Nyugati Magyarság, 1991 (10. évfolyam, 1-11. szám)
1991-08-01 / 8. szám
10. oldal »t. • »rmft a. ; Nyugati Magyarság Miamii A nép — most, hogy sorsának alakítását újra a kezébe vette — leltározza veszteségeit. Az ősök fáradságos munkával épített kultúrája az enefelé meghonosított szisztematizálási programok, a butaság és haszonlesés következtében pusztult. A mi városunkban a pusztító indulatokkal legtovább a magyar honfoglalásnak — a bánhidai csatának — emléket állító Turul Emlékmű dacolt, de ez a kivételes művészi értéket képviselő szoborsem tudott kitartani az új rend megszületéséig; a diktatúra utolsó hónapjaiban pusztult el. Komolytalan emberekre bízták javítását, majd barbár módon lebontották, mondván, hogy jobbat és fényesebbet csinálnak helyette. A mi madarunk messziről jött velünk: a nagy vándorúton az altáji népek mondavilágából került a magyar mitológiába, s őrzi a magyar, a türk (hun) és más népek összeolvadásának emlékét. A legendák szerint Árpád nemzetsége tisztelte benne ősét. Ez a történelem és a szép mesék világa. De az is szép volt, amit ebből még mi is láttunk. Városunk szimbóluma volt a Turul. Európa legnagyobb madárszobra, az utolsó, amelyik az ezredéves év fordu lóra állított szoboremlékek közül fennmaradt. A szobrot kiterjesztett szárnyainak 14 m-es fesztávolságával és talpazatával együtt, 22 m-es magasságával Európa egyik legnagyobb köztéri alkotásaként tartották számon. A város demokratikusan választott közgyűlésének egyik első dolga volt, hogy elhatározta a szobormű helyreállítását. A közgyűlés ebben az évben 10 millió forint összeget szavazott meg, s ebből alapítványt hozott létre. Ez az összeg a várható költségeknek csak harmada-negyede, ha azonban figyelembe vesszük azt is, hogy emiatt a nélkülöző családok asztalára kevesebb kenyér jut, könnyen belátjuk, hogy ez sem csekély áldozat. A város közgyűlése az alapító okiratban szükségesnek látta rögzíteni: a város kötelességének tekinti a történelmi és a kulturális emlékek megőrzését, a várost és vezetését a nemzettel és minden magyarral szemben kötelesség terheli az emlékmű helyreállításával kapcsolatban, s a város és polgárai az emlékmű felépítésére és helyreállítására a jelenleginél még mostohább körülmények között is áldoztak. Az alapítványt, ha telik rá, jövőre újabb megajánlással egészítjük ki. Számítunk azonban mások áldozatkészségére is. — Kérünk minden magyart, támogassa szándékainkat! Azokataz adományozókat, akik az alapítványt nagyobb összeggel (legalább 1.000 S-ral) támogatják, meghívjuk az alapítvány kuratóriuma tiszteletbeli tagjává. Nevüketaz emlékmű posztamentumára felvéssük. Minden adományozónak lehetővé tesszük, hogy az alapítványt ellenőrizze. Számlánkat a Postabank és Tákarék pénztár Rt. vezeti. Az adományokat a 339 98932 02246. sz. számlára lehet befizetni. Végezetül meghívjuk Önöket városunkba, mely az M1 -es autópályán és vasúton is jól megközelíthető. S ha a közeli reptér megnyílik a polgári forgalom számára, repülővel is eljuthatnak hozzánk. Tatabánya Megyei jogú Város Közgyűlése Turul Emlékműt!izottság Dr. Csőke Sándor a Bizottság elnöke Pro Pannónia Alapítvány A Baranya Megyei Könyvtár hat éve folyó kiadói tevékenységének támogatása érdekében alapítvány létrehozását kezdeményezte. Az alapítvány célja: hozzájárulni ahhoz, hogy Pécs város és a régió szellemi múltjához és mai életéhez kapcsolódó, ugyanakkor egyetemes nemzeti értéket képviselő eredeti szépirodalmi és tudományos művek, művészeti kiadványok, reprint kiadások és más dokumentumok városunkban a jövőben is megjelenhessenek. Az alapítvány nyitott, ahhoz mindazon bel- és külföldi jogi személyek csatlakozhatnak, akik a célokkal egyetértenek, és részt kívánnak venni megvalósításukban. Az alapítvány legfőbb szerve és kezelője az alapítvány kuratóriuma. A kuratórium joga és feladata, hogy döntsön a vagyon hozadékának hasznosításáról. Az alapítványi forrásból megjelenő kiadványok szakmai gondozását és a megjelentetéssel kapcsolatos feladatokat a Pannónia Könyvek Szerkesztősége végzi. (7601 Pécs, Pf. 100.) Az alapítvány számlaszáma: 249-98934 (K 021 16641). A bankszámlát kezelő bank: Konzum Bank Rt. Pécsi Fiókja, Pécs, Rét u. 4. — Hungarians of the West — Hongrois d'Occident TÜSKÉS TIBOR: T ankönyvkiadás és rendszerváltozás 1991.augusztus Az ötvenes évek végét, a hatvanas évek elejét mutatta a naptár. Fiatal tanár voltam, magabiztos. Leánygimnáziumban tanítottam irodalmat. A középiskolából, az egyetemről is hoztam magammal annyit, hogy ne akarjak—Németh László szavával—puszta „tantervlebonyolító automata” lenni. Nem tagadtam a tankönyvek szükségességét, fontosságát, de nem is támaszkodtam rájuk kizárólagosan. Inkább Szerb Antal, Fája Géza, Vajthó László irodalomtörténeteiből készültem az órákra. S a szépirodalmi szövegek erejében, a magyarázat, a műelemzés szerepében hittem. Az egyik órán történt. A tanuló Ady költészetéből felelt.—A költő a feudálkapitalista Magyarország bírálatától eljutott a marxista világnézet fontosságának felismeréséig... — mondta. Nem tudtam türtőztetni magam, közbeszóltam: — Hát ezt a marhaságot honnét vette?—A lány lehajtotta a fejét: — A tankönyvből, tanár úr... — Elpirultam. Be kellett vallanom, hogy nem ismerem, mi van a tankönyvben, arra az órára nem olvastam el a tankönyv szövegét. A történettel nem azt akarom példázni, hogy az iskolában nincs szükség tankönyvekre, taneszközökre. Csupán azt, hogy az iskolai tankönyv nem biblia, nem az ismeret egyetlen forrása. Jó tankönyvekre, jó munkaeszközökre igenis szükség van az iskolában. De a jó tankönyv csak az egyik forrása lehet az ismeretátadásának. Tizenkét évig voltam diák, négy évig jártam egyetemre, húsz évig tanárként tanítottam középiskolában. Ennyi idő alatt átment a kezemen néhány tankönyv. Gyermekeim tankönyveibe is bele-belelapoztam. Van némi fogalmam a magyar tankönyvekről. A „fordulat” évében, az egyházi iskolák államosítása, a szerzetesrendek feloszlatása évében, 1948-ban érettségiztem — a nagykanizsai piarístagimnázium utolsó évfolyamának diákja voltam. Vannak emlékeim a hajdani változatos iskolatípusokról, a hajdani középiskolai tankönyvekről. Más tankönyvet használtak a polgári iskolában és mást a kereskedelmiben, más tankönyvből tanítottak a humán és areálgimnáziumban, ismét más tankönyv került a diák kezébe az állami és az egyházi iskolákban. A mi tankönyveinket a Szent István Társulat adta ki. Nem lehettek rosszak ezek a tankönyvek, már azért sem, mert nem akárkik írták. A magyar irodalomtörténeti tankönyveinket három tudós irodalomtörténész, Alszeghy Zsolt, Brisits Frigyes és Sík Sándor jegyezte. A történelem tankönyv élén a kitűnő történész, Balanyi György neve állt. A fizika tankönyvünk öveges József, a kiváló tudománynépszerűsítő munkája volt. A filozófia órákon KomisGyula, a hittan órákon Schütz Antal tankönyveit forgattuk... Bátyám és köztem hét évnyi különbség van. Amikor az első gimnáziumba iratkoztam, ő a hetedik osztályba járt. De számos tantárgyból az ő tankönyveit örököltem meg, az ő tankönyveit használtam. Hét év alatt nem cserélődtek ki a tankönyvek a kanizsai gimnáziumban.—1936 és 1943 között nem volt tankönyvváltozás a mi iskolánkban. Mi jellemezte az államosítás utáni magyar tankönyvkiadást? A koncentráció, a monopolizálás. A tankönyvkiadással egyetlen mammutvállalat, aTankönyvkiadó Vállalat foglalkozott. Még a legutóbbi időkben is a tankönyvkiadásra fordított állami támogatás felét egyetlen kiadó, a Tankönyvkiadó emésztetle föl. A minisztérium hivatalnokai kidolgozták a tanterveket, a tanmeneteket, s ezek alapján íratták meg a tankönyveket. Egy kórus... Egy szólam. .. Az iskolai oktatásban államvallássá tették a marxizmust, ettől eltérő szellemnek nem volt helye a tankönyvekben. A magyar tankönyvkiadás másik jellemzője a folytonos tankönyvcsere volt. A magyar tankönyvkiadás elmúlt negyvenöt éve a folytonosan változó tankönyvek története. Alkalmanként az új tankönyvekre pályázatot hirdettek, de ezek elbírálása teljesen formális volt: előfordult, hogy mire az új tankönyv elkészült, az iskolai oktatásban már egészen más „szempontokat" kellett érvényesíteni. Mivel a honorárium mértékét egyedül a terjedelem befolyásolta, a tankönyvek vastagsága évről évre nőtt. Egy-Egy szeptemberi tankönyvosztáskor könyvhegyek tornyosultak a padban ülő diákok előtt. De az egy napi tankönyvadag is—tankönyv, szöveggyűjtemény, munkafüzet, stb. — nehezen fért az iskolai táskába. Ismertem diákot, aki azzal könnyített magán, hogy csak az aznapi tankönyvrészlettel, a tankönyvből kitépett néhány lappal járt az iskolába. A végén salátaként hulltak szét a tankönyvei. A magyar tankönyvkiadás területén a rendszerváltozás óta nem sok történt. A történelmet még mindig olyan tankönyvekből tanítják, amelyek szerint a históriai események egyetlen mozgatója az osztály harc, s az újkori egyetemes történelem legragyogóbb eseménye a Nagy Októberi Szocialista Forradalom volt. Tudom, nem olcsó mulatság a tankönyvesére, az új tankönyvek megíratása, használatba állítása. De az is elgondolkoztató, hogy a Tankönyvkiadó élén ma is az az igazgató áll, akit az állampárt egyik korifeusa helyezeti oda egyik utolsó mozdulatával. Áldásos tevékenységéről személyes tapasztalatokat szerezhettem. A Tankönyv kiadó évekkel ezelőtt öt munkámat jelentette meg: módszertani könyveket, szöveggyűjteményt, műelemző munkát, mindegyiket több kiadásban. A korábbi igazgató két éve novellaelemző könyv írására szerződést kötöttvelem. A munkaelkészült: novellaelemzések Csáth Gézától Esterházy Péterig. A szaklektort vélemény is megszületett: eszerint a könyv tanárnak, diáknak, az irodalom iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönségnek egyaránt hasznos munka. — Ennek ellenére Vilhelm József úr (akit kovábbi munkahelyén családiasán „Gengszter”-nek becéztek), ki tudja, milyen okból, olvasatlanul(!) visszaadta kéziratomat. Nagylelkű volt: a kifizetett előleget nem követelte vissza. Csak tűnjek el minél hamarabb a szeme elől. (Sub rosa: azóta a kötet főszerkesztője — a kiadó egyik leglelkiismeretesebb munkatársa — is kénytelen voltaz igazgató miattelhagynia kiadót...) így áll hát a magyar tankönyvkiadás Ugye, a Tankönyvkiadó Vállalat sorsa Magyarországon. Mi remélhető? Mi volna az óhajtott cél? Az iskolai oktatás nivellálódásával, a különféle iskolatípusok visszaállításával (nyolcosztályos gimnázium, egyházi iskolák, magániskolák létesülésével) párhuzamosan minden bizonnyal fölöslegessé válik egyetlen mammutintézmény, egyetlenTankönyvkiadó vállalat működése. Meg kell valósulnia a szabad tankönyvválasztásnak: az iskola, a tanár maga döntse el, milyen tankönyvet használ. Ehhez föl kell számolni az állami könyvmonopóliumot. A Tankönyvkiadó minden bizonnyal apró szerkesztőségekre esik szét. A különféle káefték, magánkiadók a különféle iskolai segédkönyvek (például helyesírási könyvek, módszertani munkák, egyetemi felvételi előkészítők, stb.) kiadását máris megkezdték. A folyamat bátorítást érdemel. A tankönyvek írását a tudományban és az iskolai gyakorlati munkában egyaránt járatos, ugyanakkor írni és fogalmazni tudó emberekre bízzák. Mit adnánk ma egy olyan magyar irodalomtörténetért, amelyet diákok számára Németh László vagy Illyés Gyula írt volna! A tankönyv ne horizontális teljességre, a legfrissebb (még vitatott) tudományos eredmények tálalására törekedjék. Vezérfonal, biztos eligazítás, segítőtárs legyen, tömör esszé, amelyet kiegészít a tanár magyarázata, amely kaput nyit, kedvet ébreszt a további tájékozódás számára. A tankönyv ne akülönféle iskolai-tanügyi kísérletek szabad és felelőtlen vadászterülete legyen. A tankönyvbe leszűrt ismeretek, kipróbált módszerek, helytálló pedagógiai eredmények kerüljenek. Tiszteletdíjat pedig a szerző ne a terjedelem, hanem a minőség alapján kapjon. Sőt: annál nagyobb legyen egy könyv honoráriuma, minél tömörebben, érthetőbben foglalja össze egy-egy tudományág alapvető ismereteit. Leemelem a polcról (mert tanárként is megőriztem és használtam) a Szent István Társulat által 1941 -ben kiadott s a gimnázium VH. és VIII. osztálya számára írt Magyar nyelvkönyv-et. A két gimnáziumi évfolyamban használt tankönyv összterjedelme 110 oldal! (Az általános iskola 5. osztályában ma használt Irodalmi olvasókönyv 528 oldalas.) Az V. és VI. osztályos — tehát ugyancsak két gimnáziumi évfolyamban használts 1939-ben kiadott—Magyar nyelvi olvasókönyv terjedelme pedig 84 oldal. A tankönyv valójában igényes szemelvénygyűjtemény kiváló nyelvészeti tárgyú dolgozatokból, melyeknek szerzői — többek között — Arany János, Riedl Frigyes, Gárdonyi Géza, Horváth János, Sík Sándor. S eddig csak a terjedelemről beszéltem. De módszert is lehetne tanulni ezektől a régi tankönyvektől. Techert József 1941 -ben kiadott Magyar nyelvkönyve például a függelékben már a „tanulmányozásra ajánlott” könyvek között megemlíti Kosztolányi Dezső 1938-ban megjelent Erős várunk, a nyelv című munkáját és Bárczi Géza 1941-es Magyar szófejtő szótár-Ál. Sokan, akik az ötvenes években szereztek diplomát, még az egyetemen se találkoztak ezekkel a könyvekkel. Nem folyatatom. Nem a hajdani diák, az emlékein kérődző renegát tanár, a sértett szerző beszél belőlem. Novellaelemző könyvem egy másik kiadónál — a hazai mintegy négyszáz könyvkiadó egyikénél—rövidesen megjelenik. S az elmúlt negyvenöt évben születtek jó tankönyvek, érdekes és bevált módszertani újítások is. Például szívesen emlékezem Makay Gusztáv irodalomtörténeti tankönyveire. Makay persze kitűnő kritikus és irodalomtörténész, szerkesztőés tanár, mindemellett jó előadóművész volt ifjú éveiben. A kor, a nehéz körülmények szorították a tanári pályára, és tartották meg az iskolában a „végkimerülésig”, a korai halálig, s fojtották el benne a többre hivatott esszéírót. De legalább ennyire hasznos volna ismét kézbe venni a régi tankönyveket, és el tanú lni tő lük azokat a módszereket, indításokat, inspirációkat, amelyek ma is, a holnap magyar iskoláiban is hasznosíthatók. (Például a folyamatos szövegközlésű tankönyvekben—pia történelemkönyvekben — a margóra írt vezérszavak használatát.) Ne féljünk a minőségi igények alkalmazásától. A kvalitás mindig vonzó a fiatalság számára. Milyen büszke voltam, amikor rádöbbentem, hogy az Alszeghy-Sík- Brisits nem egyetlen személy neve, hanem a nevet három különböző személy viseli. S alighanem a történelem iránti vonzalmamat az a tankönyv keltette föl életre szólóan, amelyet a negyvenes évek második felében a fiatal Kosáry Domokos (ma akadémikus!) írt. A rendszerváltozás a magyar iskolát, a magyar tankönyvkiadást nem kerülheti el. Valamikor — mindig! — az ifjúság a legfrissebb eszmék folkarolója volt. A Tankönyvkiadó eresztékei recsegnek, ropognak. A magyar tankönyvkiadásnak is meg kell újulnia. Olyan tankönyvek kerüljenek a mai fiatalokkezébe, amelyek megadják az örömét annak, hogy akik használják, a harmadik évezredben is tájékozódni tudnak, s szívesen emlékeznek majd vissza hajdani iskolájukra, tanáraikra és megviselt tankönyveikre.
