Nyugati Magyarság, 1991 (10. évfolyam, 1-11. szám)

1991-11-01 / 11. szám

1991. november Nyugati Magyarság — Hungarians of the West — Hongrois d'Occldent 11. oldal HOZZÁSZÓLÁSOK „Biztonsági okokból”? v_________________________________________________________________J Múltunkról „nihil nisi bene"! Múltunkról jót vagy semmit? Nem! Igazat vagy semmit! Ha pontosan for­dítok latinból, a „bene” szócska nem azt jelenti, hogy „jót”, inkább azt, hogy „jól”, tehát helyesen, igazat mondva szóljunk. Erre gondolva szállók perbe a „Titkos társaságok” írójával. Kristó Nagy Istvánt közel fél évszá­zada ismerem. Elég jól. S minthogy ál­talában nem vagyok hajlandó a mai mondandó kedvéért átszínezni a teg­nap történteket, azt se hallgatom el, hogy ifjú korunkban „a barikádnak ugyanazon az oldalán” álltunk, ő az egyik korai szervezője volt egy akkor ellenzékinek számító diákmozgalom­nak, amelyhez később - úgy 1943 táján — én is csatlakoztam. A következő évi emlékezetes március 19-e után — válto­zatlanul ellenzéki hajlamait követve — ő is aktívan szembefordult a megszálló németekkel és magyar zsoldosaikkal. Egyike volt (velem együtt) a diákellen­állási mozgalom ama vezetőinek, akik — tizenketten — 1944 karácsonya előtt a Margit-körúti fogházban találgatták: vajon hányat kímél meg közülük a hó­hér? A hóhér akkor Sopronkőhidán vé­gezte szörnyű munkáját, minket oda december végén már nem lehetett el­hurcolni. Ehelyett egyik fővárosi bör­tönből a másikba kísérgették a rabo­kat, s ennek köszönhető, hegy január közepére mind a tizenketten megszök­tünk Vagy szállítás közben, vagy egy börtönnek sebtében kinevezett, de ne­hezen őrizhető épületből. Én az utolsók között a Skót Misszió Vörösmarty utcai székházából, ő aránylag hamar — még az odisszea elején -, a Városházáról, a­­melynek egyik oszlopos folyosóján va­lami okból két menetelés szünetében nekünk, raboknak sorba kellett áll­nunk. „Fogd csak meg egy pillanatra..” — ezzel a mondattal nyomta a kezembe kicsi táskáját, s mire én felocsúdtam, ő már eltűnt az általa nyilván jól ismert labirintusban. Az őrök a következő „létszám” után tizedelést ígértek, de mielőtt én (a kis táskát dugdosva) kiszá­moltam volna, hányadik vagyok, meg­„[A szabadkőművesség] ... haladó érdekeket szolgált mindaddig, míg ...a kommunista párttal szembe nem ke­rült" „... a Magyar Testvéri Közösség át­mentette magát a felszabadulás utánra s csak 1946 végén történt meg felszá­molása „Kodolányi valaha kommunista volt... sok fontos kérdésben továbbra is helyes álláspontot képviselt” „Soós Géza szintén németellenes, de az anglofil tájékozódás hívéé „1956-ban a Közösség Kiss Sándor­­féle .ifjúsági' és parasztszövetségi cso­portja aktivizálódott (B. Rácz, Kiss, Nyeste, Sztáray, Ibrányi, Göncz, Kele­men Sándor). Az utóbbi három kivéte­lével nyugatra szöktek-.” Nem sértem meg az olvasót azzal, hogy az idézetek (általam kiemelt) ré­szeihez magyarázatokat fűzzek: a kom­munista pártpropaganda hangját nyil­ván mindenki felismerte, akinek a Rá­kosi- és a Kádár-korszak gonoszul buta szólamai még a fülében csengenek. De a „pártzsargon” is elviselhetőbb volt olyasvalakinek a szájából, aki nem tud­ta, miről beszél. Ám Kristó Nagy István mentsége kevesebb, mint az akkori párt-firkászoké, s ez a cikk második, immár bűnnek is minősíthető hibája <3 ugyanis pontosan tudja: az 1947-ben lefolyt kirakatpernek a cikkben emle­getett főbb vádlottjaiban - mondjuk, néhai Arany Bálintban vagy Péter Er­nőben — mérhetetlenül több erkölcs, tisztesség volt, mint vádlóik és kínzóik egész hadseregében. Nem is szólva az egyívású, ezért általa is még jobban ismert barátokról: Horváth Jánosról például. Vagy épp — a sajnos már szin­tén elhunyt — Kiss Sándorról, sokunk mintaképéről, akinek tiszta embersé­gét eleddig — tudtommal — ő se merte megkérdőjelezni. Magáról a Közösségről hadd beszél­jenek az illetékesebbek - én ugyan­is nem voltam közösségi tag. (Nóta be­ne: az „ötvenhatban aktivizálódott cso­port” legtöbb tagja sem volt az.) De tu­dom (akkor is sejtettem), kik voltak a­­zok barátaim sorából, s közöttük nem akadt olyan ember, akit ne tiszteltem volna. Lehetséges, hogy a valóban „tit­kos” szervezet némely szokása vagy „szertartása” most — fél évszázaddal később! — fejcsóválást, talán mosolyt válthatna ki (ez elmondható az akkori szabadkőművesekről is!), a tagok több­ségének alapvető tisztessége, jó szán­déka akkor se vonható kétségbe. Maga a mozgalom s a „felszámolás” története pedig egy ilyen igazságtalanul egyolda­lú és a pártiskolai dolgozatok színvona­lán álló beszámoló helyett józan, gon­dos elemzést érdemelne. Tudja ezt Kristó Nagy István is, az­zal követi el tehát a harmadik — a leg­súlyosabb — hibát, vagy inkább bűnt, amire az elején céloztam: nem átallja ferdítésekkel és ködösítéssel meghami­sítani múltunkat s ezzel félrevezetni a fiatalokat Szilárd meggyőződésem, hegy a levitézlett magyarországi rend­szer legnagyobb bűne nem az ártatlan felnőttek meghurcolása volt, tehát nem a kínzókamrák, nem a börtönök, még csak nem is Recsk Egyszóval: nem az én korosztályom és a nálam idősebbek megkínzása, tönkretétele. Az igazi, a megbocsáthatatlan bű­nöket gyermekeinkkel és unokáinkkal szemben követték el. Múltunkról ha­zudva, az apák emlékét bemocskolva egész nemzedékektől rabolták el — a nemzettudattal együtt — az önbecsülés nélkülözhetetlen ó-zését. Ezzel is növel­ve azt a szellemi/'erkölcsi zűrzavart a­­mely ma minden dollárban kifejezhető bajunknál nagyobb teher. S most, ami­kor legjobbjaink kétségbeesett szelle­mi erőfeszítéssel próbálják az így ejtett sebeket orvosolni, Kristó Nagy István, megkésve, az előbbi lélekmérgezők se­gítségére siet Nyeste Zoltán (USA) Tisztelt Szerkesztőség! Kristó Nagy Istvánnak a Nyugati Ma­gyarságban Titkos társaságok címmel írása jelent meg. Az írás elején szerzője megjegyezte, hogy az egy 1957-ben ké­szült nagyobb emlékezéssorozat része s főként „biztonsági okokból” alkalmaz­kodik a kor hivatalos frazeológiájához („felszabadulás”, stb.) - utólagos átírá­sa viszont hamisítás lett volna, mivel például a Horthy-korszak meg-, illetve elítélését máig vállalja. Arról nem tesz említést, hogy az egész írást vállalja-e. De hát, ha közzétette, így kell lennie A Szerkesztőség is megjegyzést tett az íráshoz. Ebben feltételezte, hogy an­nak egyes minősítései, következtetései nem tarthatnak igényt általános egyet­értésre, ezért hozzászólásoknak, vita­írásoknak helyet ad. Az írásban (igaz, hibásan) nevem is szerepel. Ezért is, de nem csak ezért, néhány megjegyzést szeretnék tenni az abban foglaltakkal kapcsolatban. Először azt jegyezném meg: nem tar­tom szerencsésnek, hogy a lap lehozta ezt az írást Egy ilyen téma túl kényes ahhoz, hogy ennyi nevet ország-világ előtt valaki kitálaljon. És köztük nagy számban olyanokét akik a temetőkből már válaszolni nem tudnak. Szinte minden név mögött egy könyvnyi tör ténelem van. És úgy kezelni majdnem, mint egy névsort, szerencsétlen dóiig. Felér egy proscripcióval. Kristó Nagy Istvánt a harmincas é­­vek vége óta ismerem. Személyiségé­nek különös jegyeit módom volt nyo­mon követni Ebben persze sokan má­sok is részesültek Az, hogy az írás még 1957-ben született, nem mentség. És ha már megszületett, nem kötelezte senki az íróját arra, hogy közreadja. Túl messziről kellene kezdeni és túl mélyre ásni, hogy ennek az írásnak iga­zi elemzését megejtsük. Egy ilyen hoz­zászólás erre persze nem alkalmas. Leg­alább is én így látom. Ezért csak az a­­lábbiakra szorítkozom. Kristó Nagy azt írja, hogy főként „biztonsági okokból” alkalmazkodik a kor hivatalos frazeológiájához. És záró-Akik „titkosan” tettek a hazájukért, fajtájukért toriás nélkül elindítottak bennünket Talán három héttel és hat börtönnel később — valamikor január végén - a kicsi táskát visszaszolgáltattam. Addig­ra neki megnőtt a Margit-körúton ki­­serkedt szakálla, s magát görögkeleti pópának álcázva ügyesen kicsúszott az embervadász oroszok csapdáiból. Oko­san tette További életútját, emberi magatar­tását általában nem találtam követen­dő példának, bevallom azonban, hegy tájékozottságát, eszes voltát olykor ké­sőbb is megcsodáltam. Ám ennek a cikknek a megírása szerintem több mint hiba, ez bűn, hogy visszájára for­dítsam az ismert közmondást Nem az zavar engem a legjobban, hogy Kristó Nagy István fitymálva beszél tisztelet­reméltó emberekről, az az első kifogá­som, hogy amit ír, azt egy üzemi párt­­titkár stílusában, annak szellemi és er­kölcsi színvonalán írja Erre nem talál­hatott mentséget1957-ben sem (amikor szerinte ez a pamflet íródott), ma pedig effélét csak paródiaként volna szabad közölni! Lássunk néhány idézetet: A Nyugati Magyarság szer­kesztősége köszönetét fejezi ki a hozzászólásokért és to­vábbiakat is készséggel fo­gad, egyben lehetőséget kí­nál Kristó Nagy Istvánnak, a »Titkos társaságok” című írás szerzőjének összefogla­ló válasz publikálására. Tisztelt Szerkesztőség! Kristó Nagy Istvánt személyesen nem ismerem, találkozásunk nem volt A vele kapcsolatban elterjedt hírek: a Rákosi- és Kádár-rendszerhez való konformizmuson túlmenő kötődése nem érdekelt; áruló írástudóból bősé­ges készletet produkált az elmúlt négy évtized. Közvetett kapcsolatom Kristó Nagy Istvánnal úgy adódott, hogy Szabó De­zső születésének centenáriumára „ün­nepi” megemlékezést írt a „Confessio” 1979/4. számába, benne Szabó Dezsőt „a fasizmus démonának megszállott­jaiként titulálva Azon való felháborodásomban, hogy ünnepi évfordulóra ilyen cikket ír olyan valaki, aki magát számos alka­lommal a népi irodalomhoz közel álló­nak vallja, továbbá, hogy ez a cikk ép­pen a magyar református egyház folyó­iratában jelenik meg — Bottyán János szerkesztő felelőtlenségéből — ,Szabó Dezső másik arca” címmel, hosszabb vitacikket írtam a Confessio 1980/3. számába. A Nyugati Magyarság-ban közre­adott értekezés a magyarországi titkos társaságokról ugyanazt aKristó Nagyot minősíti, aki Szabó Dezső-cikkével til­takozásomat kiváltotta. A kommunista nómenklatúra „fa­siszta-fasizmus” gyűjtőfogalma alatt sommásan mindazok magatartását, megnyilatkozását érti, akik a bolseviz­­must nem tudják elfogadni ideológiai meggondolások vagy erkölcsi felfogá­suk miatt. Ezeknek a személyeknek­csoportoknak-egyesületeknek a meg­semmisítése a kommunizmus alapvető feladata. A Független Kisgazdapárt 1945. novemberi választási győzelme és a Kommunista Párt szerény 1796-os e­­redménye által kiváltott csalódás és bosszúvágy Moszkva hazai ügynökeire azt a feladatot rótta, hogy az európai politikai harcokban eddig nem ismert, aljas módszerekkel megszerezzék a ki­zárólagos hatalmat Az a hősi küzdelem, amelyben a kis Magyarország a kormányzó Kisgazda­­párt vezetésével megpróbált ellenállni Rákosi sötét manipulációinak és elérte azt, hogy a körülöttünk levő, már totá­lisan gleichschaltolt kisországok között hazánk 1948-ig meg tudott őrizni vala­mit a demokrácia zsenge kísérleteiből, azoknak a Kisgazdapártba tömörült férfiaknak köszönhető, akik közül a legbátrabbakat, a nemes értelemben vett legjobb magyarokat a Magyar Kö­zösség néven elnevezett koncepciós per­ben halálra, súlyos börtönbüntetésre ítélt a Szviridov tábornok árnyékában garázdálkodó, törvénytipró bíróság. Az elítéltek közül — neveiket Kristó Nagy cikkében olvashatjuk — számos­sal találkozhattunk a Hitler elleni anti­fasiszta ellenállók között. Ezekből let­tek ebben a perben „fasisztaösszeeskü­vők”. Hogy mennyiben volt titkos társa­ság, mennyiben voltak titkosak össze­jöveteleik, találkozásaik? Titkos volt, mert ezekben az években titkolni kel­lett azt, hogy valaki a hazájáért, a faj­tájáért, annak fennmaradásáért az er­kölcs nevében, a társadalom iránt ér­zett felelősség jegyében tenni akar vala­mit. Ma, amikor kormányunk a koncep­ciós perek felülvizsgálata során dekla­rálta a Magyar Közösség-perben elítél­tek ártatlanságát, amikor Kristó Nagy már olvashatta Nagy Ferenc és Arany Bálint visszaemlékezéseit, teljesen ért­hetetlen, mi késztette őt az 1957-ben keletkezett, Kádár világába beleülő dolgozat közlésére. A szerző „gyakorla­tias” szemléletével is nehezen egyeztet­hető össze, mert ha annak idején írása jó pontot ért — ma ugyan kinek hasz­nált vele? Még saját magának sem, pe­dig erre általában ügyel. Csak a publi­kációs viszketegség? Vannak emberi gyarlóságaink és nemzeti hibáink, amelyekről szűkebb körben szót ejthetünk. De havalaki ha­zánk, magyarságunk eszméit rombolja egy ún. „leleplező” cikkben, az valamit nem ért az eszméből, ami összetartja az egy hazában élőket Németh László írta egyik levelében Vekerdi Lászlónak: „...a magyarokat, mert ostobák és komiszak ... mégse ü­­lik cserbenhagyni, vagy épp elárulni. Rákóczi Ferenc is tudta, hogy Bécsben különb, műveltebb emberek, hozzá közelebb állók élnek, mint akiket ő pártfogásába vesz. Ezért tartom őt a tisztább csillagról jöttét, s az elhagyot­tak, s elvetemedettek dolgát fölkarolót a legvonzóbb magyarnak.” Ezt nem érti Kristó Nagy István. Dr. Kovács Zoltán (Budapest) jelben a „felszabadulás” szót említi pél­dának. Ezzel szemben szerintem az egész írás nemhogy alkalmazkodik ah­hoz, hanem kifejezetten azt szolgálja Az olvasónak feltűnhet, hogy aSza­­badkőművesség és az Etelközt Szövet­ség (EKSz) alig pár sort kap, & Magyar Testvéri Közösség viszont szinte „szak­értői szinten” hosszú hasábokat Holott a két előbbiről sokkal többet lehet írni, ha valaki veszi a fáradságot így nyu­godtan ki lehet jelenteni, hogy Kristó Nagy a címmel ellentétben voltakép­pen egyetlen társaságról beszél itt Er­ről pedig összehord, ahogy mondani szokták, hetet-havat Fasisztának minősíti Szabó Dezső „eszméit” (így, idézőjelben), soviniszta szervezetnek a Magyar Testvéri Közös­séget, a turáni magyar eszme megszál­lottjának Kodolányi Jánost Azt állítja - a valósággal ellentétben! -, hogy Gombos Gyulának Arany Bálint sógo­ra volt A több mint tíz év börtönt szen­vedett Arany Bálintot „kissé korlátolt­nak” minősíti. (Arany Bálintnak a kö­zelmúltban megjelent .Koronatanú” című könyvét az olvasó figyelmébe a­­jánlom.) Talán feltűnt az olvasónak, hogy egy helyen Kristó Nagy magát is szere­pelteti a proscribáltak között Igen, Kristó Nagy 1939-ben egészen másként írt a Vásárhelyi Ifjúságban Szabó De­zsőről. Aztán segédszerkesztője volt az itt is megemlített,Magyar Élet” című nemzetpolitikai szemlének (1942—44). És szíve legmélyén, önmaga előtt Né­meth László legkiválóbb tanítványá­nak tartja magát Ezekről nem tesz említést ez az írás. Csak proscribál, fasisztáz, sovinisztáz, turanistáz, korlátoltsággal bélyegez. És egyetlen szót sem szól arról, hogy a fel­soroltak mindazt, amit tettek, a ma­gyarság önvédelmének szolgálatában tették. S amikor ezeket a sorokat írta, tele voltak Kádár János börtönei, s fu­tott, ki merre látott a nagyvüágba. Hartyányi István (Budapest) 1086 Budapest, Kőfaragó u. 12. Tel.: 011-361-118-7677,118-6207 Fax:011-361-118-7913 A KAPU 1988 szeptemberében jelent meg először, még a kommunista uralom alatt A KAPU azóta is pártoktól független, színes, politikai és kulturális folyóirat Évi előfizetési díja légipostán: $-22.00 Fizessen elő a KAPU ra! Kövesse több mint tízezer Nyugaton élő magyar példáját! Csekkszámlaszám: 407 010 941 00048-000 V________________J 4 U

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents