a lakosság közepes életkora 26 év.7'

Ebben az időben kaptak választ a magyarok arra a kérdésre, hogy mivel magyarázhatók a nemzetiségi osztályok kezelésében mutatkozó eltérések, némelyik előnyben részesítése mások hátrányára. Ez a megfigyelések szerint a költségvetésben és az adótornyok beosztásában is szerepet játszhatott. A magyar műsor olykor gyengébb erővel került levegőre, mint más nyelvű műsor. Szabados József 1976 tavaszi értesülése szerint létezett egy nyelvi elsőbbségi lista (Language priority), amelyen az osztályok sorrendje az ország nagysága, fontossága, a műsor minősége, a hallgatottság és a zavarás mértéke, a nemzetközi helyzet szerint alakul ki. E listában az említett időben Lengyelország állt az élen 10 ponttal, követte Románia 9, Magyarország 7, Csehszlovákia 7/ 6 ponttal.* Ez meglepetést annyiban okozhatott, hogy a magyarok benyomásai szerint mintha a lengyelek után a csehszlovák osztály élvezte volna a legnagyobb figyelmet és legelőzékenyebb kezelést az amerikai vezetőség részéről. Az elsőbbségi lista — legalábbis 1976-ban — ezt cáfolni látszott.

Ugyancsak 1976 nyarán fejezte be munkáját a Gallicus néven szereplő Mikes Imre, aki nyugdíjazása után külső munkatársként heti kétszeri, majd egyszeri adással folytatta műsorát, a Reflektort. Végső távozása azért történt, mert egy idő óta mind többször került ellentétbe a vezetőség által kiadott irányelvekkel és utasításokkal. Abban az igyekezetben,hogy a rádió lehetőleg egységes hangon szólaljon meg, mind kevesebb megértés és türelem mutatkozott az egyéni hangot és megközelítést használó munkatársakkal szemben. A műsorellenőrző osztály gyakran jelentette az irányelvektől való eltérést és Szabadosnak többször kellett figyelmeztetnie Mikest az igazgatóság részéről jelentkező észrevételekre. Ezt megunván, a Reflektor elindítója és két és fél évtizeden át mint a legnépszerűbb műsorok egyikét életben tartó Mikes Imre búcsút mondott. Hasonlóan Márai Sándorhoz, aki 1968-ban ugyancsak a hivatalos utasításoktól eltérő tartalmú és hangvételű írásainak kedvezőtlen amerikai fogadtatása miatt szüntette meg a vasárnapi leveleket. Az utolsó Reflektorban működésére visszapillantva Mikes ezt mondta: ,JEz utolsó alkalommal históriai vetületben visszatekintve negyedszázados szellemi mimagamra, mérhetetlen sok elégedetlenség és önvád tölt ugyan el, de erkölcsi és eszmei gyötrődések nem fojtogatnak egyáltalán. Sokat tettem ugyan fogyatékosán és még többet rosszul, de bárhogyan is, mindig és mindenképpen lelkiismeretem parancsai szerint cselekedtem. Amiből aztán önként adódik, hogy most, amikor úgy határoztam, hogy negyedszázad után leteszem a tollat és búcsút veszek azoktól, akik netán figyelemre méltattak, elhallgatásommal ugyanama lelkiismeretnek engedelmeskedem, mely utamat mutatta eddig és mutatni fogja még hátralevő éveimre.”9' Mikes Imre néhány évig még Münchenben élt, majd a Hawaii-szigetekre költözött és ott fejezte be életét 1990-ben, röviddel kilencvenedik születésnapja után.

Mikes Imre elhallgatása időben egybeesett a felügyeleti szerv által kiadott új dokumentum megfogalmazásával, amely a SZER/SZR küldetésének fő elemeit foglalta össze, immár a helsinki folyamat és a kelet-közép-európai olvadás jegyében. Ebben a többi között szó volt arról, hogy az információk és eszmék szabad cseréje olyan változásokhoz vezethet a szovjet orbitusban, amelyek előmozdíthatják a nemzetközi megértést. Újból említést kaptak azok a kívánalmak, amelyek figyelembevétele segítheti a szakszerű, tárgyilagos és elfogulatlan hírszolgálatot, valamint kommentálást. A ,Jdildetés”-ről szóló 1976 szeptemberében megjelent irat megszövegezői szerint a kiegyensúlyozott közlés sokkal jobb tájékozottságot kínál, mint az események előadásának bármilyen egyéni vagy hivatalos változata. Hangsúlyozták, hogy a SZER és SZR nem azonosíthatja magát semmilyen ellenzéki csoporttal vagy csoportokkal, politikai pártokkal és szervezetekkel, működjenek azok akár a célországok határain belül, akár azokon kívül. Nem lehet hirdetője semmilyen politikai, gazdasági vagy egyházi hitvallásnak. Elkötelezettje viszont az emberi jogok tiszteletének és a demokrácia elveinek, beleértve a véleményszabadságot, a törvény uralmát és a hátrányos faji, nembeli, vallási vagy nemzeti megkülönböztetés tagadását. U- gyancsak híve az emberek, a javak és az eszmék szabad forgalmának, a nemzetközi konfliktusok tárgyalások útján történő békés rendezésének.10' Ezt az alapvetést a két rádió működésének új .kartája”-ként kiÁldozatos magyar élet

Mintha egy új szárszói konferenciára gyűlt volna össze a magyar irodalom, a magyar szellem önkéntes népképviselete. Nagyjából ugyanazok, akik két évvel ezelőtt a Balaton-partján ismételték meg az 1943-as történelmi találkozót. A Magyar Testnevelési Egyetem aulája zsúfolásig telt, pedig alig volt hírverés, a meghívó lélektől lélekig szállt. És a hívó szóra sokan válaszoltak. A sereget nem téphette meg sem kudarc, sem mellőzés, sem gúny, ami manapság a magyart Magyarországon bármikor érheti. Nem hangzottak el harsány jelszavak, annál mélyebb és őszintébb volt az ünneplés. Egy gondolat csillaga fénylett a sokaság fölött: miként lehetne eredményesebben szolgálni a népet-nemzetet, túl a széthúzó érdekeken és néha az álmok, vágyak ellenében.

Egy politikus, az immár képviselői mandátum nélkül maradt debreceni professzor, aki a nemzet egészének erkölcsi mandátumát érezheti a magáénak, Pozsgay Imre tréfásan így jellemezte ezt a lelkiállapotot: „A Püski-házaspár hatvanesztendős közös küzdelme, ez a gyémántlakodalom bizonyság arra, hogy a magyarok szövetségben is élhetnek egymással. Két magyar szövetsége ez a példás házasság.”

Hatvan esztendeje kelt egybe Püski Sándor és Zoltán Ilona. Immáron, de a baráti kör számára már a kezdetektől Sándor bácsi és Ilus néni. Az út, amit együtt bejártak — történelmi és sorsszerű. Kellett egy békési falusi fiatalember, aki a két háború közötti időkben fórumot teremt a népi irodalomnak. Hallatlan erőfeszítéssel és felbecsülhetetlen munkával az egyetemi jegyzetsokszorosító műhelyből kinőtt a Szerb utcai könyvesbolt, a Magyar Élet könyvkiadó. Ott jelent meg a népi irodalomlegtöbb műve. A „Püski” fogalom lett, a népiélniakarás, a nemzeti felelősség műhelye.

Nyilvánvaló, hogy röpködtek körülötte a mérgezett nyilak. Már a harmincas évek végétől, aztán az 1943-as szárzói konferenciától — amely szintén a Püski-házaspár sajátságos alkotása volt —, majd a Rákosi-korszakban. Akkor már rendőrök jöttek—börtön és emigráció következett. Püski Sándor majdnem hatvanesztendős, amikor új életet kezd New Yorkban. Könyvesbolt, könyvkiadás. A népi irodalom amerikai nagykövete. És az elszakított magyar kisebbségeké. Viszi a könyveket, hívja az írókat, előadó körutakat szervez, pedig már rég nyugdíjas korba ért. Nem vette észre. Úgy jött haza, Budapestre, mint aki harmadszor is képes mindent újrakezdeni. És megint könyvek, „Püski”-kiadványok, fontos munkák. Kicsiny könyvesbolt a Krisztina körúton, nagy reménységek hajléka.

Sorra léptek az ünnepelt házaspár elé Csoóri Sándor, Farkas Árpád, Tornai József költők, Kosa Ferenc filmrendező, Gombos Gyula író, Csurka István, Duray Miklós politikusok, legszebb műsorszámaikat hozták el a művészek, énekesek, Balogh Emesétől Faragó Laurán át Püski Istvánnéig, meg persze a mindenütt jelen lévő Tompa László.

Úgy volt a magyar népi kultúra ünnepe ez a gyémántlakodalom, hogy az egész magyarságnak összefogást üzent. A köszöntők is, a Medvigy Endre kiváló rendezésében fellépő művészek és a közönség, a csarnokban szorongó ezrek. Nem megosztani, hanem összefogni minden építő erőt. A magyar történelemben mindig voltak válságos pillanatok, mikor nemzedékek sorsa dőlt el. Vajon nem a történelem irányát jeleztee a szárszói tanácskozás 1943-ban?

Beke György

nyomtatták az egymást követő évi jelentésekben.

Ugyancsak jelentősek voltak az iménti szellemében fogant, 1976. végi irányelvek, amelyekben bővebb kifejtést kaptak az intézmény feladatai, céljai és módszerei. Ezeket Sig Mickelson irányításával a SZER/ SZR műsorpolitikai felelősei állították össze. Kifejtették, hogy a két rádió a nézetek sokféleségének fóruma. A Rádió nem ajánlhat semmilyen belső megoldást vagy végső következtetést. Ügyelni kell a hírek pontosságára és szabatosságára.117

Az új amerikai műsorpolitikai elvek a nyugati magyar emigrációban vegyes visszhangot váltottak ki. Sokan kifogásolták a Kádár-rendszerrel szemben tanúsított „puha” magatartást és hiányolták az éles hangot. Magyarországon is voltak hallgatók, akik a tárgyilagosság és akiegyensúlyozottság helyett szívesebben vették volna az „odamondogatást” a kommunistáknak. A Magyar Osztályhoz érkezett levelek íróinak egy része méltányolta a realista szemléletet és a szenvedélyektől, indulatoktól mentes hangot, de legalább ugyanannyian,.keményebb” fellépést és a Kádár-rendszer ellen meg nem alkuvó kiállást sürgettek. A reális helyzetmegítélésnek és a tények kendőzetlen feltárásának jóval kevesebb híve volt, mint annak a hallgatói szemléletnek, hogy a SZER adjon biztatást, rajzoljon a nép elé szép jövőt, élessze a reményt, hogy minden jóra fordul. Úgy tetszett, hogy e Rádió létét éppen a bizakodás és a remény ébrentartása indokolta. Ha történetesen bekövetkezett volna a Rádió megszüntetése — ami a hetvenes években nem volt kizárt és a müncheni munkatársakat is sokáig bizonytalanságban tartotta —, ezt hazai hallgatósága mint reményeire mért súlyos csapást élte volna át.

JEGYZETEK

1. BIB, Second Annual Report 1975, Washington, Oct. 30, 1975. 1.1.

2. Uo. 18. 1.

3. Nemzetőr, 1975. december.

4. RFE, Washington, Nov. 16,1976.

5. RFE, Washington, May 9, 1977.

6. Szabados József írásos jelentése Richard Cook üv. igazgatónak, 1976. febr. 16. Másolat a szerző birtokában.

7. New York Times, July 2, 1976; Washington Star, July 1, 1976.

8. Szabados József személyes közlése, 1976. ápr. 1.

9. Reflektor, 1976. aug. 10. Nyomtatásban M.I. Reflektor c. könyvében.

10. BIB, The Mission of Radio Free Europe and Radio Liberty broadcasts, Washington, Sept. 24,1976.

11. RFEIRL Program Policy Guidelines, Washington, Dec. 1,1976.