Nyugati Magyarság, 1994 (12. évfolyam, 2-5. szám)
1994-02-01 / 2. szám
1994. január-február Nyugati Magyarság — Hungarians of the West — Hongrois d'Occident 3. oldal CÚTH JÁNOS: Szlovák krédó: súgjatok valami új hazugságot, mert még igazat kell mondanom... Rév-Komárom, 1994. január 8. Olyan történet ez, mint egy dilettáns bantu szerző ócska krimije, amelyben egy minden hitelességet kizáró, csupán a sziluettjeiben emberre emlékeztető szörnyszülött kéjelegve rabol, s fényes nappal, mindenki szeme láttára fosztogat, gyújtogat és lövöldöz. A rendőrhöz pedig — aki mindezt látja és hallja — odamegy, megfricskázza az orrát és találomra mutat neki egy irányt: —Arra futott a gazember! Ha csipkeded magad, még utolérheted! Hallottam, magyarul beszélt az akasztófáravaló!... Teheti pedig mindezt azért, mert a keresztapja a főügyész, aki minden szennyből kihúzza a brigantit, s minden mocskot levakar róla... Nos, hosszú évtizedekig így volt ez a szlováksággal. Ott állt mögötte a Nagy Vörös Keresztapa. És tudjuk, miután jól összerabolta magát magyar területekkel - a Nagy Vörös Keresztapa és cinkosai segédletével - még mielőtt a sértett bármit szólt vagy szólhatott volna, ő máris a nagy rokonnál kilincselt és hazudozott: — Az a magyar, látod, pánszláv testvér, csúnyán nézett rám. Biztos mondani is akart valami csúnyát. Ki kell őt fosztani, aztán le kell gázolni, aztán fel kell négyelni, aztán agyon kell lőni, aztán osztozunk a koncon. — És mindig így lett... Mire egyszer csak nagyot lendült a történelem ama kereke. Tépi is a haját Meéiar úr (mit mondjak, a száját sem kíméli), és hol üvölt, hol pedig titkos látogatásra indul Kijevbe, keresi a Nagy Vörös Keresztapát, aki nem jelentkezik. Erre ő ígér fűt is, fát is, afölött még területet is, nevezetesen az egész Szlovákiát, amit felajánl, legyen az a volt keletközép-európai blokk országai közé ékelődő orosz fölvonulási terep és érdekszféra... Ámde az egyértelmű gesztusra nincs viszontgesztus. (Talán majd Zsirinovszkij elfogadja a vörös mézeskalács-szívet. Kár, hogy a tükröt kifelejtette Meciar a közepéből — abban ugyanis hamarabb magukra ismerhettek volna mindketten, hiszen gátlástalanságukat, arroganciájukat, eget ostromló mondásaikat s egyebeket tekintve bizony azonos habitusú „politikusokról” van szó.) De félre a hasonlatokkal, melyekre csupán azért volt szükség, hogy érzékelhető legyen, miszerint egy elkényeztetett kegyencről van szó, arról a „győztes országról”, amely hosszú évtizedeken keresztül kivételezett helyzetet élvezett. Ennélfogva rég elvesztette realitásérzékét, s csak visong, rúgkapál, és színészi glicerinkönnyekkel maszatolja össze magát, mihelyt felmerülnek mások érdekei, illetve a saját,.igazságának” kétségbevonása, avagy ezekhez hasonlatos, számára ismeretlen fogalmak. A valóság eme nagyítólencsés exponátumaiból is kiderül, hogy a szlovákiai magyar pártok képviselői nincsenek irigylésre méltó helyzetben. Persze itt csakis és kizárólag az E- gyüttélés, valamint a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom képviselőiről és hangadóiról van (lehet) szó! Bizonyára nem ismeretlen dolog Olvasóink előtt a január 8-án Rév-Komáromban megrendezett nagygyűlés, amelyen a Felvidék választott helyi önkormányzatainak képviselői, polgármesterei és parlamenti képviselői vettek részt. A fentebbi vázlat nélkül nehezebben lenne érthető és hihető Szlovákia reprezentánsainak négertánca, melyhez a Meéiar-féle mozgalom, a Szlovák Nemzeti Párt és aMatica slovenská közös tam-tam zenekara szolgáltatta a zenét. A talpalávaló aztán minden alávalót őrjöngő révületbe kergetett. Ebben a révületben születtek a bennünket mindenféle soviniszta, szlovákellenes színezetben feltüntető újságcikkek, rádió- és tévéhíradások, illetve azok özöne. Ez a bennünket becsmérlő hangvétel később kiegészült a szlovákság magyarok általi veszélyeztetettségének ripacskodó sirámaival. Sajnos, csupán elvétve hallható olyan szlovák megnyilatkozás, amely legalább minimális teret hagy az abszolút jogos magyar érdekeknek. Az sem a mi szégyenünk, hogy a leghatározottabban az SDL (Demokratikus Baloldal Pártja) állt ki a magyar követelések jogossága mellett. Az egyes hivatkozásokra és szóváltásokra nem térek ki. Félek, hogy hiányoznak szótáramból azok a kifejezések, melyekkel minősíteni lehetne a szlovák magatartást. Elég ha anynyiban határozom meg, hogy az a Stúr által fémjelzett magyarellenes (tűz)okádás mai gyakorlata. Lássuk tehát Dél-Szlovákia helyi önkormányzatai képviselőinek, polgármestereinek és parlamenti képviselőinek 1994. január 8-án, Rév-Komáromban elfogadott állásfoglalását: A szlovákiai magyarság az 1989 végén bekövetkezett rendszerváltozás óta két parlamenti választáson és egy alkalommal a helyhatósági választáson tett hitet a pluralizmus, a parlamenti demokrácia és az önkormányzati elv megvalósítása mellett. A Szlovák Köztársaság parlamentjében jelenleg 14 képviselője van az MKDM-Együttélés koalíciónak, akik a választási programjukban főleg a szlovákiai magyarság jogállásának javítását tűzték ki célul. A községi önkormányzatokban 5000 magyar képviselő és hozzávetőlegesen 400 magyar polgármester tevékenykedik. A magyar anyanyelvűek Szlovákiában az 1991-es népszámlálás szerint több mint 600 ezer lelket számlálnak, ami az összlakosság 11,5 százalékát teszi ki. A magyar közösség 437 városban és községben többségben él, további 85 településen a lakosságnak jelentős (10-15 százalékos) arányát képezi. Ez az 522 község összefüggő —kompakt — területet alkot a SzlovákKöztársaság déli határa mentén, ahol az ott élő lakosságnak közel 70 százalékát, a szlovákiai magyarságnak pedig 98 százalékát alkotja. Ezen felül még további négy városban él jelentős számú: 1000-20.000 közötti lélekszámú magyarság. Az 1990 októbere óta folyamatosan végzett szociológiai felmérések azt bizonyítják, hogy a Szlovák Köztársaságban a magyar lakosság körében nagy a parlamenti demokrácia iránti elkötelezettség, az összlakossághoz viszonyítva a legkisebb mértékű az idegengyűlölet, az antiszemitizmus és a legnagyobb a másság iráni türelmesség. A magyarok pozitívan viszonyulnak a szlovákokhoz, és a szociológiai felmérések azt bizonyítják, hogy a magyarokkal együtt lakó szlovákok is hasonlóképpen gondolkodnak. A nagygyűlés résztvevői ezekre az értékekre alapozva kívánják a jövőben fejleszteni a szlovákiai magyarság társadalmát és azokat a területeket, ahol a magyarok és a szlovákok együtt élnek. Tudatosítják, hogy a különböző nemzetiségűek közötti békés és törvényekkel szabályozott viszony a társadalmi béke, a fejlődés és az emberijólét alapja. Ez az előfeltétele annak, hogy a közép-európai térségben mihamarabb végbemenjen a politikai és gazdasági rendszerváltozás, és a térség országai integrálódjanak az Európai Unióba. A kommunista rendszer bukásával új feladatok megoldása előtt állnak a volt kommunista országok lakosai és kormányai, és az egész Európa: megteremteni az új európai biztonsági és stabilitási rendszert, amely elejét veheti mind a lokális, mind a regionális konfliktusokat, megteremtheti az európai integráció kiterjesztésének alapfeltételeit a volt kommunista országokban is. A közép-európai térség jellemzői közé tartoznak többek közt a kiegyensúlyozatlan etnikai viszonyok és a felgyülemlett feszültségek, amelyek tragikus konfliktusba is torkollhatnak. Mindent elkövetünk annak érdekében, hogy ilyen konfliktusra a Kárpát-medencében ne kerüljön sor. Fel kell azonban hívni a Figyelmet arra, hogy az etnikai kérdés itt is megoldást igényel. Az 1993-ban önállósult Szlovákiában ez azt jelenti, hogy elsősorban a szlovákok és magyarok közötti viszonyt kell új alapokra helyezni. Ezért új kapcsolatrendszert kell kialakítani a szlovákok és a magyarok között, aminek érdekében számos új törvényt kell alkotni. A kormány eddigi lépései a kölcsönös viszony elmérgesítéséhez járultak hozzá. Az új viszonynak meg kell erősítenie a demokrácia alappilléreit: — az önkormányzati rendszert, a jogállamiságot, valamint a nemzeti közösségek alkot(Folytatás az 1. oldalról) mára nem kívánatos kisebbségek likvidálására. A háborús behívók gyakorlatán túl a lakosság vállára olyan hihetetlen terheket ró, amiket a külső segélyek még rövid távon is szinte csak alig tudnak enyhíteni. A humanitárius segélyszállítmányok eleve nem lehetnek kirekesztőek, azaz hovatartozástól függetlenül kerülnek szétosztásra, kivéve persze azt a dézsmakénti részt, amelyet abból a beengedés fejében csípnek le. A hatalom viszont a saját támogatottjai felé arcátlan módon differenciál. Ebből eredően szélsebesen kerülnek a szerbek kezébe a magyarlakta területeken fellelhető, néha társadalmi tulajdonú termelési eszközök, mivel ők az egyedüli fizetőképes vevők a tízezrével kitelepülő magyarok ingatlanaira, ingóságaira — természetesen hihetetlenül alacsony árakon. A reménytelen szegénységbe taszított emberek teljes kifosztása tulajdonképpen egy újabb kolonizációs hullám alapja. A szerb kezekbe került üzemek a jövőben kizárólag szerbeket alkalmazhatnak, a bagóért felvásárolt ingatlanok az oda bevándorolt munkaerőnek biztosítják a lakhatás feltételeit, illetve mód van újabb parcellázásokra egy valamiféle katonai határőrvidék kialakítása céljából. A vajdasági magyarság számára a jelenlegi helyzetben három választás maradt: tűrni, amíg Fizikailag egyáltalán lehetséges, ami azonban jobbára a bejutó külső segítség függvénye; átlépni a határt és Magyarországon új életet kezdeni; vagy még tovább menni és valahol Nyugat-Európában kikötni. A VMDK következetes harcot folytat a magyarság fennmaradásáért, azonban lehetőségei korlátozottak, s küzdelmét nemcsak a hatalommal, de a magyar értelmiség valamely más, éppen soros érdekből támogatott csoportjaival is meg kell vívnia. Ezek a csoportok az ottani magyarság gondjait a VMDK autonómia-koncepciómányos jogállását. A nagygyűlés résztvevői ezért három alapvető kérdésben fogalmazták meg állásfoglalásukat: 1. Az önkormányzat bővített jogkörét előirányzó követelésben; 2. Szlovákia közigazgatási és területi átszervezésének igényében; 3. A magyarok méltó alkotmányos jogállása újrafogalmazásának szükségességében. Még a nem túl szorgalmas újságolvasó is tájékozódott a sajtóból vagy az éterből, hogy a szlovákiai magyarság abszolút legitim képviselőin keresztül előterjesztett követeléseinek leglényegesebb pontja a szlovák kormány által tervezett területi átszervezés elfogadhatatlansága, miután ez az átszervezés a Dél-Szlovákia keletnyugati sávjában elhelyezkedő magyar tömböket Észak-Dél irányban kívánja új közigazgatási területekbe kényszeríteni. Ennek során a magyar lakosság részaránya oly kedvezőtlenül megváltozna, hogy az alkotmányban —eleve diszkrimináló — 20 százalék alá csökkenne, s ilyenformán nem érvényesíthetne semmiféle magyar igényt. Szó van továbbá a helység-névtáblák kétnyelvűségének megoldásáról, és a magyar nevek eredeti írásformában történő anyakönyvezhetőségéről, stb. Az ezekkel összefüggő szlovák kardcsörtetésről és ámyékbokszolásról hellyel-közzel már beszámoltak a híradások, de nekünk tovább kell lépnünk, mert a szlovák nacionalisták — pólós szóhasználattal — víz alatti gyomorrúgásai nem merülnek ki a fentebbi fogásokban... Mert ugyan ki emelt már szót az ellen, hogy az általunk elfogadhatatlan „alternatív oktatás” kérdésének jával szemben inkább valamilyen liberálisabb vagy internacionalistább vízióban kívánják megoldani. A szerb parlamentben a legutóbbi választások után most olyan patthelyzet alakult ki, amelyben sem a kormánypárt, sem a szerb ellenzék nem kapott többséget. Mivel a VMDK támogatása mindkét oldal számára az áhított többséget jelentené, szerepe némileg felértékelődött. Vezetői azonban nem kívánják vállalni a mérleg nyelve szerepét a különféle szerb csoportosulások között. Félő azonban, hogy a legutóbbi napokban bekövetkezett közeledés a VMDK-hoz, illetve Magyarországtörvényesítését, azaz annak velünk való megvitatását megkerülve, a parlament máris 100 millió koronát szavazott meg erre a magyar nyelvű oktatást megtorpedózó iskolaformára! Arról sem lebbent még le a fátyol, hogy a szlovák kormány minden megindoklás nélkül szép sorjában váltogatja le a szavazás útján helyükre állított MAGYAR polgármestereket!? S itt van még az az intézkedés is, mely szerint valamennyi—délvidéki — bank számára megtiltották a vállalkozási hitelek kifizetését, ami egyértelműen a magyar vállalkozókat lehetetlenné tevő kísérlet. Tudomásom van például arról, hogy az egyik közeli takarékpénztárnak még 200 millió korona tartaléka volt, amikor megkapta valamely „felsőbb helyről” az ukázt, hogy zárolja pénztartalékát. Ezzel párhuzamosan viszont azt a telefonhívást kapta Pozsonyból, amely úgyszintén ,/elsőbb kormánykörökre” hivatkozva kötelezte a takarékpénztárt, hogy hamarosan jelentkezik majd náluk egy pozsonyi szlovák(!) vállalkozó, akinek a takarékpénztárúgymond - köteles lesz egy tételben kiutalni az általa igényelt 200 milliós hitelt! Hát kérem, mi már itt tartunk, sőt, szlovák testvéreink már ennél is tovább mentek a bennünket kirekesztő, megalázó és lehetetlenné tevő gyakorlatban. Ezeket a kísérleteket is kötelességünk leleplezni! Addig is kívánjunk sok kitartást és további derekas helytállást képviselőinknek, akik eddig is hihetetlenül nehéz szőcsatákban álltak helyt, nem egyszer fölényes tudásukkal és felkészültségükkel leiskolázva szlovák—szó szerinti — ellenfeleiket. hoz, valamint a horvát-szerb tárgyalások részleges sikere a kapcsolatok normalizálása tekintetében egy újabb és roppant kegyetlennek ígérkező albán-szerb leszámolás előjátéka. Nemzetünk szempontjából alapvető jelentőségű, hogy a határt kényszerűen átlépő délvidéki magyarok minél kisebb számban szóródjanak szét a világban. A nyugati magyarság akkor segít igazán jugoszláviai testvérein, ha nem a kiutazáshoz, hanem a magyarországi letelepedéshez nyújt segítséget. Nagyon sajnálatos, hogy ennek intézményes formái nem alakultak ki, pedig ez a szorító jelen és a komor jövő sürgető feladata. Megmaradásunkért és Európában maradásunkért küzdünk! „Délvidéki Magyarságért” Alapítvány 1134 Budapest, Váci út 33. Köszönjük segítségét! Bankszámla-szám: 530-015054-1 Devizaszámla-szám: B-94.793 Országos Takarékpénztár és Keresk. Bank Rt. 1126 Budapest, Böszörményi út 9-11. PANNONHALMA? PAX HOTEir RESTAURANT Tel./Fax: 011-36-96/70007- ahová érdemes kirándulni! Infláció és útonállás
