Nyugati Magyarság, 1994 (12. évfolyam, 2-5. szám)

1994-05-01 / 5. szám

S. oldal Nyugati Magyarság — Hungarians of the West — Hongrois d'Occident 1994. május Ha ez a feje, akkor min ül? Farizeusi mesterlépés A választások közeledtével a baloldaliak ko­rábbi pökhendi, arrogáns stílusa mintha mér­séklődött volna. Úgy látszik, rájöttek ők is, hogy az a viselkedés, amely Konrád Györgyre, Lan­­deszmannra és társaikra oly jellemző, inkább el­idegeníti, mintsem vonzza azokat a félreveze­tett magyarokat, akik a múlt választáson még rá­juk szavaztak. Mert mivel is ugratták be a hiszékeny népet és a jóhiszemű fideszes nagymamákat négy év­vel ezelőtt? Azzal, hogy a legharsányabban ü­­völtöztek a régi rendszer kiszolgálói ellen, kö­vetelték a bűnösök megbüntetését, a kommu­nisták agyagba döngölését, egyszóval a rend­szerváltozást. És mit csináltak az utóbbi négy évben? Ke­resztbe tettek a törvényes politikai hatalomnak lépten-nyomon. Árpi bácsival összejátszva megakadályozták az annyira kívánatos nagyta­karítást, a bűnösök felkutatását és megbünteté­sét, a kommunista káderek szélnek eresztését, a földek visszaadását jogos tulajdonosaiknak. S még van képük szádeszeséknek választási plakátjaikon a „szívvel, ésszel, tisztességgel” feliratot fitogtatni a három jómadár (Kuncze, Pető, Fodor) fényképe mellett. Ami a szívet il­leti, az anatómiailag elképzelhető; az ész tekin­tetében már az a véleményem, ha van is abból valami nekik, azt rosszra használják, tehát jobb lenne, ha nem is volna; ami pedig a tisztességet illeti, hát ez a világ legnagyobb hazugsága. Kiknek a birtokába kerültek bagóért a rózsa­dombi villák, kik száguldoznak drága nyugati autókkal, kik az elprivatizált gyárak tulajdono­sai? Kik ülnek a bankokban, a gazdaság vezető pozícióiban, kik teszik állástalanná a dolgozók százezreit a tobzódó őskapitalista eszközökkel? Ezek mernek még beszélni a tisztességről? Ha már a baloldaliakról van szó: Thürmer Gyula kommunista pártját ugyan nem ajánla­nám az ország irányítására, de el kell ismerni, hogy van egy nagy erényük a többivel szemben: egyedül ők nem hazudnak! Érzik is az SZDSZ-es berkekben, hogy nem úgy megy minden, mint ahogyan szeretnék, s most ők, akik az elmúlt négy esztendőben fog­gal-körömmel ellenezték a vallásoktatás beve­zetését és az egyházi intézmények visszaadását, hirtelen egy szerzetes gimnáziumban végzett vezetővel állnak elő. Ez aztán a farizeusi mes­terlépés! Az SZDSZ választási hírverésében most Kuncze került a fő helyre, s ártatlan kisgyerme­kekkel mondatják el a televíziós képernyőn, hogy milyen mosolygós, jóképű, és hogy majd­nem 190 cm magas. Ha csak ennyit tud egy párt felhozni miniszterelnök-jelöltje alkalmasságá­nak bizonyítására, akkor ott már nagy bajok vannak. De feltételezve, hogy afenti tulajdonsá­gok lényeges ismérvei a politikai alkalmasság­nak, akkor ugyan milyen alapon került fel Gadó György a képviselő-jelöltjeik listájára? Ettől teljesen függetlenül jut eszembe egy régi plakát, amelyen „népünk nagy vezére”, Rákosi Mátyás mellképe díszelgett a koponyá­jára utólagosan ráfirkantott kiegészítő szöveg­gel: „Ha ez a feje, akkor min ül?” Járt is ezért akkoriban vagy öt év. Azokat az időket talán mégse hozzuk vissza! Ha valaki bedől a pufajkás, „szájbarágós” Hornnak, akkor magára vessen, ha ugyanaz a diktatúra jön majd vissza, amelyben az 56-os magyar hazafiakat akasztgatták. Kádár Jancsi parancsára. Ha pedig valaki a gulyáskommu­nizmus álomvilágáról nosztalgiázik, akkor le­gyen annyi becsülete, hogy vállalja el azt a fe­jenkénti kétezer dolláros adósságot is, amit ezekben a paradicsomi időkben hoztak össze Horn Gyula és gazdasági „szakemberei”. Horn ígéretei közül kettőben biztosak lehe­tünk, hogy megvalósításra kerülnének, ameny­­nyiben (ne adj' Isten!) hatalomra kerülne: visz­­szaültetné a kommunista kádereket előző pozí­cióikba, s visszavenné a rádióból elbocsájtott nemzetellenes elemeket. Akinek ilyen program kell, az csak szavazzon rá! Vannak azonban olyan jelenségek a jelenle­gi magyar politikai életben, amelyek arra en­gednek következtetni, hogy a nemrég még oly biztosnak beharangozott baloldali győzelmi esély bukási valószínűséggé változott. Öröm­mel tapasztaljuk, hogy a baloldal fokozatosan bizonytalanodik el a választások kimenetelét il­letően. Már maguk sem hisznek az általuk irá­nyított közvéleménykutatás rózsaszínű álom­képeiben. Valami komoly oka lehet annak, hogy a fideszes Orbán Viki erősen sodródik jobbra, s tagadja meg előbbi balos kebelbarátait. Ennél jobb előjelünk nem is lehetne a nemzeti erők vá­lasztási győzelmére. Hallgat már régóta a szél­kakasok világbajnoka, Király Béla is; úgy lát­szik, ő is készülődik egy újabb köpönyegfordí­tásra. A mostani választásokon nem csupán a kö­vetkező négy év politikai vezetéséről, hanem a magyar nép jövőjéről van szó. A negyvenéves kommunista diktatúra után most a kozmopolita kapitalizmus diktatúrája fenyeget. Az orosz tan­kok helyett most a kívülről irányított nagytőke próbál ráerőszakolni népünkre egy kényszer­­zubbony-rendszert. Legyünk tudatában, hogy ez itt Magyaror­szág, és hogy mi vagyunk itthon! Őrizzük füg­getlenségünket és cselekvési szabadságunkat ellenségeink beolvasztási kísérletei ellenében. Keressük a baráti nemzetek támogatását és a ve­lük való együttműködést anélkül, hogy gazda­sági rabszolgaságba esnénk! Készüljünk a választásokra összefogással, magyar öntudattal és keresztényi hittel! Farkas G. Tibor Harsányi László HONI TÜKÖR Harsányi László első írása 1941 -ben jelent meg a pápai bencés gimnázium önképzőköri kiadvá­nyában. A háború utáni egy-két évben hetilapok­ban szerepel. A nyomasztó diktatúra nem ad nyil­vánosságot a neveltetése és tanulmányai folytán kialakult világnézetnek. Szakmai lapokban, folyó­iratokban közöl cikkeket a gyáralapításról, majd a gyárexportról, az ezzel kapcsolatos szerződések­ről, az export hitelügyleteknél az értékállandósági törekvésekről. A közgazdasági egyetem mérnök­továbbképző szakán évekig oktatja a gyárexportra vonatkozó ismereteket. Négy évtizeden át dolgozik, ezenközben mű­veli magát, gyarapítja ismereteit, figyeli az ország és a világ eseményeit. Az élettapasztalatnak és a mai világ közéleti, gazdasági elemzésének ered­ménye ez a könyv. Sok mindenről ír, ami a jelenkor magyarját—a választások küszöbén mondhatjuk: a választópolgárt — érdekli: az 1990-es választá­sokról; a társadalom állapotáról és hangulatáról az 1994-es választások küszöbén. Manapság minden párt — elsősorban azok, amelyeknek jó érdeke fűződik a múlt elhallgatásá­hoz, annak a kettős lelkiismeretből fakadó maga­tartásnak elfelejtetéséhez, amelyben a múltkori választások előtt és után előbb a propagandájukat, később az igazi arcukat mutatták — mindeme pár­tok, meg a koalíció pártjai is a hangsúlyt a gazda­sági fejlődés jelenségeinek vizsgálatára helyezik. Nos, a könyv elég sokoldalúan foglalkozik a gaz­dasággal: tények és számok ismertetésével mutat­ja be azt a mozgásteret, amelyben a mindenkori — és kiváltképpen a mai átmeneti — magyar gazda­ság tevékenykedhetik. Táblázatos ismertetést ka­punk a környező—a legfejlettebb nyugat-európai — országok gazdasági teljesítményéről. Mind ez, mind a legújabb közép-európai politikai változá­sok folytán megszületett új államok bemutatása hézagpótló jelentőségű. A magyar nemzeti tudat kialakításához—rész­ben Bibó István munkásságára is támaszkodva — elemzést olvashatunk történetírásunk korszakon­kénti változásairól, e változások tükörképei a poli­tikai hullámzásoknak. A jogász alapképzettségű szerző — akinek írásait lapunk olvasói is ismerik — a magyar jogrend, jogszolgáltatás mögöttes területét is vizsgálja: azokat a tudatbeli és tudata­latti motivációkat, amelyek a jog és erkölcs kap­csolatában, annak világnézeti felfogásában gyöke­reznek. A hazai földön meglehetős vihart kavart igazságtételi törvény, a meghozatalát követő al­kotmánybírósági határozat, majd az újabb törvény és újabb határozat alkalmat ad bizonyos kritikai megjegyzésekre mind a vonatkozó határozatokat, mind az ezekkel kapcsolatos világnézeti kérdője­leket illetően. A könyv a Felső-Magyarország Kiadó (Mis­kolc) gondozásában jelent meg 249 oldalon, ára: 327.- Ft. Kapható: az írók Boltjában, a Studium Könyvkereskedésben, a Püski, a Bencés, a Szt. Gellért könyvesházakban és más fővárosi és vi­déki könyvkereskedésekben. Észak-amerikai olvasóink a Nyugati Magyar­ság montreáli szerkesztősége címén rendelhetik meg. Ára (postaköltséggel együtt): $15.00. (M.I.) From Canada to Hungary -the Swiss Way If you’re doing business or visiting friends or relatives in Hungary or Eastern Europe, there’s never been a better time to do it. Or a better airline to do it with. After all, we’ll take you to any country in Eastern Europe in a style that only Swissair can offer. With, of course, a stop in Zurich, where we have our own terminal, considered to be one of the best airports in the world. Travel on our brand new MD-11 from Toronto and Montreal to Zurich with connections to Budapest and our extensive Eastern European network. No matter where you’re going to in Eastern Europe, go with the one airline that’s been going there for over 60 years. Swissair. For reservations, call your travel agent or Swissair. Toronto (local) 360-7992 Montreal (local) 879-91 54 Outside Toronto and Montreal 1 -800-26-SWISS swissair ’S Time is everything.4

Next

/
Thumbnails
Contents