Nyugati Magyarság, 1992 (11. évfolyam, 4-7. szám)

1992-04-01 / 4-5. szám

Hungarians of the West — Hongrois d'Occident XI. évfolyam, 4-5. szám 1992. április-május A DEMOKRATIKUS ÉS NEMZETI SZELLEMŰ NYUGATI MAGYARSÁG HAVILAPJA Ára: 29.- Ft} — $2.00 CSEH TIBOR: A sors fintora A hallatlanul izgalmas jugoszláv drámának egyre vérfagyasztóbb fel­vonásait szemlélheti a világ nagyér­demű közönsége. A szerzők bravúro­sat alkotnak, a színészek fegyelme­zetten követik utasításaikat. Tehát az izgalom egyre fokozódik, s még min­dig nem tudható, hogy mikor lesz a káosz teljes, amiből talán valaha egy új rend sarjad ki. Mára a második Jugoszlávia ki­múlt. Lett belőle (egyelőre) öt utódál­lam, melyek közül négy népszavazás­sal legalizálta önmagát (Szlovénia, Horvátország, Bosznia-Hercegovi­na, Macedónia), míg az ötödik, Szer­bia és Montenegró egyszerűen kikiál­totta szövetségét a régi Jugoszlávia teljesjogú örökösének. A sors furcsa fintora, hogy pont ezek a köztársasá­gok kezdeményezték a régi államala­kulat felbomlását... A néiiai Jugoszláviát az atlanti ha­talmak egy olyan államalakulatnak teremtették meg, amely kiküszöböli majd a balkáni német befolyást, és amely erejénél fogva Dél- és Közép- Európa kiterjedt térségét tartja sakk­ban. Ugyanakkor önmaga egy olyan labilis képződmény, amely külső tá­masz nélkül életképtelen, tehát mani­pulálható. Ez az állam tulajdonkép­pen a nagyszerb álmok részleges va­lóra váltásának országaként egzisz­tált. A többi hatalomból kiszorult ná­ció elégedetlenségét a brutális elnyo­más, a külföldi segélyek, valamint a (bizonyos körök által igen nagyra tar­tott) liberális kivándorlási politika különböző arányú ötvözeteinek ada­golásával tartották féken. Az idő múlásával azonban már be­értek a politikát ténylegesen csinálók törekvései. A térségben a rendszer-Jó érzés lehet a világ vezető álla­mában élni, nagy, erős, gazdag nép­hez tartozni, melynek kormánya el­döntheti, hol lesz a kisebb nemzetek határa, melyik náció gazdaságát len­díti föl kedvezményes kölcsönökkel, és merre, milyen politikai-gazdasági rendszert tart jónak, melyik ország­nak adja meg a legnagyobb kedvez­ményt, kit töröl a Cocom- és egyéb listákról, hány országot taszít háború­ba. Ugyan megteszi olykor, hogy aki­­sebbekhez fordul: barátságom elnye­rése érdekében teremtsetek demokrá­ciát, szüntessétek meg az antiszemi­tizmust, az előítéleteket, garantáljá­tok az emberi jogokat. Gesztusa azt sugallja, hogy a nagy országban min­den rendben van, senki nem csorbítja az emberi jogokat, a demokrácia tö­kéletes — nyoma sincs antiszemitiz­musnak és előítéletnek. váltások és privatizációk kapcsán e­­gész országok kerültek dobra. Ebből kifolyólag a pillanatnyi érdekeknek inkább megfelel egy hatásával mesz­­sze kisugárzó és devalváló tűzfészek, mint egy olyan békés oázis, ahová a milliomosok is még nem oly rég a biz­tonságossága miatt jártak nyaralni. Ehhez pedig nem kellett mást ten­ni, csak bedugni a kompenzációs csa­tornákat s máris kibékíthetetlen állás­pontok feszültek egymásnak. Egyik oldalon az akár többszáz éves történe­ti érdemekkel is alátámasztott érvek a szerb magasabbrendűség mellett, a­­mely kiterjedt nemzetközi támogatást kap még ma is, nyíltan az ortodox ke­resztény világ egy részéből, valamint burkoltabban a nagyhatalmaknak lát­szólag az egységes Jugoszláviát fenn­tartani célzó politikai törekvéseitől. A másik oldalon mindazok a szerb befo­lyástól függetlenedni akaró nációk állnak, melyek egyenjogúsági és ön­állósági érveléseiket — gyakran gye­rekes naívsággal — a nemzeti önren­delkezés különféle nemzetközi dek­larációival próbálják alátámasztani. Ezek a függetlenedni szándékozó ál­lamalakulatok nemzetközi legitimá­ciót csak azután kaphattak, miután már kialakultak azok a háborús tűz­fészkek, melyek az előbb említett igé­nyeket kielégítették. A külső szemlélőnek még áttekin­teni is nehéz a mostani, deklarálatlan balkáni háború jelenlegi frontjait és résztvevőit. A földrajzilag és etnikai­lag is összevissza kuszálódott front­vonalak összetett erőket állítanak egymással szembe. —A szerb oldalra átállt reguláris hadsereg igyekszik minden hadrafogható embert a front­ra küldeni, akit csak elér. így tömege-Nagy ország döntése ellen aligha lehet apelláta. Bele kell nyugodnunk abba is például, amit az Amerikai E- gyesült Államok külügyminisztériu­­mi jelentésében rólunk, magyarokról olvashattunk nemrégiben. Eszerint hazánkban ugyan nincs antiszemitiz­mus, diktatúra, sértetlenek az emberi jogok, ámde a cigányokkal szemben előítéletesek vagyunk. Vélhetően Amerikában is nyilvá­nosságra hozták a rólunk készült gyorsfényképet, az újságokból meg­tudhatták az ötszáz éve fölfedezett földrész lakói, hogy bármilyen ara­nyosak is a rendszerváltó magyarok, azért a cigényokat nem kedvelik. Ol­vasták és kissé megnyugodtak: lám, milyen jó, hogy itt élünk Ameriká­ban, ahol — ugye — nincs előítélet a cigányokkal szemben. Bezzeg Kele­ten, még a demokratizmus útjára lé­pett Magyarországon is megvetik sen mozgósítja a vajdasági nemzeti­ségek otthonról még el nem szökött tagjait, többek között a magyarokat is, abból a leplezetlen célból, hogy minél többen meneküljenek el a behí­vások elől, ami aztán megkönnyíti a szerb betelepítést. A reguláris hadsereg mellett kü­lönféle szabadcsapatok öregbítik a rác martalócok hírnevét. Ezen alaku­latok egyrészt a szerbiai alvilágból és a titkosrendőrségből verbúválódott, kiválóan felfegyverzett bandák, me­lyek fő feladata abban áll, hogy bruta­litással szülőföldje elhagyására kész­tessék a nem szerb lakosságot. A je­lenlegi hivatalos szerb politika hő­sökként tartja számon őket; nemcsak a boszniai és horvátországi hadszín­tereken jeleskednék, hanem magán a Szerb Köztársaságon belül is felhasz­nálják őket a háborút helytelenítők ellen, valamint a nem szerb lakosság terrorizálására. Munkájukat abszolút professzionalista módon végzik: ka­mionokkal szállítják át a gazdag hadi­zsákmányt Szerbiába és saját kiter­jedt üzlethálózataikban árusítják — akár négy-öt helyen is városonként. A Szerbián belüli lincshangulat és a tömegtájékoztatás szigorú ellenőr­zése miatt nehéz megítélni a Szerbián belüli háborúellenes erők nagyságát, valamint azt, hogy a különféle, olykor jócskán nacionalista ellenzéki pártok csak a mostani poszt-kommista hatal­mat vagy magát a háborút is ellenzik; hiszen a jelenlegi harci erőfeszítése­ket a szélsőjobbtól a szélsőbalig a leg­különbözőbb erők támogatják. A harmadik katonai tényező a szerb oldalon a különféle Szerbián kí­vüli szerblakta területek pártmilíciá (Folytatás az 5. oldalon) őket! Elképzelem, mennyire elége­detten dőlt hátra foteljában az átlag­polgár e hírt olvasva. — Elégedetten és előítéleteiben megerősödötten, mi­szerint ilyenek ezek a kelet-európai népek, sőt, még ilyenebbek. Kíváncsi vagyok, mikor készít fölmérést az amerikaiak előítéleteiről — például a színesbőrűekkel szem­ben — egy magyar közvéleményku­­tató csoport. Ha ebben előítéletesnek mutatkoznának az amerikaiak, vajon közzétennék-e a magyarok jelentését kommentár nélkül az US A-ban, vagy másutt, nagy népeknél? És akadna-e nemzet, amely barátságának elnyeré­sére hivatkozva felszólítaná Wash­ingtont, hogy tegyen meg mindent az előítéletek megszüntetéséért? Amíg ez meg nem történik, addig meglehetősen barátságtalannak hat az említett külügyminisztériumi je­lentés. (eausescu-birtokok Észak-Amerikában? Egy kanadai forgatócsoport véletlenül titkos Ceausescu­­birtokok nyomára bukkant Észak-Amerikában, elsősor­ban is a kanadai Québec tar­tomány területén. Egyes hír­források szerint egy torontói ügyvédcsoportnak sikerült leállíttatnia a programot. HARSANYI LÁSZLÓ: Európa történelme - bármelyik más kontinens történetéhez viszonyítva - mélyreható, nagy területi változások­kal járó fejlődés krónikája. — Száza­dunk, a XX. század is meghozta a te­rületi változásokat. A kontinensnek mint kulturális és vallási eltérései el­lenére is egységes földrésznek az egé­szét tekintve e század két nagy válto­zást hozott: az oszmán-török biroda­lom végleg kiszorult a kontinensről (a Dardanellák melletti kis csücsköt nem számítva), s a század közepén a keleti, bizantinikus hagyományokon fölépült, majd bolsevista ideológiá­val elárasztott Szovjetunió hatolt a kontinens közepéig. A választóvona­lat, amelyet a római és a bizánci ke­reszténység elterjedése évszázadokra megszabott, most a hatalmi politika jelentősen nyugatra tolta, uralmát, befolyását minden eddiginél erőseb­ben kiépítve. A területi változások nagy - és ki­váltképpen számunkra emlékezetes - fordulói: 1918 és az utána következő békék, 1945, majd a századvég újabb átrendeződésének látványos esemé­nyei 1991-ben, s napjainkban: a Szov­jetunió fölbomlása hazánktól észak­keletre, és Jugoszlávia szétesése. E történelmi események folytán hazánk új szomszédokat kapott és ezek a kö­rülmények bizonnyal megérdemlik a rövid áttekintést. Századunkban nemcsak a határok változtak, hanem a hatalmi konstellá­ció változását is nyomon követhetjük. E változások hazánk szempontjából is jelentősek. 1920-ban, a trianoni bé­kediktátum után négy szomszédunk lett. Ebből három az akkori francia­angolszász törekvések eredménye is, védence is: a kisantant államok. A magyar mozgásteret mind ez, mind a velük szemben nyíltan hirdetett reví­ziós törekvések is meghatározták. 1945-ben - a pár hónapos lengyel, majd másfél éves szovjet szomszéd­ság átmenete után - már öt szomszé­dunk van: Kárpátalját a szovjet biro­dalomhoz csatolják, s a záhonyi átke­lő a magyar külkereskedelem forgal­mi kulcsállomásává válik. 1992-ben már hat szomszéddal rendelkezünk, amikor elismerjük Horvátország ön­állóságát. E legutóbbi változások a szomszédoknak nemcsak nevében, Magyarok III. Világ-Budapest, 1992. aug. 19-21. (Részletes program követkézé számunkban.) de hatalmi súlyában is változást jelen­tenek: a szovjet birodalom helyett Ukrajna a szomszédunk, Jugoszlávia helyett pedig részben Szerbia (amit e­­setleg másként is nevezhetnek), rész­ben Horvátország. A változások foly­tán Belgrád megmaradt egyik szom­szédunk fővárosának, az új déli szom­széd fővárosa Zágráb; északkeleten a régi főváros, Moszkva már nem a szomszédos ország fővárosa, hanem helyette az új szomszéd életét Kijev­­ből irányítják. Ukrajna A kijevi nagyfejedelemség állam­­alapító kezdeményezései a IX-X. szá­zadra nyúlnak vissza. A IX. század közepén indul el a két művelt görög nemesifjú, Cirill és Method a bolgá­rok megtérítésére. 855 táján megal­kotják a görög íráson alapuló és a szláv népek részére rendelt írásmód­jukat. Amiként a kontinensünk nyu­gati felén Róma, ugyanúgy a keletin Bizánc terjeszti tanait, s akarja befo­lyása alá vonni az újonnan megtérítet­teket. A birodalomépítés módszere abban az időben a dinasztikus kap­csolat legalább annyira, mint a fegy­veres hódítás. Amikor nálunk Szent István koronát kér Rómától, Kijevből Vladimír elnyeri Bíborban született Anna hercegnő kezét. Ekkorra már Kijevnek metropolitája van. A bizánci kereszténység - a hata­lompolitikát illetően - abban külön­bözik a rómaitól, hogy Bizáncban nem következik be a kétpólusú hata­lom, nincs meg a császári és pápai ha­talom rivalizálása: keleten államnak, egyháznak egyaránt a császár a pa­­rancsolója. Ezt veszik át később az orosz uralkodók. Az eltérő írásmód — a latin és cirill — választóvonalat húz Európa közepén (itt ezen a terüle­ti kiterjedés megoszlását kell érteni) és ezzel egyidőben két, egymástól el­ütő civilizáció fejlődik ki — eltérő szimbolikával, művészettel és állami struktúrával. Kijev néhány évszázadon át virág­zik. A tatár pusztítás őket sem kerüli el: megindul a hanyatlás. 1320-tól lit­ván fennhatóság alatt állnak, aztán — ismét dinasztikus trónutódlás követ­­(Folytatás a 4. oldalon) NOVÁK GÁBOR: Barátságtalan gesztus Új szomszédság ...akikkel együtt kell élnünk

Next

/
Thumbnails
Contents