Nyugati Magyarság, 1993 (11. évfolyam, 12. szám)
1993-12-01 / 12. szám
4. oldal Nyugati Magyarság — Hungarians of the West — Hongrois d'Occident 1993. december Három és fél év után (Folytatás az 1. oldalról) Noha hatásukban nem a legnagyobbak, mégis első helyen kell megemlíteni a kárpótlási törvényt és a volt egyházi tulajdonok részbeni visszaadásáról rendelkező szabályokat. Hatásuk sajnálatos módon csekély: a kárpótoltak — a bérlakásban lakók és a volt földtulajdonosok kivételével — magukra hagyva sínylődnek a spekuláció és a hazánkat is sújtó gazdasági válság kettős szorításában. E két csapás kivédésére nem kaptak kellő kormányzati támogatást. Az egyházi ingatlanok körül szított ideges hírverés eltakarja azt a tényt, hogy az iskolák mindössze alig 2%-a került újból egyházi irányítás alá. (Senki nem akarja a múltat visszahozni, tehát csak tájékoztató adatként álljon itt, hogy 1948-ban, közvetlenül az államosítás előtt, a közel 5000 egyházi iskola az ország összes iskoláinak több mint 50%-át tette ki.) Az egyéb egyházi épületek visszaadása körül ugyancsak mesterséges hangulatkeltés folyik, ezzel eltakarva a tényt, hogy egy vagyon töredékének visszaadásáról — ezzel együtt a volt tulajdonos visszaigénylési szándékának is igen mérsékelt kifejezéséről—van szó. E törvényekkel bővebben azért kell foglalkozni, mert a kialakult helyzet mutatja az elmúlt 40 évnek a lelkckbc ivódott nyomait. A féloldalas képzés folytán tájékozatlanul maradt pedagógusi vagy műszaki, esetleg humán értelmiség ijedten hallgatja a valamikori keresztény kurzusról szóló hamis híreket, mert nincs meg az áttekintése a modern oktatási követelményekről, nagy többségében nem ismeri az új világ magától értetődő elvárásait, félti az állását. Ezért — noha alig várta, hogy szabaduljon a diktatúra kényelmetlenségéből — most oda vonzódik, ahol a régi világ átalakult képviselői hangzatos jelszavakkal azt sugallják, hogy a múltban szerzett ismeretei birtokában a világnézeti semlegesség steril bárkájában találja meg a legtöbb esélyt a megmaradásra. Ez a nehézkedési erő e téren főleg a pedagógusokat jellemzi. A társadalmi élet számos más területén — mutatis mutandis — találkozunk e szorongással. Ebben a közegben folyik az átalakítás. A gazdasági életet átalakító törvényeknek még a felsorolása sem férne el egy újságcikkben, ezért jelzésszerűen hivatkozunk egyikre-másikra. Az állami vagyon kezelésére hivatott szervezetek életre hívása a privatizációról, a bankokról, a csődeljárásról, az új — Európához igazodó — számvitelről, az illetékekről, az adókról, az állami pénzalapokról szóló törvények, a rövidesen megszülető, az adósság-konszolidációt előirányzó törvény: mindezek olyan láthatatlan mérföldkövek, amelyek a szabad piacgazdaság kialakításához elengedhetetlenek. Nagy kár, hogy az általános világrecesszió következtében a hétköznapi ember ebből leginkább a munkanélküliség gondját és kockázatát tudja csak — egyelőre — érzékelni. Megalkották az új munkatörvénykönyvet, amiről születésekor célzatosan azt híresztelték, hogy hátrányosabb a munkavállaló részére. Azóta minden édekelt tapasztalja, hogy a régi viszonyokhoz képest számos előnyt, kedvezményt iktattak a szabályozásba, több a szabadság, kedvezőbb a betegségi minősítés, pontosabban a kezdő betegállomány elbírálása, a végkielégítés intézménye jelentős biztosíték a munkaviszony megszűnése esetére, törölték a pénzbüntetést, a fegyelmi és anyagi felelősség terén biztosítékokat építettek be, tehát a diktatúrák ismeretes lélektelen bánásmódja helyébe a törődést, a szociális gondoskodást tették. A köztisztviselőkre és közalkalmazottakra külön törvényeket alkottak. A megörökölt, nagyarányú állami tulajdon kezelésére — részben a mielőbbi privatizáció érdekében, részben a tartósan állami tulajdonban maradó vagyon megóvása végett — megfelelő szervezeteket hoztak létre (ÁVÜ, ÁV Rt.), e szervezetek egyik feladata a pangó gazdaság csekély költségvetési bevételei mellett az államháztartás kisegítése is. Erre nézve évről-évre vagyonpolitikai irányelveket alkotnak. E két szervezet munkáját sok kritika éri, mindenekelőtt a nyilvánosság hiánya miatt támadják, és a bírálatban részt vesz a koalíciós kereszténydemokrata párt is. Távol áll tőlünk a szerecsenmosdatási szándék, de meg kell jegyeznünk, hogy bárkinek nehéz lenne ezt a munkát jól csinálnia. Nemzetközi gazdasági kapcsolatok, a Világkiállítás A honfoglalás 1100 éves évfordulójára tervezett Világkiállítás, az Expo erős közéleti viharokat gerjesztett. Két nézet ütközik: a bátrabb, amelyik vállalja — mint kockázattól vissza nem riadó menedzser — az előre nem láthatót, bízva önmagában; az időeltolódást befektetés és haszon jelentkezése között, és vállalja az időleges áldozatot, nemcsak gazdasági megfontolásból, de nemzeti öntudatból is. Amikor az Expo-ból politikai téma lett, az ellenzők erről felejtkeztek meg: az ország, a nemzet—ezer éven át demonstrált karakterével — méltósággal és reménnyel vállalja a sorsát, a mindennapjait, ha az a holnapnak biztosít jobb életet, a nemzetközi versenyben kiemelkedési lehetőséget, nem utolsósorban a nemzeti önérzethez alapot. A másik oldal a félénkebb: mindazt elmondja, amit a bátrabbak is tudnak, de a félénkek itt megállnak, nem bíznak sem magukban, sem a nemzeti közösségben. Mindez nem lenne baj, ha ez nem járna együtt azzal, hogy a főváros a parlamenti ellenzék irányítása alatt áll. így az acsarkodás vitathatatlanul gátolja az ütemes megvalósulást. A jövő évben helyhatósági választások lesznek. Megjósolható, hogy a fővárosban az Expo ellcnzőjeként nem lehet sikerre számítani: a közvéleménykutatás szerint a lakosság 77%-a támogatja a vállalkozást. Bíróságok, ügyészségek, igazságtétel A pártállam megszüntette a bírói függetlenséget, ezt az új rendben vissza kellett állítani. Ez megtörtént, a bírói függetlenséget ma senki nem vitatja. Amikor visszaállt a bírói függetlenség, azt is tapasztalni lehetett, hogy a 40 év ítélkezési reflexei — ha ritkán is—vissza-visszatérnek. Ez abban érzékelhető, hogy másként mérlegelik, minősítik a jog által védett érdeket akkor, ha jobboldal i veszélyről, és másként, ha baloldaliról van szó. Azokban a becsületsértési és kártérítési perekben, amelyeket egynémely ellenzéki politikus futószalagon indít, egyik-másik ítéletből a közvélemény ilyen — reményünk szerint szándékolatlan — felfogást érez ki. Az Alkotmánybíróság létrehozásával az ügyészségi különállás, a törvényesség betartása feletti őrködése veszített jelentőségéből. Az Alkotmánybírósághoz az egyszerű állampolgár is fordulhat, s ahol ez számára nem lenne lehetséges, annyiféle szerv kapta meg a panasztételi jogosultságot, hogy az állampolgár a róla való, alkotmányos biztosítékokkal körülbástyázott gondoskodás felől nyugodt lehet. Maga az Alkotmánybíróság az elmúlt négy esztendő során — már 1989- ben törvény rendelkezett a felállítása felől — számtalan bizonyságát adta annak, hogy az esetek túlnyomó hányadában teljesítette feladatát. A magasan képzett alkotmánybírák a joganyag fölényes ismeretével, a szabályok szakszerű alkalmazásával megnyugtató közéleti légkört tudtak teremteni. Egynémely esetben e magas testület működése is viták tárgyává vált. Példaként említhetjük azt az esetet, amikor bizonyos hatásköri és eljárási vitákban fordult hozzájuk egy-egy közjogi méltóság. Köznapian szólva, a köztársasági elnök és a miniszterelnök eltérően értelmezte saját hatáskörét, s a vita eldöntését kérték — és kapták is meg — a testülettől. Tekintve, hogy hazánkban a köztársasági elnök az alkotmányban rögzített pártok feletti állását is eltérően értelmezi, mint nem egy másik ország ugyanezen méltósága, a demokratikus közéleti működés törést szenvedett, amiről tudnunk kell. Egy másik esetben az Alkotmánybíróság döntése keltett bizonytalanságot a jogilag nem képzett közvéleményben. Az igazságtételi törvényről van szó. Az első formát — az első ilyen törvényt — a magas testület alkotmányellenesnek nyilvánította. Bőséges indokolásából az maradt ki, hogy a magyar alkotmány — és a magyar büntetőjog is—is-Az I. Külhoni Magyar Sajtótalálkozóra — a Magyarok Világszövetsége szervezésében — 1993. október 3-6. között került sor Budapesten és Zalakaroson. A rendezvényen közel negyven külhoni magyar szerkesztőség képviselői vettek részt. Az I. Sajtótalálkozó célja az volt, hogy — a magyar sajtótörténelemben először — kötetlen, baráti és szakmai beszélgetésre gyűjtse össze azokat, akik áldozatos munkával magyar nyelvű műsort vagy újságot készítenek a nagyvilágban. Az MVSz vállalt feladatának tekinti, hogy nemzeti integrációs programjának keretében módot teremtsen a világ különböző részein élő magyar szakemberek rendszeres találkozóira. A rendezvényt a budapesti Benczúr Szállóban Csoóri Sándor, az MVSz elnöke nyitotta meg október 3-án. Beszédében többek között hangsúlyozta: a külhoni magyar sajtó nemcsak ahhoz járulhat hozzá, hogy Magyarországról kedvezőbb kép alakuljon ki a nagyvilágban, de ahhoz is, hogy Magyarországon jobb legyen a közérzet. Jeszenszky Géza külügyminiszter üdvözlő szavait Pálffyné Tárnoki Éva olvasta fel, a Határon Túli Magyarok Hivatalának nevében pedig Pusztaszeri László köszöntötte a résztvevőket. mer, tartalmaz rendelkezéseket, amelyek az 1956- os magyar forradalom és szabadságharc cltiprásában különösen durva, emberek halálát okozó magatartásokra kimondják az elévülhetctlcnséget. Így adódott a kétféle döntés: az első esetben az alkotmányellenesség deklarálása arra hivatkozva, hogy belső jogunk a célzott számonkérést, felelősségre vonást nem teszi lehetővé, a másik esetben a hivatkozás a nemzetközi jogi rendelkezések saját hazai jogunk feletti rangjából — mert a hazai törvényhozás ezt elfogadta — vezeti le a döntés indokát. Formailag mindkét döntés támadhatatlan, az érdemi következmények miatt azonban helyes lenne c magas testület működésében ezeknek a problémáknak a kiküszöbölése. Az induláskori elvárások sorsa Az 1990. évi választások egyik plakátján a választásokat végül is megnyerő párt tavaszi nagytakarítást ígért. Ma ezt az ígéretet sokan számon kérnék a kormány legerősebb pártjától. A válasz úgy hangzik — és ennek igazságát nem lehet tagadni —r, hogy a nagytakarítás nem emberekre, hanem eszmékre vonatkozott, ami magán a plakáton is jól érzékelhető. Itt érkeztünk el a mai közhangulat egyik fontos momentumához. Akik a választási győzelmet végül is meghozták, változást akartak. Ebben a változtatási elvárásban a múlt kompromittált személyeinek a közéletből történő kikapcsolása is szerepelt. Ha ilyen irányban történtek-történnck is lépések, az ütemet a négy év előtti választók jó része lassúnak, felemásnak tartja. Az elemzésnek tehát azt kell vizsgálnia, hogy a tényleges történések miként viszonyulnak az ígéretekhez. Láttuk a törvényhozási munkában, a társadalmi-gazdasági viszonyokban azokat a mélyreható változásokat, amelyek önmagukért beszélnek. A kormányzatnak, a vezető politikai erőnek abban kellett választania, hogy gyorsan, látványosan, de nagy kockázatokkal vezényli-e az átalakulást, vagy lassú, de maradandóbb módszerrel. A hivatkozott erők a lassúbb, fokozatos megoldást helyezték előtérbe. Ennek előnye a társadalmi megrázkódtatások elkerülése. Megint csak a taxis-sztrájk felforrósodott hangulatára kell utalni. Mára ez a fajta indulatszítás szalonképtelenné vált. Aligha tagadható, hogy ez a kormányzati munka és magatartás egyik nagy eredménye. A gyorsabb megoldást várók — és ma esetleg csalódottak — szeme előtt a múlt lebegett, a negyvenes évek végének kemény uralomváltása, a fordulatéve. Azt felejtik el, hogy az a stílus tipikusan diktatórikus volt, titkosrendőrséggel, az ellenvéleménynek durva elfojtásával, börtönnel, internálással, vagyis mindazzal az ismérvvel, aminek 1990- ben az ország ellene szavazott. Nehéz lett volna kommunistaellenes tömegtüntetésekkel, ÁVH- formájú elnyomó hatalommal az áhított demokratikus társadalmat megteremteni. Valószínűleg nemzetközi akadályok is felmerültek volna. A lassúbb előrehaladás azt jelenti, hogy a kormány nem készült el azzal, amit tervbe vett. 1989 októberében adták ki az MDF választási programját, 1990 szemptemberében a kormány Nemzeti Megújhodási Program-ját. Ma már kevesen lapozzák e dokumentumokat — kevesek rendelkeznek A külhoni magyar újságírókat október 4-én a Parlamentben fogadta Göncz Árpád köztársasági elnök, Antall József miniszterelnök, Szabad György, az Országgyűlés elnöke és Entz Géza, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke. A program délután Zalakaroson folytatódott, ahol a nagyközség önkormányzata és polgármestere, Szirtes Lajos vállalta a házigazda szerepét. Október 5-én a határon túli magyar sajtó, rádió és televízió helyzetéről és szerepéről volt szó. A tanácskozáson részt vett Zalatnay István, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnökhelyettese is és válaszolt azokra a gyakorlati kérdésekre, amelyek a határon túl élő magyarok választójogával és állampolgárságával voltak kapcsolatosak. A résztvevők részéről egyöntetű igény merült fel a kölcsönös információcsere megszervezésére és a támogatásra, hogy a magyarországi események és hírek időben és valósan jussanak el hozzájuk, mert csak így képesek továbbítani azokat a világ híráramába. Szóba került az írott sajtótermékek terjesztésének problémája, az elkészült műsorok és írások kölcsönös cseréjének és átvételének lehetősége. Igen jó lenne, ha a magyar nyelvű sajtóteris velük —, átlapozásuk mégis érdekes annyiban, hogy nyomon követhetjük: mit valósítottak meg, mi maradiéi. Minden nem valósult meg, azonban tény, hogy minden eddigi törvényhozási és kormányzati lépés e megvalósulás irányában történt. A parlamenti ciklus hátralévő fél esztendejére előirányzott feszített, túlterhelt programnak akárcsak részbeni megvalósulása is további, nem elhanyagolható előrelépést jelent. A fokozatos lépések módszerének ez a velejárója. Ezért mondta a kormányfő — nem csupán a közelgő választásoktól motiválva —, hogy az előirányzott program végrehajtására ez a négy esztendő nem elég, s további négy évre kívánnak újabb mandátumot kapni a választóktól. Valószínűleg nem előre megfontolt választási taktika eredményezte, hogy számos, igen fontos törvény meghozatala a parlamenti ciklus végére maradt. Számolni kell azzal, hogy a türelmetlenebb támogatók közben bizalmukat vesztik. A korábbi hívek bizalmukat veszthették, amit nem lesz könnyű visszaszerezni. Csak kitartó felvilágosítással lehet elfogadtatni a választott munkastílust, a végzett munkát. Ha ennek a kormánynak a közel négyéves munkáját szemléljük, olyan érzésünk támad, m int amikor országnyi kiterjedésű tavon roppant méretű acélhálót húznak szorgos halászok, nem látva előre, milyen zsákmány kerül a hálóba, s a parti szemlélők miként fogják minősíteni a végzett nehéz munkát. Az ú j választások előtt Tudomásul kell venni, hogy a demokráciákban különböző nézetek, sőt különböző világfel fogások küzdenek egymással. Szegényebbé válik egy ország, ha ezt a küzdelmet megszüntetik. Az egy akarat, egy vélemény illúziója legalább olyan elképzelés, mint a magyar széthúzás, a turáni átok emlegetése. Ez utóbbiból annyi az igaz, hogy hazánkban — az idegen uralmak és befolyások következtében — a politikai nézetkülönbségek mögött gyakran a nemzeti érdekeket eláruló, idegen zsoldért munkálkodó erőket is lehetett találni. E- zek az erők—amikor a nemzet az önrendelkezését visszanyeri —, fokozatosan veszítenek teret. Várható, hogy az öncélú magyar nemzeti politika mind erősebb hadállásokat épít ki, s a politikai csatározások e kereteken belül, az árnyalatnyi eltérések miatt fognak folyni. A nyugati szabad világ utóbbi négy évtizedes történetében sok ország szolgáltat erre példát. Az új választások előtt új programok készülnek. Ma mindenki a gazdasági feladatokról beszél, érthetően, mert ez nyomasztja leginkább a hangulatot. Azt is látni kell, hogy az összfigyelem ideirányítása esetleg más tényezők elfedését is szolgálja. A legnagyobb ellenzéki párt első emberéről kiderítették, hogy az édesapa a rosszemlékű államvédelmi hatóságnál szolgált, a szülők—a negyvenes években—egy Bethlen-villába költöztek, egyszóval a korábbi radikális hangvételhez viszonyítva kellemetlen helyzet állt elő. Nyomban új embert állítottak miniszterelnök-jelöltnek. Másutt más gondok adódnak. A megméretésre nemcsak a parlamenti pártok készülnek, hanem a parlamenten kívüliek is. A küzdelem élesnek ígérkezik. Az aktuális választási programokat gondosan kell összeállítani. Fél év múlva sok minden kiderül. Addig a keresztény és nemzeti erőknek úgy kell dolgozniuk, hogy ne csak az érzelmi indíttatásból eredő tőkét akarják kihasználni, hanem elért és elérendő eredményeik alapján a hideg megfontolás, mérlegelés számára is adjanak olyan muníciót, ami megfelelő eredményt hoz. mékekhez a világon bárhol hozzájuthatnának a magyarok. A résztvevők fontosnak tartották a találkozó rendszeressé és szervezetté tételét. Ennek érdekében kezdeményezték—a határon túli magyar újságíró-szervezetekre építve — a nagyvilágban működő Magyar Újságírók Társaságának megalakítását. Az előkészítésre az MVSz munkatársait kérték fel. A találkozót igen kellemessé és színessé tette a Festetich kastély megtekintése, ahol a vendégeket az Egyesült Államokban tartózkódó Dr. Czoma László képviselő telefax útján köszöntötte, továbbá a Tasnádi László által vezeti Freya Hotelben rendezett hangulatos operett-est, a borospince-látogatás és a közeli települések vezetőivel való kötetlen beszélgetés. Az I. Külhoni Magyar Sajtótalálkozó október 6-án sajtótájékoztatóval és zárófogadással ért véget. A résztvevők kegyelettel emlékeztek meg az aradi vértanúkról is. A találkozó kezdeményezője, előkészítője és szervezője, Vashegyi László minden elismerést megérdemel azért, hogy létrehozta ezt az egyedülálló fórumot és gondoskodott a programok zökkenőmentes lebonyolításáról. Ugyanakkor köszönettel tartozunk a házigazdáknak is a kedves, felejthetetlen vendéglátásért! I. Külhoni Magyar Sajtótalálkozó Budapest—Zalakaros
